Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Amerikai polgárháború színesben

2014. május 23. JTom

153 éve e napon az északi államok csapatai átlépték Virginia állam határát és elfoglalták Alexandria városát. Ezzel megkezdődött az Amerikai polgárháború.

Az Egyesült Államok leginkább ismert belső fegyveres konfliktusa elkezdődött és közel négy évig tartott. Odaát minden kisiskolás fújja a tábornokok neveit és mint dicső háborúra emlékeznek, ahol a szabadságpárti északi államok legyőzték a csúnya rabszolgatartó délieket, felszabadítva ezzel százezreket és örök szövetséggé kovácsolva a megerősödött Uniót. 

00_civil-war-union-drummers_cr.jpg

Az amerikai történelmet ismerők persze jól tudják mennyi csúsztatás van e fenti mondatban és az egész dolog sokkal összetettebb volt, mint ahogyan ezt kisiskolás szintre lebutítva tanítják.

Az általánosan elterjedt hittel szemben a rabszolgatartás nem a fő oka volt a konfliktus létrejöttének, azaz ez sem teljesen igaz, mert annyiban okot szolgáltatott az északiak számára, hogy a déli államok gazdaságai ingyen munkaerővel megtermelt javaival szemben az ő drágábban előállított termékei nem voltak versenyképesek. Szóval nem az emberi jogok védelme, vagy romantikus képzelgések vezették az északi seregeket dél ellen, sokkal inkább a gazdasági verseny kényszere. Hiszen gondoljunk csak bele a színesbőrűek kirekesztése egészen az 1960-as évekig tartott! Északon akkoriban is a fajok egymástól való elhatárolását tekintették célnak, ezt törvényekkel és büntetésekkel támogatták.

Észak több államában (Oregon, Illinois, Indiana) törvényileg tették lehetetlenné a szabad négerek letelepedését, pl. New Jerseyben a rabszolgák behozatalát tiltó 1788-as törvény egyidejűleg ezt is betiltotta. Más államokban olyan magas jövedelmi korlátot állítottak a bevándorló színesbőrűek elé, ami teljesíthetetlen volt. Massachusetts korbácsolással büntette a két hónapnál hosszabb ideig ott tartózkodó nem helybeli négereket. Ohio államban 500 dolláros kauciót kellett letenni a hatóságoknál, amennyiben valaki egy színesbőrűt akart letelepíteni az államban. 1829-ben azonban Cincinnati városa a néger lakosok növekvő számán felháborodva a feketéket érintő törvények megszegésére hivatkozva pogromot rendezett. Ennek keretében a néger lakosság felét Kanadába űzték. Pennsylvania, Rhode Island, Massachusetts és Maine a fajkeveredés megakadályozása végett tiltotta a fehérekkel való házasodást. A rasszista atrocitás tehát korántsem korlátozódott Dél viselkedésére, hanem az Egyesült Államok egészére jellemző volt.

A háborúról rengeteg forrást találni és nem szeretnék a heroikus csatákra kitérni és - amint tudjátok - ez a blog elsősorban a képekre koncentrál.

A polgárháború eseményeiről a kor egyik újdonsága a fotográfia is tudósított. Számtalan - az akkori színvonalhoz képest is remek, ám természetesen fekete-fehér - felvétel készült. Azonban a különböző alapítványok, szervezetek mellett ma már amatőr fórumozók, vagy főiskolai klubok tagjai is készítenek belőlük utólag színezett képeket.

Ebből gyűjtöttem össze néhányat az érdekesebbek közül.

08_civil-war-lincoln-mcclellan-antietam.jpg

G56WHV6.jpg

1862. szeptember. Abraham Lincoln elnök meglátogatja az antietami csata helyszínét. A kép jobb oldalán látható McClellan tábornokot az elnöki látogatás után leváltották, mert nem volt hajlandó üldözőbe venni Lee tábornokot és a déli államok területére visszavonult csapatait. A csata az egyik legvéresebbek közül való: 23 ezren estek el, körülbelül azonos arányban. Tulajdonképpen döntetlennek mondható, hiszen egyik fél sem ért el sikert általa.

