Mögé nézünk - 2

2016. október 07. B.L.NT

Az emberi állatkertekről

"Örömmel jelentem, hogy a "Mögé Nézünk" sorozat folytatódik Pál Bálint jóvoltából. Az első rész sikere után itt a második. Látszólag egy afrikai fiatal férfi egy csimpánzzal. Bizonyára valahol Afrikában. Pedig nem. Nézzünk mögé kicsit és feltárul egy bizarr történet" - Jtom

cdsjs1ixiaejo6f.jpg

Ezen a bizarrnak ható, 1906-ban készült felvételen, egy Ota Benga nevű fiatal felnőtt pigmeus szerepel, amint a bronxi állatkert majomházának egyik ketrecében egy csimpánzt szorongat. Miért és hogyan került egy afrikai pigmeus kiállításra a New York-i tömegek elé, és mi lett végül a sorsa? Ezekre a kérdésekre keresem a választ blogunk 'Mögé nézünk' sorozatának második részében.

1903-ban az Amerikai Egyesült Államok a Louisiana-terület megvásárlásának századik évfordulóját ünnepelte. Az ünneplést volt hivatott szolgálni a volt "territory" ikonikus városában megrendezésre kerülő St. Louis-i Világkiállítás. Ennek a világkiállításnak a rendezői döntöttek úgy, hogy „megadják a lehetőségét annak, hogy afrikai bennszülöttek is részt vegyenek“ a nagyszabású rendezvényükön. Egy Samuel Phillips Verner nevű amerikai kapta feladatául, hogy a nevében szabad, de gyakorlatilag belga uralom alatt álló Kongó Szabadállam területéről, bennszülötteket toborozzon. Verner egy Afrikát megjárt tudós volt, több tanulmányt írt a különböző afrikai törzsi kultúrákról, ugyanakkor súlyos mentális problémákkal küzdött,

"egy időben például Habsburg császárnak hitte magát."

Verner a belga király jóváhagyásával, fegyverekkel megrakodva, 1902-ben érte el Kongó partját.

c0c7dc9e-2312-4cae-918f-e4e6ebcb3f0b-1681x2040.jpeg

Egy Kongóban készült felvétel a fiatal Ota Bengáról. A fogak élesre faragásának vagy pattintásának praktikája népszerű volt a fiatalok körében

 

Még mindig tisztázatlan, hogy Verner hogyan fogta el Otát. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Bassongóban, a csempészet és a rabszolgaság kongói központjában vásárolta őt egy rabszolgavásáron. Betegsége miatt Verner beszámolói megbízhatatlanok, valamint gyakran változtatta is azokat. Verner rávette Otát és más bennszülötteket, hogy tartsanak vele a tengerentúlra. 1904 júniusában meg is érkeztek St. Louisba, ahol a világkiállítás már elkezdődött. Az afrikai pigmeusok hamar a figyelem középpontjába kerültek. Barátságos magatartása miatt az amerikai közönség különösen szerette Otát, akiről a sajtó is cikkezni kezdett. Az otthoni hagyományának megfelelően élesre csiszolt fogaival gyakran pózolt a közönségnek „Az Örökös Vademberek Világa“ feliratú ketrecében.

Ota Benga ekkor 21 éves lehetett, születését 1883-ra becsülik. Addigi rövid élete során sok borzalmat kényszerült átélni. Tudjuk, hogy törzsének nagy részét, köztük a feleségét és két gyermekét a Force Publique – a túlkapásairól ismert Kongóban működő belga csendőrség kivégezte. Ő maga csak annak köszönhette a túlélését, hogy a történtek idején vadászni volt. Ezután rabszolgasorba került, amiből aztán Samuel Phillips Verner vásárolta ki. Sajnos nem tudjuk, hogy ő maga mit gondolt és mit érzett ezekben az időkben vagy Amerikába érkezésekor, mivel írásos feljegyzés nem maradt utána.

A St. Louis-i Világkiállítás lezárta után egy rövid időre visszatért Vernerrel Kongóba, ahol a baráti Batwa törzs mellett töltött egy kis időt. Itt vette el második feleségét, aki nem sokkal azt követően kígyómarásban meghalt. Mivel a Batwa törzsbe nem tudott teljesen beilleszkedni, úgy döntött, hogy a hazafelé igyekvő Vernerrel együtt visszatér az Egyesült Államokba.

Mivel Verner kifogyott a pénzből, Otát a New York-i American Museum of Natural History gondozására bízta. Ota kezdetben élvezte az ottlétet, de hamar gyötörni kezdte a honvágy és az általános megaláztatás egyre emésztőbb érzése. Otának ugyanis üvegketrec mögött kellett eljátszania a vadembert:

"egy játékbabát kellett etetnie a hamis tábortűzön sült műhússal"

a múzeum nyomasztó csöndje mellett. Az egyre elkeseredettebb Ota kezdte szándékosan felbőszíteni a múzeum vezetését, ami abban csúcsosodott ki, hogy megkísérelt székkel megdobni egy női vendéget. Verner elvitte a múzeumból Otát és jobb lehetőség híján a bronxi állatkertben talált neki új otthont.

 

30295aae-8584-478c-9de1-34d92f682d99-1020x612.jpeg

Ota Benga és más pigmeusok a St. Louis-i Világkiállításon, 1904-ben

 

William T. Hornadaynak, a Bronx Zoo igazgatójának egy akkoriban újnak ható ötlete volt: az állatkertet úgy rendezte be, hogy azok tükrözzék az állatok természetes élőhelyét, az elterjedt szűk és rácsos ketrecek helyett. Hornaday elmondása szerint Ota Benga az állatkert alkalmazásában állt, bár egyszer sem fizettek neki. Kezdetben segédkezett a gondozóknak, sok időt töltött a majomházban. Az állatkert kapott az alkalmon és az idő múlásával fokozatosan rávették, hogy a közönségnek pózoljon: először íjat adtak a kezébe, hogy vadászatot imitáljon, majd a csimpánzzal kellett játszania – ami Hornaday elgondolása szerint természetes állapotuk bemutatása volt. Ota Bengát tehát fokozatosan kiállított állattá silányították, végül felkerült ketrecére a tábla:

„Kiállítva szeptemberben minden délután.“

Igy került tehát Ota Benga a majomházba, és hozzá a fényképen látható Dohong nevű csimpánz is.

