Retrospektív 2016 - Magyar szekció

2016. december 31. D.David

Ismét eltelt egy év, és újra eljött a visszatekintés pillanata. Nemcsak a blogon, hanem a Facebookon is aktívak voltunk, igyekeztünk sok érdekes tartalmat megosztani veletek. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt.

A legkedveltebb magyar fényképekből válogattam.

a_csoportkep_a_nyugat_25_eves_jubileuman_keszult_1932_januar_10-en_a_zeneakademian.jpgCsoportkép a Nyugat 25 éves jubileumán.
(Zeneakadémia, 1932. január 10.)

Január 10.-én, vasárnap este rendezte a Zeneművészeti Főiskola nagytermében jubileumi nagygyűlését a Nyugat, abból az alkalomból, hogy 1932 január 1-ével 25-ik évfolyamába lépett. A bevezető beszédet Móricz Zsigmond tartotta, utána Schöpflin Aladár olvasta fel visszaemlékezését kritikusi multjáról, majd Gellért Oszkár mondta el két újabb versét. Laczkó Géza arról beszélt, hogyan találkozott először Osváttal, Szép Ernő, Füst Milán és Kosztolányi Dezső pedig régebbi verseiket adták elő. Szünet után Babits Mihály olvasta fel tanulmányát a 25 éves Nyugatról, utána Karinthy Frigyes konferált a Nyugat iróival volt első találkozásairól. Németh László a Nyugat pályázatán első díjat nyert novellája kapcsán írói pályája kezdetéről olvasott fel, Erdélyi József és Illyés Gyula a Nyugatban megjelent első verseiket adták elő, Pap Károly Osváttal volt utolsó találkozásáról, Gelléri Andor Endre egy Nyugat-beli újabb novelláját követő élményeiről olvasott fel, Tersánszky J. Jenő pedig arról beszélt, milyen körülmények közt jelent meg első novellája a Nyugatban. Nagy Endre zárószavaival ért véget a nagygyűlés, amelynek közreműködőit mindvégig forró ünneplésben részesítette a nagyszámú közönség.  (Nyugat 1932. 2. szám)

12923323_1696846597199431_3812888480072773775_n.jpgMóricz Zsigmond Leányfalun (1940)

 

12924570_1697993943751363_4860712564413869348_n.jpgBálint gazda, azaz Bálint György, apja és nagyapja társaságában (1925)

 

94e43b09ba0986ecbc7a1fd80a8ee32a.pngJózsef Attila és Szántó Judit (Szántó Gyuláné Ludman Judit) 1935-ben

 

0cee79303b4d38325136d4fda37542c2.png
Szent-Györgyi Albert átveszi az orvosi Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól, akinek a bal oldalán Ingeborg hercegnő, jobb oldalán pedig öccse, Károly herceg áll (1937)

 

6bb0de88bfad441590924af32e8dc26c.pngNemes Nagy Ágnes és Ottlik Géza (1957. október)

 

8a937f6bba885de04670b214d7b0b68b.pngAz újjáépített Erzsébet híd terheléspróbája (1964)

 

14066317_1742055296011894_8187132775410869762_o.jpgHorgászok a Dunánál (1966)

 

15123434_1776072972610126_5550944327255341930_o.jpgDiósgyőrben készített lendkerék (1941)

 

b45060c61537cfcffcaf29a655774733.pngMagyar szürkemarha a vályúnál (1937)
Fotó: Vadas Ernő

 

13217583_1713670848850339_3865135099270628370_o.pngSörözés a Palotaszálló teraszán (1957, Lillafüred)

 

ed99234c06ef5680da1e71ba1de82d5f.pngKarinthy Frigyes a Gellért fürdő szobrával fényképezkedik (1929. június)
Forrás: PIM
 

 13653463_1735564349994322_3124516304199317626_o.pngA lakodalom délutánján (Boldog,1985)
Fotó: Kunkovács László

 

ba6b515257ed23c882f8e3eb47010346.pngValerij Kubaszov és Farkas Berci a Szaljut-6 űrállomáson (1980)

 

14889802_1769970943220329_5580496782265847992_o.jpgSütő Enikő a Habselyem Kötöttárugyár termékét mutatja be Kádár elvtársnak és Havasi elvtársnak (1985)
Fotó:  Manek Attila

 

14263961_1748011328749624_4114609776006141421_n.jpgKarinthy Frigyes cowboy jelmezben (1922 szilvesztere)

 

Köszönjük, hogy egész évben olvastatok minket és aktívak voltatok Ti is!
Facebook oldalunkat itt érhetitek el.

