Napi érdekes - 329 CSAK MAGYARORSZÁG

2020. április 05. JTom

Ismét rendhagyó a mai válogatás. Különleges, mert egyrészről újra kizárólag magyar képeket tartalmaz az MTI Fotóarchívumából, másrészt a decemberi nagy sikerű, hasonló válogatás után most ismét teljesen szubjektíven válogattam. Csak úgy, ami megtetszett, érdekes, vagy amiről eszembe jutott valami. 

Az MTI online fotótárában már jócskán negyedmillió fölött jár a böngészhető fotók száma, és egy nagyszerű fejlesztésnek köszönhetően bejelentkezés/regisztráció után közvetlenül a fotóknál lehet megadni további adatokat vagy ismereteket, esetleges pontosításokat, javításokat. Így aztán mostantól azt kérem hogy akinek több ismeret áll rendelkezésére az adott képről, az ne csak itt, hanem az archívumban közvetlenül is ossza meg a szerkesztőkkel!

 

dhtim1944_69979.jpg

1944. június 3. A debreceni Ispotály téri református templom kettészelt tornya a város bombázása után. MTI Fotó

Az angolszász bombázás a hihetetlen módon sérült templommal a korabeli híradórészletben (4:49-től):

 

fmafi1946_793016.jpg

1946. június 12. A "kamaraerdei ügy" néven elhíresült szovjetellenes szervezkedés vádlottait, Unden Miklós (elöl k) joghallgatót és Dietzl László (j2) műszaki egyetemi hallgatót helyszíni vizsgálatra kísérik. MAFIRT felvétel

Az általam nem teljesen ismert "Kamaraerdei-ügy"-ről a Katolikus Lexikonban találtam pontosabb adatokat, ami szerint a Kamaraerdei-ügy vagy más néven a Bakony-brigád egy cserkész fiatalokból álló társaság volt, akiket állításuk szerint egy kora nyári kamaraerdei táborozásukon egy részeg szovjet katona megtámadott. A fiúk lefegyverezték, s az elvett géppisztollyal egyikük belelőtt a katonába, aki meghalt. A fiúk ott helyben eltemették az áldozatot, akit mégis felfedeztek keresői. 1946 júniusában letartóztatták a társaságot, és szeptemberben a Conti utcában a Szovjet Katonai Bíróság elítélte őket szovjetellenes szervezkedés és partizántevékenység, a szovjet katona megölése, valamint röpcédulák terjesztése vádjával. A képen látható Unden Miklós, Ditzl László egyetemi hallgatókat továbbá Tasch Ferenc fiatalkorú gimnazistát októberben Sopronkőhidán kivégezték. 8 évre ítélték Olofsson Placid hittanárt, Vágh József lelkészt, Kölley György papnövendéket, Pregitzer Ferenc építőmestert, Pregitzer Ernő, Hódi Dezső gimnáziumi tanulókat, Tittel Oszkárt, Kerényi Lászlót, Pucher Jánost, Parti Györgyöt és gróf Wimpfen Sziegfied földbirtokost. Fehér András letartóztatása közben tisztázatlan körülmények között meghalt. A szabadságvesztésre ítéltek 1954-ben - a teljes büntetésük letöltése után - szabadultak.

 

fmafi1946_821015.jpg

1946. június 21. Nők sorozása. Jelentkezők állnak egy rendőrnőket sorozó bizottság előtt Budapesten. MAFIRT: Bass Tibor

 

fmafi19472453019.JPG

1947. április 20. Harta. Rákosi Mátyás nézi az óráját, miután megtekintette Sipos Vilmos, a szlovákiai Diószegről áttelepült gazda új otthonát és jószágait. Háttérben a házigazda feleség, Sipos Vilmosné. (A Magyar Kommunista Párt főtitkára meglátogatta a szlovák-magyar lakosságcsere egyezmény értelmében áttelepült, és a kitelepített népi németek házaiba költözött szlovákiai magyar családokat Harta és Hajós községben.) MAFIRT: Bass Tibor

A németek kitelepítésével és a csehszlovák-magyar lakosságcsere programmal mintegy 185 ezer német és 76 ezer szlovák nemzetiségű hagyta el kényszerből Magyarországot, helyükre (és lakásaikba) kb. 110 ezer magyar érkezett a felvidékről. Mellettük több tízezer család menekült át Romániából, Jugoszláviából, Moldáviából és Kárpátaljáról. 

 

fmafi19472603052.jpg

1947. május 4. A Ferencváros Üllői úti pályáján az osztrák-magyar labdarúgó mérkőzésen (melyen a magyar csapat 5:2-es arányú győzelmet aratott) baleset történt: leszakadt a fából épült tribün egy része, melynek következtében 300 néző sérült meg. MAFIRT: Adorján Rezső

A mérkőzés első gólját a húsz éves, még csaknem ismeretlen Puskás Ferenc lőtte a 11. percben. Abban az évben a magyar válogatott hét találkozón játszott, amelyből hatot megnyert (a hetedik az Ausztria elleni visszavágó volt ahol egy góllal a sógorok nyertek).

 

fmafi19472996045.jpg

1947. június 20. Ég a Szent István-bazilika kupolája, miután az épület felújítása közben tűz ütött ki. A tűzoltók vízsugara nem érte el az épület magasságát, így a kupola leégett. Az épületrészt országos gyűjtésből hamarosan helyreállították. MAFIRT: Adorján Rezső

fmafi19473307001.jpg

1947. július 28. Két BHÉV (Budapesti Helyiérdekű Vasút) vonatszerelvény ütközött össze kis sebességgel a Székesfehérvár-Budapest vasútvonalon. A vasutasok már előkészítették a kisiklott szerelvény pályára állítását. A mozdonyok a kistarcsai gyártású L III-as típusúak. MTI Fotó: Világ Miklós


A képen tehervagonokat láthatunk a háttérben? Igen, a BHÉV forgalmának jelentős részét tette ki a teherforgalom részben iparvágányok kiszolgálásával, részben állomási árufeladással egészen az ötvenes évekig.

 

fmafi19473308002.jpg

1947. július 31. Krámmer Pál rendőrnyomozó ravatala a Parlament előtt. Sántha Dezső artista, aki több mint hetven nagybetörést követett el, 1947. július 30-án fegyverrel sebesítette meg hivatása teljesítése közben Krámmer Pál rendőrnyomozó főhadnagyot. Krámmer belehalt sérüléseibe. A rögtönítélő bíróság Sánthát halálra ítélte. MAFIRT: Kovács Géza

A háború utáni időszak egyik nagy port felvert esetéről bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashattok. 

 

fmafi19484878011.jpg

1948. november 29. Határőrök egy, a csehszlovák határon elfogott csempészt kísérnek előállításra. MTI Fotó/MAFIRT: Bauer Sándor

Már 1945 márciusában az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiadta a rendeletet a határőrség felállítására. Ennek érdekében megszervezték kezdetben a határvadász-, később a határőrizeti szervezeteket, amelyeket 1947-től, Honvédelmi Minisztérium alárendeltségben, a Határőr Parancsnokság irányított. 1948-tól a határőrség további átalakításra került és 1950-től az Államvédelmi Hatóság kötelékébe tartozott (talán ez lehetett a fenti fotó apropója is). A Minisztertanács 1948 májusában a nyugati határ mentén garázdálkodó fegyveres bandák és csempészek ellen, délen a Jugoszláviával megromlott viszony miatt, a HM és a BM előterjesztésére a nyugati és a déli határszakasz megerősítését rendelte el. Még ez évben megkezdődött a műszaki zár, a drótakadályok és az aknamezők létrehozása.

