Szolid szocialista erotika

2017. november 22. JTom

...avagy pajzán karikatúrák a ’60-as évekből!

 

000_1963_3.jpg

1963.

"Kugit már régóta ismerem mint lelkes olvasómat, kommentelőt és még lelkesebb helytörténészt. Néhány hete volt szerencsém találkozni vele és a beszélgetésünk során ígérte meg az alábbi gyöngyszemet! - Jtom"

Köszöntöm a kedves Olvasókat! Kuglics Gábor (kugi) vagyok; lakóhelyem, a Vas megyei Püspökmolnári község múltját tárom fel és teszem közzé a blogomon. A régi újságcikkek lapozgatása közben azonban sok más érdekesség is megragad. Ilyen „kutatási melléktermék” az a néhány tucat karikatúra is, amelyeket ma mutatok be.

Ezek a pajzán rajzok a Vas Népe című megyei napilapban jelentek meg, méghozzá a ’60-as években. Érdekes, hogy az ’56-os megtorlásokat követően néhány évvel (az utolsó kivégzés 1961 augusztusában volt!) már megjelenhetett pl. egy meztelen női test – még ha csak rajzon is – egy napilap hasábjain. Nyilván ez is a kádári kiegyezési politika része volt: a korbács után a mézesmadzag… (A három "T" az egykori szocialista kultúrpolitikában: tiltott, tűrt, támogatott - Jtom).

A karikatúrák között akad néhány olyan, amelyet külföldi lapokból vettek át (hogy mennyire jogtisztán, arról nem tudok nyilatkozni…), de a zömüket a korszak ismert rajzolói készítették: Endrődi István, Fülöp György, Toncz Tibor, Szegő Gizi, Mészáros András, Balázs-Piri Balázs. Róluk a magyar karikaturisták wikipédia oldalán  található bővebb információ. Czobor Károlyról itt, a festőként ismert Zentai Pálról pedig itt olvashatunk. A Tóth Judit és a Komádi István nevű karikaturistákat nem sikerült beazonosítanom. Utóbbi lehet elírás is, mert Komádi Imre nevű rajzoló viszont létezett. Valószínűleg a Czobor Elek név is valójában Czobor Károlyt takarhatja… Rajtuk kívül még egy „hadnagy” szignóval alkotó művész kiléte maradt rejtve. 1967-ben két LF monogramú karikatúra pedig valószínűleg a fiatal Lakatos Ferenc alkotása.

A karikatúrák egy jó része mezőgazdasági munkákat (is) ábrázol, hiszen akkoriban az volt a meghatározó termelési ág (továbbá: a ’60-as évek elején zajlott az erőszakos téeszesítés egyik nagy hulláma!), nagyon sok rajz szólt viszont a társasági életről, a férfi-nő vagy férj-feleség kapcsolatról. Sok karikatúránál egyértelmű a pajzánság: ez mind a képi megjelenítésben, mind az alá írt szöveg kétértelműségében megragadható, némelyiknél azonban csak enyhe utalást találunk erre (mint pl. az utolsó előtti képnél).

Lássuk őket – időrendi sorrendben!

1962.:

1962.jpg

 

1963.:

1963_marcius_eleje.jpg

1963_1.jpg

Vegyük észre, hogy a hölgy amerikai zászlóba volt öltözve! Hogy ennek a karikatúrának volt-e valamilyen konkrét ügyhöz kötődő aktualitása, vagy pedig csak általában az „agyelszívásról” szólt, azt nem tudom. Készítője: Toncz Tibor.

 

1963_2.jpg

1963_4.jpg

1963_5.jpg

1963_6.jpg

1963_7.jpg

1963_8.jpg

1963_9.jpg

 

1964.:

1964_1.jpg

1964_10.jpg

1964_2.jpg

1964_3.jpg

1964_4.jpg

1964_5.jpg

1964_6.jpg

1964_7.jpg

1964_8.jpg

1964_9.jpg

1964_11.jpg

1964_12.jpg

1964_13.jpg

 

1965.:

1965_1.jpg

1965_2.jpg

1965_3.jpg

1965_4.jpg

1965_5.jpg

1965_6.jpg

 

1966.:

1966_1.jpg

1966_2.jpg

 

1967.:

1967_1.jpg

1967_2.jpg

1967_3.jpg

1967_4.jpg

1967_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2213345011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Black Hole 2017.11.22. 11:50:46

Hát ez jó volt, köszi! Egyetlen hiba van benne, hogy néhányra emlékszem.

IamTwo 2017.11.22. 11:58:00

Ma vajon mi van a legendás bélyeggyűjtemények helyett?

gigabursch 2017.11.22. 11:58:05

S akkor még a Fülesek és hasonlók elő sem lettek szedve
(pl. zsebnaptárak)

adg 2017.11.22. 12:17:56

Sajnos en is emlekszem ilyenekre, meg a hahotara, meg fules meg mittudomen, gond nelkul vegigolvastam mindet a legcsekelyebb mosoly nelkul. Biztos velem van gond, ezekben fent sem talaltam semmi vicceset. Viszont korrajznak kivalo es erdekes.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.22. 12:22:36

Volt egy darab erotikus magazin Kádár alatt, a negyedévente megjelenő SZÚR.

1976-ban azért kaptam intőt egy osztéálytársammal együtt, mert ebéd alatt kimentünk az iskolából, megvettük a lapot, majd azt visszavittük az iskolába.

