Drága Elza!

2014. november 16. JTom

A Drága Elza! című, teljesen magyar készítésű film bemutatójáig alig tíz nap maradt. Hogy miért ilyen nagy szó ez annak több oka is van.

00.jpg

A magyar internetes filmblogok olyan mértékben szaporodtak el az utóbbi években, hogy csak nézek. Bár nem igazán értem kinek van szüksége rá, hogy pl. a Megint 48 óra című, csaknem negyedszázados, Eddie Murphy filmről kritikát olvasson, amikor egyetlen kattintásra megnézhet belőle részleteket a YouTube-on, vagy elolvashatja a rövid ismertetőket róla? Esetleg tájékozódhat az IMDB pontszáma alapján is. Azért vannak köztük hiánypótlóak is pl. a film noir rajongó filmes blog. Persze ez csak az én véleményem, lehet érte megkövezni.

Szóval nem akarom a kenyerüket elvenni a blogger kollégáknak, azonban a film, amit ma a figyelmetekbe ajánlanék történelmi. Méghozzá második világháborús és ízig vérig magyar. A történet is és a megvalósítás is. Szerencsére nem szerepel benne Kamarás Iván, sem Csányi Sándor vagy Dobó Kata (mondjuk ő annyira volt hiteles az 56-os felkelő lány szerepében pufajkában, mint Terry Black).

A filmet még 2008-ban kezdték el készíteni - függetlenként, teljesen magyar forrásból -, az "endivajna" képviselte magyar filmgyártás ménsztrímjétől (van egyáltalán olyan?) szerencsére távol. Hogy ezért maradt-e a film ilyen sokáig dobozban, azt nem tudom, de már 2012 telére ígérték a mozikba kerülését. Hogy miért nem láttuk még, az minimum elgondolkodtató.

A felesleges agyalás után röviden a film tartalma (egy nagyon kicsit spoileres, szóval óvatosan):

"1942 végét írunk. Ukrajna, keleti front. Itt szolgál Lombos honvéd (Makray Gábor), a hazájához hűséges katona, akinek friss házasként egyetlen vágya, viszontlátni ifjú feleségét. Egy adminisztrációs hiba miatt azonban lemarad a hazafelé tartó vonatról. Azt gondolja, rosszabb már nem jöhet, az igazi pokoljárás viszont csak akkor kezdődik…

A három nyelvet beszélő, művelt, fiatal tanár elkeseredetten teljesíti a kötelességét, ismét fegyvert ragad, és tovább menetel a keleti fronton. Egy támadás során megsebesül, és egy gödörben vészeli át az éjszakát az ellenséges vonalak mögött. Ekkor ismerkedik meg egy titokzatos öregemberrel (Varga Tamás), és ez a találkozás mindent megváltoztat. Az öreg szavai megingatják a közlegény családjába és a hazájába vetett töretlen hitét. Hajnalban orosz katonák találnak rájuk. Lombos fogságba esik, majd az aknákat saját testükkel hatástalanító büntetőszázadba, a „taposók” közé kerül. Az öregember ezek után az ellenség sorai között is fel-feltűnik, árnyként jár-kel, és tanácsaival próbálja mindenáron életben tartani a fiatal katonát. Lombos közlegény célja ettől kezdve: megszökni, túlélni és hazajutni a családhoz…"

Szeretném remélni, hogy az alacsony költségvetése ellenére érdemes lesz elmenni a moziba Karácsony előtt és végre egy jó magyar háborús filmet láthatunk, amiből nem hiányoznak sem a látványos csatajelenetek, sem a mindent előremozgató történet. Szóval bízom benne, hogy jól szórakozunk majd.

