Megint egy jubileum. Szinte felfoghatatlan, de már a háromszázadik részét láthatjátok a sorozatnak, amely hat éve indult el itt a blogon. Eddig mintegy 6100 képet nézhettetek meg az oldal legnépszerűbbnek számító bejegyzéseinek számító válogatásokban. Hogyan kezdődött a mániám?
A digitális képgyűjtést - ha jól emlékszem - 2000 táján kezdtem el, szinte egyidőben a normális internet bevezetésével akkori lakásunkba. Eleinte a kis kapacitású, alig 250, majd 500 MB-os merevlemezekről CD-re kerültek a képek (mert ugye a hamarosan egygigássá hízott vinyón kellett a hely a Quake2-nek is :)), aztán idővel DVD-re.
A technika fejlődésével könnyebben katalogizálhatóvá tettem a fotókat, amikből akkorra már sokezer lett. Az ismeretlen, érdekesnek látszó képekhez lassan, de biztosan ráleltem a mögöttük lévő sztorira is. Ekkor már tematikus válogatások is külön könyvtárakba kerültek (ilyen fotósorozatok is vannak a blogon).
Néhányat megosztottam egy - többnyire marhaságok posztolására "szakosodott" - oldalon (már akkor is Ritkán Látható Történelem címmel) de ott az oldal gazdája sajnos nem volt túl szivélyes, viszont az olvasók bíztattak a folytatásra, ekkor indítottam el a blog.hu-n az oldalt, 2013 őszén. Miért itt? Csak mert ez volt a legelső ingyenes amire ráleltem, semmi összesküvés elmélet... A 'Napi érdekes' nagyon gyorsan nagy népszerűségnek kezdett örvendeni a széles olvasóközönség előtt és az Index2 kiemelései által nem egy esetben 100 ezer feletti nézettséget produkált. A válogatást már az elejétől egy algoritmusra bíztam, de azért sok esetben bele kell nyúlni, mert mondjuk nagyon sok hasonló képet válogat vagy pl. túl sok a második világháború. Volt hogy megviccelt és kizárólag 19. századi fotókat dobott, amikből nagyságrenddel kevesebb van mint huszadik századiból, már majdnem kitöröltem, amikor arra gondoltam miért ne? És így született meg a "Varázslatos XIX. század" című bejegyzés, de jártam így Reagan-nel is, azt meg Ti szavaztátok meg hogy legyen. Lett. Volt néhány emlékezetes különkiadás, a "Születés és Halál" vagy az "Észbontó cári Oroszország", "Észbontó Szovjetunió"-sorozat, ezek is kellemes fogadtatásra leltek, többen nagyon vártátok a folytatásaikat. Az állandó olvasók tudják hogy mindig szivesen veszem az észrevételeket, javításokat, helyreigazításokat, én legalább annyit tanulok Tőletek, mint Ti a válogatásokból. Ezúton köszönöm meg ismét mindenkinek aki segített emelni a színvonalat és kirostálni az internet bugyraiból hozott akaratlan hibákat.
Három éve már heti egy alkalommal láthatjátok a Napi érdekest, mindig vasárnap délben. Ahogy ma is és még remélem nagyon sokáig... A kitartó figyelmetekért cserébe ma egy 99 fotóból álló monstre válogatást láthattok az elmúlt 299 részből! Ezek között jó néhány olyan kép is helyet kapott, amik heves vitákat váltottak ki annak idején. Lássuk őket!
1900. Cári Oroszország. A harkovi lovassági, tisztiiskola laza, kötetlen összejövetele
1850. Manchesteri rendőrök
1867. Viktoriánus kirándulók a Chamonix gleccseren Franciaországban
1869. Los Angeles, azaz még Pueblo de Los Angeles. A főtér és az Old Plaza templom.
1882. Melbourne-i postások pentaciklin
1888. III. Sándor cár kisiklott vonata Persotravnyeve település közelében
A balesetnek 21 halottja és 70 sérültje volt, de a cár és családja sértetlen maradt. A szerencsétlenség oka a pályatest túlterhelése. A cár néhány hónap múlva fájdalmakra panaszkodott és a következő hat évet betegen élte le haláláig, amikor is mindössze 49 éves volt. Bár a hivatalos diagnózis veseelégtelenséget állapított meg a halála okaként, orvosai szerint valószínűleg köze lehetett a vonatbalesetnek is az állapota hirtelen romlásához.
