Emlékmű a Szt.-Gellérthegyen. Az ideális, a tisztán művészi föladatok szokták mindenkor legélénkebben foglalkoztatni az alkotó fantáziát. Ily ideális föladat: a Szt.-Gellérthegy ormán elhelyezendő emlékmű, a melynek létesítése nemzeti közóhajnak mondható. — Azóta, hogy a citadella a főváros tulajdonává lön, alkalmunk volt az ideáknak egész özönével találkozni, s számosán igyekeztek eszmékkel előállani, hogy a gellérthegyi citadella minő emlékműnek engedje át helyét. Mindazonáltal az itt létesítendő műről határozott alak, konkrét terv eddigelé még nem igen látott napvilágot.*) Pedig bizonyos, hogy e föladatot csupán szóval megirt ideákkal és javaslatokkal megoldani nem sikerülhet, hanem e célból tettekre váló tervezetekre van szükség. Testté vált, határozott alakot öltött terveszmékkel vihetni csak dűlőre az emlékmű ügyét, ide irányuló tervkoncepciók mérlegelő összehasonlításával. Jelen tervmunkálatommal ily terveszmét lehető részletes kidolgozásban kívánok nyújtani. Hozzájárulni akarok vele ahhoz, hogy az itt létesítendők felől megkönnyítsem a tájékozódást. Arra, hogy tervideával előálljak most, leginkább az a körülmény ösztönöz, a mely szerint megbecsülhetetlen előnynek ismerem, hogy az erőd falainak óriási kőanyaga még ott van a helyén. Oly tényező ez, a melylyel, ha kombinációba és számításba vehetjük, az emlékmű fölépítését finánciális szempontból nagy mértékben elősegítnők. Nem bocsátkozom azért az emlékmű tárgyát illetőleg hosszabb és általános fejtegetésekbe, hanem rátérek egyszeriben arra, minő szempontok és okok vezettek tervmunkálatomban. 

Tudjuk, hogy a legtipikusabb építőmű is, mindenkor a helyi viszonyok módosuló befolyása alatt áll. Szükségképpen tehát ez esetben sem mellőzhető: a helyi szituáció és a térviszonyoknak beható figyelemmel való mérlegelése. A Szt.-Gellérthegy Budapesten a Duna partja mellett, meredek sziklafalakkal emelkedik egészen 130 m. magas- ságnyira; e magasságban keskeny hosszú sík nyerget képezve, a mely nyugat felé lejtőén a hegyvidékbe beleolvad. Ott a legmagasabb, a hol ma a citadella foglal helyet. Ebből bizonyos, hogy az emlékműnek a hegy legmagasb pontján van a helye, de az is, hogy a hegyormon csakis nagyméretű építő mű érvényesülhet. Még pedig oly alakú építmény, mely a hegy felső kupolaszerű kontúrjából éles határvonalokkal kiemelkedik, fölfelé törően erélylyel kiválik, különválik. Két szempont veendő figyelembe. Kell ugyanis, hogy egyrészt az emlékmű, általános alakjával a távoli és mélyen alul fekvő álláspontról szemlélőnek helyes arányú, nagy dimenziókat mutasson, de másrészt nem szabad, hogy a hozzá közel jövőnek aránytalannak, túlzottaknak tűnjenek föl e nagy méretek, s az ezeknek megfelelő díszítő részletek. A míg tehát az1 alacsonyan fekvő és távoli álláspontra való tekintettel tömör, erős nagy tömegekben ható, kevéssé részletezett alkotmányra van szükség, addig ama szempontból ítélve, hogy az emlékművet közelről is meg akarjuk tekinteni, az szükséges, hogy a látható részek lehetőleg a közönségesen megszokott méretekben és arányokban táras- sanak elénk. Ehhez járul még, hogy megszoktuk a citadella falainak kontúrjait a hegytetővel összefüggésben lévőnek, sőt citadella falainak jóval magasbbított tömege, mint alépítmény mutatkozik; csak az-emlékműhöz közeledő előtt bontakozik ki az alépítmény külön szentélyképpen, mint előtér, oszlop- zatos csarnokkal környezve, oly méretezésben, hogy minden túlzott arány és nagyság ki van zárva. Fölhasználtam ugyanis — kísérletezés után — a mai citadellának ama részét, a hol az északi oldalán látható kiugrástól jobbra és balra a falak tompa szögben találkoznak. E résznek hosszúsága körülbelül 100 m.

