Egy felsőnyárádi kántortanító egyedülálló hadifogolynaplója

A múlt vasárnapi - az "újranyitás" utáni - első Napi érdekes összeszerkesztése után ismét D.David talált nekünk egy szuper olvasnivalót erre a péntekre. Lássatok hozzá, nekem már megvolt!

Vasárnap délben jövünk egy újabb észbontó "Napi"-val ezt már istenbiz' én fogom csinálni, szóval bekkinbiznisz. Azért várom a többi vendégszerző és szerkesztő "remekműveit" is ám! ;) - Jtom

Szoboszlay György főhadnagy szovjet hadifogságban 1946-1947-ben írt naplója, amely Gyorsan haza!, oroszul: "Szkoro damoj" címmel jelent meg a közelmúltban. A kötet egyedülálló, mert nem ismertek szovjet táborokban írt és hazahozott naplók.

Szoboszlay György fogolyfényképe (Tusinó, 1946. augusztus 11.)

A napló különlegessége, hogy a szovjet táborokban nem engedélyezték feljegyzések készítését, vagy ha készültek is effélék, azokat nem hozhatták haza, nehogy információk szivárogjanak ki szovjet táborokban uralkodó embertelen körülményekről, a kényszermunkáról. Mivel Szoboszlay György naplója a fogság alatt készült (nem visszaemlékezés, nem az események utólagos, naplószerű összefoglalása), igazi kuriózum, ehhez hasonlót a szakirodalom nem ismer. A napló forrásértékét számtalan névsor is emeli.

A 3. napló, dózni- és nyulászati tervek

Szoboszlay György (1909-1992) magyar királyi főhadnagy (miskolci magyar királyi 13. Görgey Artúr honvéd gyalogezredben), népiskolai tanító, leventeoktató, tényleges katona, a háború után vájár, tanár és iskolaigazgató a Borsod megyei Felsőnyárádon.

A fogság előtt utoljára otthon családjával (Felsőnyárád, 1944 késő nyarán, őszén)
Középen az édesanya (Édeske), ölében Katalin, jobbján Ágnes, balján János

1945. május 10-én esett szovjet hadifogságba Ausztriában. Innen az Azovi-tenger partján fekvő Taganrogba, majd a Moszkva melletti tusinói táborba került, ahonnan 1947 júniusában tért haza falujába.

A hadifogoly útja

A tenyérnyi nagyságú naplóit, füzetek papírját (rendes írólapok, csomagolópapír, nyomtatványok) ételért, cigarettáért cserélte vagy kapta és „könyvekké” köttette. A családi legenda szerint egy fogolytársa által készített duplafenekű bőrönd rekeszében hozta haza a köteteket.

A 2. füzet egy részlete (Tangorog, 1946.)

Mit csinál a fogoly a tábori élet „szabadidejében”? Mert mindig éhes, főz – elméletben, szóban persze, és Szoboszlay György lejegyezte a hallott recepteket. Hazaálmodja magát – 1945 tavaszától egészen 1947 márciusáig (ekkor kapja meg az első levelet a hazulról) semmit sem tudott a családjáról. A fogoly terveket sző arról, mit csinál majd, ha hazatér: „szabadegyetemi” előadásokon gyűlnek össze, és ki-ki a maga szakterületének részleteibe avatja be az érdeklődőket – a terveket a naplóban részletesen lejegyezte. Szemléletesen beszámol a rabélet eseményeiről, az ellátásról, az emberi kapcsolatokról és a tábor politikai életéről is.

A lejegyzett receptek egy részlete

A könyvben a napló szövege mellett a receptekből és a tervekből is ad válogatást. Olvasható a naplóíró életrajza, és lányának, a kötet egyik szerkesztőjének az írása arról az időszakról, amelyet a család a fogság ideje alatt vészelt át otthon – apa nélkül.