1890. Donyecki bányász a cári Oroszországban
1891. A transzszibériai vasút építése
1892. Nyercsinszk, Bajkálontúli terület. Asszonyok hordják a városba - ahol semmilyen vízvezeték rendszer nem volt még kiépítve - a Nyercsa folyó vizét.
1896. A budapesti Állatkert régi főkapuja
1900. Jakutföld. Mamut-agyarak kereskedelme. A már kb. ötezer éve kihalt faj agyarait a végtelen Szibériai tajgán gyűjtötték ezerszámra
1901. Kivégzés a Bilibid börtönben Manilában, a Fülöp-szigeteken. A kivégzőeszköz neve garrotte azaz fojtó
1903. Amerikai zászló a kubai Guantanamóban. Ekkor kapta meg a terület örökös bérleti jogát az Egyesült Államok
1903 körül. A Csing-dinasztia idején utcai büntetésvégrehajtók munkában
1905. A William West és Will West eset. Amikor a kansasi Leavenworth büntetőintézetben a két Westet - akik semmilyen rokonságban sem álltak és nem is ismerték egymást - nem lehetett megkülönböztetni, az ujjlenyomatos azonosítás kezdett fontossá válni. A témáról bővebben ITT olvashattok!
1905. Az Amur jegén ideiglenesen lefektetett sinpálya és a vele együtt beszakadt szerelvény Habarovszk közelében.
1910 körül. Párizsi utca... is lehetne, de ez Budapest I. kerület. Csónak utca
1911. A kecskeméti földrengésben megrongálódott zsinagóga. Tetején éppen dolgoznak!
1913. Sokszor halljuk, mondjuk hogy ...nyáladzik mint Pavlov kutyája. Nos ő itt Ivan Pavlov (ősz szakállal) és a feltételes reflex kutatásához használt egyik kutyája, Szentpéterváron
1915. Hans Lührs német hadnagy embereivel, miután átkelt a sivatagon, hogy szabotáljon egy brit olajvezetéket. Visszatéróben többször is kirabolták őket a sivatagi arab törzsek és szó szerint mindenüket elvették
1918. A spanyolnátha tombolásának időszakában koporsószállítmány érkezik egy San Franciscó-i temetkezési vállalathoz
1918. Woodrow Wilson elnöklése alatt a Fehér Ház gyepszőnyegét egy birkanyáj tartotta karban
1919. Mindössze 3000 mérföldet használt teherautó-, vagy munkagép gumik
1923. A torinói FIAT gyár tetején lévő versenypályán az üzem mérnökei tesztelték az új fejlesztéseket
1923. Lord Carnarvon és Howard Carter brit régészek a frissen feltárt Tutanhamon fáraó sírkamrájában étkeznek
1926. Az Ardingly kollégium diákjai hazautaznak a téli szünetre. Útban a vasútállomásra. West Sussex, Anglia
1929. Hódmezővásárhelyi álarcosbál. József Attila zulu nőnek öltözve(balról), Makai Ödön (sógora és gyámja), József Jolán és Etel (testvérei jobbról)
1930-as évek. Cséplés gőzgéppel egy magyar uradalomban
1933. A 7 éves Hans Massaquoi Hamburgban. Libéria német nagykövetének és német feleségének fia. Később a Hitlerjugendbe jelentkezett, de a nürnbergi törvények miatt nem vették fel. A háború után az Egyesült Államokba emigrált, ahol katonának állt, 1950-ben megkapta az állampolgárságot
1933. Matuska Szilveszter a biatorbágyi robbantó kiadatása Ausztriából
1939. A michigani Highland Park egyetem gépjárművezetői oktatóterme
1941. Lábvizsgálat a brit csapatoknál az afrikai hadszintéren
1944. A nap amikor a bohóc is sírt. Emmett Kelly a Barnum & Bailey cirkusz bohóca a tragikus 167 áldozatot követelő hartfordi cirkusztűz oltása közben egy vödör vízzel
1944. augusztus 9. B-24 Liberator bombázza Almásfüzitőt
1945. Az ideiglenesen használhatóvá tett Szabadság-híd az ostrom után
1945. Moszkva tér
1948. Rendőrjárőr jelent Kismaroson. Háttérben a kisvasút vashídja
1950. A 200 méteres Muroc Maru nevű épített műhajó az amerikai Edwards légitámaszponton szolgált a repülők célpontjaként
1950. Olasz Vespa 150 TAP. Gyárilag módosított robogó, rászerelt 75 mm-es M20-as löveggel. Egyedül a franciák használták Algériában, mérsékelt sikerrel. Bal oldalon a háttérben a Pannónia standja látható!