28_Lincoln visiting McClellan after the Antietam battle..jpg

Ugyanakkor készült kép, az elnöki látogatásról.

03_civil-war-plantation-slaves.jpg

Déli államok valamelyikének ültetvényén dolgozó rabszolgák.

04_civil-war-confederate-capital-arsenal.jpg

1862. április. Richmond - a déliek erősségének - sikertelen ostroma után készült kép. Újra felhasználható ágyúgolyók összegyűjtése. Lehetségesnek tartom, hogy egy munícióraktár robbant fel.

05_civil-war-dead-confederate.jpg

Halott déli (konföderációs) katona.

06_civil-war-union-second-cavalry.jpg

Az északiak második lovas hadseregének főtisztjei.

07_civil-war-dead-confederate-soldiers.jpg

Déli (konföderációs) katonák holttestei Fridricksburgnél.

09_civil-war-170th-NY-infantry.jpg

Az északiak 170-es gyalogos hadosztálya pihenőn.

10_civil-war-powder-monkey.jpg

Powder monkey, azaz ágyútöltésben segédkező fiú. Erődökben és hadihajókon egyaránt igénybe vették a fiatalokat.

12_civil-war-grant-war-council.jpg

Grant tábornok csapatai

12_civil-war-union-artillery.jpg

Északi tüzérek.

13_civil-war-Union General William T. Sherman.jpg

William T. Sherman északi tábornok, aki bevette Atlanta városát. Sikere nagyban segítette Lincoln éppen zajló újraválasztását. Később Savannah-t is elfoglalta. 

15_civil-war-ulysses-grant.jpg

Aki előtt a déliek, Lee vezetésével letették a fegyvert, Ulysses S. Grant

17_civil-war-george-custer.jpg

George Custer, aki 23 évesen lett tábornok.Ő is jelen volt a déliek fegyverletételénél Appomattoxnál.

23_George Custer kutyával_későbbi Little Big Horn.jpg

George Custer (kutyával) még tábornoki kinevezése előtt.

18_ullysesgrant.jpg

A kép közepén Ulysses Grant.

19_1863_dynamichrome_civil_war_union_captain_cunningham.jpg

Cunningham az északiak tábornoka.

21_1862_Colonel James H. Childs_later died at Antietam.jpg

 James H. Childs tábornok (középen fent), aki Antietamnál halt meg.

22_Major General Ambrose Burnside, the commander of the Union army of the Potomac_Fredericksburgi vereség.jpg

Ambrose Burnside tábornok az északiak Potomac hadseregének vezetője. Több súlyos hibát is elkövetett, melynek következtében a legsúlyosabb vereséget csapataira Fredericksburgnél mérték. A sikertelen csata után leváltották. Érdekes fizimiskája és sikertelensége miatt a nevetség tárgyává tették a katonák.

25.jpg

Északi erődítés.

26_Battery on Antietam battlefield.jpg

Szemle az antietami csata előtt.

27_Atlanta's defenses.jpg

 Atlanta déli védőinek erődítménye.

29.jpg

Katonák tűzoltókocsit rekvirálnak Petersburgben.

30.jpg

Két kép egy halott déli fiatalemberről

31.jpg

32.jpg

Ismeretlen helyszín.

33.jpg

Tüzér portré.

34.jpg

Déli halott egy csata után.

36_Sullivan's Island, S.C..jpg

Sullivan's Island, Dél-Karolina erődjének tábornokai.

37.jpg

38.jpg

35_United States Colored Troops.jpg

Az UCT, azaz az északi színes csapatok egyik osztaga. Nekik hatalmas rizikó volt harcolni, hiszen a déliektől elfogásuk után azonnali kivégzésre számíthattak.

39_Union Colored Troops Firing at the Enemy.jpg

 UCT katonák harc közben.

40_Freed Slaves in Richmond, Virginia.jpg

Felszabadított déli rabszolga család. Rá kellett jönniük, hogy még sokáig másodrendű állampolgárok maradnak.

11_civil-war-gettysberg-dead.jpg

1863. július 4. A gettysburg-i csata halottai. A vég kezdete a déliek számára.