Beírták az ellenőrzőbe "engedély nélkül távozott az iskola épületéből, majd pornográg kiadványt terjesztett a diákok között".

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.11.22. 12:23:58

@nookedli: a KOMMENTSZABÁLYOK megsértése miatt (múltkor is pengeélen táncoltál a hozzászólásoddal) figyelmeztetlek hogy legközelebb kitiltás jár. kérlek vedd ezt figyelembe.
köszönöm!
a bloggazda.

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.11.22. 12:47:34

@adg: Ma már azért más a közízlés, sokkal több ilyen tartalommal találkozunk a mindennapok során. És persze napjaink szemüvegén át tekintünk vissza a múltba.
Itt meg - a '60-as években - egy megyei napilapban találkozhattak ilyennel az olvasók, ami nem volt túl gyakori.
Egyetértek, ma már ezek inkább kordokumentumok.

gall travis 2017.11.22. 15:58:08

80- as évek elején megjelent egy Ludas Matyi ,a hátoldalán mai szemmel nézve néhány erotikus kép ,montázs volt.Fél tízkor már elfogyott az összes példány az újságosnál.

2017.11.22. 15:59:09

@adg: Ja, nem olyan viccesek, de jó nosztalgiázni, bár már a mai (zaklatott:) világban szexistának és hímsovinisztának bélyegeznék, annak ellenére, hogy pl. Szegő Gizi és Tóth Judit is bőven rajzolt ilyesmit.

itt laknak balfék? 2017.11.22. 17:31:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A SZÚR az színész-újságíró rangadó volt (focimeccs), szerintem te a tollasbálra gondoltál.

Hartyáni Ferenc 2017.11.22. 17:36:02

érdekes színfolt...a mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy mi lehetett ezekben vicces...de az egy más világ volt.....bélyeggyűjtemény helyett az új Iphone vonzó lehet.... :)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.11.22. 21:17:50

Jók ezek :-) Amúgy korai kamasz-emlékeim szerint a nyolcvanas évek második felében a Ludas Matyi és főleg az Évkönyve már rendszeresen tartalmazott olyan erotikus rajzokat amelyek erősen gondolatébresztők voltak :-)

Tejinashi 2017.11.22. 21:52:13

Az "Őszi szél"-hez van egy rímpárom :):
Halkan fúj az őszi szél,
S az erdőben két őz izél. :)

A "Fegyelem óh" feliratú rajzról nekem Alfonzónak egy kisfilmje jut eszembe, aminek az a címe, hogy Riadó a Pitypang Szállóban. Ez 1973-ban készül és ott is hasonló dolog van, a munkások tartják az erkélyt :D

2017.11.22. 22:06:40

@IamTwo: megmutatom a szamitogep-gyujtemenyemet :) megmutatom az uj videojatekomat :)
@pannonfunk: ez se rossz :)
@Black Hole: Igen, az a legrosszabb az egeszben, ha az ember emlekszik arra a korra, amikor ezek a rajzok keszultek - ha a rajzokra konkretan nem is, csak sok-sok hasonlora :)
Mondjuk az en kedvencem Pusztai Pal Jucika-sorozata volt :)

Black Hole 2017.11.23. 04:07:30

@vanvelemenyem: nekem a Balázs-Piri Balázs rajzok égtek be nagyon :)
Az itt láthatók közül pedig az utolsó előttire konkrétan emlékszem, és ezzel csak annyi bajom van, hogy sokkal régebbi vagyok nála :)

Terézágyú 2017.11.23. 08:23:32

@Hartyáni Ferenc:
"érdekes színfolt...a mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy mi lehetett ezekben vicces.."

Alapvetően sem akkor, sem ma nem kapnak röhögőgörcsöt az emberek egy ilyen karikatúrától - nem is ez a cél, hogy hangos nevetésre fakasszon.

advocate1 2017.11.23. 09:45:37

"Messze ringó gyermekkorom világa" Emlékszem nagyon sok ilyen akkori szempont szerint pikánsnak mondható rajz volt a Ludas Matyi magazinban is.

Munro 2017.11.24. 19:05:33

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!
nincs erre nekünk szükségünk elvtársak...

inkvisitor 2017.11.30. 08:37:34

Nekem az Endrődi rajzok stílusa ismerős. Nagyapám garázsában mindig nézegettem a falon Szabad Föld naptárat. annak volt ilyen stílusa. Meg a Képes Kalendáriumnak.

2017.11.30. 10:28:01

Ezek tök aranyosak, szerettem régen az ilyeneket a Füles magazinban :)

Ludas Matyi újság 2017.11.30. 21:43:25

LF, LAKATOS FERENC 1962-ben 25 éves volt. Hadnagy Gábor tanárnak tanult a főiskolán / Székesfehérvár/ újságíró lett, és ismert karikaturista. GYK, Gyöngy Kálmán itt 18 éves,/ Kőszeg/. Zentai Pál művészeti vezetője volt VAS NÉPÉNEK. Az egyéb rajzokat a TÁVIRATI IRODA küldte a megyei lapoknak.

Vitkóczy Edit 2017.12.01. 06:33:58

De kár, hogy nincs mindegyik alá írva, az alkotó, nagyon ismerősek sajnos.

James Morgenstern · http://fuckbook.blog.hu/ 2017.12.03. 00:58:50

Egy-két asszonykát igazán szép néni ihlethetett :D
süti beállítások módosítása