Erről írtak anno - autós újságírás 1913-ban

2018. március 08. DDQ

Találmányok, a korai magyar és külföldi autósélet érdekes hírei

londoni_autobusz_budapestre_is_ilyet_terveztek.jpg

Budapestre tervezett emeletes busz


Az autós újságírás szinte egyidejű az autók megjelenésével. Noha a legelejétől megvolt az igény arra, hogy a szakmai anyagok, leírások ismertebbé váljanak, az új technikai vívmányok megismerése, a misztikus technikai világba való belépés kezdetben csak egy szűk kör számára, az automobilklub-tagok részére volt csak lehetséges.

Milyen volt akkoriban az autós újságírás?

adt_logo_cr.jpg

Az Arcanum Digitális Tudománytár jóvoltából most bepillanthatunk az autózás és az autós újságírás hőskorába. A megsárgult oldalakat böngészve láthatjuk, hogy nem sokban különbözik a mai szaklapoktól. Megtalálhatóak benne a technikai újdonságok, versenyek beszámolói, autókiállítások és persze a klubélet leírása. Alább a Királyi Magyar Automobil Club „A MOTOR” című hivatalos lapjából emelek ki részleteket, érdekességeket. Az 1913-tól megjelent számaiban olvashatunk többek között olyan újdonságokról, mint a leszerelhető kerék, a mágikus motorindító vagy a korai jelzőberendezés, de szó esik az autókra szerelhető drótvágóról is.

 (A keretes írások továbbra is az eredeti nyomtatásból és helyesírással, módosítás nélkül lettek kiemelve.) 

szerelt_sankey_kerek.jpg

Készre szerelt Sankey kerék

 

Az automobil-versenyeknek az automobil szerkezetének tökéletesítésére gyakorolt hatását
még a versenyzés legnagyobb ellenségei sem tagadhatják. A modern, nagy teljesítőképességű automobil-motor, a karosszéria s végül a kerekek is célszerűbbek és jobbak lettek a versenyek fejlesztő hatása alatt. A kerekekkel régente sok baja volt az automobilistáknak, de különösen a versenyzőknek. Igaz, nem első sorban a kerek maga, hanem a gumi-abroncs okozta a legtöbb gondot, mert ez romlott el hamarabb és tette szükségessé az időrabló szerelést. E baj kiküszöbölésére először Angliában tettek kísérleteket levehető abroncsok és levehető kerekek szerkesztése által. S még ma is Anglia szállítja a világnak ezen alkatrészeket a legnagyobb és mondhatjuk legkitűnőbb minőségben. Érdekes, hogy a franciak, akiknek a kontinensen legjobban kifejlődött versenysportjuk van, eleintén vonakodtak a leszerelhető kerekeket elismerni, sőt az 1908. évi Grand Prixben ki is zártak őket. Ezen versenyben a levehető abroncsok játszottak szerepet, de nem igen váltak be.
A levehető kerekek alkalmazását sokféle előnyük ajánlja, amelyek közül csupán néhányat óhajtunk megemlíteni. A levehető abroncsokkal szemben meg van az az előnyük, hogy a keréktest egy egészet kepézve, könnyebb és amellett szilárdabb és ellenállóbb lehet, mint a levehető abronccsal ellátott kerek, amellett pedig a pneumatiknak a kerekre való szerelése kényelmesebb, mint a különálló abroncsnál.

 egyszeru_leveheto_sankey_kerek.jpg

Egyszerűen levehető Sankey kerék

 

gyorsan_levehto_kerek.jpg

Gyorsan levehető kerék

 