20_1863_civil_war_confederate_prisoners_gettysburg.jpg

 Déli hadifoglyok Gettysburgnél.

01_civil-war-lee-three-generals.jpg

Lee tábornok a fegyverletétel után néhány nappal, már otthonában két tábornokával. A vereség után Lincoln rendelkezése szerint a déli tisztek oldalfegyvereiket és lovaikat megtarthatták.

24_Confederate General Robert E. Lee kevesebb, mint egy héttel  megadás után otthonában..jpgUgyanakkor készült kép a tábornokok nélkül.

02_civil-war-Abraham-Lincoln.jpg

Lincoln portréja.

1865. április 4-én a győzelem hírére felhúzták a USA zászlaját a Sumter-erődre és még ugyanezen az estén egy színházi előadás alkalmával John Wilkes Booth halálosan megsebesítette az elnököt.

14_civil-war-john-wilkes-booth.jpg

John Wilkes Booth kivégzésére várva.

Az utolsó kép nem John Wilkes Booth!

Hanem Lewis Powell, az egyik társa Boothnak, akivel együtt több vezetőt szándékoztak meggyilkolni.

Köszi Sunsetjoy!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr336053489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.05.23. 00:27:54

a második képen lincoln jobb oldalán ( a képen bal) pinkerton, a híres pinkerton nyomozóiroda alapítója és névadója áll.

blindsideTackle 2014.05.23. 01:13:09

-az én hülyeségem (talán nem csak az enyém), hogy rendkívül zavar, ha a seregtestek el vannak írva. ez ugyanis helyiértékbeli tévedés, vagyis kapitális hiba a hozzáértőknek.

"Az északiak második lovas hadseregének főtisztjei." biztosan nem hadsereg, valószínű csak ezred.

-"George Custer, aki 23 évesen lett tábornok.Ő is jelen volt a déliek fegyverletételénél Appomattoxnál."

Custer önkéntesek tábornoka volt, ami azt jelentette, hogy a háború befejeztével kapitányi ranggal szolgált tovább. Egyébként évfolyam utolsóként végzett West Pointban.

-"UCT katonák harc közben." tekintve az expozíciós időt kizárt dolog, hogy valódi harc közben

-végül annyit, hogy a páncél tényleg nem csillog olyan fényesen, ahogy azt néha szeretnék az északiak láttatni, de tény, hogy a feketék társadalmi asszimilációjának döntő lépése volt.

Kovács Ferenc 14 2014.05.23. 06:46:29

Megjegyzendő, hogy ebben a konfliktusban jópár, a Haynau-terror ellen Amerikába szökött 1848-as tiszt is részt vett, általában az északiak oldalán.

Kovács Ferenc 14 2014.05.23. 06:48:56

@blindsideTackle: Az az asszimiláció legalább olyan kudarc ott, mint nálunk a cigányok asszimilálása. :-( Pedig nem lehetetlen, Kubában pl. gyönyörűen tudták asszimilálni a négereket, és össze-vissza keveredtek a spanyolokkal.

tjunior 2014.05.23. 07:16:46

A Ferencjóska szakállt ámerikában sideburnsnek hívják Burnside tábornok után.

Kovács Ferenc 14 2014.05.23. 07:22:58

Ezzel a Lincoln-fickóval sem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban... totál pszihopata gyilkos kinézete van... bár tulajdnoképpen az is volt.
George Custer 1:1-ben a Colonel a Szilaj c. rajzfilmből.
Lee tábornok viszont teljesen kulturált bácsinak látszik.

nandras01 2014.05.23. 08:13:23

@Kovács Ferenc 14:
azért mostanra csak sikerült összehozni egy fekete elnököt. nálunk egy cigány miniszterelnököt el tudsz képzelni..?

Béla Szilbek 2014.05.23. 08:49:23

Lehet hogy rosszul tudom, de Lincoln gyilkosát nem üldözés közben, egy égő pajtából való menekülése közben lőtték le?

norbert79 2014.05.23. 08:57:22

@nandras01: Oh... I see what you did there :)

nandras01 2014.05.23. 09:08:27

@JTom:
nem szükséges. értem a célzást :)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.05.23. 09:17:11

Az utolsó kép nem John Wilkes Booth!

