30 éve robbant az arzamaszi "atombomba"
1988 júniusában egyik késő délelőtt, egy Moszkvától 400 kilométerre keletre fekvő szovjet város lakói irtózatos méretű detonációt hallottak. A hang irányába nézve egy félelmetes gombafelhő emelkedett fel ijesztően közel. A város lakói tudták hogy tőlük nem messze egy zárt városban atomfegyvereket fejlesztenek. Nukleáris baleset vagy külső támadás? Ezek voltak az első gondolatok.... Állandó olvasónk ¿Qué tapas hay? harmadik bejegyzését olvashatjátok ma, megint egy elképesztő szovjet témában!
1988. június 4-én az oroszországi Arzamasz város vasútállomása közelében felrobbant egy tehervonat három teherkocsija, amelyek robbanóanyagot szállítottak a közeli hadiüzemből. A robbanás mértéke akkora volt, hogy annak két kilométeres körzetében az épületek megsérültek, 151 épület pedig teljesen megsemmisült. A hivatalos statisztikák szerint 91 ember életét vesztette, 744-en megsérültek, 823 család vált hajléktalanná. A baleset kivizsgálása évekig tartott, de az áldozatok és a helyi hatósági személyek egy része máig azt hiszi, hogy a katasztrófa tényleges okait eltitkolták.
Az 1988. június 4-i reggeli szolgálat a Gorkiji Vasút tapasztalt mozdonyvezetője, Jurij Mikanovics számára szokványosan kezdődött: először egy tehervonatott vitt Gorkijba (ma Nyizsnij Novgorod), majd mozdonyával Okszkaja állomásra vezényelték, hogy felvegyen egy másik tehervonatot. Ez a tehervonat a dzerzsinszki „Szverdlov”-gyárban gyártott robbanóanyagokkal volt megrakva. A szállítmányt az ország déli részén működő bányaüzemekhez kellett volna továbbítani. Az érvényes utasítások szerint a robbanásveszélyes áruval rakott kocsik és a villanymozdony közé üres teherkocsikat kellett volna sorozni védőkocsiként, de ez aznap – a védőkocsinak alkalmas kocsik már megszokott hiánya miatt – elmaradt.
A vonat nyolc óra körül indult el Arzamasz irányába. A vonatot egy közbülső állomáson feltartották, 23 perc ácsorgás után, fél tíz körül indulhattak tovább Arzamasz-I vasútállomásra. A vonat itt egy alacsony töltésen haladt, valamivel a vasút mellett álló házak szintje felett. Ekkor következett be a robbanás.
A robbanás ereje a mozdonyt száz méterre repítette. A mozdonyszemélyzet szerencséjére a kétrészes villanymozdony hátsó fele a robbanás közvetlen lökéshullámát felfogta, így ők – bár sérülten – életben maradtak. Már sötétedett, mire magukhoz tértek és sikerült kimászniuk a roncsból; ezután autóstoppal kórházba mentek. (Ez mennyire orosz, nem? :D - Jtom)
Tényleg kitört az atomháború?
A háború után Arzamasznak mintegy harmincezer lakosa volt csak. A katonai érdekeltségű finommechanikai és elektronikai készülékgyár és a hozzátartozó tervezőiroda 1957-es alapítását követően a lakosság növekedni kezdett. A kertes családi házak között megjelentek a hruscsovkák (az ötvenes évek végén épült, rossz minőségű, téglaépítésű társasházak), majd később a panelházak is. A '80-as évek végére a város lakossága elérte a százezret. A robbanás mindegyikük életét érintette.
A lakosság java része tudta, hogy a várostól hetven kilométernyire fekszik az Arzamasz-16 jelű zárt város (ma Szarov), ahol nukleáris fegyverek fejlesztésével és gyártásával foglalkoznak. A robbanás fekete gombafelhőjét meglátva a város fölött, az emberek első gondolata rögtön az atomrobbanás volt. Mindezt megerősítették az utcán megjelenő locsolókocsik: még mindenki emlékezett rá, hogy a három évvel korábban történt csernobili baleset után is ez volt az első intézkedés.
