Napi Reagan - 224

2018. február 11. JTom

Állandó olvasóink talán emlékeznek rá hogy néhány hete felmerült egy Napi érdekes ötlete Ronald Reaganről.  Semmi apropó, azaz mégis. Mondhatjuk hogy 107 éve született...

000.jpg

Az 1911. február 6-án született Ronald Reagan ír származású szülei tisztes szegénységben nevelték gyermekeiket, apjuk később erősödő alkoholizmusával szemben anyja tartotta össze a családot.

f_1916.jpg

1916. Az öt éves Ronnie jobb oldalt anyja mellett

A pénzhiány miatt Ronald már tinédzserként is sokszor vállalt munkát mint vízi mentő, ezt főiskolai évei alatt is folytatta. Szociológiából és közgazdaságtanból diplomázott. Jó előadó képessége segítette abban hogy egyetemi évei után Iowában sportriporterként dolgozhatott a Chicago Cubs csapat "embereként".

f_1930_ronald_reagan_as_a_lifeguard_lowell_park_illinois_nara_198604.jpg

A korai harmincas években mint vízi mentő

 

x_sculp.jpg

1940. "Fiatal voltam, kellett a pénz..."

 

1937-ben jutott el a Chicago Cubsszal Kaliforniába, ahol egy váratlan ötlettől vezérelve Hollywoodban a Warner Bros-nál egy kamerateszten próbálta ki magát. Hét éves szerződést ajánlottak neki, de igazán sosem futott be. Számtalan B-filmben és televíziós műsorban szerepelt, emlékezetes főszerep nélkül.

x_ronald_reagan_in_the_bad_man_1941.jpg

1941. The Bad Man című filmben

 

1940_ronald_reagan_a_kesobbi_amerikai_elnok_meg_szineszkent_egy_medenceben_holgytarsasaggal.jpeg

1942 körül. Már ismert színészként egy magazinban

 

1943_reagan_fmpu.jpg

Katonai szolgálatát gyenge távollátása miatt az Egyesült Államok területén töltötte. Az összehúzott szemű hunyorgása, ami később a sármja is lett, rossz látásának köszönhető

 

f_e206d9d623959cfdf694392fe14f3a77.jpg

p_mother.jpg

Édesanyjával, akit imádott

 

Első házassága Jane Wyman színésznővel nem volt maradéktalanul sikeres. 1940-ben esküdtek meg, majd 1941-ben megszületett első gyermekük, egy kislány, Maureen. 1945-ben örökbe fogadtak egy fiút, Michaelt, majd 1947-ben röviddel születése után meghalt második kislányuk, Christine. Ez is egyik oka volt házasságuk megromlásának,  majd 1948-as válásuknak.

f_ronald_reagan_with_wife_jane_wyman_and_their_daughter_maureen_saying_their_goodbyes_as_he_prepares_to_leave_for_the_army.jpg

Ronald útban a seregbe családjától búcsúzik

 x_gty_nancy_reagan_05_mm_160307_4x3_992.jpg

Nancy Davisszel 1952-ben házasodott, és haláláig nagy szerelemben éltek

 

p_michael_and_ron.jpg

Nancytől még két gyermeke született egy lány (Patti) és egy fiú (Ron). A képen balra örökbefogadott fia Michael, és kezében a legkisebb Ron

 

Idővel - felismerve korlátait - színészi ambícióit háttérbe szorította, és a politika felé fordult, miután sokáig sikeresen képviselte az egyik hollywoodi színész-szakszervezetet. 1962-ben lépett be a republikánus pártba, és 1966-ban Kalifornia kormányzójává választották. Utolsó filmjét már kormányzóként 1967-ben forgatta.

f_d0d343eec24328a7444b2c8d4b822dbb.jpg

A hatvanas években már politikai karrierje miatt szerepelt a magazinokban. A lovakat haláláig imádta

 

p_f98feaaa3f0333ff01fc3854003c97fd.jpg

x_reagan_1980_campaign_2.jpg

Az 1980-as elnökválasztási kampány. Carter ellen sikeresen szerepelt, és két cikluson át lett az Egyesült Államok első embere 1981-1989 között.

