Időutazás New York sötét oldalára (18+!)

2014. október 07. JTom

Marc A. Hermann fotós a New York-i Daily Newsnál. Manapság, amikor egyre több újság szerkesztősége mond le a profi fotósok munkájáról, mondván "a mai modern fényképezőgépekkel és telefonokkal bárki tud képeket lőni egy újságcikkhez", Marc elismert fotós újságjánál, pedig igazából kizárólag baleseteknél és bűnügyeknél készíti képeit. Amolyan hiénának tekintik sokan, hisz valljuk be munkája inkább tűnik szenzációhajhászásnak, mint komolynak.

Pedig Marc hisz abban, amit csinál, szereti és szívvel lélekkel teszi a dolgát. Példaképei a huszadik század első felének sajtófotósai. Szívesen tölti idejét a régi képek között és a manapság igen divatos időkapu megoldással néhány régi bűnügy és baleset fotóját illesztette mai környezetébe és jelentette meg tavaly a NY Daily News-ban.

nycmashup1.jpg

Fazékkal a rendőrök ellen. 1942. március 19. brooklyni Edna Egbert a Dean Street 497-ben egy családi csetepatét követően kimászott a párkányra, ahonnét a rend őreinek invitálására sem volt hajlandó lejönni, sőt minden erejével a rendőrökre támadt.

992-southern-blvd-bronx-n-y.jpg

1961. szeptember 25. Egy szerelmi háromszög vége. Féltékenységből lőtték le James Linarest, Bronxban, szeretője lakásának lépcsőházában.

137-wooster-st-manhattan-n-y.jpg

1958.február 16-án Manhattanban, a Wooster street 137-ben található Elkins papírüzlet égett ki. A tűzesetben két tűzoltó és négy rendőr lelte halálát.

427-1-2-hicks-st-brooklyn-n-y.jpg

A Lucchese maffiacsalád tagját, Salvatore Santoro Jr.-t az ismert gengsztert négy fejlövéssel végezték ki Brooklynban 1957. január 31-én.

porter-ave-brooklyn-n-y.jpg

Porter Avenue 1959. április 4. Sonia Cartegena 3 éves húgát siratja a halálos baleset után, amit a járdára felrohanó autó okozott. 

EASTRIVER.jpg

1959. március 16-án éjjel Pablo Melendez és Arcadia Santos kocsijukkal az East Riverbe zuhantak. A férfi ki tudott úszni, de a húszéves lány megfulladt. A képen a gépkocsi kiemelése után a halott lányt szállítják el.

prospect-park-brooklyn-n-y.jpg

1950. július 30-án Michael Dwyer detektív lett öngyilkos a Prospect Parknál.

31-grand-st-brooklyn-n-y.jpg

1946. február. Brookly, Grant Street 31. oltása

8d141011484b8560fdd8d8e60999cea4.jpg

 1951. március 2. Halálos kimenetelű autóbaleset 5-ik sugárút és a 33-ik utca sarkán.

brooklyn-n-y.jpg

Frankie Yale közismert gengszter volt, aki Torrioval és a feltörekvő Al Caponéval is szoros kapcsolatot ápolt. 1928. júliusában egy autós lövöldözésben halt meg, majd kocsijával nekihajtott a brooklyni 44-ik utca 923-nak.

downtown-brooklyn-n-y.jpg

1961. január 31. Legalább két tucat sérültje volt a brooklyni Court Str. 66. szám alatti büfében történt gázrobbanásnak.

fulton-fish-market.jpg

1961. február 26. A Fulton halkereskedés irodaháztűzét oltják a brooklyni tűzoltók.

m-7-tank-new-york-city.jpg

1943. július 22. Egy propagandacélokból kiállított M7 önjáró tüzérségi löveg gurul a 42-ik utcán a könyvtár épülete felé.

