Agatha Christie rejtélyes eltűnése

#Villámtöri

2020. december 04. Hihetetlen Történelem

1926. december 3-án Agatha Christie rejtélyes módon eltűnt. Napokkal később már fél Anglia a híres írónőt kereste. A nyomozásban még Sir Arthur Conan Doyle is részt vett, akinek a Sherlock Holmest köszönhetjük. Végül 11 nappal később bukkantak Agatha nyomára, de úgy, hogy az csak még több kérdést vetett fel…

vt_70_v8.jpg

December 3-án, pénteken este fél 10-kor Agatha Christie jóéjtpuszit adott hét éves kislányának berkshire-i otthonában, majd kocsiba szállt és elhagyta a várost. 11 napig senki nem látta. Habár még csak 1926-ot írtak, Agatha Christie már hat regényt megírt, és befutott írónőnek számított az országban. Eltűnése után nem sokkal ezer rendőr és több ezer civil segített a kutatásban, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy repülőgépet is bevontak a keresésbe.

vt_70_v3.jpg

Korabeli újságcikk az írónő eltűnéséről tudósít

vt_70_v2.jpg

Egy közeli csatornában kutatnak az eltűnt autó után

A belügyminiszter pár nap után annyira tanácstalan volt, hogy bevonta a nyomozásba Sir Arthur Conan Doyle-t is, hátha a Sherlock Holmes megteremtője segítségére lesz. Az író hitt a természetfelettiben, így elvitte Agatha egyik kesztyűjét egy híres látnokhoz, hátha ő segít a megoldásban, de hamar kiderült, hogy a guru segítsége mit sem ér. Az írónő elhagyatott autóját viszonylag hamar megtalálták, viszont semmi jel nem mutatott arra, hogy baleset történhetett, Agatha Christinek pedig hűlt nyoma volt. Ahogy teltek a napok, a média is kezdett belendülni, és mindenféle elrugaszkodott ötlettel álltak elő, hogy mi lehet a rejtélyes eltűnés oka. 

vt_70_v6.jpg

Az írónő megtalált autója

A megtalált autótól nem messze volt egy természetes forrás, ahol a legenda szerint réges-régen két fiatal vízbe fojtotta magát. Az újságok azzal álltak elő, hogy az írónő is alighanem így tett, ennek ellenére semmi erre utaló nyomot nem találtak. Más lapok azt állították, hogy azért tűnt el, hogy ezzel a kis felhajtással még ismertebbé váljon az országon belül, de az is szárnyra kelt, hogy lehetséges, hogy a férje gyilkolta meg, akiről köztudott volt, hogy szeretője van. Eltűnésének híre egy hét után a világsajtóban is megjelent, a New York Times címlapon hozta le az angliai eseményeket.

vt_70_v1.jpg

Az autó közvetlen környezetét kutatják át a nyomozók

vt_70_v5.jpg

Az egyik újság cikket jelentett meg arról, hogyan változtathatta el külsejét az írónő

Végül 11 nap után találtak rá elváltoztatott külsővel egy hotelben, de hiába kérdezték az írónőt, ő nem emlékezett semmire. A rendőrség végül arra jutott, hogy miután elhagyta otthonát, kocsijával az árokba hajthatott, ahonnan vonatra szállt és a hotelbe utazott. Mindenféle csomag nélkül a férje szeretőjének nevén becsekkolt a hotelbe és a következő napokat ott töltötte. Agatha Christie sosem beszélt többet erről a titokzatos 11 napról.

vt_70_v7.jpg

Az egykori Harrogate Hotel (ma Old Swan Hotel), ahol Agatha Christie-t megtalálták

vt_70_v4.jpg

Az írónő megtalálását hirdető újság

A férje azt állapította meg, hogy feleségének emlékezetkiesése lehetett, és ezt tartják legvalószínűbbnek a későbbi kutatások is. Az írónő depresszió vagy súlyos trauma hatására pszichogén amnéziába eshetett, ezért nem ismerte fel az újságokban róla megjelent keresési fotókat.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

hihetetlen_tortenelem_borito_640640.jpg

 

Képek forrása: medium.com; telegraph.co.uk; stuff.co.nz; daily mail, icepop.com; historyextra.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr316317540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gintonic.azigazi 2020.12.04. 05:19:39

100 eve Angliaban minden ferfi bottal jart??? A folyamszabalyozas gyerekcipoben jarhatott akkoriban a kodos albionban vagy pont aradas volt. "MIndenki tudta hogy a ferjenek szeretoje van" oh azok a szigoru korabeli erkolcsok..... a hotelben akik dolgoztak nem olvastak ujsagot 11 napig?

Amugy szerintem sima reklam. Elment 11 napra egy hotelba, kortyolgatta a tejes teat ette a fimon sutiket es kozben rola szolt az osszes ujsag az angolszasz vilagban.

a cikk angolul
www.historyextra.com/period/20th-century/agatha-christie-disappearance-mystery-facts-poirot-miss-marple-detective/

omron 2020.12.04. 10:42:24

@gintonic.azigazi: Milyen arcot vágott volna, ha leszámlázzák neki a nyomozás költségeit?

lutria 2020.12.04. 15:16:58

"kocsijával az árokba hajthatott, ahonnan vonatra szállt"
Az árokból indult a vonat?
A fotó alapján milyen árok?Az a ~15 centi mély?

gigabursch 2020.12.04. 16:30:23

A fényképen nem folyó van hanem vagy egy malom üzemvíz csatornája vagy egyike az Angliát ketesztül-kadul szelő csatornáknak.