Hanem Lewis Powell, az egyik társa Boothnak, akivel együtt több vezetőt szándékoztak meggyilkolni.

Igazad volt, mert lelőtték, pár órával utána halt meg.

wraith42 2014.05.23. 10:45:01

Se nem második lovas hadsereg, se nem ezred, hanem a kettő között van, elvileg a 2. lovas hadosztály tisztjeit ábrázolja a kép :)

A 170-esek sem hadosztály, hanem a New York-i 170. gyalogezred.

johnibyg 2014.05.23. 11:44:25

@Kovács Ferenc 14: kulturált és úriember volt (már amennyire egy katona tud lenni a háború miatt) de Grant is próbált az lenni (pl. Lee seregének tett gesztusok)

Dzsézön 2014.05.23. 11:53:51

Ez irtó komoly kis összeállítás volt. Nagyon süt a hangulat a képekből. Az első képen az a sunyi képű alak Lincoln mellett, ha minden igaz Allan Pinkerton a híres-hírhedt Pinkerton "magánnyomozó" ügynökség feje és alapítója. Megdobta az ismertségét, hogy meghiúsítottak egy merényletet Lincoln ellen.A háborúban, mint kémeket, hírszerzőket alkalmazták őket szervezettségük miatt.

Tibor Papdi 2014.05.23. 11:56:57

@tjunior: Bocsi, de nem....A Sideburns pont Burnsideról és az ő egyénisége miatt kapta a nevét...Ez egyfajta csúfnévnek tekintendő. Szerintem Ferenc József szakálla egy kicsit más szerintem....

Tibor Papdi 2014.05.23. 11:59:10

Mondja meg nekem valaki, hogy John Wilkes Both, hogy várhat a kivégzésére......Április 25-én egy dohánypajtában találtak rá egy társával együtt. A társa megadta magát, Booth azonban ellenállt. Egy katona azt állította, ő lőtte le, de az öngyilkosság sem kizárható. Négy bűntársát, Mary Surrattot, Lewis Powellt, David Heroldot, George Atzerodtot július 7-én felakasztották - -erről van kép a blogon-, másik három bűntársát pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.23. 12:05:40

@Tibor Papdi: ahogy Sunsetjoy rámutatott, nem Booth van a képen, sajnálom bekajáltam az eredeti képalát.
javítom most.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.05.23. 13:46:19

Az előbb kimaradt: a déli halott katonák felülreprezentáltak a válogatásban, a déliek nem fotózták az ellenség halottait?

Vagy a színezést részrehajlók végezték, és válogattak az alapanyagokból? :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.05.23. 13:48:45

A Lincolnos képek totál olyanok, mintha bábukról készültek volna. Főleg az, ahol ülnek. Teljesen panoptikum-hatása van.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.23. 14:29:33

@Littlewood: a hosszú expozíciósidő miatt van sztem. mozdulatlanul kellett ülni egy ideig és általában nem hadonászva tették azt.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.23. 14:30:26

@Sunsetjoy: "a déli halott katonák felülreprezentáltak a válogatásban, a déliek nem fotózták az ellenség halottait?

Vagy a színezést részrehajlók végezték, és válogattak az alapanyagokból? :)"

talán az utóbbi, bár ff fotókból is több van amin déli halottak láthatók.

Karcsi75 2014.05.23. 15:08:35

Köszönöm az összeállítást, remek munka!

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.05.23. 15:15:14

@JTom: Igen, az lehet. Úgy látszik, voltak jobban és rosszabbul sikerültek, mert nem mind ilyen ijesztően élettelen.