98.jpeg

"A busman megosztja ketrecét egy csimpánzzal. Sokan kinevetik, de van, akinek nem tetszik."

 

Mivel Hornaday szerint

"a pigmeusok egy alfaj voltak, akik közelebb álltak az állathoz, mint az emberhez,"

erkölcsi aggályok nélkül tarthatta ketrecben Otát. Ota Benga újra felkapott lett a New York-i sajtóban, ahol megjelentek az első rosszalló vélemények is.

97_cr.jpg

A korabeli sajtóban sokat foglalkoztak a ketrecben élő Ota Bengával: "Baptista lelkészek jogi útra terelték a pigmeus kiszabadítását", "Jogi harc a pigmeusért" és "Az afrikai pigmeus sorsa még mindig bizonytalan."

 

Miután a helyi fekete klérus nyomására kiengedték őt ketrecéből, az állatkertben szabadon járhatott. A létesítmény ekkoriban napi 40 000 látogatót vonzott. A szabadon bóklászó Otát pedig rendszeresen egy nevető és gúnyolódó tömeg követte. Ota nem beszélt angolul, így nem tudta kifejezni frusztráltságát, a feszültség pedig egyre csak gyűlt benne. Végül egy dührohamában több látogatót is megsebesített, és késsel fenyegetett meg egy állatkerti gondozót.

Kezelhetetlensége miatt „kirúgták“ a bronxi állatkertből. A védelmében fellépő fekete klérus egyik tagja vette gondozásába, aki Virginiába vitte őt, ahol a pap családjával élhetett, továbbá angolul taníttatta és iskoláztatta őt. Ott egy dohánygyárban kezdett dolgozni, ahol ámulatot keltett a rúdmászó képessége, miközben a többi munkásnak létra kellett a rudakra aggatott dohánylevelek eléréséhez. A helyieknek és a munkásoknak gyakran mesélte el élettörténetét sörért és ételért cserébe, miközben már a hazatérését tervezte. A hazatérése végül az első világháború kitörése miatt végleg meghiúsult, amikor minden Kongóba tartó hajóközlekedést felfüggesztettek. Emiatt Ota Benga annyira kétségbeesett, hogy 1916 márciusában, 32 éves korában egy lopott pisztollyal szíven lőtte magát. A tragikus véghez nyilvánvalóan hozzájárult az egész életében elszenvedett traumák és megaláztatások tömkelege, majd a kitörésre való képtelenség gondolata.

99.jpg

Ota Benga sírfelirata: "Ember vagyok. Ember vagyok." 

Emberi állatkertek máshol

De nem csak az Újvilágban voltak ilyen jellegű kiállítások. Európában egészen a felfoghatatlanul közeli 1958-ig voltak hasonló "emberkertek". Az 1800-as évek végétől, a szociáldarwinizmus térhódításával (ami a klasszikus darwinizmus kiterjesztése a társadalomra) egyidőben jelentek meg az ilyetén fajta látnivalók. Az 1889-es Párizsi Világkiállításon csaknem négyszáz gyarmati területekről áthajózott bennszülöttet mutogattak a nagyérdeműnek, természetesen eredeti környezetükben és nagyon gyakran fél- vagy egészen meztelenül. Köztük a selknamokat, akiket a dél-amerikai Tűzföld térségéből 50 év alatt teljesen kiirtottak.

A Német Birodalom fővárosában Berlinben is voltak hasonló programok. A Kolonial Völkerschau (Gyarmati Népek Kiállítása) egy utazó kiállítás keretében, eljutott Stuttgartba is, ennek plakátja itt látható:

100.jpg

 

Érdekességként említhető, hogy Hitler a harmincas években betiltotta ezek működését és kiutasította a bennszülötteket a náci Németországból (megjegyzem ezzel jártak a legjobban szerintem a későbbiekre nézve - Jtom).

Szinte hihetetlen, de a második világháború után 13 évvel Belgiumban készült az alábbi fotó egy távoli népek kiállításán, melyben a kerítés mögötti fekete gyereket úgy etetik, mint az állatokat szokás az állatkertben.

105.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4111775261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.07. 01:33:15

Ez kemeny volt.
A csucs az utolso fenykep, Belgiumbol. Mert az elso vh. elotti kepek ugy-ahogy megmagyarazhatoak.

adg 2016.10.07. 02:13:11

Na hát ez szép volt. Köszi

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.10.07. 07:13:35

Basszus, kemény élete volt a srácnak... :(

p_ilonka 2016.10.07. 08:23:03

Érdekes, hogy mennyi szemét dolog kapcsolódik a belgákhoz. Ez már a Monty Pythonnak is feltűnt. www.youtube.com/watch?v=6e-3dfQK7w4&list=RD6e-3dfQK7w4&index=1

aegithalos 2016.10.07. 08:58:56

A belgak ritka alja nep benyomasat keltik.

stoppos76 2016.10.07. 09:53:16

@aegithalos: Nincs olyan, hogy belga nép. Flamand van, meg vallon.
Belga kongóban egyébként valami rettenet dolgokat műveltek.

David Bowman 2016.10.07. 11:06:01

Már nem kell hozni őket. Maguktól özönlenek.

