Egy rövid nyári szünet előtti utolsó bejegyzésünket olvashatjátok ma. Tényleg nem hagylak benneteket sokáig lógva, az "őszi" első bejegyzés augusztus 23-án fog megjelenni. Mielőtt bárkiben felmerülne, a szünetnek nincsen köze az index körüli "felhajtásnak". A blog addig marad itt ezen a felületen, amíg az olvasottság indokolja (vagy a felület meg nem szűnik). Mivel mindig is aktuálpolitika-mentesek voltunk (és azok is maradunk) továbbra is ebben a szellemben blogolnánk, illetve a történtekhez sem szeretnénk hozzászólni sem pro, sem kontra egyáltalán (persze ez nem jelenti azt hogy ne lenne véleményünk). Mivel 'hosztunk' a blog.hu, azaz az Indamédia Kft., aminek válogatott blogjai kerültek, kerülnek ki szerkesztőiknek a jóvoltából az index.hu hírportál felületére, így elvben az eddigi változások nem érintik szeretett blogunkat. Amennyiben a helyzet kedvezőtlen fordulatot venne és az index felületéről - rajtunk kívülálló okok miatt - eltűnnénk, posztjainkat akkor is a régi, jól bevált címen megtalálhatjátok; további negatív anomália esetén a "ritkán látható történelem"-re rákeresve vagy a Facebook-csoportunkban körülnézve biztosan ránk lelhettek, így nem fogunk elveszni. No, akkor most már lássuk a mai posztot!
A Magyar Televízió 1970-ben addigi legnagyobb vállalkozásával, tizenkét ötven perces részben, színesben, tömérdek marhával, lóval és statisztával, sok-sok pénzből igyekezett az egyszerű nép számára egyszerű példaképet faragni a bonyolult életű betyárból, aki azonban példakép helyett közröhej tárgya lett.
A két pályakezdő főiskolás főszereplő: Oszter Sándor (Rózsa Sándor) és Muszte Anna (Veszelka Juliska). (Magyar Ifjúság, 1970. július 31.)
A szocialista Magyarország televíziós sorozatairól szóló mai bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült.
1970 július 5-én adtak hírt a lapok először a készülő sorozatról, melyet július 14-én kezdték forgatni. A végén kezdték, a 12. részben lezajlott nagy szegedi tűzvésszel. Éppen kapóra jött az akkorra levonult nagy árvíz, amelyről nemrég számoltunk be az 1970 májusáról szóló blogunkban (Árvíztől földrengésig tűzhalálon át). Algyőn ugyanis olcsón fel lehetett égetni az árvíz által már javíthatatlanná rontott házakat, amelyeket amúgy is elbontottak volna. Kunszentmiklós környékén felépítették a 19. század első felének Röszkéjét mutató díszletfalut, igénybe vettek vagy négyszáz lovat, százötven szürke marhát, huszonöt idomított kutyát (mert a hivatásos pásztor ebek rühellték a kamerát). Tizenkétezer (!) statisztát, százharminc színészt alkalmaztak és jó sok kaszkadőrt, valamint lovas oktatót, akik hosszú időn át idomították a (nem mindig) lóra teremtett szereplőket. A forgatás alatt szinte az egész Alföldet bejárták. A lovasjeleneteket nagyrészt Apajpusztán vették föl, a megfelelő szürke gulyát pedig át kellett szállítani a helyszínként legalkalmasabb Bugacra, mert az ottani gulya túlságosan vad volt, és a színész betyárok nem tudtak volna elhajtani belőle annyi marhát, amennyit a forgatókönyv előírt. A főbetyárt alakító Oszter Sándor jó néhány sérülést is elszenvedett a forgatás alatt. (Népszava, 1970. július 5., Képes Újság, 1971. augusztus 21., Hajdú-Bihari Napló, 1970. július 15. , )
Ezt a grandiózus vállalkozást nem irányíthatta, ezt a temérdek pénzt nem költhette el más, mint a Magyar Televízió nagyhatalmú főrendezője, Szinetár Miklós.
Betyártársak. (Film, Szinház, Muzsika, 1971. augusztus 28.)