 

f_me19520724017.jpg

1952. július 24. Egy rendőr Takács Károly apostagi kulák tárgyalásához mutat bizonyítékokat a vádlott padlásán. MTI Fotó/Magyar Fotó: Molnár Edit

Az 1948-ban meghirdetett erőltetett kollektivizálás természetesen nem talált egyöntetű lelkesedésre a magyar parasztság körében. A "közösbe adni mindent, aztán együtt gazdálkodni" csak a rendkívül szegényeknek jelenthetett előrelépést. A jómódú gazdáknak eszében sem volt a generációk alatt megkeresett földjeiket, termelőeszközeiket, állatállományaikat másnak is rendelkezésére bocsátani, annak tulajdonjogáról lemondani. A termelőszövetkezetekbe kényszerítés évei alatt az ilyen nagygazdák elleni támadások egyre nagyobb mértéket értek el és az orosz eredetű, akkorra már pejoratív jelentésűvé vált 'kulák' szóval bélyegezték meg őket. A Rákosi-korszakban aztán kulák lehetett bárki, akire rámondták hogy a beszolgáltatás elől egy liter zsírt vagy néhány zsák búzát elrejtett. Több ízben fogták kulák összeesküvőkre a mezőgazdasági termelésben bekövetkezett baleseteket, "szabotázsokat", - egykori földbirtokosokkal szövetkezve - a munkáshatalom megdöntésére irányuló revíziós kísérleteket. 1948-ban mintegy 71 ezer 'kulákcsaládot' tartottak nyilván. Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők. Ám gyakorlatilag a helyi pártvezetőség döntött arról, ki kerüljön fel a kuláklistára. A kulákokat különösen súlyosan sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti, valószerűtlenül magas plusz teher, amely anyagilag teljesen ellehetetlenítette ezt a középparaszti réteget. A rendőrség és a helyi tanácsok által büntetett kulákok száma 1951-ben 87 089 volt, 1952-ben 83 890. A kulákok többségét pénzbírságra ítélték, elzárásra 1951-ben 559 főt, 1952-ben 2310 főt ítéltek. Természetesen a kulákhisztéria időszakában koholt vádak alapján több személyt is kivégeztek, a legismertebb talán Molnár Sándor köröstarcsai parasztember esete 1950-ből, akinek búzaföldjén tűz ütött ki és őt vádolták meg saját földje elleni szabotázzsal, így a beszolgáltatás elmaradása miatt a nemzetgazdaság súlyos megkárosításával. Azt abszurd pert a rádió is közvetítette, és a halálos ítélet kihirdetése után a békéscsabai tanácselnöknő, egy bizonyos Szegedi Albertné azt telefonálta a pártközpontba: „Elvtársak, máma kulákot akasztunk!” Sztálin halála után 1953-tól lassan, de enyhült a kulákokra nehezedő nyomás, többüket sikerült rávenni a kollektivizálásban való részvételre is, azaz beléptek a téeszbe.

 

f_b19560315011.jpg

1956. március 15. Katonák ladikkal segítik a mentést a Baja környéki árvízben. Magyar Fotó: Bojár Sándor

1956-ról szinte csak a forradalom jut eszünkbe, pedig két olyan természeti katasztrófa is történt, ami megérdemli az emlékezést. Az első a januári 5,6-os erősségű csepeli földrengés, a másik pedig a tavaszi jeges ár, amely elsősorban Baját és Mohácsot sújtotta. A hirtelen jött töltésszakadás után szalmakazlakra, tetőkre és fákra menekült embereket a magyar és a szovjet hadsereg kétéltű járművei mentették. Ekkor semmisült meg a bajai Vörös-híd, amelynek roncsai aztán a jég levonulását is jelentősen akadályozta, és csak többszöri kísérletre sikerült felrobbantani a maradványait. Megsemmisült a bajai textilgyár és a gázgyár is. Heroikus küzdelemben mentették meg az áramszolgáltatást, a trafóház megóvásával. Mohácsról kb. ezer család menekült el az ár elől, őket a környező települések lakossága fogadta be.

 

f_ny19570507004.jpg

1957. május 7. Moszkvics személygépkocsikat rakodnak a széles nyomtávú szovjet vagonokból a magyar vagonokba a záhonyi határállomáson, ahova naponta mintegy ezer vagon különféle szovjet áru: koksz, fa, nyersolaj, vasérc, hengerelt áru, személygépkocsi és más áruféleség érkezik. MTI Fotó: Fényes Tamás

Záhony vasúti és közúti határátkelőhely a Szovjetunió, 1992-től Ukrajna felé. A Budapest–Moszkva vasútvonal határátkelőhelye. A szovjet vasutak eltérő nyomtávolsága miatt átrakási központra volt szükség, amely Magyarországon Záhonyban és körzetében (Fényeslitke, Komoró, Tuzsér, Eperjeske), a határ túloldalán Csap (ukránul Csop) térségében épült ki. Magyar részről a MÁV Átrakási és Raktározási Igazgatóság működteti. A közúti fuvarozás fejlődésével a közúti határátkelőhely is nagy jelentőségűvé vált.

 

f_fri19580517019.jpg

1958. május 17. A munkásőr zászlóalj ünnepélyes eskütétele a X. kerületi munkásőrség zászlóavató és névadó ünnepségén Kőbányán, a Halom utcai sportpályán. MTI Fotó: Friedmann Endre

A munkásőrséghez hasonló szervezetek már 1956 előtt is léteztek a szocialista országokban, részben a második világháborút lezáró békeszerződések kijátszásara (pl. az NDK-beli Kampfgruppe osztagok) vagy hogy fegyveres erőknél jobban aktivizálható, irreguláris „népi” csoportok álljanak rendelkezésre (Lidové Milice - Népi Milicia Csehszlovákiában).

Magyarországon a munkásőrség a levert '56-os forradalom után, a szocialista hatalmi rendszer támogatására létrehozott, közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai szervezet volt. A forradalom rendfenntartójaként ott voltak minden párt- és állami ünnepségen. A munkásőrök civil foglalkozással rendelkező, a kommunista hatalom iránt elkötelezett párttagok voltak, akik munkájuk mellett vállalták a munkásőri feladataikat. A rendszerváltás folyamata során törvénnyel feloszlatták. 2020 februárjában civil szervezetként éledt újjá. Forrás: Wikipédia

 

c_szi19630519043.jpg

1963. május 19. Érdeklődők, látogatók állnak sorban az idegenforgalom eredményeit bemutató gömb alakú pavilonnál a május 17. és 27. között a Városligetben megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Vásáron. MTI Fotó: Sziklai Dezső

Ha ismerősnek tűnik ez a fémvázas pavilon az azért van, mert 1968-tól Balatonbogláron a Várdombon mint kilátó üzemel. Kádár István mérnök tervei alapján a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette a magyar ezüstből, azaz alumíniumból az 1950-es években. 1958-ban bemutatták a brüsszeli világkiállításon is, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) ideiglenes látványossága lett. 1968-ban hozták mai helyére, ahol belső üvegburkolattal akarták ellátni, és benne panorámapresszót berendezni, ám végül üveg nélkül épült fel. Vannak, akik szerint azért, mert szállítás közben eltűntek az üvegtáblák, más vélemények viszont azt mondják, azért léptek vissza ettől a tervtől, mert belátták, hogy nem lenne elég ellenálló a természeti erőkkel szemben. A „Xantus János” nevet az  1970-es évektől viseli.

 

f_kl19630605001.jpg

1963. június 5. Az új CI rendszámtáblákat rendezik a szakemberek, mielőtt a forgalomba kerülő magángépkocsikra kerülnek. MTI Fotó: Kácsor László

Magyarországon 1958-tól vezették be a hat karakterből (két betű, négy szám) álló rendszámtáblákat. Az első tábla valamivel kisebb méretű volt a hátsónál, a méretétől eltérni nem lehetett, azaz sem a kisebb matricarendszám, sem a négyzet alakú tábla nem létezett (kivéve a PRÓBA feliratú rendszám). Érdekesség, hogy  egészen az utolsó évekig nem adtak ki betűismétléses (pl. NN, UU, ZZ) rendszámokat, ám az 1980-as évek végén a magántulajdonban levő járművek számának ugrásszerű növekedése nyomán ilyenekkel és más – korábban egyéb célra használt – tartományok még szabad részeinek felhasználásával igyekeztek lefedni a szaporodó autóállományt. Ezek 1990-re kimerültek, és szükségessé vált a rendszámtáblák reformja, ami harminc egynéhány évre oldotta csak meg a problémát, lévén már már az S betűnél tartunk, ami már igencsak az ábécé vége felé jár.

