A Vissza a Jövőbe filmekkel kapcsolatban a főhős kocsiját mindenki ismeri. De mivel járt a negatív hős? Az amerikai autó történetében megérkeztünk a negyvenes évekhez, és egy olyan autót mutatunk be, ami érdekesebb, mint amilyennek elsőre látszik.
„Trágyaaaa? Utálom a trágyát!”
Sokat töprengtem rajta, hogy az 1940-es évekhez érkezve a sorozatban mivel rukkoljak elő, mert ennek a tágabb értelemben vett dekádnak nem szeretem az amerikai autóit. A különböző gyárak termékei nagyon hasonlítanak egymásra, kerekeken guruló krumpliknak látom őket, ahelyett hogy suhanni tűnnének, inkább látszanak rettenetesen elhízott, visszavonult sumo-birkózóknak – akármekkora képzavar is ez.
Azzal, hogy az Egyesült Államok, 1941 decemberében belépett a II. világháborúba, az olyan fogyasztási cikkek gyártása, mint a személyautóké háttérbe szorult, illetve fejlesztésük üteme is lelassult, az ország a haditermelésre állt át. Ha már a történelem nem éppen legrózsásabb korszakában gyártott autókról írunk, miért ne tennénk egy olyannal kapcsolatban, ami egy népszerű filmből lehet ismerős? Még a végén kiderül, hogy sokkal érdekesebb, mint amilyennek elsőre látszik!
1941-1948
Ennek az autónak a modellévei egybe esnek a naptári évekkel. A hét év alatt meglepően sok mindent változtattak rajta.
Érdekesnek és sokféleképp magyarázhatónak találom azt, hogy a Ford a fejlesztési kapacitásait így használta fel és nem új modell kifejlesztésére. Például a kabrió változat tetejét hidraulikus, elektromotoros és vákuum-elektromos rendszer is mozgatta a modellévtől függően. Ötféle gyújtótekercs és elosztó variációt használtak, a generátor két különböző helyen lakhatott benne, a hűtőventilátor meg három verzióban létezett. Ez volt az első amerikai Ford személyautó, aminek volt olajszűrője és az utolsó, amit be lehetett kurblizni – mondjuk már ezeket a hengerűrtartalmú motorokat sem lehetett kis izommunka így beindítani. A kurbli amúgy az autóhoz adott emelő hajtókarjául is szolgált. Ablaktörlői lehettek elektromotorosak, de vákuum is mozgathatta a lapátokat és még tényleg sorolhatnám a hasonló eltéréseket. Úgy tűnik, a Ford élesben próbálgatta az aktuális műszaki fejlesztéseit ezen az autón.
Ez volt az első Ford, ahol a szokásos kétféle kivitelt – Standard és De Luxe –, háromfélére cserélték – Special, De Luxe és Super De Luxe. Összesen háromféle motor szerepelt a kínálatban, a 3,7 literes, sorhatos, 90 lóerős volt az alapmotor. A De Luxe kivitelhez viszont már alapból járt a 3,6 literes V8, ami szintén 90 lovas volt.
Ez utóbbit 1946-ban váltotta az addig a konszernen belül, a Mercury modellekben használt, 3,9 literes V8-as, ami már 100 lóerőt tudott. A háromsebességes, manuális váltója a korszakra jellemzően természetesen a hátsó kerekeket hajtotta.
Biff filmbéli autója is ebből az évből származik, ami nem véletlen, mert ez volt az az év, amikor a polgári célú gyártást újra beindította a Ford. Ha valaki rendelkezik részletes infóval arról, hogy az 1942, február 10-én leállított polgári célú gyártás és az 1946-os újrakezdés között pontosan hogyan működött a lakosság számára az értékesítés, az ne habozzon a tudását megosztani velünk kommentben! Az biztos, hogy a kormány korlátozta ez időszak alatt a gyártást és az értékesítést és hogy a Ford gyártott négyajtós, tiszti, szolgálati autókat.
Ford tiszti, szolgálati autó
|
„Senki sem tudja beindítani ezt az autót, csak én!”
A második Vissza a Jövőbe film apró hibája, hogy Biff a slusszkulccsal indítja be az autóját abban a jelenetben, amikor az autószerelő azt kérdi, hogy van-e valami rejtett kapcsoló a kocsiban, mert neki nem sikerült. Pont becsukódik az ajtó, amikor az anyósülésről átnyúlva elfordítja a kulcsot, de az már jól látszik, hogy elengedi azt és fityeg a kulcstartó. A helyzet az, hogy a kulcs a kormányzárat reteszelte és a műszerfalon lévő indítógombot blokkolta. Látnunk kéne, ahogy Biff átnyúl a műszerfalra az indítógombhoz. Arról már nem is beszélve, hogy a motorhang alapján gyanúsan rövid idő alatt indul be és áll le a motor.
|
Ez volt a reklámgrafikusok aranykora, az 1946-os katalógus - szerintem amúgy kitűnő -, színes rajzokkal operál.
Woodie
1946-ban vezeti be a Ford a „Sportsman” kivitelt, azaz a fából készült oldalsó panelekkel szerelt, lenyitható tetejű változatot. Addig csak a kombi – „amerikaiul” station wagon – verzió létezett woodie kivitelben. Hogy a woodie mi fán terem – aki tisztában van a fogalommal, most a kezébe temette az arcát a rettenetes szóvicc miatt –, arról itt olvashattok bővebben, véletlenül pont ennek a Fordnak az elődmodellje kapcsán. Az utolsó modellévben, 1948-ban aztán nem csak Sportsman kerül le a palettáról – 28 darabot még legyártanak abban az évben, de gyanítom, hogy korábbi megrendelések kapcsán –, hanem a kombi is acélból készül már.
A sorozat előző részét itt olvashatjátok.
A sorozat következő részét pedig itt.
