Hitler a festő

2014. augusztus 14. JTom

Azt talán mindenki tudja, hogy Adolf Hitler fiatalként vonzódott a művészetekhez. Bécsi évei alatt - amikor is a Művészeti Akadémiai vizsgájára készült - rajzolt, festett. Nagyjából háromezer képet készített, ebből körülbelül hétszáz maradt fenn.

54c5DR6.jpg

Művei szakértők szerint nem ütik meg a művészi színvonalat. Talán ennek is köszönhető, hogy 1907-ben az Akadémián elbukott a felvételin. Később mégis megpróbált a festésből megélni. Amikor az első világháború toborzói megtalálták, magát festőként aposztrofálta. Képein általában kihalt utcákat, tereket láthatunk. Embereket nagyon ritkán rajzolt, ha mégis messziről, elnagyoltan.

uoqUXUa.jpg

UqrhE1M.jpg

c05L4AL.jpg

chJt78Z.jpg

GXr61v0.jpg

IUg5E0V.jpg

j3voqiL.jpg

jftEUss.jpg

jW8Y2KU.jpg

sav2cGH.jpg

sFUf1DQ.jpg

4VLu7Er.jpg

Kc7Mrgh.jpg

l2U8GVw.jpg

MInm1rL.jpg

qVJwLqr.jpg

S9YQ2Fe.jpg

sib70k7.jpg

yfRsDyg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr36541373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.14. 08:41:13

Elképzelem magam elé a kis bajszával, ahogy pepecsel az árvácskákkal.

Sportbíró 2014.08.14. 09:34:04

Érdekes dolog ez, hogy a szakértők szerint ez nem művészet, viszont egy papírlapon öt színes pont, meg három vonal, az aztán a húdehűha...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.08.14. 09:44:20

Inkább maradt volna középszerű festő, ahelyett hogy első osztályú tömeggyilkos legyen.

Alulról a második, harmadik képe például kifejezetten tetszik.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 09:50:39

Érdekes, hogy führerként ez nem maradt meg hobbynak. Még a Sasfészekben sem volt egy ici-pici kis festőállványa sem.

szita szita péntek 2014.08.14. 09:53:32

@Sárga Pecsenyekacsa: Nem kis bajuszkája volt neki. Ugye arról volt szó, hogy jobbára az első vh előtt festett. Márpedig a bajuszát a háború alatt vágatta olyan spec. formára - az ok: Lenyírni nem akarta, de a gázálarc viseléséhez útban volt. Hát ilyen lett, aztán megtartotta. Legalábbis így tudom.

Namely 2014.08.14. 09:54:29

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos:
a legjobbra törekedett. Segíteni akart az embereknek, az megint más, hogy a jó kérdésekre rossz, nagyon rossz válaszokat adott. Kb, mint Lenin: ő is jót akart, de ő legalább utolsó éveiben szembesült vele, hogy a kommunizmus nem működhet. Sajnos későn.

@Sárga Pecsenyekacsa:
"Elképzelem magam elé a kis bajszával, ahogy pepecsel az árvácskákkal. "
ja, abban a fűzöld osztrák gatyában, tollas kalappal, hosszú zokni.... :)

Amúgy a háborús témák rajzolása sikerült a legrosszabbul. :D

Hakkni 2014.08.14. 09:59:06

@Sportbíró: Persze, Entartete Kunst meg minden. Hasonlítsd össze a tényleges korszaka (20. század első fele) festőivel, komplexitásban, kreativitásban, technikában, témában. Teljesen más korszak ízlése szerint festett.

Szerencsétlen A.Hitler pont akkor akart festő lenni mikor nem voltak vevők erre a fajta naiv festészetre. Ha 400-500 évvel korábban születik, boldogon eléldegél és beleillik az időszakába, és ma művtöri szakosok írják félre a nevét a szakdolgozatokban.

vivike22 2014.08.14. 09:59:59

@Sportbíró: Igen, en is epp ezt akartam ide kommentelni. Nehany kep meg kifejezetten tetszik is, a harmadik kepen pl a fak lombkoronaja hihetetlen sokfele zolddel van megfestve, nagyon jo szerintem.