 

f_bn19690529047.jpg

1969. május 29. Vége a tanításnak a hódmezővásárhelyi tanyavilágban, a kenyereparti általános iskolában, ahonnan ki gyalog, ki kerékpáron indul hazafelé az iskolából. MTI Fotó: Benkő Imre

Szakál Lóránt és felesége ekkorra már több mint egy évtizede voltak tanyai pedagógusok a hódmezővásárhelyi tanyavilágban. A tanító házaspár 36 alsó és felső tagozatos kisdiákot tanított 1969-ben a tanyasi iskolában.

 

f_is19700403032.jpg

1970. április 3. Ez a vidéki utas (középen) nem meri használni a mozgólépcsőt, inkább gyalog igyekszik a mélybe a kelet-nyugati metró Baross téri állomásán. Április 3-án 4.30-kor megindult az üzemszerű közlekedés a Földalatti Vasúton. MTI Fotó: Bara István

f_had19710702004.jpg

1971. július 2. Az M7-es autópálya hatodik - Balatonaliga és Zamárdi közötti - szakaszának átadásán résztvevők csoportja, valamint az őket szállító személyautók távlati képe. MTI Fotó: Hadas János


A 22 km-es szakasszal 107 km-re növekedett az 1964-ben megkezdett M7-es autópálya hossza (igaz a vége csak autóút volt). Az átadásra érkező állami vezetők autói között alig találni szocialista gyártmányt. A nagypolszki és a Volga mellett amerikai típusokat, Mercedest, BMW-t, Audit, Opelt láthatunk többek között.

 

c_sk19770405003.jpg

1977. április 5. A Volvo L 3314 Laplander, a Volvo-kooperációval készült terepjáró csukott változata sorozatban készül a Csepel Autógyárban. MTI Fotó: Fehér József

A Volvo L 3314 Laplander sorozatgyártása Svédországban 1961-ben kezdődött. A Csepel Autógyár, a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat és a svéd AB Volvo konszern Magyarországon 1974-ben alapított vegyes vállalatot. A szerződés értelmében a svéd gyártási részegységekből a Laplandert a Csepel 1976-ban kezdte el összeszerelni, és kb. 1000 db készült el. Magyarországon csak polgári használatra készülő típust gyártották, a katonait nem. Tudtommal mindegyiket nyugati exportra készítették, nem maradt az országban belőle.

 f_pe19770921042.jpg

1977. szeptember 21. PSZH D944 páncélozott szállítójárművekkel megrakott tehervonat halad a Duna fölött egy vasúti uszályhídon, amelyet szakemberek a Varsói Szerződés tagállamainak magas rangú katonáinak mutattak be. A szerelvényt egy M62-es, "Szergej" dízelmozdony vontatja. MTI Fotó: Petrovits László

f_bn19810911064.jpg

1981. szeptember 11. Tevekaraván halad az országúton Kunpeszér határában. A líbiai tanárokból álló turistacsoport hajóval érkezett Líbiából Olaszországba, majd teveháton Jugoszlávián át hazánkba, ahol két hetet töltenek, majd továbbutaznak Csehszlovákián át Lengyelországba és az NDK-ba. A magyar vendéglátásért viszonzásul egyik tevéjüket a Fővárosi Állatkertnek ajándékozzák. MTI Fotó: Benkő Imre

A líbiaiak utazásnak valószínűleg elsősorban propagandaértéke volt, hiszen a nyugati világ és Líbia közötti fennálló feszültség ekkor - Ronald Reagan elnöksége alatt - érte el a csúcspontját, aki kísérletet tett a líbiai diktátor leváltására az ország arab terrorizmust támogató magatartása miatt. A Reagan-adminisztráció ellenséges országként tekintett Líbiára továbbá annak a palesztin függetlenség ügyében mutatott kompromisszumképtelensége, az irak-iráni háborúban az utóbbi támogatása és a fejlődő országok fegyveres felszabadító mozgalmainak pénzelése miatt. Maga Reagan a „Közel-Kelet veszett kutyájának” nevezte Kadhafit. 1982-ben az USA megszüntette a líbiai olaj importálását és megtiltotta a technológiai exportot az arab országba. A kelet-európai országok természetesen nem követték a példáját.

 

f_lak19830625053.jpg

1983. június 25. Oroszlány. Fölravatalozott koporsók sora mellett egyenruhás bányászok állnak díszőrséget a márkushegyi bányaszerencsétlenségben elhunytak temetésén. A szerencsétlenségben 18 oroszlányi és 4 lengyel bányász vesztette életét. MTI Fotó: Wéber Lajos

A márkushegyi bányászok balesetéről a Napi Történelmi Forrás írásában többet is megtudhattok. Ugyan a cikkben az szerepel hogy a legsúlyosabb magyar bányaszerencsétlenség volt, ez sajnos nem igaz, 1950-ben a tatabányai XII-es aknában történt sújtólég- és az azt követő szénpor-robbanásban nyolcvanegyen haltak meg. 

 

feger19840913011.jpg

1984. szeptember 13. Visonta. A Tausek elnevezésű kutató űrhajó makettje mellett tart megbeszélést felvétel előtt Ördögh László ipari formatervező (j) és Bognár Tibor technikai rendező a 'Gyémántpiramis' című, a Magyar Televízió és a kanadai Sefel Pictures koprodukciójában készülő sci-fi produkció forgatásán, a visontai Thorez Külfejtéses Bányaüzem meddőhányójában. MTI Fotó: H. Szabó Sándor


A stáb a modellépítést, a dekorációt, a számítógépes szimulációt mind házon belül oldotta meg, külsősöket alig alkalmaztak. Ördögh László Diabolus (1951-) iparművész, ipari formatervező és rendszertervező. Szász Endre festőművész, valamint Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrász magántanítványa volt . Alapítója és tulajdonosa az ITEC Magyarország és az IST GmbH Németország cégeknek. Szoftvertervező a ICIDO GmbH, Stuttgart cégnél.

 

f_mat19890825016.jpg

1989. augusztus 25. Ausztria. Nyugatnémetek várják az illegális határátlépéssel a Fertő-tó felől érkező NDK-s állampolgárokat az osztrák határ mentén. A Nemzetközi Vöröskereszt Ausztriában a határ közelében több ideiglenes menekülttábort állított fel a keletnémetek megnövekedett határátlépései miatt. A magyar határőrszervek a tiltott határátlépést igyekeznek megakadályozni. MTI Fotó: Matusz Károly

Az 1989. augusztus 19-i az osztrák határ menti Páneurópai Piknik rendezvénye során a Magyarországon tartózkodó NDK-s turisták áttörve a kerítést illegálisan Ausztriába távoztak. A fokozódó nyomás hatására szeptember 10-én, Horn Gyula magyar külügyminiszter A Hét című tévéműsorban bejelentette: „Az itt-tartózkodó NDK állampolgárok saját, tehát NDK úti okmánnyal eltávozhatnak abba az országba, amely befogadja őket. Ez 0 órától lép érvénybe.” Már rögtön a bejelentést követően éjfélkor több ezer NDK-polgár hagyta el Magyarországot a hegyeshalmi határátkelőnél.

