Ismét rendhagyó a mai válogatás. Különleges, mert egyrészről újra kizárólag magyar képeket tartalmaz az MTI Fotóarchívumából, másrészt a decemberi nagy sikerű, hasonló válogatás után most ismét teljesen szubjektíven válogattam. Csak úgy, ami megtetszett, érdekes, vagy amiről eszembe jutott valami.
Az MTI online fotótárában már jócskán negyedmillió fölött jár a böngészhető fotók száma, és egy nagyszerű fejlesztésnek köszönhetően bejelentkezés/regisztráció után közvetlenül a fotóknál lehet megadni további adatokat vagy ismereteket, esetleges pontosításokat, javításokat. Így aztán mostantól azt kérem hogy akinek több ismeret áll rendelkezésére az adott képről, az ne csak itt, hanem az archívumban közvetlenül is ossza meg a szerkesztőkkel!
Az angolszász bombázás a hihetetlen módon sérült templommal a korabeli híradórészletben (4:49-től):
Az általam nem teljesen ismert "Kamaraerdei-ügy"-ről a Katolikus Lexikonban találtam pontosabb adatokat, ami szerint a Kamaraerdei-ügy vagy más néven a Bakony-brigád egy cserkész fiatalokból álló társaság volt, akiket állításuk szerint egy kora nyári kamaraerdei táborozásukon egy részeg szovjet katona megtámadott. A fiúk lefegyverezték, s az elvett géppisztollyal egyikük belelőtt a katonába, aki meghalt. A fiúk ott helyben eltemették az áldozatot, akit mégis felfedeztek keresői. 1946 júniusában letartóztatták a társaságot, és szeptemberben a Conti utcában a Szovjet Katonai Bíróság elítélte őket szovjetellenes szervezkedés és partizántevékenység, a szovjet katona megölése, valamint röpcédulák terjesztése vádjával. A képen látható Unden Miklós, Ditzl László egyetemi hallgatókat továbbá Tasch Ferenc fiatalkorú gimnazistát októberben Sopronkőhidán kivégezték. 8 évre ítélték Olofsson Placid hittanárt, Vágh József lelkészt, Kölley György papnövendéket, Pregitzer Ferenc építőmestert, Pregitzer Ernő, Hódi Dezső gimnáziumi tanulókat, Tittel Oszkárt, Kerényi Lászlót, Pucher Jánost, Parti Györgyöt és gróf Wimpfen Sziegfied földbirtokost. Fehér András letartóztatása közben tisztázatlan körülmények között meghalt. A szabadságvesztésre ítéltek 1954-ben - a teljes büntetésük letöltése után - szabadultak.
A németek kitelepítésével és a csehszlovák-magyar lakosságcsere programmal mintegy 185 ezer német és 76 ezer szlovák nemzetiségű hagyta el kényszerből Magyarországot, helyükre (és lakásaikba) kb. 110 ezer magyar érkezett a felvidékről. Mellettük több tízezer család menekült át Romániából, Jugoszláviából, Moldáviából és Kárpátaljáról.
A mérkőzés első gólját a húsz éves, még csaknem ismeretlen Puskás Ferenc lőtte a 11. percben. Abban az évben a magyar válogatott hét találkozón játszott, amelyből hatot megnyert (a hetedik az Ausztria elleni visszavágó volt ahol egy góllal a sógorok nyertek).
A képen tehervagonokat láthatunk a háttérben? Igen, a BHÉV forgalmának jelentős részét tette ki a teherforgalom részben iparvágányok kiszolgálásával, részben állomási árufeladással egészen az ötvenes évekig.
A háború utáni időszak egyik nagy port felvert esetéről bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashattok.
Már 1945 márciusában az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiadta a rendeletet a határőrség felállítására. Ennek érdekében megszervezték kezdetben a határvadász-, később a határőrizeti szervezeteket, amelyeket 1947-től, Honvédelmi Minisztérium alárendeltségben, a Határőr Parancsnokság irányított. 1948-tól a határőrség további átalakításra került és 1950-től az Államvédelmi Hatóság kötelékébe tartozott (talán ez lehetett a fenti fotó apropója is). A Minisztertanács 1948 májusában a nyugati határ mentén garázdálkodó fegyveres bandák és csempészek ellen, délen a Jugoszláviával megromlott viszony miatt, a HM és a BM előterjesztésére a nyugati és a déli határszakasz megerősítését rendelte el. Még ez évben megkezdődött a műszaki zár, a drótakadályok és az aknamezők létrehozása.