A fiatal készítő gárdából kiemelkedik a rendező Füle Zoltán, aki már túl van első szárnypróbálgatásain (Szűzijáték és Star Wars rajongói filmek) és Papp Szabolcs maszkmester, aki fiatal kora ellenére azóta dolgozott már együtt Brad Pittel a World War Z-ben, Dwayne Johnsonnal a Herkules-ben, vagy a Borgiák-sorozatban Jeremy Irons-szal. Érdemes lesz figyelni a filmben elrejtett easter egg-jeit, mert elmondása szerint néhány katonának Harry Potteres villám alakú sebhelyet készített viccből.

Most pedig lássuk a végső trailert:

A főbb szerepekben: Makray Gábor, Bodor Géza, Varga Tamás és Ripli Zsuzsanna

Rendező: Füle Zoltán

Operatőr: Grátz Márk

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr16906005

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.18. 12:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

red87 2014.11.16. 17:24:32

Ez még lehet jó is éppen!

Brooklet28 2014.11.16. 18:28:04

Nagyon jó lenne egy normális magyar háborús filmet látni! Remélem nem a szokásos liberális "büdösnácikvagyunkmind" sztori fog kikerekedni belőle

2014.11.16. 18:37:26

Így az előzetes alapján elcsépelt hollywoodi klisék gyűjteményének tűnik. Inkább megnézem az Ivan Csomkint VHS-ről. ;-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.16. 19:11:38

"Nem igazán értem, hogy kinek van szüksége arra, hogy 100 éves fotókból álló blogposztokat nézegessen, amikor képet lehet már keresni Google-ön, a történelemről meg bármelyik könyvtárban olvashatsz." Kb. ezt írtad. Szerintem érted, mire gondolok. ;)

Amúgy a film nem lett nagy szám, az akciók elképesztően jól néznek ki (magyar szinten), de a forgatókönyv és főleg az alakítások elég gyengére sikerültek.
Azért viszont tényleg emelem a kalapom az alkotók előtt, hogy ennyi pénzből ilyen látványt tudtak összehozni.

(Látod, mondjuk ez sem egy haszontalan dolog, ha reménykedés helyett valahonnan tudsz tájékozódni pl. erről ;) )

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.16. 19:43:29

@danialves: meghajlok nagyságod előtt mondhatnám, de nem mondom, mert a találomra megnyitott - kertévéken rongyosra vetített filmek - kritika-posztok nézettsége hát meglehetősen alacsony, szóval...

ha már ennyire magadra vetted értsd, hogy azt nem mondtam, hogy nem fér meg egy ilyen blog. de tíz??? :)

itt láthat az olvasó olyan képeket is, amiket nem találsz meg semmilyen keresővel az interneten. :-*

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.16. 19:59:25

@danialves: húh, belenéztem a blogotokba, ti tényleg őrültek vagytok.
mint én.
szóval respect. :)
nem érdekelnek igazából a filmek, legalábbis a 99%-uk nélkül tudnék élni, ezért mentségemre szóljon, hogy amikor legutóbb mozisblogra tévedtem az nem volt kellemes élmény semmilyen szempontból, szóval nem lenne baj, ha csak egy-két ilyen témájú oldal maradna.

amúgy látom a megint 48 óra kritikája pont nálatok van :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.16. 20:05:34

@JTom: Hát itt ha valaki magára vett valamit, az maximum te voltál, mert bár nem értetted meg, amit írtam, de legalább vérig sértődtél rajta. :D

De akkor inkább elmagyarázom azt, aminek az általam frappánsnak szánt példa alapján át kellett volna jönnie: egyrészt az ignorancia alapállásából könnyű nem érteni dolgokat, ezt próbáltam illusztrálni azzal, hogy szándékosan egy olyan ember szemszögéből festettem le a dolgokat, akinek a témában való minimális jártassága miatt halvány fogalma sincs arról, hogy a te képeid megtalálhatók-e Google-ön, mert leszarja. Ha viszont szarik az egészbe, akkor nem is fogja megérteni, és a kör itt zárul be.
Másrészt viszont a párhuzamnál maradva valószínűleg nem sokan fognak önszántukból a mongóliai árvizekről képeket guglizni, esetleg utánaolvasni, ezért tök jó, hogy valahova felkerül egy ilyen téma. Még akkor is, ha a téma teljes körű bemutatása szempontjából elhanyagolható funkcióval bír x db archív kép. Tájékozódási szempontból tehát mondjuk egy filmes blog hasonló szerepet tud betölteni.

