Gróf(nő) Vay Sándor/Sarolta (1857-1918)

1889 novemberében letartóztattak Klagenfurtban egy csaló férjet, akiről kiderült, hogy nő, és ezt állítólag még a neje sem tudta! A hír végigviharzott Európán. De még a világ túlsó felére is elért. A San Francisco Call nemzedéke leghírhedtebb európai nőjének nevezte a kétszer is megnősült Vay Sarolta/Sándort, aki azonban sokkal több volt transznemű botrányhősnél. Igen népszerű és termékeny író, költő, zsurnalista, művelt, poliglott világpolgár. 

Vay Sándor gróf Endrey Sándor festményén. (Érdekes Újság, 1918. május 30.)

A Magyar Életrajzi Lexikon és a róla írók többsége szerint 1859-ben jött a világra, de a reformátusnak kereszteltek mátrikulája szerint 1857. május 21-én. Régi arisztokrata családba született. Apja is, nagyapja is főispán volt Máramarosban. Apja, Vay László gróf ezenfelül József főherceg főudvarmestereként szolgált. Dembinski tisztjeként végigküzdötte a szabadságharcot, annak bukása után emigrált. 1855-ben hazatért, megnősült, és alig várta, hogy fia szülessen, aki majd folytatja a harcot a magyar szabadságért. 

Lánya született. Ő azonban úgy neveltette, úgy öltöztette, mintha fiú lenne. A család egykori nagy vagyonából már csak az alsódabasi (gyóni) birtok és kúria maradt. "Terebélyes faluvégi kúria. Ennyire futotta a szétszaladt vagyon maradékából. Saroltának persze így is palota. Rejtélyes folyosók, nyikorogva nyíló tölgyfaajtók, barátságos búvóhelyek, ijesztően tágas termek, és köztük egy kedves is, a toronyszoba." (Buza Péter, Budapest, 1983/7.)

Mint mindig, úgy ma is a "Botrányok, sztorik és tragédiák a régi Budapesten" című sorozatunk az Arcanum adatbázisa segítségével készült! Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár! 

 

Kászonyi Dániel, Kossuth bizalmas követeként 1863-ban hazatért. "Pesten lődörgött, bizonytalan terveken tűnődve, jóformán pénztelenül, amikor az Arany Sasban összeakadt Vay Lászlóval. A gróf nevelőnek szerződtette a barátságból." (Buza Péter, Budapest, 1983/7.) Tőle, "Dani papától" tanult meg Sarolta írni, olvasni, kiválóan vívni, lovagolni - ahogy egy fiúhoz illik.

Kászonyi Dániel (Népszabadság, 2013. március 2.)

1867-ben a kiegyezés ellen tiltakozva Kászonyi ismét elhagyja az országot. Tanítványa is vele tart. Vay papa pénzén kis házat bérelnek Lipcse mellett. Sarolta/Sándor ott tanul, aztán pedig Drezdába kerül anyai nagyanyjához. A nagymama nem törődik bele, hogy leányunokája fiú legyen. Beteszi őt egy leánynevelő intézetbe. Rókát a tyúkketrecbe. A kiskamasz Sarolta mint Sándor rögvest elcsábít egy hasonló korú, szende angol leányzót, és meg is szökteti. Dani papa a harmadik vonatmegállónál éri utól őket, ahol a csatlakozásra várnak. Ezekután az ifjú Vay gróf egy időre visszatér az alsódabasi kúriába, majd nagy utazásokat tesz apjával szerte Európában. Berlinben is tanul, aztán Pesten egyetemet végez. Kiváló latinista.

Közben évről évre újabb és újabb liezonok színezik az életét. Kizárólag hölgyekkel. Nem mintha leszbikus lett volna, hiszen identitása szerint heteroszexuális férfi volt. Az őt 1889-es letartóztatása után kifaggató és megvizsgáló osztrák pszichiáter, Richard von Krafft-Ebing szerint: "Vay elemi elutasítása a férfiakkal való szexet illetően internalizált homofóbiát takar.... 'Magános vagy kölcsönös onaniát nem ismert. Azt rendkívül undorítónak és a »férfi méltóságán« alulinak találja. Genitáliáit sohasem hagyta másoktól megérinteni, már azért sem, mert nagy titkának megőrzésére kellett gondolnia. A menses 17 éves korában állott be, mindig gyengén, baj nélkül. Erről a témáról nem szeret beszélni, mert férfi érzésével és öntudatával ellenkezőnek találja./.../ Férfiakkal
való nemi érintkezés eszméje undort kelt benne, kivitelét pedig egyszerűen lehetetlennek tartja.'" (Idézi Borgos Anna, Holmi, 2007/2.)

Richard von Krafft-Ebing professzor (Orvosi Hetilap, 1968. február 11.).

