Az 1989-es romániai forradalom (18+!)

2014. december 15. Izak2

25 évvel ezelőtt ezen napon kezdődött és tartott 10 napig a Ceausescu-rezsim megbuktatása, amelyet a diktátor sem élt túl. A kommunista diktatúrák közül egyedüliként a román rendszer megdöntése torkollott fegyveres összecsapásokba 1989-ben.central-square-devastated-bucharest-romania-romanian-revolution-revolutia-romana-1989[1].jpg

ceausescu_1_1_.jpg

Az 1965-ben hatalomra került Nicolae Ceausescu mindig is különbözött a keleti blokk vezetőitől; független, nacionalista politikája, a Varsói szerződésből történő kilépése, a csehszlovák megszállás elítélése már-már elfogadottá tette őt a nyugati világ szemében (van olyan vélemény, miszerint ez kitervelt volt, hogy a nyugat elhiggye, lehetséges szövetségest találhatnak a keleti blokkban - Jtom).

ceausescu-cowboy_1_.jpg

Románia részt vett a kommunista blokk által bojkottált 1984-es Los Angeles-i olimpián, sőt még az ország államadósságát is megpróbálta visszatörleszteni.

Megvolt ugyanakkor minden olyan szokása, amely egy diktátornak lenni szokott: megalomán építkezések, fényűző, pazarló életmód.

bucharest-parliament-palace_1_.jpg

tip_1005_szz_balkan_02_1_.jpg

A palota, amely a világ második legnagyobb középülete a Pentagon után, amelynek építése 1984-ben kezdődött el és amelyhez több mint egymillió tonna márványt használtak fel. 

ceausescu-la-vanatoare_1_.jpg

A 80-as évek közepére "az államadósság elleni harc" egyre nehezebb életkörülmények közé taszította a lakosságot: üres élelmiszerboltok, állandósuló üzemanyag- és fűtéshiány, akadozó a víz- és áramszolgáltatás nehezítette a lakosság életét. Az ellátási problémák okozta elégedetlenség már 1987-ben tetten érhető volt, amikor felkelés tört ki Brassóban, ám ezt a katonaság leverte és megtorolta.

brasso-1987-3_1_.jpg

1987-ben Brassóban már tüntetések kezdődtek, de ezt még csírájában elfojtotta a hatalom.

27660624_1_.jpg

1989-re ez az állapot már robbanás közelivé vált: a "Kárpátok Géniusza" az egy évvel korábban meghirdetett falurombolás politikájával végképp maga ellen fordított mindenkit és érezhető volt, hogy már csak egy szikra hiányzik ahhoz, hogy változás kezdődjön el (A képen Bözödújfalú temploma, amelyet a falurombolás részeként árasztottak el).

A változást végül Tőkés László temesvári református lelkész kilakoltatása indította el. Tőkés 1986-ban lett lelkész a városban és 1989-ig rendszeresen felszólalt a falurombolás ellen, melynek következtében megfosztották szószékétől és el akarták távolítani a városból. Az ebből kialakuló ellenállást tekinthetjük a román forradalom első lépéseként.

2482_11385219747_1_.jpg

 Tőkés kilakoltatásának hírére hívei megjelentek a házánal, hogy így akadályozzák meg a lelkész eltávolítását.

A kilakoltatás hamarosan a rendszer elleni tiltakozássá alakult, szerte a városban tüntetések kezdődtek. A tiltakozók száma folyamatosan nőtt, a rendfenntartó erőknek csak vízágyúval és könnygázzal sikerült megfékezniük a tümeget. December 17-ére újra több ezer ember gyűlt össze és ekkor már a fegyverek is előkerültek: a karhatalom a Tanács épületébe is benyomuló tüntetők közé lőtt. December 18-ára Temesváron gyakorlatilag szükségállapot uralkodott.

december-17-1989-the-day-we-must-not-forget-thousands-of-people-were-taking-the-streets-in-183795_1_.jpg

19_20i_1_1_.jpg

Az ekkor kezdődött harcok a következő napokban tovább folytatódtak. A tüntetők a kijárási tilalmat semmibe véve tovább folytatták tiltakozásukat, a hatalom pedig még erőszakosabb módon lépett fel: a Securitate egységei is megjelentek és megtorló akciókba kezdtek.

A Securitate

A Securitate (Állambiztonsági Osztály) az 1948-ban alapított román titkosszolgálat volt.

secu.jpg

Története 2 szakaszra bontható: kezdetben a hatalom megszilárdításában "segédkezett", ekkor mintegy 180 ezer embert internáltak, küldtek átnevelő táborokba. 1965 után pedig a félelem helyett a terror eszközével élt az Állambiztonság. A rendelkezésre álló adatok szerint a Securitate létszáma jóval kisebb volt, mint amit a lakosság gondolt: az 1950-es 5 ezres létszám 1989-re 15 ezerre nőtt. Ezen kívül 38 ezer fő tartozott az állambiztonsági erőkhöz, de az összlétszám így is messze elmaradt például a keletnémet Stasi 95 ezres létszámától. Ugyanakkor az informátorok száma 400 ezer fő volt Romániában, szemben a keletnémet 100 ezres létszámhoz képest. Ezekből az adatokból is jól látszik, hogy a belső ellenállás igen korlátozott tudott csak lenni ezekben az időkben Romániában. Becslések szerint a Securitate ténykedése mintegy 200 ezer ember halálához járult hozzá.

Tőkés László titkos megfigyeléséről fennmaradt fotók, amiket a Securitate készített:

tokes11.jpg

tokes12.jpg

tokes13.jpg

 

Ceausescu ez idő alatt nem mondta le korábban egyeztetett iráni útját, így december 17. és 20. között nem tartózkodott Romániában.

Eközben a forradalom fokozatosan terjedt tovább, mind több és több városban kezdődtek tüntetések, tiltakozó akciók. A Securitate egyre kegyetlenebb akciókba kezdett, voltak városok, ahol a kórházakban fekvő sebesültekért mentek és gyilkolták le őket.

December 20-án Ceausescu  visszatért Iránból és tévébeszédet tartott:

nava.hu

Egy nappal később nagygyűlést szervezett, ahol elítélte a temesvári eseményeket. Már beszéde alatt is történtek váratlan események, ahogy az alábbi videón is látszik (2:30-tól):  

Mindezek ellenére végig tudta mondani a beszédét, de ezután a tömeg nem ment haza, sőt mind többen érkeztek az utcákra. Rövidesen összecsapások robbantak ki, melynek eredménye 49 halott és 500 sebesült volt.

646x404_1_.jpg

revolutia_bucuresti_1989_006_1_.jpg

tT72oq7[1].jpg

drumul-taberei-victims-bucharest-romania-romanian-revolution-1989-revolutia-romana[1].jpg

flag-in-square-bucharest-romania-romanian-revolution-revolutia-romana-1989[1].jpg

fighting-romanian-revolution-revolutia-romana-1989-romanian-men-army[1].jpg

Mind több városban kezdődtek fegyveres összecsapások.

December 21. Kolozsvár, Szabadság tér. A hadsereg tüzet nyit a tüntetőkre, 24 halott és 56 sebesült. Néhány fotó az első percekből:  

m_1[1].jpg

m_2_1_.jpg

m_3[1].jpg

m_4[1].jpg

m_5[1].jpg

m_6[1].jpg

m_7[1].jpg

9[1].jpg

04_piata_libertatii_cluj[1].jpg

Mindezekből jól látható, hogy szerte Romániában egyre több helyen kezdett kicsúszni a hatalom a Vezér kezéből. Összecsapások voltak Nagyváradon, Aradon, Kolozsvárot, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Brassóban is. Ceausescu ugyanakkor még mindig hitt abban, hogy a nyári kínai történésekhez hasonlóan, itt is fenn tudja tartani a rendet. December 22-én hajnalra a rendőrség, a katonasággal karöltve sikeresen meg is tisztította a fővárost, kiürültek az utcák.

