Pár éve újra rendeznek Magyarországon Táncdalfesztiválokat, régi és új arcokkal, klasszikus számokkal. Éppen néhány hete láttam a 2020. január 11-re tervezett Táncdalfesztivál plakátját a fővárosban. Elgondolkodtam hogy mit is jelentett nekem, aki gyerekként láttam az elsőt 1981-ben. Nem szégyellem, imádtam. Egész családdal, nagymamával, unokatesókkal néztük a döntőt egy meleg nyári estén fekete-fehérben, másnap őrülten limbózva az udvaron, és fülig szerelmesen a velem csaknem egykorú Ullmann Mónikába.
A Táncdalfesztivál nem csak a szocialista Magyar Televízió egyik műsora volt a sok közül. Annál sokkal több. Szervesen illeszkedett abba a műsorstruktúrába, ami egyszerre kellett hogy szórakoztató legyen, legitimálnia kellett a Kádár-rendszert (azaz addigra már nyugodtan mondhatjuk hogy -korszakot) és a szocialista kultúra irányadója is kellett hogy legyen egyben. Mindamellett a "Három T" azaz a szocialista kultúrpolitika Támogatott, Tűrt és Tiltott kategóriáinak határait is világosan meg kellett mutatnia. Nem volt ez egyszerű feladat, ám a megoldása oly annyira jól sikerült, hogy milliók nézték a műsort (persze más alternatíva nem nagyon létezett, esetleg a kikapcsológomb) és hétről hétre drukkoltak kedvencüknek.
A kultúrpolitikai erőlködést persze az átlagnéző nem vette észre, mindössze a korszaknak megfelelő, divatos tánczenéket próbálta élvezni, olyan előadók tolmácsolásában, akik később legendássá váltak.
A Magyar Televízió kezdeti évei
A Magyar Televízió létrejötte tagadhatatlanul összeforrott a Kádár-rezsim hatalomra lépésével, hiszen - bár korábban már voltak kísérleti adások - az állandó műsorsugárzás 1957. május elsejével kezdődött el, éppen akkor amikor az előző év forradalmát szovjet segítséggel leverő kommunista diktatúra - valószínűleg kissé berezelve a lehetőségektől - a munka ünnepére készült. A frissen berendezkedő új hatalom felismerte a televízió erejét és mindjárt a forradalom utáni első - százezres tömegeket megmozgató - eseményre kirendelte az új médiumot, hogy megmutassa támogatottságát a kis kultúrházakban a képernyők előtt ülőknek az ország távoli szegleteiben is.
A televíziónak természetesen hosszú távon is propagandacélokat szántak, de ez mellett a kulturális nevelés is fontos pillére volt a műsorstruktúrának. Már az első tizenöt évében olyan nagy szabású és nagy hatású kulturális műsorok születtek mint a Ki mit tud? a Röpülj, páva! és 1966-tól először a Táncdalfesztivál.
Ezek mellett olyan televíziós sorozatok készültek mint Princ a katona, Bors, Egy óra múlva itt vagyok, A Tenkes kapitánya, Őrjárat az égen, amik a politikai áthallásokon túl is szórakoztatóak tudtak lenni az átlagnéző számára is. Nézőből pedig az 1957-es május elseje óta egyre több lett. Amíg akkor alig néhány ezer készülék volt forgalomban, 1963-ra már több mint ötszázezer televíziót vásároltak honfitársaink. Az első Táncdalfesztivál idején pedig már csaknem háromnegyed millió varázsdoboz babonázta meg nézőit. Igen, ekkor még a tévézés amolyan össznépi dzsemborinak számított. A fővárosban nemritkán emeletek nézték együtt a programot és vidéken is süteményestálakkal iparkodó asszonyok, széket, sámlit cipelő gyerekek, valamint demizsonnal döcögő atyafiak hurcolkodtak át a rokonhoz vagy ahhoz a szomszédhoz, akinek már volt készüléke az utcában.
A fesztivál aranykora 1966-1972
A fesztivál megrendezésének ötlete már 1964-ben felmerült és hosszas előkészítés után tették közzé a felhívást amire amatőr és profi zeneszerzők és szövegírók küldhették be az addig még nyilvánosság előtt el nem hangzott szerzeményeiket, mindezt név nélkül, jeligésen! A fesztivál megrendezésének első évében - 1966-ban - mintegy 300 szerző 464 dalából válogathattak a képernyőre és ez a szám évről-évre gyarapodott. 1967-ben már 1374-ből rostálták ki az élő műsorokban bemutatott hatvanat. A dalok előadásaihoz a műsor zenei szerkesztői kerestek előadókat, akik között találkozhattunk már népszerű énekesekkel, de előfordult hogy teljesen ismeretlen tehetségeket is felkértek az interpretálásra. Kivételt képeztek az együttesek, akik saját dalukat adták elő.
