1930. október. Salomon Andrée svéd mérnök és társainak temetése haláluk után több mint harminc évvel. Kísérlete, hogy légballonnal érje el az Északi-sarkot, tragédiával végződött. A harmadmagával a sark meghódítására indult felfedező a 83. szélességi fok közelében a jégre ereszkedett léggömbjével, amiből elszökött a hidrogén. Hazafelé gyalog indulva mintegy két és fél hónappal később ugyan elérték a Spitzbergák legészakibb szigetét, Kvitoyát, és ott kunyhót is építettek, de két hét alatt a hideg (a szigeten semmi eltüzelni való nem volt) és a nyers húsok fogyasztása miatt mindhárman meghaltak. Az addig eltűntnek hitt expedíciót harminc évvel később találták meg. Velük mintegy száz fotót is felleltek negatívon, ebből rekonstruálták a történteket
1898. Vasút építése Brit Kolumbiában a White Pass hágón, Kanada
1904. A Royal Travelling Lounge azaz kb. a királyi utazó hall a londoni Coliseum színház előterében. Az elektromos, sínen mozgó szobára egyszer lett volna szükség, VII. Eduárd látogatásakor, ám ekkor épp nem indult be, ami a királyt nem zavarta, és kiszállva saját lábán ment be az előadásra; legalábbis a korabeli újságcikk szerint
1911. Kínai zsidók a Tóra előtt a kaifengi zsinagógában
1912. A gyerek Walt Disney (középen, jobb oldalt) újságkihordóként
1927. Tony Sarg bábművész és társulata egy New York-i marionett-előadáson
1930-as évek. Zebra húzta kocsi Kalkuttában, India
1940. Német katonák gúnyolódnak a franciákon és a briteken, miután összeszedték az evakuált szövetséges csapatok elhagyott holmijait Dunkerque-nél
1940-es évek. New York-i hot-dog-árus
1941. december 10. Nagy-Britannia Pearl Harborjának is nevezett esemény: az HMS Prince of Walest és az HMS Repulse-t elsüllyesztik a japánok. A csendes-óceáni rajtaütésben 840-en lelték halálukat
1953. Mentőcsapatok az essexi árvíznél, Jaywicknél
1953. Utcai ünnepség a Rillington Place-en, Londonban
1964. A 17 éves Brian May - később a Queen együttes gitárosa - az édesapjával együtt készített gitárjával
1965. Dél-vietnami katona üt arcon egy kommunista, vietkong gerillát
1966. Helyi lakosok kétségbeesetten keresik gyermekeiket a walesi, aberfani katasztrófában, ahol egy bánya meddőhányójának sárlavinája temette be a település egy részét, köztük az általános iskolát. A szerencsétlenségnek 116 gyerek és tanár esett áldozatául, a településről gyakorlatilag kihaltak a gyerekek
1967. A The Beatles tagjai fociznak Ringo Starr kertjében
1985. A megsemmisült Hotel Regis a hírhedt - a Richter-skála szerinti 8,1-es erősségű - mexikói földrengésben, amely a fővárost sújtotta leginkább, tízezer felett volt a halálos áldozatok száma.
Annak ellenére, hogy a város az epicentrumtól mintegy 400 km-re fekszik, a földrengés itt okozta a legnagyobb pusztítást. Mintegy 250 épület dőlt össze, köztük a 11 emeletes Juárez kórház, amiben mintegy 700-an tartózkodtak, a Hospital General kórház szülészet-nőgyógyászati tömbje (benne 500 beteggel, várandós nővel és ismeretlen számú újszülöttel), az Új-León nevű épület, melyben 185 család élt, valamint a Regis, a Montreal, a De Carlo, a Romano, a Principado és a Versalles szállodák, bennük ismeretlen számú vendéggel.
18+!
1943 körül. Szerb csetnikek vágják ki egy elfogott partizán szívét. Lehetséges hogy propagandacélra készített vagy rekonstruált, beállított felvétel