1953. A mesterséges Reschensee által elárasztott Graun falu megmaradt templomtornya Dél-Tirolban
1954. A mágikus kezek. Nyugat-Berlinben az ipari vásáron kiállított szerkezetet sugárzó vagy biológiailag veszélyes anyagokkal történő munkához fejlesztették ki, ám a kutató, aki lelkes apuka másra is tudná használni
1955. A londoni villamosvezetők sztrájkja idején százak várnak a buszra
1958. Az első televízió csodájára gyűltek össze máltaiak Gozo-szigetén
1959. Emeletes trolibusz balesete a Bellwell Lane-en, Newcastle-ben
1959. Svédország. Félbeszakadt a sokadosztályú jégkorong meccs
1960-as évek. A Coca-Cola kreatív hirdetése Velencében, amihez csak egy kis madáreledel kellett
1960. augusztus 20. Belka és Sztrelka az első épségben visszatért űrhajós kutyák a Szovjetunióban
1960. Japán szocialisták tiltakoznak az új tokiói nemzetközi reptér építése ellen. Az egyik tiltakozó saját molotovkoktéljától kapott lángra
1960 körül. Cseke László, azaz eredeti nevén Ekecs Géza műsorvezető a Szabad Európa Rádió müncheni stúdiójában. Hazánkban a - hidegháború időszakában tiltott rádióállomás - fiatalok körében legnépszerűbb műsora az általa vezetett Teenager Party volt
1960. Yellowstone Nemzeti Park, Amerikai Egyesült Államok
1961. Egy párt inzultál a fehér vendégsereg, miután színesbőrű barátnőjükkel együtt mentek egy kizárólag fehéreknek fenntartott szórakozóhelyre az amerikai szegregáció időszakában
1961. Nyugat-berlini gyerekek 'falasat' játszanak
1961. Tengeralattjáróval ütközött gépkocsi. Egy bizarr autóbaleset Svédországban
1963 körül. A fiatal Szaddam Husszein mindig is értett a nők nyelvén. Képen ifjú feleségével Szádzsida Tulfáh-val
1964. Talált tárgyak esernyő-osztálya, Róma, Olaszország
1966. Észak-dakotai hófúvás. A három nagy hófúvás egyike. 1888-ban 112-en, 1941-ben 34-en, míg a képen látható 1966-osba öten haltak bele
1966. Nell Theobald modellt a New York-i autószalon BMW standján fotózás közben egy oroszlán támadta meg. A hölgy lábát sikerült megmenteni és 250 ezer dolláros kártérítést is kapott. 1977-ben öngyilkos lett
1967 október 8. Che Guevara baloldali forradalmár utolsó fotója amin még életben látható, a bolíviai kormányerők fogságában. Másnap kivégezték
1968. augusztus. Szovjet tank egy prágai barikádot tipor el Csehszlovákia szovjet megszállása idején
1968. Pilisborosjenő, az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor
1969. Staller Ilona később Cicciolina 18 évesen, még Magyarországon
1970. I. Bokassa közép-afrikai diktátor, Nicolae Ceausescu társaságában, romániai látogatása során
1970. Miskolci Centrum Áruház műszaki osztálya
1971. Talált gyermek alszik a los angeles-i rendőrség egyik fiókjában
1972. Ray Clemence, a Liverpool kapusa a West Ham elleni mérkőzésen a Boleyn Ground stadionban türelmesen várja, amíg a kutya a dolgát elvégzi a kapufán
1973. Amerikai turisták Dél-Afrikában az Apartheid időszakában
1974. Gerald Ford amerikai elnök Szovjetunióban a vlagyivosztoki fenyverzetellenőrzési konferencián Brezsnyevnek ajándékozza farkasszőrme kabátját, miután a szovjet főtitkár megdícsérte.