Kovács Ferenc 14 2014.05.23. 16:52:19

@Sunsetjoy: Szerintem kissé ízléstelen dolog halott katonákat fotografálni... és nem is nagyon értem, hogy mi lehetett ezzel a fotográfusok célja?

tjunior 2014.05.23. 16:58:41

@Tibor Papdi: én is ezt mondom :), lehet amúgy nem ferencjóska szakáll, de azt a fajtát amit ő hordott azt utána róla nevezték el

XXL 2014.05.23. 17:39:42

Az államat már megint elhagytam. Iszonyatosan megrázóak és egyben jó képek.

p_ilonka 2014.05.23. 17:39:51

@Littlewood: Nekem is ez a bábú dolog jutott az eszembe. Még az utolsó előtti portré is ilyen.
Ez egy ilyen bábú-arc volt.

J.László 2014.05.23. 17:51:16

@blindsideTackle:
"... rendkívül zavar, ha a seregtestek el vannak írva. ez ugyanis helyiértékbeli tévedés, vagyis kapitális hiba a hozzáértőknek."

Ezzel magam is így vagyok. Az őrületbe tudnak kergetni pl. az effélék: negyedik lovasság, harmadik légierő, és így tovább. Az ezred-hadosztály-hadtest gyakori összekeverése szintúgy.

editors · http://www.mult-kor.hu 2014.05.23. 19:10:32

lehet, hogy véletlenül lett elírva, de nem 4-én lőtte le Booth Lincolnt, hanem 14-én.

mojoking77 2014.05.23. 19:13:15

@Kovács Ferenc 14: Ora tetszik gondolni?

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1mvald_Gyula
Dobtam is egy hatast, mar csak azert is , mert majdnem a dobteton van a sirja, ott, par meterre Lee tabornok megmaradt kuriajatol.

mojoking77 2014.05.23. 19:16:39

@mojoking77: dobteto, termeszetesen dombteto. Parszor megfogadtam, hogy atolvasom, mielott elkuldenem....

Trónkövetelő 2014.05.23. 19:26:25

McClellan tábornok menesztése egy érdekes történet. Ő ugyanis nemcsak tábornok volt, hanem politikus, ráadásul nem Lincoln Republikánus Pártjában, hanem a Demokrata Pártban. Nyíltan ellenezte az emancipációs törvényt, nyíltan rasszista volt, nyilvánosan kijelentette, hogy ő nem a niggerekért harcol. Politikusként Lincoln ellenfele volt, sőt, az 1864-es választáson ő volt a demokrata elnökjelölt. Tehát Lincolnnak komoly problémái voltak vele, mert egyrészt politikai riválisa volt, másrészt a hadsereg főparancsnokaként alárendeltje is. Ráadásul McClellan azt állította, hogy megnyerte az antietami csatát, hiszen Leet visszavonulásra kényszerítette, elvileg taktikai győzelmet aratott. Másrészt Lincoln úgy gondolta, hogy elóvatoskodta a győzelmet, mert nem vetette be a tartalékait. Az a baj, hogy - mivel politikai ellenfelekről is beszélünk, ezért pusztán katonailag - lehetetlen megmondani, hogy melyiküknek volt igaza. Lincoln a maga részéről politikailag indokoltnak tartotta vereségnek beállítani az antietami csatát és erre hivatkozással eltávolítani McClellant a Potomac-hadsereg éléről, megakadályozva azt, hogy a hadi dicsőséget meglovagolva veszélyes legyen rá az elnökválasztásokon. Úgyhogy az antietami "vereség" miatt kirúgta McClellant, és helyére Burnside-ot nevezte ki, ami katasztrofális döntésnek bizonyult.

MiKeyRuLeS 2014.05.23. 19:27:18

Az is csak egy legenda, hogy a gazdasági érdek miatt rohanta le észak a déli államokat. A hivatkozások, amiket írsz 1788-ból és 1829-ből erednek, a polgárháború pedig 1861-ben indult. A szegregáció pedig, mire szintén hivatkozol, ami a 60-as évekig erősen tartotta magát, szinte kizárólag délen volt jellemző.
Az igazság ennél sokkal összetettebb, az abolicionisták (talán van ilyen magyar szó is) nagyon erős lobbival rendelkeztek, és igenis volt politikai támogatás az ideológiájuk mögött.
A megtermelt javak költség különbsége pedig ismét nem jó indok, hiszen pl. dohányt, rizst, gyapotot nem is lehet termelni északabbra, mint Virginia az éghajlat miatt. A rabszolgatartás elsősorban az ültetvényekre volt jellemző, (a Clippers tulaj, Sterling botrányt okozó mondanivalóját is úgy jellemzik, tipikus "plantation attitude"). Az ipar pedig szinte csak északon volt, vasút, kohók, minden.
A képek viszont magukért beszélnek, köszönjük.