 

1981_donald_trump_gratulal_az_ujonnan_megvalasztott_amerikai_elnoknek_ronald_reagannek.jpeg

Donald Trump gratulál az új elnöknek. Reagan 69 éves volt, amikor először megválasztották

 

1981_president_ronald_reagan_and_george_bush_horseback_riding_at_quantico_marine_corps_base.jpg

Alelnöke a későbbi elnök, George H. Bush lett. Elnöki ciklusai idején - főleg az elképesztő fegyverkezési költségek árán megálmodott "Csillagháborús terve" melynek célja űrbéli telepítésű fegyverek használata volt - hathatósan hozzájárultak a Szovjetunió végső megroppantásához.

 

m_1981_marcius_30_reagan_assassination_attempt_img.jpg

Alig két hónappal beiktatása után a washingtoni Hilton Hotelből kifelé tartva egy mániákus merénylő hat lövést ad le az elnökre. Egy gellert kapott golyó eltalálja tüdejét, és alig 2,5 centiméterre áll meg a szívétől.

John W. Hinckley a jómódú családból származó - az életével mit kezdeni nem tudó - merénylő korábban beleszeretett Jodie Foster színésznőbe, aki a Taxisofőr c. filmben egy fiatal prostituáltat alakított. Hogy őt "lenyűgözze" követte el a tettét. Hinckley-t beszámíthatatlannak ítélték és elmegyógyintézetbe helyezték. Tavalyelőtt - 36 év után - engedték szabadon. Az intézetben tudta meg, hogy egykori szerelme Foster a nők iránt vonzódik. 

A merényletben nem halt meg senki, de az elnök mellett még hárman súlyosan megsérültek. Az elnöki sajtófőnök James Brady - akit fején talált egy lövedék - örökre tolószékbe kényszerült. A másik két áldozat Thomas Delahanty washingtoni rendőr (a képen sapkájáért nyúl), őt Hinckley hátulról nyakon lőtte, a titkosszolgálat egyik emberét - aki az első lövések eldördülése után a fegyveres és Reagan közé állt - Tim McCarthyt pedig hasba.

A képen a limó ajtaja már csukódik, az elnököt belökte egyik biztonsági embere, és azonnal a kórházba száguldottak vele. Ha az ajánlások szerint Reagan felvette volna a golyóálló mellényt, valószínűleg elkerülte volna a sérülést, de saját maga döntött úgy, hogy a bejárattól az autóig tartó mindössze 9 métert megkockáztatja. 

m_2a7486cc22149439b94d937bd72c081e.jpg

m_not_signing_a_gun_control_bill_after_he_was_shot.jpg

m_1981.jpg

A gyógyulás képei. Ahogy tehette kórházi ágyán is dolgozott. A hivatalos álláspont szerint teljesen felgyógyult, de a valóságban haláláig kínozták a sérüléséből adódó fájdalmai.

 

1986_01_28_ronald_reagan_watching_television_replay_of_space_shuttle_challenger_explosion.jpg

"Ez egy nagy erőpróba nemzetünk életében..." Reagan lesújtva nézi az 1986-os Challenger űrrepülőgép katasztrófáját, amelyben hét űrhajós vesztette életét

 

1984_08_10_rancho_del_cielo.jpg

8bcf82eb5835c10d28daca5ebc59c271.jpg

1984. Rancho Del Cielo, a vidéki menedék. Szívesen töltötte idejét a hatalmas birtokon egyedül dolgozgatva

 

airforceone.jpg

Öregurasan, melegítőben az Air Force One fedélzetén

Nagyon jó volt a humora, szeretett nagyokat nevetni.

century_plaza_hotel.jpg

1983.jpg

Volt, hogy ő volt a Fehér Ház mikulása

Nagy találkozók:

t_1987.jpg

Gorbacsov szovjet főtitkár és felesége Raisza

 

t_300e50d4f4916fa76358e1690e433b91.jpg

Michael Jackson

 

x_t_1985.jpg

1985. Michael J. Foxszal, a Vissza a jövőbe trilógia főszereplőjével. A filmben hangzik ez az ominózus mondat, miszerint a hitetlenkedő Brown doktor megkérdezi Martyt, ki az Államok elnöke 1985-ben. A válaszra, miszerint: "- Ronald Reagan" a doki így reagál: "- Az a pojáca? És akkor ki az alelnök? Jerry Lewis?" A Fehér Házi vetítése alatt Reagan annyira nevetett, hogy a jelenetet többször is visszatekertette a gépésszel.

