Napi érdekes - 420

2022. március 06. JTom

1889_poligamiat_tilto_torveny_ellen_veto_mormon_ferfiak_bortonben_salt_lake_city_usa.jpg

1889. Poligámiát tiltó törvény ellen vétő mormon férfiak börtönben, Salt Lake City, Egyesült Államok 

1907_san_francisco_s_iconic_cliff_house_hotel_burn_down_on_the_evening_of_september_7th.jpg

1907. Az ikonikus, San Franciscó-i Cliff House Hotel ég. A hét szintes, fából épült szálloda már a második épület volt azon a helyen. Az elsőt 1863-ban építették és 30 év után égett le. A fenti szállodát alig 11 évesen érte el a végzete. A harmadik, már kőből épült épület 112 év után zárt be, a járvány miatti recesszió eredményeként

1910_new_york_city_mayor_william_jay_gaynor_moments_after_being_shot_in_the_neck.jpg

1910. New York polgármestere, William Jay Gaynor másodpercekkel az ellene elkövetett merénylet után. Gaynort  torkon lőtte egy állásából elbocsátott kikötői éjjeliőr. A 61 éves egykori városatya felépült sérüléseiből, és még három évig töltötte be hivatalát

1916_french_indochinese_soldiers_in_greece_ww1.jpg

1916. Francia-indokínai katonák Görögországban, az első világháborúban

1919_papuan_man-eaters_cr.jpg

1919. Pápua emberevők "zsákmányukkal"

1920_roald_amundsen_feeding_his_pet_polar_bear_named_marie.jpg

1920. Roald Amundsen egy örökbefogadott jegesmedvebocsot etet, akinek a Marie nevet adta

1926_miss_lillian_lubinsk_driving_a_motorcycle-taxicab_in_baltimore_maryland_us.jpg

 1926. Lillian Lubinsk, egy baltimore-i motoros taxis

1931. Rendőrök és szeszcsempészek közötti autós üldözés vége Felső-Manhattanben

1934_the_coca_cola_home_sampling_van.jpg

1934. Üvegbe csapolják a házhoz szállított Coca-Colát, valahol az Egyesült Államokban

1940_maj_rotterdam_s_city_centre_leveled_by_carpet_bombing_85t_people_were_left_homeless_then_threatened_destroy_utrecht_if_dutch_command_did_not_surrender_netherlands_capitulated_next_day.jpg

1940. május. A földig bombázott Rotterdam belvárosa. A német légitámadásban kilencszázan haltak meg, és mintegy 85 ezer ember vesztette el otthonát. A németek ekkor Utrecht bombázásával fenyegettek, így a hollandok a következő napon kapituláltak

1946_polish_refugees_in_east_africa_now_tanzania_after_wwii_roughly_13400_refugees_were_settled_there.jpg

1946. Lengyel menekültek Kelet-Afrikában a mai Tanzánia területén. Országuk megszállása után Iránban, majd kb. 19 ezren Kelet-Afrikában találtak biztonságra. A háború után legtöbben haza vagy Nagy-Britanniába vándoroltak tovább

1960_the_swiss_delegation_at_the_1960_paralympics_in_rome.jpg

1960. Az első paralimpiai játékok svájci résztvevői Rómában

1966_the_debris_of_a_crashed_american_plane_in_january_1966_in_palomares_spain_resulting_in_the_loss_of_four_b28fi_mod_2_y1_thermonuclear_bombs.jpg

1966. Lezuhant amerikai katonai repülőgép roncsai a spanyol Palomares közelében. Két amerikai gép ütközött a levegőben, a katasztrófa nyomán négy hidrogénbomba zuhant a vízbe, illetve a szárazföldre

A B–52-esen szállított négy hidrogénbomba közül három a szárazföldre, egy a tengerbe hullott. Két bombának a hagyományos robbanószerkezete felrobbant, a detonációk nagy mennyiségű radioaktív anyagot – köztük plutóniumot – szórtak szét két négyzetkilométeres területen. Úgy tűnt, a Földközi-tengerbe zuhant bombát sohasem találják meg, ám az amerikai haditengerészet 33 hajójának, repülőgépeinek és helikoptereinek, valamint háromezer katonájának nyolcvan napig tartó megfeszített kutatása – és egy helyi halász segítsége – eredményre vezetett, s a tenger fenekén rábukkantak a bombára. A szerkezetet tengeralattjáró segítségével emelték ki a vízből. A terület sugárzásmentesítésén mintegy kétezer amerikai katona, valamint spanyol polgárőr dolgozott.

