Színes mindennapok - 1962

2018. augusztus 30. JTom

A szocialista Magyarország mindennapjait - eddig még nem látott, eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI fotósainak munkáiból, 1962-ből.

c_szi19620703009.jpg

1962. július 3. A balatoni kompra felhajtó Ikarus autóbuszt nézik az emberek a tihanyi kikötőben. MTI Fotó: Sziklai Dezső

 

Ahogyan eddig is, természetesen most is szívesen látjuk a pontosításokat, kiegészítéseket vagy az ismeretlen helyszínek, alkalmak beazonosítási kísérleteit olvasóinktól! A fotókra kattintva az eredeti képhez juthattok, ahol további releváns találatokra lelhettek és további kereséseket indíthattok, valamint a képek meg is vásárolhatóak.

A fotókat képaláírásokkal együtt a poszt végén a galériára kattintva teljes képernyőn is megnézhetitek!

c_ai19621004009.jpg

1962. október 4. A Magyar Hajózási Rt. (MAHART) hajójavító műhelyében a Ganz Magyar Hajó-és Darugyár kalapácsdarujával a partra emelik ellenőrző vizsgálat céljából, a Szovjetunióból újonnan vásárolt több mint 17 tonna súlyú Sirály II. szárnyashajót. MTI Fotó: Jármai Béla 

 

c_b19620801001.jpg

1962. augusztus 1. Gertler Viktor rendező (k, szemüveg) a főszereplők, Pécsi Ildikó (b2) Noémi és Csorba András (b) - a marosvásárhelyi magyar színtársulat tagja - Timár Mihály egyik jelenetét állítja be Jókai Mór Az aranyember című regényéből készülő szélesvásznú színes filmnek, a Senki-szigeti egyik jelenetének forgatásán, a Duna-kanyar egyik kis szigetén. MTI Fotó: Bojár Sándor

 

c_ff19620913003.jpg

1962. szeptember 13. Zánka. A veszprémi TEFU teherautója áll - platóján a kultúrházba szállítandó bútorokkal - a Kossuth utcai Geiszler-ház előtt, ahol a művelődési házba tartó néptáncosok is felszálltak a járműre. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

 

c_ff19621010037.jpg

1962. október 10. Pipázó parasztember portréja, kutyájával. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

 

c_gep19620628005.jpg

1962. június 28. Ökölvívó fiatalok oktatása a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár budapesti sporttelepén. MTI Fotó: Herczeg István

 

c_had19620621008.jpg

1962. június 21. A rákospalotai Béke Termelőszövetkezet dolgozói vegyszerrel töltik fel a traktorvontatású permetezőgépet, mielőtt a gazdaság 180 holdas burgonyaföldjén megkezdik a kolorádóbogár elleni védekezést. MTI Fotó: Hadas János

 

c_ja19620610013.jpg

1962. június 10. A Grand Turismo autók készülődnek a rajtra a Magyar Autóklub rendezésében a 11 ország 36 versenyzőjének részvételével rendezett második nemzetközi autóversenyen a Ferihegyi repülőtéren. A futamot az osztrák Rosenthal (Jaguar E) nyerte honfitársa, Orthuber (Porsche) előtt. MTI Fotó: Járai Rudolf

 

c_ja19620731050.jpg

1962. július 24. Söröző parasztember egy balatoni vendéglátóhelyen. MTI Fotó: Járai Rudolf

 

c_ko19620820017.jpg

1962. augusztus 20. A Vasas SC "Alkotmányunk ünnepe" alkalmából rendezett nemzetközi háztömb-körüli kerékpárversenyének résztvevői az angyalföldi Thälmann utcai (később Tahi utcai) lakótelepen. A versenyben Mészáros (Ú. Dózsa) végzett első helyen, második Andristyák (Bp. VM). MTI Fotó: Mikó László

 

c_la19620414016.jpg

1962. április 14. Forgalom a Petőfi híd pesti hídfőjénél, a Boráros téren. A háttérben, a Duna és a Gellért-hegy. MTI Fotó: Lajos György

 

c_la19620420005.jpg

1962. április 20. Az ország legmagasabb pontján, az 1014 méter magas Kékestetőn lévő távközlési torony, amely az úgynevezett keleti mikrohullámú lánc tagja. A televíziós műsorszórás mellett telefonbeszélgetések továbbítására is alkalmas. MTI Fotó: Lajos György