Elnöki ciklusa lejárta után lassacskán visszavonult. Egészségügy problémái is hátráltatták már. 1994-ben hozta nyilvánosságra, hogy már évek óta Alzheimer-kórban szenved.

1989_ronald_reagan_egykori_amerikai_elnok_nem_sokkal_a_koponyamutetje_utan_a_sapkajat_lekapva_intett_a_tomegnek_elfelejtkezve_fel_oldali_kopaszsagarol_vagy_poenbol.jpg

1989. Ronald Reagan egykori amerikai elnök nem sokkal a koponyaműtétje után a sapkáját lekapva intett a tömegnek elfelejtkezve fél oldali kopaszságáról vagy - ahogyan már ismerhettük - könnyen lehet hogy poénból. Felesége ijedten próbálja leplezni

2004. június 5-én, 93 évesen halt meg. Gyászoló özvegye nem tudta elképzelni életét imádott Ronnie-ja nélkül...

z_2004.jpg

z_2004_01.jpg

A kengyelben a csizma fordítva. Jelezvén hogy lovasa már sosem ül többé a nyeregbe...

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr313652278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Munro 2018.02.11. 12:48:41

Reagen nagy viccmesélő volt, egy rádiós próbafelvételen bemondta hogy hatályon kívül helyezi Oroszországot és öt percen belül megkezdik a bombázást. Mikor ez kitudódott diplomáciai botrány lett belőle.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.02.11. 13:11:46

A Vissza a jövőbe filmben Doc nem mond pojácát..ez valami hülye szinkronos tévedés lesz.
Azt kérdezi, hogy; "the actor??!"

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.02.11. 13:22:11

Az a kaliforniai kormányzósága elég jó egy iskola volt 1967-1975 közt, kemény évek voltak azok.

szita szita péntek 2018.02.11. 14:12:58

@Chaoyang: Mondjuk nem olyan nagy félrefordítás ez. A pojáca egyik jelentése ugye egy fajta színész...

Tejinashi 2018.02.11. 15:58:13

Vajon miért nem lehetett kiírni, hogy február 6.-án született? Vagy csak véletlenül maradt le a nap?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.02.11. 16:00:05

@Tejinashi: természetesen. magam sem értem hogyan. javítottam, köszönöm.

for-avar 2018.02.11. 16:07:41

pojáca ripacs...ez is színész, csak a nem tehetséges hanem erőltetett. A gyerekszínészek 90% is ilyen, ezért nem lesznek felnőtkorukban jó színészek.
Reagen véletlenek sorozata(vagy éppenséggel pont nem véletlenek) miatt lett színész. Sokaknak a mogyorófarmer túl enyhe volt. Pedig az volt a valóság, de az amcsik nem akartak felébredni az amerikai álomból. Pedig egy gyerek csinálja hogy becsukja a szemét és álmodik hogy a világ nem rossz hanem amit álmodik az a valóság

521106 2018.02.11. 16:15:27

A csizma azért van fordítva a kengyelben, mert a lovasa utoljára nézi végig a beosztottait.
Ezt írták akkor, katonai szokás ott

advocate1 2018.02.11. 17:25:22

Reagan volt az utolsó amerikai elnök egészen Trumpig. A demokraták sokat ártottak Amerikának.

Indriq 2018.02.11. 17:56:56

@advocate1: vágod hogy a két bush is republikánus volt? Reagan színésznek sokkal jobb volt mint elnöknek (pedig színésznek is B kategória volt).
Maradjunk annyiban, hogy Reagan, id. Bush, ifj Bush és Trump négyes közül id. Bush volt a legokosabb, de neki is csak 2 számjegyű volt az IQja.

bioLarzen 2018.02.11. 19:18:47

@Indriq: Szerintem ne etesd a trollt ;)

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.02.12. 08:51:11

Nekem nagyon tetszett ez a tematikus gyűjtemény!
Reagan motorfűrésszel - ez hatalmas kép! :)

dik_ 2018.02.12. 09:35:00

Csatlakozom kugihoz, nekem is tetszett! :)

Sztavrosz7 (törölt) 2018.02.12. 10:24:41

Jó volt. Kár hogy kimaradt a csillagháborús terv kapcsán hogy ezzel minden létező nemzetközi egyezményt felrúgtak.