Az 1948-ban meghirdetett erőltetett kollektivizálás természetesen nem talált egyöntetű lelkesedésre a magyar parasztság körében. A "közösbe adni mindent, aztán együtt gazdálkodni" csak a rendkívül szegényeknek jelenthetett előrelépést. A jómódú gazdáknak eszében sem volt a generációk alatt megkeresett földjeiket, termelőeszközeiket, állatállományaikat másnak is rendelkezésére bocsátani, annak tulajdonjogáról lemondani. A termelőszövetkezetekbe kényszerítés évei alatt az ilyen nagygazdák elleni támadások egyre nagyobb mértéket értek el és az orosz eredetű, akkorra már pejoratív jelentésűvé vált 'kulák' szóval bélyegezték meg őket. A Rákosi-korszakban aztán kulák lehetett bárki, akire rámondták hogy a beszolgáltatás elől egy liter zsírt vagy néhány zsák búzát elrejtett. Több ízben fogták kulák összeesküvőkre a mezőgazdasági termelésben bekövetkezett baleseteket, "szabotázsokat", - egykori földbirtokosokkal szövetkezve - a munkáshatalom megdöntésére irányuló revíziós kísérleteket. 1948-ban mintegy 71 ezer 'kulákcsaládot' tartottak nyilván. Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők. Ám gyakorlatilag a helyi pártvezetőség döntött arról, ki kerüljön fel a kuláklistára. A kulákokat különösen súlyosan sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti, valószerűtlenül magas plusz teher, amely anyagilag teljesen ellehetetlenítette ezt a középparaszti réteget. A rendőrség és a helyi tanácsok által büntetett kulákok száma 1951-ben 87 089 volt, 1952-ben 83 890. A kulákok többségét pénzbírságra ítélték, elzárásra 1951-ben 559 főt, 1952-ben 2310 főt ítéltek. Természetesen a kulákhisztéria időszakában koholt vádak alapján több személyt is kivégeztek, a legismertebb talán Molnár Sándor köröstarcsai parasztember esete 1950-ből, akinek búzaföldjén tűz ütött ki és őt vádolták meg saját földje elleni szabotázzsal, így a beszolgáltatás elmaradása miatt a nemzetgazdaság súlyos megkárosításával. Azt abszurd pert a rádió is közvetítette, és a halálos ítélet kihirdetése után a békéscsabai tanácselnöknő, egy bizonyos Szegedi Albertné azt telefonálta a pártközpontba: „Elvtársak, máma kulákot akasztunk!” Sztálin halála után 1953-tól lassan, de enyhült a kulákokra nehezedő nyomás, többüket sikerült rávenni a kollektivizálásban való részvételre is, azaz beléptek a téeszbe.
1956-ról szinte csak a forradalom jut eszünkbe, pedig két olyan természeti katasztrófa is történt, ami megérdemli az emlékezést. Az első a januári 5,6-os erősségű csepeli földrengés, a másik pedig a tavaszi jeges ár, amely elsősorban Baját és Mohácsot sújtotta. A hirtelen jött töltésszakadás után szalmakazlakra, tetőkre és fákra menekült embereket a magyar és a szovjet hadsereg kétéltű járművei mentették. Ekkor semmisült meg a bajai Vörös-híd, amelynek roncsai aztán a jég levonulását is jelentősen akadályozta, és csak többszöri kísérletre sikerült felrobbantani a maradványait. Megsemmisült a bajai textilgyár és a gázgyár is. Heroikus küzdelemben mentették meg az áramszolgáltatást, a trafóház megóvásával. Mohácsról kb. ezer család menekült el az ár elől, őket a környező települések lakossága fogadta be.
Záhony vasúti és közúti határátkelőhely a Szovjetunió, 1992-től Ukrajna felé. A Budapest–Moszkva vasútvonal határátkelőhelye. A szovjet vasutak eltérő nyomtávolsága miatt átrakási központra volt szükség, amely Magyarországon Záhonyban és körzetében (Fényeslitke, Komoró, Tuzsér, Eperjeske), a határ túloldalán Csap (ukránul Csop) térségében épült ki. Magyar részről a MÁV Átrakási és Raktározási Igazgatóság működteti. A közúti fuvarozás fejlődésével a közúti határátkelőhely is nagy jelentőségűvé vált.
A munkásőrséghez hasonló szervezetek már 1956 előtt is léteztek a szocialista országokban, részben a második világháborút lezáró békeszerződések kijátszásara (pl. az NDK-beli Kampfgruppe osztagok) vagy hogy fegyveres erőknél jobban aktivizálható, irreguláris „népi” csoportok álljanak rendelkezésre (Lidové Milice - Népi Milicia Csehszlovákiában).
Magyarországon a munkásőrség a levert '56-os forradalom után, a szocialista hatalmi rendszer támogatására létrehozott, közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai szervezet volt. A forradalom rendfenntartójaként ott voltak minden párt- és állami ünnepségen. A munkásőrök civil foglalkozással rendelkező, a kommunista hatalom iránt elkötelezett párttagok voltak, akik munkájuk mellett vállalták a munkásőri feladataikat. A rendszerváltás folyamata során törvénnyel feloszlatták. 2020 februárjában civil szervezetként éledt újjá. Forrás: Wikipédia
Ha ismerősnek tűnik ez a fémvázas pavilon az azért van, mert 1968-tól Balatonbogláron a Várdombon mint kilátó üzemel. Kádár István mérnök tervei alapján a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette a magyar ezüstből, azaz alumíniumból az 1950-es években. 1958-ban bemutatták a brüsszeli világkiállításon is, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) ideiglenes látványossága lett. 1968-ban hozták mai helyére, ahol belső üvegburkolattal akarták ellátni, és benne panorámapresszót berendezni, ám végül üveg nélkül épült fel. Vannak, akik szerint azért, mert szállítás közben eltűntek az üvegtáblák, más vélemények viszont azt mondják, azért léptek vissza ettől a tervtől, mert belátták, hogy nem lenne elég ellenálló a természeti erőkkel szemben. A „Xantus János” nevet az 1970-es évektől viseli.