Temesváron is zajlottak az esmények: reggel 7 órakor hatalmas tömegek indultak a belváros felé, a peremkerületek gyáraiból, lakótelepeiről, sikeresen áttörték a rendőrkordonokat és megtöltötték a központi teret.

revolutia_forum_romeonet_ro_01_1_.jpg

revolutia_forum_romeonet_ro_02_1_.jpg

revolutia_forum_romeonet_ro_03_1_.jpg

18-23352_1_.jpg

250px-vasilemilea_1_.jpg

Vasile Milea védelmi miniszter ekkor, december 22-én követett el öngyilkosságot. Nem adott tűzparancsot és Ceausescu árulónak nevezte.

Teljes káosz mutatkozott ekkor a román pártvezetésben: Ceaușescu megpróbált még egyszer a néphez szólni, de látva a teljes ellenállást helikopterrel elmenekült a fővárosból.ceausescu_helicopter_1_.jpg

Nem sokáig tartott a menekülésük ugyanis légtérzárat rendeltek el, így Târgoviște-ben le kellett szállniuk. Egy ottani kutatóállomás dolgozói értesítették a felkelőket a diktátor hollétéről. Nem sokkal később elfogták őket.

A fővárosban és az ország jó néhány nagyvárosában a katonaság átállt a tüntetők oldalára, ugyanakkor a Securitate egységei továbbra is folyamatos veszélyt jelentettek. Az áldozatok száma folyamatosan nőtt.

victims-bucharest-romania-romanian-revolution-1989-revolutia-romana-romanians-men[1].jpg

victim-romanians-bucharest-romania-romanian-revolution-revolutia-romana-1989[1].jpg

romanian-revolution-041-384x550[1].jpg

dead-securitate-romanian-revolution_1_.jpg

Előfordult ugyanakkor, hogy Securitate tagokat a tüntetők lincseltek meg

A december 22-én elfogott Vezért és feleségét 3 nap rejtegetés után december 25-én rögtönítélő bíróság elé állították és halálra ítélték. Az ítéletet azonnal végrehajtották.

imagesBOEMOC24.jpg

ceaucescu_20halott_1_.jpg

mapn01[1].jpg

A harcok a kivégzés után még néhány napig folytatódtak, de december 28-ára teljesen megszűntek.

A Román Forradalom halálos áldozatainak száma 1.104 fő, a sebesülteké 3.352 fő. Az 1989-es eseményeket illetően azóta is több elmélet született, egyesek forradalomként, mások külföldi támogatást élvező puccsként, megint mások államcsínyként értékelik az eseményeket. Ami biztos, hogy valódi felelősségre vonások nem, vagy csak nagyon későn (2008-ban ítéltek el 15 évre két tábornokot) és nagyon kis számban történtek, a korábban hatalmon lévő párttagok közül nagyon sokan szerepet vállaltak azt ezt követő évek kormányaiban is. 

A forradalom és az azt követő napok eseményei (magyar is) a NAVA archívumában megtekinthetők.

 

Izak2

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr506940087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.15. 08:11:25

Ceasescu nem csak megpróbálta, hanem az utolsó petákig vissza is fizette $15 mrd adósságát 1989 áprilisára.

2014.12.15. 09:33:54

A Kárpátok Géniuszának egyébként is remek projectjei voltak. Pl. a kisméretű tömör téglákból épített metró-alagút (amelyet Elena cserépvirágokkal akart feldíszíteni, és csak nagyon nehezen tudták vele megértetni, hogy azok a villanyfényben nem fognak megélni), avagy a szennyes Dâmbovița folyó földalatti csatornába terelése, és fölé egy tiszta vízű, hatalmas szivattyúkkal áramoltatott mű-folyam építése, amelynek medrét -a meggyőzőbb illúzió kedvéért- Ceausescu világoskék fürdőszbacsempével végig kirakatta.
A nyolcvanas évek romániájáról a manapság leginkább a Tanu c. filmről ismert, gyilkos humorú Bacsó Péter gúnyos filmet is készített egy évvel a ribillió előtt, amely itt látható:
www.youtube.com/watch?v=PfHKImOQeHo

p_ilonka 2014.12.15. 10:06:32

Nekem nagyon tetszett a románok elszántsága, hogy kivégzéssel tettek pontot a Ceasescu korszakra.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2014.12.15. 10:47:35

Talán a legérdekesebb elmélet, amit eddig hallottam, hogy Ceausescu azzal rúgta túl messzire a pöttyöst, hogy nyíltan kérkedett vele, Románia rendelkezik atomfegyverrel (Grószt konkrétan megfenyegette ezzel 1989-ben, amikor az tiltakozott a falurombolás ellen). Eszerint a konteó szerint a szovjet titkosszolgálat aktív szerepet játszott (magyar partnereivel) az események kirobbantásában, majd a felkelők oldalára átállt hadsereg "árnyékában" azonosító nélküli orosz elit alakulatok is harcoltak, sőt, irányították az hadiesemények folyását, s amúgy "mellékesen", szép csöndben leszerelték és hazavitték az atomfegyvereket. Gorbacsov ekkor már elég nyíltan folytatta a konszolidációs politikát, nem engedhette meg, hogy egy megbízhatatlan, önfejű csatlósország is atomhatalommá váljon a keleti blokkban, még a végén Ceau magára gyújtotta volna fél Európát, ha szorul a hurok...

Csak a kommentek miatt... 2014.12.15. 10:56:59

@Hajszás Láncos: Megis tudomasom szerint meg mindig o a legnepszerubb politikus, amit meg is akartak nemregiben lovagolni, es felkertek a fiat kepviselonek. Mindenesetre szamomra hihetetlen volt hallani az attelepult osztalytarsamtol, hogy autoakksikat gyujtottek hogy legalabb a huto ne olvadjon le, mikor este 8kor minden aramot kikapcsoltak. Nekunk akkor max a tv nelkuli hetfoket kellett atveszelni meg harcolni a bananert a boltban.

Krisz005 2014.12.15. 11:07:15

Hogy pontosan miért is tört ki a forradalom, és miért nem tudta Ceausescu leverni, arról mai napig viták vannak. Érdekes az is hogy miután kifizette az adósságot utána lett forradalom, és az új román kormány eggyik első lépése az volt hogy ismét kölcsönt vettek fel.
Sok elmélet van, hogy külföldről szervezték, vagy valakik Ceausescu emberei közül, de olyan elmélet is van hogy valóban Tőkés László kilakoltatásával kezdődött, ami még megfékezhető lett volna vizont ekkor már volt aki a felsőbb körökből is segitette a felkelést, de nem az ország érdekében, hanem inkább szerettek volna Ceausescu helyébe lépni. Ez utóbbit támasztja alá az is hogy hamar kivégezték és beálitották őt és a feleségét bünbaknak, viszont senki mást nem vontak felelőségre. Sőt Iliescu akit úgy emlegettek mint Ceausescu legjobb tanitványát, nem vonták felelőségre, hanem mint a nép megmentője viselkedett majd új elnök lett.
Ceausescu és a felesége megérdemelte a sorsát de nem lett volna szabad gyorsan kivégezni, rendes tárgyalás kellett volna, és mindenkit elitélni aki segitette, mert nem csak ketten voltak bünösök. Az is bizonzitja hogy az új kormány a régi kormány bünös embereiből lett hogy akik securitate tagok vagy párttagok voltak mai napig sokkal több nyugdijat kapnak mint az aki rendes munkás volt, igy biztoitják hogy halgassanak.

Én emlékszek hogy olyan hirek terjedtek hogy akik a népre lőttek azok közt sok maszkos ember volt és mikor sikerült elkapni közülük párat és levették a maszkot a vonásaik, börszinük arab emberekre hasonlitott és nem tudtak románul. Hogy ez valóban igy volt azt biztosan nem tudom, mert a mi városunkban nem volt lövöldözés de nálunk is mindenki rettegett hogy jönnek az arabok.
Akkoriban sok rémhir is terjedt, karácsony előtt, este templomba mentünk de mire oda értünk több száz vagy több ezer ember is lehetett a templom körül mert elterjedt hogy felszállt egy repülő ami a tempomot fogja bombázni, és rengetegen mentek hogy ismerőseiket rokonaikat figyelmeztessék. De szerencsére nem történt semmi csak a rengeteg ember meg sok páncélos harckocsi volt a templom körül.
Akkoriban nagy reményeink voltak, és sok dolog valóban jobb lett, de sajnos sok dolog meg sokkal rosszabb.