A kórház egyik orvosa, meglátván a gombafelhőt, rögtön atomtámadásra gondolt, és intézkedett, hogy az ablakokat vizes lepedőkkel takarják el, ahogy azt a polgári védelmi oktatáson tanulták. Nem sok idő maradt ilyesmire, özönleni kezdtek a sérültek. Mind a hat mentőbrigád a robbanás helyszínén dolgozott, tucatjával szállították be a sebesülteket, sokan saját lábukon érkeztek. A kórház hamar megtelt, ezután a sérülteket a kertben fektették le, a kezelésük is itt történt. A robbanástól a város közművei is megsérültek, a kórház vízellátása is megszűnt. A sérültek ellátásához szükséges vizet a környékbeli kutakból hordták vödörrel a kórházba.
A sebesültek szállítását nagy tömeg kísérte, mindenki a rokonait kereste a sérültek között. A legsúlyosabb eseteket Gorkijba és Moszkvába szállították, mindemellett a helyi kórházban, a leírt körülmények között több száz sebészeti műtétet hajtottak végre, beleértve hét nyitott koponyaműtétet is.
Érkeznek a kórházba a sérültek
Este a városi rádió megnyugtatónak szánt közleményt sugárzott: „Elvtársak! A mai napon az Arzamasz-I vasútállomásra Gorkijból érkező tehervonat három kocsijában szállított robbanásveszélyes áru felrobbant. A balesetnek halálos áldozatai vannak, lakóházak semmisültek meg, a távközlés nem működik. A hatóságok levegőmintákat vettek, és megállapították, hogy a város levegőjében mérgező, vagy káros anyagok nincsenek. Esetleges további robbanástól való félelmek megalapozatlanok!” A közlemény ellenére (vagy épp’ a közlemény miatt) a lakosok a város utcáin csoportokba verődve tárgyalták az eseményeket. A helyi vezetők csoportról csoportra haladva igyekeztek meggyőzni az embereket: nem tört ki a háború, nincs radioaktív szennyeződés a városban.
Egy nyolcemeletes ház méretű gödör
Jurij Grigorjev, az arzamaszi KGB főnöke fél órán belül a helyszínen volt. Parancsai szerint elsőként azt kellett megállapítania, hogy a vonat szállított-e valamiféle radioaktív anyagot. Legelsőként a mozdonyvezetőt kellett megtalálnia, lévén a vonat rakományának fuvarlevelei a mozdonyvezetőnél voltak. Később kiderült, hogy a mozdonyvezető megsérült és kórházba került, de a fuvarleveleket tartalmazó táska nem volt nála. A táskát később a helyszínt átkutató KGB-sek találták meg – a mozdonytól több száz méternyire. A táska átvizsgálásakor kiderült: a vonat ugyan több tonna robbanóanyagot szállított, de semmilyen radioaktív rakománya nem volt.
A robbanás környéke
A három felrobbant teherkocsiban 120 tonna robbanóanyag volt: 30 tonna hexogén (RDX, 1,3,5-trinitro-1,3,5-triaza-ciklohexán), 30 tonnányi műszaki robbanótömb, 13 ezer olajbányászati robbanótöltet, 25 tonna ammonál és 5 tonna ammonit (alacsony (20%) TNT-tartalmú amatol, azaz ammónium-nitrát és trinitrotoluol keveréke). A robbanás epicentrumában 26 m mély és 53 méter átmérőjű, ovális kráter képződött, melyben kényelmesen elfért volna egy, a Szovjetunióban szokványos nyolcemeletes lakótelepi ház. A vizsgálóbizottság egyik tagja (némi túlzással) úgy fogalmazott, hogy bár ez nem atomrobbanás volt, de pusztítóereje összehasonlítható azzal.
A robbanás 350 méter sugarú körben mindent elpusztított, beleértve 84 lakóházat is; 1 kilométeres körön belül az épületek súlyosan megsérültek, de még 2 kilométernyire is látható épületkárokat okozott. A vasútállomás és a vasúti pálya 250 méteres szakasza teljesen megsemmisült. A csővezetékek sérülése miatt a gáz-, víz- és csatornamű-szolgáltatás leállt. A villamos alállomás sérülése miatt a villamosenergia-ellátás is megszűnt.
Megsemmisült vagy súlyosan rongálódott lakóházak. Abból a buszból is került ki élve utas!
A robbanás következményei 15 ezer családot érintettek, melyek fele hajléktalanná vált. A robbanás közvetlen környékéről 4000 embert kellett kitelepíteni. Az áldozatok száma a hivatalos jelentések alapján 91 halott, valamint 744 sérült. Az eltűntek keresése sokáig tartott, gyakran előfordult, hogy csak testrészeket, vagy megcsonkított testeket temettek el, így gyorsan lábra kapott a pletyka, hogy több száz halálos áldozat van. A helyi rádióban sugárzott tájékoztatások ellenére is rémhírek terjedtek el, például, hogy az összes Gorkijba szállított sérült meghalt.
A szovjet korszak legtöbb tragikus eseményével ellentétben - mint pl. a csernobili baleset - az arzamaszi robbanásról már aznap beszámolt a szovjet tömegtájékoztatás. Bár a rövid beszámolók csak a robbanás következményeinek gyors felszámolásáról, illetve a hivatalos szervek jól összehangolt munkájáról szóltak, az okokról és az áldozatokról nem tettek említést.
A másnapi Pravda címlapján már Puskin születésnapjáról emlékeztek meg. Hátrébb az újságban beszámoltak a stolzenbachi bányaszerencsétlenségről, az NSZK utóbbi 25 évének legsúlyosabb szénbányászati katasztrófájáról. Az arzamaszi robbanás csak az utolsó oldalra került. Riportot közöltek a mentőalakulatok egyik tagjával, és természetesen megemlítették, hogy semmilyen veszélyes vegyi anyag nem volt a vonaton. A cikk rámutatott, hogy az áldozatok számát a robbanás nagy ereje miatt még nem tudták pontosan megállapítani. Alekszandr Cirulnyikov helyi riporter a Vremja kérésére egy rövid riportot készített a helyszínen, de ennek nagy része mégsem került adásba. Amikor rákérdezett ennek az okára a szerkesztőségben, csak egy kérdést kapott válaszként: „Az egész országot meg akarja rémíteni ezekkel a szörnyűséges felvételekkel?”
A helyi újság, az „Arzamasszkaja Pravda” az elkövetkező napokban számtalan levelet kapott a Szovjetunió minden részéből, az emberek segítséget ajánlottak fel az otthon nélkül maradottaknak, szívesen fogadtak volna gyermekeket vagy egész családokat is otthonaikba.
Rögtön a robbanást követően a Szovjetunió minisztertanácsa vizsgálóbizottságot alakított az események kivizsgálására, vezetésével Gennagyij Vegyernyikov miniszterelnök-helyettest bízták meg, aki már Csernobilban, illetve a 106 halálos áldozattal járó kamenyszk-sahtyinszki vasúti balesetnél is részt vett az események kivizsgálásában. Vegyernyikov a minisztériumi tisztviselőkből, illetve különleges szolgálatok tisztjeiből álló bizottságával június 4-én este már a városban volt.
Szakértői vizsgálatok
A mentés után a legelső feladat a vasúti közlekedés helyreállítása volt. Pár nap múlva, a földdel feltöltött gödör fölé fektetett ideiglenes vágányokon megindulhatott a forgalom, az első vonat egy Vorkutából az adleri üdülőterület felé tartó személyvonat volt. A Vegyernyikov-bizottság feladatai közé tartozott még a szükséges kitelepítések elrendelése, az üzletek, raktárak védelme a fosztogatóktól (messze nem teljes sikerrel), valamint a tömeges temetések megszervezése. Ez utóbbiak esetében szokatlan ukázt adtak ki: „Amennyiben az áldozatokat rokonaik egyházi szertartás keretében kívánják eltemetni, ezt sem megakadályozni, sem megnehezíteni nem szabad!”
A fedél nélkül maradt lakosok a város iskoláiban, tornatermekben, sportlétesítményekben, úttörőtáborokban lettek elszállásolva. A városi tanács legsürgősebb feladatainak egyike volt a lakáshelyzet megoldása. Anatolij Petrjasin városi főépítész egy napot kapott az új lakónegyed kijelölésére, elmondása alapján másfél óra alatt tervezte meg a lakótelepet, hogy a kész terveket már a másnapi válságstáb-értekezleten bemutathassa.
A lakótelep a városközponttól délre fekvő völgy mögötti erdős területen épült föl, ahová korábban a városiak gyakran jártak vargányát szedni. A városrész a Szovjetunióban gyakori szürke-vörös négy- és nyolcemeletes panelházakból áll, a robbanás által otthontalanná vált lakosok jó része máig is ott él.
