A magyarországi távolsági hírszolgáltatás életre hívása és fejlődése jelentősen eltért a más országokban - körülbelül egységesen - történt kialakulásától. A mai bejegyzésben erről olvashattok, de az igazi apropó a rádióújságok címlapjai, amik híven mutatják be az évtizedek kulturális és persze politikai történéseit.

Hogy mi az ami a fent említett legfőbb különbséget jelenti? Hát a telefonhírmondó! A Puskás Tivadar által létrehozott szolgáltatás nem volt más, mint telefonvonalon keresztül sugárzott  hír- és egyéb, főként zenei tartalom. Szóval a világ más részétől eltérően nálunk a vezeték nélküli rádiósugárzás előtt mintegy 30 évvel már broadcasting szolgáltatás létezett. A szolgáltatás csúcsán több mint hatezer-ötszáz háztartásba jutottak el a hírek a telefonhírmondó segítségével. 1893. február 15-én indul meg a szolgáltatás, ami kisebb-nagyobb fennakadásokkal ötven évig működött. Persze közben a vezeték nélküli rádiózás is elindult 1925. december elsején, ám a hírmondó a rádióval egyesülve még 1943 augusztusáig működött.

Bár az állandó rádiós műsorsugárzást 1925. decemberében indították el, 1924. március 15-től - abban az LGT-együttes által is megénekelt, ominózus bútorszállító kocsiban berendezett stúdióból - már kísérleti adásokat sugároztak egy csekély teljesítményű antennával. Antennafronton az 1925-ben üzembe helyezett 2 kW-os Telefunken antenna, majd az azt követő 3, majd még később a 20 kW-os és az 1933-ban Lakihegyen üzembe helyezett 120 kW-os nagyadó jelentette a fejlődést. A lakihegyi - országos sugárzásra képes - antenna 314 méteres magasságával az akkori Európa legmagasabb építményének számított és műszaki tartalmát tekintve hazánk a világ élvonalába lépett a rádiózásban. A december 2-i átadás közvetítését az akkori miniszterelnök Gömbös Gyula ünnepi beszédével indították. A régi 20 kW-os antenna a Budapest II. adását továbbította azok után.

Persze a háborús idők viszontagságai megviselték a Magyar Rádiót is. Az 1942-ben beiktatott Kállay Miklós miniszterelnök, akiről tudható hogy Nagy-Britannia felé kacsingatott, és így a németek egyáltalán nem bíztak benne (titkolt célja a szovjet elleni háború befejezése és a szövetségesekhez csatlakozás volt) titokban engedélyezte, sőt támogatta egy földalatti rádióadó üzemelését az országban! Ez volt a Magyar Szabadság Rádió.

1944-ben Horthy Klessheim kastélybeli "fogva tartása" alatt a Magyarországot megszálló német csapatok első dolgai közé tartozott a rádióstúdiók ellenőrzésük alá vétele és a lakihegyi adók elfoglalása. Szó szerint a stúdiókban minden mikrofon mellett állt egy fegyveres német katona. Az ország megszállásáról napokig nem számolt be a rádió. A megszállás napján - március 19-én - megszakították a tervezett műsorfolyamot és jó érzékkel a gyászindulót játszották be, mielőtt német és magyar katonai indulókat sugároztak. Másnap Kossuth halálának ötvenedik évfordulóján ünnepi műsor és miniszterelnöki beszéd következett volna, de ez is elmaradt, ám a helyettesítő műsorba valaki beszerkesztette a "Ne higgy magyar, a németnek..." című dalt is. A megszállásra vonatkozó első hírt csak 22-én este 10 órakor olvasták be.

1944. október 15-én vasárnap, az ebéd utáni időszakban 13 órától egy kis novellát olvasott volna fel szerzője, amit egész órakor fel is konferáltak, de hirtelen szünetjelet kezdtek el sugározni. Közben a rádió vezetősége hívatta Tavaszy Sándor bemondót, akinek egy papírt nyomtak a kezébe. Ahogy elolvasta, megremegett a kezében a lap. Horthy kormányzó proklamációja állt a papíron. Éppen végigfutott rajta, amikor már ki is gyulladt a piros lámpa, jelezvén hogy adásban van.

"Ma már minden józanul gondolkodó ember előtt kétségtelen, hogy a németek ezt a háborút elvesztették! Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést, hogy a felesleges vérontást elkerüljük."