 

1980s_when_the_soviet_union_invaded_afghanistan_some_gas_stations_in_toronto_refused_to_gas_ladas.jpg

1980. Toronto, Kanada. A szovjetek afganisztáni bevonulása elleni tiltakozásul a helyi töltőállomás tulajdonosa nem hajlandó megtankolni a szovjet gyártmányú Ladákat

1986_ludo_cooling_down_on_the_set_of_labyrinth.jpg

1986. A Fantasztikus labirintus című film forgatási szünetében a Ludót alakító Rob Mills színész hűti magát a jelmez alatt

1991_shooting_of_a_man-eating_tiger_tigrovyy_russia_cr.jpg

1991. Emberevő tigris, kilövése után a Szovjetunió távol-keleti részen, Vlagyivosztok közelében

1996_ukraine_handed_over_nuclear_weapons_to_russia_in_exchange_for_a_guarantee_never_to_be_threatened_or_invaded.png

1996. Ukrajna átadja a területén maradt nukleáris fegyvereket Oroszországnak. Az átadás garanciája, hogy Oroszország a jövőben sosem fogja fenyegetni, vagy megtámadni az országot

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9517772340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fogash 2022.03.06. 19:42:58

@cateye: olyan megállapodás is volt ám, hogy a nato meg nem terjeszkedik bele a volt szovjet érdekszféra országaiba….

chrisred 2022.03.06. 19:44:08

@CSOKKI MÁLNA: Mit kell azon felmérni, ha megtámadnak valakit? Akkor védekezni kell, lesz, ami lesz.

chrisred 2022.03.06. 19:45:01

@Fogash: Nem volt, légbőlkapott orosz propaganda.

chrisred 2022.03.06. 19:47:25

@Fogash: De egyébként olyan felvetés volt, hogy magát Oroszországot veszik fel a NATO-ba, ami ennek a leghatásosabb cáfolata.

Fogash 2022.03.06. 19:51:59

@JTom: nem leehetne, hogy az utolsó képet kiveszed, illetve mostanában nem szerkesztesz be hasonlókat? (Tudom, algoritmus, meg mittudomén, de csak van manuális beavatkozási lehetőség…)

Bedobsz egy ilyen képet, aztán a sok félművelt egyből elkezdi osztani az észt, meg személyeskedés + napi aktuálpolitika témával teleokádni a kommentfolyamot. Ebben a maiban is van minden, oroszbérenc fizetett trollok, putyin fizeti a szélsőjobbot (miközben Magyarországon pl nincs is szélsőjobb), megjelent hogy az ukránoknak nem kellett volna átadni a területükön található (amúgy orosz gyártmányú, technológiájú és tulajdonú) atomfegyvereiket,, stb….

(Mielőtt ezt a hszx-t törölnéd: ezek csak idézetek fentebbről!!)

Szóval szerintem a törzsközönség krvára nem azért jár ide, hogy ezt olvassa, erről beszélgessen. (Mondom ezt úgy, hogy bár a nickem új, de évek óta követem a blogodat.)

Almandin 2022.03.06. 20:05:12

@Fogash: Elnézést kérek. Annyira ideges vagyok hetek óta a világpolitikai helyzettől, hogy folyton erre terelődnek a gondolataim. Reméljük, nem lesz világháború.
Amúgy a kedves blogger, ha betesz ilyen témájú képeket, ne csodálkozzon, hogy reakciókat vált ki. A történelem ma is zajlik. A közelmúlt eseményeinél nemigen lehet elkülöníteni a dolgokat az aktuálpolitikától. Minden egymással összefügg, a dolgok egymásból következnek.

Etniez 2022.03.06. 20:05:33

@CSOKKI MÁLNA: Dolgozz csak Putyin-troll keményen.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 20:22:06

@Etniez: Mondom, hogy magadból indulsz ki folyton. Próbálj önálló gondolatokat formálni..

CSOKKl MÁLNA 2022.03.06. 20:23:09

@Etniez: Amúgy van felvétel, jöhetsz te is.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 20:23:57

@chrisred: Ahhoz, hogy az a támadás bekövetkezett, Zelenszkij viselkedése és politikája vastagon hozzájárult..

gigabursch 2022.03.06. 20:25:57

@¿Qué tapas hay?:
@jamboox:
@gigabursch:
@Fogash:

Úgy gondolom, hogy ami a Road zenekar a kérdés kapcsán megénekelt, az nagyon ül és nagyot üt.
youtu.be/Wx2ouYPPrFI

Kapcsolódó Ifjúi emlék:
Ültünk bent az Istvánmezei úton, az uszodában, szárítkoztunk a sátor légbefúvójánál.
A hét ugyanazon napján utánunk mindig a Siketek feliratú fürdőköpenyekben több-kevesebb sérültségű ember jött úszni.
Azon a napon jött egy huszonéves nőci is, egyébként bitang jól nézett ki, bár egy kicsit bicegve járt.
Aztán fölállt a rajtkőre, valamit vakaródzott a combjánál, majd ugrott egy fejest.
A rajtkőn még ottmaradt egy fél láb!