Az állomást helyreállították, a korábbi barakklakások helyén családi házak épültek, a helyi viszonyok között magas presztízsűnek tekintett negyed mellett változatlan vonalon futnak a sínek.
A leghihetőbb konteók
Az arzamaszi robbanás az orosznyelvű összeesküvéselmélet-hívők máig legkedvesebb témáinak egyike. Alább két érdekes példa a számtalanból.
A Jankovszkij-naptár
Pár héttel az események után a novoszibirszki ügyészi hivatal egy ajánlott levelet kapott, amin a feladó címe érdekes módon nem szerepelt. A levélben egy 1988-as naptár-poszter volt Oleg Jankovszkij színész fényképével. Ez a poszter több millió példányban készült, országszerte mindenütt megtalálható volt. A naptáron június negyedike halványan be volt karikázva és a színész karórája éppen a robbanás pontos időpontját mutatta. A naptárak többi példányán is jól látható a dátum körüli halvány karika.
A nyomozók megtalálták a kép készítőjét, és kiderült, hogy a kép a Siker c. film próbafelvételei alatt készült (Jankovszkij végül nem kapott szerepet a filmben). A fénykép vizsgálata során megállapították, hogy a június 4-i dátumot „jelölő” karika tulajdonképpen a kép negatívjára hullott textil- vagy szőrszál lehet.
A színész karórája a detonáció idejét mutatja és a nap is meg van jelölve a titokzatos naptáron
Mindemellett a nyomozók jó pár olyan levelet is kaptak, melyekben a névtelen feladók vállaltak felelősséget a robbanásért. (Már amennyiben egy névtelen levél erre alkalmas lehet.) Az ügyön közel száz ember dolgozott, 700 tanút és áldozatot hallgattak ki. A KGB akkori gorkiji területi főnöke, Leonyid Vinogradszkij visszaemlékezése szerint szabotázs, illetve tudatos károkozás gyanújával nyomoztak. A nyomozóhatóság meg volt győződve arról, hogy a robbanás terrortámadás volt, vagy a „lehetséges ellenség” titkosszolgálatai, vagy esetleg a Szovjetunió politikai szélsőségesei szervezésében.
A titkos vonat
Az Arzamaszban dolgozó egykori hatósági tisztviselők állítása szerint a vasútállomáson a robbanás időpontjában egy másik vonat is állt – egy katonák által őrzött, Arzamasz-16-ból érkezett „titkos” vonat, amely nukleáris fegyvereket szállított. Véleményük szerint a robbanóanyagot szállító vonatnak e „titkos vonat” mellett kellett volna felrobbannia, de a vonat késése miatt a robbanás rossz helyen következett be. Szemtanúk állítják, hogy a halottak között a különleges műveleti alakulatok (Szpecnaz) katonáinak holttesteit is látták, de a hivatalos áldozatlistában ilyenek nem szerepelnek.
Jurij Kudrjasov, a helyi rendőrség parancsnoka szerint a robbanást követően helikopterek jelentek meg a helyszín felett, majd leszállás nélkül távoztak, nem sokkal ezután a „titkos vonat” déli irányban távozott az állomásról. A KGB által az események után, a kapusztyin-jari kísérleti telepen elvégzett teljes léptékű hatástechnikai vizsgálatok a maguk nemében a legköltségesebb ilyesféle kísérletek voltak. Közel 150 (!) vasúti kocsit gyújtottak és robbantottak fel, különféle fegyverek hatását tesztelték robbanóanyagokkal megrakott kocsikon, esetenként gyúlékony gázatmoszférában is. Az arzamaszi robbanást hatását még így sem sikerült megismételni! Felmerül a kérdés: biztos csak ez a 120 tonna robbanóanyag volt a vonaton?
A szabotázs mellett természetesen felmerült a gondatlanság is mint kiváltó ok. A vasút alatt átvezető gázvezeték építőit szintén vizsgálat alá vonták, ugyanúgy jártak el a szverdlovi robbanóanyag-gyár rakodóival is. Még júniusban több tucat, Szverdlovban megrakott kocsit állítottak le, mert a kocsik padlóin a sérült csomagolásból kiszóródott robbanóanyagokat találtak. A vizsgálat végül a rakodási szabályok megsértését állapította meg, elsődleges oknak pedig a teherkocsik padlóján kiszóródott robbanóanyag meggyulladását. Személyes felelőst nem találtak.
¿Qué tapas hay? a medusa.io cikke nyomán