Ugye sokszor elofordult, hogy a "hozzaertok", galeriatulajdonosok, biralok miatt sok festo a sajat korszakaban ehenhalt, vagy majdnem, aztan a kesobbi nemzedekek vagyonokat fizetnek egy egy kepert.

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.08.14. 10:01:06

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: teljesen igazad van. Ha nem hajtják el, mint festőt, akkor jó eséllyel elmaradt volna a világháború.

szita szita péntek 2014.08.14. 10:16:56

"Amikor az első világháború toborzói megtalálták, magát festőként aposztrofálta." - Később meg valami hivatalos iratban nyoma maradt (már nem emlékszem miben, talán adóbevalás, ilyesmi) íróként tekintett magára. Ha úgy vesszük igaza volt, a műve akkoriban elég jól fogyott. Viszont nem fizetett utána rendesen adót. Már kancellár volt, adótartozása 400 000 márka volt. De abban a helyzetben a hatóságok nem igazán tudtak mit kezdeni ezzel.. Az ügy végére aztán az tett pontot, hogy 1935-ben törvényerőre emelte saját adómentességét. :D

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 10:44:38

@Sandokohn - a maláj jiddis: nem valószínű. Németországra olyan békefeltételeket erőszakoltak az I. világháború után, ami önmaga közvetlen oka volt a II.-nak. Hogy pont Hitler adta a nevét hozzá, csak véletlen. Ha maradt volna piktor, jött volna más. Az új háború történelmi szükségszerűség volt.

p_ilonka 2014.08.14. 10:51:21

Az egy dolog, hogy mit mondott akkor az Akadémia. Szerintük ott volt a határ. Ma már a határ megléte is kétséges. Tíz évvel később már szét is hullott az egész.
H. képein viszont a tipikus dilettáns, tudatlan akarnokságot látom. Nem a rajzkészség hiányzik (ennyi már elég a világhírhez is), hanem a fantázia, a merészség. Az egyéni látásmód. Ez nem egy művész kézjele, hanem egy szabályos világba beilleszkedni vágyó, szabályszerűen alkotó valaki.

Lord Garcon · http://lordgarcon.blog.hu 2014.08.14. 11:48:44

Vessenek a mókusok elé, de szeretnék így festeni, ahogy ő. Lehet, hogy egy művészeti iskolának ez nem elég jó, de én boldog lennék, ha így is menne. Alulról a második, harmadik, negyedik képe szerintem elég jól sikerült. Az mondjuk érdekes, hogy nem festett embereket, akkoriban valószínűleg amúgy sem találta meg velük a hangot. Az ember a tettei alapján nem is gondolná róla, hogy bármi köze is volt a művészethez, furcsa elképzelni, hogy virágokat festett, persze lehet, hogy csak azért csinálta, mert el akarta adni a képet.

chilis csokoládé 2014.08.14. 12:55:14

Jó a poszt. Szinte mindenki úgy tudja, hogy szobafestő volt. Pedig nem. Talán a kommunista propaganda terjesztette róla, hogy devalválja.
Van kutyás és női fejes képe is.
(Itt van nálam pendrive-on. Ha jobban értenék a számítógéphez, mellékelném.)

camell · http://indafoto.hu/camell 2014.08.14. 13:03:04

@Namely: Igen, a háborús képei, hmmm... Értem én, mit akart lefesteni, de ahhoz nem elég nyomasztó, túl világos.

chilis csokoládé 2014.08.14. 13:09:10

A Google Képek(=Images) oldalán található kutyás festménye is. Volt azért olyan élőlény, akit szeret(het)ett.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 14:46:57