A kiugrást sejtető mondatok beolvasása után alig egy órával nyilasok lepték el a rádió épületét, és a vezetőket letartóztatták. Tavaszy Sándor bemondó alig tudott kicsúszni a kezükből...

A nyilas hatalomátvétel meg is történt, és Szálasi vezetésével az ország a végső romlásba dőlt.

A hazánkat elérő harci cselekmények következtében először 1944 novemberében a miskolci és nyíregyházi adók hallgattak el, majd november 30-án a visszavonuló német csapatok robbantó alakulatai, a kábelek elrobbantásával a földre döntötték hazánk rádiózásának jelképét, a lakihegyi adót.

A szovjet csapatok januárban érték el a Rádió épületét, és azonnal hozzáláttak az újjászervezéshez, hiszen propagandaszempontból nekik is szükségük volt az országos médiára. Ezt a rádió mérnökei által korábban leszerelt és Pápa közelében elrejtett - egykor Budapest II. adását továbbító - 20 kW-os adóval sikerült megoldani, de csak 1945. szeptember 15-re, mert az adót elrejtők nem voltak biztosak benne hogy a szovjeteknek kellene átadni a berendezést, de hát sajnos sem a britek, sem az amerikaiak nem jöttek...

A fővárosban addigra már üzemelt egy nevetségesen kis teljesítményű adó és vezetéken utcai hangszórókra is továbbították a rádió adását május 1-jétől. Megalakult a Magyar Központi Híradó Rt., ami a rádió mellett a Magyar Távirati Irodát is magában foglalta. Ezt 1949-ben államosították. Ez időben lett a Budapest I. neve Kossuth, a Budapest II.-é pedig a Petőfi. Az ötvenes évekre a rádió a Kommunista párt szócsövévé vált és hitelét vesztette. Így jutottunk el 1956-ig - amikor rövid időre az épület ostroma után a forradalmárok kezére került, majd november 4-én szovjet segítséggel ismét vissza. Az azt követő időszakban, a kádári gulyáskommunizmusban is hűen szolgálta a hatalmat egészen a rendszerváltásig, de ez már egy másik történet.

Az ország első rádióműsort közlő lapja az 1924 májusban indult Magyar Rádió Újság volt, ami inkább volt egy elektrotechnikai szaklap. Az 1929. szeptemberében indult Rádióélet volt az a klasszikus, általunk is ismert "rádióújság", ami kimondottan a tervezett programokat volt hivatott bemutatni és a hozzájuk kapcsolódó kulturális és közérdekű információkkal ellátni az olvasóit. Persze a háború felé közeledve már a politikai propaganda is képviseltette magát, nem csak a belső oldalakon, hanem a címlapon is. A Rádióélet 1944. december közepéig jelent meg. A világháború után 1945. november 16-án jelent meg újra rádióújság Magyar Rádió néven. ennek (és utódlapjainak) főszerkesztője 1949-től 1981-ig Lévai Béla volt, aki így személyével csaknem áthidalta a teljes szocialista berendezkedést.

Ezekből készítettünk egy válogatást a mai bejegyzéshez, amik 1932-től 1956-ig mutatják be a korabeli címlapokat, amik mögül hátborzongatóan sejlik át a Horthy-korszak világa és a kommunista diktatúra sötétsége.

Figyelem! A képeket most mozaikgalériába rendeztem, mert sok van belőlük. Mindegyikhez tartozik leírás is, szóval PC-n olvasva a cikket rá kell kattintani hogy nagyban látható legyen a hozzá tartozó szöveggel együtt! Mobileszközön nézve az összes kép látható egymás alatt, nem kell rábökni.

A háború kitöréséről az újság egyáltalán nem emlékezett meg. Külpolitikai írások amúgy is elvétve voltak a lapban, de a visszacsatolt magyar területek elfoglalásáról, az ottani városok szépségeiről többször is beszámoltak a címlapon is. Magyarország számára tevőlegesen is elkezdődött háborúról már megjelentek címlapok és cikkek is, elsőként a Kárpátokból.

Az 1945 novemberétől megjelent Magyar Rádió címlapjai:

Az újságokat - amiknek címlapjaiból válogattunk -  teljes terjedelmükben megtalálhatjátok az MTI Fotóarchívumában, ahol zavartalanul megnézhetitek és elolvashatjátok őket, nagy méretben is.

A Rádióélet kiadványait ITT találjátok, a Magyar Rádió példányaiba pedig ITT olvashattok bele. Természetesen a későbbi - 1956 utáni - számokat is megtaláljátok az Archívumban!

Az archívumról bővebben: