Másfél millió léggömb és két halott - 1986

2014. július 25. JTom

Hogy miért nem okos dolog egy sűrűn lakott területen másfél millió léggömböt egyszerre elereszteni, arról meggyőződhettek a clevelandi szervezők 1986-ban.

01.jpg

Az egyik legnagyobb önkéntes szervezet a United Way of Cleveland szervezői találták ki, hogy egy kis reklámot csapjanak maguknak és ráirányítsák a figyelmet munkájukra - nem mellesleg újabb önkéntesekhez jussanak - a városvezetéssel együtt a levegőbe engednek színes léggömböket, amik majd az állam területén szétszóródva elviszik nagyszerű szervezetük hírét. Ha már így tesznek, miért ne lehetne Guinness rekord is belőle? Éppen ezért másfél millió lufit vásároltak, amit iskolások és önkénteseik segítségével a belvárosban, egy hatalmas háló alatt napokig fújtak fel héliummal.

Az esemény a városban nagy médiafigyelmet kapott, de igazán akkor lett érdekes a dolog, amikor eljött a léggömbök eleresztésének napja. A meteorológiai jelentés szerint a térségben egyáltalán nem volt várható légmozgás. 

BalloonRelease1986.jpg

Az eseményt azonban az összegyűlt tömeg és a felfokozott várakozás ellenére megtartják. A lufik lassan de elkezdenek a levegőbe emelkedni.

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

Ám eloszlani már nem akarnak és makacs felhőként bénítják meg a légiforgalmat. Először a televíziós helikopterek fogták menekülőre a dolgot.

12.jpg

A hatalmas - szél híján egyben maradt - léggömb felhő a Cleveland melletti nagy tavak egyike az Erie-tó felett lebegett, amire a gázok szivárgásával egyre több le is ereszkedett. Az első aggasztó hírek akkor érkeztek, amikor a parti őrséghez egy segélykérés futott be egy a tavon felborult hajóról. A helikopterek nem tudtak felemelkedni, a légtérben lebegő töménytelen mennyiségű lufi miatt.

08.jpg

Mire a mentőhajók a helyszínre értek a felborult hajó mellett rengeteg lufi lebegett a vízen, így nem lehetett látni a fuldoklókat. Sajnos mindkét szerencsétlenül járt hajós az életét vesztette, alig néhány kilométerre a parttól.

09.jpg

07.jpg

06.jpg

A megmaradt léggömbfelhő lassan újra a város felé sodródott és napokig ott is maradt. Gázukat vesztve a leglehetetlenebb helyekre hullottak és eltávolításuk a városnak kb. 900 ezer dollárjába került.

11.jpg

10.jpg

Egy közeli farm tulajdonosa is sikeresen perelte a várost 100 ezer dollárra. Szerinte a hatalmas léggömbfelhő láttán egyik nagy értékű lova megbokrosodott és tombolása közben olyan sérüléseket szerzett, hogy el kellett altatni.

Képek: Thom Sheridan

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr16499311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.07.25. 07:06:51

Ez nagyon beteg dolog ezekkel a lufikkal. :)

szita szita péntek 2014.07.25. 10:12:19

Nem igazán gondoltak bele - pedig nem lett volna hülyeség. Hanem ezt a vízbefúló dolgot nem igazán értem. A lufik időnként meglepően strapabírók, jól úsznak a vízen és jó sokat látok belőlük a fotókon. No persze el tudom képzelni, hogy valaki annyira sem tud úszni, hogy megszerezzen egy, tőle pár méterre lebegő lufit - de akkor vélhetően egyébként sem bírná ki a felszínen a segítség megérkeztéig. Vaaagy rohadtul nem voltak arrafelé lufik csak a mentők keresték rossz felé őket? Vagy nem voltak lufik és a mentők jó helyen keresték - ám mivel a tó más részén voltak lufik egy médiamunkás jó hírértékű cikket kerekített belőle?

vivike22 2014.07.25. 10:26:14

A kepek gyonyoruek egyebkent, ha nem vegzodott volna tragediaval, de tenyleg nem er semmi annyit, hogy akar 1 ember is megseruljon, meghaljon.

Es igen, sajnos nem gondoltak vegig a lehetosegeket.

Rollende Landstrasse 2014.07.25. 11:06:45

@szita szita péntek: Próbáld ki: hiába van a vízen másfélmillió léggömb, te csak legfeljebb kettőbe tudsz kapaszkodni. Ráadásul ez nem strandlabda, hanem hajszálvékony műgumi, ami nem tartja meg az alakját. Aztán próbálj ennyi lufi között megkülönböztetni két fejet...

Én se hittem volna, hogy a lufinak ilyen veszélyei vannak. Persze, jobban belegondolva ez már ipari mennyiség, ami egészen más gondolkodást igényel.