Korabeli önindító :

magikus_gyorsindito.jpg

Önműködő frikciós motorinditó. „Mágus“-nak nevezi angol feltalálója az általa szerkesztett villamos motorinditót. Képünk jól mutatja az alváz alkalmas helyén beépített szerkezetet) melynek főalkatrésze a burok alatt működő elektromotor. (A) Az inditókészüléket (P) pedált lenyomása hozza működésbe, úgy hogy 12 Volt feszültségű áramot kapcsol be az akkumulátorból az elektromotorba, mely percenkénti kb. 2700 forgással működik.
Az elektromotor tengelyén lévő kisebb fogaskerék, (melyet képünkön a burok elfed) 18- szorta nagyobb fogas redukáló kerékbe fog, úgy, hogy a forgásszám 18:1 arányban csökken a nagyobb fogaskerék tengelyén. Ez a tengely csuklós kapcsolással folytatódik s kisebb lendkereket visz, a végére pedig alkalmas anyaggal bevont oszcilláló frikciós henger (R) van alkalmazva, mely ép oly széles, mint a vele szemben forgó motorlendkerék pereme.
A pedál lenyomásával egyidejűleg nemcsak az áram kapcsolódik be, hanem a frikciós henger is odaszorul a motorlendkerékhez s ezt percen- kinti kb. 150 forgással (2700:18) megindítva működésbe hozza a kocsi motorját. Amint a motor lendkereke 150-nél nagyobb forgás számot ér el a frikciós henger, üresen forog, fia már most elengedjük a pedált, kikapcsolódik az akkumulátor árama s a kb. 0.5 ló erejű elektromotor megáll, egyidőben a frikciós hengert rugó huzza vissza a lendkerékről.
Szóval, tulajdonkép egyetlen pedálnyomás indítja meg a motort.

 

Autókülönlegesség :

frohner_roman_uj_autro-daimler_gepkocsija_sajat_tervezes.jpg

Frohner Román új Autro-Daimler gépkocsija, saját tervezés

Egy individuális Austro—Daimler. A mellékelt képen látható Austro—Daimler Frohner Román tulajdonát képezi. A csinos fehér karosszériával b:ró kocsi élénk feltűnést keltett Budapest utcáin rendkívül kecses alakjával, miért is szükségesnek tartottuk e kocsi képét olvasóinknak is bemutatni. A kocsi alváza egy 14— 32-es Austro-Daimler alváz, a normális 90X 140-es motorral, amely a Tátra—Adria turaauton annyira bevált. Ezen alvázra Frohner úr saját tervei szerint egy hazai karosszéria-gyárban áramvonalú(streamline) karosszériát készíttetett, ame'ly mint képünk is mutatja, tipikus „gyors“ karosszéria, anélkül azonban, hogy kellemetlenül ható túlzásokba esne. A karosszéria elől két, hátul pedig egy üléssel bir. Az oldalfalak kissé' kifelé domborodnak és elől az ismert hegyes Austro-Daimler hűtőben, hátul pedig csúcsban nyernek befejezést. Az ajtók teljesen beilleszkednek és háromtengelyü amerikai csuklók körül forogva semmiféle kiálló részszel nem bírnak. A hátu'lsó ülés egy tengely körül teljesen felhajtható s alatta továbbá a hátsó kiálló rész alatt podgyász és szerszám- tartó van. A kis kocsi a gyár által garantált 85 km. sebesség helyett 90 km.-en felüli sebességet fejt ki. Az ülések a látszat ellenére rendkívül kényelmesek.

 

Reakció egy autósok ellen végrehajtott merénylet kapcsán :
vago.jpg

Drótvágó szerkezet közelről

 