 

f_ob19900320081.jpg

1990. március 20. A ledöntött Lenin-szobor Debrecenben. A politikai és választási küzdelmek új formájává vált a "szoborháború", melynek keretében az ellenzéki kerekasztal pártjai a Lenint ábrázoló szobrok és a Tanácsköztársaság emlékműveinek eltávolítását kérték a városi tanácsoktól. Miután Debrecen város testülete érdemi döntést nem hozott az ügyben, a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezésére március 20-án eltávolították helyükről az alkotásokat. MTI Fotó: Oláh Tibor

 

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum bármely fotója falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6315578012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2020.04.05. 00:35:19

oh, már dél van? Francos óraátállítás, mindig megzavar :DDD

¿Qué tapas hay? 2020.04.05. 01:41:00

Először sokat gondolkodtam, hogy hol volt az a bizonyos HÉV-baleset, de valószínűleg Hároson lehetett.

A rendszámokhoz: az '58-as rendszerben négyféle alap-táblaméret volt: a kisméretű egysoros első tábla, egysoros hátsó tábla személygépkocsikra, kisméretű kétsoros a motorkerékpárokra, és a nagyméretű kétsoros az összes többi járműfajta hátsó táblájának. '88-ig ikerbetűs kombinációt csak különleges rendszámokra (AA, CC, HH, RR, XX) adtak ki, egy kivétellel: a hatvanas évek legelején kiadták a KK-t magán-motorbiciklikre - vélem tévedésből.

Az uszályhíd gondolom a Szalkszentmárton-Dunaújváros vasúti szükségátkelőhely - a jobb partról fotózva.

fynndafrail 2020.04.05. 03:01:53

A Volvo Laplanderből tudomásom szerint 4 darab maradt az országban, ezeket egyes elmondások szerint a gyárból lopott pótalkatrészekből rakták össze, más hivatkozások alapján simán lenyúlták a gyártósorról. Ezt a 4 autót országunk akkori "nagyjai" részére szerezték meg, akik ezeket az országban szanaszét fellelhető vadászházaiknál állomásoztatták, vadászni használták őket. Rendszámot nem kaptak. Az egyik ilyen Laplander egy zalai vadászházban volt, a rendszerváltás után egy helyi vállalkozó szerezte meg, évekig dekkolt egy zalaegerszeg melletti telken, néhány más, régi jármű társaságában. Érdekessége hogy a tetején búvónyílás volt fegyverállvánnyal, állítólag Czinege elvtárs géppuskával lőtte róla a szarvasokat, vaddisznókat. Van róla fényképem, ha érdekel :)

Galaric 2020.04.05. 08:39:28

Hmm a puritán elvtársak nem vetteték meg a hanyatló nyugat gépkocsijait...
Képmutató, rohadt egy rendszer volt az már biztos. A mai válogatás ezt 100 %-ban alátámasztja.

Galaric 2020.04.05. 08:41:01

@fynndafrail: jó sztori ráadásul nem is tudtam róla, hogy volt ilyen autógyártás nálunk.

Gevlekte Salamander 2020.04.05. 09:30:19

Az utolsó kép nem Lenin. Kiss István: Proletár c. szobra a debreceni ex Tanácsköztársaság útja-Március 21. tér kiöblösödésében riogatta a népet. Ma Egyetem sgt. / Nagy Lajos király tér.

Burgermeister 2020.04.05. 09:31:00

Laplander Csepelen? Mivan? Micsoda hir..:)

Gevlekte Salamander 2020.04.05. 09:37:18

A rendőrnős kép: Miss Police 1946. A metrós: vidéki, mert nem mer mozgólépcsőzni? :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.05. 09:51:37

@Gevlekte Salamander: írd meg a fotó linkjén található üzenődobozban az MTI-s szerkesztőknek

Disznó Úr 2020.04.05. 09:53:55

A szlovák-magyar lakosságcsere kapcsán én eddig olyan cikkeket olvastam, hogy az a magyarországi szlovákok számára nem jelentett kényszert (szemben a németekkel), hanem kifejezett agitálásra költöztek át Csehszlovákiába néhány ezren, tehát önkéntes alapon zajlott. Nyilván ezt árnyalhatja a szocializmus lényege, ahol az "önkéntesség" nem mindig a szabad akarat érvényesülését jelentette, de az egyértelmű és dokumentált, hogy a felvidéki magyarokat ezzel szemben erőszakkal telepítették ki.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.05. 10:02:01

@Disznó Úr: a lakosságcsere idején még nem beszélhetünk egyik országban sem szocializmusról. a kommunista hatalomátvételre Csehszlovákiában 1948 februárjában került sor. no persze ez sem változtat a nagy lényegén a mondanivalódnak hogy a szocializmusban nem minden önkéntes alapon ment, de mondj egy olyan rendszert ahol igen :) vannak rossz rendszerek és vannak nagyon rosszak. jó nincs. egyelőre.
a lakosságcserével kapcsolatban ajánlom ezt a régebbi bejegyzést itt:
ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2018/04/11/mindent_otthagytunk

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.05. 10:05:08

@Aureliano Buendía: gondoltam a karanténban jó lesz már reggel nézegetni az ébredés után...

seadxdx 2020.04.05. 11:23:14

Jó válogatás lett, legyen többször ilyen MTI-s.

A debreceni templom építői nagyon jól dolgoztak, hogy nem dőlt kapásból össze a torony maradéka.

Placid atya 1955 novemberéig Gulágon volt.

A BHÉV (épp mikor minek hívják) 1996. november 15-ig végzett teherszállítást.

Földrengés: nem csepeli, hanem dunaharaszti földrengés, ezt javítsd (Taksony és Soroksár volt még főként érintett). Két ember elhunyt, Haraszti közel 3500 épületéből 3144 sérült. Márciusban meg jött az árvíz, mivel a Kis-Duna tassi zsilipét tönkretette a jég.
harasztimuzeum.hu/haraszti-tortenetek/1956-os-foldrenges

A Moszkvicsokról jut eszembe egy régen hallott történet. Az abban az évben bemutatott Wartburgból egy szállítmány érkezett októberben, de még nem adták át a tulajdonosoknak a forradalom előtt. A járművek egy része einstandolva lett, később úgy kellett összevadásznia a megmaradtakat. Nem tudom, hogy tényleg megtörtént eset, de minden nélkül hihető sztori. A 311-es (púpos) Wartburg pedig szerintem a legszebb szocialista autó.

A kettes metrós képért pluszpont, a napokban lett 50 éves a vonal.

perszepolisz 2020.04.05. 13:18:51

Szerintem ez a válogatás top10, az eddigi összeshez képest (!) de hogy kicsit kekeckedjek:

Puskást azért '47-ben már tuti ismerték, sőt.

fynndafrail 2020.04.05. 13:35:21

@Galaric: Konkrétan Szigetszentmiklóson :)

m_and_m 2020.04.05. 15:41:24

1971-ben az elvtársak átadták az M7-es autópálya Balatonaliga és Zamárdi közötti szakaszát.
Azt az autópálya szakaszt, ami akkor még nem is létezett, amit csak 30 évvel később építettek meg, addig csak egy szimpla főút volt. Nem baj, azért a '71-es átadóünnepség biztos nagy buli volt. És ez volt akkor a lényeg

¿Qué tapas hay? 2020.04.05. 16:33:44

@m_and_m: A 90-től a 112-es kijáratig az autópálya bal pályája készült el '71-ben, és működött félautópályaként majd' harminc évig.

hátramozdító 2020.04.05. 17:07:12

A csepeli Volvo a befutó, nekem kell egy olyan. Köszönjük szépen, pompás kör volt, a filmhíradóért pedig plusz pont!

nagainae 2020.04.05. 17:12:26

*Olofsson Placid atya helyesen :)
2. kép

J.László 2020.04.05. 17:47:26

A Bazilika kupolája még az építése közben be is omlott egyszer. Ybl Miklóst küldték oda rendet csinálni. Szerencsére hajnali órákban omlott be, amikor nem voltak munkálatok, de az akkori fél Pest hallotta a robajt, amit keltett.