Boldog és sikeres új évet kívánunk!
A Ritkán látható történelem szerkesztői

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7212079075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2016.12.31. 10:44:23

Boldog új évet nektek is! :)

bioLarzen 2016.12.31. 12:09:57

"Horgászok a Dunánál (1966)"

Bacchus, Dávid, ilyen öreg vagy, hogy már 66-ban felnőttként a Dunánál horgásztál??? :D

BUÉK mindenkinek!

2016.12.31. 12:16:40

Képekben, képeslapokban (;-)), egyéb néznivalókban gazdag új esztendőt mindannyiunknak!

Burgermeister 2016.12.31. 16:51:49

faszas válogatás...te jó ég...sütieni hány éves már? 70?

vino-et-veritas 2016.12.31. 18:04:28

@Burgermeister: "Süti néni" még csak 57, de még igen jó "bőrben" van...
Nekem akkoriban úgy tűnt, mintha ő váltotta volna az előző generáció "vezérmodelljét" Pataki Ágnest. Utánuk talán nem is nagyon volt hasonlóan emblematikus modell.

csodatévő dzsagodar 2017.01.01. 18:10:05

Kádáron itt már látszik, hogy bajban van.

vino-et-veritas 2017.01.01. 19:04:28

@csodatévő dzsagodar: Volt a "végefelé" valamilyen pártaktíva-ülés vagy mifene, amiről a Kossuth-on volt részletesebb tudósítás. Az öreg folyamatosan EKG-t mondott EGK helyett...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.01.01. 19:51:48

kádár pofájára hogy rá van sülve az arckifejezés, hogy "brutálisan menő vagyok, mindent tudok, mindent jobban tudok, laza vagyok, semmi se hoz zavarba, magabiztos menő vagyok". undorító.

vino-et-veritas 2017.01.01. 20:10:56

@endike: A hírek szerint "puritán" Kádárt beültették egy ilyen bemutatóra. Ez egyszerűen eleve nem a közege, plusz itt már erősen a '70-es éveiben járt. Ez számára inkább érdektelen lehetett, sőt épphogy zavarba is hozhatta (már amennyire). Többet kár belelátni, csak mert az volt, aki...

Rollende Landstrasse 2017.01.01. 21:23:28

@csentecsa: Neked szánalmas egy űrhajós? Hmm... Mégis, mit csináljon? Lője főbe magát utána?

csodatévő dzsagodar 2017.01.01. 21:42:40

@vino-et-veritas: Ja, amit említesz az egy elhíresült sztori, de ezen a fotón meg az látszik, hogy ehhez a Sütő Enikős eseményhez már semmi köze sincs. Az a "hát én meg mit keresek itt?" arckifejezés látszik rajta. Egy kicsit (nagyon) szánalmas.

ZON 2017.01.01. 22:03:41

@csentecsa: nagybátyám állítja, hogy - mivel benne volt a pakliban, hogy F.B.esetleg nem repülhet - , a tartalék Magyari Bélával is elkészítették a sikeres űrrepülést üdvözlő plakátokat , és ő látta őket bezúzás előtt... Szerintetek ?
Ha Farkas Bertalant megszédítette - leamortizálta a múló dicsőség, akkor vele mi lett
:img0.hvg.hu/image.aspx?id=42007b78-f931-4281-b559-bce1a8071caf&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.01.01. 22:12:32

Sziasztok! A Sütő/Kádár képet nem Féner Tamás, hanem Manek Attila készítette.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2017.01.01. 23:04:23

Bónusz vetélkedő: ki tud több Karinthyt megszámolni a képeken?
Boldog új évet!

Szabo T 2017.01.02. 00:25:55

Ki van Suto Eniko jobb valla mogott? Kapolyi?

Hattáb 2017.01.02. 01:46:50

Farkas Berci szuper. Nem hiába válogattak a Kádár rendszer PR-esei,annak idején, igazi alföldi magyaros legény lett az első űrhajósunk.Ha egyébként alaposabban megnézi az emberfia,rögtön látszik a törökös rokonság. Berci ezzel a képpel bármikor bejelentkezhetne a Szulejmán szereplőválogatására,tuti lenne belőle egy aga vagy pasa.

