Színes mindennapok - 1963-65

2018. szeptember 13. JTom

A szocialista Magyarország mindennapjait - eddig még nem látott, eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI fotósainak munkáiból. Ma - rendhagyó módon - három évet ívelünk át 1963-tól 1965-ig.

c_or19630118003.jpg

1963. január 18. Hómarós ZIL teherautó és hómunkások tisztítanak egy utat valahol Veszprém megyében. MTI Fotó: Bajkor József

Ahogyan eddig is, természetesen most is szívesen látjuk a pontosításokat, kiegészítéseket vagy az ismeretlen helyszínek, alkalmak beazonosítási kísérleteit olvasóinktól! A fotókra kattintva az eredeti képhez juthattok, ahol további releváns találatokra lelhettek és további kereséseket indíthattok, valamint a képek meg is vásárolhatóak.

A fotókat képaláírásokkal együtt a poszt végén a galériára kattintva teljes képernyőn is megnézhetitek!

c_ban19630111003.jpg

1963. január 11. A Szeged folyam-tengeri áruszállító motorhajó az Óbudai Hajógyár kikötőjében. MTI Fotó: Urbán Nándor

c_ban19651023066.jpg

1965. október 23. Halászok javítják a hálót a Dunaföldvár melletti, tolnai Holt-Duna-ág partján, egy horgásztanyán. MTI fotó: Urbán Nándor

c_br19650717017.jpg

Nagy János, az adonyi Március 21. Termelőszövetkezet felsőcikolai gazdaságának fogatosa demizsonból oltja a szomját az aratás szünetében. MTI fotó: Bogár Lajos

c_br19650717042.jpg

Ebédelnek az aratómunkások az adonyi Március 21. Termelőszövetkezet felsőcikolai gazdaságának földjén az aratás szünetében. MTI fotó: Bogár Lajos

c_end19650814010.jpg

1965. augusztus 14. Kisfiú áll biciklijével parkoló autók mellett - az előtérben egy Warszawa M201, mögötte Moszkvics 403-as taxi - Füzesgyarmat egyik utcáján. Háttérben a református templom. MTI fotó: Kunkovács László

c_ja19630809032.jpg

1963. augusztus 9. A Lajta-Hanság Állami Gazdaság lovaglóiskolájának növendékei a Magyaróvári Vár kapuján át lovagolnak be a városba. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19630809053.jpg

1963. augusztus 9. Fürdőzők a Duna egyik zúgójánál a Szigetközben. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19640427005.jpg

1964. április 27. Szalafő község tavasszal az Őrségben. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650715025.jpg

1965. július 15. Napozók a Sopron melletti Tómalom strandon. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650715043.jpg

1965. július 15. Vitorlások a Fertő-tavon. MTI fotó: Járai Rudolf 

c_ja19650722010.jpg

1965. július 22. Befejeződött az 1599-ben épült egervári műemlék vár restaurálása. Az épületet turistaszállóvá alakították át, és rövidesen átadták rendeltetésének. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650725019.jpg

1965. július 25. Előkészítik a vitorlásokat a Kék szalag versenyre Balatonfüreden. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650727014.jpg

1965. július 27. A fonyódi Sirály szálló az autóút felől. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650802035.jpg

1965. augusztus 2. Vendégek a balatonfüredi nemzetközi kempingben. Balra egy Volkswagen 1600-as gépkocsi. MTI fotó: Járai Rudolf 

c_ja19650819030.jpg

1965. augusztus 19. Zöldségárus kofák a soproni zöldségpiacon. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19650826051.jpg

1965. augusztus 26. Autóposta Barkas kisteherautóban a balatonföldvári nemzetközi kempingben. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19651004014.jpg

1965. október 4. A Magyar Autóklub meghívására hazánkban vendégeskedő NSZK autóklub tagjai az alföldi tanyavilágot fényképezik Karcag környékén. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19651018061.jpg

1965. október 18. Sopron. Férfiak megitatják lovaikat, a lovasszekéren hordókban a szüreten szedett szőlő. MTI fotó: Járai Rudolf

c_ja19651021008.jpg

1965. október 21. Bölcsődés gyerekek ebédelnek a Kőbányai Gyógyszergyár vállalati bölcsődéjében. MTI fotó: Járai Rudolf 

c_ja19651105007.jpg

1965. november 5. Kirándulók szalonnát sütnek a Garadna völgyben Ómassa előtt a Bükkben. MTI fotó: Járai Rudolf

c_or19651217005.jpg

1965. december 17. A konyhában férfiak és asszonyok fejtik a húst a disznóról, kockázzák a hájat a Bíró család disznóvágásán a Somogy megyei Gigén. MTI fotó: Bajkor József

c_szi19651110065.jpg

1965. november 10. Koncz Gábor (j2, Ács Laci) és Gyenge Árpád (k, az egyetemi kollégiumi felügyelő szerepében) színművész a Zöldár című film forgatásakor. A film rendezője és forgatókönyvírója Gaál István. Az operatőr Herczenik Miklós. MTI fotó: Sziklai Dezső

 

A fotók az alábbi galériában teljes képernyőn is megtekinthetőek:

Ha lemaradtatok volna róla, a sorozat korábbi részeit ITT nézhetitek meg!

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8914237113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2018.09.13. 00:31:37

A füzesgyarmeti képen a másodikként álló kék taxi pünkt ugyanolyan 201-es Varsó, mint az elöl álló kocsi. A leghátsó autóból csak a szabadjelző látszik.

bratya 2018.09.13. 05:16:43

Micsoda különbségek voltak akkor is egy keleti település (Füzesgyarmat) és a balatoni részek között.