„Olyannak írta le Rózsa Sándort, ahogyan feltehetően a nép képzeletében élt, mert nyomorúságukban, elkeseredésükben szükségük volt arra, hogy higgyenek benne. Lehet, hogy Rózsa Sándor valójában nem ilyen volt, ennek tisztázása a történészek feladata. Ám az bizonyos, hogy a világirodalomban kevés író akad, aki ilyen szépen, igazan tudta volna felmutatni azt a vágyat, ami egy népben él az őt védelmező hős után.” Ezt nyilatkozta Móricz Zsigmond Rózsa Sándoráról Sipos Tamás, aki Móricz művéből megírta a forgatókönyvet. (Esti Hírlap, 1970. július 20.) Sosem fogjuk megtudni, hogyan tudta volna Móricz ebben a szellemben végigírni a tervezett trilógiát Rózsa életéről, aki idősebb fejjel még pandúrnak is ajánlkozott (csak nem kellett), de ezt a problémát megoldotta az író halála. Ám az elkészült két részből is csak az elsőn a Rózsa Sándor a lovát ugratja címűn megy végig a tévésorozat. 1836-ban, Rózsa betyárságának első időszakában játszódik az egész történet, holott az a betyár csak jóval később, a szabadságharc után lett "népi hős".
1970. július 31. Bíró Miklós operatőr és a jelenet statisztái. MTI Fotó: Tormai Andor
"Szinetár Miklósnak legfőbb 'hadiparancsa'", amit a forgatókönyvírónak adott: "mindenben híven Móricz Zsigmondhoz! Megőriztük a regény szerkezetét is, csak egyetlen fejezetet, a Ződvásárt emeltük át a második részből." Szinetár kijelentette: "nem riadok vissza belső monológok és narrátor alkalmazásától sem, ami miatt esetleg egyesek rám sütik majd a konzervativizmus bélyegét". (Magyar Ifjúság, 1970. július 31.)
A "Morcos". (Film, Színház, Muzsika, 1971. augusztus 28.)
A regényben s a filmen Rózsa Sándor helyre teszi, lefegyverzi a nőkkel s általában a néppel erőszakoskodó fegyvereseket (perzekútorokat), szeretgeti öt (plusz egy) szeretőjét, lovat szerez a testvérének, hogy tisztességes csikós lehessen belőle a városi ménesnél. Elhajt tizenkét marhát, hogy bujtató jó embere, Veszelka Péter korrumpálhassa a városi potentátokat azok igényei szerint. Elhajt két tehenet (akiket a filmben ökrök alakítottak...), hogy kifizesse betyártársát, aki besúgónak bizonyult. Bosszút állnak egy orvoson is, aki megölt egy jobbágylányt. Előbb-utóbb minden fontosabb szereplő börtönbe kerül. Ki szabadul, ki nem, ki túléli, ki nem. Rózsa Sándor öccse például öngyilkos lesz a tömlöcben. A betyár, akit azzal rágalmaznak, hogy az öccse miatt bosszúból ő gyújtogatott Szegeden, hősiesen részt vesz a tűzvész alatt a mentésben, amíg egy fegyveres (perzekútor) fel nem ismeri, és el nem kell menekülnie. A végén Veszelka Juliskával ketten mennek egy lovon a számadóként remélt békés élet felé, amelyből persze nem lesz semmi. Közben a betyárok is, az urak is mulatnak, időközönként összecsapnak a betyárok a pandúrokkal, sebeket kapnak és osztanak, a nép pedig olykor fellázad kegyetlen urai ellen. Egy gonosz intézőt meg is lincselnek.
Nagyjából ez történik tizenkét részen át. (Részletesebben lásd ITT)
Az erőteljes kampánnyal beharangozott sorozat bemutatója az Alkotmány ünnepétől a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepéig, 1971. augusztus 20-tól november 7-ig tartott. Az egyes epizódokat szokás szerint hétvégéken főműsoridőben adták. A Magyar Honvédelmi Szövetség hetilapjában a Lobogóban a televíziós vetítéssel párhuzamosan sajátos fényképregényben hozták az egyes epizódokat. Így:
Már az első részek után is "fanyalogtak" a kritikusok és az olvasók, a végén pedig egyhangúlag levágták, mégpedig igen súlyos csapásokkal a sorozatot. Csak győzzük idézni: "...kudarc! Sikertelen kísérlet. Csalódás. /.../ a regény viszonylag kevés eseményéből és kalandjából nem tellett elég izgalom a tizenkét filmrészletre. Általában unalmas csellengéssel vagy még unalmasabb 'hangos gondolkozással' telt el a vasárnapi szűk egy óra nagy része, és csak a műsor vége felé 'dobtak be' valami izgalmasnak ígérkező fordulatot. Móricz Zsigmond remeklésének lényege éppen az, hogy nem rablóhistóriát írt, hanem a kevéske cselekmény köré odarajzolta a múlt századi jobbágyvilágot: /.../ éppen az vezetett kudarchoz, hogy a film készítői nagyon hűek akartak lenni a regényíró szövegéhez. Önállótlanul követték Móricz Zsigmond regénybeli elgondolását egy teljesen más műfajban, a filmben. Egészen odáig, hogy sokszor nem megmutatták... a regény részleteit, hanem elmondották (felolvastatták) a színésszel. /.../ Móricz megengedte magának azt a passziót. hogy igen sok népdalt írjon bele a nép kedélyállapotát bemutató fejezetekbe. Sajnos ezeket is szóról szóra beleénekelték a filmbe, meglehetős operettesítéssel." (Jovánovics Miklós, Népszabadság, 1971. november 7.) A Rózsa Sándor film — elnézést, de így láttuk — ebben a vonatkozásban gyakran úgy hatott, mint Karinthy Frigyes közismert Móricz-paródiája. És ennek nem csupán a humoristák által üldözőbe vett őzés és a 'bakfitty' az oka, hanem a hangvétel egésze. Ezért volt hamis és 'elidegenítő' a 'szögedi' nyelven való szólás, ezért éreztük népszínműbe tévedt cukrászlánynak 'Rúzsa Bandi' szeretőjét." (Bélley Pál, Magyar Hírlap, 1971. november 9.)