MiKeyRuLeS 2014.05.23. 19:41:57

@p_ilonka: Az akkori technikával hosszú percekig tartott a felvétel. Ez alatt pedig mozdulatlanul kellett maradni, a szemet egy pontra fixálni.

EnTeO 2014.05.23. 19:51:32

"153 éve e napon az északi államok csapatai átlépték Virginia állam határát és elfoglalták Alexandria városát. Ezzel megkezdődött az Amerikai polgárháború."
Nem Sumternél lőttek először a déliek jó egy hónappal korábban és ott kezdődött???

Vladimir Harkonnen 2014.05.23. 21:32:35

@Kovács Ferenc 14: Abban az időben még a saját halottaikat is lefotózták a családok, és a képeket gyűjtötték albumokban.

bloggerman77 2014.05.23. 21:40:36

@EnTeO:

"Nem Sumternél lőttek először a déliek jó egy hónappal korábban és ott kezdődött??? "

**

Hagyd, enne a blognak a történelmi tények nem sokat jelentenek. Csak az a furcsa, hogy ez egy történelemmel foglalkozó blog. :)

Kovács Ferenc 14 2014.05.23. 23:15:32

@mojoking77: Volt több is. Nemrégiben Türk Attila írt egy könyvet a külföldre kivándorolt '48-asokról, ott név szerint is említtetnek... nem csak Amerikában, Török lobogó alatt is csépelték a muszkákat meg még sok helyen előfordultak.
No meg persze a katonának állás egy menekülési útvonal volt a szegénység és/vagy a paraszti munka elől, ami a pénz és társadalmi háttér nélkül érkezőkre Amerikában (meg másutt is) óhatatlanul várt volna.

blindsideTackle 2014.05.24. 03:56:41

@Kovács Ferenc 14: a cél szerintem általában propaganda, és gyanítom azért van többségében a déli halottas fotó, mert az északiaknak erre sokkal több pénzük\technikájuk volt.

Kovács Ferenc 14 2014.05.24. 06:50:58

@blindsideTackle: Nekem még akkor sem tiszta, hogy mit akartak elérni ezekkel. Mit propagáltak? Hogy a háborúba beledöglenek a katonák? Hát ez szerintem mindenkinek nyilvánvaló. Vagy hogy mekkora katonai sikereket értek el? Mekkora siker kinyírni egy katonát? Semekkora. Szóval nem értem az egészet.

Trónkövetelő 2014.05.24. 10:35:39

@MiKeyRuLeS:
Igen, háború tétje nagyjából olyasmi volt, hogy Észak-Amerikában létrejön-e egy második latin-amerika, azaz egymástól alig különböző, egyforma kultúrájú és nyelvű, de egymással folyton acsarkodó instabil államok sora, vagy pedig az az Egyesült Államok, amely végül a világ leghatalmasabb birodalma lett (ki tudja meddig).
És sokan hajlamosak lebecsülni a rabszolgatartás elleni harcot, de az északi katonák motiváltságának fenntartásához kellett valami magasztos cél, mert azért, hogy a keleti parti, pennsylvaniai és ohioi gyárak és pénzügyi központok megszabadulhassanak a konkurenciától, nem fognak ezrek a halálba rohanni a fedezék nélküli nyílt mezőn mondjuk Chancelorsvillenél. Úgyhogy ez igenis sarkalatos kérdés volt.
Egyébként az emancipációs törvényig északon is voltak rabszolgák, Missouri például rabszolgatartó állam volt, de mégis az Unióhoz csatlakozott. Maryland még extrémebb példa: Maryland kilépett az Unióból, de volt egy apróság, ugyanis ennek az államnak a közepén van a Columbia kerület, azaz az Unió fővárosa, aminek bevétele/megvédése kulcsfontosságú volt a háború kimenetele szempontjából, ezért az északiak első dolga volt megszállni Marylandet. Azonban - mivel az emancipációs törvény csak az Unióban lépett hatályba - ezért Marylandben a háború végéig, a déli államok jogi sorsának végső rendezéséig fennmaradt a rabszolgaság. Úgyhogy a Fehér Háztól alig néhány kilométerre az egész háború alatt északi megszállás alatt álló, de facto az északhoz tartozó Marylandben a rabszolgák vígan szedték a dohányleveleket továbbra is.