Namely 2018.02.12. 10:34:56

@Chaoyang: @for-avar:

Sokkal nagyobb hiba a magyar szinkronban, hogy ott nem "Jerry Lewis?" szerepel, hanem Jerry Lee Lewis, pedig akkor, 1955-ben még nem volt ismert.
Csak gondolom a szinkronos nem ismerte a komikus Jerry Lewis-t.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2018.02.12. 11:05:33

Az SDI nagy és jól sikerült blöff volt. Az amerikai kutatók tudták, hogy megvalósíthatatlan, de a SZU vezetői nem. A megnövelt katonai kiadásokba bukott bele a kommunizmus.

Sentiero Acesso 2018.02.12. 17:33:12

@Namely: Szép fogás, tényleg! Köszi!

funfun 2018.02.12. 19:50:56

Érdekes volt. Nem is tudtam, hogy elnöksége végén koponyaműtétje volt. Vagy közvetlenül utána volt?

2018.02.12. 20:51:25

@szita szita péntek: eleg nagy felreforditas. A pojaca, ripacs inkabb buffoon vagy clown. Az actor csak siman szineszt jelent, minosites nelkul.

Nekem is nagyon tetszett a mai poszt. Talan erdekesseg, de itt sokan ugy gondoljak, hogy valojaban Nancy volt az, aki vezette Ronaldot, es nagyon nagy szerepe volt jopar dontesben (cherchez la femme).

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.02.12. 21:26:39

Jó válogatás, grat!

@Chaoyang: @for-avar: @Namely: @vanvelemenyem: Az idézett mondat mellett inkább az azt követő volt a lényeges Doc szájából (nem szó szerint idézve): "Igaz, az elnökök sokat szerepelnek a képernyőn, így nem árt jól kinézniük!" Szerintem Reagannek ez tetszett igazából ;)

registerz 2018.02.12. 21:50:15

Reagen, Teller és az SDI nélkül még a mai napig is a szovjetek rabjai lennénk.

kewcheg 2018.02.12. 23:07:40

@Munro:" My fellow americans.I've just signed the legislation, that outlaws Russia forever.We begin bombing in five minutes!" Sokáig a szobám falán lógott az erről készült karikatúra, sajna már nincs meg...Az Ő elnöksége alatt lettem akkora, hogy ráébredjek a saját nyomorék szovjet életünk meg Amerika őrületes távolságára...:(.

kewcheg 2018.02.12. 23:09:04

@registerz: Plusz még hozzátenném II.János Pált, Walesát és valamilyen mértékben Gorbacsovot is...

Alick 2018.02.13. 00:13:40

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: Az SDI nem volt feltétlenül megvalósíthatatlan, csak a leírt formája nem volt több puszta elméletnél. Viszont közben kiderült, hogy a ruszkik tettek kísérletii ellenlépéseket is... de nem ezért szűnt meg s SZU, hanem mert Gorbacsov kezdte elővenni a szőnyeg alá söpört, tabu témákat. Ettől a konzervatívok megrémültek és puccsot kezdeményeztek, viszont az erőlen puccs után előtérbe került vezetők nem akartak többé kommunistásat játszani, még megreformált változatban sem és gyorsan felbontották a SZU-t.
Ha Gorbi helyett keményvonalast választottak volna, még ma is lenne SZU...vagy nukleáris tél.

Fortress_ 2018.02.13. 07:59:33

Reagan megítélése nagyon vegyes. Magánemberként szimpatikus: hiszen kétségtelenül volt humora, stílusa, ugyanakkor nem értett a kormányzáshoz viszont képes volt hallgatni hozzáértő tanácsadókra. A hidegháború végében komoly szerepet játszott. Emiatt összességében sikeres volt elnöksége és újra is választották. Mégis negatívumként ott volt az Irangate botrány, melyben a CIA fegyvereket csempészett és kábítószerrel kereskedett Közép-Amerikában (és fegyverekkel üzletelt Iránban) és számtalan belpolitikai kudarc. A képek alapján megnyerő fickó: 184 cm magas, igazi sztáralkat.

Terézágyú 2018.02.13. 08:54:57

@Levisomnus:
"összességében sikeres volt elnöksége és újra is választották."

Clintont és Obamát is. meg a kis Bush-t is.

