Az ókori csata, ahol macskákkal dobálóztak

VILLÁMTÖRI!

2020. október 01. Hihetetlen Történelem
A bejegyzéshez tartozó képen azt láthatjuk, amint perzsák macskákat dobálnak a pelusiumi csatában. Mégis hogyan fajult idáig a helyzet, hogy csatamezőkön cirmosokkal dobálóznak?
vt_56.jpg

A háborúk történetében nem egyedi eset, hogy a felek állatokat használnak fel arra, hogy a félelmetesebbnek tűnjenek az ellenfelük előtt. Harci kutyák, elefántok, oroszlánok, madarak mind-mind szerepelnek a történelemkönyvek lapjain, mint fontos szereplők, ezúttal viszont a macskákról lesz szó.

 Pelusium egy város Egyiptom földjén, mely a perzsa hódítók útját állta Kr.e. 525-ben. A perzsák birodalma ebben az időben folyamatosan növekedett, miközben a fáraók hatalma és befolyása egyre csökkent a 10. századtól kezdve. Hérodotosz, a híres történetíró elbeszélése szerint a perzsák királya futárt küldött Egyiptomba, hogy megkérje a fáraó lányának a kezét, azonban a fáraó nem akarta a lányát a perzsának adni, helyette inkább küldött egy másik hölgyet a lánya helyett. Az átverés azonban kiderült, és a perzsa király éktelen haragra gerjedt, majd csapatokat küldött Egyiptom elfoglalására.

 Pelusium várának ostromakor meglepődve tapsztalták a védők, hogy a perzsa hadsereg pajzsaira egy macska, Básztet képe van festve, akit az egyiptomiak istennőként tiszteltek. A macska képében megtestesített istennő a harmónia és a boldogság istennője volt. Egyes visszaemlékezések szerint a pajzsokon nem festések voltak, hanem valódi macskák voltak rákötözve.

 Ha ez még nem lenne elég, a csata folytatásában a perzsák élő macskákat dobáltak az összezavarodott egyiptomiak közé, akik szent állatukat ilyen körülmények között látva a várat felhagyva menekülőre fogták. A perzsák üldözőbe vették az egyiptomiakat és a csata hatalmas vérengzésbe torkollott. A történet alighanem humbug, a pár századdal később élt történetírók kitalációja, de ha valóban így történtek meg az események, akkor az elég ravasz taktika volt a perzsák részéről.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem csapatától.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3316222708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mrs Broccoli 2020.10.01. 09:19:18

"A bejegyzéshez tartozó fotón" :DD

mojoking77 2020.10.02. 08:26:25

Szia,
A sztori jó, csak miért itt lett publikálva? Vagy a szerző a ma is tanultam valamit blog szerkesztője is egyben, és véletlenül rossz helyre rakta?
Félre ne érts, semmi közöm hozzá, csak furcsa

Hihetetlen Történelem 2020.10.02. 08:53:22

@mojoking77: Első körben egy ilyen cikket írtunk, de már beszéltünk JTom-al, hogy próbálunk majd jobban illeszkedni az oldal struktúrájába. Úgyhogy nem kell aggódni. :)
A facebook oldalunkon egyébként vegyesen osztunk meg újabb (fotós) és régebbi történeteket, de összességében elmondható, hogy mi inkább a történetekre fogunk majd koncentrálni a cikkeinkben és csak másodlagosan a fotókra. Remélem, azért így is elnyerjük majd az olvasók tetszését. :)
(Azt csak zárójelesen jegyzem meg, hogy a mi fő profilunk a podcast készítés továbbra is, de ha valami érdekességre bukkanunk, akkor azt szívesen osztjuk meg az olvasóközönséggel. :) )

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2020.10.02. 09:59:44

Ez így kicsit gagyi lett sajnos. :(

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.10.02. 13:57:39

@Mrs Broccoli: @enpera: Na, pont ez(eke)t akartam írni...;) Szóval létezik a fényképészeten belül jó pár technológia, de ilyen, olajfestékkel működőt nem ismerek. Főleg olyat nem ami már auz ókorban is ismert volt. ;)

@Hihetetlen Történelem: A gond az, hogy ez elég kurta poszt lett. Itt máshoz vagyunk szokva, no. Konkrétan fotókhoz, abból is sokhoz, meg kevés szöveghez (mint egy magazin esetében). ;)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.10.02. 13:59:12

@Fotósképző: Pontosítok: a fenti festmény nyilván nem az ókorban készült, hanem középkori lehet...

szánmonoxid 2020.10.02. 15:25:57

Pedig dobálhattak volna helyesírás-tankönyveket is.

szánmonoxid 2020.10.02. 15:28:52

Basztet egyébként nem macska volt, csak macskafejű.
Ahogy Egyiptom minden istene emberformájú, csak némelyek valamilyen állat fejével vannak megáldva (sakál, sólyom, bika stb.).