Trónkövetelő 2014.05.24. 10:42:56

@Trónkövetelő:
És persze sok északinak valami olyan homályos elképzelése volt, hogy a rabszolgaság persze erkölcstelen, és el kell törölni, de a nigrók mégiscsak alsóbbrendűek, teljes körű állampolgári jogok (pl. választójog) azért már ne járjanak nekik. Ja és fehér nők körül ne ólálkodjanak. Meg úgy általában maradjanak nyugton. És végül tényleg így is történt, így maradt még 100 évig :)

mojoking77 2014.05.24. 12:27:05

@Kovács Ferenc 14: Apro kiegeszites, pont ezert linkeltem be a wikipediat. Szamwald Gyula, itthon es Amerikaban is jol meno nyomdasz volt, igy eseteben a seregbe menekules, mint altarnativa a nyomor ellen, nem feltetlenul allja meg a helyet.
@bloggerman77: Haat, igen. De epp ezert van egy csomo mas blog, ahol egesz biztos sokkal pontosabb, es ertekesebb informaciokat talalsz, esetleg a jovoben inkabb azokat latogasd... Teljesen felesleges, es erosen visszas megszolni itt a szerzot.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.05.24. 16:20:15

@Kovács Ferenc 14: Akkori technikával mozgó eseményeket nem tudtak rögzíteni. Azóta is számtalan halottat kaptak le, pedig a HD videók korszakában élünk...

Rekus.1 2014.05.25. 12:44:50

Érdekesség: a 30. képen (Déli halott egy csata után) a kép bal felső részében olyan, mintha egy szakállas arc nézne ki a sárból. :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.26. 14:07:06

@bloggerman77: na nézd én próbáltam veled barátságos lenni, még írtam is pár napja, de pont leszarsz, úgyhogy viszlát.

mojoking77 2014.05.26. 16:33:34

@JTom: :)
Trollok pedig mindig is lesznek, miota internet az internet...

nemtomki 2014.06.01. 15:34:13

@Rekus.1: "Érdekesség: a 30. képen (Déli halott egy csata után) a kép bal felső részében olyan, mintha egy szakállas arc nézne ki a sárból. :)"

szerintem az ott valóban egy fej, mellette ott a puska is a sárban. hogy hol a (már nem?) hozzá tartozó test, azt nem látom, talán csak takarásban, talán 20 méterrel odébb.

Imre apó 2014.06.01. 17:55:48

Remek nézegetni, viszont elég szomorú képek, de akkor jó egy kép, ha az embert megfogja.

A demizsont már elég rég ismerték :):):)

Garren 2014.10.31. 11:20:06

Valóban elég furcsa, hogy míg az északiak büszkén pózolnak, addig a délieket csak holtan mutatják (kivétel a vereség után készült képek Lee tábornokról), mindamellett nagyon szép összeállítás.

chilis csokoládé 2015.04.08. 16:49:18

A piros színű szövegben négerezés van. Fel kéne tüntetni a forrást és a kiadás évét. Így olyan látszatot kelt, mintha a blog szerzője négerezne.
A képek érdekesek. Köszönet értük.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.04.08. 17:12:17