1966. április 22. Egy kiválasztott táncdalénekes felvétel közben a stúdióban. MTI Fotó: Patkó Klári
A táncdal, mint műfaj a hatvanas évek közepére komoly vetélytársat kapott. A nyugatról érkező beatzene újdonságának a fiatalok nem tudtak ellenállni. Olyan együttesek alakultak már az országban addigra többek között, mint a Metró vagy az Illés, de a Táncdalfesztivál szervezői ragaszkodtak a táncdalénekes és kísérőzenekar felálláshoz.
A '66-os első, az Erkel Színházban megrendezett fesztiválon (ahogyan később is) a szólóénekeseket a Stúdió 11, a Magyar Rádió tánczenekara kísérte és ezért volt az első néhány alkalommal furcsa, hogy az együttesként érkezőket is igyekeztek szétválasztani énekesre és zenekarra. Így jöttek létre olyan bizarr esetek, miszerint az Illést "Szörényi Levente és az Illés zenekar"-ként konferálták fel és hogy sem az ő szólóénekesük (Szörényi Levente), sem a Metró együttesé (Zorán) nem jött le a színpad előterébe ahogyan a többiek, hanem kvázi a leghátsó traktusban, a színpad nagy részét elfoglaló Stúdió 11 háta mögött énekeltek az együttesük körében. Bár az Illés megszerezte a fesztivál második díját: Fáj minden csók című dalával, emiatt a háttérbe szorított szerep miatt (valamint hogy szerintük a beatzene már elvált a tánczenétől és nem szerencsés egy lapon versenyeztetni) a következő évi fesztivált "bojkottálták". Hogyan is gondolhatta volna akkor Szörényi Levente hogy alig tíz év múlva a fesztivál zsűrijében fog ülni??
Az Illés együttes Még fáj minden csók című dala az 1967-es Táncdalfesztivál döntőjében (Forrás: Dobány Sándor YT-csatornája):
Már az első Táncdalfesztiválon olyan előadók közreműködtek a fent említettek mellett, mint Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Ambrus Kyri, Aradszky László, Harangozó Teri, a 22 éves Komár László, Koncz Zsuzsa, Koós János, Korda György, Németh József vagy a Vámosi-Záray házaspár hogy csak néhányukat említsem. Egyébiránt 60 dal volt versenyben, ez a szám az első négy fesztiválon volt ennyi, aztán apadni kezdett, 1981-ben már "csak" 36 volt a résztvevők száma.
Eleinte nem az előadóhoz kötötték a díjat, hanem a dalhoz és így szerzőket és hangszerelőket díjaztak (így volt lehetséges hogy egy előadó a zeneszerzők, zenei szerkesztők felkérésére több dalt is énekelhetett), de persze adtak át előadói díjakat, különdíjakat és közönségdíjakat is (ezeket például újságból kivágva és kitöltve kellett beküldeni a döntőig). A fődíjat az első évben Kovács Kati (Nem leszek a játékszered) és Toldy Mária (Más ez a szerelem) nyerte. Természetesen az emberek emlékezetében az előadó és nem a szerző vagy a szövegíró neve maradt meg, így a fesztiválon részt vevő énekesek a Magyar Televízió monopolhelyzetéből adódóan - főleg hogy másik csatorna sem volt csak egy - rendkívül gyorsan válhattak népszerűvé, egyenesen szupersztárrá hazánkban. Ezekben az években ismerte meg az egész ország az olyan "slágergyárosok" neveit mint S. Nagy István, Wolf Péter vagy Szenes Iván.
A fesztivál aranykorának tekintett alig hét évben hat alkalommal - majd' minden évben - megrendezték az eseményt (1970-ben kimaradt) és hallatlan népszerűségnek örvendett. Már az első döntőt is körülbelül 2,3 millióan nézték, a további években ez a szám becslések szerint 6,5 millió fölé is emelkedett.