CSOKKl MÁLNA 2022.03.06. 20:27:46

@gigabursch: Ő volt az igazán gyors. Egyik lába itt, a másik ott.

sóhegy049 2022.03.06. 20:30:57

@Fogash: "miközben Magyarországon pl nincs is szélsőjobb"
))) LOL (((

sóhegy049 2022.03.06. 20:32:59

@dare: Erre ajánlom Kínát! Ott ez van. :-)

paveway 2022.03.06. 20:40:11

@dare: egyrészt nem csak ehhez szóltam hozzá. Másrészt jellemzően értelmes, építő kommentek szoktak születni. Ehhez képest meglepő ez a sok ruszkibérenc.

kekegsm 2022.03.06. 20:52:35

@csorsza: ...így inkább elvitték a fegyvereket egy másik civilizálatlan, vérkorrupt, agressziv országba...

sóhegy049 2022.03.06. 20:58:06

@kekegsm: lehet már ők is eladták a "cuccot" belőle?
Amúgy jártam mindkét helyen, nem turistaként, de egyikből sem kértem többet.
19 és az egy híján 20 esete.

kekegsm 2022.03.06. 21:01:47

@Fogash: Én nem ezen a véleményen vagyok. Nincs semmi baj az ilyen képekkel, sem a normális vitával. A nemnormális, szélsőbal, szélsőjobb, stb kommentelőket meg ki kell tiltani a picsába. Normális ember normálisan tud vitatkozni. A trollok meg előbb-utóbb ráfaragnak. Nekem is sikerült már összefutnom élőben egy ilyen típusú szeméttel, átadtam a névjegyemet, 30 napon túl gyógyuló.

Fogash 2022.03.06. 21:11:56

@paveway: haver, az, hogy valaki nem a nyugati többség mantráját darálja, az nem teszi automatikusan ruszkibérenccé.

Harmadik kérdés:

Az oroszoktól nem veszünk semmit.
Az oroszok nem indulhatnak semmilyen nemzetközi versenyen.
Az orosz sportolókat kirúgjuk.
Az orosz művészeket elzavarjuk.
Mi semmilyen rendezvényt nem viszünk az oroszokhoz.
Mi semmit nem adunk az oroszoknak.
Az oroszokat kizárjuk a klubjainkból.
Még az oroszok macskáit is kitiltjuk.
Dosztojevszkijt nem oktatjuk többé.
Csajkovszkijt kifütyüljük, ha egyáltalán játszani meri valaki.
Az orosz vodkát a csatornába öntjük.

Volt már egyszer ilyen a történelemben.

csorsza 2022.03.06. 21:22:31

@kekegsm: Vannak fokozatok. Azt nem vitathatod, hogy atomfegyver-problémájuk nem volt a ruszkiknak az elmúlt harminc évben. Egyébként, az ukránokat a Szovjetunióban is utálta mindenki. Paradox, hogy egy ilyen aljanépet kell(ene) most megmenteni, mert nem birt magával, és most segitségért sipákol. Miközben, persze, sajnálja az ember az otthonukból menekülni kénmyszerülőket...

csorsza 2022.03.06. 21:24:17

@Fogash: hát igen, dettó ugyanazt csinálja a demokratikus és haladó nyugati világ, amit anno a zsidókkal a németek. Pusztán származásuk alapján bélyegeznek meg embereket, akár van köze a háborúhoz, akár nincs. Undoritó.

sóhegy049 2022.03.06. 21:29:03

@csorsza: Tehát csak általánosítasz? "aljanép". Volt egy idő, mikor a románok, szerbek, sorolhatnám kik kaptak ilyen jelzőt.
Mindegy, nálatok ez valami "kultúra", hogy valakit utálni kell. :-))) Nem személyesen neked céloztam.

sóhegy049 2022.03.06. 21:30:22

@csorsza: Te egy hsz-al előbb bélyegezted az ukránokat. :-)))

gigabursch 2022.03.06. 21:36:01

@sóhegy049:
Én meg is bélyegzem őket.
Nem csak velejéig korruptak, hazudósak és aljasak (saját tapasztalat), de olyan soviniszták, hogy a románok tanulhatnának tőlük.

gigabursch 2022.03.06. 21:36:48

@csorsza:
Ez az egyenlőtlen mérce elve.
Nekik mindent is szabad.

Zsoti 2022.03.06. 21:41:42

Ezt a sok orosz pártit.
a. Az Ukránok 5 évig atommal rendelkeztek. Nem fenyegették az oroszokat és nem is adták el.
b. Az oroszok semmivel nem jobbak a korrupciós listán, mint az ukránok. Ezt tapasztalatból mondom.
c. Tehát az atomfegyverek ugyanolyan vacak helyen vannak orosz kézben, mint az ukránban.
d. Az egyezség az egyezség. Én nem hallottam olyat, hogy az ukránok jól megfenyegették az oroszokat, hogy lerohanják őket, mert aki itt védi az oroszokat az gyakorlatilag ezt hazudja!