Hegyjáró Manó · https://hegyimano.hu 2018.09.13. 07:15:36

Szuper összeállítás.
A Füzesgyarmati képaláírás az MTI-től származik.
Ugyanitt a templom előteréből mintha eltűnt volna egy impozáns épület mára....

(@JTom : Tiltva vannak a linkek a hozzászólásban? Ide akartam tenni a mai utcakép linkjét, de visszadob a rendszer....)

gigabursch 2018.09.13. 07:30:46

Első kép:
Nem hókotrás, hanem hómarás.

Fertő: A Fertő csak egyszerűen Fertő és nem tó. Bővebben ezt a nemzeti parkosok/vizesek majd elmondják, hogy miért, de az egyik okára még én is emlékszem. A tavaktól eltérően, a mederfenékből, de nem forrásokból, hanem felszivárgásból kapja a vize javát (ami egyébként ős-dunai eredetű, olyan ágról, ami a Lajta-hegységet még délről kerüli és nem a Dévényi-áttörés felől jön.

Tómalom:
Sose tudtam ilyen állapotúnak visszaidézni. A 90-es évek közepén komplex rohadás volt.

Kék-szalag:
Nem tükrözött a fotó véletlenül?

lovát itató borosgazda:
Ez Sopron, Vagy a Bécsi út, vagy a Szent-Mihály utca.
Engem leginkább a Bécsi úton a Mária szobor környékére emlékeztet, de majd a soproniak úgyis pontosítanak.
(https://www.google.hu/maps/@47.6897481,16.5915142,3a,75y,135.49h,93.66t/data=!3m6!1e1!3m4!1sy40sCDxameKtF5ds6JamNA!2e0!7i13312!8i6656)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.13. 08:11:02

@okos róka: elvileg nem. van akinek sikerül. én sem értem, mert nekem mindig megy

Hegyjáró Manó · https://hegyimano.hu 2018.09.13. 08:16:58

@JTom: Jah, értem :) Mindegy FB kommentként megette a rendszer a linket :)

pqty 2018.09.13. 11:56:53

Az NSZK-s Opel Kapitän nagyon jól néz ki.

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.09.13. 15:14:29

Autóposta... Ma temérdek kistelepülésnek a mindennapjaihoz tartozik mobilposta néven...
Akkor milyen irányú is a fejlődés?...

gmarc 2018.09.13. 15:21:44

"1964. április 27. Szalafő község tavasszal az Őrségben."

Ez nem lehet Szalafő, ugyanis a képen látható egy vasúti átjáró teljes sorompóval, Szalafőn pedig sosem járt vonat. A régi vasút a Zala völgyében ment ugyan, de Őriszentpéter után felkaptatott a dombra, és átkelt Bajánsenyére. A kép a templomtorony formáját és helyét valószínűsítve inkább Őriszentpéteren készülhetett, ahol az Őriszentpéter-Bajánsenye út keresztezte a vasutat a Köteles-part oldalában. Ha egyáltalán ott készült a kép, de a templomtorony erősen hasonló. A vasút feletti ház (jobbra) ez lehet itt a képen, jobbra a fák között: https://www.google.hu/maps/@46.8364766,16.4145673,3a,75y,39.25h,89.01t/data=!3m6!1e1!3m4!1sVtLLxV9orCq1y_21oH3fzw!2e0!7i13312!8i6656

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.09.13. 17:24:25

@¿Qué tapas hay?: Igen, az tévedés. Biztos nem Moszkvics a második, nem vennék rá mérget, de szerintem is Warszawa.

Nem tudom mennyire voltak jók ezek a folyam-tengerjáró hajók, de nekem nagyon tetszenek.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.09.13. 21:58:57

A Sopron+Tómalom képekért kösz !!! Ha jól tévedek, a szüreti lovakat itatók, valahol a Balfi utcában lehettek, ami poncihter/borozós környék ma is.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.09.13. 22:15:12

@gigabursch: " z Sopron, Vagy a Bécsi út, vagy a Szent-Mihály utca.
Engem leginkább a Bécsi úton a Mária szobor környékére emlékeztet, "

A környéket jól tippelted - szerintem - de a ma Szent Mihály utca az meredekebb.
A Bécsi úton inkább Pihenőkeresztek vannak, mint szobrok. Bécsi útnak sem tippelném, valahogy inkább Balfi utcás a környezet (vagy 15 évig ezek felé laktam)

Elemér Erdélyi 2018.09.13. 23:59:06

A Dunának a "tolnai holtág" -a Tolnán van. Nem Dunaföldvárnál. :)

laci_52 2018.09.14. 00:08:45

Kádár-rendszer ide vagy oda, a képekből látható, hogy az emberek akkor is megbecsülték és élvezték az élet apró örömeit. Lásd: demizsonból ivó ember, lovaglóiskolások, fürdőzők a Szigetközben, napozók Sopronban, szalonnasütők stb.

Egyébként a képről úgy tűnik, hogy '65 novemberében nagyon kellemes idő lehetett a Bükkben.

Nekem teszik a képekből kiáradó pozitív kicsengés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 05:27:00

@laci_52:

A kisember mindig megtalálja a maga számítását. Ez ma is így van, amikor sokkal nagyobbak a társadalmi problémák, lásd drogosok, hajléktalanok, iszlamisták, milliérdosok, homokosok, stb. rombolják a közéletet.

n3spr3ss0 2018.09.14. 05:50:35

Az a Moszkvics 403-as Füzesabonyban Skoda volt.

barna86 2018.09.14. 08:16:41

A gigei képet annyival javítanám, hogy nem a házat kockázzák, hanem a kisütésre váró zsírt, hogy zsírt és töpörtyűt kapjanak. A háj egy lepelszerű réteg, amit kiemelés után kitesznek kifagyni, hogy kezelhető legyen, majd utána lefejtik a hártyáról, és úgy dolgozzák fel (nálunk legalábbis), de lényeg a lényeg, hogy zsírt kockáznak.