Aureliano Buendía 2020.10.02. 17:18:41

„Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy sosem tudhatjuk biztosan, ki írta.” (Petőfi Sándor)

Na, most ez van a képekkel is :D

]{udarauszkasz 2020.10.02. 17:56:14

Mar csak azert is kamu, mert a macska a levegoben ugy fordul, hogy a talpara erkezzen, es tuleli meg a repulogepbol kizuhanast is. A tizedikrol is siman elve leer, hacsak valami idiota ossze nem kotozi a labait, akkor persze nem biztos.

szánmonoxid 2020.10.02. 19:57:56

@]{udarauszkasz:
Ezek legendák.
A repülőgépből kizuhanást akkor éli túl, ha a repülőgép max. 10 méter magasan repül. És még akkor sem biztosan.
Leérni az ember (de még az elefánt is) is élve ér le a tizedikről, csak leérés után hal meg. Ahogy a macska is csak leérés után pusztul el, de a tizedikről leérve szinte biztosan (kivéve, ha valami bokorra esik, ami lefékezi).

A macska valóban igyekszik a talpára esni, és próbál fordulni a levegőben, és a legtöbb emlősnél ebben ügyesebb is, de nem mindig sikerül neki.
Hagyjuk a legendákat, az egy másik meséskönyv témája.

Kávéház Magazin · https://kavehazmagazin.hu 2020.10.02. 22:27:21

Igen, erre a jelenetre emlékszem, de a fényképfestmény rosszul rögzítette az eseményt. Egyrészt Zoroaster, aki a lován, Soray-on (mert kanca) ül, bal kezes volt. Ez a roham a másik irányba tartott, így Zoroasternek pont feküdt Cirminek (ejtsd: Kirmi), a perzsa macskának megfelelő elhajításához az irány, de Cirmi nem ilyen békésen várta a bevetést. Ami még érdekes volt (de talán ezt nem is szabadna elárulnom), hogy Soray repült. Ezt szerencsére elég jól ábrázolja a kép, így ehhez semmi kétség nem férhet. Ami miatt viszont meg tudta tenni, az egy ősi perzsa varázsnak köszönhető, melyet Zoroaster (aki egyben egy harcos pap is volt) 90 napig tartó böjtje (mármint, hogy ezalatt megtagadta az asszonyi ölelést) miatt volt lehetséges. De, hogy hogyan, azt tényleg nem árulhatom el, mert nem emlékszem. Remélem, tudtam segíteni árnyalni a történetet?!

Vittore. 2020.10.03. 08:34:48

Nincs baj a cikkel, csak másféle stílust mutat be. Egy magazinon nem csak egyféle cikktípusnak van hely, elférne még ide live videós beszélgetés, best of videók, szóval jó sok videós formátum is. Azt mondjuk mindenki fejben adja össze, hogy a mai gazdasági helyzetben kinek van pénze/ideje egy igazi videós formátum elkészítésére. Amiben messze nem a felvétel a sok idő :(

gigabursch 2020.10.03. 09:35:12

@Fotósképző:
Márpedig Festéktüsszentő Hapcibenő bármilyen alapú festékkel tudott dolgozni.

nincs1agy 2020.10.03. 10:00:34

Nem lett volna egyszerűbb szkarabeuszokat összegyűjteni..:)

Suzumebachi 2020.10.03. 14:23:54

@]{udarauszkasz: sajnos volt alkalmam látni 3. emeletről kizuhant (ugrott) macskát, aki azért elég rendesen összetörte magát és ismerősi körömben volt 10. emeletről kiugró macska, aki nem élte túl a kalandot. Az előbbi macskát ellátó orvos szerint a 4. emelet magassága az, ahol talán még tompítani tudják az izületek a földetérés energiáját, de már ott is nagy eséllyel törnek csontok, vagy károsodnak az izületek. Szerinte is minden magasságból talpra esik a macska, de van olyan magasság, ami felett már nincs jelentősége ennek.

nincs1agy 2020.10.03. 14:41:38

@Suzumebachi:

A harmadikról képes volt kiugrani? Tudtommal a macskák nem hülyék..

Suzumebachi 2020.10.03. 14:46:43

@nincs1agy: A faágakon csiripelő madarak egy idő után elérték, hogy hülye legyen.

nincs1agy 2020.10.03. 15:12:55

@Suzumebachi: A fára akart kiugrani a madárért?

IamTwo 2020.10.03. 15:17:48

@nincs1agy: sajnos a nyárfák vattaszerű lebegő izéje is hajlamosít bolondságra egy bizonyos életkor alatt.