 

c_la19620615006.jpg

1962. június 15. A korszerűsített Déli pályaudvar az átadás napján. A MÁV Hídépítési Főnökség átadta a Kővári György tervei alapján épült új téglalap alakú, üvegezett várótermet is. MTI Fotó: Lajos György

 

c_la19620701004.jpg

1962. július 1. Építőipari munkások szerelik a panelt a József Attila lakótelep egyik épülő új épületén, a főváros IX. kerületében. MTI Fotó: Lajos György

 

c_la19620815008.jpg

1962. augusztus 15. Eger. Várakozó asszony két gyermekkel, a háttérben a minorita templom tornya látszik. MTI Fotó: Lajos György

 

c_les19621129003.jpg

1962. november 29. Egy nő telefonál egy formatervezett telefonfülkében. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Tóth József

 

c_nar19621008008.jpg

1962. október 8. A Ganz-MÁVAG szerelői építik az új Erzsébet híd budai hídfőkapujának szerkezetét. A Sávoly Pál (UVATERV) tervezte új híd a Földalatti Vasútépítő Vállalat beruházásában épül. A háttérben a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom (Belvárosi templom). MTI Fotó: Bodnár László

 

c_ny19620608018.jpg

1962. június 8. Győr. Kisfiú szalad el egy pap mellett az utcán. MTI Fotó: Fényes Tamás

 

c_ny19621113014.jpg

1962. november 13. Kerékpáron zsákot szállító család. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Fényes Tamás

 

c_or19620428003.jpg

1962. április 28. Kenderes. A Repülőgépes Növényvédő Állomás PZL-101 Gawron (Holló) típusú repülőgépét töltik fel ammónium-nitrát-alapú műtrágyával, hogy a termőföldre szórhassa a Kendereshez tartozó Bánhalma térségében. MTI Fotó: Bajkor József

 

c_pad19620428005.jpg

1962. április 28. Csónakban eveznek a Hámori-tavon a 3521. számú Herman Ottó Vizi úttörőcsapat tagjai, akik 1959-ben alakították meg a vízi csapatot. A vízi jártassági vizsgához szükséges tudnivalókat hetenként háromszori elméleti és gyakorlati oktatáson szerzik meg az általános iskolás diákok. Két éve vízitelepet is létesítettek, ahol az önállóan működtetett csónakkölcsönző bevétele az úttörőcsapaté. MTI Fotó: Birgés Árpád

 

c_pe19621227004.jpg

1962. december 27. Korcsolyázók a Városligeti Műjégpálya jegén, a Vajdahunyad vára szomszédságában. MTI Fotó: Petrovits László

 

c_rob19620620001.jpg

1962. június 20. A Ferihegyi repülőtéren egy Malév (Magyar Légiközlekedési Vállalat) LI-2-es repülőgépbe pakolják a friss eperrel teli ládákat, melyeket a Hungarofruct Külkereskedelmi Vállalat szállít külföldi országokba. MTI Fotó: Horling Róbert

 

c_rob19620826004.jpg

1962. augusztus 26. Fürdőző vendégek és csomagjaik a medence szélénél a Szabadság Strandfürdőben, az Árpád híd pesti, északi oldalán, a Duna mellett. MTI Fotó: Horling Róbert

 

c_rob19620902012.jpg

1962. szeptember 2. Pécs. Úttörővasutas indítja az 50 lóerős Csepel dízelmotorral hajtott C50 sorozatú mozdony vontatta gyermekvasutat, amely mindössze 500 méteres szakaszon köti össze a Mecsekben, a Misina tetőn, a Dömör-kapunál lévő vidámparkot és a közeli állatkertet. MTI Fotó: Horling Róbert

 

c_szi19620519006.jpg

1962. május 19. Dekoráció a kiállítók zászlói között a Budapesti Ipari Vásáron, melyet 1962. május 18-28 között rendeztek meg a Városligetben. MTI Fotó: Sziklai Dezső

 

A képek nagyobb méretben ebben a galériában tekinthetők meg:

 

Ha lemaradtatok volna róla, a sorozat korábbi részeit ITT nézhetitek meg!