Fogságban készített tárgyak

Részletek a naplóból

Taganrog, 1946. április 19., Nagypéntek

Igazi Nagypéntek számunkra. De nem baj. Nagypéntek után jön a Húsvét. Halál nélkül nincs feltámadás. „Ecce lignum”. (…) Gondolatban az otthoni templomban vagyok Édeskével és a gyerekekkel. Hallom, amint Édeske odasúgja Ágikának: „A Jézuska sírját valamikor Apu díszítette így fel.” Imádkozom mindenkiért. – A Nagypénteki könyörgésben az egyház is imádkozik mindenkiért, még a zsidókért is. (…)

1946. április 20., Nagyszombat

(…) Hír a téglagyárból: Barátsági szerződést kötöttek Nagy Ferencék. A magyarok 30 napon belül hazamennek.
Csend egész délután. Gondolatban odahaza vagyok. Állandóan együtt vagyok az otthoniakkal. – Órákig ülök és nézek a semmibe. – Már a lakótársaknak is feltűnik. – Jó lesz ebből az állapotból szabadulni, mert baj lesz! – Már a plekszit kézimunka sem foglal le egészen. –

Taganrog, 1946. április 21., Húsvét vasárnap

Szép napsütéses, enyhén szeles idő. De szép lehet otthon az ünnep. – Ébresztő rendes időben. (…) Az egész tábor, magyarok, németek boldog ünnepet kívánnak egymásnak azzal a hozzáfűzéssel, hogy mielőbbi hazatérést. Munkára kevesen kimennek. – Azon a kevés oroszon, akiket láthatunk, nem nagyon látszik meg, hogy ünnep van. – Ünnep, a keresztény világ legnagyobb ünnepe! – Feltámadás, béke. Részünkre mikor jön ez el?
Célung = számláláskor a tábor vezető is mindenkinek boldog ünnepet kíván és kihirdeti, hogy délután Istentisztelet lesz. – 10^h-kor pedig villám sakkverseny. – Erre magam is lemegyek!
10^h-kor villámtorna. (…)
Általában ünnepi a hangulat. A tábor lakói az udvaron tartózkodnak. Töltik az időt. A láger vezető, a magyar zlj-pk. (Pleininger szds.) a szd. pk-ok, szóval a „vezetőség” voleball (labdajáték)-t játszik. Sok a nézőjük. – Valahogy közelébb jutnak egymáshoz az emberek, németekhez a magyarok. Nagyobb az együtérzés, mint egyébkor. Ezt eredményezi, hogy Kóba, a „lager fűrer” is részt vesz a játékban. – Különben nem nagyon szimpatikus a tábor lakóinak ez az ember, ki különben igen érdekes egyéniség. Kiváló szervező és vezető. Rettentő sokat dolgozik a tábor ügyeivel. A tábor rendjén, tisztaságán meg is látszik tevékenysége. Általában a tábor lakói félnek tőle, pedig én eddig csak azt tapasztaltam, hogy barátságos ember. – Igazságos, de szigorú válogatás nélkül.
Külön tanulmányt érdemel. –
Délután Isten-tisztelet 6^h-kor a magyaroknak a „Színház teremben”. (4-es blokk pincéje). Az Isten-tiszteletet Désy Mihály zls. (kolozsvári gyógyszerész) vezeti, aki református. Pap nincs. A tábor egyetlen papja Endrődy ref. lelkész kórházban van. – A legérdekesebb Isten-tisztelet, amit eddig csak láttam. – Kezdetre közös ének: Mint a szép híves patakra... Feltámadt Krisztus e napon. Kántori teendőket (ének kezdés) Tornyos fhdgy. (szolnoki ügyvéd, evangélikus) és Kőmíves István hdgy. (az énekkarunk karnagya) győri kántor végzik. Ének után Désy bibliai részeket olvas fel és imádkozik. Imájában a „nagy nemzetek vezetőiért is könyörög. – Az egybegyültek közösen, hangosan elmondjuk a „Miatyánkot”. – A katolikusok, reformátusok együtt imádkoznak. „De szabadíts meg a gonosztól” – után mintha kevesebben mondanánk már a befejező részt: „Mert Tiéd az ország”. Ezt nem veszi észre talán senki. – Ima után ének: Te benned bíztunk – Boldogasszony Anyánk. Énekel itt mindenki. Nincs itt katolikus, református, evangélikus, de még zsidó sem, csak magyar. – Istenem, miért nem tudott ez így lenni odahaza is mindenben, minden téren. Úgy látszik, hogy mi csak a vészben, a nyomorúságban tudunk egymásra találni. – Végül a Himnusz-szal véget ér az Istentisztelet. 