Namely 2014.07.25. 12:04:45

Hát ezt nagyon nem engedtem volna. Na nem azért, mert előre láttam volna, hogy ez lesz, csak simán azért, mert a madarakat, állatokat megzavarhatja.

medvegy 2014.07.25. 12:23:47

@Rollende Landstrasse: Pedig nagyon sok ilyen dolog van ami kis mértékben alig tűnik fel, vagy egyáltalán nem zavar, de ha sok van belőle kifejezett katasztrófa.

Például Pesten a kutyaszar. Egy kis kupac a parkban legfeljebb annak baj, aki belelép. De ha sok van belőle kiégeti a park növényeit, és tönkreteszi a környéket.

medvegy 2014.07.25. 12:26:51

@Namely: Ami a pacák lovát illeti, az egy tipikus amerikai kártérítés per. A pasi lova bármi mástól is megriadhatott, mondjuk egy darázstól is. Csak a darázst hiába perli, pénzt nem fog látni belőle.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.07.25. 13:00:20

Az eltakarításukra pl biztos gondoltak előre. Annyira hülyék már csak nem lehettek, hogy arra sem. És valószínűleg a veszélyeire is, csak a város vezetését nem izgatta eléggé.

Kmg42 2014.07.25. 14:18:39

Tuti hogy a lónak semmi baja nem volt :-p

medvegy 2014.07.25. 14:34:00

@Littlewood: Szerintem meg azt hitték, majd a szél széthordja. Csakhogy szélcsend volt...

szita szita péntek 2014.07.25. 15:15:20

@Rollende Landstrasse: Egy 20cm átmérőjü gömb térfogata kb 8 liter (picit több). Két lufi térfogata 16 liter -> a felhajtó ereje 16 kg. Simán elég a vízen lebegéshez, a fele is. Ha meg tudod szerezni és nem durran ki... A kérdés, hogy meg tudták-e szerezni és elég erős-e. Épp a pár napja láttam gyerekeket, akik beton járdán dobáltak egymásnak vízzel teli lufikat, ami igen sokszor leesett (kb mindig) és nagyon soká durrant csak ki, amelyiket számoltam 14 esést bírt ki. Szóval a lufi minősége is meghatározó lehet.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.07.25. 16:20:29

@Littlewood: Az eltakarításukra úgy gondoltak, hogy nem kell majd vele ilyen mértékben törődni, mert(mivel héliummal töltött) majd felemelkedik több ezer méter magasba, de szétoszlik az összefüggő tömeg- így még akkora légiakadályt sem okoz.

Arról tudhattak, hogy nem fog mindegyik így viselkedni, lesz visszahullás, illetve az eldiffundált hélium miatt esetleg nem is olyan magasra jutnak.

Ha már arra nem gondoltak, hogy mivel járhat, legalább a szél feltámadását megvárhatták volna.

Pszt! 2014.07.25. 19:53:11

Tipikus szenzációhajhász bulvárhír!
A két hajós halálának semmi köze nem volt a lufikhoz. Nem is értem, hogy mehet valaki vízre, ha nem tud úszni, vagy nincs rajta mentőmellény. Ettől eltekintve, ha nincsenek lufik, lehet hogy akkor sem tudta volna megmenteni őket a parti őrség. De lehet, hogy a városban is meghalt egy 99 éven néni, arra is rá lehet mondani, hogy kinézett az ablakon, azt hitte világvége van és megállt a szíve. (bocsánat a morbid hasonlatért!)

Pszt! 2014.07.25. 19:56:44

Még egy dolog, tényleg nem kötekedni szeretnék. :)

"Az eseményt azonban az összegyűlt tömeg és a felfokozott várakozás ellenére megtartják."

Át kéne gondolni mégegyszer ezt a mondatot!

teddybear01 2014.07.25. 20:50:29

@szita szita péntek: Sajnos a cikk nem írja, hogy pontosan melyik napon eresztették fel ezt a töménytelen lufit.
Ami a két szerencsétlent hajótöröttet illeti, azok lehet hogy nem is fulladtak meg.

A Nagy Tavak vize általában nagyon hűvös, jóval hűvösebb, mint például a Balatoné. Lehetséges, hogy a két hajótörött egyszerűen csak kihűlt, vagy szívrohamot kapott a hideg víztől. Ez ellen nem véd a lufiba kapaszkodás.
A hajótöröttek többsége északon nem a vízbe fullad bele.

teddybear01 2014.07.25. 20:55:24

@Pszt!: Pedig ez szimpla kötözködés. A mentőhelikopter a lufik miatt nem szállt fel, a mentőhajó ugyan odaért, de egyrészt a rengeteg lufi között nehezen találták meg a hajótöröttek fejét, másrészt jóval tovább tartott.