@chilis csokoládé: Állítólag Hitler egy kedves, halk szavú bácsika volt, aki szerette a kutyákat és a kisgyerekeket. És nem csak a propagandában, hanem Eva Braun saját használatra készített amatőrfilmjein is. Azt is mondják róla, hogy eredetileg nem kiirtani, hanem Izraelbe kitelepíteni akarta a zsidóit, csak aztán curchillék (akik akkoriban Palesztínát megszállás alatt tartották) alávágtak ennek a tervnek, és akkor jött képbe az endlösung. Történelmi távlatból persze elítélhető az illető, de valójában 15 hosszú év alatt, fokozatosan siklott félre az élete, valószínűleg egy kicsit kritikusabb környezetben ugyanúgy abbahagyta volna a zsidóüldözést, mint ahogy a pingálást is. De a környezet szervilis volt, talán még adták is alá a lovat, és tudjuk, mennyi nyomorúság született belőle.

Tudományos libsizmus 2014.08.14. 17:31:45

Churchill szintén amatőr festő volt. Depressziós hajlama miatt az orvosa tanácsára kezdett festeni és állítólag nem is csinálta rosszul.

Tudományos libsizmus 2014.08.14. 17:35:21

@Sandokohn - a maláj jiddis:
"Ha nem hajtják el, mint festőt, akkor jó eséllyel elmaradt volna a világháború."

Ez egyáltalán nem olyan biztos.

Pszt! 2014.08.14. 18:59:57

@Andrassy Gabor: nem tudom eldönteni, hogy ironizálsz, provokálsz, vagy csak szimplán náci vagy?

mocor2 2014.08.14. 19:05:11

Ilyen az, mikor egy ostoba döntés miatt világelnyomásra vágyó diktátor lesz valakiből..

Disznó Úr 2014.08.14. 19:40:09

@Pszt!: Miért, további lépéseket ennek függvényében teszel? :)

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 20:11:38

@Pszt!: Nem baj. Nem születünk egyforma képességekkel... és valakinek a szart is el kell lapátolnia. ;-)

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2014.08.14. 22:12:10

Az I. vh.-s képei, mintha képregénykockák lennének, vagy meseillusztrációk.
Nyomasztó, emberektől elidegenedett (hiszen valóban mindig távoliak az emberek a képeken) alkotó festményei ezek, a világos színek ellenére is.
Bár az is lehet, hogy csak az alkotó személye miatt van ilyen hatásuk.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 22:34:18

@alecwolf: Mivel a többinél lényegesen gyengébb kidolgozásúak, még az is lehet, hogy nem is készültek egyébnek, mint illusztrációnak. Talán valami képeslapkiadó rendelte őket tőle, vagy ilyesmi.

Harrison Bergeron 2014.08.14. 22:36:22

Én olyasmit olvastam, hogy festőként jellemzően másolt, leginkább bécsi utcarészleteket bemutató, illetve egyéb divatos/gicces képeslapokat - ezek a jobban sikerült darabok, amiket a haverja képkeretezőknek és kárpitosoknak értékesített, ebből nyomultak a legényszálláson. Ami viszont nagyon látszik, az az, hogy perspektívákkal bajban volt (!), hullámzó, dülöngélő, csavarodó objektumokat látunk és ez nem művészi koncepció, egyszerűen suta amatörizmus. De ugye önképző volt és ezért sikerült igazolnia, hogy célszerű megtanulni úszni, mielőtt búvárkodni kezdünk...