Harrison Bergeron 2016.10.07. 11:29:24

Ennek tükrében miért is csodálkozunk a rasszizmuson, történjen az incidens akár nálunk, akár az Államokban, akárhol másutt? Ez, amit itt látunk, nem a múlt mélységesen mély kútja, ez konkrétan tegnap történt...

Adujis 2016.10.07. 11:51:04

Az ember a legundorítóbb állat.... :(

2016.10.07. 13:47:33

@vanvelemenyem: Belgium egy perverz hely, a belga gyarmatosítás talán a legrosszabb, legbrutálisabb volt. Nemrég pedig pedofilok ástak ott el gyerekeket, erről volt híres az ország a sajtóban. Valami nincs rendben a belgák fejében. Most már lassan teljesen elfranciásodnak (ami az általános lezülléssel egyenértékű ott), a kontrollálatlan, mértéktelen bevándorlással pedig fordul a kocka és a fehér ember lesz ott az érdekes ritkaság, a "vadak" pedig átveszik a hatalmat. Valahogy nem tudom sajnálni őket.

2016.10.07. 13:51:19

@Harrison Bergeron: nyugi, a fekete pont ugyanígy tekint a fehérre, az amerikai indiánok is előszeretettel raboltak el és erőszakoltak fehér nőket, mert különlegesnek tartották őket.

Ma dúsgazdag szaúdi és katari sejkek vesznek maguknak kelet-európai lányokat, vagy akár gyerekeket szexuális játékszernek.

A változatosság gyönyörködtet.

2016.10.07. 13:54:31

@kugi: Kongóban maradva, belga uralom alatt se lett volna neki jobb. Amerikában sok millió harmadik világbeli arc megtalálta akkoriban a számítását (kínaiak, filippínók, indiánok, afrikaiak, arabok), kár, hogy neki nem jött össze. Egy gyári munkás életet simán élhetett volna ott.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.07. 15:20:25

@stoppos76: Jaja, ez így van. A mai napig jobb letagadni arrafelé, hogy ha belga vagy...

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.07. 15:22:14

@karandash: Igen. Pándi András egy ősi flamand / vallon család szülötte. Ne tegyünk már úgy, mintha csak ott lennének pedofilok!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.07. 15:24:17

@stoppos76: És különben is, rég leszámoltak már a múlttal, ledöntötték a hamis bálványokat, ma, a demokrácia erős bástyái, és eszükbe nem jutna, hogy egy ilyen Lipót-féléről megemlékezzenek.
commons.wikimedia.org/wiki/File:L%C3%A9opold_II_Bruxelles.JPG

2016.10.07. 16:04:55

@Ritkov Halo: Pándi egy kiscserkész és kb csak Magyarországon volt híres, magyar áldozatai voltak. Akinek a neve világszerte egybeforrt Belgiummal, az Marc Dutroux.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.07. 16:14:46

Valószínűleg a pigmeusok nem tartoznak az emberi fajhoz, csak ezt nem szabad kimondani. Ők egy másik, velünk rokonfaj.

Kivancsi 2016.10.07. 16:36:50

belgak etettek oket.... most sem kulonbb a helyzet! Csak most orszagos szinten etetik oket! Ezert jon millioszamra a tobbi afrikabol melo nyema ingyen kaja ja es wifi is legyen az allatkertben!
Olyan sokan jonnek ebbe szar EU-nak nevezett allatkertbe hogy a belgak mar szabaduln,anak toluk kuldenek tizezerszamra Szeged es kornyekere :):)

warr 2016.10.07. 16:38:02

Nincs olyan népség, hogy belgák :P
Amúgy Belgium egy pöcegödör, annál még Hollandia is jobb, pedig az is egy trágyadomb.
Egyedül Luxemburg ér valamit arrafelé.

BéLóg 2016.10.07. 16:49:25

Belgium egy mocsok, a belgák (együtt, flamandok, vallonok) söpredék. A világ legrasszistább fajtája, meret egymást jobban gyűlölik mint bárki mást.
A belgák a maguk módján (nem SZÁMOSSÁGBAN) ugyanolyan emberiség elleni bűnöket követtek el, mint a náci Németország.

Pirx 2016.10.07. 16:57:03

@bircaman maxval szerkesztő: Szerintem nálad nem is rezeg a léc. baromira nem tartozol az emberi fajhoz! :)

Fredddy 2016.10.07. 17:08:17

Az 1896-os millennium alkalmából a budapesti állatkertben is voltak négerek, bár úgy tudom, ők nem rabszolgák voltak, hanem fizettek nekik a ,,fellépésért".

Willkommenskultur 2016.10.07. 18:09:41

@karandash: Csakhogy egyáltalán nem akar gyári munkás életet élni.

Ma belga kongót kína kolonizálja, de hihetetlen gondjaik vannak, csomó film van fenn a neten (pl. empire of dust). A belga kivonulás óta ott egy járdát, utat nem betonoztak le, azóta is azon járnak amit anno megépítettek, minden rettenet állapotban van. A gyarmati vasút elrohadt úgy ahogy van, már nincs vasút se.

A kínaiak az ásványkitermelés miatt vannak ott, és új úthálózatot próbálnak kialakítani helyi munkaerővel, ami nem egyszerü. 25en állnak körül egy lapátot, az idő mint olyan nekik nem létezik, mindent ellopnak ami mozdíható a cég telepéről, teljesen képzetlenek és a legegyszerübb feladattal se lehet megbízni őket. Ez rendben is lenne, ha még mindig vademberekként élnének, de persze a népesség meg100xozódott azóta az európaiak által odavitt oltások stb. miatt.