Ha meg a kihűlésbe haltak bele, akkor nagyon is számított az az idő, amivel tovább tartott a hajónak odaérni.

inuitdog 2014.07.25. 21:07:42

Látom már kutya és ló szakértő is van itt. Vagy inkább egy zsigeri állatgyűlölő.

Phteven 2014.07.25. 21:25:00

A lufik általi környezetszennyezésre nem gondolt senki? Vagy arra, hogy az utcákról ki fogja felganyézni a sok színes gumiszart? Barmok.

'it's cool to know nothing' 2014.07.25. 21:32:41

@Phteven:
Amerikaiaknál csak a kirakatban van környezetvédelem, a szőnyeg alatt nem takarítanak. Náluk nagyobb hipokrita nincs a földön. Összegyűjtik szelektíven a PET palackokat, ugyanakkor eszméletlen mennyiségű szemetet visznek ki az óceánok közepre, és lesúlyozva elsüllyesztik. Lufi is csak egy megnyilvánulása ennek. Az nem szemét, mert szép színes. :(

szcsongor 2014.07.25. 21:49:00

@szita szita péntek: Te nagyon elszámoltad magad. Gondolj bele, ha 1 db lufi 16kg-ot elbírna, akkor 4-5 felrepítene egy embert!
Egyébként épp a múltkor számoltam ezt ki és nagyjából néhányszor 10 gramm (!) amit max. elbír egy ilyen léggömb. Tehát kb egy képeslapot, nem többet.

szcsongor 2014.07.25. 21:50:27

@szita szita péntek: most látom 2 lufira írtad a 16 kilót, de ez a lényegen nem változtat...

teddybear01 2014.07.25. 21:59:00

@szcsongor: Te számolod el magad. Itt a lufi tulajdonképp úszógumiként dolgozik. A normális úszógumi többnyire semennyit sem tud a levegőbe emelni, de annál többet tart a víz tetején.

béla a görög (törölt) 2014.07.25. 22:10:18

Ez de beteg dolog.
pedig akárhogy is szép látvány.
úgy látszik
Ez kb. mint 2006 augusztus 20.
Jó kis tűzijáték volt aztán egyszer csak elkezdett fújni a szél - zakson, legalább nincs meleg - majd eltűntek mellőled az emberek - az úgy már gyanús volt, majd vízszintesen esett az eső, nem lesz ez így jó - majd megláttad a törmeléketés meg akkora káoszt magad körül, hogy csak lestél mi van.
Hülye dolgok ezek.
Aki azt mondja hogy a lufiban látja a tragédiát az beteg. :D

szcsongor 2014.07.25. 22:11:46

@teddybear01: Upsz, igazad van. No de a baj még akkor is az, hogy ezek nagyon gyengék és rögtön kidurannak, ha belekapaszkodsz.

Annamarias 2014.07.25. 22:42:23

Akkor ez nem volt egy atgondolt produkcio..

Pszt! 2014.07.25. 23:02:52

@teddybear01: Én akkor is azt állítom, hogy NEM A LUFIKTÓL, hanem a víztől/hidegtől/akármitől haltak meg. Semmi bizonyíték nincs, hogy ha nincsenek lufik, akkor életben maradtak volna.

bekestobbsegg 2014.07.26. 08:25:02

Mennyi idő, amíg ennyi lufi lebomblik a természetben?
Teljesen felesleges baromság.

toce 2014.07.26. 08:46:54

Nem árt tudni, hogy a "kiszabadult" hélium elhagyja a légkört, és a hélium készletek végesek. Annyira, hogy a mesterségesen előállított plutónium után ez az a kémiai elem, ami záros időn belül eltűnik a a Földről.

Előállítani fúzióval lehetne, az egyenlőre nem megy. (Bár valószínűleg előbb-utóbb sikerül megoldani, biztos nem lesz veszélytelen...)

Az ipari folyamatokban ugyanakkor számtalan helyen elengedhetetlen.

roqfort 2014.07.26. 12:50:10

Napokig nem volt légmozgás, még annyi sem ami elviszi a lufikat. Furi

Csumpitáz Béla 2014.07.26. 16:30:47

@roqfort: csak nem tudsz valami konteot?

magyar bucó 2014.07.26. 17:48:31

Szerencsére nem volt szél, így nem az egész államot szemetelték tele, hanem csak a saját városukat. Ők meg egyék meg amit főztek...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.07.26. 17:54:37

Biztos, hogy hélium volt? Eszméletlen drága mulatság lett volna azzal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.07.26. 17:59:52

@szcsongor: Juj... Ilyenkor érzem azt,h hogy a fizika oktatás vcsak dísznek van van ma...