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1814208937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.08.30. 08:33:28

Déli Pályaudvar:
Elég furi így látni.

Sirály:
www.mahartpassnave.hu/hu/mahart/hajopark-erdekessegek/orosz-szarnyashajo-tipusok/
De hozzá kell tenni, hogy ebből a típusból összesen kettő maradt és vigyáznak rá nagyon a ruszkik.
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148110781&t=9011160

Boráros tér:
Sehol egy lézengő ember, de tömegközlekedési eszköz annyi, mint égen a csillag. Érdekes.

Terézágyú 2018.08.30. 08:46:39

@gigabursch:
Érdekes, hogy Budapest 3. legnagyobb pályaudvarán egyetlen fedett peron se volt (ma sincs??)...

Nyiri 2018.08.30. 12:00:01

Ha jól látom a LI-2 a HA-LIX. Idén 69 éves és még mindig aktív :) Ha az a gép beszélni tudna :)

Nagyon jó gyűjtemény

Gevlekte Salamander 2018.08.30. 13:15:04

@Nyiri: Én repültem már rajta ;) Szuper képek!

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2018.08.30. 15:33:13

Várom már, hogy mikor lesz olyan, hogy egy ismeretlen helyszínt én tudok megnevezni.

Munro 2018.08.30. 20:18:43

A Gawron szárnyára rá is van festve egy holló :)

¿Qué tapas hay? 2018.08.30. 20:24:44

@Terézágyú: A Délinek volt egy nagyon csinos fedett csarnoka az indulási és az érkezési épületcsoport között, csak az ostromkor elpusztult, utána meg senkinek nem jutott eszébe pútolni.
vasutallomasok.hu/index.php?o=showlanc&l=3983&f=1504
download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_9779.jpg

daneel1976 2018.08.30. 21:53:33

A szárnyashajós képaláírás kicsit sántít........
1.Nem vizes a hajó alja (ha éppen kiemelték még folyna a víz innen-onnan)
2.Az Újpesti-öböl jobbra van ( a daru 25t-t bír ,de 17t-val sem forgolódik senki feleslegesen)
3.A tároló bakok is jobbra vannak letéve
4.Túl friss a festés is (ezek viszonylag gyors hajók,ami meglátszik a trinát zománcon)

Etniez 2018.08.31. 10:53:32

Az első és utolsó kép ugyanaz.

Girhes Joe 2018.08.31. 11:15:17

@Gézabá:

De van. Az 1. vágány peronja fedett, gyakorlatilag a felette lévő hosszúkás irodaépület által. Valamint az 5.-6. vágány közé építettek perontetőt valamikor a 90-es években, ami ma is megvan. Ettől függetlenül hiába a legfiatalabb épület a Déli, ma legalább annyira lepukkant, mint a Keleti meg a Nyugati. Nem értem, hogy ha a vidéki nagyobb pályaudvarokat szépen rendbe tudták hozni, a pestieket miért nem lehet.

HgGina 2018.08.31. 11:17:16

@Terézágyú: honnan számít peronnak? Nem a pályavégi baktől kifelé? A főépület peronja a Nyugati és a Keleti esetén is a kezdetek óta fedett. A Keletiben a főépületen kívül is folytatódik az esővédő tető. A Délinél pedig mindig is fedetlen volt.

ledo76 2018.08.31. 11:21:48

Az 1-es vágány peronja a képen is (félig) fedett.

OkoskaTo:rp 2018.08.31. 11:25:39

Győrben a kisfiú szerintem nem szalad, bár a pap közelsége alapján ez akár még indokolt is lehetne. :)

A városligeti rácsos kupola még ma is királyul néz(ne) ki. Kár érte. :(

A Szabadság Strandfürdőt ma Dagály néven ismerjük.

@daneel1976: Pl. a szárnyashajót ideszállító uszályról emelték partra? Netán trélerről? Kizárt, hogy a Szovjetunióból saját lábán jött volna meg az "újonnan vásárolt" darab.

CoolKoon 2018.08.31. 12:16:28

@gigabursch: "Sehol egy lézengő ember, de tömegközlekedési eszköz annyi, mint égen a csillag." - Igen, ez a legfurcsább a pesti képeken. Pár kivételtől eltekintve szinte alig vannak rajtuk emberek.