Jossarian 2016.10.07. 18:26:29

Ezeknek a lenyeknek csak az allatkertben lenne a helyuk ma is a civilizalt vilagban. Kb. a lajharokkal vannak egy szinten, bocs lajharok... A belgak meg igyekezhettek volna egy kicsit jobb munkat vegezni amig tehettek. Az itt szornyulkodo kommenteloknek meg a kepeken lathato lenyekhez hasonlo szomszedokat kivanok

Mrs.Columbo 2016.10.07. 18:40:12

@Jossarian: Oké, inkább 10 ilyen szomszéd, mint egy olyan sötét paraszt, mint te.

2016.10.07. 18:54:50

Mintha valahol azt olvastam volna, hogy a budapesti állatkertben is volt pár indiánus az egyik ketrecben a századforduló körül... de már nem emlékszem, hol olvastam, úgyhogy nem tudom leellenőrizni.
A belgákon nem csodálkozom, 1958-ban még az USÁ-ban is simán másodrendű állampolgárokként bántak a fekákkal, és ez (Martin Luther Kingen kívül) senkit sem zavart.

2016.10.07. 18:59:58

@Willkommenskultur: Igen, ez alapvetően jellemző a fekákra: még amit készen megkapnak, azt is csak addig használják, amíg be nem döglik, aztán ott hagyják. Megjavítani sem próbálják, olyasmi meg, hogy esetleg ők is csináljanak ugyanolyat, netán továbbfejlesszék, fel sem merül bennük. Egyértelműen alacsonyabb rendű fajta, mint mondjuk az ázsiaiak, akik pár év alatt mindent átvettek, amit a fehér ember évszázadok alatt feltalált. De még az araboknál is alacsonyabb rendűek, mert az arabok legalább próbálkoznak kimászni a középkorból... nem nagyon sikerül nekik, de azért bizonyos dolgokat mégis integrálni tudtak a civilizációjukba. A fekák erre teljesen alkalmatlannak tűnnek.

misimisi 2016.10.07. 19:04:16

@bircaman maxval szerkesztő: Akkor most megint szólok: volt már olyan a világtörténelemben, hogy hazaáruló propagandisták kötélen végezték. Ezt ne feledd.

Willkommenskultur 2016.10.07. 19:09:21

@Sörömpőőr: Nagyon bonyolult ügy ez, szerintem joguk van vademberekként élni és nagy hiba ezt nekünk a mi európai értékrendünk alapján megítélni.

A belgáknál nem tudom hogy volt a kivonulás, de a hatalmas demokrata franciák úgy hagyták ott a gyarmataikat a 60as, 70es években, hogy megzsarolták őket - vagy leszerelnek mindent ami épült, vagy tessék a gyarmati infrastruktúrát bérelni(!). Még ma is hadisarcot fizetnek ezek a rém szerencsétlen ex-gyarmatok az ilyen demokráciabajnokoknak, mint a franciák + minden ásványkincset csakis francia multi közvetítéssel adhatnak el a világpiacon különböző koncessziós szerződések miatt...ez most talán változik kína elképesztő méretü afrikai befektetései miatt, de ne legyenek illúzióink, ők se jótékonykodni mennek oda.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.07. 19:12:03

@misimisi:

Mindig nézőpont kérdése ki propagandista és ki hazaáruló...

midnight coder 2016.10.07. 19:15:23

@BéLóg: Azért Kongó a belgák távozása után sem lett a béke szigete, ahogy Afrika többi része sem. És nem az a gond, hogy sok ott a zebra. A belgák pedig esetleg azért műveltek ott csúnya dolgokat, mert szelíd módszerekkel nemigen lehet arrafelé rendet teremteni.

mojoking77 2016.10.07. 19:18:10

@bircaman maxval szerkesztő: Ja.
Viszont a fizetett bertroll egy teljesen objektiv kategoria...

midnight coder 2016.10.07. 19:18:53

@misimisi: A hazaáruló propagandistákat általában azok szokták felakasztani, akiknek az érdekében kampányolnak. A forradalomnak megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy felfalja a gyermekeit. A migránssimogatók is így járnak majd. Az iszlamisták és a liberósbolsik hosszú távon nem lehetnek barátok, valamelyiküknek pusztulnia kell. És nem az iszlamisták fognak pusztulni.

mojoking77 2016.10.07. 19:20:45

@midnight coder: Azertlegy oly jo, olvass egy picit utana, mielott vedened a belgakat.
Rendszeresen motivaltak a csaladfoket produktivabb munkara peldaul ugy, hogy levegtak valamlyik gyerekuk kezeit.
A RENDSZERES szo nem veletlenul volt a mondatomban...

midnight coder 2016.10.07. 19:21:53

@Sörömpőőr: A kínaiaknak és a japánoknak már akkor évezredes civilizációjuk volt, amikor mi még nyereg alatt puhítottuk a lóhúst.

Jossarian 2016.10.07. 19:22:02

@Mrs.Columbo: remelem teljesul a kivansagod, oszinten kivanom neked.

Gery87 2016.10.07. 19:22:30

@bircaman maxval szerkesztő:

olvastam az erről szóló nyelvészeti alapú érvedet és nem mondom hogy hülyeség...de jogilag nem hinném hogy lenne bármi hatása, következménye ha kiderülne hogy genetikailag nem sapiens sapiensek....az "ember" inkább jogi és kultúrális fogalom.

Amúgy meg köcsögségek ezek az "emberkertek".....de tény hogy ha "ősembert" akart látni valaki akkor ők jó példa (voltak) erre, kb ilyen lehetett minden ember 15.000 éve mint az akkori bennszülöttek élete, társadalma....

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.07. 19:22:37

@mojoking77:

Trollnak azt szokás hívni manapság, aki nem tetsző álláspontot képvisel.