Másik a Szalafő lett volna, de azt megírták már.

daneel1976 2018.09.14. 08:55:42

@Sam. Joe: Még az első világháború után kezdtük kifejleszteni ezt az egyedülálló típusú hajót a folyam-tengerjarót.Nehéz volt a kétféle hajózasi módot egy hajóba sűríteni.Pl a tengeren a nagy merülés a jó,a folyam nagyon nem,a tengeren a magasság nem lényeges,a folyamon nagyon is.A második vh utánra azért sikerült néhány nagyon jó típust összehozni.Ezek a hajók nem voltak óceánjáró típusok,nem is lehettek azok de a mediterrán térségben jól helytálltak...

Plumper_ 2018.09.14. 09:18:41

érdekes, akkoriban még milyen sok falusi arc volt a városokban és Bp-en is.

2018.09.14. 09:41:48

@Sigismundus:
Szerintem is Balfi út, méghozzá valahol a 35-37 között dél-kelet felé nézve. A közvetlen balra lévő házakat nem tudom beazonosítani google maps alapján, szerintem átépülhettek azóta, viszont az a gyanúm, hogy baloldalt a kettő emeletes ház a 39 és a 49 lehetnek, de ami megerősíti a gyanúmaty az jobbra 40-es számú ház, ami elég jellegzetes alakú ikerház.

kewcheg 2018.09.14. 09:51:47

@daneel1976: nem tudom mit szállítottak velük, de a raktér nem lehetett valami nagy. Persze ha aranyrudakat, akkor elég volt ahhoz egy nagyobbacska kabin is.
csak abból gondolom, hogy ma a teherszállítók az égig rakott konténerekkel közlekednek és néhány ember a legénység, hogy megérje....

Bádoer 2018.09.14. 10:45:53

@Plumper_: szerencsére ma már ez nincs így és a falvakban van sok városi arc

W123qp 2018.09.14. 11:10:58

@barna86:
Megelőztél a háj darabolással. Illetve régebben a hájat inkább felhasználták a sütemény sütéshez.

Cs 2018.09.14. 11:12:47

@kewcheg: Ezek a hajók szinte mindent szállítottak. Akkoriban még nem voltak konténerek, konténeres szállítás elterjedése, az ami ezt a hajótípust gazdaságtalanná tette, addig jó biznisz volt. Illetve azért ma se csak brutális méretű konténerhajók vannak, van mindenféle méretű, fajtájú hajó a különböző szállítási igényekre.
A képen látható Szeged csak 600 tonnát tudott hordozni, de a Duna-tengerjárók többsége sokkal nagyobb volt, 1200-1300 tonna hordképességgel.
Akkoriban nagyobb szükség volt kisebb hajókra, mint ma, amikor a kamionok széthordják a konténereket. Ezek voltak a kor kamionjai, egy kis túlzással élve.

Division 2018.09.14. 11:19:24

A várkapun kijövő MÁVAUT feliratú autó az miféle szerkezet?

kewcheg 2018.09.14. 12:51:52

@Cs: 600 tonna búzából mår szép pénz...feltéve ha nem tartott 2 honapig az út...

zuulululu 2018.09.14. 13:55:55

@laci_52: Akkor meg volt elet.
AZAZ
Voltak gyerekek, volt fiatalsag, utanpotlas.
AZAZ
Biztak az emberek egy jobb jovoben.
AZAZ
Az eletet valasztottak. Lehet barmilyen keleti vacak, ha vannak fiatalok, gyerekek, akkor ott fellendules jon. Lehet barmilyen nyugati/BPi jo hely, ha nincsenek gyerkekek, akkor lepukkan, lezullik.

Sajnos ma sokan a HALALT (=gyerektelenseg, egykezes) valasztjak az ELET helyett , ezert van az hogy nincs ez a pozitiv sugarzas manapsag, ami anno a sokkal szarabb korulmenyek kozott elokbol is sugarzott.

Snake 2018.09.14. 14:08:53

Írtam a sétabuszokról egy szösszenetet, erre benyelte a blogmotor... :(

Kreitl István 2018.09.14. 14:20:16

@kewcheg: 27 millió Ft, azért nem az a kategória, amiből megélsz életed végéig. 24 kamionnyi árú konkrétan, nemtom mekkora legénység volt hozzájuk ?

butyko 2018.09.14. 14:22:28

@Sigismundus: Én a Sopron Halász utca 36 számra tippelek. A házakat átépítették az elmúlt 53 év alatt,de a jellegzetességek megmaradtak. Véleményetek szerint?

butyko 2018.09.14. 14:32:53

@Kreitl István: Átlagosan 23 fő személyzet,szocialista fizetéssel,a fuvardíjak is drágábbak voltak. Belefért a nagy létszám.