E hó elején Berlin mellett aljas merényletet követtek el automobilisták ellen, amely — sajnos — két személy halálát okozta. Mint a napilapok részletesen megírták, egy elvetemedett egyén erős drótkötelet feszitett keresztbe éjnek idején az országúton, miáltal egy arra haladó automobil utasai közül ketten valósággal lefejeztettek, mig ketten csak szerencsével menekültek meg a halálától. Egy ily merénylet természetesen még akkor is életveszélylyel járhat, ha nem erős drótkötél, hanem csak egyszerű spárga van az uton keresztbe feszítve. Különféle kísérletek, igy többek között a legutóbb a bécsi Allgemeine Aut. Zeitung által végzettek bebizonyították, hogy kötelek és drótok jó fényszórók világa mellett már idejekorán észrevehetők, de ezek mégis a vezető folytonos éber figyelmét kívánják, ami idegessé teheti még a legnyugodtabb embert is. Franciaországban, ahol ilynemű a művelt nyugat spezialitását képező merényletek úgy látszik napirenden vannak, némely automobilista drótvágókat alkalmaz, amelyek állítólag elég jól feleltek meg céljaiknak s mivel az emberi érzékek működését teljesen kikapcsolják, sokkal megbízhatóbbak is, mint a fényszórók.
Fodor István, udvari tanácsos, vezérigazgató, ki évente hosszabb külföldi automobilturákat tesz Nyugateuropában s e napokban is nagyobb útra indult, ez okból felkérte Schuckert Ferenc főmérnököt, hogy kocsijára egy drótvágót alkalmazzon. Schuckert főmérnök a kiváltságnak azonnal megfelelt és már nehány nap múlva a mellékelt ábrákon látható ügyes szerkezetet állította össze, amely a próbák alkalmával fényesen megfelelt.
A készülék a kocsi középvonalában egy kis méretű szögvasakból összeillesztett sínből áll, amely a hütő felső éléig, mint egyszerű vezetősín, azontúl pedig egy közbefoglalt acélszallagfürész által, mint fűrész van kiképezve. A kisfogu fűrész a próbák alkalmával rendkívül hatályos drót- és kötél-vágó szerszámnak bizonyult. Mellékelt ábrákon természetesen nagyságban látható egy 10 mm.-es drótkötél és egy 35 mm.-es kenderkötél, amelyeket a készülék a kocsi lassú menete közben egy pillanat alatt elvágott. A drótkötél összesen 25 mm.-nyi utat, a kenderkötél 200 mm.-nyi utat tett meg a fűrész élén, mig elszakadt. A készülék alsó része, amely csupán vezetésül szolgál, nappal könnyen levehető s igy a kurblizásnál nem szolgál akadályul.

kotref.jpg

Automobil drótvágó szerkezettel

 

Egy elmés találmány :

kilo.jpg

Jelzőkészülékekről

irta : Káposztás István gépészmérnök

 