2014.12.15. 11:09:13

@p_ilonka: Na ja, de kicsodák? Ugye kérdezi a bíróság, hogy "kik voltak a bűntársai?" erre Ceausescu rámutat a bírákra, hogy "te, meg te, meg te is!" és valószínűleg így is volt, hiszen magas rangú katona nem lehetett senki, aki nem volt rendszerhű.

@Pirx pilóta: Az én kedvencem az a változat, hogy Ceausescut azért takarították el, mert visszafizette az államadósságot, ez által biztosította, hogy az imperialista bankárok semmiféle befolyást ne gyakorolhassanak Romániára. Igaz, nem igaz, nem tudhatjuk, annyi mindenesetre biztos, hogy a Illiescu, a felkelés vezéralakja és a későbbi elnök, gyorsan újra adósságba keverte a román népet, és utána már minden a magyar koreográfia után ment tovább, privatizáció, multik, pingvinező politikusok...
Amúgy nekem van egy videokazettám, ami tele van Panoráma különkiadásokkal. Az (akkor még) kb. harmincas Acél Endre kommentálja az élő közvetítést: "forradalmat látunk egyenes adásban" stb. Talán a következő évfordulóra bedigitalizálom.
Egyébként meglepő, de mostanában van némi Ceausescu-nosztalgia Romániában. Egyesek úgy vélik, hogy nem ő volt a valódi bűnös, hogy ő is, meg Elena is annyira egyszerű emberek voltak, hogy egy ilyen rendszert képtelenek lettek volna felépíteni és működtetni, és hogy csak bábként használta őket az apparátus, és ugyanúgy, ahogy Elena tudományos munkáit az apparátus írta helyette, ugyanúgy az öreg helyett is az apparátus irányította az országot, majd pedig amikor eljött a rendszerváltás pillanata, akkor a feleslegessé vált és kényelmetlenül sokat tudó bohócokat rövid úton eltávolították a közéletből. Így volt, nem így volt, nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy a tárgyalás nem volt túl tisztességes, és a kivégzés is gyanúsan kapkodva történt. Annyira siettek, hogy azt sem várták meg, amíg a tévések kiviszik a kamerájukat a tárgyalóteremből. Ja, és közben kívülről ostromolta a tömeg a kaszárnyát. Vajon miért? Ugye a hivatalos álláspont szerint azért, mert Ceausescu vérét akarták, de viszont ha így volt, akkor miért ne engedhették volna be őket? Szóval elég zavaros ez az egész történet. Annyi minden esetre biztos, hogy Ceausescu ott cseszte el, hogy visszajött Iránból 20-án, amikor már mindenfelé zavargások voltak az országban. A fejéhez is vágja a rögtönítélő törvényszék, hogy jobban tette volna, hogyha ottmarad, és éli a bukott diktátorok gondtalan luxuséletét.

Krisz005 2014.12.15. 11:16:39

@tromf:

Nehéz volt akkoriban, és mi a határhoz közel éltünk, vagyis néha hozzájutottunk csempészáruhoz, de még igy is órákik kelett sorbaállni tejért kenyérért, és a legalapvetőbb élelmiszerért, akinek nem volt ismerőse és nem jutot húshoz az még a marhaszemért is sorbaált. Volt olyan hogy bementünk egy üzletbe, és csak az üres polcok voltak meg az elárúsitó, nem is értettem hogy miért nem megy haza és zárja be az üzletet, ha úgysincs semmi, de azt nem lehetett, ott kellet áljon 8 órát és mondogatni hogy nincs semmi.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.12.15. 11:18:00

@Pirx pilóta: Úgy értve, hogy saját fejlesztésű nukik és nem oda telepített szovjetek?

2014.12.15. 11:27:58

@tromf: Ó, igen, súlyos restrikciók voltak. A panelházakat csak 10 fokra fűtötték, lakásonként csak egyetlen, max 40W-os villanykörtét lehetett fölakasztani, motorbenzin még jegyre sem volt, tömegközlekedés is csak reggel meg este, amikor dolgozni mentek vagy munkából jöttek a románok. 70 éves kor fölött az orvosoknak nem volt szabad ellátnia a betegeket, ezt persze a jobb érzésű orvosok elszabotálták, és megvizsgálták az öregeket is, de gyógyszert adni nekik nem tudtak, azt a magyar rokonoknak kellett megküldeniük a Dácia Expressz masinisztájával. Természetesen tévé adás sem volt, csak esténként egy-egy rövid, hazug híradó, az ötvenes évek filmhíradóinak stílusában előadva. Az üzletek tényleg szó szerint üresek voltak, nem úgy, mint a SZU-ban, ahol a hiányt az jelentette, hogy esetleg nem azonnal tudtál Zenit fényképezőgépet venni, hanem csak hónapok múltán érkezett néhány darab az áruházba, hanem Romániában ténylegesen az alapvető cikkekből volt tartós hiány. És ami volt, az is a lehető legfapadosabb volt. Pl. gombos golyóstoll nem volt, csak kupakos, meg ilyesmi.
Szóval tényleg brutálisan megszenvedett a román nép az alatt a 7 év alatt, amíg a $15mrd államadósságukat visszafizették.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2014.12.15. 11:31:55

@Sam. Joe: igen, Ceausescu azzal kérkedett, hogy hamarosan működő atomfegyverük lesz, amit maguk fejlesztettek; Peter Sheldon könyve szerint (A rendszerváltás fekete könyve) az oroszok a készhez közeli cuccok alkatrészeit vitték magukkal - persze a szerzőt kritikával kell kezelni, Tőke Péter (ez az igazi neve) a rendszerváltáskor a Reform főszerkesztője volt, így benne volt sűrűjében, sok politikussal volt bizalmas viszonyban, cserébe azért a Reformtól nem állt távol a gagyi bulvár, és ma már azt is tudjuk, hogy Tőke III/III-as volt, a médiákoknál volt elhárító...

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.12.15. 11:37:31

@Pirx pilóta: Köszi! Azt mondjuk simán elhiszem, hogy ezzel dicsekedett, de azért egy nukit összerakni nem csupán elhatározás kérdése. Még ha tudott is bányászni hozzá urániumot, azért azt finomítani is kell... Mindenesetre érdekes, simán kinézem belőle, hogy megpróbálkozott volna a dologgal, ha van rá ideje, de abban is biztos vagyok, hogy Moszkvának lett volna hozzá egy-két szava. Pl. a "nyet" pont egy ilyen szó. 8-)

Krisz005 2014.12.15. 11:49:35

Érdekes Vasile Milea is 1985-tő volt védelmi miniszter, vagyis már a 87-es Brassói tüntetésekkor is, de akkor nem okozot neki gondott elnyomni a tüntetést két évvel később egy hasonló helyzetben öngyilkos lessz.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.12.15. 12:03:47

@Krisz005: Vasilea Milea-t 2005-ben a romániai forradalom hősének nyilvánították és az emlékére több utcát is elneveztek szerte az országban. :)

Krisz005 2014.12.15. 12:08:57

@JTom:
Az igaz, de akinek egyszer nem okoz ilyesmi gondot annak másodjára miért, és ha ő nem akkor ki adot tüzparancsot.

2014.12.15. 12:19:43

@Krisz005: Erre szokták azt mondani, hogy 1987-ben még nem hallotta meg az új idők hívó szavát, de 1989-re már megértette a haladó szellem üzenetét. Avagy a nép egyszerű nyelvén: fordított egyet a köpönyegén. Mint pl. Nagy Imre, aki padlássöprési miniszterként kezdte pályáját, és mégis bősz ellenforradalmárként végezték ki.

szita szita péntek 2014.12.15. 14:42:23

@Hajszás Láncos: Őszintén? Bár jól emlékszem az eseményekre - de csak annyira, ami akkoriban idáig elhallatszott belőle. Nem ismerem Vasilea Milea-t, ám abban szinte biztos vagyok, hogy köpönyegforgatóként aposztrofálni tévedés. Az "olyan" emberek saját céljaik érdekében állnak mindig a nagyobb sikerrel kecsegtető oldalra - és hát az öngyilkosság nem nevezhető sikerstratégiának...