Aki mentegeti az orosz háborút az sürgősen nézzen magába, mert ezt amit csinálnak semmi nem indokolja! Ez csak egy megalomán zseb Napóleon téveszméje, hogy öve lehet minden. Ha kell erőszakkal.
Ukrajna állítólag sosem létezett pedig érdemes megnézni, hogy 882 környékén Kiev épült fel mikor Moszkva még kósza gondolat sem volt. Kiev fontos stratégia pozíciót töltött be Skandinávia és Bizánc között. Moszkva nagyon nem esett útba a ruszoknak (vikingeknek) ezért arra a részre akkoriban magasról tettek.

sóhegy049 2022.03.06. 21:45:36

@gigabursch: Azér' a románok sem pitik és még retkesek is. Tehát dolgoztál az ukránoknál és az oroszoknál te is? Mert akkor OK. Mint írtam, nálam 1:1
Most egy sarokkal arrébb élek, különösebben nem érint közvetlenül a sztori, atom úgy sem lesz, csak nehogy elfelejtsen Putyin megállni a határon.

epidermis 2022.03.06. 21:45:37

@gigabursch: talán most már tisztább képet kapunk arról, hogy Putyin miért azt a retorikát választja amit. Végtére is egy szerződést nem illik egyoldalúan felrúgni...

Billy Hill 2022.03.06. 21:48:38

@fairlane: Tudom, ebben nem számítanak a számok, mert egy áldozat is sok, de Rotterdam 900 halott, Drezda 22.000 halott.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.06. 21:57:19

@chrisred:
"Mert ha Zelenszkij nem reménykedik abban, hogy a NATO segíteni fog, mit javított volna a helyzetén?"
Nem tudom. Voltál ovis? Lehet, hogy nagyobb volt a szád, ha a bátyád ott állt fél méterrel mögötted?

dare 2022.03.06. 22:12:32

@Zsoti: Az a problem, ha valaki elkezdi feszegetni azt a témát, hogy várjunk már egy kicsit mielőtt nyilvános lincselésekbe kezdünk minden orosz állampolgárral szemben, hogy hogyan is kezdődött ez az egész, akkor az rögtön Putyin bérenc lesz (ez a minimum).
A jól ismert szólásszabadság ugye (már én is az vagyok, mint az jól látszik)
Senki nem mentegeti az orosz háborút, az orosz agressziót, senki.

Amikor a WTC ellen volt a támadás, akkor a Heti hetesben Verebes István valami furcsa indíttatástól vezérelve elkezdte feszegetni a mi vezetett idáig kérdést, míg a többiek alig hallhatóan motyogtak csak valamit addig.
Farkasházy szóvá tette ezt, hogy most nem szabad ilyet, most azt kell mondani, hogy ezt nem szabad, és majd máskor beszéljünk erről.
Verebes erre rátenyerelt az asztalra, és azt mondta:-jó, akkor én most azt mondom nem szabad, és beszéljünk róla.

Én is azt mondom, hogy nem szabad, de ha kezdünk átesni a ló túloldalára már most, akkor ki kell beszélni majd az okokat, mert a gonosz orosz narratíva az fedi le teljes mértékben a valóságot.
Még akkor sem, ha most olyat tesznek, amit nehéz ép ésszel megmagyarázni, és nem is akarom most ezt (pláne itt, nem idevaló téma) elkezdeni.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.06. 22:14:58

@Zsoti:
"Aki mentegeti az orosz háborút az sürgősen nézzen magába, mert ezt amit csinálnak semmi nem indokolja!"
Már bocs, pont azért kéne elolvasni, hogy mégis miért csinálják, nem?
Tényleg, komolyan, higgadtan, magyarázd már el a világnézetedet. X ország megtámadja Y országot. Erre te kijelented, hogy Y ország az ártatlan jófiú, a másik a randa gonosz. És pont, egy percig nem érdekel, hogy miért?
Nem felmentés, nem jogos, nem mentegetés, csak mondjuk megérteni, hogy mi jár a fejében?

" Ez csak egy megalomán zseb Napóleon téveszméje, hogy öve lehet minden. Ha kell erőszakkal."
Zseb Napóleon- akkor az ukrán elnök mi?
És erre így ok nélkül rájött februárban a megalomán gonosz diktátor? Miért nem 10 éve? Vagy 20?
Tényleg ennyivel el tudsz rendezni magadban egy ekkora konfliktust?

"Ukrajna állítólag sosem létezett pedig érdemes megnézni, hogy 882 környékén Kiev épült fel mikor Moszkva még kósza gondolat sem volt."
Hát, az Kijev -nem Ukrajna. Hogy magyarázzam el? Pozsony-Szlovákia hasonlatot érted?
Ukrajna tényleg nem létezett, 91ben alakult. Nézz rá régi térképekre, aztán keresd meg Ukrajnát. Nincs.

bioLarzen 2022.03.06. 22:19:49

Csatlakoznom kell ahhoz a véleményhez, hogy nem felttlenül volt a legjobb ötlet a két "időszerű" képet beszerkeszteni - nagyjából borítékolható, hogy a következő cikkig nem lesz érdemes idelátogatni, mert ez a téma lesz ezerre járatva. Ami persze érthető - csak épp pont az aktuálpolitikára nem vágyva járunk ide...
Na mindegy, egy hét múlva itt a következő eresztés. Azért remélem, ez nem valamiféle új megközelítés kezdete itt.