Az agonizáló liberális szerint pedig mindne antiliberális béralkalmazott,hiszen ép ésszel egy ember csak lberális lehet.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.07. 19:24:09

@Gery87:

Én nem a jogi vetületről beszélek eleve, hanem a biológiairól.

Támogatom, hogy Földünk mindkét ember jellegű faja - a mieink és a pigmeusok is - legyenek jogilag embernek elismerve.

Gery87 2016.10.07. 19:24:35

@midnight coder:

És ez miben számít mára?

Tény hogy a világra a legnagyobb és leggyorsabb változást az európai kultúra gyakorolta...az ázsiai kultúrák elszigeteltek maradtak és zártak, képtelenek a világ globalizálására.

midnight coder 2016.10.07. 19:25:54

@mojoking77: Egy csomó olyan nép van, ahol csak kb. hasonló módszerekkel lehet rendet teremteni. Kb. hasonló a helyzet az araboknál is: vagy van nekik egy Szaddam Husszein-jük, vagy Aszad-uk, stb. aki tűzzel-vassal de rendet csinál, vagy kitör a káosz és olyan remek hellyé válik az ország mint Irak vagy Szíria. Aztán előbb-utóbb valaki megint megfogja a kalapács nehezebbik végét, és egy darabig rend van.

Gery87 2016.10.07. 19:26:52

@bircaman maxval szerkesztő:

Tudom hogy értetted.
Szerintem ez a téma akkora tabu, hogy a mai légkörbe ilyen kutatásra pénzt senki nem adna....mintha egy román történész a balkáni eredetre akarna kutatási pénzt és támogatást:)
talán majd 50 év múlva...

midnight coder 2016.10.07. 19:27:07

@Gery87: Kérdés az, hogy az európai kultúrának és a világnak mennyire tett jót ez a globalizálás.

Gery87 2016.10.07. 19:30:40

@midnight coder:

Nekünk addig volt jó, amíg egyértelmű volt az előnyünk és fölényünk másokkal szemben....vagyis amíg a globalizáció gyarmatosítást jelentet...de ez egyben technológia, államszervezeti és kultúrális exportal is járt.....felhoztuk őket a mi szintünkre...hiba volt!....most visszanyal a fagyi...

protézisesh 2016.10.07. 19:31:17

azért tegyük hozzá, hogy amikor ezek a szerencsétlenek fűszoknyában, nyíllal lőttek, akkor a csúnyagonoszfehérember már évszázadok óta (!) kőházban élt, acélszerszámokat használt. Illetve évtizetek óta gőzhajókkal, a természet erőitől valamelyest függetlenül hajózta a világtengereket, sőt, le is tudta fényképezni az "egzotikumokat".

Tetszik vagy sem, az azért nem véletlen, hogy a bronz (vas?)kori szinten tengődő bozótlakókat maga alá gyűrte a brit birodalom...

Gery87 2016.10.07. 19:32:43

@stoppos76:

Ennyi erővel britek sincsenek csak skótok, angolok, írek, walesiek...ami ugye így nem igaz.

A belga egy államnemzeti identitás...ezzel párhuzamosan létezik a flamand és vallon kultúrnemzeti identitás...

pitcairn2 2016.10.07. 19:34:35

@karandash:

lehet, hogy csak rossz a sajtójuk:)

Gery87 2016.10.07. 19:35:06

@protézisesh:

Nem véletlen, csak ugye sem állatkertbe mutogatni, se AK-t meg penicilint a kezükbe adni nem kellett volna...akkor ma lennének össz-vissz 30 millióan...

pitcairn2 2016.10.07. 19:38:49

@Csokis:

különben az a legédesebb, hogy az EU-nak - az emböri jogok bajnokának:) - semmi kifogása sincsen az ellen, hogy egy de facto népirtó rezsim "kulcsfiguráját" sztárolják a székhelyén:)

youtu.be/aS_TbWbqkSU?t=6452

pitcairn2 2016.10.07. 19:47:02

@karandash:

az EU a "belgicizmus" továbbfejlesztett változata:)

The Dark Roots of the EU
www.brusselsjournal.com/node/542

Almandin 2016.10.07. 19:53:48

@bircaman maxval szerkesztő: A pigmeusok is az emberi fajhoz tartoznak. Az emberi társadalom minden jellemzőjével rendelkeznek, csak őskori szinten rekedtek meg-nem ők az egyetlen ilyen nép a Földön. Az is azt bizonyítja, hogy egy faj vagyunk velük, hogy ma már a pigmeusok is keverednek a környező, más típusú népcsoportokkal. Ha egy másik faj lennének, közös utódot nem tudnának más rasszúakkal összehozni, vagy a vegyes utód meddő lenne. Úgy tudom, ma a Földön élő összes népcsoport képes keveredni, és szaporodóképes utódot létrehozni.

Almandin 2016.10.07. 19:54:39

@pitcairn2: Ma már annak számítana. Nem néztem meg az általad linkelt videót, olvastam a nézeteiről.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.10.07. 19:56:56

@Pirx: @Mrs.Columbo: a kommentszabályokat tartsátok be.

@bircaman maxval szerkesztő: @mojoking77: @misimisi: ezt a vitát ne itt pls.

köszönöm.

pitcairn2 2016.10.07. 19:59:05

@Sörömpőőr:

a trópusi éghajlat nem igazán ösztönöz a kemény munkára, anno egy nagysikerű film is készült erről:)

The Bounty 1984 - full movie
www.youtube.com/watch?v=4xKyXqXxO8Q

Gery87 2016.10.07. 20:02:34

@Almandin:

"Úgy tudom, ma a Földön élő összes népcsoport képes keveredni, és szaporodóképes utódot létrehozni. "

Minden rassz próbálta már minden lehetséges rasszal?:)
Kíváncsi lennék egy ausztrál őslakos, pigmeus kombóra...lehet nem jönne össze az unoka..

pitcairn2 2016.10.07. 20:04:44

@Almandin:

akkor is annak számított, különösen a deportálási ötlete...

www.washingtontimes.com/news/2011/feb/9/book-lincoln-sought-to-deport-freed-slaves/

vmikor 1800 körül tiltották be a rabszolgaimportot az USÁ-ban, Lincoln korában már csak helyben született rabszolgák voltak, eszük ágában nem volt ezeknek visszamenni Afrikába...