¿Qué tapas hay? 2014.08.14. 22:45:06

@Andrassy Gabor: Azért ez egy eléggé naiv és laikus megközelítés. Hitler mély antiszemitizmusa korán, még a bécsi évek alatt alakult ki. A "szociáldemokrata zsidókkal" való személyes konfliktusai megmérgezték számára ezt az időszakot, művészi sikertelenségéért is később erre vezette vissza.
A III. Birodalom zsidópolitikája a birodalom zsidóktól való megtisztítását tűzte ki célul, erre a legkézenfekvőbb lehetőség a kényszerített kivándorlás volt. Végülis '38-ig az Altreich zsidó lakossága a '33-as évi 1/5-re csökkent.
A Brit Birodalomnak (hol volt még akkor Churchill, mint miniszterelnök) ez nem állt érdekében, mert a palesztinai mandátumterületre betelepülő zsidók egy olyan konfliktusforrást jelentettek, ami a közel-keleti brit érdekeket hosszú távon veszélyeztették volna.
A végső megoldás csak 1942-től (wannssee-i konferencia) számítható, amikor a cél az európai zsidóság fizikai megsemmisítése lett, minthogy:
1) Európa nagy része német megszállás alá került, illetve függőségbe került.
2) Az itt élő mintegy tizenegymilliónyi zsidót sehová nem lehetett innen kitelepíteni.
3) Ekkorra sikerült viszonylag olcsó és hatékony megoldást kikísérletezni nagymennyiségű ember egyidejű elpusztítására.

GERI87 2014.08.14. 22:53:08

@Sportbíró:

Erre gondoltam én is:) de hát annak "stílusa", neve van, na meg különc hülyének lenni megint más, mint tömeggyilkosnak.
(El tudom képzelni hogyha művészet lenne amit csinált, akkor háborognának érte elég sokan, hisz dicsérni nem lehet)

Szerintem sem különleges ahogy festett, de még mindig jobb mint amit én tudok.

@Andrassy Gabor:

Összetört az álma, na meg führer-ként kiélhette magát másban.
Amúgy élete végéig amatőr építésznek képzelte magát, azzal nem hagyott fel.

@Namely:

"a legjobbra törekedett. Segíteni akart az embereknek,"

Eleve mások kárán akart "nagyot tenni".
Azért más dolog háborút indítani egy ügyért, nyerni akarni, meg más fajelmélet alapján kisemmizni, megöletni, kiirtani másokat.
Mondjuk (mondhatjuk) úgy II.Vilmos, Ferenc József stb jót akart a maga szempontjából...Hitler meg eleve rosszat.

"Kb, mint Lenin: ő is jót akart, de ő legalább utolsó éveiben szembesült vele, hogy a kommunizmus nem működhet. Sajnos későn."

Nem szembesült vele.
Lenin szintén pontosan tudta hogy a kommunizmus (az odáig vezető út) milliókat fog megölni.
Ezt se nevezném jó szándéknak.
Aminek ilyen ára van azt normális ember ne akarja!

GERI87 2014.08.14. 23:10:01

@Andrassy Gabor:

"Hogy pont Hitler adta a nevét hozzá, csak véletlen. Ha maradt volna piktor, jött volna más. Az új háború történelmi szükségszerűség volt. "

Nem volt törvényszerű hogy egy fajelmélettel előálló, a zsidókat ürügynek használó, elmebeteg lesz kancellár majd Führer Németországban!
Lehetett volna Hindenburg egyik jelöltje is, ha időben lépnek fel a nácik ellen, vagy bármi más.
A sors nem más mint döntéseink sorozatának eredménye, nem egy eleve megírt valami.
Szarul döntöttek, ez lett.

Ez olyan mint mikor Kádárt mentegetik:
"ha nem ő, lehetett volna rosszabb"
ősi paraszti félsz logika ez.
A belenyugvás, tehetetlenség érzetéből fakad, semmi másból.

Simán eltudom képzelni hogy a német népnek bőven elégtétel lett volna Ausztria és a Szudéták bekebelezése.
Nem volt szükségszerű hogy háború lesz, még akkor sem hogyha amúgy támogatták a háborút az első időszakban.

"de valójában 15 hosszú év alatt, fokozatosan siklott félre az élete,"

Eleve egy pöcs volt, eleve "életteret akart" a németeknek, a szlávokat, nem germánokat leigázni, halálra dolgoztatni, a zsidókat eltüntetni (kitelepítés vagy halál, eleve népirtás) stb.
A szövetségesek döntései max behatárolták, módosíthatták lehetőségeit.

