1922. A későbbi brit uralkodó, VIII. Eduárd szamurájöltözékben, Japánban tett látogatása során
1927. május 21. Charles Lindbergh párizsi landolása a Le Bourget reptéren az első transzatlanti repülés után. Az 5810 kilométeres távot 33,5 óra alatt tette meg, közbenső leszállás nélkül a világon elsőként
1932. Antifasiszta országos kongresszus Berlinben, 1465 német delegált előtt
1940. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök egy tengeralattjáró-kikötőt látogat meg. New London, Connecticut állam
1943. Amerikai katonai rendész áll egy nagy halom olasz fegyveren és sisakon Palermo elfoglalása után
1950-es évek. Anita Ekberg svéd színésznő
1951. Az első nukleáris energiából nyert áram, amit a négy villanykörte bizonyít az idahói EBR-1 kísérleti reaktorban
1957. Albert Anastasia maffiózó holtteste egy New York-i fodrászatban. A Gambino család akkori fejét Vito Genovese és Carlo Gambino parancsára gyilkolták meg. A jelenet rekonstrukciója a The Irishman (Az ír) című 2019-es filmben is látható
1957. A Kashio fivérek Tokióban, első elektromos számológépük mellett. Cégük neve Casio lett
1971. A szöuli Daeyeonggak hoteltűzben 164-en haltak meg, így minden idők legnagyobb veszteséggel járó szállodai tűzesete.
A 22 emeletes épületben gázrobbanás miatt keletkezett a tűz, sokan matracokkal együtt kiugorva próbálták túlélni az infernót. Az eset utolsó áldozata Tajvan szöuli nagykövete, aki 10 óra hosszan esett csapdába az épületben és sérüléseibe 10 nappal később halt bele a kórházban. Az épülettűz miatt 8 embert marasztaltak el, köztük az épület tervezőjét, a hotel dolgozóit, városi hivatalnokokat és egy tűzrendészeti szakembert
1972. Hongkongi földcsuszamlás, amelyben három lakóépület semmisült meg, bennük 67-en lelték halálukat
1973. Úszómedence az egykori Szent Péter és Pál evangélikus templom épületében, Leningrádban. A kommunista hatalomátvétel után szisztematikusan lerombolt egyházak épületeit próbálták polgári célokra használni a Szovjetunióban
1977. A Csillagok háborúja című filmre várók egy amerikai mozi pénztára előtt
1975. Az amerikai neonáci vezető, Frank Collin egy fiatal követőjével Chicagóban. Az Amerikai Nemzetiszocialista Párt vezére négy évvel később börtönbe vonult fiatalkorúak megrontásáért. Collint egy párttársa jelentette fel, aki utána rögtön átvette a szervezet irányítását. Milyen szép történet, ugye...?
1981. Second Ark, azaz a Bárka 2. Bruce Beach amerikai villamosmérnök, miután Kanadába költözött, egy nukleáris háború esetére bunker építésébe kezdett. 42 leszerelt iskolabuszból egy csaknem ezer négyzetméteres, ötszáz fő befogadására alkalmas, teljesen felszerelt menedéket készített
1984. Az IRA Margaret Thatcher elleni merényletének következménye. Brighton, Egyesült Királyság
A börtönben, éhségsztrájkban éhen halt IRA-s Bobby Sands és kilenc társa haláláért 1984. október 12-én az IRA bombamerényletet hajtott végre a brightoni Grand Hotel ellen, mialatt Thatcher és pártja megbeszélést tart az épületben. Öt ember meghalt, sokan megsebesültek, a szálloda egy része ledőlt, Thatcher is csak óriási szerencsével maradt életben. Bővebben a brit-ír konfliktusról ITT.
1987. Goiâniai incidens. Hazmat ruhás dolgozók ólombéléses hordókban szállítják el a sugárzó szennyezőanyagokat Brazíliában
Az eset 1987. szeptember 13-án történt Brazíliában. Goiânia városában egy elhagyott kórházában hulladékgyűjtésből élő hajléktalanok ellopták egy orvosi berendezés radioaktív forrását, majd szétszedték, és feldarabolva továbbadták a közösségben. Az eredetileg sugárkezelésre szánt berendezés sugárforrása egy biliárdgolyó méretű gömb volt, mely sugárzó anyagként cézium-137-es izotópot tartalmazott. A gömb gamma-sugárzást és sötétkék fényt bocsátott ki. A fény sok embert vonzott, akik meg akarták csodálni a különös tüneményt, sőt a radioaktív porból a saját testükre is kentek, azt isteni csodának gondolva. Végül négyen belehaltak az elszenvedett sugárterhelésbe, és további 249-en súlyos károsodásokat szenvedtek. Mégis ez csak a második legtöbb áldozattal járó orvosradiológiai baleset, hiszen 1984-ben Marokkóban egy munkás talált rá egy irídium-192 izotópot tartalmazó kapszulára, amelyet hazavitt, és ez nyolc ember halálát okozta. 1962-ben pedig egy tízéves fiú talált egy kobalt-60 izotópos kapszulát, amit hazavitt. Ebben az esetben a fiú és családja további három tagja meghalt, öt ember pedig súlyos egészségkárosodást szenvedett.
1991. Horvát férfi pisztolyt ad át feleségének házuk védelmére a szerb invázió idején