Almandin 2016.10.07. 20:07:33

Amúgy Lincoln elég nagy valószínűséggel félvér volt, csak ezt a politikai karrierje miatt titkolta:
hirsarok.blogrepublik.eu/2012/03/12/az-usa-szines-elnokei/
Ráadásul nem ő volt az egyedüli, aki ehhez a taktikához folyamodott, a fenti cikkben több elnök is van hasonló származással. Egyikükről, Andrew Jacksonról (meg a sajtjáról) épp ma olvastam egy cikkecskét, ami alaposan jókedvre is derített:
index.hu/tudomany/til/2016/10/07/amikor_egy_640_kilos_sajt_budosodott_a_feher_hazban/
Sokat elmond az akkori amerikai mentalitásról az is, hogy nem jutott az eszükbe, hogy a washingtoni szegények közt szétosszák a sajtot, mielőtt rájuk romlik? A higiéniáról is érdekes nézeteik lehettek az akkoriaknak, hogy ilyen sokáig elvoltak egy büdös sajttal egy fedél alatt.

midnight coder 2016.10.07. 20:07:42

@pitcairn2: Az emberi jogi bajnok EU-nak azért sok minden belefér. Legfontosabb NATO szövetségesünk, Törökország jelenleg is aktív népirtást folytat a kurdok ellen. Ugyanez a Törökország tartja vissza a migránsokat, e nélkül már rég megették volna Merkeléket. És persze ez a visszatartás sem annyira nagyon kesztyűs kézzel zajlik. A másik oldalon pedig mindenki fel volt háborodva Orbán kerítésén, illetve nemzetközi hadjárat indult a migránst felrúgó riportercsaj miatt. De hasonló kettős mérce van minden vonalon. Pl. milyen hajtóvadászat folyt anno Jörg Haider ellen, miközben a szlovák neonácik nyugodtan megerősíthették a faji-nemzetiségi alapon megkülönböztető Benesi-dekrétumokat.

Arról nem is beszélve, hogy Izrael milyen békésen vadászgathat Európában "közveszélyes" nácikra, akik anno 17 éves kölyökként szerencsétlenségükre anno Auschwitzbe voltak beosztva őrként, mára pedig lélegeztetőgépen tengetik a hátralévő napjaikat.

midnight coder 2016.10.07. 20:10:09

@Almandin: "Ha egy másik faj lennének, közös utódot nem tudnának más rasszúakkal összehozni, vagy a vegyes utód meddő lenne."

Ez azért nem annyira egyértelmű dolog. A kutya és a farkas is külön faj, mégis vígan képesek élet és szaporodásképes utódot létrehozni.

pitcairn2 2016.10.07. 20:11:21

@Willkommenskultur:

mi több 14 állítólag "független" (kackac...) afrikai államnak még ma is PÁRIZSBÓL csinálnak monetáris politikát...

CFA franc
en.wikipedia.org/wiki/CFA_franc

azaz 14 afrikai "ország" még a valutatartalékait is a francia államkincstárban tartja...

How France loots its former colonies
thisisafrica.me/france-loots-former-colonies/

pitcairn2 2016.10.07. 20:13:16

@Almandin:

a "rasszista" délen jogi értelemben már az is fehérnek számított aki 3/4 részt fehér volt vagy szimplán a környezete annak tekintette:)

pitcairn2 2016.10.07. 20:15:00

@Almandin:

és persze ad abszurdum jogi értelemben fehéren is lehetett vki rabszolga, lásd az alábbi esetet

en.wikipedia.org/wiki/Sally_Hemings

pitcairn2 2016.10.07. 20:18:46

@protézisesh:

mi a fenének építettél volna kőházat a párás trópusi dzsungelben? :)

(és a szmoking se való oda...)

pitcairn2 2016.10.07. 20:20:39

@midnight coder:

helyesebben

volt nekik egy CIA által hatalomba helyezett Szaddam Husszein-jük, :)

Revealed: how the West set Saddam on the bloody road to power
www.independent.co.uk/news/world/revealed-how-the-west-set-saddam-on-the-bloody-road-to-power-1258618.html

pitcairn2 2016.10.07. 20:23:43

@midnight coder:

a globalisták (leánykori nevükön imperialisták) és a szélsőséges iszlám gyümölcsöző kapcsolata nem tegnap kezdődött:)

Britain & Wahhabism
youtu.be/-dcPTeRv5rI?t=152

pitcairn2 2016.10.07. 20:27:35

@midnight coder:

amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek:)

Almandin 2016.10.07. 20:31:05

@Gery87: Valószínűleg már mindenki mindenkivel keveredett, csak kismértékben (népekre mondom). Amerikában pl. elméletileg elképzelhető, hogy nemi kapcsolatba kerül egymással egy afrikai származású ember (akinek pigmeus ősei is vannak) egy ausztrál származásúval, aki részben őslakos származású (mondjuk a dédanyja volt az). New York típusú városokban szerintem a Föld szinte minden népcsoportjából van egy-két ember.
Sőt, már addig se kell menni. Magyarországon is egyre többféle náció lelhető fel (akár turistaként, akár bevándorlóként). Személy szerint is ismertem/ismerek félvér embereket (most nem európai keveredésekre gondolok), de az Európán belüli mixelődés már annyira gyakori (évezredek óta), hogy bennem is legalább 9-10 féle nemzetiség keveredett össze. Legalábbis ennyiről tudok, néhány száz év alapján (1600-as évekig sikerült a családfámat visszavezetni, de nem mindegyik ágon).