@Tudományos libsizmus:

"Churchill...az orvosa tanácsára kezdett festeni és állítólag nem is csinálta rosszul. "

na jó, de róla lehet ilyet mondani, Hitlerről már neccesebb lenne:)

nandras01 2014.08.15. 00:12:03

@p_ilonka:
"Nem a rajzkészség hiányzik ... hanem a fantázia, a merészség. Az egyéni látásmód."
hitler a képeit képeslapokról (fényképekről) másolta, így nem sok tere volt a fantáziára.
egyébként pont az a néhány kép, amit a fronton rajzolt, árulja el, hogy bizony igencsak dilettáns festő volt.

itchap 2014.08.15. 00:31:46

@Andrassy Gabor: Azért ha a Mein Kampfot elolvasod, kicsit más lesz a véleményed. Ajánlom még: Norman Mailer: Várkastély a Vadonban c. művét.

itchap 2014.08.15. 00:33:54

@szita szita péntek: szerintem a Rise of Evil c. filmben pontosan visszaadják Hitler kinézetét akkoriban. Először volt nagy bajsza, aztán, amikor már elég népszerű volt, akkor vágta le kb. amikor a horogkeresztet kitalálta (vagyis lopta, de az megint más kérdés).

]{udarauszkasz 2014.08.15. 09:08:32

latszik a kepeken, hogy a megdolt emberek, megdolt epuletek valami belso kesztetest, kinlodast, vivodast sugallnak talan. Nekem mindenesetre ez a megdoltseg elegge furcsa, ahogy az epuletek lepusztult jellege, az utcak kihaltsaga is tukroz egyfajta lelki vilagot...
A stilusa csapongo, hol ilyen, hol olyan. Talan ha a gazkamrak helyett kicsit gyakorolgat meg, lehet, hogy jo festo lehetett volna belole.

GERI87 2014.08.15. 11:06:59

@]{udarauszkasz:

Élénk a fantáziád. Egyszerűen csak nem volt annyira jó, nem sikerült mindig egyenes vonalat húznia...ha egy ismeretlen akárki festette volna ezeket a képeket, eszébe se jutna senkinek ilyen lelki okokat beleképzelni.

mojoking77 2014.08.15. 11:40:38

@GERI87: Pedig lehetne. Tenyleg feltuno, hogy a kepein szinte semmi nem el, altalaban kihalt tajak, esetleg a tavolban feltuno egy egy alak elmosodva...
@Sandokohn - a maláj jiddis: :)
Mosolyogtato naivitas. Mar Woodrow Wilson is megmondta 1919-ban Versailles-ban, hogy ez nem egy beke lesz, hanem egy kb 20 eves fegyverszunet. Sajnos az antant altalaban utolso utani kis seggnyaloi (+ persze a franciak) tokeletesen megorultek a targyalasok soran, es olyan dolgokra kenyszeritettek a nemet es az osztrak-magyar birodalmat, amit jozanul senki sem gondolhatott vona komolyan. Arrol vegleg nem is beszelve, hogy pont a fent emlitett Wilson elnoknek volt ez igazan kellemetlen, aki elerte a fegyverletetelt Vilmos csaszarnal. Ugyanis 1918-ban a kozponti hatalmak negyon messze voltak a veresegtol, foleg, hogy epp akkor szabadult fel a komplett keleti frontjuk, hala a Szovjet oroszorszag megalakulasanak...

mojoking77 2014.08.15. 11:45:26

@GERI87: Arrol nem is beszelve, hogy Churchill egy roncs alkoholista volt, es (bar felve irom, hisz nem illik ilyenek et mondani),de egy haborus bunos, akit a haboru utan egy valoban fuggetlen birosag (teoretikusan, hisz eleg keves orszag nem volt kozvetlenul-kozvetve erintve) mindenkep el kellett volna, hogy iteljen, emberiseg elleni buncselekmenyekert. Raadasul mar az elso vileghaboru vege fele is csinalt egy ket olyan huzast, amit minimum erosen aggalyosnak nevezhetnenk.

