A mobiltelefonok fejlődése (x)

2019. július 28. Hogyan történt

Manapság az egyik leggyakrabban használt keresőkifejezés a Google-ben a Samsung Galaxy Note 10 tokok, mivel a dél-koreai gyártó legújabb telefonja szinte egy nagy üveglap. Az előlapjának 88,9%-át a képernyő teszi ki, így nem csoda, hogy mindenki igyekszik védeni ezt a több százezer forintos telefont.

De honnan jutottunk el idáig? Hogyan fejlődtek ki a mobiltelefonok a mai okostelefonok szintjére, s melyek voltak a fő állomások a fejlődés során? Erről szól ez a mai bejegyzés.

scr194_04_700.jpg

SCR-194 é SCR-195

1938-ban fejlesztette ki a Signal Corps Lab az első hordozható telefont, mely AM hullámok segítségével kommunikált. A 11 kilogrammos tömeghez 5 mérföldes hatótáv társult, s a II. világháborúban rendszeresen használták az amerikai katonák.

540px-bc-611_radio_transmitter-receiver_national_cryptologic_museum_dsc07810.JPG

SCR-536

A Motorola 1942-ben fejlesztette ki az SCR-536-os telefont, ezt már kézben is lehetett tartani, s kb. 130 ezer darabot gyártottak belőle a II. világháború alatt. Kb. 2,5 kilós tömege mellé 1 mérföld hatótávolság társult a szárazföldön.

Az 1950-es és 1960-as években tovább fejlődött az ipar, az Ericsson Svédországban kínálta szolgáltatását, melyet főleg orvosok és üzletemberek használtak a magas ára miatt. Eközben Amerikában a Motorolának sikerült kihangosítóval szerelt autós mobiltelefont készíteni, de magas ára miatt ez a termék sem terjedt el széles körben.

A következő mérföldkő 1973. április 3-án következett be, amikor is Martin Cooper, a Motorola mérnöke New York-ban sétálva hívta fel a nagy ellenlábas, a Bell egyik mérnökét. Itt már autóra sem volt szükség, s telefon valódi mobiltelefonként működött.

A hivatalosan Motorola DynaTEC néven bemutatott modell kb. 1 kilós volt, s 3995 dolláros áron hozták forgalomba. A magas ár 8 órás elérhetőséget és 1 órányi beszélgetést biztosított, mielőtt a készülék lemerült volna. 1983-ban a Motorola kijött a DynaTEC új verziójával, mely 4000 dolláros árával még mindig nagyon drágának számított.

large_2005_0638_0002.jpg

Motorola MicroTAC

Az amerikai cég nem állt le a fejlesztéssel, s már 1989-ben kihozta a MicroTAC nevű készülékét, melynek alja kihajtható volt, s ott kapott helyet a mikrofon. Ez volt az első kihajthatós telefon, mely a 2000-években lett iszonyatosan nagy divat.

Szintén 1989, de már Magyarország. Elindult a Westel Rádiótelefon Kft, mely a 0660-as számokkal és remek reklámjaival nagyon hamar országosan ismert lett. Maga a szolgáltatás 1990. október 15-én indult be, a telefon több, mint egy évnyi átlagkeresetbe került, s még a hívott fél is fizetett a hívásokért. 1993-ra lett elérhetőség az ország nagy részében.

Közben Amerikában a Motorola 1992 bemutatta az első GSM technológiát használó telefonját, a Motorola International 3200-at, az IBM pedig Simon nevű okostelefonjával megalkotta a kategória első darabját. A telefon faxként, PDA-ként és személyhívóként is működött.

1994-ben elindult Magyarországon a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Rt. szolgáltatása, előbbi a 0630, utóbbi a 0620-as előhívót kapta meg.

nokia_3210.jpg

Nokia 3210

Az 1990-es években felgyorsult a fejlődés, s olyan ikonikus telefonok jelentek meg, mint a Nokia 9000 Communicator (1997), a külső antenna nélküli Nokia 8810 (1998) és a Nokia 3210 (1999). Utóbbiból világszerte 160 milliót adott el az akkor még ereje teljében lévő svéd gyártó. Magyar vonatkozású hír 1999-ből a Vodafone mobilszolgáltató megjelenése, a neki kiosztott 0670-es előhívóval.

540px-razr_v3i_opened.JPG

Motorola RAZR

A 2000-években a legváltozatosabb telefonok jöttek ki, s a piac soha nem látott pezsgést élt át. Ez volt a mobilok aranykora, amikor nem egymást majmoló gyártók tucattelefonjai kerültek a vásárlókhoz, hanem még igazi innováció zajlott. Olyan híres telefonokkal, mint az Erisson T68 (2001), a Nokia 7600 (2003), a Motorola RAZR (2004).

Az évtized végén jött az újabb nagy durranás, az érintőképernyős iPhone 2007-ben, s az első Androidos telefon, a HTC Dream 2008-ban.

A 2010-es években a piac tovább változott, a Nokia eltűnt a süllyesztőben, egy része a Microsofthoz került, ami szintén bukott a mobilpiacon. 2014-től piacra kerültek a hajlított kijelzős telefonok, majd az ujjlenyomat olvasók, a szinte csupa kijelzős telefonok, a méretek pedig elszálltak. A jövő a még nagyobb, csupa üveg telefonoké, így nem csoda, ha még jó ideig a Samsung Galaxy Note 10 tokok és a hasonló kifejezések uralják a Google kereséseit.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7014982102
süti beállítások módosítása