1932-33 az ukrán történelem egyik legsötétebb időszaka. A Szovjetunió tagállamaként Ukrajna alá volt rendelve Sztálin rendelkezéseinek. A kommunista diktátor elrendelte a gazdaságok kolhozosítását és a gabonatermés kötelező beszolgáltatását. Tízezrével küldték az ukrán vidékre a szovjet hatalom embereit, hogy könyörtelenül behajtsák a parasztságon az előírt gabonamennyiségeket. A bolsevikok az ukránoktól minden élelmüket elvették, a padlásokat is lesöpörték elrejtett élelem után kutatva. Akiket kikiáltottak kuláknak, vagyis a rendszer ellenségeinek, azokat deportálták vagy kivégezték. Az embereknek nem maradt élelmük. Mindennapos volt az utcán a halottak látványa. Az éhínségben becslések szerint kb. 4 millió ember vesztette életét Ukrajnában.

A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy rövid, képes összefoglalót láthattok:

A bolsevik uralom a kulákok üldöztetésével kezdődött. Pontos meghatározása nem volt a kulákságnak, de általában azokat sorolták oda, akiknek volt annyi pénzük, hogy bérmunkásokat fogadjanak fel földjeik megdolgozására. A kulákság nagyon gyorsan a bolsevikok legfőbb bűnbakja lett, és rendszeresen őket hibáztatták a bolsevik mezőgazdaság és élelmiszer-elosztás kudarcaiért. A képen egy kulák nőt és gyerekét lakoltatják ki az éhínség idején.

A kollektív gazdálkodás lényege, hogy a különálló kis gazdaságokat egy nagy közös, állami gazdaságba tömörítik, az úgynevezett kolhozokba. A kollektivizálás részeként a gazdák a legtöbb esetben kénytelenek voltak lemondani magántulajdonaikról, azaz földjeikről, lovaikról, marháikról, egyéb állataikról és eszközeikről és azokat beadni a közösbe. A kolhozokban végzett munkájukért cserébe azonban sokszor nem kaptak pénzt, hanem élelmiszert és egyéb javakat osztottak ki nekik. A képen a beszolgáltatásra váró gabonát mérik a hatalom emberei.

Sok paraszt ahelyett, hogy beadta volna háziállatait a kolhozokba, egyszerűen elkezdte leölni őket, csak azért, hogy a jószágok ne jussanak az állam kezére, sőt voltak olyanok is, akik még a lovaikat is leölték. Az egyik visszaemlékezés szerint egy férfi egyszerűen csak szabadon engedte az állatait, és lovának nyakába egy kis táblát akasztott, amire az volt írva: „Vigye bárki, akinek kell”. Az emberek a háziállatokból származó húst megették, eladták vagy rejtegették. A háziállatok száma drasztikusan lecsökkent, pár év alatt megfeleződött az ország szarvasmarha- és lóállománya. A képen egy lesoványodott ló látható az éhínség éveiben.

Az állam előírta, hogy mennyi búzát kell behajtani a kolhozokból és a parasztoktól. A beszolgáltatott termést külföldre exportálták, és az abból kapott valutát az ipari fejlesztésekre költötték, hogy teljesíteni tudják az ötéves tervet. Az államilag meghatározott begyűjtendő gabona mennyisége jóval meghaladta a földeken ténylegesen rendelkezésre álló mennyiséget. Ekkor kezdték elkobozni a parasztok saját élelmét, de a következő évre eltett vetőmagokat is. A képen szekéren viszik el az összegyűjtött, elkobzott gabonát.

A családoknál található, magántulajdonban lévő búzát az emberek próbálták rejtegetni, aminek következményeként a hatalom padláslesöprő csoportokat hozott létre, akiknek az volt a feladatuk, hogy minél több eldugott gabonát vagy más élelmet gyűjtsenek be. Ezek a betakarító emberek sokszor egy horgas végű, hosszú fémrúddal járták csoportosan a vidéket. A rúd célja az volt, hogy megtalálják vele a parasztok rejtekhelyeit; a földet szurkálták vele, felnyúltak a kéményekbe, kemencékbe és falakat szúrtak át, de gyakran a padlót is feltörték. A képen a hordó tetején látható egy ilyen vasrúd.

Az éhezés következtében az emberek mindent megettek, amit a természetben találtak. Ettek lovakat, kutyát, macskát, patkányt, hangyát, mókust és mindenféle növényi eredetű eleséget is, mint makkot, mohát vagy a fák kérgét. Az is előfordult, hogy nadrágszíjakat és cipőket főztek meg, hogy azok bőrtartalmával jóllakjanak. A képen gyerekek kutatnak krumpli után a fagyott földeken.

A gabonatárolókat fegyveres katonák őrizték, hogy megakadályozzák a lopásokat, amik egyre gyakoribbá váltak. 1932 augusztusában egy új rendelet lépett életbe, ami kimondta, hogy a köztulajdon, azaz a kolhoz szent és sérthetetlen, és akik megpróbálnak lopni az állam tulajdonából, azokra kivégzés és teljes vagyonelkobzás jár. Ez  helyettesíthető volt nem kevesebb mint 10 év szabadságvesztéssel.