Taganrog, 1946. április 30., kedd

(…) Csodálatos egy szerszám a kanál. A vojna pléni (hadifogoly) ezzel eszi a levest, kását, halat, sült húst, cukrot és még a vajat is ezzel kente a kenyérre, amikor még adtak vajat. – Van olyan kanál is, amelynek a nyele kiélesítve. Kés. Tehát kenyeret is vág. Szükség szerint aztán lehet használni: stoppoló-fának, vaskónak, manikűr-szerszámnak, sőt még radirguminak is. Ugyanis nagyon jó kaparó szerszám a teleírt „brett” (vékony funér lemez) lekaparásához. Nagyon fontos szerszám, nélkülözhetetlen sorstársa a fogolynak. – Ha valakié elkallódik nagyobb esemény, mintha a csomagját teljesen „elzabrálnák”. – Vigyáz is rá mindenki és állandóan magával hordja. Van, aki a felső jobb zsebben (mint én is), felső bal, alsó jobb, alsó bal, farzsebben, belső zsebben, csizmaszárban. Ez utóbbi viselési mód volt a tiszteknél a legáltalánosabb. Persze csak azoknál, akiknek csizmájuk és fűzős csizmájuk volt. – Volt, mert a fűzős csizmákból bakkancs lett! Egyszerűen úgy, hogy a szára elvándorolt és úgy önálló bakkanccsá lépett elő a fűzős csizmafej. – Lehet is látni azóta fantasztikus lábszártekercs és bokakötő megoldásokat. – Igy aztán a kanál a zsebekbe vándorolt.

Taganrogból útban Tusió (Moszkva) felé
1946. július 6. szombat

Korán ébredek. Még mindenki alszik, vagy csak csendben van. Fázom, pedig az éjjel még a köppenyt is magamra húztam. Fáj a csípőcsontom. Nem kellemes mozgó vonaton a padlón feküdni. – Mi lesz még 10 nap múlva. – Kenyeret kapunk. – Majd népszámlálás, de előtte a szokásos csomag vizsga. Elviszi a hátizsákom zsebéből a rep. gyárban talált pleni bicskát. Sajnálom, de sebaj! Úgy látszik a kés a legjobban értékesíthető. – Később cukrot és dohányt adnak. (…) A felvételezőktől jön a hír, hogy szerelvényünk a fővárosba van irányítva. Civil vasutasok mondják ezt. Ők nem tudhatják. – Beszéltek magyar sváb asszonyokkal, akik már 1½ éve dolgoznak itt. (…)
Az állomás: Nikitovka – Vacsora előtt Csákányi Lacival beszélgetünk. Szó esik sok mindenről. Az idő mulása, a fogoly idő, parancsnokok, ismerősök, fogolytársak stb. Ki milyen idős? Laci még csak 25 éves. Nem panaszkodik, de elmondja, hogy ez a pár év lett volna, amikor felszabadultan élhetett volna. – Mondom én, nem tudjuk még mire jó ez az idő, amit itt kell töltenünk. A fiatalok minden esetre nagyon jó életiskolát kaptak. – Vannak 20–22 éves fiatalok érett felnőttek, de láttam 40-45 éves gyerekes tempókat felvettek. Láttam egész idős urakat, akik teljesen beszámíthatatlan gyerekes cselekedeteket hajtottak végre. – Vannak, akik türelmes, de többen vannak az ideges türelmetlenek. – Titokban még mindig reménykedik mindenki, hogy ez az utunk közvetlenül haza visz, de minden alkalmat megragadnak és állítják, hogy nem megyünk most haza, de csak azért, hogy valaki bizonyítsa az ellenkezőjét.