Munro 2020.04.05. 18:36:21

Az árvizes képről a Tanú című filmnek az a jelenete jut eszembe ahol Pelikán elvtárs a fa tetején tanulta a peranyagot, közben körülötte mindent elvisz az árvíz...

m_and_m 2020.04.05. 20:40:21

@¿Qué tapas hay?: tehát, egy szimpla főút volt, 2x1 sávval, meg egy leálló sávval, ami csak a balesetveszélyt növelte (sokan bármikor nekiálltak előzni, mondván ott az a leállósáv, majd a másik átmegy oda)

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.04.05. 21:18:53

A kulák szóhoz: hívták őket nagygazdáknak vagy (pejoratívabban) zsírosparasztnak is, és előszeretettel ábrázolták őket karikatúrákon kövér emberekként, akik papokkal, volt arisztokratákkal "cimborálva" akarják bedönteni a szocialista termelőszövetkezeteket, vagy - kibővítve a gondolatot: - a nép államát, a népi demokráciát.

pmobilTB 2020.04.05. 22:22:53

@fynndafrail Jól hangzik, de sajnos nem igaz. Maradt Mo-n is belőle. Édesapám a tatabányai bányamentőknél dolgozott, nekik konkrétan volt ilyen Volvo Laplander mentőautójuk.

policecars.hu/p/displayimage.php?pid=6891&fullsize=1

omborz 2020.04.05. 22:37:54

@kugi: ide kívánkozik még a basaparaszt kifejezés, szintén kulákokról írt ekképpen a sajtó.

xab66 2020.04.06. 00:09:50

@m_and_m: "tehát, egy szimpla főút volt"
Nem. Legalábbis a 80-as évek közepén és a 90-es évek elején "Autóút" volt. A kenesei leágazás után vezették át a másik oldalra a siófok felé haladó oldalt, ki volt téve egy "Autópálya vége" tábla, utána pedig az "Autóút" tábla, ami nem szimpla főút, már csak a nagyobb megengedett sebesség miatt sem.

bioLarzen 2020.04.06. 00:37:41

@seadxdx: "Placid atya 1955 novemberéig Gulágon volt."
Muzo tiszteletessel együtt ;)

Zed is not dead yet 2020.04.06. 01:47:32

Miskolcon van jelenleg is egy ilyen svéd terepjáró, élénksárga színű, szemre igen jó állapotú. A Futó utca egyik nemrég épült telephelyén "lakik", az utcán haladva szoktam látni. Ránézésre elég fejnehéz cuccnak tűnik, nem volt ez nagyon borulékony?

Szabo T 2020.04.06. 03:43:52

Az autópálya átadási képen nem látok Audit. BMW-t, Mercit, Fiatot, Volvot, Opelt és Volgát igen.

Aurora86 2020.04.06. 06:00:29

Puskás 47-ben már két éve válogatott volt, és elég nagy sztár...

3uy 2020.04.06. 08:29:43

A mostani rendszámok bevezetése idején iskolás voltam, és matematikaórán kiszámoltuk, hogy hány autó lehet egyszerre az országban regisztrálva a régi és az új rendszer szerint: 6 760 000, illetve 17 576 000. Most van kb négymillió autó az országban, úgyhogy gyanítom, hogy A-tól újrakezdve a rendszámok újra kiadhatók. Szüleim viszont azt találgatták a korszellemnek megfelelően, hogy melyik volt elvtártsnak lehet táblagyára, hiszen sokkal egyszerűbb lett volna úgy átszervezni, hogy mostantól a második szegmens három számjegyű, és elkezdeni AB-100-00-tól kiadni a rendszámokat, a régiek meg maradhattak volna ahogy voltak.

gigabursch 2020.04.06. 08:35:57

A bányaszerencsétlenségekhez egy kis többlet infó:
Bányamentő ismerősöm mesélte, hogy egy szénporrobbanás után leginkább a sisak és az ún. 'menekülő' az ami megmarad.
Az emberi szövetek gyakorlatilag elenyésznek.

Ilyenkor egy bányamentőnek a - borzalmas - dolga, hogy az adott sisakhoz a környezetében, amit +- emberi eredetűnek tart, betegyék az erre a célra szolgáló fémkoporsóba.
Ezt utána 1:1-ben teszik bele a fa koporsóba, hogy legalább valami súlya is legyen.

Borzalmas feladatkör lehet.

felhőkergető 2020.04.06. 08:49:12

1947. április 20. Harta. Rákosi Mátyás
kísért a múlt: www.youtube.com/watch?v=75QDs5l0mH4

2:25-től :D

barna86 2020.04.06. 09:35:25

@¿Qué tapas hay?: Igen, a Szalkszentmárton - Dunaújváros pontonhíd, ahol a kérdéses időpontban a Varsói Szerződés hadseregei hadgyakorlatot tartottak, ennek keretén belül épült meg ez az ideiglenes híd. Pontos részletekre már nem emlékszem, de 48-72 óra alatt épült fel maga a híd, szokásos forgatókönyvet akarták gyakorolni, hogy ha az imperialisták a III. vh-ban lerombolnak egy vasúti hidat, akkor mennyi idő alatt lehet így pótolni.

A HÉV-baleseten én is gondolkodtam sokat (sajnos nem találtam leírást róla), én azt gondolom, hogy ez nem a Budapest - Székesfehérvár vasútvonal, hanem a régi Gellért tér - Móricz Zs. körtér - Budafok - Háros - Nagytétény HÉV vonal, ami Budafokon, Hároson a Budapest - Pusztaszabolcs vasút mellett futhatott. A vonal az 50-es évekig HÉV-vonal volt, utána vonták be a villamoshálózatba, s így lett a 43-as villamos (amit később visszavágtak a mai, budafoki végállomásig).

gigabursch 2020.04.06. 09:58:02

@3uy:
Amit én sosem fogok megérteni és sose fog bevenni a gyomrom:
A világ összes fejlett idiokráciájában a rendszám utal arra, hogy az a kocsi hová tartozik (megye, járás, települé, stb)
Kivéve hol? Naná, hogy itt kis hazánkban, ahol nem elég egy személyi szám mindenhez, hanem kell
- személyi szám
- TB jel
- Adóazonosító jel
- szig.szám
- lakcím kártya szám
- jogsi szám
- NAK azonosító
- oktatási azonosító
- őstermelői azonosító
- kiskutyaf@sz@..,.
mert különben az adatok nem biztonságosak. B+ ez már 1990-ben is informatikai kérdés lett volna egy adatbázis kezelési kérdésben nem pedig jogászok és ipari szintű sz.rrágást rendező hülyegyerek jogvédők játszótere.

Ady után szabadon:
Kód és Dekód fia vagyok én

gigabursch 2020.04.06. 10:52:53

@barna86:
Ha jól rémlik ezek a TS bárkák később a mai Hídépítő Speciál Zrt(? vagy Kft?) tulajdonába kerültek és aktív szerepet vállaltak az elmúlt három évtized hídépítéseiben.

Muhammad Balfas 2020.04.06. 10:59:49

@Galaric: A puritán elvtársak hamar beköltöztek az egykori gyűlölt arisztokraták és tőkések villáiba, és a vadászat úri sportjára is gyorsan rákaptak..:)

tompus 2020.04.06. 11:03:21

Tevék az egyik képen, tevepaták a másikon. :-)

octy 2020.04.06. 11:27:32

@gigabursch: a sokféle adat azért jó, mert sokféle különálló, nem frissülő, egymással kapcsolatban nem lévő adatbázisban vannak, a teljes káosz és a tízszeres bürökrácia elősegítése érdekében.