Magyarországon 1958-tól vezették be a hat karakterből (két betű, négy szám) álló rendszámtáblákat. Az első tábla valamivel kisebb méretű volt a hátsónál, a méretétől eltérni nem lehetett, azaz sem a kisebb matricarendszám, sem a négyzet alakú tábla nem létezett (kivéve a PRÓBA feliratú rendszám). Érdekesség, hogy egészen az utolsó évekig nem adtak ki betűismétléses (pl. NN, UU, ZZ) rendszámokat, ám az 1980-as évek végén a magántulajdonban levő járművek számának ugrásszerű növekedése nyomán ilyenekkel és más – korábban egyéb célra használt – tartományok még szabad részeinek felhasználásával igyekeztek lefedni a szaporodó autóállományt. Ezek 1990-re kimerültek, és szükségessé vált a rendszámtáblák reformja, ami harminc egynéhány évre oldotta csak meg a problémát, lévén már már az S betűnél tartunk, ami már igencsak az ábécé vége felé jár.
Szakál Lóránt és felesége ekkorra már több mint egy évtizede voltak tanyai pedagógusok a hódmezővásárhelyi tanyavilágban. A tanító házaspár 36 alsó és felső tagozatos kisdiákot tanított 1969-ben a tanyasi iskolában.
A 22 km-es szakasszal 107 km-re növekedett az 1964-ben megkezdett M7-es autópálya hossza (igaz a vége csak autóút volt). Az átadásra érkező állami vezetők autói között alig találni szocialista gyártmányt. A nagypolszki és a Volga mellett amerikai típusokat, Mercedest, BMW-t, Audit, Opelt láthatunk többek között.
A Volvo L 3314 Laplander sorozatgyártása Svédországban 1961-ben kezdődött. A Csepel Autógyár, a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat és a svéd AB Volvo konszern Magyarországon 1974-ben alapított vegyes vállalatot. A szerződés értelmében a svéd gyártási részegységekből a Laplandert a Csepel 1976-ban kezdte el összeszerelni, és kb. 1000 db készült el. Magyarországon csak polgári használatra készülő típust gyártották, a katonait nem. Tudtommal mindegyiket nyugati exportra készítették, nem maradt az országban belőle.
A líbiaiak utazásnak valószínűleg elsősorban propagandaértéke volt, hiszen a nyugati világ és Líbia közötti fennálló feszültség ekkor - Ronald Reagan elnöksége alatt - érte el a csúcspontját, aki kísérletet tett a líbiai diktátor leváltására az ország arab terrorizmust támogató magatartása miatt. A Reagan-adminisztráció ellenséges országként tekintett Líbiára továbbá annak a palesztin függetlenség ügyében mutatott kompromisszumképtelensége, az irak-iráni háborúban az utóbbi támogatása és a fejlődő országok fegyveres felszabadító mozgalmainak pénzelése miatt. Maga Reagan a „Közel-Kelet veszett kutyájának” nevezte Kadhafit. 1982-ben az USA megszüntette a líbiai olaj importálását és megtiltotta a technológiai exportot az arab országba. A kelet-európai országok természetesen nem követték a példáját.
A márkushegyi bányászok balesetéről a Napi Történelmi Forrás írásában többet is megtudhattok. Ugyan a cikkben az szerepel hogy a legsúlyosabb magyar bányaszerencsétlenség volt, ez sajnos nem igaz, 1950-ben a tatabányai XII-es aknában történt sújtólég- és az azt követő szénpor-robbanásban nyolcvanegyen haltak meg.
A stáb a modellépítést, a dekorációt, a számítógépes szimulációt mind házon belül oldotta meg, külsősöket alig alkalmaztak. Ördögh László Diabolus (1951-) iparművész, ipari formatervező és rendszertervező. Szász Endre festőművész, valamint Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrász magántanítványa volt . Alapítója és tulajdonosa az ITEC Magyarország és az IST GmbH Németország cégeknek. Szoftvertervező a ICIDO GmbH, Stuttgart cégnél.
Az 1989. augusztus 19-i az osztrák határ menti Páneurópai Piknik rendezvénye során a Magyarországon tartózkodó NDK-s turisták áttörve a kerítést illegálisan Ausztriába távoztak. A fokozódó nyomás hatására szeptember 10-én, Horn Gyula magyar külügyminiszter A Hét című tévéműsorban bejelentette: „Az itt-tartózkodó NDK állampolgárok saját, tehát NDK úti okmánnyal eltávozhatnak abba az országba, amely befogadja őket. Ez 0 órától lép érvénybe.” Már rögtön a bejelentést követően éjfélkor több ezer NDK-polgár hagyta el Magyarországot a hegyeshalmi határátkelőnél.
Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum bármely fotója falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!
Az archívumról bővebben:
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!
A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.