Tusino, 1947. március 16., vasárnap

Tegnap egész nap feküdtem. Rossz volt a közérzetem. A reumám igen kínozott. A hólyagommal is állandóan baj van. Aludtam egész napon át rövidebb megszakításokkal. De azért az éjtszakát is jól, szokatlanul jól, végig aludtam.
Tegnap este volt a tábor magyarjainak március 15-i ünnepélye. Nem mentem el. – Olyan ez, mintha a ketrecbe zárt oroszlánt reflektorfénnyel akarnák pótolni az elvesztett sivatagi napfényért. (…) Volt egy előadásom a Berky-féle magas kordon szőlőművelésről is. – Az emberek nagyon szeretik ezeket az előadásokat. Alig várják Pap Pistát, aki a mezőgazdaság különféle ágaiból, állattenyésztésből, kertészet, borászat stb. tart igen nagy tudással szakelőadásokat. Én magam is az ő segítségére kapcsolódtam be ezekbe az előadásokba.
Úgy veszem észre, hogy magyarjaink engem is nagyon szeretnek. Jó ez, mert látom, hogy a nagy tömeg még józanul gondolkodik. Tanulni akar és a fogság utáni életét új alapokon akarja kezdeni, vagy folytatni. –(...) Jött egy gondolatom: Az otthoni változott viszonyokat majd megismerve, a község adottságait alapul véve ki kellene dolgozni a község gazdasági tervét. Alap az egyes családok magán birtoka. Mindenki önállóan, de a tervnek megfelelő irányított gazdálkodást folytatna. Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek mintájára, vagy akárminek nevezhetném, közös beszerzés és közös értékesítés kötelezően. Nem kolhóz! Magán vagyon és munka, de közös irányítás és kötelező közös értékesítés! – Ilyen községi „közösségekből” járásonként (úgy beosztva, ahogy a természeti viszonyok az egynemű termelést megengedik) lennének a körzetek, amelyek a nemzetgazdaság szempontjából fontos terményeket egyöntetűen kötelezően termelnék. – Szinte kényszert éreztem egész délután, hogy ennek neki fogjak. De lustaságom győzött, míg végre most este, mivel álmos nem vagyok, írok s hogy gondolataim valamelyest visszaidézhetők legyenek. Odahaza, mivel lehet, hogy újra tanító, vagy gazda kell hogy legyek, téli foglalkozásnak nagyon jó lesz egy ilyen elmélet kidolgozása. – Mert valami kényszer hajt! Érzem, hogy meg kell tennem. Igy vagyok mint ezzel az írással is. – Egész nap henyéltem gondolkodtam és most este írnom kell.
Sok minden volna naponta, amit talán érdemes lenne lejegyezni már csak időtöltésből is, de lehet, hogy odahaza hasznát is venném, jobban mondva talán veszem is. –
– El is határoztam most, hogy csak azt csinálom ezentúl, amiből hasznom lehet, amihez kedvem van és ami jobbá, élvezetesebbé teszi majd az életet. Ezért írom a recepteket is…
(…)
A mai fürdésnél láttam újra, hogy mennyire lerongyolódott a testem. – Ha ez így megy, csak csont és bőr leszek. A bőr is csupa kiütés és kaparás a vitaminhiánytól és viszketegségtől, amit a tisztálkodás és a fehérnemű-váltás hiánya okoz. – Ma sem váltottam fehérneműt, mert amit adtak volna, még talán piszkosabb és rongyosabb, mint az enyém. (…)