Tizenhét éves kora óta publikál verseket különböző lapokban, eleinte még túlnyomórészt Vay Sarolta néven. Ekkor még női ruhában is feltűnik. Például egy nőképző egylet jótékony célú jelmezes sétahangversenyén női jelmezben ő adja el a legtöbb tombolajegyet. De persze a jelmezét úgy is felfoghatta, hogy férfiként öltözik női maskarába. (Fővárosi Lapok, 1875. január 12.) 

A még Gróf Vay Saroltaként publikált korai verseiben is egyértelműen nők után epekedik. Például: "Donna Anna, Donna Anna / Csábitó az ölelésed / Édes ajkid forró csókja / Mámoritó tüzes méreg." (Figyelő, 1876. április 23.)

19 éves korában megindítja első lapját, a Színlapokat. Húsz éves korában bemutatják első népszínművét. 

Úgy tűnik, 1979-re, huszonkét éves korára számolja fel életében a kettősséget. Ekkor tűnik el Sarolta a Sándor mögött: "Mint Székesfehérvárról írják... ott Vay Sarolta fiatal grófnő nagy feltűnést kelt férfi ruhájával. A grófkisasszony különcsége nem ismeretlen a fővárosiak előtt. Legújabban nadrágot, nemez kalapot, kezében stucceres pálcát hord, ajkai közt pedig szivart szopogat. Most már nem kisérgethetik úgy az utcán a suszterinasok, mint ezelőtt, mert fel sem tűnik, hogy az a csinos gavallér voltaképen egy kisasszony, míg eddig félig férfias, félig pedig asszonyos öltözéke nem egyszer csődítette össze az utcai bámészkodókat." (Pesti Hírlap, 1879. február 7.)

Ezután a Vay Sarolta név szinte teljesen eltűnik. Immáron gróf Vay Sándorként vagy különböző álneveken, monogrammokkal publikál. Az életmódja, mondhatni, hipermaszkulin. Iszik, mulat, káromkodik, mint egy kocsis, a legerősebb szivarokat szívja, bordélyba jár. Kollégái, írók, újságírók kompániájában érzi magát legjobban. Fogadásból ellovagol húsz perc alatt Sashalomtól Halászig. (Fővárosi Lapok, 1879. április 8.) A tékozlása miatt rövid időre gondnokság alá is helyezi a család.

 A Fehérvári Híradó (1880. augusztus 25.) "Vay Sándor grófkisasszonyként" emlegeti, amikor a dorbézolásairól ír, amelyek "kemény természetű férfiaknak is szégyenére" válnának.

Miután apja 1884-ben meghal, felszámolja kapcsolatait az amúgy is vagyonát vesztett grófi családdal, és attól kezdve lényegében az írásaiból él. Rengeteg lapban publikál, mindenhol örömmel fogadják az írásait. Ekkor már elsősorban prózaíró. Legjobb és legkedvesebb műfaja a tárca, a történelmi életkép. Nemesi családok archívumaiban, levelezésében búvárkodik, onnan emeli ki a 18-19. századi nemesi élet történeteit, korképeit, és ezek kifinomult, érzékletes, nosztalgikus leírásával igen nagy sikert arat. Ehhez a műfajhoz köti leggyakrabban használt írói nevét, a D'Artagnant. (Dumas-t is fordít.) Mária Terézia korának nagy szakértője.

Ezeknek az írásoknak a hangulatát érzékeltetjük az Elpusztult urak című írásának kezdő soraival: "Megfakult a cifra szerszám, oda van a cifra, csengős négyes. Nem szól a hegedű. Híres, neves familiák egymásután pusztulnak, enyésznek el Hunniában. De ebben a pusztulásban is van valami érdekes, valami sajátos vonás, ami nem hasonlítható semmi más nemzet fiának a pusztulásához. Könnyelműség, nembánomság, jószívűség
keveredik össze a magyar nemes urak elpusztulásában. Híres, nevezetes nemzetsége az országnak a Majthényi. Akad még jómódú is köztük, de bizony sok már a lepasszolt. Ilyen lepasszolt Majthényiről mondtak el a minap egy karakterisztikus esetet...."  (Az életmű java hozzáférhető az OSZK elektronikus könyvtárában.)

Sokat bolyong Európában, írásai jelentős részét onnan küldözgeti a magyar szerkesztőségekbe. 