A Magyar Televízió a következő évben - 1967-re - az Intervízió segítségével nemzetközivé próbálta avanzsálni a rendezvényt és ennek érdekében mindent el is követett. A hatalmas számú zsűri (nemritkán harminc főből is állt) körébe meghívtak a magyarok mellé szovjet, jugoszláv, NSZK-beli, belga, bolgár és osztrák, (későbbi években svéd, dán, csehszlovák, brit stb.) tagokat is, akiknek nagy ügybuzgalommal lefordították a dalok szövegeit és papíron megkapták azokat. A két műsorvezető - a csodaszép, akkor 29 éves Takács Marika és az elképesztő orgánumú Varga József tévébemondók - a magyar mellett németül. oroszul és angolul is köszöntötték a nézőket és a rádióhallgatókat. Mivel ebben a sorrendben történt a köszöntés és nem az orosz volt az első, ezért egy belsős pletyka szerint, állítólag a műsor főszerkesztője fegyelmit kapott később. Pedig egyszerű oka volt a cserének. Mivel Varga József mondta az oroszt és Takács Marika a németet és az angolt, így keretbe foglalták azzal hogy Marika először németül majd Varga oroszul és a végén Marika angolul üdvözölte a nézőket, ám ezt a főszerkesztővel nem egyeztették, de ő egyedül elvitte a balhét.
Takács Marika és Varga József az 1967-es fesztivál műsorvezetői. Pillantkép egy YouTube videóból
Az adást néhány (elsősorban szomszédos, magyarok lakta) ország televíziója is átvette és az a müncheni rádióadó is közvetítette, amelyik amúgy a Szabad Európa rádió magyar nyelvű, "rendszerellenes" adásait is továbbította!
A mai kereskedelmi tévék tehetségkutató műsorainak már szerves részét képezi hogy már a kiválasztás szakaszában is láthatjuk a tehetséges és - hát mondjuk úgy - kevésbé tehetséges előadók próbálkozásait. Természetesen akkoriban ez még nem volt szokás, de most kivételesen ezt is megnézhetitek! Az 1967-es fesztivál válogatójába tekinthetünk be a Nemzeti Audiovizuális Archívumban talált negyed órás felvétellel:
"Célom a köz vagyonává tenni a tehetségem... Korom 19 és 20 év között mozog és türelmetlenül várom hogy a közvélemény a keblére öleljen." Epic motivációs levelek
A '67-es fesztivál újoncaiként kiemelkedtek Mary Zsuzsi, Poór Péter és Szécsi Pál, természetesen sokak mellett és itt lépett fel elsőként a 19 17 éves Karda Bea.
1972-ig még négy fesztivált rendeztek; ezeken egyre inkább kezdtek markánsan szétválni a szólóénekesek által előadott klasszikus táncdalok, valamint az újabb stílusokat (beat, rock) képviselő együttesek repertoárjai. A stílusok béli különbségek annyira eltávolodtak egymástól, hogy a táncdalfesztivál ebben a formában nem volt folytatható.
Ebben az időszakban olyan előadókat láthattunk befutni - szintén a teljesség igénye nélkül -, mint a Hungária együttes, az Omega, a Bergendy, az Expressz, a Neoton, Tolcsvay vagy Cserháti Zsuzsa, Katona Klári, Késmárky Marika, Dobos Attila és sor sokáig folytatható.
Az 1972-es fesztivál zenei anyaga:
Egészen 1977-ig kellett várnunk a megmérettetés folytatására, amelyet már átgondoltak a szervezők, így aztán külön kategóriákban versenyezhettek szólisták és együttesek, így mosva el azt a különbséget, ami a legtöbb feszültséget okozta. A puhuló diktatúra is elnézőbb lett a maguknak teret követelő stílusokkal szemben és igyekezett az új irányzatokban is "kijelölni" mainstream előadókat, akikkel igyekeztek lefedni az igényeket. Ez leginkább a hetvenes évek elejétől az Erdős Péter nevével fémjelezett HUNGAROTON-korszakkal kezdődött.
De ez már egy másik történet, amit a két ünnep között olvashattok majd el. Ha kíváncsiak vagytok mikor nem sikerült 30 számot összeadni a komputernek, hogy mit énekelt Pandacsöki Boborján a táncdalfesztiválon és mikor fenyegetett a szovjet zsűritag vétóval egy lázítónak ítélt sor miatt, vagy miért lett öngyilkos a '88-as Interpop fesztivál főszervezője, akkor tartsatok velünk pontban egy hét múlva a karácsonyi punnyadásban, december 26-án csütörtökön is!
A cikk megjelenését a 2020. január 11-i Táncdalfesztivál szervezője, az Auditórium Hungaricum Nonprofit Kft. támogatta... VOLNA, DE SAJNOS NEM FIZETTÉK KI.
Köszönet a képekért az MTI Fotóarchívumnak, a mozgóképekért a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak és a kutatási anyagért az Arcanumnak!