Egy nyári kirándulás képei 2.

2015. március 11. JTom

A múlt héten kezdett tavaly nyári kirándulás képei most folytatódnak...

dsc01729.JPG

 

149. km: Berchtesgaden

Már megint egy Adolf Hitlerhez kapcsolódó objektum. Berchtesgadenban az egykori Sasfészekbe (mostani Kehlsteinhausba) is érdemes ellátogatni, elsősorban a panoráma miatt. Ennek oka egyszerű. Az eredeti épületből a kandallón kívül nem sok minden maradt a második világháború után. 

Az épületet gépkocsival nem lehet megközelíteni. Félóránként indul buszjárat a lenti parkolóból, ezekkel a Sasfészek liftjéhez vezető gyalogos alagút bejáratáig lehet eljutni. A fel- és lefelé ingázó buszok kb. az út felénél egy kiálló segítségével tudják egymást kerülni. Eddigi túránk alatt itt kellett először belépődíjat fizetni, ez 16,10 EUR és a lenti buszvégállomásnál fizetendő, ez egyben a buszjegy is.

A felső parkolóból a már említett hosszú alagútba begyalogolva jutunk a lifthez, ami a hegy gyomrában 124 méter magasra emel minket és már a Sasfészekben szállunk ki belőle.

Gyalogosan is fel lehet jutni, 3 útvonal is felvezet a csúcsra, mindegyiket nagyjából 2-2,5 óra alatt lehet megtenni.

dsc01709.JPG

A kilátás kétségtelenül gyönyörű.

Az épületet Martin Bormann ajándékozta a Führernek annak 50. születésnapja alkalmából. Hitler kb. 10 alkalommal járt benne. Múzeum helyett csak egy éttermet találunk bent, amiben talán az 1938-as kandallót érdemes megnézni. Egy rövid panorámafolyosón érdekes fotókat láthatunk az épület építéséről és történetéből. Érdekesség, hogy az amerikaiak csak 1960-ban adták vissza Németországnak, addig katonai pihenőhely volt.

156. km: Königssee

A Sasfészekből már láthatjuk a Königssee-t, amit semmiképp se hagyjunk ki, ha Berchtesgadenig eljöttünk. A Königsseen áthajózva páratlan környezetbe juthatunk és amolyan igazi világvége hangulatba kerülhetünk. 16,90 EUR az oda-visszaút, de létezik családi kedvezmény. A gyermekeknek 5 éves kor alatt ingyenes, felette féláron.

A tó túlpartján élőket kizárólag hajóval, csónakkal lehetett megközelíteni és nincs ez ma sem másként, út nem vezet át, hiszen nincs rá lehetőség a magas hegyormok miatt. St. Bartholomä az első kikötőhely a Königsseen, ez egy állandó település volt, szép templomát érdemes megnézni. A hajón remek idegenvezetést tart a kapitány, többek között elmeséli a tragikus zarándokút történetét, amikor 1688-ban egy túlterhelt hajót a hirtelen jött vihar felborított és 70 zarándok lelte halálát az alig pár száz méter széles tóban, mindössze néhány méterre a meredek partfaltól, ahol nem volt hová kikapaszkodni.

De az igazi csoda, ha a végállomástól pár perc sétával elbaktatunk az Oberseehez. Innét aztán nincs tovább. Hatalmas hegyek ölelik körbe a csodás kis tavat. Érintetlen természet, kristálytiszta víz. Két család él itt mindössze, ők is csak a nyári szezonban, télre elköltöznek. Egyikük a Saletalm éttermet üzemeltető család és alkalmazottai, a másik pedig egy biogazdálkodással foglalkozó pár. Tőlük isteni házilag, helyben készült tejtermékeket lehet vásárolni, vagy egy igazi Bauernjauset ehetünk. Vigyázzunk, hogy elérjük az utolsó hajót visszafelé, mert itt aztán tényleg semmilyen lehetőség nincs, csak a szabadban éjszakázhatunk, ha nem sikerül a két helybéli família valamelyikéhez bekéredzkedni.