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.12.15. 15:09:10

Én akkor 13 éves voltam, és érdeklődve-aggódva figyeltem a híreket, hogy mi történik tőlünk keletre. Tényleg forradalom egyenes adásban, vagy valami más (puccs, ellenterror)? A képek mindenesetre félelmetesek... Mint a mi '56-unk - színesben...

2014.12.15. 15:37:33

@szita szita péntek: egy idő után eljön az a pillanat, amikor nincs tovább... olyankor sokan az öngyilkosságba menekülnek, pusztán azért, hogy ne szerezzék meg politikai ellenfeleiknek azt az örömet, hogy meghurcolhassák őket.

J.László 2014.12.15. 16:26:00

1991-ben pár napot töltöttem Romániában.

Arad legmenőbb szállodájában vacsoráztunk. Nem volt étlap. Egy kaja volt, az összes vendég azt ette. Fent a szobában nem volt villanykörte a lámpában, így a TV-vel világítottunk. Másnap egy helyi hölgy elvitt minket Temesvárra. Estefelé értünk oda és nem kapcsolta be a fényszórót. Megkérdeztük, miért. Nincs benne izzó, nem lehet kapni, volt a válasz.

A Ceausescu érában épült bukaresti metró egyik állomása. Kicsit életveszélyesnek tűnik:
www.youtube.com/watch?v=QBhPe_A-uHg

fzoli415 2014.12.15. 18:19:28

OFF
@Pirx pilóta: mi a terved a blogoddal? Nagyon jó anyagok voltak rajta. Lehet találni hasonlót valahol?

Aureliano Buendía 2014.12.15. 18:51:12

Hozzáteszem, 2002-ben a kolozsvári nemzetközi kollégiumban (a Hasdeun) októberben is az volt, hogy vagy meleg víz volt tusoláshoz (jellemzően este 10 körülig), vagy fűtés a radiátorban (10 után).

:)

2014.12.15. 20:23:53

akárhány erdélyivel beszéltem, utálják Tőkés Lászlót..érdekes...kétszínűnek nevezik...
sokat változott Erdély-Székelyföld, lassan lehet le is hagynak minket...

dr doktorka 2014.12.15. 21:30:10

De jó videó: a Ceaucescu diktátort éltető 100 ezres komcsi tömeg a téren pont olyan, mint az Orbán diktátort éltető birkamenet.
Már előre sajnálom a birkamenetet!

dr doktorka 2014.12.15. 21:32:40

@Pirx pilóta:

Aztán melyik román atomerőmüben gyártották azokat az atomtölteteket? Az IAEA.nak is adtak belőle amikor elkobozták, vagy csak szimat szatyorban hazavitték a ruszki katoak aztán otthon azzal fütöttek be a keményebb orosz téli napokon?

daito 2014.12.15. 21:34:12

@gszabo1: azért ez felemás. Egyrészt, nagyon sok pénz áramlik oda (főleg Székelyföldre) - Magyarországról. Részben turizmus miatt is - ugye a búcsúba is minden évben illik kimenni, de a magyar politikai elit - elsősorban a jobboldali - nagyon sok pénzt tologat ki.
Eközben a helyi elit is próbál pénz tolni a román közösből - több-kevesebb sikerrel.
Maga Erdély már más tészta, ha letérsz a divatos/turisztikai szempontból érdekes / futatott útvonalról, akkor bőven látsz érdekességet. S még mész 1-2 órát, akkor meg eléred Mordort. :-)

Aureliano Buendía 2014.12.15. 21:39:15

@daito: sőt. Igazából csak akkor látsz érdekességet, ha letérsz a főútról. Persze, van olyan turisztikai cél, amit érdemes többször is megnézni (nekem a parajdi sóbánya volt ilyen), de az igazán fasza dolgokat pl. nem Korondon látja meg az ember.
Nem kell ahhoz fél óra, elég, ha a Békás szoros túloldalára lemégy. És akkor hol van még az igazi Regát... :)

dr doktorka 2014.12.15. 21:42:14

@Hajszás Láncos: "Ceausescut azért takarították el, mert visszafizette az államadósságot, ez által biztosította, hogy az imperialista bankárok semmiféle befolyást ne gyakorolhassanak Romániára."

Amikor én adtam kölcsön valakinek és az illető hosszú hercehurca után, de mégiscsak megadta, én boldog voltam hogy visszakaptam a pénzem. De most hogy szólsz, akkor jobb lett volna ha lelövöm, mert megadta az adósságát?

daito 2014.12.15. 21:44:24

@dr doktorka: az egy kérdés, másik az, hogy hol? Nukleáris töltet gyártása hely-energia-technológia-költség igényes valami; ha az országban a sima lakások világítása problémás volt, akkor pont erre lett volna "keret"?
Volt szerencsém 1-2 román erőműhöz, még most is olyan szinten állnak, hogy elképesztő; nem tartom valószínűnek, hogy 30-40 éve tudtak volna atomfegyvert készíteni. Bakker, 20 éves Renault licenc Dacia-k hétköznapi alkatrészei problémát jelentettek számukra.

Ellenben lehet, hogy volt nekik "más", elsősorban szovjet forrásból; más elképzelhetetlen. Oroszok a blokkon belül senkinek nem adtak belőlük - azt tudnám elképzelni, hogy esetleg tőlük volt valami trükkös módon - de ennek megszüntetéséhez nem kellett volna forradalmat csinálni. Szerintem konteó, az ócskábbik fajtából. :-)

PiszkosFreddy 2014.12.15. 21:53:53

@Hajszás Láncos: sajnos,akkor már 45 éves volt...
hu.wikipedia.org/wiki/Acz%C3%A9l_Endre_%28%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3,_1944%29
...és a legborzasztóbb,hogy az idén már 70.
Az a huszonöt év,az egy negyedszázad.Így visszatekintve a románok nem tudom mennyit nyertek azóta,én úgy érzem,mi minden illúziónkat elvesztettük.

micsoda? 2014.12.15. 22:10:59

Mangáliában a Fekete tenger partján nyaraltam szakszervezetei beutalóval. Ott volt minden, csak kedvesség nem. Sosem felejtem el nem kaptunk úti csomagot, és az éhségtől a reptérig, majd meg haltam. Egyébként nagyon szép, és jó termékeik voltak, azóta sem. Az odalátogatók vitték a gyógyszert, hozták a ruhanemüket. Sefteltek, ami nagyon kockázatos volt.
Úgy emlékszem, hogy aki a halálos ítéletet meghozta, öngyilkos lett.

tralalala 2014.12.15. 22:28:18

@dr doktorka: Annyira tudtam, hogy lesz egy orbánozó :) Nektek ez az agyatokra ment már rég.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.12.15. 22:44:32

@dr doktorka: @tralalala: kérlek olvassátok el a kommentszabályokat fent és ennek szellemében szóljatok hozzá a jövőben. köszönöm.

Késes Szent Alia 2014.12.15. 22:46:42

Egy lehetséges/valószínű ok, hogy miért kellett sietni a kivégzéssel:

"A hevenyészett tárgyalást követő kivégzést is azért kellett pikkpakk lebonyolítani, mert a Ceauşescu-pár roppant kellemetlen dolgokat tudott volna mondani, teszem azt a sajtó nyilvánossága előtt az új politikai elitet érintő egyes belső pártharcokról, külföldi számlákról, szívességekről, házastársi hűtlenségről, homoszexualitásról, pedofíliáról, gazdasági bűncselekményekről, emberölésekről, pénzmosásokról, Securitate-tagságról, KGB-múltról; Ceauşescu mindig szeretett mindent tudni az őt körülvevő elvtársakról (amivel mellesleg nem képez kivételt a politikusok között), amiben egy egész, elkülönített Securitate-részleg állt személyes rendelkezésére, a Centrul de Informare şi Documentare (Tájékoztatási és Dokumentációs Központ) szervezeti keretein belül."

konteo.blogrepublik.eu/2011/02/18/a-romaniai-forradalom

¿Qué tapas hay? 2014.12.15. 22:57:00

@dr doktorka: Románia elég sok erősen dúsított uránt vásárolt a nyolcvanas években. Az Egyesült Államok 38 kg-nyit szállított 1987-ig. A Szovjetunióból is legálisan vettek IAEA-közvetítéssel a colibaşi-i kisérleti reaktorhoz, úgymond fűtőelem-besugárzási kisérletekhez. 1991 után kezdték el visszaszállítani az anyagokat az eredeti országokba, legutolsóként 2009-ben az Oroszországtól 1983-ban vett ötkilónyi anyagot.

