Kocsisnők Párizsban

2014. október 24. JTom

Az 1900-as évek elején az emancipáció csírái már kezdtek előbújni az európai társadalmakban. A szüfrazsettmozgalmak - főleg Angliában - kezdték elérni csúcspontjukat, amikor már erőszakos akciókkal hívták fel magukra a figyelmet, rongáltak, gyújtogattak, sőt életüket áldozták a női egyenjogúságért.

Párizsban nem voltak ilyen atrocitások, de a nők ott is kezdtek beszivárogni az addig kizárólag férfiak által uralt munkakörökbe.

00.jpg

Ilyen volt például az utcai konflis-hajtó. Ezek a kocsik akkoriban a mai taxiknak feleltek meg, szabályos taxaméterrel felszerelve, százával járták a nagyváros útjait. 1900-ban született rendelet engedélyezte a nők hivatásos kocsihajtását a fővárosban, azonban csak 1906-ban jelentkezett az első három hölgy az addig férfiaknak fenntartott néhány hónapos tanfolyamra. A tanfolyamon a hajtás és a lovak szakszerű ellátása mellett, alapvető állatorvosi ismereteket is szereztek és Párizs valamennyi negyedével megismerkedtek, utcanevek százait memorizálták. Az első hölgyek 1907 februárjában ültek a bakra.

1907 nyarára már 40 nő dolgozott taxisként, köztük három arisztokrata is, ők valószínűleg "lóbolondok" voltak. Mindhárman hamar lemorzsolódtak. Lütgen grófnő családja nyomására hagyta ott hajtást, a másik arisztokrata hölgy megörökölte ősei jussát és más elfoglaltságai miatt hagyott fel a taxizással, a harmadiknak vőlegénye ragaszkodott a felmondáshoz. A következő évre mindössze 20-an maradtak a hölgyek az utcákon, akik közül néhányan az autótaxik megjelenése után átpártoltak a pöfögő járművekhez.

Most bepillanthatunk az életükbe, több mint két tucat, korabeli képeslap segítségével.

01.jpg

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

18.jpg

19.jpg

20.jpg

21.jpg

22.jpg

23.jpg

24.jpg

25.jpg

27.jpg

28.jpg

rajz.jpg

Korabeli vicclap karikatúra: "Ha kedvem van egy kis női társasághoz, 40 sous-ért bérelek egyet egy órára." Kb. 60 dollárcent mai árakon.

Vajon valóban vörös volt a munkaruhájuk a hajtóknak - ami nem igazán praktikus -, vagy csak a rajzoló színezte pirosra?

26.jpg

Már több a lóerő...

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr956802313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brooklet28 2014.10.24. 00:08:02

Hát azért ezeket a némbereket jóindulattal lehet nőnek nevezni...

nandras01 2014.10.24. 01:12:41

és káromkodtak is, mint a kocsisok?
(én kérek elnézést, ez olcsó poén volt :)

teddybear01 2014.10.24. 01:35:55

@nandras01: Ami azt illeti, a legmosdatlanabb szájú ember akit ismertem eddig pont egy nő volt. Még egy kocsis is elpirult volna a szókincsétől, és még a leg hétpróbásabb matrózok is zavarba jöttek a szövegétől...

2014.10.24. 08:02:25

Hogy a fenében tudtak ilyen olcsón dolgozni? Ha látástól mikulásig az utcán voltak, akkor is csak havi 50e HUF, és ebből nem csak magukat tartották el, hanem még a fogatot is...

szita szita péntek 2014.10.24. 09:30:32

@Hajszás Láncos: Attól függ, akkoriban mit tudnál venni ennyi pénzért.

2014.10.24. 15:14:47

@szita szita péntek: azt írja a szerző: "Kb. 60 dollárcent mai árakon." Vagyis 40 sous-ért azt tudtad venni, amit ma 60 dollárcentért. Hát ez kurvára kevésnek tűnik nekem. Ugye manapság egy lovat etetni alsó hangon is havi 20e Ft, egy ember sem él meg havi 30 alatt, no de nem csak kenyérrel él az ember, kell még ruha, téli tüzelő, patkolás, gumirádli, alomszalma, lámpaolaj stb stb.

Trónkövetelő 2014.10.24. 17:51:21

A második képen eléggé ki vannak a pacinak a bordái.

Greg36 2014.10.24. 21:07:00

@Hajszás Láncos:
1908-ban közelítőleg 1Franc 0,2USD-t ért. Egy GE kenyérpirító 1,45USD volt, egy Ford T 825USD. Egy elegáns san franciscoi étteremben egy homár 0,5USD, egy tucat francia import csiga kiváló minőségben 1USD. Teknősleves 0,5USD, krumplipüré 0,25USD. Más árakat hirtelen nem tudtam kinyomozni.

¿Qué tapas hay? 2014.10.25. 15:05:40

@Hajszás Láncos: Nem tudni, hogy ez a 60 cent hogyan jött ki.

40 sou az két frankot ért (1 sou = 5 centime), azt aranyparitáson, a szerdai aranyárfolyammal átszámolva 40 sou = 5590,- Ft

whale 2014.10.25. 17:36:11

Az ezredforduló 2000-ben volt...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.25. 17:48:44

@whale: és olvastál olyat EZEN A BLOGON hogy 1900-ben?
leülhetsz.

whale 2014.10.26. 11:14:36

@JTom: Az indexen "Kocsisnők az ezredfordulón" volt a cím, bocs...

Menekülés Mutyisztánból (törölt) 2014.10.26. 11:44:31

@Hajszás Láncos: nem volt az rosszul fizetett munka
a @Greg36: által beírt árak mellett szerintem eléggé megérte kocsit hajtani

viszont ezek a nők finoman szólva is csúnyábbak, mint maguk a lovak
inkább kövérek, mint alultápláltak, a lovak meg gebék hozzájuk képest

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.26. 12:21:28

@whale: nincs ráhatásom az index szerkesztőire. néha ők is hibáznak, ahogy mindannyian. ja, viktor nem, bocs.

a blogposzt kiemeléseket az index2 mindenkori szerkesztői "követik el", a bloggereknek semmi közük hozzá, hogy mikor, mit és mennyi ideig tartanak érdemesnek a kiemelésre és hogy milyen címet adnak a kiemelésnek vagy milyen bevezetőt írnak hozzá.

2014.10.26. 19:18:05

@Menekülés Mutyisztánból: Hát minálunk más az elképzelés a midinette-ről, az már igaz. De nyilván nem a legkívánatosabb példányok adták ilyesmire a fejüket.
Azért a 2336 3338 vállalható. Esetleg még a 2307 is.
süti beállítások módosítása