Ugly Davis 2014.08.15. 13:14:03

Eddig úgy tudtam, (bár lehet, hogy nem jól), hogy a Hitler nevet akkor kezdte használni, amikor vezető pozicióba került a nemzetiszocialista pártban (a wikipédia is azt írja - mégha nem is a leghitelesebb forrás -, hogy 40 éves korától haználta). Tehát nekem furcsa, hogy az I. vh előtt-alatt már így dedikálta a képeit.

norbert79 2014.08.15. 13:27:26

Fene se tudja, nekem tetszik. Ő is analitikus embernek tűnik, mert nem az emberek voltak a középpontban, hanem az épületek, a struktúra, a szögek, formák.
Valaki írta a megdőlt épületeket: őszintén megmondom, egyszer voltam egy kis német városban (Rothenburg an der Fulda), ahol az épületek szó szerint olyan érzést keltettek, mintha mindegyik megdőlt volna picit. Nem hiszem, hogy csak a perspektíva miatt tűnik itt így, egyes épületek valóban dőltek.

Amúgy meg a művészet is érdekes, nekem egyből ez jutott eszembe:
www.blouinartinfo.com/news/story/902534/sothebys-snares-294-million-led-by-a-record-busting-44-million

Szóval lehet, hogy ez akkoriban nem jött be Bécsben, ettől még szerintem Hitlernek volt érzéke a festéshez, még ha naiv is volt a stílusa, szerintem szép. Ahogy a számítógépes játékoknál, szerintem itt sem a 'grafikát' kellett volna nézni, hanem a rajongást a művészet felé.

norbert79 2014.08.15. 13:30:18

@nandras01: Szerintem meg csak a gyakorlat hiányzott. Nem mondanám dilettánsnak, nekem egyértelműen átadja az érzést, amit ő láthatott azokon a képeken, még akkor is, ha gyerekesnek tűnik a stílus.

Anno én is másoltam létező képeket, az megad egy jó lökést. A többit meg vagy megtanulja az ember, vagy megtapasztalja kemény gyakorlással. Ő neki nem adták meg az esélyt a tanulásra...

2014.08.15. 14:17:20

Talán könyveket kellett volna illusztrálnia,illett volna ehhez a szikár stílushoz.. Talán megtalálta volna a számítását, ha néhány évtizeddel később alkalmazott grafikával foglalkozik,mondjuk könyvborítókat vagy csomagolóanyagokhoz dekorokat tervez...

teddybear01 2014.08.16. 17:48:27

@norbert79: Ha valaha is rajzoltál, akkor látnod kéne, hogy amit Hitlerről mondtak a bécsi tanárok, az még hízelgő is.

Abszolút tehetségtelen festő, nem más. Ami valamennyire ment neki az az épületek képének lemásolása, de se embert, sem pedig portrét nem tudott rajzolni.

Gyakorlatilag egy gyenge képességű szerves másológép volt, aki sorozatban gyártotta a vackait, de ebben az időben már nem lehetett ebből megélni, max. nyomorogni.

A gyors skicc sem volt az erőssége, a frontrajzai is elnagyoltak, torz például az összes tank is.

Az ilyen piktorokat nevezik mostanában naiv festőnek, mert hát fel lettek kapva. Viszont a többségüknek legalább van némi rajztehetsége.

teddybear01 2014.08.16. 17:51:00

@Crescence: Tehetség nélkül??? Az ilyesmi nem annyira egyszerű, mint ahogy hiszik.

Hitlerből egyszerűen hiányzott a rajkészség. Ha eléggé kitartó, akkor talán műszaki rajzoló lehetett volna.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.16. 20:04:26

@teddybear01: Naaaa! Azért portrét senki sem "tehetségből" rajzol. Jópár analízist végig kell seggelni, mire valaki odáig eljut. Hitler ezt elkezdte (árvácskás képek), de valamiért abba hagyta. Talán megunta, talán nem akadt mentora, nem tudjuk. De olyan "rajzkészség" a világon nincs, hogy egy civil csak úgy nekiüljön, és rajzoljon egy élethű portrét. Ez még a nagy Leonardónak sem ment, pedig róla senki sem állítaná, hogy tehetségtelen lett volna.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.08.16. 22:21:52