Mr. Waszabi 2018.02.13. 08:58:07

Szép kiállítású poszt, le a kalappal.
Azt azonban nem ártott volna ilyen terjedelem mellett megemlíteni, hogy 8 éves elnöksége alatt sikerült a következő 30-ra taccsra tennie mind az amerikai, mind a világgazdaságot. Ugyanis az összes gazdasági féket kiiktatta az amerikai jogrendszerből, amely gátolhatta volna a későbbi gazdasági összeomlásokat. És ezeket bár megpróbálták későbbi elnökök helyreállítani, sosem sikerült a republikánus többségű szenátus miatt mind e mai napig.
Nos,nem tudom, ezek mellett mennyire szép a kép róla, szerintem nem az.

gabroca 2018.02.13. 09:10:40

Arnoldból nagyobb elnők lehetett volna (persze ha amerikai születésű volna) mint a középszerű Ronaldból, akinek az volt a szerencséje, hogy a másik oldalon egy nagyformátumú ember állt, Gorbacsov..

Plumper_ 2018.02.13. 09:34:11

@Sztavrosz7: a nemzetközi egyezményekben a páriaállamok is benne vannak, ezért sokszor annyit sem érnek, mint egy tál krumpli.

ZOH 2018.02.13. 09:41:35

Remek kis írás, gratulálok!

Ad Dio 2018.02.13. 10:05:30

Jó sorozat. Köszönet.

szellemkor 2018.02.13. 10:29:51

@Sztavrosz7: És milyen jól tették! Majd' 30 évre meg is szabadultunk az oroszoktól, mire fizetett trollok formájában a neten újra visszajöttek volna a spájzba! :-O

Ggábor 2018.02.13. 10:34:14

Nem volt különösebben okos ember, a beszédeibe gyakran szúrt iszonyatos bakikat, a titkára, Donald Regan írta a beszédeit, de a tárgyi részeket nem nagyon tudta megjegyezni.
Viszont nagy szemét volt, a McCarthy féle boszorkányüldözés idején a feljelentő főbizottság elnöke volt. A korabeli humoros hetilap szerint (The Onion), leadott egy listát arról, hogy Hollywoodban ki NEM kommunista. A teljes lista:
1. Egy Willie nevű portás
2. Rintintin (a kutya)
3. ő maga

szellemkor 2018.02.13. 10:37:57

Az utolsó tökös amerikai elnök, megérdemelten van szobra Budapesten. Nélküle lassabban és nehezebben szabadulhattunk volna a kommancsoktól és az orosz megszállástól. Ne felejtsük el, hogy bár a csillagháború egy blöff volt, az oroszok mégis becumizták, ahogy kell. Viszont az, hogy Afganisztánban szó szerint, plusz morálisan és gazdaságilag is kivérzett a Szovjetúnió, szintén nem kis részben neki és a mudzsahedinek amcsi felfegyverzésének köszönhető. Más kérdés hogy az utódai nem vették az idők szavát, és még akkor is spanoskodtak a tálibokkal amikor már nem voltak jóarcok, meg is lett a következménye, de ez már egy másik sztori.

gigabursch 2018.02.13. 13:09:00

Az én szememben egy jó elnök volt.
Apám és nagyapám szerint viszont egy állati jó választás volt, mert színészként és kvázi standup komédiásként hülyére vette a legdurvább helyzeteket és egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy most bohóckodik vagy komolyan gondolja.
Ezzel pedig rengeted idpt tudott nyerni.

Amúgy viszont a fél kopasz fejes képhez csak annyit, hogy az az ember, aki ezt így megteszi, pláne ha nem tudatosan, hanem ösztönösen, az őszinte.
S ez az őszinteség mindig is kifizetődő.
Ugyanis az olvasata az, hogy nincs takargatnivalója.

Fordított csízma,
Háááát... Fura egy magyarázat.

gigabursch 2018.02.13. 13:11:54

@Ggábor:
Sokat nem tévedett...
:-)

Gandosz 2018.02.13. 14:25:58

@Ggábor: "McCarthy féle boszorkányüldözés"

Mitől boszorkányüldözés a társadalmat szétverő kommunisták kiszorítása a hatalomból?

Ggábor 2018.02.13. 14:28:53

Tán mert nem volt az komcsi, egy sem. Csak esetleg úgy gondolta, hogy a néger ugyanúgy ember, mint a fehér. Vagy a háború borzalom, a hősi halál hülyeség, és megrendezte a "Híd a Kwai folyót". Ja, az a segédszínész, akit kirúgtak a semmiért, milyen hatalom birtokosa volt?

pitcairn2 2018.02.13. 15:39:28

@Ggábor:

szvsz

szegény McCarthy keservesen megbánta, hogy belekötött ezekbe a derék globalistákba...

mert végül is mi történt?