Feca 2020.04.06. 13:02:11

@3uy: Az a helyzet, hogy sok helyen 6 karakteren tárolták a rendszámadatokat.
Egyszerűbb volt a 3 betű- 3 szám megoldás

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.06. 13:56:14

A fotón a "kulák" padlásán a hatóság megtalálta azt a pár zsáknyi vetőmagot, amit a gazda félretett (a komcsik szerint eldugott), hogy legyen mit elvetni tavasszal és legyen miből kenyér jövőre is. Aztán elítélték népellenes bűncselekményért jó pár évre (ha szerencséje volt és nem végezték ki). Kenyér aztán meg nem lett a semmiből. Na, kb. ennyit ért/ett a komcsi a világhoz.

"... erőltetett kollektivizálás természetesen nem talált egyöntetű lelkesedésre a magyar parasztság körében." Persze, mert minden normális ember tudja, hogy "Közös lónak turós a háta" – főleg, ha így annak a lónak már gazdája sincs. Aztán az élet meg is mutatta, hogy igazuk volt.

Álló mozgólépcsőn manapság is szoktam látni embereket, szerintem inkább sportból választják ezt a módot. ;)

lutria 2020.04.06. 15:09:35

@3uy: Azért nem teljesen pontosak a számok mert van olyan betű (pl.Q)és betű kombináció (az utolsó betű nem lehet O vagy I) amit nem adnak ki.
És a visszaadott,lejárt rendszámokat sem adják ki újra ha elértek a ZZZ-999 rendszámokhoz,nem jön újra az AAA-001

rezgaras 2020.04.06. 16:35:55

@gigabursch: Ezt a merész kijelentést gondold át még egyszer! Olaszország 1994-ben, Franciaország 2009-ben tért át a terület-alapú rendszámról a központi rendszám használatára. A terület-alapú rendszámok nagy hátránya, hogyha egy használt autót egy másik körzetbe adnak el, akkor új rendszámot is kell kapnia. Ez megbonyolítja a nyilvántartást és sokkal gyorsabban fogyasztja a rendelkezésre álló kombinációkat.

Wacunao 2020.04.06. 16:39:12

@gigabursch: "A világ összes fejlett idiokráciájában a rendszám utal arra, hogy az a kocsi hová tartozik"
Kivéve például (a teljesség igénye nélkül): Belgium, Dánia, Hollandia, Luxemburg, Portugália, Spanyolország, Svédország

bioLarzen 2020.04.06. 17:25:40

@Muhammad Balfas: "A nép közkedvelt étele a kaviár és libamáj, és a nép közkedvelt itala a 3 csillagos konyak, melyeket a nép választott képviselőjük útján fogyaszt" ;)

bioLarzen 2020.04.06. 17:26:16

@Wacunao: Jajmá, megzavarod a hülye tényeiddel...

Wacunao 2020.04.06. 17:39:33

@bioLarzen: "A tények makacs dolgok" :)

¿Qué tapas hay? 2020.04.06. 19:28:24

@JTom: Be kell vallanom, én sem találtam Audit, pedig a lehető legnagyobb nagyításban végignézegettem a képet.

A kép előterében 15 autó áll, sorjában:
Chevrolet Impala Sedan 1969 | Opel Admiral A
BMW E3 | P. Fiat 125p
GAZ M-21 | Volvo 144 | BMW E3 | Opel Commodore A
MB W111 | MB W108 | Opel Rekord C
Opel Commodore A | GAZ M-21 | MB W114 | Fiat 130

Baloldalt az emelvénnyel szemben egy GAZ M-21, az emelvény mögött egy GAZ 69
Messze elöl a parkoló-táblánál van még egy autó, amibe akár egy Audi F103-at bele lehet látni, de én nem merném ezt biztosra állítani, mert nekem nem elég nagy felbontású a kép ehhez.

@3uy: A jelen rendszerben, a jelenlegi kiadási szabály szerint 13 786 200 kombinációt lehet kiadni. A gyakorlaban ennél több lenne, mert a kiadási szabályok menet közben többször változtak, pl. a most alapból tiltott Q-betűből elég sokat kiadtak 1993-ban.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.06. 19:48:31

@Fotósképző: "Közös lónak turós a háta". Lehet elírtad, de akkor másnak talán újdonság lehet:
A közös lónak nem túrós, nem turós, hanem TÚROS a háta, ami egy régies szó és dörzsölődést, sebesedés jelent a hámos, nyerges állatok testén.

@¿Qué tapas hay?: igazad van, most hogy a MTI oldalán kinagyítottam látom, hogy amit Audinak véltem az tényleg nem az. de a többi stimmel.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.06. 19:53:00

@¿Qué tapas hay?: lemaradt: szóval a legalsó sorban a legközelebb álló, fekete "félbevágottat" néztem Audi 100-nak a 68-76-os szériából, de nagyban már látszik hogy sok minden nem stimmel vele... :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.06. 20:19:40

@JTom: Köszönöm a javítást, igazad van! Igen, elírtam (nyilván nem túrós, az egyértelmű). Mentségemre szóljon, hogy nem fotós szakkifejezésről van szó. ;)

gigabursch 2020.04.06. 21:12:20

@bioLarzen: @Wacunao:
:-)

@rezgaras:
Olaszország?
Ebben azért nem vagyok ennyire biztos.
Dettó franciák, ahol számkóddal indul minden

gigabursch 2020.04.06. 21:35:28

@rezgaras:
A területalapú rendszámok nagy előnye, hogy megtarthatja a gazdája a következő kocsijára.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.04.06. 21:44:27

@gigabursch: " világ összes fejlett idiokráciájában a rendszám utal arra, hogy az a kocsi hová tartozik"
Több országot is tudok mondani, amik azért nem banánköztársaságok (balti államok, Svédország, de gyanúsan Norvégia és Finnország is) ahol nincs semmilyen területi kapcsolódás a kocsik rendszámainak.Egyáltalán miért is jó ez és kinek?Milyen plusz információt hordoz az, ha mondjuk pl. a németeknél egy müncheni kocsi ellátogat Hamburgba?Kinek ad ez releváns infót?A rendőr úgyis látja az adatbázisában, ha akarja, de ahhoz nem kell területi jelleg...Illetve mi van, ha egy müncheni vásárlású kocsit x év után eladnak Hamburgba?Marad rajta a régi rendszám?Irrelevánsá válik.Vagy átrendszámozzák?Az meg költség és elvesz egy helyet a meglévők közül.Akkor meg minek az egész?
A balti, svéd, finn rendszer is a 3 betű 3 szám szisztémát használja.A svédben ráadásul kor szerint sincs összefüggés, mint a magyar abc szerinti, tehát teljesen random összevisszaság van.És mégis működik a dolog.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.04.06. 21:48:41

@geegee: Ja, hogy már beírták, csak tovább kellett volna olvasnom.Na mindegy, szóval egy baromság a területi rendszer, semmi értelmét nem látom.

szegnyereg 2020.04.06. 21:56:17

@rezgaras: Olaszországban kis kék sávban alkalomadtán szerepel a terület jelenleg is. Franciáknál ugyebár számkód alapján tudtad ki hová valósi. Ott a számkód kicsiben jobb oldali sávban lett elhelyezve 09-től, a terület címerével. Igényes megoldás lenne ha nem ocsmány dupla préselt lemezből, meg plexitáblából lennének a francia táblák.
Sz.v.sz. a területkódnak ideje lenne már itt is. Milyen szépen virít egy huszonéves autón az új P-, R-es rendszám. Mutatva, hogy frissen behozva nyugatról. Más semmit.
Veterán rendszámoknál nézd a franciákat. Igényesen korhűen fekete alapon fehér. Régi autón nem ordít róla, hogy nem odavaló. Itt óóoté. Oldtájmer? Angol rövidítés minek Magyarországra?