Anna, a szeretők egyike a szeretett betyárral. (Film, Színház, Muzsika, 1971. november 20.)
"Attól még lehet jó egy film, ha valakinek, vagy néhány embernek nem tetszik, de a Rózsa Sándor nagyon keveseknek tetszett./.../ Szegeden és környékén nem úgy beszélnek ahogy a filmben hallottuk. S ha már annyi-annyi-sok szakértő, és rendező-segítség működött közre, érthetetlen, hogy miért nem kérték ki a film készítői egy hozzáértő nyelvész véleményét, aki bizonyára érthetően megmagyarázta volna, hogy a 'szöged-környékiek' mikor használnak ö-t es mikor e-t." (Zalai Hírlap, 1971. november 9.) A Veszprémi Naplóban (1971. november 11.) Balogh Elemér "Tizenkét hét bosszúság" címmel írt a műről: "A Rózsa Sándor unalmas volt. Három hónapon át minden vasárnap este elfoglalta a televízió fő műsoridejét. Elfoglalta, de kitölteni nem tudta. És ezzel egyre inkább maga ellen hangolta a televíziónézőket. /.../ Gondosan beállított tömegjelenetek, műszempillás műbetyárok, gondosan keményített gatyában. A parasztok olyanok voltak, mint ahogyan az olvasókönyv tanítja, sablonosak és egyformán sablonosak voltak a szegedi urak is. Kezdtük már elfelejteni ezt a művészeti meghatározást: sematikus mű. A Rózsa Sándor film újra közelünkbe hozta az egyre idegenebb fogalmat. /.../ olyan vélemények is elhangzottak, hogy a magyar televíziózás eddigi történetének legnagyobb giccse született meg. Lehet, hogy ez túlzás, de az már nem, hogy a helyenként idegenforgalmi prospektusaink, vendégcsalogató pusztaromantikájára emlékeztető képek, néhány részlet, édes-bús hangulata a szerelmi jelenetek, a mulatások 'csináltsága' inkább egy száz évvel ezelőtti népszínműhöz, mint modern televíziós filmhez tették hasonlóvá Szinetár Miklós sorozatát."
Mindazonáltal a televízió hatalma még ebben a nagy kudarcban is megmutatkozott. A könyvterjesztők és a könyvtárosok jelezték, hogy a tévésorozat ezúttal is megdobta a keresletet az eredeti mű iránt. Ezt többen azzal magyarázták, hogy a nézőkben feltámadt a kíváncsiság: vajon tényleg a Móricz-regény ilyen rossz?
A sorozatot ugyan az állami nosztalgia-csatornák néhány évenként ismételgetik - mint mindent -, de a Rózsa Sándor egyáltalán nem ragadt meg a közemlékezetben úgy, mint a Princ, a Bors, a Tenkes stb. Ez a balul sikerült vállalkozás két maradandó nyomot hagyott a közemlékezetben. Egyrészt a bakfitty szót, amit az inadekvát archaizálás (értsd idétlen szóhasználat) szimbólumaként jegyeztek meg az emberek, és így került vissza a köznyelvbe, amelyből már egyszer kikopott. Másrészt Hofi Géza paródiái bizonyultak időtállóbbnak a parodizált műnél (lásd ITT).
Ebből a paródiából indult útjára egy termékeny terminus, a fogalmazásgátló, amelyet a parodista szerint a forgatókönyvíró szedett.
A nagy égés. (Ország-Világ, 1970. szeptember 16.)
- hacsa -
A filmsorozat összes része elérhető az M3 archívumában! KATT IDE!