Kicknick 2018.08.31. 12:37:52

@CoolKoon: mert akkoriban még napközben dolgozni voltak :D

Smouse 2018.08.31. 12:39:29

Talán mert az MTI fotós is munkaidőben fotózott :) Egyébként szombat volt, akkor még munkanapként

CoolKoon 2018.08.31. 12:40:43

@Kicknick: Azt akarod mondani, hogy a munkaidő alatti folyamatos lógás csak a 80-as évekre jött divatba? Ezt valahogy nehezen akarom elhinni :P

Retrofuturista hifista 2018.08.31. 12:52:00

A Boráros téri kép bal szélén még látszik az épület csücske, amit egy meghibásodott fékkel érkező HÉV kocsi 1978 tavaszán lezúzott, megölve 18 embert, köztük számos fiatalt. Mai napig ez a legsúlyosabb BKV baleset valaha.

OkoskaTo:rp 2018.08.31. 12:52:21

@CoolKoon: Nagyon sokszor hajnalban fotóznak várost - a fények miatt is, és épp hogy ne legyen tele emberekkel és járművekkel.

Kicknick 2018.08.31. 13:03:00

@CoolKoon: pedig így volt, napközben a gyárban lógtak, aztán a kocsmában :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.08.31. 13:05:58

@Etniez: engem anyukám mindig arra tanitott hogy mielött valamiröl véleményt mondanék elöbb jól nézzem meg hogy tényleg úgy van-e ahogyan gondolom mert különben kiröhöghetnek... ;)

Terézágyú 2018.08.31. 13:40:37

@Retrofuturista hifista:
"ez a legsúlyosabb BKV baleset valaha. "

?????? Kicit beszélni magyar? Ángol beszélni inkább?

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.08.31. 13:42:23

Jó az az Aranyember filmforgatásról készített werkfotó: látni, hogy mennyire kell világítani még nappal is, hogy a fények és az árnyékok szépen látszódjanak a képen – s nem csak a filmen, hanem a fotón is.

szemi90 2018.08.31. 13:57:44

A győri kép a Káptalan dombon készült a székesegyház melletti kis utca. Majdnem így néz ki ma is, csak a házakat felújították.
Hát a Google maps linket meg nem engedi berakni. Mindegy....

Fredddy 2018.08.31. 13:59:06

@Kicknick: ennek a kornak a bölcsessége, hogy hülye, aki a szabadidejében iszik, amikor bármit csinálhat. Inni munkaidőben kell.

A Veszprém TEFU kocsija egyébként egy GAZ-51-es. 2 és fél tonnát elbír, úgyhogy így ránézésre még bőven pakolhatják.

káBell 2018.08.31. 15:05:29

A József Attila lakótelepi kép nagy valószínűséggel a Csengettyű utca 21. sz. ház építése közben készült.
https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+J%C3%B3zsef+Attila-lak%C3%B3telep/@47.4632816,19.1168192,42a,35y,35.74h,79.11t/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741c2d492fec111:0xb0f23cf96daaff75!8m2!3d47.4635155!4d19.1175377

Jobbra, az erkélyajtón keresztül a Száva utcai villamos kocsiszín látható:
https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+J%C3%B3zsef+Attila-lak%C3%B3telep/@47.4630192,19.1182633,300a,35y,33.86h,44.91t/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741c2d492fec111:0xb0f23cf96daaff75!8m2!3d47.4635155!4d19.1175377

A kép előterében a Dési Huber és a Toronyház utca kereszteződése.

Hátrébb az Üllői út házsora, még távolabb pedig a kőbányai Szent László templom:
https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+J%C3%B3zsef+Attila-lak%C3%B3telep/@47.4670497,19.119157,37a,35y,35.74h,79.1t/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741c2d492fec111:0xb0f23cf96daaff75!8m2!3d47.4635155!4d19.1175377

Wod Meselo 2018.08.31. 15:06:04

Nagyon jó nő a Pécsi Ildikó :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2018.08.31. 15:26:20

(A jelenleg legmagasabb magyarországi hegycsúcs neve Kékes, a körülötte lévő település neve Kékestető.