1974. John Cleese Ontariói rendőr őriz egy gyógyszertárat egy árvíz idején
1975. Budapest, Engels tér. Lányok
1975. Gerald Ford amerikai elnök bécsi látogatására érkezve elesik az Air Force One lépcsőjén
1976. A "szovjet Abbey Road"... Orosz zenekar egy szurguti fellépésen
1976. Az erős oldalszél miatt a leszálló kisrepülő a kifutó szélén álló kisteherautónak ütközik. Senki sem sérült súlyosan. Sanarate, Guatemala
1976. július 23. Jimmy Carter amerikai elnök a New York-i LaGuardia reptéren rövidíti le az utat egy ugrással
1976. Trolibaleset a szovjet-örmény Jerevánban. 92 utassal zuhant a Jereván-tóba a tömött, fékhibás városi troli, és szinte azonnal 10 méter mélyre süllyedt. A bent rekedt utasok nagy része megfulladt. Az éppen a helyszínen edző Shavarsh Karapetyan búvár világbajnok húsz embert mentett ki a szerencsétlenül járt járműből 10 perc alatt. Karapetyan 1985-ben egy égő épületből is kihozott bentrekedt embereket, a hős akkor súlyosan megégett
"A tó fenekén szinte teljesen vaksötét volt. A troli egyik hátsó ablakát berúgva jutottam be, és egymás után húztam ki a kezem ügyébe kerülő, még vonagló embereket. Körülbelül 30 másodperc jutott mindenkire. Sajnos sokukat már nem tudtam felhozni. Mivel semmit sem láttam, az ujjaimmal tapogattam ki a szerencsétleneket. Utoljára egy műbőr ülést hoztam fel, azt hittem hogy egy ember. Még mindig álmodom azzal üléssel éjszakánként, még egy embert megmenthettem volna" - Shavarsh Karapetyan
1977. Kim Dzsongil észak-koreai diktátor (a mostani vezető, Kim Dzsongun apja) egy phenjani vidámparkban próbálgatja a körhintát
1978. Ikarus 286 csuklós, San Francisco utcáin
1980. A magyar származású Janos Big John Birges szerencsejáték veszteségeinek enyhítésére megzsarolt egy kaszinót a saját készítésű bombájával. Az eset után elfogták és életfogytig tartó börtönre ítélték. 1996-ban halt meg rákban, 74 évesen
"Birgés János politikai menekültként élt Amerikában. A világháborúban a németeknek vezetett vadászgépeket, aztán az oroszok 25 év kényszermunkára ítélték. A gulágról is robbantással szökött meg.