¿Qué tapas hay? 2022.03.06. 22:36:05

@gigabursch: @Fogash: No, először a freak show, mert úgy tűnik az analógia nem ment át. Mi is a freak show? Egy vásári mutatvány, ahol torzszülött és fogyatékos embereket kényszerítenek olyan produkciókra, amit a fogyatékosság miatt csak sután, vagy furcsán tudnak csak végrehajtani. A fizető közönség meg ezen vérmérséklete szerint szórakozik, vagy szörnyülködik. Ezeket a mutatványokkal kulturált országokban felhagytak, mert az emberi méltósággal összeegyeztethetetlenek. A freak show lényege az volt, hogy a szereplők fogyatékosságát minél inkább kihangsúlyozzák a produkcióval. A paralimpia esetében - bár más indíttatásból - ugyanez történik: a sajátságos sportágak, a különleges versenyzési körülmények mind-mind a különbséget, a fogyatékosságot hangsúlyozzák ki. (A korábban felhozott két példa, a féllábú síelőről és a féllábú úszónőről pont ezért rossz. Ugyanis ezek a sportolók nem csak külön szabályok, vagy különleges körülmények között sportoltak, hanem a mindenki másra érvényes szabályok szerint.)
A véleményemet leírtam feljebb: az egyenlőség és egyenértékűség bizonyítására a fogyatékosság hangsúlyozása rossz módszer. A "nem fogyatékos" emberek egyes képességei is különbözőek. Van akinek botfüle van, az nem megy zenésznek. Akinek rossz az énekhangja nem lesz énekes. Ha valakinek nincs kézügyessége az nem foglalkozik olyasmivel, ahol szükség lenne rá. Aki rossz matekból nem megy mérnöknek, vagy közgazdásznak. Mindenkinek azt a képességét kell fejlesztenie, amivel az átlag fölé tud emelkedni. Hadd hozzak néhány példát. Franklin Delano Roosevelt elnököt a gyermekbénulás úgy megnyomorította, hogy saját erejéből fölállni se tudott. DE mit számított mindez? Semmit. Így is ő volt az Egyesült Államok legsikeresebb elnöke a XX. században, jócskán a demonstratív esélyegyenlőségi politika divatját megelőzően. A XX. század végének egyik legkiválóbb elméjének, Stephen Hawkingnak gyakorlatilag az egyetlen teljesértékűen működő szerve az agya volt, ahogy a betegség elhatalmasodott rajta. De az az agy minden másénál különb volt, ezért egyáltalán nem számított, hogy milyen testben is van. Nézzünk hazai példákat: Antal Imre ígéretes zongoraművész volt, amikor elveszítette jobb kezének játszóképességét. Mégse akart félkezű parazongoraművész lenni, hanem felismerte, hogy miben a legjobb és így lett a magyar televíziótörténet legnépszerűbb személyisége. Mit számít, hogy Deák Bill Gyulának fél lába van csak? Énekelni tud, jobban mint a nagy többség.

¿Qué tapas hay? 2022.03.06. 22:57:15

@bioLarzen: Nem. Nem jutott eszembe. Mint írtam, az egész rendezvénynek nem látom az értelmét.

@Fogash: Szerintem gondolatolvasónak ne menjél, az nem megy. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez egyfajta vitatechnika, hazug módon azt állítani, hogy a vitapartner valamit mondott, vagy gondolt, azután ezzel a fiktív hazugsággal vitatkozni. Bár sok helyen ezt a vitatechnikát egyszerűen érvelési hibának hívják.

¿Qué tapas hay? 2022.03.06. 23:04:12

@fairlane: De úgy gondolod, hogy van akinek szabad és van akinek nem. Csakhogy, ha Rotterdam lebombázásáért cserébe jogos Drezdát is lebombázni, akkor ez fordítva is igaz: Drezda stratégiai és taktikai cél nélküli, pusztán a polgári lakosság elpusztítását célzó bombázását jogosnak tekintése Rotterdam bombázásának jogosságát igazolja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.03.06. 23:09:51

A motoros taxi nagyon tetszik, ötletes.
.
Ki az az agyhalott, aki Kanadában Ladát vesz?Mikor ott volt a sok rotyogóvényócas usák tepsi?
:D
Jó, tudom, az, aki csóró.
.
A szovjet megnemtámadási megállapodás idág tartott.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.03.06. 23:13:42

@Rollende Landstrasse: Egy kis rengés meg se kottyan, de árvízkor az ilyen házakat szokta egyben vinni a víz...

soarvány 2022.03.06. 23:20:10

@Almandin: Ő Kucsma, aki meggyilkoltatta a grúz újságírót.

soarvány 2022.03.06. 23:22:12

@paveway: Soha ne mond, hogy soha.

soarvány 2022.03.06. 23:24:16

@CSOKKI MÁLNA: sokba kerül a karbantartás, és speciális háttéripart igényel. Nem komplett technológia hullott az ölükbe, hanem annak egy terméke.

soarvány 2022.03.06. 23:26:40

@Fogash: Ez egy intelligens algoritmus

soarvány 2022.03.06. 23:28:20

@CSOKKI MÁLNA:Aki nem fújja az ő nótájukat az ellenséges ügynök

omron 2022.03.07. 00:52:32

@bioLarzen: Ez igaz lehet, de ha jön a tornádó/árvíz, én jobban érezném magam egy beton-tégla épületben.

bioLarzen 2022.03.07. 02:41:01

@omron: Nyilván - de vélhetően te is a pénztárcád alapján választanál végül ;)

Galaric 2022.03.07. 04:18:40

Jó a sor megint, remélem nem megy el a kommentfolyam a napi politika irányában... :(

gigabursch 2022.03.07. 05:49:19

@sóhegy049:
A korrupt és a hazudozás részt az EUTR-s ügyletek kapcsán volt szerencsém meglátni.

gigabursch 2022.03.07. 06:00:16

@¿Qué tapas hay?:
Értem ami mondasz, én másként látom.
Természetesen Halassy Olivér a legjobb hazai példa.