2018.08.31. 15:52:41

ilyen telefon fülke volt veszprémben is!

gigabursch 2018.08.31. 16:15:42

@daneel1976:
Két helyről is leemelhették:
1.) a parti bakokról
2.) a tároló úszóműről, (pl. amin esetleg hozták)
Ez esetben száraz.

Az Újpesti öböl mégis merre legyen? Az Északi-összekötő híd felől fényképezték. Teljesen rendben van. Ez a MHRT Hajójavító üzemegysége.

Egyébiránt ugyanezzel a daruval emelik ki Sólymokat is, az pediglen nem 25 t, hanem jóval nehezebb. Persze ott nagyon figyelnek az erőkarokra
(Megjegyzendő, egy 8 hengeres Láng dízel is van vagy 22 tonna. Üresen. Volt a kezemben a dugattyúja, az azért 72 kg, mert könnyűfémból van, persze a hengerenkénti hengerfej is elég fickós, az leszerelt szelepekkel, adagolóval (tehát ezek nélkül) is van vagy 95 kg. (bővebben itt: totalcar.hu/magazin/szerelem/sopron/)

Azok a tároló bakok nem biztos, hogy a Sirályé, de lehet még az is. Megkérdezek erről egy "Sirályológiában" elég büfé hajós ismerőst (fentebb már linkeltem)

Persze, hogy friss a festés. Meghozzák a hajót, parti szemle, előtte száraz karbantartás, majd vízrebocsátás.

daneel1976 2018.08.31. 20:35:15

@gigabursch: tisztelt
gigabursch!!szárnyashajókat nem a magyar hajózási hatósag szemlézte....

daneel1976 2018.08.31. 20:37:13

@gigabursch: 20 éve hajózom,nem kell totalcart olvasnom,hogy tudjam mekkora egy dugattyú,vagy egy hengerfej..... : DDD

csorsza 2018.08.31. 21:06:29

@daneel1976: Ez nem újonnan vett használt cucc? Elég horpadtak a lemezei az orrán.

daneel1976 2018.08.31. 21:58:27

@csorsza: Alumínium ötvözet,a súlytakarékosság miatt,ezért ha horpadt azt lehetetlen volt javítani (illetve marha drága lett volna).

efi 2018.08.31. 23:38:13

Hogy nem gyulladtak meg nyaranta ennyi ruhában? Hosszú gatya alap, de csomó öltöny, zakó mindenütt. És nem, akkoriban sem 20 fok volt csak nyáron.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.01. 05:17:58

Csak engem zavar ez az MTVA-árfolyam, hogy egy képért kétezer forintot kérnek?Oké, biztos dolgoznak vele, de tuti hogy kapnak állami pénzt is, akkor meg mire fel?Ebből akarnak nyereséget kovácsolni?
Ki a franc ad ezekért a képekért kétezer forintot?
A Fortepan miért tud ingyenes lenni?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.01. 09:56:48

@geegee: lendülj túl ezen, ne itt háborogjunk az ilyen dolgokon pls. próbáld élvezni hogy nálunk ingyen megnézheted öket

csorsza 2018.09.01. 12:41:28

@efi: Az átkosban polgárok így öltöztek. Ezek meg még emlékeztek, és utánozták őket, még ha nem is voltak azok...

csorsza 2018.09.01. 12:43:01

@daneel1976: köszi.
A buszok oldala is mindig feltűnik, az új, friss fényezés után is olyanok, mintha a kasznismunka elmaradt volna :) Vagy vonatok borítása.

montmartre 2018.09.01. 14:36:49

@Nyiri: Nem, a képen a HA-LIZ látható. A lajstromjel utolsó Z betűjének a jobb felső derékszögű sarka látszik a kabinajtó mellett, az X betűn az a sarok hegyesszögű. Ettől persze a HA-LIX maga egy megvalósult álom. :)

bioLarzen 2018.09.01. 16:51:35

@gigabursch:
"Boráros tér: Sehol egy lézengő ember, de tömegközlekedési eszköz annyi, mint égen a csillag. Érdekes."

... pedig az árnyékokból ítélve ez már késő délután lehet. Gondolom, a műszakvégi roham már megvolt - de így is meglepően kevesen vannak, valóban (kivéve a vllamosnál)...

bioLarzen 2018.09.01. 16:53:15

@¿Qué tapas hay?:
"utána meg senkinek nem jutott eszébe pútolni."

