Ilonka néni magyarnak született. Magyar családba, egy magyar faluban. Egy nap levelet kaptak, hogy menniük kell. El otthonukból, el hazájukból vagonokban, ahogyan néhány évvel korábban emberek milliói a táborokba.
2013 óta április 12-e a Felvidékről kitelepítettek emléknapja.
Dunacsún, (Dunacsuny) 1946. november. Áttelepített magyarok egy csoportja. MTI Fotó
Ilonka néninek fiatal lányként kellett elhagynia faluját, Kismácséd-ot aminek neve Trianon óta Malá Mača. A falut 1326-ban említik először iratok, mindig színmagyar település volt. Jellemzően a kitelepítések után is megmaradt a magyar többség. Még 2011-ben is 584 lakosából 284 vallotta magát magyarnak, míg 279-en szlováknak. Az egykori lakosságcsere idején a községből 53 magyar családot telepítettek Magyarországra és helyükre 60 szlovák családot hoztak a dél-alföldi Pitvarosból.
Ilonka néni sorsán mintegy 110 ezren osztoztak. Ennyien hagyták el kényszerből Felvidéket.
"- Sírtunk mindannyian amikor megkaptuk a kitelepítési iratokat. Sírt az egész falu. Mindig szálka voltunk a szlovákok és egész Csehszlovákia szemében. Tudták hogy visszavesszük a magyar földet. Ahogy a háború előtt is visszavettük. És ahogy majd megint... egyszer.
- Beszélték hogy ez lesz. Hogy kitelepítenek minket. Nem is hittük igazán, mert reméltük csak hirtelen ötlet aztán majd elcsendesednek a dolgok. Dolgozunk becsülettel aztán majd elfelejtik. Nem voltunk mink haragba egy szlovákkal se. Galántán az iskolában ugyanúgy együtt játszottunk, szüleink nagyokat köszöntek egymásnak ha találkoztak az utcán. Még Nagyszombaton is pedig ott több volt a tót. A kocsmában együtt ittak a férfiak nagyokat kurjongatva szlovákul és magyarul vegyesen. Nekik nem voltunk mink útban. Csak Pozsonyban, Prágában gondolkodtak rosszul a politikusok."
Dehogy gondolkodtak rosszul. Számukra nagyon is logikus volt az elv. Ki minden nemzetiséggel! A németek és a magyarok kollektív bűnössége kapóra jött hogy megteremthessék a homogén szláv államot. Edvard Benes már a háború alatti, 1943-as moszkvai látogatása során felvázolta terveit Sztálinnak, aki jóváhagyta azt, így a háború végeztével már csak a lebonyolításon lehetett gondolkodni.
A magyarokkal persze először nem ment könnyen az egyezkedés. Gyöngyösi János külügyminiszter a csehszlovákok lakosságcserét vázoló hivatalos levelére a következő választ adta:
„Ha Csehszlovákia a magyaroktól jövőjének biztonsága érdekében meg akar szabadulni - ami lehet egy nagyon helyes felfogás -, akkor csupán a határt kell megfelelően kiigazítani és nincs szükség arra, hogy embertelenül a lakosok százezreit mozdítsák ki helyükről.”
Sajnos azonban nem tudhatta hogy a tervbe a nagy Szovjetunió már korábban beleegyezett, így minden levélváltás és az 1945. decemberi prágai csehszlovák-magyar tanácskozás is csak felesleges körök voltak. Az eredménytelen tárgyalások után amin a csehszlovák kormány hallani sem akart a határrevízióról, kizárólag a kitelepítést szorgalmazta, a magyar külügy levélben értesítette a három győztes hatalmat a Szovjetuniót, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a kudarcról. A szovjetek álláspontja ismert volt és a másik két nagyhatalom sem reagált kedvezően, így nálunk is elkezdődött a lakosságcsere gyakorlati megvalósításának tervezése a második prágai találkozó és megegyezés után 1946. februárjától.
A gyakorlati megvalósítás Csehszlovákiában gyorsan ment, mindössze egyetlen levélben értesítették az érintett családokat. A borítékban egy magyar nyelvű gépelt tájékoztató és egy-egy - a családtagok részére szóló - kétnyelvű "Igazolvány" volt. Az adatokat is lazán kezelték, elírt születési évszámok, keresztnevek nem számítottak:
1813/1947 sz. Pozsony, 1947 április 18.