Fredddy 2018.09.14. 14:35:36

A hótoló egy ZiL-157-es teherautó a D470-es típusú hómaróval felszerelve.
i.ytimg.com/vi/knWEzMx1rHk/maxresdefault.jpg

butyko 2018.09.14. 14:38:54

@Cs: A Duna-tengerjáró hajók az uszály illetve bárka elterjedésével lettek gazdaságtalanok. Praktikusan felhasználhatták őket a Csepel - Reni útvonalon,ahol átrakták rakományukat nagyobb hajókba. A Dunán a vízállás,a hidak ,a helyenként nagyon erős sodrás rendkívül megnehezítették az optimális hajótípus kifejlesztését...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.09.14. 15:29:07

A halászháló javító kép előtt három, a bölcsis kép előtt egy nappal születtem. Ennek ellenére az én gyerekkoromról csak fekete-fehér képek készültek. Egy kivétel volt, amikor nagybátyámék idelátogattak NSZK-ból és csináltak pár színes fotót.
Régi szép idők... :)

wombat wombatovics wombatow 2018.09.14. 16:05:07

@gigabursch: Haha, a furedi Kekszalag kep tenyleg tukrozott. Diara keszult es forditva raktak be. Nekem is egybol feltunt, hogy hulyen all a Tamas-hegy.

Cs 2018.09.14. 16:09:30

@butyko: Uszályok már akkor is voltak, amikor ezek a hajók a fénykorukat élték (kb 1930-1960) Ezek a hajók nagyrészt a tengereket járták. A Dunáig hozták a rakományt, onnan már uszályok vitték tovább. A csepeli Szabadkikötőig való szállítás olyan képesség volt, amivel a nagyobb hajók ritkán éltek. A Dunán csak alkalmanként jöttek fel, pl karbantartásra a hajógyárba.

szepipiktor 2018.09.14. 17:16:00

@Division: Az Ikarus 55-ös egyik prototípusa, gondolom járatták forgalomban.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus_55#/media/File:A_nullszériás_Ikarus_55_típusú_távolsági_autóbuszok_egyike._Fortepan_7282.jpg

szepipiktor 2018.09.14. 17:25:56

@n3spr3ss0:
Én is arra gondoltam először, de nem az!
A gömbölyded Skodák a Octavia előtt a 1101, 1201 és a 440.
A leginkább gaynús az 1201-es, de annak is lejjebb és másképp vannak a fényszóró krómdíszei és nincs oldalt krómléce sem felirattal.
Moszkvics alapból kizárt, mert nekik sose volt ilyan pobedás formájú modelljük.
Ha alaposan meglesed a két autót, az hátul bizony egy másik Warsó.

szepipiktor 2018.09.14. 17:40:40

Pár apróság, nem befolyásolja a gyönyörű képeket...
- Tehát a hátsó - taxi - is Warsawa
- A VW nem 1600-as, hanem 1500-ös, az 1600-os elején pár dolog más.
- Az Opel Kapitan - gyönyörű!!! - a P2-es, az 1959-64 közötti széria.
.
És igen az a fránya hajógyártás.

Szabványok 2018.09.14. 18:05:03

Járai Rudolf könyveiből tanultam a fotózást. :-)

daneel1976 2018.09.14. 18:06:55

@kewcheg: elég nagy rakterük volt,megnézheted magad is Bp-en a Batthány-térnél van a "Debrecen" (ex-Kassa) kikötve.Az még háború elötti.A lényeg nem is ez volt,hanem,hogy átrakás nélkül tudtak szállítani Mo. és az uticél között.
Egy akkori uszály 800t környékén volt abból egy jó vontató völgymenetben ( a folyással megegyező irányba) elvitt mondjuk 6db-ot.Az 4800t ami egy tengeri hajónak semmi,tehát várnia kellett még 2-3-4 csurmát (köteléket,vontát),hogy megérje a fuvar......

daneel1976 2018.09.14. 18:09:53

@kewcheg: ez nem úgy ment,hogy hívtak mobilon,hogy "te ,holnapra kéne 600t búza,lehet-e??",a fuvarok levoltak kötve jó előre....a búzának meg szerintem tök mindegy hány napot-hetet hajókázik....

daneel1976 2018.09.14. 18:16:33

@butyko: ne haragudj de ez egy kicsit hülyeség.....vontató hajózás már akkor is volt amikor még bőven volt tengeri kijáratunk.Ezt a hajótípust trianon szülte....A kereskedelem a tengeren zajlott,tök jó volt,hogy volt folyami kapacitásunk,amivel el tudod vinni a Dunán,de aztán mit csinálsz vele??Eladod az akkor és azóta se baráti Romániában??A még nem barátibb Szovjetunionak??A koldusszegény bulgároknak???
Ennek akkoriban valuta kereső szerepe volt ,ahogyan a második vh után az egész magyar tengerhajózásnak.
Az máskérdés,hogy a maharton belüli üzletpolitika megölte előszőr a.folyam-tengerjárókat,aztán az egész tengerhajózást.

¿Qué tapas hay? 2018.09.14. 18:24:46

@daneel1976: Mindemellett, ezeket a hajókat alig tíz év üzem után mind eladta a Mahart. Ez műszaki, vagy gazdasági okból történhetett?