Libidó 2017.01.02. 02:29:18

A BÚÉK hosszú u. A suttyók írják röviddel.

2017.01.02. 06:57:35

A divatbemutató benne volt a Parabolában is annak idején, állítólag fegyelmit ért Árkusnak:
youtu.be/r9frDEAz5AU

vino-et-veritas 2017.01.02. 08:23:15

@ZON: Pont születésnapom előtt egy nappal indították őket. Utána még valameddig itt-ott talán kapni is lehetett mindenféle "űrhajós" ételeket és persze propaganda-ajándékokat. Ha jól emlékszem nekünk is volt midkét kitűző, amit gondosan elkészítettek előre, csak bejön valamelyik alapon...

kewcheg 2017.01.02. 09:33:12

@endike: ..én semmi ilyet nem látok,nem mintha védeni akarnám. 18-20 évesen úgy utáltam azt a rendszert, mint a sz..t. A kor előrehaladtával árnyalódik a kép, a mai világ sok gecisége után, meg amin átmegy az ember néhány évtized alatt, megtanulod értékelni a jó dolgokat abból a korból.Pl. azt hogy gombokba került a kultúra, a könyv, ingyen tanulhattál, egyszerű fellahok gyerekeiből akár orvos is lehetett ingyen, ha volt hozzá agya, akkor- még - tényleg jó volt az oktatás színvonala...az egészségügy,volt munkajog, a melós ért is valamit....Mindezt csak azért, hogy árnyaljuk a képet. (ja egyébként mindig a fideszre- eddig- szavaztam, és templomba is járok, még mielőtt....)

2017.01.02. 09:49:26

@Littlewood: Karinthy egy igazi veleb volt a maga korában, minden lében kanál mókamiki. De Móricz is megérte a pénzét, ahogy József Attila is. Csak az utókor eltartott kisujjal kezeli őket, mint művészeket.

2017.01.02. 10:04:52

@endike: Kádárnak szerintem az futott át az agyán, hogy ezért harcolt, építette a szocializmust, ült Rákosi börtönében, végeztette ki Nagy Imrét, hogy most a szexualitás ópiumával mérgezze magát a nép? A "mit keresek én itt?" és "hogy jutottunk el idáig, a lenge fehérneműkig a vas és acél országától?" kérdések visszhangozhattak a fejében.
Egy évvel később jött a Forma 1 Magyarországra. Már nagyon nem Kádár szocializmusa volt ez, már ugrásra készen vártak a rendszerváltó elitek meg a hatalmat nekik átjátszó kommer vezetők. Ekkor már a dörzsölt jogászok azon dolgoztak, hogy a GMK-t majd egyszer gazdasági társasággá alakítsák. Ekkor már Demján Sándor volt a Skála vezérigazgatója.

kenguru99 2017.01.02. 11:02:15

@ZON:
Ha jól emlékszem, egyszer egy tv műsorban Magyari Béla be is mutatta a posztert, mert 1db van neki ebből otthon.

gigabursch 2017.01.02. 11:15:28

@bioLarzen:
:-)

Elsőre nem esett le...
:-)))

gigabursch 2017.01.02. 11:22:37

@Rollende Landstrasse:
Nem de mondjuk nem kellett volna alkesszá válnia és inkább inden erejével a hazai repülés és űrrepülés ügyét kellett volna előre vinnie, mindenhol, minden fórumon.,
Ehelyett még a Visegrád-Szentgyörgypusztán a HM és MH által neki ingyé felhúzott villából is képes volt magát kiinnia.

Mi szemből, Kisorosziból néztük az építés menetét (persze ez annyira nem volt izgalmas), nomeg mikor kirándulva a Nagyvillámról arrafele jöttünk le.
Két megrázó élmény ért:
1.) Eleinte géppityus katonák álltak el mindent és kergettek volna minket át a hegyen Gobbi Hilda villája irányába (na ha az a villa is tudna mesélni meg Hildácska fő és mellékszeretőiról) a Mogyoróhegy oldalában.
2.) fél évvel később seggrészeg félmeztelen, váll-lapját a derékszíjára akasztó néhánycsillagos a szintén nem túlöltözött kiskatonák előtt ordibált, mikor kitámolygott Berci enyhén üveges tekintettel...

vino-et-veritas 2017.01.02. 11:35:10

@karandash: Ez jó! Kádárnak a fehérneműről is a kommunizmus, meg Nagy Imre jut eszébe?
Valószínűleg "fogatlan oroszlánként" is pragmatikusabb volt ennél...

vino-et-veritas 2017.01.02. 11:42:11

@karandash: Demján már a '70-es évektől vezérigazgató volt a Skála-rendszernél. A budai "Skála" valamikor '75-76-ban nyílt meg, erre nem emlékszem pontosan. Anyám akkoriban szintén ÁFÉSZ-vezető volt, s mint szövetkezet, valamennyire ők is benne voltak a Skála-történetben.