Elméletben egy fegyverre való anyag volt Romániában a forradalom idején, meg némi házi gyártású plutóniumvegyület. Az 1993-as IAEA-vizsgálat nem talált fegyvergyártásra utaló bizonyítékokat.

marczy 2014.12.15. 23:56:15

"utálják Tőkés Lászlót..."
A kevés gerinces magyar politikus egyike Erdélyben...
Egyesek túl radikálisnak tartják, de tipikusan azok, akik szórványban élnek, vegyes házasságban és a fiuk már nu vorbeşte ungureşte. Két lépésre vannak az elrománodástól.

És sajnos Románia ma is kémállam, Csau bácsi szelleme máig kísért, az SRI-nek a mai napig is túl sok tagja van, az igazságszolgáltatás nem független, lásd Mikó-ügy... A gazdaság nagy része meg egy szűk elit kezében, akik domináns piaci pozícióból is azt tesznek, amit akarnak... Az állam részéről ugyanaz az agyonadóztatás, mint Magyarországon.

Újabban a Himnusz eléneklését is büntetni akarják, teljesen visszajönnek a régi "szép" idők, amikor magyar dalokért, magyar színekért börtön járt.

Európa egyik legmerevebb alkotmány-tákolmánya, a prefektúra mindenbe beleköt, az önkormányzatok gúzsba kötve emiatt...
Ez a román "jogállam" és "demokrácia". Makó esete Jeruzsálemmel.

radiris 2014.12.16. 00:20:21

@marczy: ha majd Tőkés elszámolt azzal a több tízezer euróval, amivel több éve nem tud elszámolni, és ha majd az egykori feleségét is megkérdezik az, izé, hányatott magánéletéről és egyebekről, akkor majd lehet nyilatkozni arról, hogy mennyire gerinces vagy nem. Az mindenesetre sokatmondó, hogy Erdélyben nem mert indulni ez a gerinces erdélyi politikus, Orbánék hátán kapaszkodott be az Európai Parlamentbe.

radiris 2014.12.16. 00:37:01

@Hajszás Láncos: te vagy túl sok zombis filmet néztél, vagy idiótának nézel itt mindenkit, vagy fogalmad sincs a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájáról. Villanykörtét nem lehetett kapni, csak 25, 40 és 60 wattosat (kábé 1985-től kezdve), de olyan nem volt, hogy csak egyet lehet használni egy-egy lakásban. Motorbenzin volt jegyre (először 30, aztán 20, majd 10 liter adtak havonta, ami nagyon kevés, de ennyi volt, igaz, borzalmas minőségű). A tömegközlekedés akadozva bár, de egész nap működött, legalábbis azokban a városokban, ahol én a nyolcvanas években éltem és rendszeresen megfordultam: Bukarest, Brassó, Nagyvárad, Arad, Temesvár és Resicabánya. Olyan törvény se volt, hogy a 70 évnél idősebbeket ne szabadott volna ellátni, és ezt nem is várták az orvosoktól (a családomban több orvos is volt, úgyhogy ez is hazugság).

Nem tudom, miért kell ilyen sztorikkal kábítani az olvasókat, a Ceausescu-rezsim ezek nélkül is pokoli és borzasztó volt.

Szúnyog 2014.12.16. 00:39:15

@J.László: elmehetnél újra, nagyon meglepődnél. Csupa pozitív dolgon.

Én úgy vélem, államcsíny volt. A második vonal látta, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag tarthatatlan.
Érdemes volna azt is tudni, honnan jött a magyar sajtóba a sok dezinformáció. Ilyen volt pl. az, hogy Ártánd és Nagyvárad között kilövik az autókat. Senkit se lőttek ki. Persze harcok voltak, egyetlen magyar állampolgárságú áldozatról tudok, emlékeim szerint egy hódmezővásárhelyi MDF-es aktivista volt. Marosvásárhelyen pl. valamikor 27-e, vagy 28-a hajnalán csendesültek el a lövések.
Tőkés László akkor államférfinak indult. Ez vitathatatlan. Személyes bátorságából fakadt a szikra, mely lángot vetett Temesváron, s mely lángot valamilyen, máig nem tisztázott szervezettséggel a román, váltani akaró kommunisták szétvittek az országban. Kár, hogy főleg magánéleti aspektusok miatt messze került ettől a szereptől. Még az egyházából is kiszorult.
Az eseményekről sokat tudhat Király Károly, az a romániai magyar kommunista vezető, akinek tisztességét soha, senki nem kérdőjelezte meg. Itt él valahol Békés megyében, nagyon idősen. Vajon hajlandó lenne interjúra? Vajon akarna vele bárki interjút készíteni?

Bona Fides 2014.12.16. 06:21:29

@Hajszás Láncos: Igen. Nagy Imre, aki pontosan olyan moszkovita kommunista volt mint a többi, ma sem tudom, mit ünnepeltetnek rajta????

Konteok ide, vagy oda, Románia, Szlovákia, Magyarország, Csehország, Ukrajna a korrupció zavaros vizében halászó, oligarchák által megszállt politikai elit kezén van.

Ezek esélyt sem hagytak a demokráciának, csírájában taposnak el mindent, ami ebbe az irányba mutatna.

Mindig megdöbbenek ezeken a videofelvételeken, hogy ez a Ceau, meg a neje, az Elena, mennyire eccerű népek voltak és mégis a sarkuk alá tudták tiporni ezt a hatalmas országot.

Azt sem tudom felfogni, hogy egy ekkora ország, amelyiknek erdei, birkái, faanyaga, művelhető földje és tengere van, miért éhezett és fázott??Az, hogy nincs gáz, benzin, atomerőmű, tv-műsor, antibiotikum, stb.... egy dolog. De ezek kétszáz éve sem voltak, ezek nélkül remekül lehet élni melegben és jóllakottan.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.12.16. 09:52:38

pont tegnap láttam ezekről a gennyekről egy műsort. érdekes, hogy a felesége is legalább akkora rohadék szarzsák volt mint csaucsi...

2014.12.16. 10:05:10

@dr doktorka: hogyha azért adsz neki kölcsön, hogy utána zsarolhasd, és erre az illető visszaadja, akkor pofára történő esés forog fenn. És a szocialista blokknak nyújtott kölcsönök mögött bizony felismerhető ez a hátsó szándék.Főleg manapság, amikor ezek az adósságok a privatizáció és egyebek miatt gyakorlatilag fedezetlenné váltak.

2014.12.16. 10:10:35

@PiszkosFreddy: Akkor nagyon jól tartotta magát a koma. Hogy a románok mit nyertek, nem tudhassuk. Elvileg, mivel az adósság vissza volt fizetve, akkor is lekerültek volna a szopórollerről, hogyha marad az öreg. Gyakorlatilag a történetírás nem ismeri a "mi lett volna ha..." kezdetű okfejtéseket. Minden esetre - úgy általánosságban - furcsállom, hogy miért ilyen szegény ország Románia, hiszen természeti kincsekkel bőven el van látva szvsz valahol a magyar és az osztrák életszínvonal között kellene lenniük.

2014.12.16. 10:34:18

@radiris: Nem igaz, mindenkit gyíkká változtattak!