@Cs: Ezt nem teljesen értem. A képen látható 1300 DWT-s Szeged hasznos hordképessége csak 600 tonna volt? Ez tényleg nem tűnik gazdaságosnak.

daneel1976 2018.09.14. 18:26:48

Persze voltak hátrányai ennek is,amik jobban kihatottak ezekre,kisvíz-nagyvíz,aztán ha üresek voltak és szeles idő volt.....
De hát ez egy kompromisszum volt.
Egy tengeri hajó működése folyamán 90%-ban egyenesen megy,kicsit sarkítok,de nagyjából így van.(most tekintsünk el attól,hogy vihar van,hullámzás van,stb).
Míg egy dunai hajót folyamatosan irányítani kell,hat rá a sodrás,az áramlások,stb
Amelyik hajó fordulékony az nem tartja az egyenest,amelyik meg tartja,az nem fordulékony.
Amelyik jó tengerálló annak nagy merülés kell,az viszont nem jó a folyamon ahol vannak helyek és időszakok,hogy úgy tolod át az iszapon a hajót....
Ezek a hajók azért szorultak ki eredeti szerpkörükből mert konkurenciát jelentettek a cégen belül a folyami teherszállításnak,először a vontatóknak,aztán a tólóknak....

daneel1976 2018.09.14. 20:01:45

@¿Qué tapas hay?: Miután kinevezték őket csak tengeri hajónak,úgy már nem volt gazdaságos.
A második vh után hirtelen baráti kapcsolatba kerültünk mindenkivel aki tőlünk délre található a Duna mellett.A gabonát stb jóformán csak a Szu-nak "adtuk" el, cserébe vasércet vásároltunk - Dunaújvarosnak- így okafogyottá vált az egész....
Megszűnt az ok,amiért letrejöttek.
Nagyobb,csak tengeri,hajókat vettünk,amik Jugoszláviában ki tudtak kötni,ami csak közelebb van 1638km-nél (Csepel Szabadkikötő -Fekete-tenger távolság),illetve amit itt valamelyikőtők is mondott,hogy Reni-ben,Constantában (immár "baráti,szocialista kikötőkben)át lehetett rakni az árut.....

gigabursch 2018.09.14. 20:05:20

@daneel1976:
Múlt hét pénteken du volt erről műsor a Kossuth olyan fél négy körül.

gigabursch 2018.09.14. 20:07:06

@kewcheg:
Budapest - Földközi-tenger viszonylatban ez is elég volt.

gigabursch 2018.09.14. 20:08:30

@W123qp:
Nincs is jobb egy finom hájas süteménynél.

daneel1976 2018.09.14. 20:10:23

A Csepeli Szabadkikötőt azért hozták létre (ha jól emlékszem az 1920-as években),hogy fellendüljön a kereskedelmünk.
Mert,hogy nagyon senkivel nem tudtunk éppen.....
Csehszlovákia,Románia és Jugoszlávia nem igazán lelkesedett azért,hogy egyáltalán megmaradtunk,Ausztria hasonlóan nyakig volt,mint mi .
A kereskedelem megy egyet jelentett a hajózással.
Meg hát Horthy mégis csak tengerész volt..... : DDD

daneel1976 2018.09.14. 20:15:57

@gigabursch: Igazad van,bőven!
Vagy 5 év dolgoztam Bkv-s hajókon (igen a "Kuka"-n voltam,az volt az eredeti neve),hosszra akkora,mint a Santa Maria!! : D és azok átkeltek az Atlanti-óceánon vele......(persze magasabb,szélesebb,teltebb,de akkor is....)
600t nem olyan kevés....
Gondoljatok bele,hogy kaptok 600t benzint......vagy ki-mit szeretne,Milka csokit,dobozos sört,tepertőt : DDD

Hegyjáró Manó · https://hegyimano.hu 2018.09.14. 20:50:45

@gigabursch: szerintem ez remek találat, ez lehet az eredeti helyszín.

kewcheg 2018.09.14. 21:25:27

@Kreitl István: miert csak 27 millio 600 tonna búza? Szerintem van az a duplaja is.Mondjuk nagy haszon nem volt rajta a hajonak...

beszélő név 2018.09.14. 23:42:29

A "Zöldár" című Gaál István filmbe végül nem került be a képen látható jelenet. Maga a mű egyébként bír néhány filmtörténeti érdekességgel. Az egyik első filmes próbálkozás a Rákosi-rendszer politikai viszonyainak ábrázolásában. Néhány jelenetsor erejéig a népi vallásosság és hiedelemvilág bemutatására vállalkozik (betlehemezés, templomi jelenet, kiszebábos jelenet), ami a kádári konszolidáció sajátos ikonográfiájaként is értelmezhető. Ugyanakkor egy inkább gyenge, mint közepes alkotás, és kissé megdöbbentő, hogy közvetlenül a zseniális "Sodrásban" utánra datálódik Gaál életművében.

gigabursch 2018.09.15. 03:18:04

Szia JTom!

Biztos, hogy minden fotó eredeti MTI?
Ezt csak azért kérdem, mert a Szeged M/S fotóját a hajóregiszterre 2006-ban Horváth József kapitány már feltöltötte. Sajátként.
www.hajoregiszter.hu/hajoadatlap/szeged_/1044

gigabursch 2018.09.15. 03:20:41

@¿Qué tapas hay?:
A Vaskapu 1-2 megépülte érdemben szabta át a folyami hajózás lehetőségeit és hatékonyságát 1972-74-ben.

gigabursch 2018.09.15. 03:47:58

@Zabalint: @butyko:
Nekem egyik sem áll össze.
Próbáltam tükrözöttként vizsgálni, de nem ment úgy sem.
Lehet, hogy mêgsem Sopron?

gigabursch 2018.09.15. 03:50:10

@okos róka:
Viszont itt még a szemből a templom meg a rendház hibádzik...

gigabursch 2018.09.15. 03:53:16

@kewcheg:
Ne felejtsd a visszfuvart. Déligyümölcs, stb.
De Levante irányába főleg gépészet ment (Láng, Ganz, DGT, stb.)

gigabursch 2018.09.15. 04:05:09

@wombat wombatovics wombatow:
Nekem elsőre a hajón lévő 37-es rajtszám a furcsa. De ennél még furcsább, hogy a reggeli fények DNy-ról jönnek, ami errefelé kizárt.