A fenti idézet alapján nem csodálkozhat az olvasó azon, hogy Krúdy Gyula közel érezte őt magához és sokat foglalkozott vele. Ő értelmezte úgy Vay gróf életét, hogy az nem egyszerűen a dzsentrifikálódott nemesé, hanem a dandyé: "A dandyzmus ugyanis olyan világképi és irodalmi jelenség volt, amely épp a szóban forgó időszakban állt össze tudatos és viszonylag koherens habitussá. Lényege a személyiség önelvűségének, különlegességének, excentrikusságának tételezése volt. Létrejöttét a személyiség árucikké válása elleni tiltakozásként, a heroizmus elsikkadására adott válaszként, a romantikus egyéniségkultusz meghosszabbításaként, a rendi társadalom határai elmosódásaként is értelmezték. A dandy jellemzője a magányos életmód, a komolyan vett excentrikusság és egy rendkívül felfokozott törekvés a személyiség megkomponált színrevitelére, a mesterséges igazi, érvényes identitásként való feltüntetésére, az énperformancia olyan szintű megszerkesztettségére, mely gyakran eredményezett provokatív megnyilvánulásokat." (Török Zsuzsa, Irodalomtörténet, 2014/4.)

Hősünk igen sokat lebzselt színtársulatok és színésznők körül. Járta az országot vándortársulatok nyomában. Egerben Hegyesi Marinak hódolt, akit már Kassától követett Debrecenig és tovább, városról városra, akihez verseket írt, és akit a legszebb asszonynak nevezett. Amikor egy jurátus megsértette a művésznőt, Vay gróf biztosította őt arról, hogy elégtételt vesz a sértésért. Barátja azért az igazi párbajtól eltérítette, viszont egy bicskával barátilag belevágott a tenyerébe, hogy a gróf fölmutathassa a hölgynek a sebet bizonyságul, hogy megvívott érte. A lapok is hírt adtak erről a "párbajról".

Hegyesi Mari (Budapest, 1983/7.).

1883-ban tudósítóként jelen volt a híres tiszaeszlári per nyíregyházi tárgyalásán. Itt elcsábította a város színházának üdvöskéjét, a helyi törvényszéki bíró leányát, Eszéki Emmát, akit meg is szöktetett. Pestre utaztak, lakást béreltek a Lipót utca 52. szám alatt, és "összeházasodtak"! Egy Imre páterként bemutatkozó álpap adta össze őket és hamisított papírokat a frigyről. Az asszony Vay Sándor kedvéért végleg lemondott a színészetről. 

Eszéki Emma (Budapest, 1883/7).

1887-ben Vay a Wörthi-tónál megismerkedett Engelhardt Máriával (a magyar lapok szerint Irmával), egy fiatal tanítónővel, a klagenfurti erdészeti felügyelő lányával. A családnak nem tetszett ez a kapcsolat, de a szerelem mindent legyőz. A fiatalok 1889 májusában "házasságot" kötöttek valahol Magyarországon. Ugyanaz az "Imre páter" adta össze őket, aki a gróf előző házasságát is intézte. Mivel ő tudta a legjobban, hogy az nem (az sem) volt érvényes házasság, ezért nem is kellett azt az újabb kézfogó előtt hivatalosan felbontani. Eszéki Emma élete végéig Vay gróf feleségének tekintette magát.

Ahogy Emma a színpadról, úgy Mária (vagy Irma) a katedráról mondott le Vay Sándor kedvéért. "Ura" a tanítónő végkielégítésének gyorsan a nyakára hágott, eladósodott, és az apósától kért kölcsön jelentősebb összeget egy pesti állás kauciójára. Amikor kiderült, hogy szó sem volt semmiféle pesti állásról, az após csalás vádjával feljelentette a vejét, akit 1989 november 4-én Klagenfurtban őrizetbe is vettek. Ekkor derült ki, hogy a férj nő. Erről a "feleség" sem tudott. Annyira nem, hogy azt gyanította, hogy terhes, és a vallomásában rögzítette, mennyire szeretné, ha gyermeke születne a Sanyitól. Kijelentette, hogy ha a házasság érvénytelen, ő akár cselédként is az ura mellett marad. Úgy látszik, Sándor grófnak megvolt a technikája, illetve az eszköze arra, hogy az együttlét során hitelesen helyettesítse azt, amivel nem látta el a természet. 

Vay Sándort ezután már nemcsak csalással, de okirathamisítással is megvádolták. Ő azt vallotta, saját maga hamisította az esküvői okmányokat.   

A Borsszem Jankó (1889. nocember 24.) így reagált a gróf lebukásának hírére:  "A nyelvtudósok hiába vitatkoztak, hogy nem jó ez a szó: úrhölgy, mivelhogy ha úr, akkor nem hölgy; ha pedig hölgy, nem úr. A Vay Sarolta esete bebizonyította, hogy az 'úrhölgy'-nek mégis van létjogosultsága.

A gyanuúsítottat átszállították Grazba, ott Krafft-Ebbing professzor alaposan megvizsgálta, szaktanulmányt írt róla. A tanulmány széles körben ismertté vált, tele fölöttébb intim részletekkel. A személyiségi jogok akkoriban még nem voltak kifejlődve, és ebben a blogban is megengedtük magunknak, hogy a gróf halála után több mint száz évvel idézzünk belőle, hiszen nem mi idézzük elsőként.