Értesítem hogy csehszlovák hatóságok közlése szerint önt és családját a magyar-cshszlovák lakosságcsere keretében Magyarországra az első 3.463 család között telepítik át. Az áttelepülés pontos napját a szállítási terv kidolgozása után fogom közölni.
Tájékoztatásul közlöm, hogy visszamaradó ingatlan vagyona a magyar-csehszlovák Vegyesbizottság 10. számú Véghatározata III. bek 1. pontja alapján szervezett helyi összeíró bizottság útján összeírás tárgyát képezi.
A helyi összeíró bizottság tagjai: egy magyar hivatalnok, egy csehszlovák jegyzőkönyvvezető, egy vagy két összeíró bizalmi és egyegy a vagyonátvételre kijelölt csehszlovák hivatalnok.
A jelen értesítésem vétele után azonnal szerezze be ingatlan vagyonára vonatkozó összes igazoló okiratait /telekkönyvi kivonat, adás-vételi és csereszerződések, hagyatékátadó végzések, bírói ítéletek, községi bizonyítványok stb./ Az okiratokat a csehszlovák hatóságoknak díjmentesen kell kiállítani.
Felhívom nyomatékosan figyelmét arra, hogy az összeírás során minden ingatlan vagyontárgyát be kell jelentenie, mivel utólagos bejelentés érvényesítése igen nagy akadályokba ütközne. Az elkobzott ingatlanokat is be kell jelenteni.
Azonnal szerezzen be az adóhivataltól pontos és részletes kimutatást adóhátralékáról.
Felhívom figyelmét arra, hogy áttelepüléskor minden ingóságát magával viheti. Csatolom a magyar-csehszlovák Vegyesbizottság 26. számú Véghatározatát.
Végül értesítem, hogy az ingóságok előzetes összeírásakor - amely csak a szükséges férőhely nagyságát /vagonok számát/ van hívatva megállapítani - minden ingóságát jelentse be.
Meghatalmazott helyett:
Berecz Kálmán s.k.
S...... Sándor úrnak, úrnőnek, Kis-Mácséd 13.
Együtt áttelepülő családtagok:
szül. Horváth Mária 1900
Ilona 1920
Rozália 1930
S... Helena úrnak, úrnőnek (Az Ilona folyóírással Helenának is olvasható, így itt már a keresztnevet is elírták)
Maly Macad 13. okr. Galanta
Igazolvány
Igazolom hogy Ön a Csehszlovákiából áttelepítésre kijelölt magyar nemzetiségű személyeknek a csehszlovák kormány által a magyar 1946. augusztus 26-án átnyújtott névjegyzékében szerepel és ennek alapján a csehszlovák-magyar Vegyesbizottság VII. sz. véghatározata értelmében magyar konzuli jogvédelemben részesül.
Igazolom továbbá, hogy a csehszlovák-magyar Vegyesbizottság VII, sz. véghatározata az Ön számára tényleges áttelepítése napjáig a következő különleges jogi helyzetet biztosítja:
1. Az áttelepülő f. évi július hó 8-tól mentesül a katonai szolgálattal kapcsolatos minden kötelezettségétől.
2. Az áttelepülő f. évi augusztus 26-tól semmiféle adót, szolgáltatást és illetéket, illetve egyéb pénzügyi természetű közjogi kötelezettséget teljesíteni nem köteles. Az áttelepülő semmiféle módon nem vonható felelősségre azért, hogy fenti kötelezettségének eddig eleget nem tett, tehát eddigi adótartozásaiért sem.