Almandin 2016.10.07. 20:59:57

@pitcairn2: Akkor szinte biztos, hogy keveredtek is az abókkal.

misimisi 2016.10.07. 21:09:45

@JTom: Úgy lesz. Elnézésedet kérem.

Gery87 2016.10.07. 21:20:12

@pitcairn2:

"vagy szimplán a környezete annak tekintette"

És mennyire jól is tette hogy így definiálta....igazából ez a lényeg.
A "rasszizmus" mögött valójában mindig inkább viselkedésbeli kultúrális különbségekből adódó konfliktusok, negatív megítélések vannak....a bőrszín csak másodlagos, megerősítő jelleggel bír.

magyarán az a fehér aki úgy is néz ki, és úgy is viselkedik....
pont emiatt lehetséges hogy vannak "fehér cigányok" (aki cigányként viselkedik az cigány) vagy az ír "vándorcigányok"...

Gery87 2016.10.07. 21:23:02

@Almandin:

"az Európán belüli mixelődés már annyira gyakori (évezredek óta), hogy bennem is legalább 9-10 féle nemzetiség keveredett össze. "

Az őseid etnikai, nemzetiségi származása ugye nem rasszok "fajok" keveredése....most meg erről beszélünk....mind európai rasszúak voltak, szóval ez nem számít, nem jó példa...
A jelen identitásodra meg semmi hatással nincs, tehát semmi jelentősége max érdekes...

2016.10.07. 21:39:56

@Willkommenskultur: Nem akarnak vademberként élni. Kell nekik minden, ami a fehér embernek van, mobiltelefon meg minden... csak azt nem nagyon fogják föl, hogy ezek a dolgok nem a fán nőnek, mint a banán.

pitcairn2 2016.10.07. 22:36:51

@Sörömpőőr:

ti meg azt nem fogjátok fel, hogy Afrikában sohasem ért véget a gyarmatosítás

a Párizsból koordinált CFA frank erre a legszebb példa...

“France and the CFA: An Inconvertible Truth”
foreignaffairsreview.co.uk/2013/11/cfa/

az érintett 14 afrikai állam állítólag 400 milliárd USD-t kényszerül emiatt Franciaországban tartani + áttételesen élvezik a Frankfurtban összeeszkábált EU monetáris politikai áldásos hatásait is...

Nebameg 2016.10.07. 23:20:31

@bircaman maxval szerkesztő: "Csak ezt nem szabad kimondani".
Mindig öröm, ha genetikával és antropológiával foglalkozók szólnak hozzá és kimondják a kimondhatatlant.

Nebameg 2016.10.07. 23:22:32

@Gery87: ebbe egy kicsit te is belezavarodtál, de sebaj, elvégre a faji előítélet nem egzakt tudomány, ezért is tartják a képzéseket talponállókban.

Gery87 2016.10.08. 01:34:18

@Nebameg:

Mi ebben a zavar? semmi.

Csak te nem érted, mert nem akarod érteni....

Almandin 2016.10.08. 02:12:44

@Nebameg: Csak éppen most birca téved. Semmi alapja nincs annak a téves állításnak, miszerint a pigmeusok más faj lennének.

Almandin 2016.10.08. 02:48:39

@Gery87: A rasszokat ne keverd össze a rasszkörökkel (ez utóbbit tartják sokan tévesen rassznak, pedig ezek csak a nagyobb csoportok). Rasszkör pl. az europid, ezen belül rassz pl. a dinári vagy a nordikus.
Egyébként én, mint magyar rasszkörileg is enyhén kevert vagyok. Ugyanúgy, mint a honfitársaim többsége. Ennek az az oka, hogy az egyik leggyakoribb rassztípus nálunk a turáni, ami egy europid-mongolid átmeneti típus. Aki ezt nem akarja elhinni, annak itt a leírás:
hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9l-szib%C3%A9riai_rassz
Nekem pl. az anyai ágon voltak olyan képviselői eme típusnak, akiken erősen kiütközött a mongolid jelleg. Még rajtam is látszik enyhén (nem egy ember kérdezte meg tőlem, hogy nincs-e valami kelet-ázsiai beütésem).

hajdagaspar 2016.10.08. 09:24:40

Sziasztok! Nagyjából végigolvasva a kommenteket, igen "színes" kép alakult ki bennem magunkról, úgy is mint "fehér"ember és úgy is mint magyar honpógár... Nem viccesnek szántam, bizonyos szegmensei elkeserítenek... No mindegy... Érdemes utána nézni Kazinczy Ferenc fekete barátjának, aki a szerencsésebbek egyike volt az akkor Európába transzportált feketéknek, kivéve szegénykém corpus-ának maradékát... (Megjegyzem, a már említett Kitömött barbár, egy fiktív történet.... ) Talán egyeseknek megváltozna a primitívségről alkotott képük...

Ramil Safarov 2016.10.08. 10:59:04

Akkor meg tudtak, hol a helye a niggereknek, meg az araboknak.

pitcairn2 2016.10.08. 13:08:47

@hajdagaspar:

ne reagáld túl ezt + az un. embörbarátok néha még a véres szájú rasszistáknál is veszélyesebbek, gondolom ismered az alábbi mondást:)

"a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve"

Gery87 2016.10.08. 13:17:13

@Almandin:

Nem keverem, rassz alatt nyilván az europid nagyrasszt értettem.

"Ennek az az oka, hogy az egyik leggyakoribb rassztípus nálunk a turáni, "

gyakoribb lehet mint máshol, de hogy nem ez a fő jellemző az biztos...