 Helyén van tehát e miatt is, az erőd falait a lehetőséghez képest fölhasználni. Mind ez elsorolt körülmény igen megnehezíti a tervező munkáját. Tervemben igyekeztem e két ellentétes álláspont kívánalmainak egyenlőképpen megfelelni. Azért a távoli és mélyen alant fekvő szempontról nézve csak nagy tömegek, a nagyméretű toronyépítmény, és a A citadella e részének belseje mintegy 5 m.-nyíre föl van töltve, tehát e magasságban sík terraszt könnyen létesíthetni. Megnyitottam errefelé a terraszt, s kettős nagy lépcsővel láttam el; azonfelül díszes korláttal, korlátfallal szegélyeztem. Az elől megnyitott terraszt három oldalról a terrasz belseje felé fordított oszlopos csarnokkal láttam el, oly körvonalakat adva neki, melyek az eredeti konfigurációhoz egészen hozzá simulnak. A középvonalbantört. éjs^aki és déli határvonalak végét ugyanis enyhe ívalakkal kötöttem össze, azzal épp oly erőteljes, mint eredeti alakú alépítménynyel láthattam el a toronyszerű főépületet, hogy az általános körvonalakban a köröző falaknak a mai állapothoz képest jóval magasabb tömege jut érvényre. Ez elől szélesebb, hátul keskenyülő plateau vagy terrász, a beloldalokon elrendezett oszlopos csarnokkal egészen szabályos alakú előterét képezi, a középtengelyben Visszahelyezett nagyméretű toronyszerű hatalmas építménynek, a mely a tulajdonképpeni emlékművet alkotja. Eszméje volna: a nemzet históriai múltján nyugvó magyar fővárosnak jelképe — szimbóluma. Miként Magyarországot a külföld előtt a székes-főváros ' dképezi, azonképpen szimbolizálná itthon, a magasra törő toronyépítmény (Pest városának megvalósult címere) a nemzet történetére támaszkodó, vele jó- és balsorsban összeforrott magyar fővárost!

Tehát nem a nemzet nagyjai dísz-sirjainak helyéül szolgáló pantheon az, mit oda a magasba fölvittem, hanem az élő nemzet történetét örökítem meg, a dicsőség csarnokát alkotó hatalmas erődépítményben! Magyar- ország múltját és jelenét egyesítné itt a «székes- főváros jelképe». A 30 m. oldalhoszszal biró négyzetes alapon nyugvó erődítési torony két dicsőség-csarnokot egyesít magában. Az alsó ünnepi csarnok, a hova a terraszról visz a főbejáró, a magyar őstörténet sátor alakját öltené; borongó homályát a felső: a jelenkort ábrázoló csarnokból átszürődő világosság oszlatja el; fölülről az új kor csarnokából terjed le a napfény, a múltat fölelevenítő világosság. E két ünnepi csarnokot a homlokzaton alkalmazott áldó géniusz és vele egybe csoportosított alakjai fűznék egybe. A mellékalakok a nemzetnek a művészet, tudomány, ipar, mezőgazdaság stb. kulturális ágakban való foglalatosságát, haladását ábrázolnék. Legfölül egy óriás méretű magyar korona ragyogná be színesen az alkotmányt. Míg a magas terrasz oszlopos csarnokában mozáik képekben ábrázoltatnának sorrendben a nevezetesebb történeti események, azok sorozata a torony alján egyazon magasságban elrendezett domborművekkel egyesíttetnék. Az oszlopos csarnokkal képzett előtér, a toronyszerű alkotmánynyal két részre látszik osztva, ezen részek mindegyikének középpontjában obeliszket helyeztem el, a külső hatás emelése céljából, valamint azért, hogy az egyik — mint az Árpádház képviselője — talapzatában e korra vonatkozó jelvényekkel diszíttessék, míg a másik a Habsburg-ház korát ábrázoló időszaknak volna képviselője. így tehát az antik agorák mintájára díszelőteret képezne a három oldalról oszlopcsarnokkal zárt terrasz, s a magyar történetet föltüntetvén, alépítménye volna az emlékműnek, amaz alap, a melyen áll, a melyben gyökerezik a nemzet intellektuális erőinek nagy részét egyesítő főváros, a melynek jelképe, a hatalmas várerődítést képező toronyépítmény: azaz itt jelképezve és személyesítve volna Budapest mint a magyar história származó ttja és büszkesége!

