Csepelek Tibetben 1956.

2013. december 01. JTom

1954-ben magyar delegáció járt a baráti Kínában. A tárgyalások elsősorban gazdasági jellegűek voltak. A kínaiak érdeklődést mutattak a Csepel teherautók iránt és meghívták a magyar gyárat az 1956 őszén megrendezendő Tibeti versenyre.

_00.jpg

Addigra a kínai befolyás teljesen kiterjedt Tibetre, ám a fegyveres konfliktus még nem kezdődött el. A Dalai Láma is Lhászában (a tibeti fővárosban) élt 1959-ig.

Az említett versenyre a magyar gyár a D420-as motorral szerelt autóját nevezte, ám azt - a várható különleges magashegyi igénybevételt figyelembe véve - kissé átalakították. A motor a HD azaz "hegyi dízel" jelölést kapta. A verseny résztvevői meglehetősen illusztrisak voltak, hiszen a márkanevek ma is ismerősen csengenek, hiszen szovjet, amerikai, csehszlovák és kelet-német gyárak is neveztek: IFA, GMC, GAZ, Dodge, Prága és ZIS-150. A verseny Lancsauból indult. A cél a 2244 km-re fekvő Tibet fővárosa, Lhásza volt, melyet a karaván több helyen 4000 méter fölött haladva szeptember 25-én ért el.  

A konvojt a teherautókon lógó kínai katonák kísérték az expedíciót védendő. A verseny a Kínai Kommunista Párt VIII. Kongresszusa idején zajlott, amelyen magyar küldöttség is részt vett a későbbi forradalom leverésében is szerepet vállaló Kádár János vezetésével. 

Bár a versenyt megnyertük, a rendelést végül a Szovjetunió kapta meg (micsoda véletlen). Az autók október 23-án még Tibetben voltak, későbbi sorsuk ismeretlen, az itthon történő események elhomályosították az emléküket.

Szívesen vennék további információt, különösen a résztvevőkről, a verseny részleteiről és a kocsik további sorsáról.

_001.jpg

A Csepel autógyár kapuja az ötvenes évek elején.

00.jpg

01.jpg

Erről a képről több forrás állítja, hogy Nyugat-Afrikában készült, de ez is a tibeti verseny egyik kocsija. Kínai írásjelek az ajtón.

02.jpg

Útközben...

03.jpg

03_1.jpg

A magyar versenyzők a célban Tibet fővárosában Lhászában. Mindhárom teherautó célba ért.

05.jpg

A magyar versenyzők az ünnepélyes fogadtatáson a dalai lámával.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr635670111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Ferenc 14 2014.01.26. 23:22:26

Erről nem tudok, de szintén ekkoriban csepel teherautókra szerelt kútfúró gépek járták Mongóliát. Egy húsz perces, színes (!) híradófilm is készült róla, Ezt láttam Mongóliában címmel, melyből kiderül, hogy Baráth József bányász és csapata szocialista segítség képpen kutakat fúrnak a ritkán lakott ország népének. De a rossz nyelvek szerint valójában kőolaj után kutattak.

Rollende Landstrasse 2014.02.11. 20:54:18

Egy kis lektorálás: a dalai láma nem neve, hanem címe a vallási vezetőnek, ezért kisbetűvel írandó. Mint a római pápa vagy az angol király.

Van egy összeállított anyagom egy 1917-es, meglehetősen furcsa okból bekövetkezett vasúti balesetről. Érdekel?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.02.12. 12:14:36

@Rollende Landstrasse: ismerem az esetet, nagyon örülnék, ha vendégszerzőként publikálnád nálam! elküldöm a mailcímemet, ahová írhatsz. üdv!

Boldizsár jános 2014.04.15. 22:16:43

A 4. képen látható jármű a Tibeti expedícióban vett részt. A típus HD-420, ilyen típus a Nyugat-Afrika expedícióban nem vett részt ami 1963-ban történt. Abban az expedícióban egy ÁMG-450 műhelygépkocsi és az akkor új típusú D-344 vett részt két Ikarus autóbusz kíséretében. A D-420 akkor már "kifutott" jármű volt. Lehet nem jól emlékszem a névre,de az említett képen Nagy János próbamester látható. Ő nem volt az Afrikai próbán. Üdv.
süti beállítások módosítása