 A nap a szokásos módon telt el. Este nagy izgalom. Levélosztás. Én a megszokott nyugalommal hallgatok. Nincs reményem sem. Egyszer csak jönnek a tisztek... Húzódom én is. Hátha! Egyszer csak *„Szoboszlay György”* hallom. Nem is tudom, hogyan jutok a barak közepén álló tömegig. Nyújtják a lapot. Nem látok, csak az édes ákom-bákom sorokat. Percek telnek, amíg kapcsol az agyam és megértem, hogy *Ágikám* már tud írni!
Olvasom egyszer-kétszer! Mindent megértek azonnal és még sem tudom az egészet. – Lassan lecsillapodom. Ballagok vissza a helyünkre. – Gratulációk. Érdeklődések. Büszkén mutatom a lapot. – Kimondottan büszke vagyok az írásra. –
Jön a sorok közötti olvasás. – Hátha nem úgy van. De aztán elkergetem a sötét gondolatokat.
– 

Az első levél otthonról - 7 hónapig utazott míg célhoz ért

Tusino, 1947. április 26., szombat

(…) – Tegnap a munkás brigádoknak kalória vizsgájuk volt. Maradt minden a régiben. – Futaky Gábor tegnap délben bement a kórházba. Nagyon rosszul néz ki, a gyomrával van baja. – Erről jut eszembe: Az emberek morognak, vagy viccelnek, ha evés közben jó étvágyat kíván nekik. „Ne étvágyat, hanem éttárgyat kívánj!” „Inkább ne legyen étvágyam!” – „Mit kellene már enni, hogy elveszítsem ezt a kínzó étvágyat!” – Én erre csak azt mondom, hogy inkább kínlódom az éhséggel, csak a gyomrom egészsége és étvágyam maradjon meg. Igy még lesz rá remény, hogy odahaza rendbe jön minden. De az elrontott étvágy és gyomor nem sok reményt ad. – Az emberek igen éhesek és mégsem kívánják a jó étvágyat.
A 3-as osztályozású tisztek (Kapros, Vereczkey, Zádor, Csontos, Duchon, Mandula) ma kivonultak a „Máj”-ba. (Május 1-ről elnevezett akadémia.) – Ma csak 10-en ebédeltünk idehaza. Elég szépen jutott leves, de csak leves volt, kenyér és 2 dkg vaj. –
Az időjárás megjavult. A poloskák is nagyon ébredeznek. –
A német békével kapcsolatban: A német hadifoglyok 1948. dec. 31-ig haza lesznek szállítva. – A magyarokról nincs ebben szó, nem is lehet. Nagyon elkeseredett a társaság. Kezdi mindenki feladni azt a reményt, hogy még az idén hazakerülünk. –

Útban Magyarország felé, 1947. június 21., szombat

Kolomea. Idő: 21^h. Zavaros vacsora. Nem veszem fel az adagomat. – Kmugkahvarin [?] utazunk. Egy kisebb állomás. A vacsora további osztása. – A nép valósággal őrültként tolong. Kiabál, tolong, csal. – A főszakácsnak kiabálnak többen: „Hol a liszt járandóság? Miért vizes a leves? Stb.” Végre elveszti türelmét a főszakács (zsidó) és alaposan megtiszteli a népet: Nem félek én tőletek, kutyák. Akkor sem féltem, amikor a te kezedben puska volt, az enyémben meg lapát, a fajtád Istenit! – Ide jöttél gyilkolni és rabolni és még követelőzöl! Rajtam követelsz valamit? Mit adtál te nekem? Fogságot, szenvedést, fajtámnak, hozzátartozóimnak meg gettót. Gyere ide, hadd nézzek a szemed közé! Szembe merek én nézni. Akkor is szembe néztem, amikor puska volt a kezedben és azt mondtam, hogy ide lőjj! Te disznó, bitang! (Közben Horthyt, az urakat emlegetve leírhatatlan módon káromkodott. Nem csodálkozom rajta!)
A főszakács szavaira csend. (Szememből kiesett a könny. Szerencse, hogy sötét volt.) A nagyszájú, bujtogató magyar nem mert kiállni. (Szégyenlem magam fajtám miatt.)
Igaza van a főszakácsnak, mert az állat tört ki az emberből. –
Sokan megkísérelik, hogy a sötétség leple alatt még egy adagot felvegyenek. Többnek ez sikerül is. Igy aztán voltak, akiknek nem jutott vacsora. – Nem lehet a népet elküldeni. Többen felugrálnak a konyhakocsiba. Az orosz őrnagy, kapitány is fellép. Lelökdösik a népet. Zavarják a vagonba. Közben már mozog a vonat. Nehezen beszállok én is. Kezemben a vacsorám. –
Ideges vagyok. Leszidom a népet. (…)
– Ilyen zavaros, szégyenteljes nap még nem volt az életemben. Talán a fogságbaesés pillanatában volt ilyen érzésem. – Nehezen alszom el. Egyvégtében alszom. Amikor felébredek kb. 6-7 óra.