Mindenesetre a Budapesti Hírlap 1890. január 25-én arról értesíthette olvasóit, hogy: "a Vay Sarolta grófkisasszony ellen megindított perben váratlan fordulat következett be, a mennyiben a vizsgálatot az egész idegrendszer veleszületett betegsége és az elme zavarodottsága következtében beszüntették és a grófkisasszonyt bevitték az őrültek házába."

Ennek a fele igaz volt. A vizsgálatot valóban megszüntették, de Vay Sándort nem vitték a diliházba, hanem hazaengedték. Budapesten igyekezett kiheverni két és fél hónapos kálváriáját. "A kiállott zaklatások úgy megviselték, hogy testben-lélekben meg van törve. Megérkezése óta betegen fekszik egy régi barátnőjénél a budai Szalag utcában, ahol tegnap és ma sok ismerőse látogatta meg." (Budapesti Hírlap 1890. január 28.)

Barátja, Pongrátz Béla így vonta le az általános konzekvenciát Vay gróf sorsából, a számtalan gúnyos cikkből, amelyet a "kisasszonyférjről" írtak: "De hát a tudomány nem szeret foglalkozni a talányokkal, legalább nálunk nem; a társadalom meg éppenséggel gyűlöli a kivételeket. Ott, hol a műveltség odáig emelkedett, hogy mindent megért, meg tudja bocsátani valakinek azt, ha púpos, ha vak, ha sánta, ha nemileg nem tartozik sem jobbra, sem balra, hanem csak lebeg, mint Mohamed koporsója; de nálunk, hol a divatmúlta viselet exkommunikál, a púpos teve, a sánta béka, az őrült felemás megkövezni való . . . Nálunk van állatvédő egyesület, de nincs humanizmus, mely védené, emelné az embert mindaddig, amíg ember képét viseli." (Pesti Hírlap, 1890. január 28.)

Rakovszky Zsuzsa 2011-ben regényt publikált VS címmel a klagenfurti eseményekről. 

Ezután Vay Sándor élete megcsendesedett. A klagenfurti affér vihara lassan elült. A gróf maradt Sándor, de ezután már botrányos ügyekbe, szerelmi kalandokba nemigen keveredett. 

1909-ben tíz kötetben megjelentették összegyűjtött írásait.

Tolnai Világlapja, 1925. május 20.

Egy rövid időre még letárt az írói pályáról és elment Fiumébe kávéimportőr-ügynöknek. De belebukott. Visszatért a sajtóba, a Pesti Hírlap munkatársaként élte le ezután hátralévő írói pályájának nagy részét. Megbecsült tollforgató lett, a nyilvánosság beletörődött, hogy ő Sándor.

Svájcban tartózkodott, amikor 1914-ben kitört a Nagy Háború. Ott is rekedt Zürichben.  

"Úgy tervezte, hogy majd a nyáron visszatér a magyar pátriába. Márciusban aztán hirtelen megbetegedett. Tüdőgyuladásba esett, amelyhez mellhártyagyulladás is járult, úgy, hogy műtét útján el kellett távolítani egyik bordáját Úgy látszott, hogy javult az állapota, és elment utókúrára egy luganói szanatóriumba. Hiábavaló volt az orvosok igyekezete. Elgyöngült szervezetét annyira kikezdte a súlyos betegség, hogy nem tudott többé fölépülni." (Pesti Hírlap, 1918. május 25.)

1918. május 23-án halt meg. A nekrológok a magyar irodalom komoly értékeként búcsúztatták őt: "Megszűnt vele egy érzékeny, finom lélek, amely tele volt a színes emlékezéssel. Az emlékeknek ez a gazdagsága és tarkasága tette mindig különös érdekességűekké az írásait, amelyek úgy hatnak, mint a zenélőóra álmodó, lágy muzsikája. Az élet újabb megnyilvánulásai iránt kevés fogékonyságot mutatott, az ő természete az eltűnődés volt leáldozott szép idők eseményein, régi kedvteléseken, a mágnásvilág szittyavirtusból fakadt cselekedetein, romantikus kalandokon. A hervadás báját csak kevesen érezték úgy, mint ő. Nagy és lelkes közönsége volt, amely legjavarészt a Pesti Hírlap olvasói közül került ki, akik őszintén a szeretetükbe fogadták." (Pesti Hírlap, 1918. május 25.)

A Pesti Hírlap nekrológja azzal végződik, hogy a lap gondoskodik a temetéséről. Erre azonban nem volt módja. Valószínűleg nem tudták megoldani a holttest hazaszállítását a háborús vidékeken át. Máig sem tudjuk, hol van eltemetve, s van-e egyáltalán jel a sírján.

Szülőhelyén, a dabasi Gyónon utca őrzi a nevét. A Sándort.

 - hacsa -