Európa nagy világvárosaiban, London-, Páris-. Berlinben egy idő óta élénk versengés folyik különféle szerkezetű — elmés és kevésbbé sikerült jelzőkészülékek alkalmazása felett, melyek az ott rohamosan fejlődő városi automobilközlekedés javítását célozzák. Nem kívánok itt részletesebben foglalkozni a különféle elfogadott - előirt és megtiltott —, de nálunk mégis igen elterjedt használatú dudákról, szirénákról, fiile- mile-sipokról, autovox, elektromos recsegő, mélyhangu kürt- stb.-ről melyek a rosszakaratú vagy ideges soffőr kezében nem a járókelő közönség figyelmeztetésére, hanem annak ijesztésére szolgálnak, bár az igazat megvallva, ennek főleg a járókelők az okai. Fejtegetéseim a kocsiforgalomban beláthatatlan hasznú irány- és sebességváltoztatást jelző mechanizmusokról szólnak.
Céljuk ezeknek főként az, hogy az egy irányban közlekedő automobilok elkerülés, lassitás, jobbra vagy balra befordulás alkalmával védve legyenek a hátuk megett robogó járművek ,,be- szaladásától“.
Előre is kiemelendőnek tartom, mennyire fontos a mechanizmusoknál, hogy jóformán automatice, a vezető külön szellemi megerőltetése és ügyességének kihasználása nélkül is, nappal úgy, mint éjjel, kifogástalanul működjenek.
Valószínűleg hallottak vagy olvastak már t. Olvasóink a Berlinben kipróbált karos jelző- készülékről, amely rendes menet közben a kocsi bal oldalában el van rejtve s csak a kocsi balra fordulása alkalmával hozandó egy emeltyű segélyével működésbe. Dacára annak, hogy e készülék előnye, hogy működését a vezető ellenőrizheti, arra való tekintettel, hogy jobbra fordulás és megállás alkalmával kénytelen jobb kezével a kormányt elengedve, karját kinyújtani vagy balra fordulásnál a készüléket műkődésbe hozni, nem mondható célszerűnek, mert - hiszen kritikus pillanatokban a sofförnek szűksége van kezére-lábára s önkénytelenül is le, kell mondania az ilyen esetekben éppen legszükségesebb jelzés megadásáról; hiánya, hogy külön megvilágításáról kell gondoskodni.
Egy másik fajta készülék, mely a kormányművel áll kapcsolóiban, nem kevésbbé komplikált s az előbbeni előnyei nélkül, annak hátrányain kívül még az a rossz tulajdonsága is van, hogy beállítása roppant nehéz, mert ha úgy állítják be, hogy a kormánymű igen kis elmozdulását is mutassa, akkor annak csekély kopása esetén a készülék örökké táncol, ha pedig csak nagyobb kilengésnél működik, úgy sokszor későn jelzi a fordulást. Nemcsak külön megvilágításáról, hanem arról is gondoskodni kell, hogy hirtelen megállásnál külön jelzést adjunk le.
Ezekkel szemben mindjárt első pillanatra kitűnnek az alább leírandó francia találmány „L‘Automatic Protektor“ jelzőkészülék előnyei: A készülék tulajdonkép egy hengeralaku — - tengelye körül golyós csapon elforduló hátsó
számlámpa, petroleum-elektromos, vagy acetylén világításra, melynek a számtáblával ellenkező oldalára, normális állásban, tehát rendes menet közben a számlap síkjára merőlegesen álló piros-fehér kockákra felosztott tábla van erősítve, közepén kis kerek zöld üveggel. A készülék mozgatása emeltyű-áttétellel rendszerint a lábfék pedáljáról történik, s az áttételezés úgy választható meg, hogy a pedál kis elmozdulására negyed fordulatot tesz, amikor is a piros fehér tábla a számlap síkjába kerül s nappal feltűnő színével, éjjel zöld fénnyel jelzi a mögötte jövőknek a menetsebesség lassítását; fékezésnél tehát a lámpa feltétlenül és önkénytelenül működik; nem jelzi ugyan a jobbra vagy balra való kitérés, fordulást, de fordulás előtt a vezető rendszerint lassit-fékez, tehát vigyázatra inti a mögötte jövőket s ez nézetem szerint helyesebb, mint különféle jelzések megállapítása, melyek csak konfúziót idézhetnek elő.
Különösen kitűnik a készülék előnye, ha a soffőr a manapság sokszor teljesen zárt limousine belsejébe ül s már az oldalfalak megakadályozzák abban, hogy karjával integethessen, jelzést adva hátrafelé.
Nehány képben itt bemutatjuk a készüléket működésben.
A francia Automobil Club technikai bizottságának alelnöke jelentésében a készülékről a következőkép nyilatkozott:
„A technikai bizottságnak bemutatott ezen szellemesen átalakított lámpa a városi közlekedés biztonságára oly kiváló előnyöket nyújt, hogy kívánatosnak tartja általános használatát.“
Továbbá, hogy folyó évi május hó 15-ig Páris-ban már 200 taxaméterre volt felszerelve s valószínű, hogy praktikus volta s aránylag szerény ára miatt csakhamar általános elterjedésnek fog örvendeni.
Bemutatjuk még a készülék schematikus rajzát, mely maga is mutatja annak egyszerűségét.