Guszty 2018.09.15. 08:20:55

@gigabursch: Biztos tükrözött: Az összes hajó rajtszámán a fordított állású látható jobban, a "rendes" állású pedig halványabban, tehát az van a vitorla túloldalán, annak kéne tükörképként látszódnia.

Guszty 2018.09.15. 08:23:48

@zuulululu: Az "egykézés" nem mai találmány. Már a 19. sz. közepén elkezdődött, és pont nem a nagyvárosokban, hanem a parasztság körében.
mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1777.html

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.15. 08:57:12

@gigabursch: amúgy ha megnézed az általa feltöltött képeket láthatod sok nem lehet saját készítésű

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.09.15. 09:02:13

@butyko: Halász utca? Lehet, az is nagyon hasonló. Aaz adna megoldást ha ismernénk a korabeli utcai kutak helyeit.

GallaiG 2018.09.15. 11:52:55

Fotótechnikai értelemben a felvételek valóban színesek. Jól mutatják, hogy akiknek ez volt a mestersége, hogyan tudták produkálni a propaganda műországát - a valóság torzításának aranylencse díját kiérdemelve. "Bemutatva" a gulyáskommunizmus "hétköznapját", ami minden volt, csak nem "színes". Ahogyan a cím sugallni akarja.
A kádári kommunizmust megszépítő sunyi propagandából ismét csillagos ötös!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.15. 13:42:58

@GallaiG: demagóg hülyeség amit írsz. anélkül hogy védeném azt a rendszert, de igenis védem ezeket a képeket.
a két tucatból hármat sem tudsz mutatni ami pozitivvá lenne "ferditve".
az ebédelö aratók vagy a szánalmas hig löttyöt ebédelö ovisok? a teherautójukat tankoló farmerok helyett lovaikat itató parasztok?
melyik van kifényesitve?
mégha pár hónapja az 1958as fotókhoz irtad volna akkor megértem, de oda meg odairtam hogy javában beállitott, termelési fotókat látunk.
szóval részemre tárgyilagosságból jár inkább a csillagos ötös.
ez egy fotóblog, nem politizálunk, vedd észre.
a képek múltunk részei, akár jó ez a múlt, akár szar.

GallaiG 2018.09.15. 14:13:12

@JTom: Én nem minősítettem demagóg hülyeségnek a művedet, amit pedig minimum a címadás miatt megérdemelten kaphatnál. Azért meg főleg, hogy az MTI fotói "politikamentes" termékek. Józan olvasók maguktól is minősítenek. Az is igaz, nekem alapból bizonyára nincs a tiedhez hasonló "művelt" stílusom.

gigabursch 2018.09.15. 14:56:03

@GallaiG:
S akkor mi lenne, ha valami érdemeit fűznél hozzá a képekhez. Lásd Warsawa vagy nem, Sopron melyik utcája, Őriszentpéter, stb.
Amit most lefolytatsz az nem is demagógia, hanem egyenesen gittrágás.
Mindannyian tudjuk milyen tróger volt a rendszer, wz nem vita. Mindig van pár ember aki ezt-azt fényez belőle, akkor is ha ezen leakadsz. De legalább ne untass mindenkit.
Köszi.

gigabursch 2018.09.15. 14:57:45

@JTom:
Ok, köszi.
Igazában gyűjtötte,de hogy honnan kitől 50 év alatt...

szita szita péntek 2018.09.15. 15:07:03

@GallaiG: Ez egy régi fotó blog. A fényképezőgép ma már nem luxuscikk - mindenkinek van - de bizony még a 80-as években sem így volt. Persze volt azért a családoknál, de azok "termése" 99%-ban a gyerek hároméves születésnapját, ballagását vagy épp az asszonyt ábrázolja egyen gumimatracon a SZOT üdülőben... Nem közérdeklődésre számot tartó termés. Nyilván volt aki művészi, vagy dokumentalista jelleggel fotózott - nyilván. Viszont nem sokan. (Ha kellő elánnal tette, akkor biztosan "finoman" jelezték is neki, hogy nem kéne.) Akiknek ez volt a álma-vágya az elmehetett mondjuk sajtófotósnak. No gondolom az ő képeiket őrizgeti az MTI - oda meg bizony nem lehetett nyomort fotózni, mer' nem arra volt igény. A sikert, a jót a szépet kellett nyomatni. Csak tudod a helyzet az, hogy ezzel mindenki tisztában van, aki már folyékonyan ír, olvas. Tisztában van ezzel a nélkül is, hogy valamelyik hozzád mérhető kultúrmessiás megmondóember ide trottyantaná a kommentek közé. És mindig van valaki, aki ezt fontosnak tartja megjegyezni, de tényleg mindig... Hát vaze tényleg... De jó, hogy végre valaki leírta nekem a tutit, mosmárakkor egész másként nézek ezekre a fotókra, de télleg!