David Bowman 2020.12.04. 20:36:59

Erről film is készült.

¿Qué tapas hay? 2020.12.04. 23:47:08

Azért ez igazán figyelemre méltó, öntudatlanul mintegy 370 km-t utazni, az ország másik sarkába, ami legalább három átszállást jelentett vonattal. Amúgy, kicsit utánaolvashatva, Christie az eltűnés előtt kicsit összekapott Archie ezredessel, ami elég jó magyarázat az eltűnésre.

Ama bizonyos forrást én nem nagyon találtam az eltűnés környékén, noha az OS térképei elég részletesek. osmaps.ordnancesurvey.co.uk/51.233345,-0.506053,11/pin

gintonic.azigazi 2020.12.05. 05:06:48

@omron: vegulis nem kerte hogy keressek meg, a kocsijat meg mindenki ott tamassza le ahol akarja : )

lac1 2020.12.05. 10:14:58

@omron:

Ki kérte, hogy nyomozzanak utána?

hátramozdító 2020.12.05. 11:37:46

Köszönjük, érdekes téma. A férje szeretőjének nevén csekkolt be, ergo személyiségcserével próbálkozott, én legalábbis pszichiátert kérdeznék erről, hogy akarhatta-e így visszanyerni a férje figyelmét avagy a személyes szabadságát.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.12.05. 14:20:15

Ááá, simán csak az új regényéhez készült elő, azaz témakutatás volt, semmi más. Akkor már híres volt, tehát nyilván el kellett változtatni a külsejét, hogy nem bukjon le egyből (meg hát ez is része volt a kutatásnak, aztán meg a férje szeretőjének nevét nem mindeki ismerhette fejből, de ha mégis, jó poén volt. Pénze, ideje volt rá, gyerekre vigyázott a cseléd/nevelőnő, ő meg jót szórakozott majd' 2 héten át.

@omron: Pénze volt rá, az biztos. De nem hiszem, hogy akkoriban már számláztak a rendőrök.

@lutria: Akkoriban az újságoknál eléggé megszokottak voltak a marketing célú "enyhe" túlzások. Senki sem tudta ellenőrizni az adatokat, úgyhogy az újságírók szépen kiszínezték a történteket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.12.05. 20:37:37

Lehet, hogy csak le akarta tesztelni a rendőrség keresgélési potenciálját, hogy valamelyik regényében valósághűen tudja ábrázolni.
Amúgy önmaga számára nem tűnt el, hiszen végig tudta, hogy hol volt.
A nyomozásba belevont jósnő által megidézett William Shakespeare így örökítette meg az eseményt:
"Eltüntette magát a
Népe elől Agáta."
(Frady Endre ford.)
:)

pitcairn2 2020.12.06. 11:55:17

@gintonic.azigazi:

abból kiindulva, hogy Shakespeare után az ő könyveit terítették a legnagyobb számban a világon (a 2000-es évek elején az Agatha Christie "ipar" már több mint 2 milliárd eladott könyvön volt túl...) volt érzéke a marketinghez:)

még 2010 környékén is évi 5 millió fontra becsülték az örökösök jogdíj bevételeit...

pitcairn2 2020.12.06. 12:00:17

@gintonic.azigazi:

ihol lenne Agatha Christie "szerény" víkend háza:)

www.marketplace.org/wp-content/uploads/2020/09/GreenwayAutumn141.jpg?w=768

az 5 millió font különben régi adat lehet mivel 2019-ben egy év alatt 33 millió dollár jogdíj folyt be Christie művei után:)

Agatha Christie mysteries are still raking in the cash a century on

www.marketplace.org/2020/09/28/agatha-christie-mysteries-still-raking-the-cash-100-years-later/

efi 2020.12.06. 16:14:24

A Hotelben vajon csupa vak, de legalábbis olvasni nem tudó ember dolgozott és szállt meg ?

omron 2020.12.06. 16:37:26

@Fotósképző: Csak poén akart lenni. Nem tudom, most hogyan működik.

Hogyan történt 2020.12.06. 21:55:41

Ha médiahack történt, akkor jól végezte a dolgát, 94 ÉVVEL KÉSŐBB, egy MAGYAR BLOGON még mindig vitatkoztok róla :)

Lxxxx 2020.12.16. 11:41:19

@Fotósképző: "Akkoriban az újságoknál eléggé megszokottak voltak a marketing célú "enyhe" túlzások. Senki sem tudta ellenőrizni az adatokat, úgyhogy az újságírók szépen kiszínezték a történteket." - most tudják ellenőrizni (többnyire), mégis ugyanaz megy...;)

queenagi 2020.12.17. 16:15:19

@pitcairn2: ha még jobban meg akarjátok szemlélni a házat, ebben forgatták a Gloriett a hullának (Dead Man's Folly) c. Poirot részt. Direkt kibérelték az örökösöktől a forgatáshoz.
süti beállítások módosítása