Opcionális közeli kitérők:

- a freilassingi vasúti múzeum a LokWelt,

- a Chiemsee, benne a csodás Herreninsel és rajta az őrült II. Lajos bajor király által épített kastély (az ő érdeme a neuschwanstein-i kastély is). A tó partján Prien, ami amolyan a tónak, mint Siófok a Balatonnak...,

- Bad Reichenhall: St. Rupertus sós élmény- és termálfürdő,

- Gollingi vízesés,

- Werfeni vár, ahol a Kémek a sasfészekben mozit forgatták.

Remélem élveztétek ezt a kis kirándulást velem és azt is remélem, hgy páran kedvet is kaptatok hozzá, hogy egyik-másik helyre ellátogassatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr17209609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hegyjáró Manó · https://hegyimano.hu 2015.03.11. 06:26:26

Jó kis túra lehetett, csodálatosak a képek! Köszönöm.

Faus to 2015.03.11. 06:43:36

Köszi a megosztást, nagyon jó képek. Gyakorlatilag én is ugyanezeket készítettem, ugyanebben a sorrendben 2 évvel ezelőtt.

Rollende Landstrasse 2015.03.11. 08:29:30

Nem hittem volna, hogy arrafelé is van "világvége" hely. Az ilyen érzésért nekem Erdélybe, Boszniába, Ukrajnába, szóval inkább Keletre kellett menni. Ja, és egyszer-kétszer Amerikában is átéltem. De látom már, hogy nem hosszú hétvégére fogok oda motorozni, hanem kicsit több időre.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.11. 09:12:16

Hát ez valami káprázatos hely. Megvan a következő vágyálom részemről. A Sasfészeknél készült képek káprázatosak. Ezt látnom kell élőben, varázslatosan visszaadták a fotóid a hegyek "nagyságosságát".
Köszönöm, de megyek , megnézem még párszor...:-))

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.03.11. 11:17:53

@Rollende Landstrasse: az egészben az a legfurább, hogy légvonalban 2 kilométer egy McDonalds és a tó túlsó partján ott a nyüzsgő embertömeg, te meg itt egyesül sétálsz és ameddig a szem ellát sehol senki. ez a világvége hangulat teljesen más, mint amit eddig átéltem, pl fél nap gyaloglás után befelé egy végtelen erdőbe... pár perc és újra a civilizációban vagy. télen még elképesztőbb lehet, amikor nincs hajójárat, csak privát vízitaxival lehet odajutni. nemrég láttam egy dokut a ZDF-en a téli Oberseeről. egy vadász és a kutyája töltött ott két napot és egy éjszakát, elejtett egy őzet(? - már nem emlékszem) és azt húzta maga után a combig érő hóban a csónakig. fura, hogy ott vagy mindentől elzárva, közben mag alig 1-2 kilométerre ott a civilizáció.

Zajza · http://szellemvarosok.blog.hu/ 2015.03.11. 21:24:23

Na ide mindenképp el akarok jutni! Jó képek, jó írás! :P

johnibyg 2015.03.11. 21:46:22

Gollingba a várba is érdemes bemenni, meg a város mellett van egy kis tó egy dombbal arrébb

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.03.12. 12:21:10

@JTom:

Én is pont arra gondoltam, hogy valószínűleg sokkal megdöbbentőbb lehet egyszer csak belecsöppenni ebbe a világvége érzésbe Nyugaton, mint Erdélyben vagy Kárpátalján fokozatosan elérni ilyen helyekre, már eleve kevésbé felkapott részekről indulva, tehát kisebb kontraszttal szembesülve.
Amúgy a híres kastély neve Neuschwanstein egy n-nel, mivel a Schwan hattyút jelent németül.:)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2015.03.27. 12:17:14

Az opcionális közeli kitérökhöz betenném a berchtesgadeni sóbányát is, ha nem volt még:
www.salzbergwerk.de/de
süti beállítások módosítása