McCarthy egzisztenciálisan belebukott ebbe kampányba majd néhány év múlva rendkívül fiatalon meghalt...

ami pedig az "áldozatokat" illeti ma már többé kevésbé elfogadott tény, hogy ezek egyáltalán nem voltak megalapozatlan vádak, mostanság inkább már McCarthy populista módszereit szokták bírálni...

azt, hogy mindenféle hezitálás nélkül átnyúlt a politikai establishment feje fölött és közvetlenül fordult a nagy bötűs néphez...

pitcairn2 2018.02.13. 15:41:50

@Ggábor:

a fickó különben fantasztikusan tehetségesnek tűnik, kár hogy fejjel ment neki a falnak...

en.wikipedia.org/wiki/Joseph_McCarthy#Early_life_and_career

tudhatta volna, hogy hol a határ és kikbe nem szabad belekötni...

Ggábor 2018.02.13. 15:54:49

@pitcairn2: Ha belekötsz pár ezer emberbe. mert feljelentette a szomszédja, bizonyos találati aránnyal lesz köztükjogos is. A jó Ronnie Reagan élenjárt ebben a műfajban.

pitcairn2 2018.02.13. 15:58:14

@Ggábor:

a McCarthy-féle kampány jogi alapjait még a demokraták gründolták össze Roosevelt alatt

en.wikipedia.org/wiki/Hatch_Act_of_1939

és hozzájuk kötődött kezdetben az 1945 utáni kampány is

en.wikipedia.org/wiki/House_Un-American_Activities_Committee#Standing_Committee_(1945%E2%80%931975)

a vádak pedig az 1946-ban FBI-tól indultak, de vhogy gyorsan rendkívül kellemetlenné vált az egész...

"On 29 May 1946, Federal Bureau of Investigation (FBI) Director J. Edgar Hoover sent a high administration official a memorandum reporting “an enormous Soviet espionage ring in Washington.""
en.wikipedia.org/wiki/Moynihan_Commission_on_Government_Secrecy

pedig kezdetben még egészen furcsa figurák is kellemetlen kérdéseket tettek fel az égbekiáltó szakpolitikai "hibák" kapcsán...

John F. Kennedy on the Loss of China
www.dcdave.com/article5/111207.htm

pitcairn2 2018.02.13. 16:01:03

@Ggábor:

McCarthy vhol ott cseszte el a dolgot, hogy nem látta át a magasabb szintű geopolitikai összefüggéseket vagy pedig átlátta de nem vette be ezt a gyomra

ezért kellett végül dicstelenül megbuknia

pitcairn2 2018.02.13. 16:05:12

@Ggábor:

jut eszembe sokak szerint azért hagyták egy ideig "kifutni" a McCarthy féle "cirkuszt", mivel ezzel párhuzamosan még komolyabb támadás érte a globalista establishment-et:)

en.wikipedia.org/wiki/United_States_House_Select_Committee_to_Investigate_Tax-Exempt_Foundations_and_Comparable_Organizations

persze ez se lett sokkal sikeresebb, de egy jó kis beszámolót azért ők is írtak:)

en.wikipedia.org/wiki/United_States_House_Select_Committee_to_Investigate_Tax-Exempt_Foundations_and_Comparable_Organizations#Dodd_report

pitcairn2 2018.02.13. 16:12:08

@Ggábor:

a vádak az FBI-tól indultak... ők adták az anyagot McCarthy -nak...

www.thenewamerican.com/culture/history/item/15223-the-real-mccarthy-record

ő meg volt olyan bolond, hogy beállt mögéjük...

meg is halt 10 év múlva 51 évesen egzisztenciális szempontból totálisan ellehetetlenítve...

jobban járt volna ha elegánsan félre áll és élvezi azt a sikert, amit semmiből (azaz halmozottan hátrányos helyzetből...) feltört "homo novus-ként" 41 éves koráig elért...

pitcairn2 2018.02.13. 16:16:44

@Ggábor:

azért Hollywood és a szovjetek között sem volt nehéz érdekes kapcsolatokat találni:)

en.wikipedia.org/wiki/Sergei_Eisenstein#American_projects

theman 2018.02.13. 20:58:47

Nagyon jó elnök volt.