Nosza, akkor én most tolok egyet ;)

Bocs, nem tudtam kihagyni :)

bioLarzen 2018.09.01. 16:55:41

@daneel1976: Na, ezekért a kommentekért (is) jár ide az ember szívesen ;)

bioLarzen 2018.09.01. 16:57:24

@Kicknick: Ja :)
Ez borárosi kép mondjuk speciel tuti műszakvég után készült... Az éprilisi dátumból és az árnyékokból ítélve olyan délután 5-6 óra lehet szerintem.

bioLarzen 2018.09.01. 17:00:35

@JTom: Miért, tulajdonképp igaza van... az első és utolsó kép tényleg ugyanaz :D :D :D

bioLarzen 2018.09.01. 17:02:13

@Fotósképző: Jaja - mennyire hülyeségnek tud hangzani az a fotós tipp, hogy nyugodtan használjon napfényes kompozíciónál is vakut az ember... aztán meglátja az eredményt, és nem hiszi el :)

bioLarzen 2018.09.01. 17:03:28

@káBell:
Mit is írtam pár kommenttel ezelőtt? "Na, ezekért a kommentekért (is) jár ide az ember szívesen ;)"

bioLarzen 2018.09.01. 17:07:03

@efi: Hozzá voltak edződve.

Amúgy, a melegebb éghajlatú helyeken is sokan öltöznek hosszúba - mert véd a nap ellen. És, ha jól van kialakítva a ruha (elég bő, elég jól szellőző anyagból van), akkor faszán megy benne a hűsítő légáram...
No, persze, kérdés, mindez menyire volt igaz a 60-as évek magyar konfekcióiparának termékeire... khmsemennyirekhmmmm... :)

Gringo 2018.09.01. 18:56:11

@efi: Mert akkor még volt tartásuk az embereknek.
Nagyapám sem láttam rövidnadrágban soha. Mindig hosszú ujjú inget hordott, max ha nagyon meleg volt, feltűrte az ujját.

fareszjó 2018.09.01. 20:14:50

@efi: Ugyanezt gondolom én is, márciustól októberig rövidnadrágot hordok, ha kicsit hűvösebb van, felül jobban felöltözöm:) Múlthéten esküvőn voltam, alig bírtam ki, hosszúban és ingben.

fareszjó 2018.09.01. 20:23:55

Nekem az tűnik fel, hogy nincs nagyon szemét az utcán eldobálva. Nem volt mit vagy akkor jobban neveltebbek lehettek az emberek? Az utóbbinak ellentmond a Tüskevár film egyik jelenete, amikor a vonaton ülve az ablakon dobják ki az evés után megmaradt hulladékot.

Kskdjrjtjj 2018.09.01. 22:02:33

Szerintem a telefonfülkés kép a Keleti pu.-nál készült, a pályaudvar jobb oldalán található 2-es metró kijáratánál.

gigabursch 2018.09.02. 12:44:53

@daneel1976:
magyra hajózási hatóság MINDEN magyra lobogó alatt futó hajót szemléz.
Pont.
Mégis, ki adna neki "forgalmit"?

gigabursch 2018.09.02. 12:45:55

@daneel1976:
Ühöm.
De a MAHART hajójavítóban eltévedsz. Oké, nincs több kérdésem.

daneel1976 2018.09.02. 14:04:13

@gigabursch: ok......nem vitázom,te tudod,tévedek.
minek is kezdtem bele.....

WhiteFalcon 2018.09.02. 19:03:09

A PZL-101 Gawron, szépen felújítva kint volt szept. 1-én a budaörsi Airshow-n.

gigabursch 2018.09.03. 10:38:09

@gigabursch:

Rékérdeztem, a képen látható tárolóbak egyértelműen a Poketa (Rakéta) típusú hajók bakja, azaz jelen esetben a Sirály (I) szárnyasé

daneel1976 2018.09.04. 16:44:23

@gigabursch: Igen??És???
1962-ben nem volt más típusú szárnyashajó

daneel1976 2018.09.05. 08:27:59

@gigabursch: 1963-az elkészült szárnyashajót 1963 őszén bocsátották vízre, és a Budapest-Mohács szakaszon megkezdődött a tesztüzem.