Roosevelt felnőttként kapta el a gyermekparalízist ismereteim szerint.

J.László 2022.03.07. 06:03:00

@chrisred:
Az atommal kacérkodás nem csak a budapesti egyezményt sérti. Sért az sok mást is (atomsorompó szerződés, stb.).

AtiSnatch 2022.03.07. 07:35:09

@bioLarzen: Egyetértek veled. Én az okos kommentek miatt járok ide, igaz, csak olvasni, amik a régi képek történetét vesézik ki. Az ilyen kommenteket elég, ha a fészbúk falamon olvasom, addig, amíg le nem tiltom a posztolót. 10 millió virológus és katonai stratéga országa...

chrisred 2022.03.07. 07:57:00

@J.László: A budapesti egyezményig Ukrajna rendelkezett atomfegyverekkel, akkor mondott le róla, és azért lépett be az atomsorompó egyezménybe. Ha nem teszi meg, nyilván nem lett volna olyan egyszerű részeket leszabdalni belőle, polgárháborút kirobbantani a területén, majd megtámadni.

chrisred 2022.03.07. 08:00:32

@Fogash: Volt pár latorállam a történelemben, meg van is, nagyjából a Kimek Észak-Koreában is ugyanígy írták ki magukat a nemzetközi közösségből, ahogy most Putyin teszi.

J.László 2022.03.07. 08:03:45

@chrisred:
Maradjunk szerintem annyiban, hogy bárki, aki e világon elkezd az atommal babrálni, azt fejbe kólintják. Pölö Ukrajnát a ruszkik, Irakot pedig az amcsik.

chrisred 2022.03.07. 08:06:01

@J.László: Ukrajna esetében előbb jött a fejbekólintás, és arra válaszul az atom belengetése.

queenagi 2022.03.07. 09:40:32

Hogy tudtak ezek a pasik poligámiát elkövetni? A kinázetük alapján örülhettek, ha egy nő hozzájuk megy, nemhogy több! Talán az volt a szerencséjük , hogy akkoriban a nők eleve sem voltak válogatósak, pláne egy vallási alapon működő közösségben, ahol a szabad akarat nem különösebben játszott szerepet.

A paralimpiával kapcsolatban: sose tudtam pontosan kit sorolnak ide, pl. ha csuklóból hiányzik a kezem futó létemre, akkor ide sorolnának? És ugyanabban a futamban indulnék, mint a féllábú? Nem egyenlőtlen ez?

Az rendben, hogy emberevőéknek már ott a zsákmány, de hogy fotózták le őket? A fotós nem tették el a spájzba besózva szűkösebb időkre?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 10:11:30

Na, én mint Putyin által fizetett oroszbérenc, csak annyit mondanék hogy amit szabad Usának , nem szabad Oroszországnak.
Kettős mérce.

chrisred 2022.03.07. 12:03:40

@enpera: Európában a polgári lakosságot mészárolni?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 12:25:18

@chrisred: demokráciát exportálni

Nem vagy kicsit rasszista, tehát az európai ember többet ér mint mondjuk másik földreszbeli?
Illetve semmiféle mészárlásról nem tudok, ami civilek irányába ment volna. Aki meg fegyvert fog, nem civil, ezért tartom egy seggluknak az ukrán elnököt, öli a saját népét

gigabursch 2022.03.07. 12:59:57

@chrisred:
Így van.
Pl Izrael bárkit fejbe kólinthat, mert csak, de őt még senki.

Ez ám az egyenlő mérce.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 13:12:04

@gigabursch: ha palesztin csinálja terrorista. Ha ukrán, akkor hős.

lomposfarkas 2022.03.07. 13:33:47

Az első képen aranyos a középső bácsi a csokor virággal, ő már gyakorol a következő mennyegzőre :) Egyébként nem értem a srácok fitymálását, szokványos átlagemberek láthatóak a képen, ma is ilyen arcokat szednénk össze az utcán egy nagy merítéssel.
Ukrajnával kapcsolatban meg úgy látom, hogy itthon is a nyugati narratíva uralja a tömegek sajtóját: a derék, mérsékelt gondolkodó ukránok virágokat szedegettek a napsütötte réten, aztán egyszer csak rájuk rontottak a gonosz oroszok és elkezdték aprítani őket.
Az előzmények hosszú sorával történő összevetést, hogy az Usának miért jó, ha európai országok egymás zabálják, a mozgatórugókat meg nem csámcsogja rojtosra ez a sajtó, és a kisebbségek elleni intézményesített sovinizmusról is kb. az olvas részletesebben, akit érdekel.
Ennek a fősodratú sajtónak a munkáját láthatjuk itt is a hozzászólásokban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 14:13:29