3. A Csehszlovákiából Magyarországra kitelepítésre kijelölt személy ingó vagyona fölött szabadon rendelkezik.
Felhívom figyelmét arra, hogy a csehszlovák kormány a lakosságcsere egyezményhez csatolt jegyzőkönyv VII. bek. értelmében kötelezte magát hogy a vagyonelkobzó intézkedések végrehajtását felfüggeszti, az idézett jegyzőkönyv VIII. bek. szerint létminimumot biztosító segélyt folyósít az állásukból elbocsátott volt közalkalmazottaknak, a IX. bek. szerint pedig a csehszlovák kormány kötelezte magát az 1945. október 25-iki határozata pontos végrehajtására amely magyarokat illetően 108/45 Sb. elnöki dekrétum végrehajtását felfüggeszti. E kötelezettség vállalása óta 1946. február 27-e óta csehszlovákiai magyar tulajdonát, vagy tulajdonrészét a 108/45 Sb. elnöki dekrétum vagy más törvényes rendelkezés alapján sem elkobozni sem zár alá venni nem lehet, tehát "národny správea" sem rendelhető ki, viszont kérheti a nemzeti felügyelőség azonnali megszüntetését és elszámoltatását.
Felszólítom hogy amennyiben személyét bárminemű joghátrány érné, ezt haladéktalanul jelentse hivatalomnak, hogy a hatósági közegek egyezménysértő eljárását a csehszlovák külügyminisztériumnak, továbbá kormányomnak jogorvoslat céljából azonnal tudomására hozzam.
Dr. Wagner Ferenc sk.
magyar meghatalmazott
Pozsony, 1946. okt. 8-án
A család nevei mindjárt az első lapon szerepelnek a falu kitelepítettjei között a Szlovákiai Magyar Adatbank vonatkozó oldalain (8-11. tétel, a vezetékneveket ahogy feljebb is az iratokon én rejtettem el):
"Az ingóságainkat egy tehervagonba pakolták apámék Diószegen. A karhatalmisták sürgették őket, azt mondták hagyják ott a dolgokat, mert lesz lehetőség visszajönni érte. Apáék amit tudtak felraktak, még a lassan induló szerelvényre is tett fel valamit, aztán felhúztuk a mi vagonunkba. Kiabáltak a rendőrök hogy szálljon fel. Nem emlékszem hogy mindent elhoztunk-e amit akartunk. Később tényleg hallottam olyat akit visszaengedtek a holmijáért. Különleges engedély kellett, amit adott dátumra adtak ki. Ráadásul a magyar teherkocsi nem is mehetett át. A határon várta meg amíg egy lovaskocsival elhozták odáig az ingóságát. Nem volt könnyű az akkori bútorokat emelgetni, tömör fa százkilós szekrények voltak, amiket egy emberöltőre készítettek. Sokan hagytak ott nehéz bútorokat, egész berendezést, csak ágyat, matracokat asztalt széket vittek jobbára a batyuk mellett. Persze voltak erős férfikban nem szűkös családok is azok mindent elhoztak, kihúzták a falból még a szögeket is. Elbontották a pitar (tornác-Jtom) apácarácsait vagy szebb asztalos díszeit is."
"Nem emlékszem hogy valaki is integetett volna utánunk. Mindenki a maga dolgával volt elfoglalva és mi naivan azt hittünk hogy mindenki jön majd az egész faluból, aztán majd a szomszédok megint szomszédok lesznek. Erre gondoltunk, hogy komolyan-e vagy csak remény volt-e már nem tudom.
Az út nem tudom meddig tartott. Olyan állapotban voltam mint egy álomban, nem érzékeltem a külvilágot csak bámultam magam elé. Lehetett volna egy óra vagy egy nap is az út, pedig térképre nézve ötven kilométer ha lehet. Egy bibliai kép jutott eszembe, ahogyan az első emberpárt kiűzte az Úr a Paradicsomból, lángpallossal ellentmondás nélkül mutatva az utat. Pozsonyban sem vártunk egy percet sem, utána Dunacsúnnál a magyar földre értünk. Magyar földre? De hát magyar földről jöttünk..."
Dunacsún akkor még Magyarországhoz tartozott. Horvátjárfaluval és Oroszvárral együtt 1947-ben Csehszlovákiához csatolták, minderre a Pozsony alatti jobbparti dunai hídfőállás kialakításához volt szükség. Ez a három falu Magyarország második világháború utáni területvesztesége (ha nem számítjuk az Első és Második Bécsi döntésben visszacsatolt részeket amiket újra elvettek).
Dunacsún (Dunacsuny), 1946. november
A csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Magyarországra áttelepített felvidéki magyarok egy csoportja Dunacsún községben. MTI Fotó/MAFIRT
Dunacsún, 1946. november 25.