Mr. Rocketfinger 2014.12.16. 10:41:16

2003-ban 3 haverral (mind pesti gyerek) egy kocsival kimentünk Székelyföldre. a családban van akinek akad némi tapasztalat romániából. eredetileg úgy volt, hogy 2 kocsival megyünk. az elős tanács amit kaptunk: ha egyikünket megállít a yard, a másik továbbmegy és oda se néz, majd később megvár. láttunk furcsa dolgokat. azt hiszem épp Nagyváradra mentünk be valami rohadt széles kb 2*4 sávos úton, amikor azt láttuk, hogy az út kellős közepén áll egy traktor. csak úgy. láttunk olyan utat, ami kb.versenyaszfaltnak is elment volna (igaz felfestés nélkül), tökéletes minőség, majd mintha ollóval vágták volna el, onnan egy erdőgazdaság szintű út vitt tovább.
bár Székelyföldnek indult, végül - no comment- elindultunk a Fekete tengerhez a "festői" Constanta-ba. a román ipar remekéről képet kaptunk a Fogarasi havasokban, ahol a szerpentin minden kanyarjában állt egy füstölgő Dacia. útközben megálltunk Bukarestben. rémálmaimban ne jöjjön elő. valamelyik részen, ahol már nem nagyon laknak magyarok, falun áthajtva láttunk 5 éves cigánygyereket amelyik a magyar rendszám láttán felpattant az árokpartról és a középső ujjával jelezte a véleményét. ha ott lerohad a kocsi, valószínűleg elásnak minket a falu határában. Constanta-ban nem találtunk szállást, ellenben az egyik "hotel"-nél megtámadott minket egy falka kóbor kutya, kb 1 mp-en múlt, hogy be tudtunk szállni a kocsiba, onnan nyélgázon mentünk a bolgár határig, de ez már egy másik történet...

KAMA3 2014.12.16. 10:58:49

@Bona Fides: Például úgy nem lehetett megélni, hogy be kellett szolgáltatni az állatot, a terményt, amiből kifizették az államadósságot, a parasztnak meg nem maradt semmi.

vonatkozó tananyag: indavideo.hu/video/Hofi_Diszno_terv

teddybear01 2014.12.16. 11:24:26

@Bona Fides: Ami azt illeti, Nagy Imréről tudott, hogy a szovjetuniós emigráció alatt szorgalmasan jelentgetett a Csekának a többi magyar emigránsról. Mindegy.

Ha megnézed, a legtöbb diktátor pontosan ilyen primitív. Az értelmesebbje ugyanis előre gondolkodik, és hamar rájön arra, hogy egyszer minden véget ér.

szita szita péntek 2014.12.16. 12:05:32

@Bona Fides: "Nagy Imre, aki pontosan olyan moszkovita kommunista volt mint a többi, ma sem tudom, mit ünnepeltetnek rajta????" - Valakit ünnepelni kell. Ennek az országnak nagyjából már semmije sincsen, csak egy túlfejlett nemzeti öntudata. Ettől magyar a magyar. Országként már leszerepelt párszor, hát nemzet akar lenni. Hát legalább ezt a nemzeti öntudatot táplálják, késleltetve, hogy felolvadjunk a multikulti masszában. Ehhez pedig szimbólumok kellenek - kellenének, valami, amibe kapaszkodhat az egységsugarú gyökér. Az ideológusok mit nem adnának valami országformáló sikertörténetért, amibe kapaszkodni lehet! De nincs ilyen. Még az ünnepeink is kényszerből a bukásainkról szólnak, mert nekünk ez jutott.

off
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_%C3%BCnnepek_%C3%A9s_eml%C3%A9knapok_list%C3%A1ja

február 1. a köztársaság napja (a vh után amit azért rútul megszívtunk és ránk ült egy nagyhatalom. Ahhhaaamm...)
február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
március 15.. az 1848-as forradalom ünnepe
április 16. a holokauszt áldozatainak emléknapja
június 4. a nemzeti összetartozás napja (a trianoni békeszerződés aláírásának (1920) évfordulója)
június 19. a független Magyarország napja (a megszálló szovjet csapatok ezen a napon hagyták el Magyarországot, - nem miattunk mentek el)
augusztus 20. az államalapítás ünnepe - Az egyetlen dicsőséges aktus, de azért ez már picit rég volt...
október 6. az aradi vértanúk emléknapja
október 23. az 1956-os forradalom ünnepe
ON

No, hát félek tőle, hogy államférfiakból sem jutott nekünk sokkal jobb...
Valakit és valamit pedig ünnepelni KELL!

Krisz005 2014.12.16. 12:47:06

@Mr. Rocketfinger:
Én pont forditva tapasztaltan, erdélyben sok román utálja a magyarokat, persze nem mind, és erdély tele van olyan falfirkákkal hogy erdéy a románoké, a magyarok hazátlanok, meg hasonló, de ahogy átmegyünk erdélyből romániába ott már ritkán látni ilyet ott inkább a besarábia a románoké felirat a jellemzőbb, és túl a kárpátokon, ahol nem is nagyon éltek magyarok egyszerüen nem is foglalkoznak azzal hogy hova tartozik erdély, és a magyarokkal pont úgy bánnak mint akármilyen más nemzetiségü emberekkel, persze bukarest egésszen más, ott szintén nagy magyargyülölet van.

Ceausescu meg először felnézett a magyarokra, mikor még nem volt elnök a gyerekeikre egy magyar lány vigyázott, és mikor haza akart menni Ceau azt mondta hogy küldjön neki egy falubeli magyar lányt mert ő azt akarja hogy magyar vigyázzon a gyerekeire, mert müveltebbek mint a románok. Később mikor elnök lett, már tiszta románokból álló romániát akart, amiben zavaró volt a sok magyar.

Amúgy Elena még a férjénél is rosszabb volt, Ceau volt hogy a maradék kaját, tortát stb, oda adta a szolgálóinak de miután lefeküdt Elena kiment és parancsolta hogy adják oda a kutyáknak, mert a szolgálók nem méltóak arra hogy az ők maradékaiból egyenek. Elena még a saját lányát is figyeltette a securitátéval, és állitólag már Ceau nem is igazán tudta mi van az országba, nem is nagyon érdekelte, és inkább Elena irányitott.

2014.12.16. 13:24:41

@Mr. Rocketfinger: Én is akkoriban voltam ott utoljára, és bizony az utak nekem is maradandóak voltak. A régi utakkal még nem volt baj, mert azok két oldalán fasor állt, és a fák törzsét 1m magasan lemeszelték, de afalvak köré újonan épített elkerülő utak mellett nem voltak fák, de prizmás karók se, meg felfestés se, éjszaka ugyan hiába kapcsoltuk föl a lámpákat a kocsin, többször megesett, hogy "kikanyarodott" az út alólunk. Végül szinte lépésben elvergődtünk a következő településig, és megszálltunk, mert be voltunk parázva, hogy az árokban kell éjszakáznunk.

2014.12.16. 13:52:16

@Krisz005: Nos, ez még a Habsburg Monarchia nemzetiségpolitikája miatt van így. A Magyarországhoz csatolt nemzetiségek mindig is sérelmezték, hogy a magyarok nem csupán önrendelkezési jogot kaptak a kiegyezéssel, hanem hogy elnyomó jellegű nemzetiségpolitikát folytatnak, és "el akarják magyarosítani" szegény tótokat, románokat. Ez az elégedetlenség annyira érezhető volt, hogy maguk a Habsburgok is Svájci mintára, kantonok szövetségévé kívánták átszervezni a birodalmat. De ez persze a magyarok heves ellenállásába ütközött. Azután meg jött Gavrillo Princip, Trianon, és a fagyi visszanyalt, az addig titkoltan parázsló magyargyűlölet lángra kapott.
Csak hát ezt a magyar iskolában nem pont így tanítják. Pedig történelmi tény, rengeteg feljegyzés is maradt róla.

GERI87 2014.12.16. 15:28:44

@Hajszás Láncos:

Ceausescu hibbant, műveletlen paraszt volt. Innen a magyarellenessége, ami könnyen lehet hogy csak politikai szerep, meglovagolva a román nacionalizmust: ha már kaja meg siker nincs hát gyűlölködjünk egy kicsit, meg nézzünk le másokat a budiról!

"Csak hát ezt a magyar iskolában nem pont így tanítják. Pedig történelmi tény, rengeteg feljegyzés is maradt róla. "

A magyarosítási szándék tény, mindenhol tanítják.
De ha nem lett volna kisebbségi elnyomás akkor is létezett volna román irredentizmus és magyarellenesség. Pusztán csak azért mert románok tömbje élt a magyar államban, az egységes nemzetállamhoz megkellet szerezni.