 

jelz.jpg

juk.jpg

tabla.jpg

A jelzőtáblával szerelt gépjármű

 

Egy újabb egyedi automobil :

 

 252525.png

Szokatlan külsejű sportkocsi tűnt fel legújabban Budapest utcáin, melyet az érdeklődők egész csoportja vesz mindig körül, valahányszor egy- egy stációnál megáll.
Itt közöljük a kocsi képét, mely Baráth Leó László, ismert sportférfi tulajdona. Nevét már csak azért is ide Írjuk, mivel az egész kocsi az ő ízlése szerint készült, még pedig nem egy gyárból került ki, hanem összeválogatva, a legkülönbözőbb helyekről, mint; Amerika, Anglia, Németország és Budapest.
Kívánatos volna, ha mások is ilyen mértékben törődnének újonnan beszerzett kocsijukkal s ezáltal apróbb részletekben fejlesztenék a céljaikra legalkalmasabb típust.
Röviden leirjuk a kocsit. A motor és az alváz a nálunk is ismert amerikai Ford gyárkolosszusból került ki. melynek egyik nevezetessége, hogy gyártmányai a legkönnyebbek a hasonló lóerővel biró automobilok között. A hengerek furata 95 mm., hengerűrtartalma 2.8 liter, tehát 18—24 HP-t képvisel. Ez •a rendes series kocsikkal megegyezik, melyből az alváz meglehetősen magasan van a föld szinétől, amely távolság ezen autónál még azzal is növekedett, hogy nagyobb, Riley-féle levehető drótküllős kerekekkel van felszerelve. De hogy e miatt stabilitásából ne veszítsen, a kerétkávot kellett szélesíteni. Ez által elérhető, hogy rossz utakon sem ütődhetik a lenditőkerék valamely akadályba és hogy kedvezőtlen viszonyoknál is erősebb tempóval lehet haladni, mint különben lehetséges volna.
A Budapesten készült karosszéria vonalainak harmonikus irányával tervezőjének művészi ízléséről tanúskodik. Alakja az angolok úgynevezett „streamline“ karosszériával áll rokonságban s mindenesetre igen csekély ellenállást fejt ki. Formájának karcsúságát még jobban kiemeli az elefántcsont szinü fényezés és a tompított éllel biró hütő. amely a berlini Windhoff-gyárban készült a tulajdonos útmutatása és Káposztás oki. gép. mérnök rajza alapján, aki különben az egész kocsi összeállítója. — A kocsi felszerelése a legmodernebb: öninditó készülék, C. A. V. dynamo világítás, amely egv akkumulátor állandó töltésére szolgál s egyébb apróbb fel- szerelési tárgyak szinte természetes tartozékai e modern járműnek. A kocsi egyébként három üléses, két ülése elől, egy pedig hátul van és teljesen el is fedhető. A kocsi hátsó részének nyúlványa, mint szerszám és podgyásztartó van kiképezve.
Hogy a gép beváltotta a hozzá fűzött reményeket, megmutatta első próbautja alkalmával

 

Komoly játék gyermekeknek:

nevtelen.jpg

1_le_voiturette.jpg

Az 1 LE teljesítményű Voiturette

 

Postai automobil-szolgálat Horvátországban: 

postai_automobil_jarat_horvatorszagban.jpg

 

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4213705936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztyopa_007 2018.03.08. 11:32:02

"Mint a napilapok részletesen megírták, egy elvetemedett egyén erős drótkötelet feszitett keresztbe éjnek idején az országúton" -->> mi visz ra barkit is, hogy ilyet tegyen? Mi a celja ezzel?

szita szita péntek 2018.03.08. 14:21:08

@sztyopa_007: Nos, a közelmúltban kis hazánkban is megesett hasonló a közelmúltban.

www.blikk.hu/aktualis/elkepeszto-drotkotellel-vadasznak-a-motorosokra/1lwergf

index.hu/bulvar/2010/11/29/itelet_a_motoros_ele_drotkotelet_feszito_ferfi_ugyeben/

Szóval... Kemény ez na.
Engem inkább az érdekelne miért kellett drótvágó a kocsira, miért nem volt elég az A oszlop megerősítése? Sokkal esztétikusabb lett volna, kvázi láthatatlan...