 Román stílű mezt adtam a hatalmas bástyatoronynak, a tömeghatás okából, míg a terraszt környező oszlopcsarnok, mely csak a közvetetlenül ott helyet foglaló néző előtt önmagában látszik, renesszánsz formákban tartottam. Úgy hiszem, hogy terveszmeimnek ez nem lehet kárára. Sőt azt hiszem: mondhatom, hogy ez ideális tartalom kifejezése mellett, a hatalmas építmény egyéb profán, gyakorlati céloknak állíttathatnék szolgálatába, anélkül, hogy az emlékműre kár hárulna; ilyenek volnának : 1. A kilátás élvezete. Ez okból több rendbeli nyílt és zárt terrász és galéria van, a hová a közönség vagy lépcsőkön, vagy liftek segítségével jutna föl.A kilátó karzatokon egyszerre több száz személy is foglalhat helyet. 2. Pontos időjelzés. Ezért hatalmas méretű óralapról gondoskodtam, mely éjjelenként megvilágítható volna, esetleg harangjátékkal is kapcsolatba volna hozható. 3. Világító toronyul is szolgálhatna az építmény, villamos fénysugarakat lövelve a városra, avagy a messziről jövő dunahajóknak irány- és célpontul is szolgálhatna ; e mellett végre 4. Csillagvizsgálásra is berendeztethetnők a felső kupolát, a mely célból igen könnyen lenne úgy szerkeszthető, hogy azt forgatni lehessen a nélkül, hogy az emlékmű hatásában a legkisebb csorbát is szenvedne. Magától értődik, hogy az emlékmű hatásának fokozására, s azért is, hogy a környezettel való szerves kapcsolata kiemeltessék, arra is volna szükség, hogy a környezetet az emlékműre való tekintettel rendezzék. E rendezés első sorban abból állna, hogy a hegyoldalon lépcsőkkel, terrasszokkal, esetleg vízesések és vízmedencék alkalmas beillesztésével az emlékmű tengelye a hegyoldalon folytatását találja, az ez iránti tennivalókat csak jelezni kivántam a tervemben. Tervemet egyébiránt alkalmasnak is hiszem arra, hogy a további részletek tekintetében a fölvilágosítást mindenkinek megadja, a ki a dolog iránt érdeklődik. Még csak a költségekről mondok nehány szót.

Erre vonatkozólag a következő megközelítő számítással éltem. A citadella mai falai — kivéve azokat, a melyeket az emlékmű számára változatlanul igénybe vettem: kitesznek 33.000 m3 Az emlékműhöz kell circa .27.500 m3 tehát bőségesen kikerül az egész anyag a citadellából. A lerombolást és újra való falazást köbméterenként 10 frtjával számítva, tenne a falazási munka 275.000 frt Kőfaragómunka anyaggal 150.000 » Ékítményes díszítés 100.000 » F igurális díszítés és bronzalakok. 200.000 » Kert és környezet 60.000 » Össze sen . 785.000 frt. S ezzel átadom terveszmémet a nyilvánosság kritikájának, és ajánlom intéző köreink jóakaró és méltányló figyelmébe, úgymint a székes-főváros sorsa iránt való hő és lankadatlan lelkesedésem újabb bizonyítékát. Budapest, 1899. dec. havában. Palóczi Antal építesz-tanár.