GallaiG 2018.09.15. 15:09:42

@gigabursch: Nem az akkori rendszer minősítése a lényeg itt most - mellesleg kezd kevésbé utálatos lenni, mint a hozzá egyre hasonlóbb mai. Hanem a tárgyilagosság hiánya, a félrevezetés a gond. Ha konkrétumot akarsz, akkor például a soproni fotóknál illett volna megemlíteni, hogy nem volt könnyű odautazni sem. Már a vonaton, közúton "szűrték" a "disszidálással" gyanúsíthatókat. A Fertő tavi idillbe pedig még egy légy is csak külön engedéllyel juthatott be, ugyanis a vasfüggönnyel lezárt területen volt. Pecsétes különleges engedéllyel is csak reggeltől délután 4 óráig lehetett ott maradni.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.15. 16:53:59

@GallaiG: továbbra sem értem mo a bajod velem. fotókat mutatok, semmit sem füzök hozzá a képalák egy az egyben az MTItöl átvett tartalom ahogyan a képek is.
a sorozat cime azért SZINES mert a fotók színesben készültek ami kicsit sem volt gyakori akkoriban. kár belemagyarázni bármi komcsi romantikát.
sokkal többre becsülné az olvasóközönség az olyan hozzászólást mint amit Sopronról vagy a határsávról írtál, annak lenne értéke, nem pedig engem bármiféle baloldali propagandistának bélyegezni egy szikrányi elöismeret nélkül.
képzeld én is jártam a nyugati határon a hetvenes-nyolcvanas években, tudom mi ment. de biztos van aki nem ezért simán leírhatod okulásul, kihagyva a bloggazda elleni személyeskedést...

gigabursch 2018.09.16. 07:40:22

@GallaiG:
No akkor szűrd le a az iménti hozzászólás ól az érdekeit, a böfögêst meg tartsd vissza.
Ok ez a du. 4 nekem újdonság volt.

W123qp 2018.09.17. 15:43:22

@GallaiG:
SŐT!!!!
A soproni képen a ződ gatyáson, a nadrág egy orosz katonáról származik, amit hősiesen '56-ban szerzett és a másik pedig ÁVÓ-s, mivel rajta a kötény ÚJ és nem PISZKOS->r-go nem dolgozott, -> csak a másikat tarthatja szemmel.
Szerintem ez lehet a kép háttere...

Fredddy 2018.09.20. 17:09:00

Látom, beírtad a Zilt:)

A karcagi tanya, amit a németek fényképeznek, ez lehet:
https://www.google.com/maps/@47.3790501,20.8219181,3a,75y,353.93h,90.45t/data=!3m6!1e1!3m4!1s6p13NrTiceETO7B0GaKbHg!2e0!7i13312!8i6656
A gémeskút már nem, viszont a legkisebb, zsúptetős épület romja még látszik, ahogy a keresztút is mögötte. Ma már nem Karcag, hanem Kunmadaras, vagy Berekfürdő, utóbbi viszont akkor még Karcag része volt. Rengeteg tanyát lebontottak azóta, aszfaltút viszont hatvankevésben még nem volt sok arrafelé. Ez az út viszont már akkor is biztosan az volt (pláne, hogy a kunmadarasi katonai repülőtérre, illetve tovább Tiszafüredre visz).

Snake 2019.03.24. 12:36:03

@Division:
A MÁVAUT Béke téri főműhelye (Bp. XIII. ker.) 1962-63-ban 12 db sétabusz-szerelvényt épített Nysa alapokra, Finta László tervezte karosszériával. A járműszerelvények egy gépes és két pótkocsiól álltak. A sétabuszokat a '70-es évekig használták, bár valódi helyüket nemigen találták: a 12 járművet rendszeresen más-más városokba helyezték át. Ha minden igaz, egy gépes kocsi - magánkézben, felújításra várva - még létezik.
img.index.hu/imgfrm/7/4/0/8/IMG_0015077408.jpg

A MÁVAUT-tal párhuzamosan a FAÜ (Fővárosi Autóbuszüzem) is belevágott a sétabusz-bizniszbe. 1962-63-ban beszerzett 8 db Nysa mikrobuszt és a Sallai főműhelyben (X. ker., Gyömrői út) mindegyikhez 2-2 pótkocsit gyártott. A járművek a Margitszigeten a Városligetben, a Várban és a Római-parton közlekedtek, majd 1975-ben kivonták őket a forgalomból.
img.index.hu/imgfrm/9/1/3/9/IMG_0010169139.jpg

1963-ban a FAÜ egy 9. sétabuszt is épített, ez UAZ alapokra épült, teljesen új karosszériával, szokás szerint 2 pótkocsival. A járművet néhány nap után átadták a Dunaújvárosi Tanács részére
img.index.hu/imgfrm/6/4/0/3/IMG_0013226403.jpg

A BKV 1977-ben - elsősorban a Margitszigeten és a BNV-n - újraindította a sétabuszozást. Ehhez 4 db, UAZ alapú járműszerelvényt készíttetett az Egyesült Járműipari Szövetkezettel (Bp., XIV. ker., Lengyel u.). Az elöregedett járműveket 1989-ben 5 db azonos kialakítású (de emészthetőbb formatervű) járművel váltották ki. Ezek közül 3 - hellyel közzel - ma is üzemel a Margitszigeten és a Városligetben (bár az idei szezonban utóbbi nem indult el).
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1032/10322/103220/10322085_02aad7d5c5fa690ac56c2cacf0b30545_wm.jpg

A MÁVAUT-sétajáratok modern kori utódai ma is megtatlálhatóak számos idegenforgalmilag jelentős városban, általában 3 utasszállító pótkocsit vontató, - szerintem förtelmes - gőzmozdonynak álcázott gépeskocsi formájában. Ezek főként olasz gyártmányúak: www.dottotrains.com/en/Trains

Ma már a környzettudatosság jegyében előfordulnak elektromos hajtású sétabuszok is, de ezek jellemzően - vélhetőleg műszaki korlátok miatt - szólóban közlekednek:
birdie-elektromosauto.hu/wp-content/uploads/2018/02/20264996_1479504062092993_14073127123488819_n-2.jpg