2014.12.16. 19:22:21

@GERI87: Én ezt kétségbe vonom. Ha a magyarok tiszteletben tartották volna a nemzetiségek önkifejezési vágyát, a nemzetiségi mozgalmak és a magyarellenesség eleve okafogyott lett volna. Az a nagy helyzet, hogy a magyarok pontosan ugyanazt csinálták a nemzetiségekkel, mint ami ellen 1848-ban olyan nagyot lázadtak, amikor velük csinálták az osztrákok. Különösen aljas dolog ez annak a fényében, hogy a szabadságharcukban bizony mindenki támogatta őket, lengyelek, tótok, még a románok is.
És sajnos ezek a sérelmek még a huszadik század második felében is meghatározóak voltak a környező országok politikájában.
Hogy pont Ceausescu esetében ez mennyire volt őszinte érzelem, vagy egyszerű populizmus, az tulajdonképpen teljesen lényegtelen is, mert a falurombolást ugyanúgy nem lehetett volna végrehajtani sokezer magyargyűlölő román hivatalnok nélkül, mint ahogy a holocaustot sem tudta volna Hitler végrehajtani a többszáz éves európai antiszemita hagyományok nélkül.

lehel kürtje 2014.12.16. 19:23:05

@p_ilonka: Ceausescu fölött azok mondtak ítéletet, akik ép annyira bűnösök voltak a kommunista gaztettekért, mint a pártelnökük. Valójában ezzel a kivégzéssel mentették meg magukat.

lehel kürtje 2014.12.16. 19:37:02

@Hajszás Láncos: Azóta pedig ép ezek a nemzetiségek nyomják el azokat, akik (szerintük) korábban őket nyomták el. Szóval ne csodálkozzanak a románok se, ha egyszer vissza nyal a fagylalt.

GERI87 2014.12.16. 21:52:35

@Hajszás Láncos:

"Ha a magyarok tiszteletben tartották volna a nemzetiségek önkifejezési vágyát, a nemzetiségi mozgalmak és a magyarellenesség eleve okafogyott lett volna."

A nacionalizmus, nemzeti ébredés korában vagyunk, volt elég ok: egységes nemzetállamot akart minden nemzet, Magyarország meg ennek az útjában állt.

Korábban, a XVIII.sz-ban lehetett volna magyarosítani (ill közös nemzettudatot kialakítani, mint pl a brit, belga) de az eltérő vallás és nyelv miatt akkora eredményt az sem hozott volna mint pl Franciaországban. Ennek viszont akkor sem jogi, politikai, sem gyakorlati lehetőségei nem álltak fenn, lévén MO-ág nem független és a soknemzetiség "problémáját" sem ismeri fel, alulról szerveződő polgárosodása sincs....
Később (a reformkor, szabadságharc alatt) meg már csak megkésett ábránd, utópia volt.

"a szabadságharcukban bizony mindenki támogatta őket, lengyelek, tótok, még a románok is."

A horvátok, szerbek, románok, szászok, a szlovákok jó része meg nem.!
A horvátok annak ellenére sem (vagy éppen azért) hogy területi autonómiával bírtak, mivel nemzeti keretük megvolt, ennél többet nem ajánlhattunk (anno Rákóczi sem). Céljuk már a függetlenség.
A szerbek is hasonlóan állnak hozzá (határőrvidék).
A románok szászok nem kívánták Erdély és Mo-ág unióját.
A szlovákok meg szintén territóriumot akartak...

Ezeket pl Kossuth mereven elutasította.

Szúnyog 2014.12.17. 09:44:47

@Hajszás Láncos: "Különösen aljas dolog ez annak a fényében, hogy a szabadságharcukban bizony mindenki támogatta őket, lengyelek, tótok, még a románok is."

Ez ugye nem így volt. Elég a mócok vérengzéseire gondolni. Tudod, hogy a Sziget-hegység vidékén településeket irtottak ki?

2014.12.17. 10:32:32

@lehel kürtje: Szemet szemért! És akkor a végén majd mindenki vak lesz.

Gringo 2014.12.17. 18:00:45

Ez a Tőkés nagy sz@rkeverő volt világéletében!

walter sobchak 2014.12.17. 22:00:04

@Hajszás Láncos: Egy román munkatársamat (nem erdélyi magyar - amúgy véletlenül pont Elena :D -, és 30 éves, tehát kisgyerekként élte meg még '89 karácsonyát is) nemrég megkérdeztem, mi a véleménye arrafelé az embereknek Ceauról, mert idehaza olvasni ezt is, azt is, na meg aztán a magyarok kb. pártállástól függetlenül ugyanazt gondolják róla. Őszintén megmondom, hogy mivel még gyerek volt '89-ben, azt vártam, hogy panaszkodni fog, hogy milyen szar volt stb., aztán nagyjából én is azt a nosztalgikus "persze, szar volt, de most még szarabb, a maifiatalok így meg úgy, aki dolgozott, az megélt"-jellegű választ kaptam, mint amit nagyon sokan (és sokszor szintén pártállástól függetlenül :D) idehaza is hangoztatnak a Kádár-rendszerről. Persze jobb lenne több választ is hallani, de ezek szerint tényleg igaz ez a nosztalgia (mert amit erről az időszakról olvastam, az alapján nehezen hittem el).

A tárgyalásos-kivégzéses videósorozat hihetetlen, gyakorlatilag abból áll, hogy a vád a Ceau fejéhez vágja a bűneit, aztán tűz (ismert, hogy a stáb alig tudta elindítani a kamerát, és már lőttek is). Mondjuk Elena szerintem konkrétan nem volt normális, ha csak a fele igaz azoknak, amiket olvastam róla.

2014.12.18. 10:14:32

@Hajszás Láncos: picit legendaszagúnak érzem ezt a kölcsönnel zsarolás esetét.
Alapesetben az van erőpozícióban, aki FELVETTE a kölcsönt, mert ha úgy akarja és nem fizeti, akkor a kölcsönadó anyagi veszteséget szenved el.
Aki adja a kölcsönt az hogy tudja zsarolni ?
Lerohanja katonasággal ? Gazdasági embargóval ? Ezek az eszközei kölcsön NÉLKÜL is megvannak. Lást Irak lerohanása tömegpusztító fegyverek utáni kutatás címén, ami nettó hazugság volt.
Tehát mivel lehet zsarolni egy kölcsönt felvett országot, ha neki a kezében van a "nemfizetemvissza" fegyvere ?

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.21. 04:07:07

@walter sobchak: bizony ezt en is tapasztaltam, de meg fiatalabb korosztallyal, korai huszoneves roman egyetemistakkal beszelve meg 2008-2010 kozt, akik gyakorlatilag mar nem emlekezhettek a Ceau rendszerre, egyertelmuen nosztalgia volt a reakcio, hogy akkor Romania nagy es eros volt, most meg kicsi es gyenge. Gondolom otthon halljak ezt a hulyeseget a szuleiktol. A Bukarest es keletre fekvo teruleteken, ahol meg sose lattak magyart, remhirek terjengenek Szekelyfoldrol meg a magyarokrol, hogy milyen eroszakosak es kb. patas ordogok. Szoval az is gyulolte a magyarokat, aki elotte sose latott egyet se.
Az olaszokat, franciakat viszont imadjak. Mondjuk ez nem kolcsonos, a nyugatiak azert nem annyira lelkesednek a romanokert.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.21. 04:17:17

@Hajszás Láncos: " Különösen aljas dolog ez annak a fényében, hogy a szabadságharcukban bizony mindenki támogatta őket, lengyelek, tótok, még a románok is." - ennel nagyobb hulyeseget ritkan olvasok. A totok kis resze szimpatizalt a szabadsagharccal, a lengyelek igen,de ugyanakkor a cari es a csaszari.seregben is szep szammal voltak lengyel katonak, akik a magyarok ellen harcoltak. Volt lengyel legio meg kis szamu tiszt, ez teny. A romanok annyira szimpatizaltak a magyarokkal, hogy Del-Erdelyben gyakorlatilag etnikai tisztogatast hajtottak vegre, lemeszaroltak a magyarokat, civileket foleg. Avram Iancu ugye mond valamit ez a nev.
A szerbek, horvatok szinten Habsburg oldalon alltak, magyar civileket meszaroltak.
A szaszok egyontetuen magyarellenesek voltak.