Milk wagon careens into Huntington Avenue pharmacy.jpg

Tejeskocsi ütközött a Huntington Avenue gyógyszertárának kirakatába.

pacific-st-classon-ave-brooklyn-n-y.jpg

1957. július 28. Két börtönből frissen szabadult fiatalember első dolga volt elkötni egy autót, amivel a Classon Ave. és a Pacific Str. sarkánál egy oszlopnak ütköztek. Még aznap visszakerültek a hűvösre.

park-slope-plane-crash-new-york-city.jpg

1960.december 17-én ütközött össze a United Airlines 826-os járata a TWA egyik gépével. Az United gépe végül Brooklynban a 7-ik sugárútra zuhant le. A balesetben - amiről már írtunk a blogon - 134 ember halt meg.

sacred-hearts-jesus-mary-brooklyn-n-y.jpg

1951. A Jézus és Mária Szent Szíve katolikus templom tüze, Brooklynban.

new-york-city-photographers.jpg

70 éves fotón Marc A Herman egykori kollégáival -.az akkori NY Daily Mail fotósokkal -; köztük érzi jól magát.

marc.jpg

Marc-ot a Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) című HBO sorozatba is felkérték egy kis szerepre... fotóst alakított.

ForrásMarc A. Hermann

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr786711153

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gengszterkrónikák I. 2014.10.07. 10:55:34

Következzék a premier, benne Joe Masseria vagyis "A Főnök" történetével. Az első igazi Capo, aki nagyfőnök volt. A "Nyakatlan Joe" akinek felemelkedését a maffia soraiban máig homály övezi, de mire a bűnözés aranykorát jelentő szesztilalom beköszönt, t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cenzuratroll bosszanto 2014.10.08. 07:57:15

A képek jók. Már csak írni, olvasni kellene megtanulni:

"Tejeskocsi ütközött a Huntington Avenue gyógyszertátnak kirakatába."
Ez csak egy a sok közül.

kekegsm 2014.10.08. 09:56:41

Az M7 priest nem páncéltörő löveg volt, hanem önjáró tüzérségi löveg.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.08. 10:13:47

@cenzuratroll bosszanto: köszönöm, javítottam.
esetleg más stílusban lehetne tenni az építő kritikát a jövőben. köszönöm.

elolvasva a hozzászólásaidat, azokban is van hiba bőven, úgyhogy nem kell a nagy mellény.

Tiger205 2014.10.08. 10:27:07

Ebben as mondatban valami nem kerek, kérlek javítsad!
"1928. júliusában egy autós lövöldözésben halt meg, majd kocsijával belehajtott a brooklyni 44-ik utca 923-nak."

Amúgy jó a válogatás!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.08. 10:30:27

@Tiger205: köszöntem, javítottam. néha van úgy, hogy sietnem kell és elhibázom, ez a minden napra egy poszt hátránya :(

Tudományos libsizmus 2014.10.08. 19:33:04

Miért lesz vajon öngyilkos egy detektív a Prospect Parknál?

fairlane 2014.10.10. 13:28:45

@Tudományos libsizmus: Tudtál volna javasolni neki egy jobb helyet erre a célra?

sztupi 2014.10.17. 13:35:59

Nekem tunek csak ugy, hogy pl. az 5.6.7. kepen nem stimmel vmi az autokkal? Mintha lenne rajtuk olyan amelyn nem abban a korban keszult volna

Szaban 2015.10.11. 16:20:19

@sztupi:
nemcsak azokon a képeken, az autók és az egész környezet eg késöbbi színes felvétellel van összemontázsolva. Az eredeti rész fekete-fehér. Így is hiteles.

Szaban 2015.10.11. 16:21:52

bocsánat, nem tudok írni-olvasni: ",,környezet egy későbbi..."

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.10.21. 08:53:43

@sztupi: ez a lényege a képeknek :D olvasd el a bevezetöt

gigabursch 2016.02.18. 18:19:16

Nem szeretem az ilyen anziksz képeket, pedig mostanában népszerűek.
süti beállítások módosítása