A Gellért-hegy művészi kiképzéze az eskűtéri híddal szemben. Tervezte : Vágó László építész. (Rajz melléklettel és szövegábrákkal.) Örömünkre szolgál a «Magyar Mérnök- és Építész- Egylet» tavalyi nagypályázatán az arany éremmel kitüntetett tervet bemutatni, melyet Vágó László építész tervezett. A programm szerint az eskűtéri híddal szemben egy 26 m. magasságban létesítendő terrasszra lépcsőföljárók és liftek tervezendők, és ezzel kapcsolatban a hegyoldal architektonikus kiképzésével Szt. Gellért püspök emlék- szobra méltó módon volt elhelyezendő. A föladatot a tervező következőképpen oldotta meg: A hid tengelyében jobbra és balra szimmetrikusan emelkedő lépcsőkarok visznek föl a hegyoldalra, olyképpen, hogy a különböző magasságban tervezett kisebb terrasszok találkoznak a hegyoldalon vonuló szerpentin-útakkal. A liftek két hatalmas méretű pilonban volnának elhelye- zendők, melyek egy 10 m. magasságban képződő terrasszról emelkednek. Ezek között egy körülbelül 16 m. széles lépcsőkar vezet a Szt. Gellért püspök 8 m. magas ülő szobrához, mely egy hatalmas íves fülkében van elhelyezve. Hátterét nagy vízesés képezi. Az emlékmű ily elhelyezése már a pesti oldalról is hatásosan látszanék. Az egész építményt jobbról és balról vízesések szegélyezik, fölül pedig oszlopos födött sétahelyek koronázzák. Kívánatos volna most, midőn a főváros pályázat útján óhajtja a szóban lévő föladat terveit megszerezni, ha — tekintet nélkül a jelenleg rendelkezésre álló pénzösszegre — a föladathoz méltó arányban hirdetne pályázatot, mert éppen jelen esetben van alkalom rá, hogy egy nagyszerű építménynyel gazdagítsuk a fővárost, és megvan a mód is rá, hogy egy nagyszabású tervezetet részletekben is meg lehet építeni oly egymásutánban, a mint azt a pénzügyi viszonyok megengedik.

Részletek:„Ujabb művészetünk egyik legnagyobb méretű, legnehezebb feladatát jelenti Erzsébet királyné emlékműve. A nagyasszonyt rajongva szerette az egész magyarság s nem csoda, hogy emlékének maradandó művészi jellel való megörökítésére határt nem ismerő bőkezűséggel adakozott az egész ország. Az óriási összeg, amely így egybegyult, sajnos, kerékkötőjévé lett a művészi szárnyalásnak. Mert egy törékeny, finom női alak művészi megörökítésére ekkora pénzösszegen szinte lehetetlen vállalkozni s ennélfogva az emlékmű szinte a városrészrendezés arányait kezdte ölteni a lefolyt pályázatokon. Eddig nem lehetett teljes sikerű megoldást kapni: a mostani pályázat, amelynek minőségét, színvonalát általában dicsérettel illették, a kivitel kérdésénél szintén meddő maradt.Az új pályázat határideje május 10-ikének déli órája volt, a bírálóbizottságot május 20-ikára hívták meg. A közbeeső idő azzal telt el, hogy a pályázók a Műcsarnok termeiben felállították igen nagyméretű, gipszöntésű pályaműveiket s a hozzátartozó rajzokat. A pályázat alapjául Bálint és Jámbor díjkoszorúzottt térrendezőterve szolgált, ez alapon kellett az emlék modelljét l: 10, a királyné alakját külön 1:3 arányban készíteni.”