A magyarok otg csesztek el, hogy a torok hodoltsag utan betelepitett romant, szlovakot, nemetet nem magyarositottak el idoben. Persze a Habsburg telepitett be minden jottmentet, a magyarok iga alatt voltak, nem volt ebbe beleszolasuk.
Sajnos a soknemzetisegu allamok gyengek, illetve magukban hordozzak a konfliktusok lehetoseget. A francia idoben kiirtottak az osszes kisebbseget, betetozve a francia forradalommal. Most mondjuk az arab meg a neger bomlasztja ott a tarsadalmat, azzal nehezebb lesz leszamolni, mint a bretonokkal es a del-francia kis nyelvi szigetekkel.

JanDítě 2014.12.21. 11:20:56

érdekes videókat lehet megnézni a nava oldalán..pl a budapestiek véleménye a bukásról..milyen boldogok, milyen felszabadultak az emberek..itt még lehet látni a hitet és a reményt hogy egy jobb világ fog jön...nem is értem hogy korcsosulhatott el ennyire a magyar, hogyan vált az ország a balkán fővárosává...bár lassan már egyedül Mo a balkán..szomorú, mérhetetlenül szomorú történet a mienk...

walter sobchak 2014.12.21. 12:27:30

@aki mást mond az hazudik: Bizony, tényleg nagyon bírják az olaszokat és a franciákat, plusz a spanyolokat is, hiszen ugye latin nyelv a román is, és könnyen megértik egymást (még ha nem tud olaszul/spanyolul, akkor is érti, hogy miről beszélget két olasz vagy spanyol; már több külföldi munkatársam is mondta, hogy a magyaroknál viszont lövése sincs, miről beszélgetnek). És sajnos minket tényleg nem kedvelnek, a cégen belül, ahol dolgozom, nincs is román-magyar haverkodás, és a románok között van, aki nem is hajlandó a magyar szöveget "megérteni", pedig érti a nyelvet.

Az olaszok nemhogy nem kedvelik, egyenesen utálják a románokat (van olasz a tág családunkban), mivel sok, nálunk a cigányokhoz kötött bűncselekményt (lopás, rablás, strichelés) ők követnek el, illetve a csövesek, kéregetők között is sok a román, és emiatt lejáratják az olaszokat.

Kerek négyszög 2014.12.21. 14:13:32

@Kulics:
"picit legendaszagúnak érzem ezt a kölcsönnel zsarolás esetét."

Ne keress értelmet mögötte. A nyakatekert összeesküvéselméletek aranykorát éljük. "Háttérhatalom", "eladósitották", stb, megannyi szellemi leépüléssel felérő agymenések. Mind arra valók, hogy a nyakatekert ideológiákat, amik sehogyan sem igazolhatók a valós életben, be lehessen paszírozni kényszeredetten a valóságba. Mindezért persze kilóg a lóláb. Amelyik nemzet ilyen marhaságokat szinte már kormányzati szintre emel, az ne csodálkozzon, ha a történelme kudarcok sorozatából áll. A történelmi kudarcaink eredeti okai semmit nem változtak, most is ezek érvényesülnek. Csoda ha a "kis" Ausztria uralkodni tudott egy természeti kincsekben gazdag történelmi Magyarországon? Hát nem. Ma ugyan úgy jelen vannak azok az okok, amik mindig is gátolták a magyar nemzet megerősödését, felemelkedését. A csodaváró, kesergő, réveteg nemzeti karakter mindig elnyomta, elüldözte azokat, akik kiemelkedtek volna, és a nemzetet is kiemelhették volna. Hány Nobel díjas kutatónk érte el a kiemelkedő eredményeit itthon? Hát ez az.
Szó volt itt az egykori diktatúrák érthetetlen megszépüléséről. Igen, a közvélemény kutatások szerint döbbenetes, idehaza valami 80%, Romániában olyan 50% menne vissza a diktatúrába. Nyilván ez mögött a megszépülő múlt jelensége is ott van, de a keleteurópai embertípus karaktere is ott van. Mindig megmondta valaki, hogy mit kell tenni, mit kell gondolni, nincs az a sok macera a saját élet dolgaival, és hát állambácsi a mindenkori eltartó szerepe utáni is ott a ki nem mondott vágyakozás. Azért nem csoda, hogy a posztkommunista társadalmak nem jutottak sokra a felszabadulásuk után. Pedig huszonöt év alatt a nagy nulláról is illett volna többet elérni. Ideológiai magyarázat persze tömegével van, hogy nem mi vagyunk a hibásak, és a gonosz kapitalisták, a gonosz multik, meg a háttérhatalom, de ezzel nem érdemes a tükör elé állni. Mindennek az oka itt rejlik bennünk. Ma ugyan úgy, mint száz éve, vagy még régebben.

lutria 2014.12.21. 20:51:27

Mindenesetre ,ha menekülés közben feljutnék egy olyan helikopterre amelyiknek 800-1000 km a hatótávolsága-tehát eljuthatnék vele Románia legtávolabbi csücskébe vagy egy szomszédos országba- akkor tutira nem érdekelne hogy időközben légtérzárat rendeltek el(szerintem itt cseszték el),mit tehetnek,a radar úgysem lát X száz méter alatt,mire előszednék a nem igazán csúcstechnológiás csöves légvédelmi fegyverzetet már rég nem abban a megyében repülnék...Mintha az történt volna hogy (a magas rangú)pilóta beadta nekik hogy muszáj leszállniuk a légtérzár miatt és meneküljenek tovább autóval-ő felszállt a helivel és elreppent a legközelebbi katonai reptérre...
Lehet hogyha sikerül pár napig bujkálniuk vagy mire kiadták volna őket valamelyik szomszédos országból ahová átmenekülnek akkor addigra lecsillapodtak volna annyira a kedélyek hogy nem végzik ki őket,vagy legalábbis nem rögtönítélő bíróság ítéli őket halálra.

dr. félázsiai bóvli 2015.01.06. 15:11:57

@lutria: elég lett volna egy baráti ország nagykövetségére mennie, már ott is nagyobb biztonságban lett volna. Persze azok is Bukarestben vannak, a nép megtalálta volna ott is hamar őket.

Albu 2016.01.25. 08:50:43

-- A reformkommunisták nyertek. Tehát rendeztek forradalmat, így látványosabb, de kisebb váltással járó hatalomátmentés történt.
-- Etnikai egyenlőséget kamuztak, aztán márciusban már pogrom volt Marosvásárhelyt.
-- Szabad utazás: a maradék németajkú elmenekült, már tkp. csak a magyar látható az etnikai térképen a 19 nemzetiségből (persze az alkotmány szerint homogén nemzetállam).
-- Tényleg élhetetlen volt (10 deka vajat kaptunk jegyre egy hónapban, 1991 tavaszára is van jegy a gyűjteményemben, talán hús-), jégvirág az ablakon, konyhában aludtam gyerekként, mert ott gázzal lehetett ,,fűteni''.
-- De volt munka, jövőre vonatkozó terv. Az elhazudott rendszerváltásban ezek megszűntek: maradt a nyugati útlevél (sőt, az afféle szabadság manapság dől össze), de semmi más.
Népirtás nincs, csak szellemi-lelki értelemben, meg lassan. De mostanában nem visznek tömegesen Duna-csatornát ásni.
-- Az 1980-as években számtalan vasútépítés volt, 5-6 városban villamosközlekedés létesült (a fele mára megszűnt), még egy erőművet terveztek, villamosítottak volna minden vasutat 2005-re (pedig ők csak 1965-ben kezdték).
-- Minden gyereket meg kellett szülni, akár az árvaháznak: 22 millióra felment a lélekszám, mára 17-re csökkent a kivándorlással.
-- Az államadósságot sosem szabad kifizetni, de minden meg kell tenni érte. Különben bedöntik az államot, jön egy Majdan.
süti beállítások módosítása