Áttelepítettek egy csoportja első Dunacsúnban töltött napjukon ebédért áll sorba. MAFIRT felvétel
Rajka, 1946. november
Molnár Erik népjóléti miniszter (k, sötét kabátban) a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Magyarországra áttelepített felvidéki magyarok egy csoportjával találkozik Rajkán. MTI Fotó/MAFIRT
Rajka, 1946. november 30. Felvidéki magyarok átmeneti szállása
A kényszer-kitelepítés elől elmenekült csallóközi magyar nők és gyermekek várakoznak a rajkai nagyvendéglő üres termében, miután a csehszlovák hatóságok megkezdték a dél-szlovákiai magyar falvak lakosságának erőszakos kitelepítését cseh- és morvaországi kényszermunkára. Az elszállítás elől több ezren Magyarországra szöktek. MTI Fotó/MAFIRT felvétel
Rajka, 1946. november
A csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Magyarországra áttelepített felvidéki magyar férfiak Rajkán. MTI Fotó/MAFIRT
A szlovákokat szállító ellenvonatok kevesebben voltak. A 110 ezer magyar helyére alig 76 ezer szlovákot tudtak a csehszlovák agitátorok rávenni a költözésre. Ők is a szegények közé tartoztak, akik remélték hogy nagyobb földet, szebb házat foglalhatnak el kicsi, szegényes sajátjuk helyett. Például az alföldi Pitvarosból, Ambrózfalváról, Csanádalbertiből az egykor Erdélyből betelepített szlovákok leszármazottai települtek át, akik aprócska földjeiken szegényesen gazdálkodtak.
Csehszlovák propagandaszöveg a Magyarországon kiadott, szlovák nyelvű Sloboda című újságban:
„Dél-Szlovákia földje, ahová le akarunk telepíteni benneteket, ragyogó, bőven termő, zsíros földű síkság… Az a föld csak a szlovák ember dolgos kezére vár, aki szeretettel művelné meg. Rátok vár! Hív benneteket! Gyertek! Jelenjen meg a ti arcotokon is annak az embernek a nyugalma, aki büszkén áll a saját földjén. Sorakozzatok fel a jó, nyugodt szlovák parasztok sorába!”
"Egy Baranya megyei teljesen kihalt zsákfaluba telepítettek le minket. Szegény svábok házaiba, innét a teljes falut kivitték Németországba. A ház nagyon rossz állapotban volt nem volt még 40 négyzetméter sem, az udvari kútban piszkos volt a víz, bolt 15 kilométerre volt."
Magyarország a 185 ezer német kitelepítésével kül- és belpolitikai gondjait próbálta enyhíteni. A hazai németek ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani, de a magyar kormánynak a németek ingatlanaira is szüksége volt ahhoz is, hogy a Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni. Abban is reménykedett, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét és Magyarországot saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. A kollektív bűnösség elvével akarta Magyarországot kivezetni a nemzetközi elszigeteltségből.
"Nemcsak Felvidékiek éltek ott, hanem Délvidékről menekült magyarok is voltak aztán a faluban. Kevés hozott szerszámmal, eszközökkel kezdtünk gazdálkodni, háziállatunk sem volt sokáig, nem volt miből megvenni. Később is sokat szenvedtünk. Én aztán később férjhez mentem, mondhatni jól, elköltöztem, dolgoztunk. Gyermekem nem született, minddel elvetéltem. A férjemmel sokat utaztunk a hetvenes évektől külföldre is. Előbb voltunk Ausztriában és Németországban, mint otthon is. Nehezen vettem rá magam. Sírtam hogy mi lett a szülőfalumból. Mindent otthagytunk, így éreztem világ életemben. Olyan dolgokat amiket nem lehet elhozni, mert nem megfoghatóak."
Ilonka néni tavaly halt meg szép kort megérve. Beszélni már nem igen tudott, súlyos demencia is kínozta de könnyezett amikor a tévében látta leégni Krasznahorka "büszke várát...". Azt hiszem ez mindent elmond szavak nélkül.
Köszönet az MTI Fotóarchivumnak!