„A pályabiróság Úrnapja után, pénteken kezdte meg üléseit. A pályázatra ki volt tűzve három, illetve tizenhárom díj, összesen hatvanegyezer koronányi összegben. Az első díj tizenötezer, a második tízezer és a harmadik hatezer korona. Ezenkívül jogában volt a pályabíróságnak egyenkint háromezer koronáért tíz művet megvásárolni.A pályabíróság a beküldött művek áttanulmányozása után titkos szavazással hozta meg döntését.”„Az első tizenötezer koronás díjat Telcs Ede szobrászművész és Györgyi Dénes építőművész tervének ítélte, amelyen a legjobbnak és legmegfelelőbbnek találta a királyné szobrát és az egész szobrászati kiképzést.A második, tízezer koronás díjat Hikisch Rezső építőművész és Szentgyörgyi István szobrász kapta meg, akiknek a tervén különösen az architektúrának magas nívójú klasszicitását és vérbeli művészi invencióját méltányolták.A harmadik, hatezer koronás díj Maróti Géza szobrásztanár tervének jutott, aki az előbbi pályanyertesektől eltérőleg a királyné szobrát egy panteonba helyezte.”„Telcs és Györgyi tervén az emléktér nivója ötvenhárom méter magas. Az emlékmű a hadtestparancsnoksági épülettel szemben és tengelyében van elhelyezve. Az emléktérre a hegyesszögben megtört király-lépcső és elül a térről egy monumentális kétkarú lépcső vezet az Albrecht-útra a Várhegy Duna felőli részén. Az emléktér közepére vízmedencét és dús növényzetű kertet terveztek a pályázók. Az emlékmű tengelyében a királyné szobra áll a koronázás alkalmával viselt magyar ruhában. Jobbról-balról a szobortól két relief, baloldalt: a nő gyermekét tartja a királyné, mint áldástosztó nap felé ; jobboldalt: a férfi felajánlja — Vitam et sanguinem — kardját és minden dicsőségét. A zárt hemiciklus falsíkján a pillérek tövében szimbolikus csoportok nyertek elhelyezést. Az emlékmű stílusa antikizált, az anyaga a rozsdaszínű ruszkicai márvány, a támfalak és szerkezeti alkatrészek pátyi mészkőből vannak gondolva.”„Tekintettel a nagy szellemi munkára és buzgalomra, továbbá a nagy anyagi áldozatra, amellyel a pályázók feladatukat megoldani igyekeztek, Bárczy István polgármester azt indítványozta, hogy a bírálóbizottság az Erzsébet-Emlékmű országos bizottságától kérje az első díjnak húsz-, a másodiknak tizenöt- és a harmadiknak tízezer koronára való felemelését. Kérjék továbbá, hogy Zala és Margó pályatervét hét-hétezer, Róna, Tóth István, Kriesch és Pásztor műveit pedig öt-ötezer koronával jutalmazzák, a többi pályázó pedig a kilenc kiselejtezett terven kívül három-háromezer koronát kapjon. A bizottság tekintetbe vette, hogy nem a pályázó művészeken, hanem a rosszul megválasztott helyen múlt, hogy abszolút becsű munka nem érkezett be s ezért az indítványt a magáévá tette.Az Erzsébet-emlék pályaművének bemutatásával egyidőben Stróbl Alajos szobrásztanár is kiállította a saját Erzsébet-emlékterveit, amelyekkel nem akart résztvenni a pályázaton s éppen azért műtermében, az Epreskertben állította fel. Ő sincs megelégedve a hivatalos elhelyezési tervvel s művét Aczél Béla báró eszméje szerint a Városligeti körönd számára komponálta. Egy másik Erzsébetemlék tervét pedig a Jánoshegyen kívánná elhelyezni.”