Rollende Landstrasse 2017.01.02. 11:46:22

@kenguru99: @csentecsa: Néhány éve a Közlekedési Múzeum valamelyik időszakos kiállításán láttam egy ilyen plakátot Magyari Bélával.

vino-et-veritas 2017.01.02. 11:46:32

@kewcheg:
OFF
Nem még mielőtt..., csak érdekes ez a "töretlen" bizalom....
Bocs, ha kissé áthallásos a hozzászólásom...

Tökönrúgott Feleségek 2017.01.02. 11:53:34

@Szabo T: Én is ezen agyaltam percekig, és ugyanerre a következtetésre jutottam :)

Tökönrúgott Feleségek 2017.01.02. 11:55:05

@vino-et-veritas: Nekem 1976 rémlik (közben megnéztem: 1976 április 3. a pontos időpont).

kewcheg 2017.01.02. 12:02:13

@vino-et-veritas: ..a bizalom megtört, amit sajnálok de ez van. Nem tudom mit fogok csinálni, majd ha itt lesz az ideje.... :(

bioLarzen 2017.01.02. 14:12:09

@Szabo T: Vagy valaki, aki eléggé hasonlít rá :)

s 2017.01.02. 16:06:50

BUÉK.

Beszarás jó képek.

D.David 2017.01.02. 16:21:36

@Mai Manó Ház: Köszönöm a pontosítást. Javítva.

¿Qué tapas hay? 2017.01.02. 23:31:01

@gigabursch: @csentecsa: FB egy kicsit Gagarin-szindrómás volt. Az ország kedvence, az ünnepelt hős, 1980-ban a vízcsapból is a magyar űrhajós folyt. De senki nem mondta el neki (és szerintem az illetékesek maguknak sem vallották be) FB nem űrhajós volt, hanem egy űrturista, az Interkozmosz közreműködésért cserébe kapott egy látogatójegyet a Szaljut-6-ra. Szegény embert nem készítették fel, hogy az űrutazás a karrierje végállomása lesz. Mi a fenét csinált volna utána a magyar légierő egy kiképzett űrhajóssal? Alezredesi rendfokozatához fiatal volt, ehhez illő parancsnoki beosztást nem kaphatott. Jó, beültették az egyetemre. Aztán '86-ban kapott egy gépészmérnöki diplomát és beültették egy MTA-bizottságba, protokollhelyre, olyan helyre ahol minden bizottsági tag képzettebb volt nála.

vino-et-veritas 2017.01.03. 12:05:04

@¿Qué tapas hay?: Na, azért a diplomata-karrierjéről sem kellene megfeledkezni. A "washingtoni évek" feledhetetlenül botrányosan értek véget (de ma is valamiféle tanácsadó).
Ja, és csak miatta alapították a Magyarország Hőse kitüntetést...

"Mi a fenét csinált volna utána a magyar légierő egy kiképzett űrhajóssal?" Ráadásul kettővel, mert Magyarinak ez a "hivatalos" titulusa (és az is maradt, mert nem ő "utazott")...

Amúgy a "szocialista barátság" egyik szép gesztusa volt az "űregyüttműködés" (volt valami hangzatos neve is). Szinte mindenki küldött 1-1 "turistát" a "baráti országokból", Kubától az NDK-ig, bár volt, aki nem nagyon jutott fel igazán (talán a bolgár vagy román fickó útja kudarcosan rövidre sikeredett, nem emlékszem pontosan).

¿Qué tapas hay? 2017.01.04. 22:42:41

@vino-et-veritas: Hát, az a bizonyos "diplomáciai karrier" is már csak olyan kényszer-szülte megoldás volt, épp annak okán, hogy az ország nem tudott mit kezdeni egy "űrhajóssal".
süti beállítások módosítása