daneel1976 2018.09.05. 08:38:40

@gigabursch: Neked ez jó??Kéjes örömet okoz???
Még egyzer mondom,20 éve hajózom,voltam a MAHARTos,voltam Passnaves,voltam a Hajójavítóban nem 1x,nem 2x,dolgoztam szárnyashajón,vezettem is (mind a 3 típust), de TE neki állsz vitatkozni és kötekedni.......
Miközben annyit jegyeztem meg,hogy a képaláírás szerint kiemelik éppen a vízből,miközben ez nem valószínű és vízre sem teszik mert akkor a másik oldalra fordulna a daru (a darun a vonatkozó karra az "ÚJPEST" felirat van írva ,másik oldal "MEGYER")....
minden jót,további figyelmes olvasás

Terézágyú 2018.09.05. 09:16:58

@fareszjó:
"Nekem az tűnik fel, hogy nincs nagyon szemét az utcán eldobálva. Nem volt mit vagy akkor jobban neveltebbek lehettek az emberek? Az utóbbinak ellentmond a Tüskevár film egyik jelenete, amikor a vonaton ülve az ablakon dobják ki az evés után megmaradt hulladékot. "

Ennek több oka is van.
Egyrészt a szemetelés szabálysértés volt, ha látta a rendőr simán megbüntethetett - persze kérdés, hogy mennyi rendőr volt az utcán, mennyire figyeltek éppen erre.
Másrészt alapvetően kevesebb volt az eldobandó szemét: nem volt pl. petpalack, az italosüvegek pedig betétdíjasok voltak, nem dobálták el csak úgy (az üveg amúgyis "érték" volt, ha otthon valamit tárolni akartál, akkor megbecsülted az üvegpalackot, nem dobáltad ki csak úgy. Vidéken kifejezetten megálltak a közlekedők, és felvették a mégis eldobált üvegeket - vagy visszaváltották, vagy felhasználták, akár paradicsombefőzésre), de pl. nem volt olyan, hogy papírzsebkendő, mindenki textilzsebkendőt használt, azt meg nem dobták el stb. stb,

daneel1976 2018.09.05. 12:30:51

@gigabursch: Lám-lám,most már hagyjuk.....1962-ben érkezett a sirály a Dunára (lábon hozták ,vagy sem ezt nem tudom-a szovijetektől kitelik),valószínűleg szezon kezdetre itt voltak.Mivel a jég károsíthatja a szárnyakat és az aluminium testet ezért emelték ki őket.Mivel abban az időben még kevés szárnyas volt ezért a daru sínpálya között volt a helyük (meg a Március 15-nek is),ahogy sokasodtak(sólymok,vöcskök,bibicek) úgy lettek megépítve a tároló uszályok.1962-ben viszont még nem volt tároló uazály,mert télen nem volt hely az öbölben,ugyanis télen tele volt....vontatóhajók,gőzősök,lapátkerekesek,uszályok,átkelőhajòk,stb....

daneel1976 2018.09.05. 12:35:10

@gigabursch: A kérdésem pedig nem az volt,hogy az milyen tároló bak,hanem,hogy miért emeli a daru balra (nekünk) és nem jobbra ,amerre a víz van......az elfordulást megelőzendő két kötelet (orrán és a farán) tartó emberkék is jobb oldalt állnak ,kvázi a víz mellett....

gigabursch 2018.09.05. 15:09:55

@daneel1976:
OK, akkor most már tudjuk mi volt a kérdésed.
Nem lett volna egyszerűbb így kezdeni? Jól kérdezni?
De ugye nem lepődsz meg azon, hogy félreérthető kérdés esetén nem azt a választ kaptad, amire vártál...

Tudod:
- Mennyi?
- Húsz
- Mi húsz
- Mi mennyi?

vagy (egyenesen a Szaffi c. rajzfilmből)
- Ahova azért mész amit nem kérsz, azt kapod amit nem vársz.

daneel1976 2018.09.05. 18:35:09

@gigabursch: Te álltál neki okoskodni,tudás nélkül!!!
Semmi gond és písz!!
süti beállítások módosítása