@lomposfarkas: nem ez a legnagyobb baj
Hanem az, hogy nem lehet más véleményed, mert azonnal oroszbarát, náci, meg minden vagy, és ezzel érvelnek az egysejtűek. Egyszerűen rákérdezni sem lehet hogy tuti így van, meg mondjuk a bikinis ukrán katonalányok esetleg nem totál fake propaganda?

csorsza 2022.03.07. 15:06:48

@sóhegy049: Románokra is tartom, ha már rákérdeztél. Szerbek kicsit más, bár nem szeretem, de bizonyos szempontből tisztelem őket.

Almandin 2022.03.07. 15:21:23

@queenagi: Kis körben ismerkedtek akkoriban, másrészt a vallás nem ezt tartotta a legfontosabbnak.
Másrészt egy férfi, ha nem jó külsejű, de vonzó a személyisége, vonzalmat tud kelteni. Legalábbis nálam ez a helyzet, sose az Adoniszokra buktam, voltam szerelmes átlagos, sőt átlag alatti külsővel bíró férfiakba is.

Almandin 2022.03.07. 15:28:57

@Almandin: Amúgy megnéztem jobban a fotót, a többségüket inkább jó külsejű, sőt, jóképű férfinak mondanám, egyáltalán nem rondák. Nem a hollywoodi megcsinált sztárokból kellene kiindulni.

excopp 2022.03.07. 15:42:45

@lomposfarkas: igazán respect, kolléga

gigabursch 2022.03.07. 17:34:56

@Almandin:
Na ugye!
Felhasogatja a fát, megépíti a házat-pajtát, Rendezi a jószágot.
Megvédi asszonyát.

Mi kell még?

chrisred 2022.03.07. 17:42:48

@enpera: A lakóhely nem faji kérdés, mivel európai vagyok, a környezetmben történő események jobban érintenek. Ha dél-afrikai búr lennék, akkor az afrikai események lennének fontosabbak.

"Illetve semmiféle mészárlásról nem tudok, ami civilek irányába ment volna. Aki meg fegyvert fog, nem civil, ezért tartom egy seggluknak az ukrán elnököt, öli a saját népét"

Én meg tudok, mert látom. Aki fegyvert fog hogy védje a családját, attól még nem katona, hanem férfi. Folyamatos a sopánkodás, ogy nincsenek már igazi férfiak, és ha valahol mégis úgy viselkednek, ahogy egy férfinak kell, rögtön lenácizzák.

omron 2022.03.07. 18:05:26

@queenagi: A pápuák eléggé ki vannak rittyentve. Gyanús, hogy beállított jelenet, ilyen jól öltözötten vadászni a bozótban... fene tudja. Persze a zsákmány lehetett igazi. Talán volt a fotósnál egy hatlövetű.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 18:18:56

@chrisred: ha nem haragszol meg, semmiben nem tudtál megcáfolni..

chrisred 2022.03.07. 18:28:14

@enpera: Nem haragszom, elfogadom, hogy nem érvelsz.

lomposfarkas 2022.03.07. 18:52:22

Emberevős vicc a páratlan és örökbecsű gyűjteményből:

Három államfő: Brezsnyev, Nixon és Kádár repülőn utazik, amikor lezuhannak a kannibálok földjén. Elfogásuk után a nagyfőnök elé viszik őket, és először Brezsnyevet kérdezik:
- Hát te honnan jöttél, és ki vagy?
- Én a CCCP államfője vagyok.
- Vigyétek, jó lesz pörköltnek!
- Hát te? - kérdik Nixont.
- Én vagyok az USA elnöke.
- Vigyétek el gulyáslevesnek!
- És te? - kérdezik Kádárt.
- Én vagyok Magyarország vezetője.
- Hát te vagy az? Ott tanul a fiam szakácsnak! - veregeti meg Kádár vállát a kannibálfőnök. - Meg vagy hívva vacsorára. Mit kérsz? Pörköltöt vagy gulyást?

mek.oszk.hu/00500/00540/00540.htm

CSOKKI MÁLNA 2022.03.07. 19:41:58

@chrisred: Szted csak magától mondott le róla.? Az USA, és a Biztonsági Tanács többi tagja rohadtul nem volt érdekelt abban, hogy a volt szovjet tagköztársaságok atomfegyverrel rendelkezzenek. Általában a nagyhatalmak nem örülnek, ha egy újabb ország rendelkezik ilyen fegyverekkel. Kennedy és Nixon sem örült túlzottan az izraeli atomprogramnak, hiába volt a szövetségese az USA-nak Izrael.

gigabursch 2022.03.07. 19:43:31

@lomposfarkas:
Jujj, de rég hallottam ezt a viccet!
:-)

gigabursch 2022.03.07. 19:47:29

Az indokínai harcosok tetteiről, eredményekről, későbbi sorsukról olvasott itt közületek bárki bármit?
Én meg hallani se hallottam róluk.