Remélem, tudtam segíteni, a virtuális péniszed méretéhez pedig csak gratulálni tudok! :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.16. 20:11:43

@JTom: (Amúgy félreértés ne essék, én bírom ezt az oldalt, szóval az idézőjelbe írt szöveg tényleg nem trollkodás, hanem egy fiktív párhuzam akart lenni.)

De hogy a kérdésedre válaszoljak, ez is kb. a posztban pedzegetett vonulat.
Nyilván neked tök felesleges 10 helyen elolvasni ugyanazt, de ha szereti valaki csinálni, kit érdekel, hogy minek?
Szerintem kicsit nézettségalapúan fogod fel a dolgokat, mert jellemzően akkor kerülnek elő ezek a kérdések. Én azt mondom, hogy akkor írnék, ha 1 ember olvasná, innentől kezdve a "minek?" kérdés értelmetlen számomra.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.16. 20:12:03

@danialves: hát főleg miután vettem a fáradtságot és próbáltam megérteni a blogodon keresztül hogy mi vezérel (talán épp sikerrel), nem esik jól.

de mindegy, örülök, hogy benéztél.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.16. 20:20:00

@JTom: Ha a posztban prezentált hozzáállás a saját munkádra vonatkoztatva már nem esik jól, akkor szerintem ezen érdemes elgondolkodni. ;)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.16. 20:27:15

"hogy akkor (is?) írnék, ha 1 ember olvasná"

erre már rájöttem, épp ezért volt a kettővel ezelőtti respect, de hát kellőképp megkaptam, hogy paraszt vagyok, mert erre nem jöttem rá magamtól és értelmezni sem tudom az olvasottakat, áhh. :(

tényleg nem fokoznám, mert minek és elhivatott "szent őrültekkel" nem illik vitázni szerelmük tárgyáról, de én személy szerint azért sem olvasnék filmkritikákat, mert az egy teljesen szubjektív dolog, hogy kinek mi tetszik.
itt van példának a Csillagok közt.
mit látok egyik nap egy szalagcímben, hogy mekkora utánozhatatlan élmény volt és hű, meg ha. két nappal később meg két fikázást. szóval az egyszeri olvasóban így is úgy is kérdőjel marad és majd maga eldönti nem?

Gringo 2014.11.16. 21:51:58

@danialves: nem tudom tudsz-e róla, de a neved utáni link nem működik, csak www nélkül :)

Gringo 2014.11.16. 21:55:04

Egyébként felesleges ez a cicaharc. Nem kellett volna nekimenni a filmes blogoknak, de tényleg Dunát lehetne rekeszteni velük.
Mindenki eldönti mit akar látni. Én például mindkét műfaj írásait szívesen olvasom, nézegetem a képeket.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.11.16. 23:36:00

@JTom: Tiszta "öröm" látni, ahogy egymást ütitek. A röhej az, hogy veled egy másik filmes blogon is kötözködött az ottani gazda. Te mindenkivel összakadsz? :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.16. 23:40:45

@molnibalage: phu ez nekem egyáltalán nem rémlik. lehet be voltam b.szva?
fel tudnál valami emlék szikrát villantani?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.17. 00:00:14

@molnibalage: szerintem összekeversz vkivel, most visszanéztem az összes hsz.-omat, szerencsére bekarmolva sem tettem olyat.
:D