Sztavrosz7 (törölt) 2018.02.14. 11:06:52

@Plumper_: @szellemkor: Értem ezt a fajta hozzáállást, de akkor nem kéne másokat hasonló okok miatt szankcionálni. Meg erkölcsileg elítélni..

pitcairn2 2018.02.14. 12:26:31

orosz =/= szovjet

orosz =/= kommunista

a modern kommunista mozgalom leginkább Londonból indult, kissé tágabban meg Nyuagt-Európából

a finanszírozók között pedig még leginkább az USÁ-ban élő emberek tűnnek fel...

Trockij is New York-ból indult forradalmat csinálni...

a cári orosz vezetést "kommunista ügyben" leginkább a hihetetlen elnézéssel lehet vádolni, az 1910-es években még a Pravdát is nyíltan kiadhatták Szentpéterváron, még a politikai elítéltek is teljesen szabadon mozoghattak Szibériában

egy két kivételtől eltekintve halálos ítélek se születtek a kommunisták elleni perekben és azok se azért mert kommunisták voltak, hanem köztörvényes bűncselekmények miatt (pl. merényletek)

Lenin atyánk a barátnőjével és komplett könyvtárral vonult Susenszkojéba- a szibériai száműzetésbe - , ahol leginkább vadászattal ütötte agyon az időt...

még fegyvere is lehetett!!!

hetente egyszer kellett jelentkeznie a helyi rendőrnél, kb. ennyi volt a megszorítás, egyébként azt csinált amit akart

leginkább kommunista műveket írt...

a szibériai házára is a kedves papa állami nyugdíjából futotta!!!

Ленин. Жизнь в Шушенском. \ Lenin. Life in Shushenskoye.
youtu.be/iMyDs3eM51U?t=58

ezt tekintetve Lenin kommunista munkásságát jórészt a cári állam finanszírozta...

az idősebb Uljanov, két forradalmárt produkált a cárnak - akik közül az egyik merényletet tervezett az uralkodó ellen - és még a nyugdíját se vonták meg!!!

a frissen megkapott nemesi címét se vonták vissza!!!

pitcairn2 2018.02.14. 12:27:57

@szellemkor:

a fenti komment persze neked ment...

szita szita péntek 2018.02.19. 18:49:41

@vanvelemenyem: A pojáca nem minősítés (illetve nem a színész minősítése) hanem színpadi szerepkör, mint monnyuk a bonviván vagy naíva. (Buta mellékszereplő, akinek az ostobasága a humor forrása.) Más kérdés, hogy a köznyelvben ez egyre inkább a tehetségtelen előadóművész szinonímájává vált, de ha akarom (és miért ne akarnám?) akkor van ennek a szónak egy vállalható, eredeti értelme is.

trollsalab 2018.02.20. 21:46:55

@Namely: Az meg még nagyobb hiba, amikor a Doki -1955-ben- Reagan feleségeként Jane Wyman-t emlegeti mint First Lady, holott ekkor már Nancy Davis volt a házastársa.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.02.20. 21:54:23

@trollsalab: lehet hogy csak a doki nem volt naprakész a pajtából a bulvársajtó híreiből. :)

gigabursch 2018.02.22. 16:35:40

@szita szita péntek:
Na, ezt nem tudtam.
Köszi a felvilágosítást.

Mondjuk a szó eredete is érdekes lehet.

jamboox 2018.02.23. 22:01:48

Egy másik Vissza a jövőbe kapcsolódása, hogy egy beszédében hivatkozott a filmre, mondván: "Ahová megyünk, nincs szükség utakra."

Terézágyú 2018.02.26. 10:49:00

@gigabursch:

"Mondjuk a szó eredete is érdekes lehet. "

pojáca = bajazzó <- "pagliaccio" = egyfajta bohóc.

hege88 2018.03.04. 17:47:30

Tetszett a poszt.
A vissza a jövőben-es poénnal kapcsolatban: gyorsan letöltöttem a feliratot a filmhez, magyarban és angolban is "színész" van az adott párbeszédben. Viszont mindig is szinkroonosan néztem, és nekem is a "pojáca" rémlik.
Meg kell nézni, nincs mese. Kb az 50. percnél van az ominózus jelenet.

Egy képet még hiányoltam, a Genesis - Land of Confusion videoklippjéből, melyben ki vannak figurázva.

tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Music/LandOfConfusion
süti beállítások módosítása