Snake 2019.03.24. 12:36:08

@Division:
A MÁVAUT Béke téri főműhelye (Bp. XIII. ker.) 1962-63-ban 12 db sétabusz-szerelvényt épített Nysa alapokra, Finta László tervezte karosszériával. A járműszerelvények egy gépes és két pótkocsiól álltak. A sétabuszokat a '70-es évekig használták, bár valódi helyüket nemigen találták: a 12 járművet rendszeresen más-más városokba helyezték át. Ha minden igaz, egy gépes kocsi - magánkézben, felújításra várva - még létezik.
img.index.hu/imgfrm/7/4/0/8/IMG_0015077408.jpg

A MÁVAUT-tal párhuzamosan a FAÜ (Fővárosi Autóbuszüzem) is belevágott a sétabusz-bizniszbe. 1962-63-ban beszerzett 8 db Nysa mikrobuszt és a Sallai főműhelyben (X. ker., Gyömrői út) mindegyikhez 2-2 pótkocsit gyártott. A járművek a Margitszigeten a Városligetben, a Várban és a Római-parton közlekedtek, majd 1975-ben kivonták őket a forgalomból.
img.index.hu/imgfrm/9/1/3/9/IMG_0010169139.jpg

1963-ban a FAÜ egy 9. sétabuszt is épített, ez UAZ alapokra épült, teljesen új karosszériával, szokás szerint 2 pótkocsival. A járművet néhány nap után átadták a Dunaújvárosi Tanács részére
img.index.hu/imgfrm/6/4/0/3/IMG_0013226403.jpg

A BKV 1977-ben - elsősorban a Margitszigeten és a BNV-n - újraindította a sétabuszozást. Ehhez 4 db, UAZ alapú járműszerelvényt készíttetett az Egyesült Járműipari Szövetkezettel (Bp., XIV. ker., Lengyel u.). Az elöregedett járműveket 1989-ben 5 db azonos kialakítású (de emészthetőbb formatervű) járművel váltották ki. Ezek közül 3 - hellyel közzel - ma is üzemel a Margitszigeten és a Városligetben (bár az idei szezonban utóbbi nem indult el).
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1032/10322/103220/10322085_02aad7d5c5fa690ac56c2cacf0b30545_wm.jpg

A MÁVAUT-sétajáratok modern kori utódai ma is megtatlálhatóak számos idegenforgalmilag jelentős városban, általában 3 utasszállító pótkocsit vontató, - szerintem förtelmes - gőzmozdonynak álcázott gépeskocsi formájában. Ezek főként olasz gyártmányúak: www.dottotrains.com/en/Trains

Ma már a környzettudatosság jegyében előfordulnak elektromos hajtású sétabuszok is, de ezek jellemzően - vélhetőleg műszaki korlátok miatt - szólóban közlekednek:
birdie-elektromosauto.hu/wp-content/uploads/2018/02/20264996_1479504062092993_14073127123488819_n-2.jpg

UV pót 2021.10.22. 22:18:06

1964. április 27.
Nekem is elsőre feltűnt, hogy nem Szalafő (templom, vasút), ahogy látom, három év alatt sem sikerült kijavítani.

Az MTI képaláírásait erős kritikával kell kezelni, gyakran tartalmaznak hajmeresztő hülyeségeket...

UV pót 2021.10.22. 22:33:32

@gmarc: Őriszentpéteren és a közelében nincs ilyen tornyú templom.

¿Qué tapas hay? 2021.10.23. 19:17:16

@UV pót: Szerintem az őriszentpéteri református templomnak pünkt ilyen tornya van.

UV pót 2021.10.26. 19:46:20

@¿Qué tapas hay?: bingó! :-) Viszont nem találtam olyan helyet, ahol a kép készülhetett. Pedig ezek szerint ott készült...

UV pót 2021.10.26. 19:46:59

@ZON: ez a béna Google valamiért nem dobta ki...

¿Qué tapas hay? 2021.10.29. 20:13:00

@UV pót: A kép kb. innen: https://www.google.com/maps/@46.8364499,16.4145308,3a,75y,46.37h,82.49t/data=!3m6!1e1!3m4!1sy1kNBAadr3UcBs_-hP8jUA!2e0!7i13312!8i6656 készült, csak nem az útról, hanem jobb oldalt, az út melletti, magasabban fekvő részről, ahol most a fák vannak. Ezért (no meg a fák hiánya és a hosszabb gyújtótávolságú objektív miatt) látszik a templom és a környéke is.

UV pót 2021.10.29. 21:45:43

@¿Qué tapas hay?: biztosan nem, hiszen az eredeti képen látszik a vasúti kereszteződés.

¿Qué tapas hay? 2021.10.29. 22:21:43

@UV pót: Az őrségi vasút régi nyomvonalán 1980-ban megszűnt a vasúti közlekedés. Az újjáépített vonal Nagyrákos és Bajánsenye között szinte teljesen egyenesen, Őriszentpétert elkerülve halad. Az általam betett Google-képen az útkanyar előtt, bal oldalon látszik a régi sorompóőrház. Az őrház előtt (a tűzcsapnál), balra nézve látszik a régi vasútvonal helye.

UV pót 2021.12.04. 18:27:43

@¿Qué tapas hay?: "@UV pót: Az őrségi vasút régi nyomvonalán 1980-ban megszűnt a vasúti közlekedés. Az újjáépített vonal Nagyrákos és Bajánsenye között szinte teljesen egyenesen, Őriszentpétert elkerülve halad. Az általam betett Google-képen az útkanyar előtt, bal oldalon látszik a régi sorompóőrház. Az őrház előtt (a tűzcsapnál), balra nézve látszik a régi vasútvonal helye."

Igen, közben rájöttem, hogy a régi nyomvonal, de valamiért aszerint nem néztem meg. :-)
süti beállítások módosítása