Hülye rendszer a miénk, kukába való lenne minden részébenm

¿Qué tapas hay? 2020.04.06. 22:12:08

@barna86: Azon gondolkodtam, hogy klassz dolog ez a vasúti szükségátkelő, dehát ehhez mindkét parton kiépített vágányokra van szükség. Ha az imperialisták lebombázzák, példának okáért, a dunaföldvári vasúti hidat, minimális többletmunka ezután a dunaújvárosi kikötő, vagy a szalkszentmártoni vasútállomás lebombázása. Mondjuk ezeket még mindig egyszerűbb talán helyreállítani, mint egy hidat.

A HÉV-es képnél én szinte biztos vagyok, hogy ez Háros. Ott a BHÉV nagyon sok iparvágányt szolgált ki, pl. a pincészetet. Arra viszont már nem emlékszem, hogy volt-e, és ha igen, milyen felsővezeték lehetett ott az állomáson.

Szabo T 2020.04.06. 22:36:26

@¿Qué tapas hay?: Köszi, én is kb. ugyanezeket ismertem fel. A Fiat orra annyira karakteres, hogy el sem lehet téveszteni. A Volvo 164-es is lehet.

¿Qué tapas hay? 2020.04.07. 00:19:14

@Szabo T: Valóban. A Volvo inkább 164-es a motorháztető alapján. Gratulálok, jó megfigyelés!

gintonic.azigazi 2020.04.07. 06:49:51

"A jómódú gazdáknak eszében sem volt a generációk alatt megkeresett földjeiket, termelőeszközeiket..."

sulyos tortenelmi hianyossagok vannak itt keremszepen.

A korabeli magyar tarsadalom es foldbirtokviszony viszonylag pontos ismereteben azt kell mondjam ez nem igy van. Nem fejtem ki bovebben mert sem az ido sem a hely nem alkalmas erre es gyanitom nem is kivancsi ra senki de egyuttal megragadom az alkalmat es olvasasra osztonozzem azokat akiket ez erdekel: Illes Gyula "Pusztak Nepet" es Feja Geza "Viharsarok" c konyvet ( az elobbiert Illes Kossuth dijat kapot, utobbi utan pedig Bekes, Csongrad es Bihar megye deli reszet Viharsaroknak neveztek el szoval mindketto nagy hatasu konyv ) a korabeli birtokrendszer sajatossagai miatt a szovjet hadsereg a XVI. szazadi huber viszonybol a XX.sz ba repitette a magyar videket - mondjuk erre senki nem kerte oket.

gintonic.azigazi 2020.04.07. 06:55:16

www.youtube.com/watch?v=y1Ie_1yZhFA

14:06 nal az urhajo.

Fent nevezett mu meglovagolta a "star wars" filmek altal keltett hullamot de minosegerol arcpironkodas nelkul nem lehet beszelni.

( apro plusz: a Jedi Visszatert $12.000 ert vettek es eloszor Jedy nem irtak, mar megvolt a szinkron mikor javitva lett. A Star Wars-hoz ( tehat a negyedik resz, New Hope hoz egy kis korabeli adalek:
"„Kádár János, Aczél György és Pozsgay Imre 1979 májusában nézte meg zárt körű vetítésen a Csillagok háborúját. Sem ennek a filmnek, sem a folytatásainak kapcsán semmifajta véleményt nem fogalmaztak meg.”
Mint mondta, a MOKÉP semmilyen kritikában nem részesült a Csillagok háborúja bemutatásakor – pedig annyiban érdekes az ÁBTL-iratban szereplő felvetés, hogy könnyen lehetett olyan olvasata (lázadók vs. elnyomók, amerikaiak vs. szovjetek) a Csillagok háborújának, amely alapján politikailag kifogásolható lett volna a bemutatása. Elvégre a Star Wars varázslatos tükre ilyen: mindig könnyű meglátni a gonoszban az ellenségedet…"

priceless :D

gintonic.azigazi 2020.04.07. 06:58:19

@szegnyereg: ezen en is elgondolkodtam, minek egy angol rovidites egy magyar rendszamon? miert nem siman kezdik - mint anno - az A betunel...

( elso auto- es igy rendszamtulajdonos Magyarorszagon a Torley pezsgogyaros volt, AA-1 volt a rendszama. Zichy grofnak AB-1 volt a rendszama, o volt a masodik ( miert nem AA-2? )

gintonic.azigazi 2020.04.07. 07:06:11

Tolna megye keleti reszerol azert disszidaltak annyian ( tobbek kozott edesapam is ) mert a tavaszi arkor elvitte mindenuket a Duna, utanna naprol napra eltek, a forradalom "hab volt a tortan" es lehetoseg mert nyitva voltak a hatarig. Sok ember a kilatastalansag elol menekult el, ha meglett volna a regi elete bizonyara nem hagyjak el a hazajukat.

gintonic.azigazi 2020.04.07. 07:07:19

@Szabo T: es a Chevy az elso sorban? : )

gigabursch 2020.04.07. 07:12:10

@szegnyereg:
No, akkor nem vagyok egyedül.

fareszjó 2020.04.07. 08:38:21

1970. április 3. Ez a vidéki utas (középen) nem meri használni a mozgólépcsőt: első megmaradt élményem a mozgólépcsőről az, amikor egy osztálykirándulás során az utazás során megszédültem, leültem a lépcsőre, és tanári felszólításra sem álltam fel, kaptam is érte osztályfőnöki intőt:)

Wacunao 2020.04.07. 10:44:20

@gigabursch:
Ez mitől van? Olyan magas a kialakuló hőmérséklet? Vagy a robbanás ereje ekkora? Maga a járat nem semmisül meg/rongálódik meg ilyenkor?

ZON 2020.04.07. 12:44:23

@gintonic.azigazi: nem túl feketén - fehéren látod ezt ? A két véglet (a nagybirtokosok és (az általad megjelölt szociológiákban érzékletesen bemutatott) szegényparasztok között volt egy komoly középparaszti réteg, akit brutálisan érintett a kolhozosítás.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.04.07. 14:17:26

@ZON: a szocialista oktatásban nem volt középparaszt réteg, kihagyták. CSak zsellér volt, meg nagybirtokos, meg gonosz kulák... biztos az maradt meg benne...

¿Qué tapas hay? 2020.04.07. 20:51:54

@gintonic.azigazi: Ez a történet szép, de nem igaz. Magyarországon a gépkocsikat először Budapesten látták el hatósági jelzéssel egy főkapitányi rendelet alapján 1901-ben. Ekkor még nem rendszámot, csak sorszámot kaptak az autók, az 1-es számot gr. Eszterházy Mihály Daimler kocsija kapta, Törley autója a hármas sorszámú lett. Budapesten a sorszámok rendszere a rendszámok országos bevezetését követően is megmaradt (1922-ig), csak a vidéki gépjárműkerületekben regisztrált autók kaptak betűjelet. Az "A"-t nem adták ki egyik kerületnek sem. "A"-val kezdődő rendszámot Magyarországon először 1936-ban adtak ki (AA), amikor a budapesti személygépkocsiknak fenntartott BA-BF betűtartomány (5994 db) kifogyott.

Ausztriával sem lehet keverni, mert a rendszámok 1905-beli bevezetésekor a bécsi rendőrkerület adta ki a legelső, A1 rendszámot Habsburg-Tescheni Jenő főherceg Hispano-Suiza automobiljára.