A történelemben nincs olyan, hogy "ha". Megtörtént események vannak. Ezért is jó, hogy nincs időutazás.
Hitler festményei meg, az utókor szemével nézve is, képeslap hatásúak. Biztosan van, akinek tetszenek ... Az Akadémiára különben azért nem vették fel, mert képtelen volt az emberábrázolásra, csak skiccelt. Ez látszik is azon a pár képén, ahol emberi alakok is szerepelnek. Egy pszichiáter számára, valszeg mindez eléggé sokatmondó.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.08.16. 22:27:10

Jah, az időutazásról jut eszembe. Van egy olyan pszichológiai teszt, amelyben szerepel ezzel kapcsolatos kérdés. Konkrétabban: "Ha lehetősége lenne visszamenni az időben, megakadályozná-e Hitler megszületését?". "Miért?" -igen vagy nem- Ez egy nem szokványos tesztben kérdés ...

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.16. 22:51:44

@Hátrányos helyzetű kaviár: És milyen messzemenő következtetéseket tudnak ebből levonni az agyturkászok? Amúgy egyszer én is voltam ilyenen, de ott csak tintapacákat mutogattak. Mit lát a képen? Egy tintapacát. De mégis mire hasonlít az a tintapaca? Arra, mintha valaki kiöntötte volna a tintát. Faszság a köbön.

Imre apó 2014.08.17. 09:22:18

Festésben jobb volt, csak kicsit bedilizett?:)))))))

Imre apó 2014.08.17. 09:32:16

@nandras01: Ott a pont, ez a legjobb válasz.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.17. 12:39:44

Vajon mennyibe kerülhet manapság egy eredeti Hitler?

teddybear01 2014.08.17. 16:15:17

@Andrassy Gabor: Ami azt illeti, minden témafajta lerajzolásához kell tehetség, csak van amit lelehet másolni egy kis szorgalommal, vagy mintáról mechanikai másolással.

A Camera obscura például pont ilyen eszköz volt, most vetített képet használnak. De az ilyesmi figyelmes nézőnek azonnal kitűnik. Egészen más az eredmény, ha valaki mechanikus eszközzel másol, és egészen más, ha tehetségből rajzol.

teddybear01 2014.08.17. 16:16:29

@Andrassy Gabor: Nekem semmit sem ér, még a fáradságot se hogy lehajoljak érte, de vannak, akik euró ezreket adnak egyért.

diszkriminans (törölt) 2014.08.26. 15:35:26

@Hátrányos helyzetű kaviár:
Nagyon sok történelem tanárom mondta anno, hogy a történelemben nincs ha, viszont mindegyikük élt néha ezzel az eszközzel kicsiben, mert különben nem tudtak volna érzékeltetni egyetlen döntést sem a történelem során.

mo'at 2014.08.27. 13:26:32

érdemes lenne tudni, hogy tényleg teljesen autodidakta volt-e, mert ezeken az igen vegyes színvonalú képeken rengeteg mindent fölmutat, amit a rajzolni tanulóknak a tanáraik rágnak szájba és adnak készen. a tehetségtelen emberek nem így akvarelleznek, hanem sehogy. itt vannak még jobb képei: www.catinwater.com/2013/06/19/paintings-of-adolf-hitler/ ha senki nem tudná, ki festette ezeket a képeket, mindjárt mindenkinek tetszenének. ha hozzám beállítana valaki ilyen képekkel, és arra kérne, hogy tanítsam, csak annyit tudnék neki mondani, hogy nézegessen impresszionistákat, keresse meg az egyéni ecsetkezelését, és használjon irreálisabb színeket.

