Ausztráliától-Angliáig egy kis Fiattal
Az első részt ITT nézhetitek meg. Az ausztrál Bruce Thomas és Stuart Harper nem mindennapi utazása folytatódik. 1969 tavaszán járunk, a két kalandor Iránba érkezett:
1896. Húszezren nézték, ahogyan két mozdonyt ütköztettek össze a szervezők az Ohio állambeli Buckeye Parkban, Lancaster városában. A belépő mai áron kb. 25 dollár volt, a szervezők meggazdagodtak az esemény után
1880-as évek az indiai kasztrendszer csúcsán álló brahmin hivatalnok és családja. A brahmin kasztot jellemzően törvényhozók, tudósok, papok és prédikátorok alkotják. Egykori törvény szerint brahmint megölni a legnagyobb bűnnek számított. Mára az indiai lakosság kb. 4%-át teszik ki
1917. október 24-én már a tizenkettedik csata kezdődött az osztrák-magyar és az olasz csapatok között az Isonzó folyónál. De míg az előző 11 csatában a Monarchia hadereje védekezett (és egyre nagyobb nehézséget jelentett számára az olasz támadások elhárítása), addig erre, a 12. csatára már…
1870-es évek. Gyémántbányák Dél-Afrikában, Kimberley. A rengeteg kötél mind egy-egy vágathoz tartozik, melyen a kibányászott anyagot lehetett feljuttatni, lefelé pedig az élelmiszert és az egyéb szükséges holmikat
A hétfői Napi érdekes már ma megjelenik a 23-i ünnep miatt és ráadásul meglehetősen erős válogatás készült. Holnap délben is várunk benneteket egy hiánypótló cikkel. Az 1956-os eseményeket egy egészen más megközelítésből láthatjuk: Rémhírek és álhírek a forradalomról!
1862. Giuseppe Garibaldi…