szita szita péntek 2018.03.08. 14:29:01

@szita szita péntek: Jobban belegondolva... valszeg az üveget akkor is betörte volna és mivel ezek még nem biztonsági üvegek voltak az önnmagában is komoly veszélyforrást jelentett - de ekkor is. Szerintem a szélvédő széle mentén egy sokkal kevésbbé robosztus elemmel is elejét lehetett volna venni a sérülésnek. Ami mondjuk nem pont a látómező közepén helyezkedik el...

szita szita péntek 2018.03.08. 19:24:44

@enpera: De hát ott a kép. Van. Ha helyesen értelmezem a leírtakat, akkor ráadásul ezt nem globális megoldásnak szánták, aminek minden autóra meg kell felelnie, hanem egy konkrét igény alapján egy konkrét autóra készült.

¿Qué tapas hay? 2018.03.08. 20:28:39

Bár 105 év után nem sok értelme van ezen töprengeni, de kíváncsi lennék, hogy a forgóhengeres fék-jelzőtárcsa eredeti francia rajzán miért a kuplungpedál mozgatja a szerkezetet.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2018.03.09. 09:17:24

@sztyopa_007: a közelkeleten (háborús helyeken) sajnos eléggé elterjedt dolog, kifeszítik a drótot aki meg a lőállásban áll a jeepen hirtelen megduplázódik...
és kb ugyanígy védekezik ellene manapság is a katonaság...

Fredddy 2018.03.09. 12:56:36

@aaaaaaaaaaaaaaaa: második vh-ban Normandiában is alkalmazták, mind a drótot, mind a drótvágókat a bocage-nak nevezett vidéken, ahol sok fák, kerítések között vezető szűk út volt. Sőt, helikoptereken is szokott ilyen lenni, bár nem tudom, egy emberesebb távvezetékkel hogy boldogul.

Régen egyébként biztos sok embert zavartak az autók, zajuk, sebességük szokatlan volt a szekerek tempójához szokott népeknek.

Division 2018.03.09. 13:05:53

Érdekes, hogy feltalálásakor zöld színű volt a féklámpa.

¿Qué tapas hay? 2018.03.09. 18:18:38

@Division: Erre a célra akkor és ott (Franciaország, 1913) a zöld volt a logikus választás. A fényjelzések színei forgalomszabályzó jelentésének ma általánosan használt értelmezése (piros-sárga-zöld -> állj!-lassan/óvatosan-szabad) az 1920-as évekből származik és világszinten az 1949. évi genfi egyezménnyel lett szabványosítva.
A színes forgalomszabályzó fényjelzések elsőként a vasúti közlekedésben lettek bevezetve, legelőször Angliában , az 1840-es években. Ez három alapszínnel dolgozott: vörös -> megállj!, zöld-> óvatosan!, fehér-> szabad!. A kontinentális Európa is ezt a színrendet kezdte alkalmazni. Nagy-Britanniában 1872-ben, több baleset tapasztalatai alapján elvetették a fehér színű szabadjelzést, és elsőként kezdték a vörös-sárga-zöld színrendet alkalmazni. A kontinentális Európában viszont maradt a vörös-zöld-fehér rendszer a tízes évekig, illetve a világháborúig. Így volt ez Franciaországban is, a féklámpa zöld fényének jelentése "óvatosan!".

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.03.09. 19:53:13

@szita szita péntek: ott van, a kocsikon meg alig volt akkor még, nem?

szita szita péntek 2018.03.10. 15:17:54

@enpera: Most erre mit mondjak? Ott van már amit erről gondolok: "ráadásul ezt nem globális megoldásnak szánták, ... hanem egy konkrét igény alapján egy konkrét autóra készült. "

Warlimont 2018.03.26. 09:34:11

@szita szita péntek: Ha a ket A-oszlopra es a szelvedöre szelesen feszul fel, akkor nem fog elvagodni a femdrot. Az orron egy ponton muködö vagoszerkezet szerintem jobban megfesziti a drotot ES a vagoszerkezet fureszen elcsuszva el is tud szakadni.
süti beállítások módosítása