Te kevered a légkörben való emelőképességt azzal, hogy ha egy 8 literes tárgyat víz alá nyomsz, akkor az 8 liter vizet szorít ki. A a lufi anyaga elég erős, akkor összeközve néhányat fenntart a vízen, ha bele tudsz kapaszkodni. A mentőmellényben levegő van és nézd meg a térfogatukat.

Amikor rajtad van a mellék, akkor gyakorlatialg a megnöveli a térfogatodat úgy, hogy a tömeged alig változik, viszont a vízkiszorításod nagyobb lesz. Tudod, a hajó is így úszik a vizen...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.07.26. 18:01:41

@roqfort: Az egyáltalán nem viszi el az itt néhány km-es távot jelentett. Ez nem fura. Európábam, amikor télen megreked hidegfront vagy kánikula van, akkor bizony 1 hetes távlatban lehet majdnem teljes szélcsend. Az, hogy egy tó közelében van vagy tengerparton az ami tényleg melegpő lehet. Az időjárást képes szélsőségekre.

2014.07.26. 19:58:15

Az emberi hülyeség határtalan.

szita szita péntek 2014.07.27. 23:41:41

@szcsongor: Igazad van elszámoltam magam a képletben véletlen kevertem a sugarat az átmérővel - van ilyen, nem örülök neki. Amit írtam így egy 20 cm SUGARÚ és nem átmérőjű lufira helyes. Csakhogy én kifejezetten kis lufival akartam számolni és átmérővel számolni. Tehát egy 20 cm átmérőjű lufi cirka 4 liter levegőt tartalmaz. Ennek a víz alá nyomva a felhajtó ereje 4 kg. 2 lufi esetében 8 kg. Marhára nem értem milyen repülésről beszélsz.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.07.28. 09:48:31

@rolldog: agresszív megnyilvánulások nem kívánatosak. 1 hét kitiltás. sajnálom.
a jövő héttől újra várunk a normális kommentjeiddel.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.07.28. 11:36:02

A cikkből kimaradt, hogy egy érkező hidegfront miatt előbbre hozták a lufik eleresztését. Pont ez a front nyomta le őket alacsonyra.

'it's cool to know nothing' 2014.07.28. 21:20:33

Bár az úriember ki van tiltva, azért hadd adjak neki kis iránymutatást:

"The volume of ocean dumped municipal wastes (sew- age sludge) has increased 32%, while that of industrial wastes has declined 43% in the United States since the enactment of P.L. 92-532, the Marine Protection Research and Sanctuaries Act of 1972 (for the period of 1973 to 1980). In 1980, the total tonnage of industrial and municipal wastes ocean-dumped was over 10 million metric tons."

ieeexplore.ieee.org/xpl/login.jsp?tp=&arnumber=1151507&url=http%3A%2F%2Fieeexplore.ieee.org%2Fxpls%2Fabs_all.jsp%3Farnumber%3D1151507

A jelenleg hatályos törvény ezt mondja:
"Title I of the MPRSA prohibits all ocean dumping, except that allowed by permits, in any ocean waters under U.S. jurisdiction, by any U.S. vessel, or by any vessel sailing from a U.S. port. The act bans any dumping of radiological, chemical, and biological warfare agents and any high-level radioactive waste, and medical wastes."

Tehát legálisan is lehet a mai napig hulladékot óceánokba temetni az USA jogszabályai szerint. A nemzetközi vizekről persze ez sem rendelkezik. És nem csak legálisan történnek ilyen dolgok. guglizz egy kicsit

Kelly és a szexi dög 2014.08.02. 16:54:57

szerintem jó ötlet volt - a két hajós pedig felvehetett volna mentőmellényt

kuki123 2014.08.03. 09:36:19

azért én kicsit furcsálom hogy egy szélcsendes vízen felborul egy csónak és a szélcsendes vízen megfullad 2 ember...

arról nem beszélve hogy motorcsónak nem volt?...a part közelében.

Mellesleg az önkénteseknek kellett volna összeszedni.

Az se tiszta nekem hogy jól láthatóan fel vannak fújva a léggömbök, de a vízen ücsörögnek...2 óra alatt leeresztettek?
nem volt abban csak levegő vagy csak negyed annyi hélium.

Carlos77 2014.08.31. 20:42:53

A történelem ismétli önmagát mint mindig:
de miért pont a dunába hát mert hippszter...

www.facebook.com/kacsafutam/timeline

vernarancs 2017.05.10. 10:01:12

Vajon ki hivta a partiorseget? Ha valaki nem tud uszni es vizbe esik akkor igen kicsi az eselye, hogy nem fullad meg annyi ido alatt amig egy helikopter felszall es odaer. Lufi ide vagy oda.

magyar bucó 2017.05.10. 10:16:41

@vernarancs: Ha valaki tud úszni, de elsodorja a víz, akkor jelentős az esélye annak, hogy ki lehet menteni.
süti beállítások módosítása