Máramarossziget, 1947. július 5., szombat

Napról-napra gyengülök. Mióta itt vagyunk Szigeten legalább 4-5 kg-ot fogytam. Arról veszem észre legjobban, hogy aránylag jól végig alszom az éjtszakát és a reggeli kenyér és cukor (ma cukrot kaptunk, de a kenyér olyan nyers, szalonnás volt, amilyen rossz kenyeret még hadifogságom ideje alatt sem ettem) együltő-helybeni „bevételezése” után megint alszom délig. Jön az ebéd. Bableves savanyúsággal, hússal. Sem bab, sem hús nincs benne. De csalamádé igen. Olyan „bab-tea” ez is, mint az 1946. augusztusi tusinói bablevesek voltak. – Rémesen megy az „élelmezés”. Pedig minden nap beszélünk az állomáson dolgozó munkás részlegekkel. Tegnap elmondták, hogy egy vagon lisztet és egy vagon zsírt raktak ki. – Ma kölest, babot, húst, szalonnát. – Csak azt nem tudom, hogy mi pedig szárított halat kaptunk pld. tegnap, hogy ezt Magyarországon melyik halász-társaság készítette. A levesekben csak mutatónak van egy kis hús-foszlány. Zsír semmi nem volt megint az ebéd levesen. Ize, a rettentő paprika-csípésen kívül semmi. Még a tusinói liszt levesek, a „legsötétebb” ellátási időszakban is, valósággal ízletes krém-levesek voltak ehhez a kotyvalék, moslékhoz viszonyítva. – Vacsora árpadara főzelék ugyancsak csalamádéval tömítve, de legalább ez sűrű volt. „Megállt benne a kanál” – ami a fogolynak leghőbb álma, vágya. Zsiradék azonban semmi! – A szakácsok sem tudnak főzni. Tusinóban ebből a „produktból” valóságos „csemegét” csináltak volna. – Összefoglalva: ez az ellátás hosszabb itt-tartózkodásra csak annyiban jó, hogy elvegye az ember eddigi gusztusát és csak tengődik a szervezet, felhasználva a még meglévő tartalékokat is. A deszka nyomását napról-napra jobban érzem a csípő-csontokon. Ülni pedig, akár a földön, akár a lócán valóságos vezeklés. Sétához, mozgáshoz nincs erő. Csak szédeleg az ember. – Nálam még hozzájön a sérvemnek sokszor rémes fájása és a reuma. – Sokszor már arra gondolok, hogy annyira leromlik a szervezetem, hogy nem lesz rá mód otthon sem feljavítani. –

Szerkesztette: Kornyáné Szoboszlay Ágnes, Kornya István

Oldalszám: 274 oldal, térképmelléklettel

Kiadó: Szokosz Bt.

A kiadás éve: 2017

Ár: 1990 Ft

Kapcsolat: Kornya István * kornyaistvan@gmail.com * 30/571-13-01

Honlap és megrendelési lehetőség: http://hadifogolynaplo.inform-line.eu/index.php

GULAG EMLÉKÉV: A könyv megjelenését „A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” pályázatán nyert támogatás tette lehetővé.

Írta: Kornya István
Összeállította: D.David