IamTwo 2020.10.03. 15:20:33

Én szívesen látnék ilyen tartalmaz is, akinek nem tetszik, ne olvassa.
Én sem olvasom arcanum gyilkosságos sorozatát. Meglátom, lapozok, ennyi.

IamTwo 2020.10.03. 15:23:14

@nincs1agy: szerintem egy lakásban tartott macska sokmindenhez nincs hozzászokva, pl. zajokhoz, vagy a mélység felbecsüléséhez, stb. Ha véletlen utcára kerül, irdatlan hátránnyal indul. Az én cicám 3 méter magasról sem ugrik le, nem azért mert nem hülye, hanem mert tapasztalt (kijárós).

nincs1agy 2020.10.03. 15:28:38

@IamTwo: Az enyém meg bejárós..:) Kint született, esélytelen leszoktatni a vadászatról. A macskabejárót akkor szüntettük meg, amikor néhány döglött madár és egér után elengedett egy farkatlan gyíkot a házon belül, próbálva megtanítani vadászni az ügyetlen kétlábút. Szóval csak akkor jöhet be, ha nincs a szájában semmi..

IamTwo 2020.10.03. 16:05:24

@nincs1agy: Ismerős probléma, de én már behódoltam :)

ferry999 2020.10.03. 19:06:28

@Fotósképző: A Korongvilágon az ikonográfban egy manó ül, és villámgyorsan festi a képeket. Hogy olajjal festene, arra nem tennék esküt :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.10.03. 22:20:35

@]{udarauszkasz: Egyik haverom csajának a macskája a panel 8-ikon sétálgatott állandón az ablakpárkányon (kint), egészen addig, amíg egyszer megcsúszott és lezuhant. Még kb. 2 órát élt, miután megtalálták...

@gigabursch: De ő nem volt fotós. ;)

@IamTwo: Így van. Egyszer volt egy süldő macskám kb. fél évig egy földszinti lakásban. Állandóan, nagyon vágyakozóan bámulta az ablakból a külvilágot (kimászott a párkány végére és onnan), ami egy kicsi belvárosi udvar volt. Na, gondoltam, jó fej leszek vele, kiviszem az udvarra., hadd lássa a világot közelebbről (kb. másfél méterrel, ami az ablak magassága volt a földtől). Ahogy letettem az udvarajtó mellé, teljesen ledermedt, meg sem mert mozdulni, idegesen nézett összev-issza, majd egyből futott vissza a lépcsőházba. Kivittem messzebbre, hogy tanuljon a fiatalja, de akkor meg majdnem szívrohamot kapott. Maradt a lakásban...

@ferry999: Hát, erre a "Korongvilág ikonográf" dologra rá kellett keresnem. Nem az én műfajom. De biztosan igazad van. ;)

@Hihetetlen Történelem: Szóval, ahogy nézem, itt egy cikk erejéig a festményből fotó lesz, hiába jelezzük az elírást? ;)

gintonic.azigazi 2020.10.03. 23:45:12

"A történet alighanem humbug" akkor nem kell poszt rola.

Remelem a ritkanlathatotortenelemblog.hu nem indul meg a bulvar csabito de nagyon sikos lejtojen.

Amugy - ezt a szomszedom hallotta egy tortenelmprofesszortol aki amugy szobafesto - ebben a csataban ugy feldobtak egy macskat a levegobe hogy utanna kellett dobni egy Whiskas macskakonzervet is hogy tudjon enni valamit mert ehhenhalt volna. Ezt ugy hallottam tehat biztos igaz. Allitolag a macskak tulelik a halalt is, nincs meg bizonyitva de biztos.

gintonic.azigazi 2020.10.03. 23:56:14

@IamTwo: nekem is volt egy kutyam, bent szuletett eleve es soha nem ment ki, egyszer kiengedtuk nappal akarta a holdat ugatni, teljessen benti kutya volt - egesz eletet konyvek es a foldgomb kozott toltotte, rossz volt a fuben futashoz de egy almatlan ejszakan megtalalta az Eszak Nyugati Atjarot, soha nem tudott megkergetni egy macskat sem de a Kant fele transzcendentalis idealizmus felol jutott el a schopenhaueri nihilbe es hosszan es megkapoan tudott vakkantgatni az amerikai behavioristakrol. Hiaba, egy kutya sem tokeletes. ( ja, sakkozni sem tudott, tizbol 7x mindig megvertem )

gigabursch 2020.10.04. 04:16:18

@gintonic.azigazi:
A maradék háromban meg te győztél?
(Tisztára, mint Nick Grabowski)
süti beállítások módosítása