@chilis csokoládé: mi a baj a négerezéssel? ez a nevük nem? :)
sosem értettem ezt a képmutatást. a négert afro-amerikainak hívni pont akkora marhaság, mintha a kínaiak kérnék ki maguknak hogy kínaiak, vagy a magyarok mondanák hogy a magyar szó pejoratív és mostantól tessenek minket "kárpát-medencei ázsiaiaknak" hívni.
az, hogy bizonyos népcsoportok cselekedeteikkel ledegradálták saját faji megnevezésüket, arról csak ők tehetnek.
a laza feketék az usa-ban most is azt mondják egymásnak: "yo, nigga..., 'sup bro", sosem hallottam olyasmit hogy: yo afro-american... :)
egyébként is bajosan lehetne pl. az afrikai négereket "afro-amerikainak" hívni...
pl. a németben sincs más szó, mint az hogy der Neger. esetleg Schwarze.
amerikában terjedt el ez a hülyeség, mert ott baromira polkorrektnek kell lenni mindenkivel, nehogy csillió dollárra beperelje.
a leszbikus szót sem veszik a szájukra, az csak "L-word", ahogy pl van f-word, n-word stb.
szóval nekem a néger-néger, a cigány-cigány, a zsidó pedig zsidó. ebben semmi sértő nincs. csak akkor lehet sértő, ha elé negatív jelzőt aggatnak.

manes 2015.04.08. 17:25:59

@JTom: Nem is beszélve arrol,hogy ha az emlitett úr esetleg franciaországi néger..Akkor hogy nevezzük? Afro-francia?:):)Balotellit hogy nevezzük? Afro-olasz?:)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.04.08. 18:14:09

@manes: ezzel a logikával jó nagy hülyeségeket lehet alkotni :D

perszepolisz 2015.04.11. 12:21:13

@nemtomki: Én is kiszúrtam, szerintem az ott egy ember feje. De vajon mi történhetett velük?

pitcairn (törölt) 2015.04.12. 15:35:58

@Garren:

így legalább egyértelmű, hogy mit csináltak délen:)

pitcairn (törölt) 2015.04.12. 15:45:52

@Trónkövetelő:

légy nyugodt olyannyira nem a négerekért rohantak ezek a csatába, hogy a gettysburg-i affér alatt csodaszép néger-ellenes pogrom volt New Yorkban...

New York City draft riots
en.wikipedia.org/wiki/New_York_City_draft_riots

az északiak még a délieknél is rasszistábbak voltak

szívük szerint az összes négert visszadeportálták volna Afrikába

a rabszolga felszabadítás mindössze egy célt szolgált:

így akarták elérni a déli társadalmi-gazdasági rendszer összeomlását

ja, Lincoln is __kő-rasszista__ volt

csodaszép dolgokat lehet tőle idézni:

Abraham Lincoln- Saint or Sinner- (Full Documentary
www.dailymotion.com/video/x1eqzn4_abraham-lincoln-saint-or-sinner-full-documentary_fun

pitcairn (törölt) 2015.04.12. 15:51:09

@MiKeyRuLeS:

"A szegregáció pedig, mire szintén hivatkozol, ami a 60-as évekig erősen tartotta magát, szinte kizárólag délen volt jellemző."

szegregáció???? kizárólag délen???

a déliek lehet, hogy alacsonyabb rendűnek tekintették a négereket, de __együtt éltek velük__

a szegregáció pontosan az északi államokra volt jellemző

ők gondolkodtak "néger-mentes" övezetekben, az un. szabad állam virágnyelven kb. annyit jelentett, hogy néger-mentes állam

kb. ilyen remek törvények voltak északon a feketék ellen:

The Illionois black codes
www.lib.niu.edu/1996/iht329602.html

és Lincoln-nak semmi problémája sem volt ezzel

Hartyáni Ferenc 2015.07.09. 15:44:48

Azon a két képen, ahol egy halott déli látható két oldalról, a puska másképp áll.

Szóval a fotós arrébb tette, hogy jobban láthassa a néző...... :))

Tényleg sokkal több a déli halott katona.....

vicana 2015.07.14. 10:30:55

Ezek a színezett képek olyan "közelivé" teszik az embereket.
Az embert fejbe vágja a tudat, hogy ők is ugyanolyan hús-vér emberek voltak mint mi.
Nem tudom szépen megfogalmazni, de remélem értitek, rám nagy hatással voltak a képek!
süti beállítások módosítása