Folytatom példaképeim, a két csehszlovák világjáró kalandjait. Legutóbb ott hagytam abba, mikor Fokvárosban behajózták a Tatrát a Boissevain utasszállító hajó rakterébe. Térképeik szerint Dél-Amerikában már jól kiépített úthálózat, a Tűzföldtől Alaszkáig húzódó Panamericana várta őket, de nemsokára kiderült, hogy a fekete kontinens megpróbáltatásai csak gyenge felvezetése volt amerikai kalandjaiknak.
Miroslav Zikmund és Jirí Hanzelka az atlanti átkelés alatt már elkezdték írni az afrikai útjukról szóló könyvet. Tizenkét nap múlva, több kikötő érintése után hajóztak ki Buenos Airesből 1948. július 6-án. Rövid városnézés után indultak tovább Argentína belső részébe.
Argentína elnökének palotája előtt a Tatra
Az egész utazás során értetlenség vagy csodálkozás kísérte a Tatra 87-et. Afrikában a bennszülöttek repülőnek vagy hajónak nézték, egyszer még a kompra sem akarták felengedni, mert a révész szerint el tud menni a víz alatt is. Dél-Amerikában a farmotor okozott meglepetést. Elöl volt a két pótkerék és a benzintartály, tankoláskor csodálkoztak, hogy motor nélkül megy az autó. Hátul viszont csodálkoztak: „Nézd, tartalék motor!”
Július 9-i díszszemle az Avenida Alvearon
Chaco tartományban két hónapos pihenőt tartottak, mialatt elkészítették a háromkötetes Afrika az álmok világában és a valóságban végleges kéziratát, melyet nyomban küldtek haza kiadásra. Közben pihenésképpen megismerkedtek a helybéliekkel, egykori cseh kivándorlókkal és őslakosokkal, felfedezték Chaco tartomány őserdeit és mocsarait.
1948. szeptember 19-én elindultak Paraguayon keresztül Brazília felé. Hamar jött az Afrikában már megismert csalódás: a térképen jelzett utak nem léteztek. Nagyszerű híreket hallottak a Tűzföldtől Alaszkáig kiépített Panamericana országútról, ezért az utazást azon tervezték, de kiderült, hogy az útnak néhány rövid szakasza épült meg, Dél-Amerikában pedig egy kilométer sem!
Sárba ragadva Paraguayban
Átkelés a brazil Colorado folyón
Nem volt egyszerű, de végül elbírta a Tacuarí folyó kompja
Akkor se volt egyszerűbb dolguk, mikor nagyobb kompot találtak.
Az óriási kerekű szekerek nyomvályúkat vájtak az útba, melyek felett kilométereken keresztül kellett egyensúlyozni
1949. január 7-én megérkeztek Rio de Janeiróba
Nem limuzin, hanem lotacao, vagyis iránytaxi.
Porto Alegréből az óceán partján tartottak dél felé
Az Atlanti-óceán fövenyét a helyiek rendszeresen használták távolsági közlekedésre. Egy autóbuszjáratot üzemeltető vállalkozó figyelmeztette a csehszlovákokat, hogy nagyon figyeljék a part foltjait, mert vannak helyek, ahol nyom nélkül elsüllyedhet az autó. Útközben vihar tört ki, amelyben szó szerint az életük múlt azon, hogy a Tatra egy pillanatra se álljon le, különben azonnal elnyelte volna őket a homok.
Visszatértek Buenos Airesbe, ahol három hétig dolgoztak a Paraguayban és Brazíliában készített riportjaikon. 1949. április 10-én elindultak, hogy keresztben átszeljék Dél-Amerikát
Bolívia határán
Végleg elfogyott az út, kiszáradt folyómederben halad a Tatra
4450 méter magasan az Andok egyik hágóján.
Itt is a Panamericana országúton kellene futnia
Peruban a világ legmagasabb országútján keltek át az Andokon. A keskeny úton naponta váltakozó irányban ment a forgalom, mert nem tudták kikerülni egymást a teherautók. 4000 méter magasan, 370 kilométerre Limától az első futómű laprugójában a hét lemezből négy eltört. Épp' csak félre bírtak állni a kóválygó autóval, szó sem lehetett az út folytatásáról javítás nélkül. Sorsot húztak, Jirí Hanzelka egy megállított teherautóval elment alkatrészt keresni, Miroslav Zikmund pedig két napig őrizte az autót. Hanzelka talált rugólemezeket, amelyeket egy kovács úgy-ahogy a Tatra méretéhez igazított.
Végére nézzünk meg a világutazók útvonalát, most körülbelül a 32-es pontnál hagyjuk abba a történetet:
Innen folytatjuk legközelebb.