Aureliano Buendía 2020.04.07. 22:25:58

@gigabursch: azért van még pár ország, ahol a rencám nem a kicsit tágabb környezetet (megye, járás, stb.) jelzi. Pl. ott annak a svédek, de az olaszok is leálltak egy idő után a terület alapú rendszámokkal. Tény, hogy levesebb, de én nem látom ezt akkora problémának.
Arról nem is beszélve, hogy költözés esetén macera cserélni a rendszámot, mert azt olyankor cserélni kell.

gigabursch 2020.04.08. 11:31:10

@Aureliano Buendía:
Költözés esetén cserélni kell idehaza a forgalmit.
Ehhez képest a rendszám ne legyen már akkora probléma.
(Persze tekintsünk el a problémamegoldás érdekében a Plakett Kft. kötelező '1000%-os' haszonkulcsától (mert az már napi politika lenne).

gigabursch 2020.04.08. 11:49:11

@Wacunao:
Ha erre járna @rdos kommenttárs, akkor ő pontosabban meg tudná mondani, így próbáld meg a csak a nem teljesen pontos ismereteimet elfogadni.
Ugyan nagyon sok szénbányában jártam, utoljára Pusztavám-Márkushegyen 2009-ben, de én nem vagyok bányászati szakember.

A szénpor robbanásához kell egy katalizátor, az általában a sújtólég (főleg metán berobbanása). Általában a sújtólég a lábon álló embereket ledönti a földre, ők a szerencsések, mert nem kapnak extrém hőterhelést, csak egy rohadt nagy légnyomásváltozást, mert a láng a főte (ez a bányavágat 'teteje') alján fut végig.
Ha sok a levegőben szálló szénpor, akkor a sújtólég hőmennyisége képes lehet a szénport felizzítani és az a C => CO => CO2 oxidációval maga körül mindenhonnan oxigént akar felszedni.
Ennek egyik eleme az élő szövetek 'kizsákmányolása', és ez az izzó, veszettül gyorsan terjedő tűzáram egyszerűen mindent felemészt maga körül és sokáig izzásban is marad.

A szénpor robbanáskor a levegőben szálló szénpor tehát begyullad és átég mindenen, mert a szén nagyon szeret oxidálódni, ha már rendesen felmelegedett. (ugyebár így veszik ki a vasoxidból is az oxigént és marad vas meg CO2, nomeg salak)

Hozzá kell tenni, hogy a mélyművelésű bányákban (tehát, a szénbányákon kívül a só, bauxit, stb.) bányákban is vannak szenült rétegek és ezek is tudnak sújtólég robbanást okozni, de a szénpor robbanáshoz viszont kell a szénbányák szene is.

Szénporrobbanás megelőzése:
Vízgát.
A főte alatt, de az emberek és a termelévény felett, kb. 5-10 sorban nagyon billenékeny 'virgosládák' vannak, tele vízzel.
Amint jön a robbanás lökéshulláma, ezek borulnak és vízpermettel tömik tele a vágatokat, ami egyrészt megtöri a lökéshullámot, másrészt hűt, harmadrészt a port magába nyeli.
Ez minden vágatcsatlakozásnál, ill. a vágatokban adott méterenként elhelyezik és nagyban csökkenti a szénporrobbanás lehetőségét.

Természetesen a mindenféle modern sípoló eszköz mellett MINDIG ott vannak a mai napig a Davy-féle biztonsági lámpák.
Gyakorlott szakember a láng alakjából, ugrálásából, színéből azonnal ki tudja olvasni a levegőben lévő egyéb gázok koncentrációját és a szükség szerinti vészhelyzeti intézkedést végre tudja hajtani.

Érdekes világ volt a mélyművelésű bányászat...

bioLarzen 2020.04.08. 12:08:37

@gigabursch: Ez a nem területalapú rendszámokra is igaz lehet(ne)... Nem értek a dologhoz, ezért nem tudom, hogy van-e olyan ország, ahol a (nem területalapú) rendszám az állampolgárnál marad, nem a kocsinál - de akár lehetne így is. Semmivel sem bonyolultabb az adatbázisban egy személyhez kapcsolni egy rendszámot mint egy járműhöz...

bioLarzen 2020.04.08. 12:11:14

@gintonic.azigazi: Láttad te a Pirx kalandjait? :)

bioLarzen 2020.04.08. 12:12:25

@gintonic.azigazi: "eloszor Jedy nem irtak, mar megvolt a szinkron mikor javitva lett."
Gondolom, az elvtársak túl úriasnak érezték az ipszolinis végződést :D

bioLarzen 2020.04.08. 12:21:27

@gintonic.azigazi: "ezen en is elgondolkodtam, minek egy angol rovidites egy magyar rendszamon?"
Csak nagyon érintőlegesen tartozik ide, de, bár sohasem voltam mélymagyar meg nagy hazaffy, de valamiért mindig baszta a csőrömet, hogy a magyar válogatott sportolóknak miért angolul van kiírva az országnév a melegítő hátára, amikor nagyjából minden más országnak a sajátjáén...

bioLarzen 2020.04.08. 12:23:50

@¿Qué tapas hay?: Az igazán ijesztő ebben az egészben az, hogy ehhez valszín utána sem kellett nézned, fejből ment :D

Lxxxx 2020.04.08. 13:57:39

@Szabo T: Akkoriban az Audi még nem volt befutott, meg elég nagy sem.

Aureliano Buendía 2020.04.08. 14:29:18

@bioLarzen: ha Romániában megyét váltasz, akkor leadod a rendszámot, és kiváltasz egy másikat az új lakhelyed szerint. Van ismerősöm ott, aki ezért nem jelentkezik át oda, ahol él, mert így meg tudja tartani az „egyedi” rendszámát.
Meg mondjuk Ilfov megyében szeretik a CV, HR megyéseket bírságolni. Mert ugyebár látják, honnan jöttek. De talán Olaszországban is volt hasonló gondolat, mikor leálltak a terület alapú rendszámokról.

Wacunao 2020.04.08. 18:39:55

@bioLarzen:
Utánanéztem most egy kicsit, és ha minden igaz, Belgiumban ilyen.
Dániában meg sem a tulajdonosnál, sem az autónál nem marad, hanem mindig újat kell igényelni.

bioLarzen 2020.04.08. 22:47:03

@Wacunao: Remek, ma is tanultam valamit.
Köszi!

Watchdog 2020.04.10. 09:46:19

Placid atyát a szovjet büntetőkönyv 58. §-a alapján tömegmészárlásra való uszítás miatt ítélték 10 év gulágra, ami arra alapult, hogy a diákjainak azt mondta, hogy egy szovjet katona megölése nem megoldás semmire...

Bárdos Imre 2020.04.10. 13:37:35

A hév balesetnél a képaláírás hibás, az nem a Budapest - Székesfehérvár vasútvonalon történt 1947.07.28-án, hanem Filatorigát BHÉV állomáson 1947.07.31-én. A másnapi Friss Újság címlapon közölte a fotót az eset rövid leírásával együtt. Ebből derül ki, hogy az esemény csütörtökön, vagyis előző nap, tolatás közben történt, Filatorigáton. Az MTVA oldalon a vasúti balesetes fotóknál sok hibás dátum és helyszín meghatározás szerepel, de ez gondolom igaz a többi fotóra is

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.10. 14:47:43

@Bárdos Imre: köszönöm a kiigazítást!
éppen ezért van szükség olyan szakemberekre mint Ön, akik javítják a tévedéseket. ezért van már lehetőség erre, minden egyes fotónál, az aktuális oldalon.

8Lifeisamovie8 2023.10.15. 16:20:45

@gigabursch: Erről nekem most a frissen megnézett Uncle János 90-es évekbeli retro videója ugrott be, ahol Floridában pont rendszámot frissítenek, konkrétan csak az évszámot (ami a forgalmi engedély) kell évente átcímkéznie, s említette, hogy a rendszám az saját tulajdon, tehát ha eladja, akkor le kell szerelnie, majd menet rá az új autójára...Itt ezt nyilván hülyeség lenne bevezetni, mert itt vannak akik még 20-30 éves autókat hajtanak, általában nem ragaszkodásból, hanem azért, mert nem telik újra...

bioLarzen 2023.10.16. 20:46:32

"Egy rendőr Takács Károly apostagi kulák tárgyalásához mutat bizonyítékokat a vádlott padlásán."

... de miért Kállai Ferencnek? :)
süti beállítások módosítása