Bevezették a feketelistázást, aminek az volt a lényege, hogy egy listára kerültek azok a kolhozok, szövetkezetek, sőt néha egész falvak, akik nem tudták teljesíteni az előirányzott gabonamennyiségeket. Számos faluban csak az előírt mennyiség 10-14%-át sikerült teljesíteni, ami mutatja, hogy mennyire elrugaszkodottak voltak az előre meghatározott célszámok. A feketelistán szereplő helyeken betiltották a kereskedelmet; ha valakinek volt olyan iparcikke, ruhája, bútora, amit gabonára tudott volna cserélni, innentől kezdve nem kereskedhetett vele. A kép hátterében látható fekete táblákon olvashatóak a "feketelistások".

A vidéki népesség egy jó része útra kelt, hogy a városokba meneküljön, ahol sokkal jobb volt a helyzet. 1932 decembere és 1933 februárja között két és fél hónap alatt közel 100 000 paraszt hagyta el otthonát. Hogy megakadályozzák az elvándorlást, a szovjetek lezárták a régiók közötti határokat, és fegyveres erőket is bevetettek, hogy az emberek ne tudják elhagyni lakóhelyüket.

A vasútállomások tele voltak lesoványodott, rongyos emberekkel, akik élelemért koldultak, viszont elutazni nem tudtak az új szabályozás miatt, és sokuknak amúgy sem lett volna már pénze a vonatjegyre. 1933 januárjában hoztak egy új rendeletet, ami tiltotta a falusiaknak, hogy vonatjegyet vásároljanak.

A városokban jobb volt a helyzet, de nem sokkal. Jegyrendszer működött, az emberek gyakran több órás sorban állás után juthattak kenyérhez.

Elárvult gyerekek kezdték elárasztani a városok árvaházait, mivel a szülők nagyobb esélyt láttak gyerekeik túlélésére, ha egyszerűen otthagyták őket egy-egy árvaház kapuja előtt. Az árvaházak túlzsúfoltak voltak, a halálozási arány ezekben az intézményekben elérte a 30%-ot. A képen árva gyerekek láthatók.

A városok utcáit elárasztották a vidékről érkező éhezők. Kijev utcáin 1933-ban, csak februárban több mint 500 holttestet szedtek össze az utcáról a hatóságok. Több feljegyzés is arról tanúskodik, hogy sok esetben nem csak halott embereket vittek el, hanem gyakran nagyon legyengült, de még élő embereket pakoltak fel a halottszállító teherautókra és vitték ki őket a városon kívülre, ahol gödrökbe dobták őket a halottakkal együtt.

Mikola Bokan egyike volt azoknak, akik fotókon örökítették meg a szörnyűségeket. A képen Bokan egyik fia ül a mező szélén, ahol pár órával korábban a testvére összeesett és meghalt. Bokant és fiát letartóztatták a fényképekért, mindketten a gulágon haltak meg.

Az áldozatok száma nagyon magas volt, demográfusok úgy becsülik, hogy 4 millióan haltak meg a Holodomor során Ukrajnában. A halottakat nagy számuk miatt sok esetben tömegsírokba temették. A képen egy tábla tiltja, hogy erre a terültre embereket temessenek.

A drámai éhínségről nem tudósított szinte senki, mivel a Szovjetunióban dolgozó újságírók cikkeit cenzúrázta az államhatalom. A kevesek egyike, aki mégis szembesült az éhínséggel, Gareth Jones walesi újságíró volt, aki kijátszotta a rendszert és úgy jutott el vidékre. Jones nagy előnye volt a többi újságíróval szemben, hogy beszélt oroszul, így tudott beszélni azokkal, akiket sújtott az éhezés.

A Gareth Jones útja alapján készült cikkek nagy port kavartak, mivel egy olyan témát tárt fel, amit a szovjet hatalom próbált titokban tartani. Jonest az eset után kitiltották a Szovjetunióból.

Walter Duranty, a New York Times moszkvai tudósítója 24 órával Jones cikkét követően kiadta saját narratíváját, amiben tagadta Jones állításait. Duranty a szovjetek markában volt, aki luxuskörülmények között élt Moszkvában és olyan cikkeket írt, amik előnyösen mutatták be a Szovjetuniót. A két újságíró tehát két különböző állítást közölt le, azonban mindenki Duranty írásának hitt, mert ő egy évvel korábban Pulitzer-díjat kapott. A díjat a kollektivizálás és az ötéves terv sikereiről írt cikksorozatával nyerte el.

Gareth Jonesról 2019-ben készítettek "Mr. Jones" címen filmet, ami bemutatja az oknyomozó újságíró történetét a Holodomor idején.

Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

Képek forrása: allthatsinteresting.com; education.holodomor.ca; rferl.org; newsbusters.org; theatlantic.com; Samuel Goldwyn Films