Sikeres vállalkozó volt, de a hetvenes évek végére élete tönkrement, elvált, rákot diagnosztizáltak nála, és súlyos tartozásokat halmozott fel nevadai kaszinókban. Ezután döntötte el, hogy fiai segítségével egy órási, mindenki más számára hatástalaníthatatlan bombát készít, és megzsarolja az egyik kaszinót. Három millió dollárt követelt érte, hogy elárulja hogy kell hatástalanítani a szerkezetet. Az FBI ügynökei a bomba tanulmányozása után úgy döntöttek, hogy megpróbálják kikapcsolni. Nem sikerült, a bomba felrobbant és vele együtt a kaszinó is. Senki sem sérült meg." - 444.hu
1980. A Menekülés a győzelembe című film forgatásának szünetében Pelé ül az MTK pályán
1980. II. János Pál pápa a tömegben felismeri Andy Warholt és néhány szót vált vele
1980. A megfagyott lány. Ez egy számomra is hihetetlen sztori, de a városi- és internetes legendákat vizsgáló Snopes szerint is igaz a történet
A 19 éves Jean Hilliard egy téli estén barátjától hazafelé tartva lecsúszott az útról és elakadt kocsijával. Rosszul emlékezett, mert azt hitte egyik ismerősük háza a közelben van, ezért gyalog vágott neki az útnak. Minusz 20 celsius alatti hőmérsékletben, jeges szélben 3 órát gyalogolt kabát nélkül és a ház előtti felhajtón végül összeesett. Hajnali egy órától reggel hétig feküdt a hóban, mire felfedezték. Keményre fagyott, olyan volt, mint a fagyasztóból kivett hús. Még a nyitott szemben a szemgolyó is üveg keménységűvé vált. A kórházban a hőmérsékletét sem tudták megmérni, mert nem volt megfelelő hely a műszer elhelyezésére. Azonnal halottnak hitték, de a vizsgálat alatt észrevették, hogy a szíve még ver, igaz csak nyolcat percenként. Lassú felmelegítésbe kezdtek. Öt óra múlva kezdett hangokat hallatni, majd egy órával később inni kért. Kezei csak késő este kezdtek mozogni, lábai pedig három nap múlva, amikor már az amputálásán gondolkodtak. Hat napot töltött az intenzíven és összesen 49 napot a kórházban. Teljesen felépült. Kezelőorvosai, élükön a fagyásspecialista Dr. George Sather-rel egyetértésben kijelentették: "Fogalmunk sincs miért van életben."
1980. Karambol a Blaha Lujza téren
1980. május 17. David Johnston vulkanológus mosolyog a kamerába néhány órával a St. Helen vulkán kitörése előtt, ami őt is megölte
1981. Helmut Schmidt NSZK kancellár NDK-s látogatása során a keletnémet vezetővel Erich Honeckerrel felkeresett egy karácsonyi vásárt Güstrowban. A fotón nem láthatók gyerekek sem nők, valószínűleg kizárólag Stasi ügynökök hemzsegtek az eseményen
1982. John Belushi Steve Martinnal pózol. Belushi néhány óra múlva halott volt. Túladagolta magát
1983. Fekete rendőr védi a fajgyűlölő Ku-klux-klán tagot a tüntetőktől
1984. Olaf Palme svéd miniszterelnök amint kezet fog az újonnan megválasztott külügyminiszter-asszonnyal Anna Lindh-el. Mindketten merénylet áldozatai lettek. Palme-t moziból hazafelé a nyílt utcán lőtték le két évvel később, Lindh-et egy ruhaüzletben késelték meg 2003-ban
1986. Freddie Mercury Budapesten az InterContinental teraszán
1986. Nyugatnémet mezőgazdasági dolgozó készíti elő megsemmisítésre a csernobili katasztrófa után szennyeződött zöldségeket
1986. Svéd rendőr vigasztalja a rendőrautóban síró gyereket, aki balesetet okozott gördeszkájával
1989. április 10. Két NDK állampolgárt vesznek őrizetbe a határőrök, miután nyugati látogatók autójának csomagtartójában próbáltak az NSZK-ba szökni
1989. november. A berlini fal megnyitása utáni első napon Nyugat-Berlinben a keletiek által elözönlött szexshop
1990. augusztus 22. A cseljabinszki borlázadás. Akkoriban csak napi 2 órán át árultak alkoholt az üzletek. Az egyikben a szomjas elvtársak a maguk kezébe vették az irányítást
1991. Diana hercegnő kesztyű nélkül fog kezet egy AIDS-beteggel a torontói (Kanada) Casey House hospice szolgálat kórházában. Ez a gesztus sokat segített az akkoriban leprásként került betegek elfogadásában
1992. Dobrinja, Sarajevo a délszláv háború idején. Egy idős nő a szerb lövészek látóterében ivóvízért indul
1992. Flamingók a miami állatkert vendégmosdójában az Andrew hurrikán idején
2010. San Isidro Festival. Las Ventas, Spanyolország. Julio Aparicio torreádort egy Opiparo nevű 530 kilós bika az arénában, a szájüregén át felöklelte. Apericio túlélte az esetet
2010. Ahol a Kínai Nagy Fal eléri a tengert Shanhaiguan-nál
Első 'Ritkán Látható' Közönségtalálkozó és Előadás: