Arcade csodaország - 1968

2015. december 09. JTom

A Kansas City-béli Wonderland játékterem a negyvenes évek közepétől 1982-ig várta a játszani vágyókat. Az arcade (árkád) műfaj mint olyan, az ilyen termeknek köszönhette nevét, amiknek sajátos hangulatát a korombeliek még megtapasztalhatták, főleg ha jártak a hetvenes-nyolcvanas évek NSZK-jában, vagy az akkori USA-ban.

arcade-6.jpg

A műfaj játéktermei az ötvenes-hatvanas-hetvenes években élték virágkorukat az Államokban. A számítógépes videojátékok előtti mechanikus és elektronikus gépek rendkívül kedveltek voltak a fiatalabb korosztály köreiben.

A teremben rendszerezve elhelyezett játékgépek mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehettek a betérők. Lehetett enni, inni, de igazolványkép-készítési és laminálási lehetőség is volt, ezek természetesen mind automatákkal. Saját lemezt is készíthettek itt, hangjukat rögzítve a jövendőbeli Elvis-ek.

A Kansas City-i Wonderland "legbájosabb" története azé a 13 éves kamaszé. aki 1948-ban álarcban kirabolta az üzletet. Zsákmányát - a 150 dollár értékű negyeddollárost - hamar visszaszerezte a rendőrség, hiszen az általa a közeli üzletekben vásárolt holmikat és a taxit is 25 centesekkel fizette ki az ifjú gengszter.

Most 1968-os évből láthatunk fantasztikusan szép, hiánypótló színes képeket a Wonderlandból, az Amerikai Nemzeti Archívum jóvoltából.

arcade-1.jpg

arcade-2.jpg

Hot-dog, hamburger, fánk, üdítő

arcade-3.jpg

Fotóautomaták. Az a kicsi bélyeget árult.

arcade-4.jpg

Névjegykártya és fotólamináló a flippersor elején

arcade-5.jpg

Jó lenne tudni mit lehetett csinálni a bal oldali számozott kabinokban

arcade-7.jpg

Flipperek és pattogatott kukorica automata.

arcade-8.jpg

A szabályok: "Tilos a szabad játékok továbbértékesítése. Ne rongáld a gépeket. Szabad játékért nincs visszatérítés. Flipperezni csak 16 éve felettieknek lehet. A csúcsdöntésért semmilyen díj nem jár".

arcade-9.jpg

Véletlen generátoros jövendőmondó, szerelem-mérő és a többiek. Nézzétek a gépágyút a jobb oldalon!

arcade-10.jpg

Ügyességi játékok: labdadobó és teke, díjakért. Arra bicóra biztosan sokan vágytak.

Hogy nagyban megnézhessétek, íme galériában is:

U.S. National Archive via Mashable

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr18148968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.12.09. 02:22:21

1978-ban, Hamburgban voltam egy ilyesmi "bunbarlang"-ban (az akkori magyar ideologia szerint), ott a kabinokban pucer noket lehetett fenykepeken nezegetni allitolag (nem mentem be).
A baratom szerint (USA) porno-kartyazni lehetett egy geppel, kb mint a poker-jatekkal. Bizonyitekom nincs egyik allitasra sem.

Disznó Úr 2015.12.09. 09:12:38

1980 körül hozzánk holland mutatványosok jártak ilyen lakókocsis játéktermekkel. Tele volt elektronikus játékokkal, botkormány és lövőgomb. Oda hordtam az összes zsebpénzemet. A kedvencem egy klasszikus rakétás játék volt, alul az űrhajó, felül jön az ellenség, a rakéta egyre nagyobb és jobb tűzerejű lesz, persze csak akkor, ha az ember sikeresen végrehajtotta az időközönként megjelenő "make rockets dock" feladatot.

SLes 2015.12.09. 15:13:22

@Disznó Úr: Ez a lakókocsis játékterem ugrott be nekem is 80 körül. 1-2 hétig "táboroztak" nálunk, ha jól emlékszem 5 forint volt egy zseton. Valami autóversenyes videojáték volt a kedvencem, egész szép összeget hagytunk ott mi is.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.12.09. 21:09:48

Minden ótómata. Amikor a flipperek így egymás mellé vannak tolva, az már szinte hálózatban játszás, nem? :)

Azért az a jövendőmondó grandma így félig takarásban nem kicsit félelmetes. Mint a pszichopata ápolónő valami zs-kat horrorban.

Atykon Troll 2015.12.10. 02:24:21

Hogyan fer el a kezuk a gamereknek az ilyen surun rakott flipperek oldalan?
süti beállítások módosítása