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.11.17. 12:27:00

Tény, hogy nagyon sok filmes blog van, ugyanakkor nagyon sok gasztro, vagy politikai blog is van, nem beszélve a cukiságokról (cica, kutya kisgyerek)amiken rohadt sok a kattintás, de itt is megkérdezhető, hogy minek? Nyilván minél népszerűbb egy téma, annál több a kattintás, ami viszont korántsem jelenti feltétlenül a poszt minőségét. De a válasz roppant egyszerű a minek kérdésre: szórakozás. Ami persze lehet ilyen-olyan színvonalú. Ráadásul a politikai blogokon ugyanúgy egymástól tök eltérő véleményeket olvashatsz, és pont ez lenne a lényege a dolognak. Az olvasó majd mindegyiknél kialakítja a saját véleményét, ami nagy valószínűséggel előtte is létezett. Mindazonáltal nagyon megtisztelő, hogy kitetted a blogom linkjét. :)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.11.17. 14:29:43

Az a helyzet, hogy az index2 válogatói tehetnek mindenről :D

Kiraknak sokszor olyat, ami csak szimplán kattintásgeneráló poszt, így előfordul, hogy 2-3 filmes blog linkje is megjelenik egy nap alatt a főlapon.

2014.11.17. 15:09:23

@Time Goes By: annyi kapcsolat van azért, hogy a jó postok linkjét elküldözgetik egymásnak az emberek. Több tízezres nagyságrendű látogatottság születhetik az ilyesmiből.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.11.17. 15:18:02

Az emberek többsége vagy politikai blogokat olvas, vagy cukiságokat, tehát a népszerű témákat, ebből következően ezeknek a linkjeit küldözgetik egymásnak és posztolják a facebookon. Ebből továbbra sem következik az, hogy ez mutatná egy poszt minőségét.

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.11.17. 16:38:49

A trailer alapján mind technikában, mind képi világban átlag feletti hazai alkotás, de nem tudok szó nélkül elmenni Makray színházias beszéde mellett. Egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy senkit nem zavar, hogy az intonációja teljesen idegen hatást kelt. Minden mondata a rossz reklámfilmek hangulatát adja mind a mozitrailer, mind a weboldalukon megtalálható bemutatófilm alatt. Ez számomra elképesztő. Bízom benne, hogy csak az én ízlésem bicsaklott meg.

Másrészt igen szomorú, hogy a filmplakáton is valami colorcam.blog.hus idézet szerepel, amelyben a mondanivaló közhelyszó mellé még befér, hogy elgondolkodtató. E két szó megjelenése filmkritikában azonnali kirúgással járt anno az újságíróimnál. "Kemény akció és Bibliai párhuzamok az új magyar háborús filmben, amelyben a jól kidolgozott harcjelenetek vegyülnek a drámai mondanivalóval, némi szerelmi szállal és elgondolkodtató párhuzamokkal."

Ez inkább a hazai filmkritikai minőséget mutatja be, nem a filmet, de mindenképpen szomorú kép.

2014.11.17. 20:22:32

@Blogin: "Kemény akció és Bibliai párhuzamok az új magyar háborús filmben, amelyben a jól kidolgozott harcjelenetek vegyülnek a drámai mondanivalóval, némi szerelmi szállal és elgondolkodtató párhuzamokkal." - erről eszembe jutott a Morzsa kutya tortája. (Az új generáció kedvéért: azt akarta, hogy nagyon finom legyen, ezért mindent, amit finomnak tartott, belerakott. De a végeredmény egy ehetetlen moslék lett.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.17. 22:23:50

@Gringo: Köszi, most már tudok róla. :)
(Elvileg amúgy működnie kéne, mármint nekem a böngésző felismeri így is, de próbáltam javítani.)

@Blogin: Olvastam azt a posztot, és 1000%, hogy valami haver írta. Eleve a Colorcam nem egy filmblog, szerintem 1 db filmről nem írtak még ott, erre kijön náluk 3 héttel a premier előtt egy írás erről kb. ilyen nyolcadikos fogalmazás szintű kifejezésekkel és hasonló szakmaiságú érvekkel.
És utána "véletlenül" kikerül a plakátra.