Ericin (törölt) 2015.03.28. 06:23:56

@]{udarauszkasz: gombhoz keresed a kabátot, mivel tudod ki festetre ezeket, próbálsz igazodni a róla kialakult társadalmi értékítélethez
Racionalizálsz, de nagyon átlátszó.
Én kimondom: egy közepesen ó technikájú, a kor élvonalbeli, úttörő stílusait nem követő, nem újító, másoló művész
Évtizedekkel korábbi stílusban tolta, nem rosszul, de nem is jól.Közepes. Ettől még festő volt, csak szarul élt belőle. Van Gogh is éhezett meg sokan mások is és fejben se volt velük minden rendben.
Sajnos Hitler a politikában tehetségesebb volt, mint a művészetben és ezt sokak élete bánta. A háború elkerülhetetlen volt, ha nincs Hitler, akkor a szovjetek pár évtized alatt elkezdték volna terjeszteni a forradalmat. A németek se nyugodtak bele a területvesztésbe, hatalmas jóvátételi követelésekbe. Franciaország és a weimari köztársaság is instabil, politikai és gazdasági válságban volt, jöhetett volna Németországban és Franciaországban is kommunista fordulat, ha nincsenek a nácik.
Magyarországot a kisantant zárta el, el volt vetve az ellenségeskedés magja.
A Szovjetuniótól, bolsevizmustól mindenki tartott, nem alaptalanul (tanácsköztársaság, német kommunista felkelés, cárgyilkosság), Olaszország már jóval Hitler előtt fasiszta lett, fel akarta támasztani a Római Birodalmat (Afrika, Balkán).
Japán a Távol-Keleten már a 19. század vége óta hódított, fegyverkezett. Valami úgyis lett volna. Talán zsidóirtás nem. De polgárháború (kommunista vs. Hindenburg pártiak) valószínűleg. És szovjet beavatkozás is...

pitcairn (törölt) 2015.03.28. 18:13:27

@Ericin:

"A Szovjetuniótól, bolsevizmustól mindenki tartott, nem alaptalanul "

ugyanmá az oligarchák imádtak velük bizniszelni:)

Sutton--Western-Technology-1917-1930
archive.org/details/Sutton--Western-Technology-1917-1930

Sutton--Western-Technology-1930-1945
archive.org/details/Sutton--Western-Technology-1930-1945

Sutton--Western-Technology-1945-1965
archive.org/details/Sutton--Western-Technology-1945-1965

pitcairn (törölt) 2015.03.28. 18:15:32

@Ericin:

a háború pedig mindenekelőtt ménkű nagy __biznisz__

az igazi háborús uszítókat a haszonélvezők között fogod megtalálni...

Who's Behind All of the Wars?
www.zerohedge.com/news/2015-03-26/why-banksters-hate-peace

pitcairn (törölt) 2015.03.28. 18:25:38

@Ericin:

pl. a japánjaidat is a Wall Street pakolta a hadi-ösvényre
en.wikipedia.org/wiki/Jacob_Schiff#National_loans

az orosz japán háború alatt a japán katonai büdzsé 50%-a a Wall Street-ről érkezett a Khun and Loeb jóvoltából

Mussolini- is igen sokat köszönhetett a Wall Street.i cimbiknek...

en.wikipedia.org/wiki/Thomas_W._Lamont#Italy

és Adolf papa is hasonló cipőben járt...

Banking with hitler
www.youtube.com/watch?v=YauM5dHLn1s

Wall Street and the Rise of Hitler
www.voltairenet.org/IMG/pdf/Sutton_Wall_Street_and_Hitler-5.pdf

gigabursch 2016.01.25. 08:43:22

"Művei szakértők szerint nem ütik meg a művészi színvonalat. "

Kíváncsi lennék a szakértők saját munkáira...

Rocky2 2018.08.11. 15:17:11

@Ugly Davis: Adolf Hitler már ezen a néven született, tehát nyilván így is szignózta a képeit. A Wikipedia cikk az apjáról (Alois H.-ről) írja, hogy kb. 40 éves koráig nem ezt a nevet használta, hanem anyja leánykori nevét.

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.19. 15:56:21

a háborús témák rajzolása sikerült a legrosszabbul. :D"

Tudhatta ezt ő is , azért nem festette meg "Berlin végnapjai"-t :)
süti beállítások módosítása