Ők az indokinézek?

chrisred 2022.03.07. 20:30:32

@CSOKKI MÁLNA: Valamit valamiért. Igen, az aláírók érthető okokból értettek egyet az atomfegyverek kivonásával a három országból, és ennek fejében garanciákat adtak nekik. Láthatóan semmit nem érőket.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.07. 20:56:46

@chrisred: Nem volt olyan opció, hogy atomfegyverek maradnak a tagköztársaságoknál. Kb. ez volt a nullpont. Tök mindegy mi akartak az ukránok, ők csak mellékszereplő voltak..

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2022.03.07. 21:18:00

@chrisred: nem haragszom meg, látom hogy el sem olvastad

chrisred 2022.03.08. 04:43:19

@CSOKKI MÁLNA: Nem az számít, hogy mit akartak az ukránok, hanem hogy mit vállaltak cserében az atomhatalmak.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 11:24:59

@chrisred: De nem cserébe..A cserébe azt jelenti, hogy van másik opció. Itt nem volt.

chrisred 2022.03.08. 18:54:56

@CSOKKI MÁLNA: Nem, a cserében az a szolgáltatás és a vele szemben álló ellenszolgáltatás.

BiG74 Bodri 2022.03.09. 07:46:04

Hát blogger, rohadt nagyot csalódtam benned. Azért jártam ide eddig, mert érdekes dolgokat láttam, olvastam. Ráadásul a kommentszekciót a feketeöves szarháziak elkerülték, vagy az az egynéhány moderálta magát. Ezáltal üdítő volt kommentelni is, akkor is ha mindig volt valaki aki hiperokosnak gondolta magát.
A képekkel semmi baj, de nem tudtál felnőni az általuk jelentett kihíváshoz.
A jelenlegi mocsok helyzetben alig vártam, hogy jöjjön egy új válogatás, mely egy kicsit elvonja az ember figyelmét.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 19:34:10

@chrisred: Itt nem szolgáltatásról volt szó.. Nézz utána a szolgáltatás fogalmának..

chrisred 2022.03.12. 06:29:30

@CSOKKI MÁLNA: Te nézz utána a kötelmeknél a szolgáltatás és ellenszolgáltatás viszonyának. A felek egymással szembenálló kötelezettségeit jelenti.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2022.03.12. 09:14:27

@BiG74 Bodri: "Hát blogger, rohadt nagyot csalódtam benned"
Hát Balogh, akkor próbálj még rá a holnapi bejegyzésre aztán ha végképp csalódást keltő, akkor ennyi volt

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 20:54:54

@chrisred: Csakhogy itt nem erről volt szó.

chrisred 2022.03.13. 06:09:25

@CSOKKI MÁLNA: Dehogynedm, egy nemzetközi egyezményről, vagyis kötelemről volt szó.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2022.03.21. 09:18:16

az utolsó kép nagyon aktuálisra sikerült...

NemNick 2022.03.21. 11:21:54

@Fogash: "miközben Magyarországon nics szélsőjobb" - ld. még: Magyar Nemzeti Arcvonal, Horthy Miklós Társaság, Trianon Társaság, Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Nemzeti Jogvédő Szolgálat.
Például.
A félműveltekre vonatkozó észrevételeddel teljesen egyetértek.

kolololo 2022.03.23. 08:52:10

Az utolsó képhez nem e kellett volna odabiggyeszteni a megállapodás másik (ukrán) félre vonatkozó kötelezettségeit?!?
Nem védek én senkit, csak így nagyon nem korrekt.
Vagy itt van olyan, aki a szerződései csak rá kedvező részeit szokta betartani?
Erre van egy-két szép magyar szó, amiért ban jár és máris "neszeneked" egyenlőség, meg szólásszabadság...

chrisred 2022.03.23. 14:27:02

@kolololo: Benne volt. Az ukránok átadták a területükön elhelyezett szovjet atomfegyvereket Oroszországnak.

kolololo 2022.03.29. 00:46:10

@chrisred: igen és még a többi feltétel, amiket sokaknak nincs kedve elolvasni, mert úgy hatásosabban tudják védeni a vélt igazukat...

chrisred 2022.03.29. 05:16:19

@kolololo: Az összes többi feltétel a többi aláíró országra vonatkozott, nem Ukrajnára.

fkv.115 2022.04.03. 14:03:10

"996. Ukrajna átadja a területén maradt nukleáris fegyvereket Oroszországnak. Az átadás garanciája, hogy Oroszország a jövőben sosem fogja fenyegetni, vagy megtámadni az országot"

Most a ruszkik memgutatták Iránnak és ÉKoreának hogy az atomtól semmiképp nem szabad megválni, hiszen a cserébe adott kisdobosbecsszó szart se ér. Ezzel garantálták, hogy most már az is atomot akar majd, aki eddig még csak nem is gondolkodott rajta. AMúgy nekünk is kéne, pont emiatt.
süti beállítások módosítása