Szóval valószínűleg úgy történt a dolog, hogy leadták a Drága Elzát a Filmhéten október közepén, másnapra tele volt az internet a nem túl hízelgő kritikákkal, úgyhogy valamit kozmetikázni kellett a dolgon. Ekkor pont kapóra jött, hogy a stábból XY unokaöccsének van valami blogja, amit ki szoktak rakosgatni indexre, gyorsan összegányoltak valamit és győzelem.

Sajnos egyébként a magyar filmesek és kritikusok világa elég belterjes és sok ponton összefonódik, úgyhogy itthon produkcióról kritikát csak a szerző életrajzának és ismerősi körének alapos ismeretével érdemes olvasni.

Faus to 2014.11.18. 07:30:50

"Szerencsére nem szerepel benne Kamarás Iván, sem Csányi Sándor vagy Dobó Kata (mondjuk ő annyira volt hiteles az 56-os felkelő lány szerepében pufajkában, mint Terry Black)."

EZ a mondat a kedvencem.

Kérdő101 2014.11.18. 11:34:16

Én max azt irigylem tölük hogy bejuthattak az istvántelki vonat roncstelepre. :-)

csaki-de 2014.11.18. 12:06:05

@Faus to: Lehet, hogy Kamarás Iván szerencsére nem szerepel benne. Bár megjegyzendőnek tartom, hogy ő egy igazán jó karakter színész, amit bizonyít is amikor lehetőséget kap rá. Az már nem annyira az ő hibája, hogy ilyen lehetőséget általában csak színpadon kap és ott sem mindig.
Az viszont már sokkal nagyobb baj, hogy egyetlen ismertebb arc (színész, vagy színésznő) sem szerepel benne, annak ellenére, hogy sok jó színészünk, sok jó filmszínészünk van. És nem hiszem, hogy ez pénz kérdés lett volna elsősorban, hiszen ahogy ma a hazai filmgyártás áll, szinte bárki elvállalta volna, akár jelképes összegért is. Főleg, ha joggal bízhat benne, hogy az adott film jó lesz, hiszen az mindenkinek a "portfóliójában" jól mutat. Így meg van egy rakás ismeretlen arc, aki(k) még nem is játssza a szerepét olyan kiemelkedően jól.
És ha már volt szakértője a filmnek (volt?), akkor az egyenruhákon és a fegyvereken kívül megkérdezhették volna nyugodtan a "taposókról" is, mert az ott nagyon nem úgy volt, ahogy a film azt szemlélteti. (Ahogy a filmben be van mutatva úgy nem is sok gyakorlati haszna lett volna.)

Szabóbakterúr 2014.11.18. 13:24:20

A trailer alapján jónak tűnik, de megvárom azt, hogy megnézzem egyszer. A Szabadság Szerelem című filmmel is így voltam azóta még vagy 5x néztem meg mert megfogott. Majd meglátom...

2014.11.18. 13:46:05

@Kérdő101: Oda bárki bejuthat, van ugyanis egy kocsma a peron után, aminek az utcára meg a telepre is nyílik ajtaja. Pár éve mi is besétáltunk. Már vagy egy órája ott szórakoztunk, amikor egy bakternek szemet szúrt, és odajött megkérdezni, hogy van-e nálunk spray? Amikor megbizonyosodott róla, hogy nem rongálni mentünk, csak ártalmatlan vasútbolondok vagyunk, ment a dolgára, nem zavarta, hogy ott nézelődünk.
De azt is megteheted, hogy a tanműhely felől támadsz: ide jártam... 1995-ben... hiányoznak a vonatok, bemehetnék egy kicsit mozdonyfüstöt szagolni?
A harmadik lehetőség, hogy kijelented magadról, hogy állást kereső kazánkovács vagy, az ilyeneket mindig szívesen látják. :)
süti beállítások módosítása