Almandin 2016.10.08. 16:04:40

@Gery87: Pedig a turáni típus a leggyakoribb a mai magyaroknál. Egyébként ez is, mint a többi típus, általában keverten fordul elő, tiszta formájában ritka. Kis olvasnivaló:
istvandr.kiszely.hu/ostortenet/016.html

Gery87 2016.10.08. 18:34:08

@Almandin:

Én nem úgy veszem észre hogy a "kun/alföldi" jellegű arc lenne a döntő!

www.nyest.hu/renhirek/az-antropologia-honfoglalasa

"A honfoglalás kori anyagot Nemeskéri János összevetette a 20. századi magyar típusokkal, és azt a megállapítást tette, hogy ma is a keletbalti és turanid típus a leggyakoribb (25-25 %)."

negyede? lehet...

A magyaroknál már 1000 éve is a vezető réteg volt mongoloid, a köznép meg inkább keletbalti...azóta a turanid jelleget inkább a kun, besenyő, jász, úz...bevándorlás tartotta fenn, azt is inkább az alföldön....a többség meg olyan mint a környező népekre is jellemző.

Almandin 2016.10.08. 21:18:05

@Gery87: Valódi mongolid típus a honfoglalás idején is elenyésző lehetett, mert a turáni típus eleve keverék volt eleve is. Egyébként valóban az Alföldön van a legtöbb képviselője ennek a típusnak. Az ország többi részén, és főleg a városokban jóval kevesebb van. A nagyvárosokban eleve jobban keveredtek a népek. Azt jól látod, hogy a mai magyar lakosság külsőre lényegesen nem tér el a többi közép-európai néptől. Ennek főleg a keveredés az oka.
Nekem is az alföldi őseim voltak turániak (de ők se teljesen többnyire), én főleg dinári vagyok, de a keleties beütés még rajtam is enyhén látszik.
Még azt is megfigyeltem, hogy a határszélek lakossága már elég nagy százalékban hasonlít arra a szomszéd népre, ami mellett lakik. Pl. az Északi-középhegység lakói közt több a szőke, mint a dél-alföldiek között. A dél-alföldiek közt a dinári típus gyakoribb az országos átlagnál, nem véletlenül (ugyanis az épp a délszlávok között a leggyakoribb a világon). A nyugati megyékben lakók közt gyakori a szőke dinári (noricumi) típus, ami nagyon gyakori az osztrákok között. Nem véletlenül. A sok keveredés nagy része általában a szomszédos régiókkal történt. A múltban, amikor az egyszerűbb emberek nem nagyon utazgattak, ez még inkább így volt.

advocate1 2016.10.09. 09:32:11

A Belgák elképesztő dolgokat vittek véghez kongóban. Többek között az ő áldásos tevékenységüknek köszönhetjük, hogy azt a rendkívül érzékeny létformát ami a Afrikát jellemezte, teljesen sikerült tönkretenni, ez is az egyik, ha nem a fő oka annak, hogy most mind elindulnának Európába, miután szószerint mindenüket kizsákmányolták, és a társadalmukat felörölték a belgák gátlástalansága.
Ennyit Brüsszelről.... És ma ők Európa "közepe".....

B.L.NT 2016.10.09. 11:43:08

Köszönöm a pozitív visszajelzéseket! Valóban nem él túl élénken a köztudatban a gyarmati múlt szörnyűsége Belgiumban. Ezek elterjedése, vagy a tudományos körökből való szétterjedése lassú folyamat, viszont már elindultak egy úton. 1999-ben jelent meg Adam Hochschild könyve, a szélesebb közönséget is megcélzó King Leopold's Ghost. Ez elindított egyfajta társadalmi párbeszédet, ami egy ideig fenntartotta a vizen a témát és új érdeklődési hullámot indított el. Egyébként nagyon jó és olvasható mű, az angolul olvasóknak bátran ajánlhatom. A szerző az utószóban beszámol arról, hogy egy Ostendben álló II. Lipót királyt és az őt dícsőítő, hálás afrikai "gyermekeit" ábrázoló szoborról anarchisták levágták az afrikai alak kezét, mivel az úgy jobban reprezentálta Belgium uralmát Kongóban - utalva ezzel a hírhedt tömeges kézlevágásra.

pitcairn2 2016.10.09. 11:49:13

@advocate1:

a britek sem voltak jobbak

Timeline of major famines in India during British rule
en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_major_famines_in_India_during_British_rule#Timeline

advocate1 2016.10.09. 12:30:10

@pitcairn2: Sot, ha lehet rosszabbak voltak...

Almandin 2016.10.09. 17:04:26

@advocate1: Így van. Népirtást vittek véghez. Ezt kevesen tudják.

Namely 2016.10.10. 15:25:13

Tele van már a tököm ezzel a "bánjunk meg mindent, mert fehérek, európaiak és keresztények vagyunk" mozgalommal..... majd akkor fogom megbánni, ha a mongol, oszmán, muzulmán, néger is megbánja azt, amit tett. Ők nem bánják, én sem. Nincs mit megbánnom. Olyan, hogy "történelmi felelősség" nem létezik, ami itt folyik, az nem más, mint kollektív bűntudat keltése, aminek köszönhetjük a kontinensünk agresszív, beilleszkedésre képtelen idegenek általi elözönlését, amit az ilyen jellegű cikkek által megtévesztett bamba, kretén, öngyilkos nyugatiak némán, lehajtott fejjel tűrnek.
Sajnálom JTom. Végtelenül tisztellek, ígérem, a sorozat legközelebbi tagjára rá sem kattintok.

Almandin 2016.10.10. 20:36:15

@Namely: Én nem látom azt, hogy ez a cikk bűntudatkeltő lett volna. Tényeket közöl, amik megtörténtek.
A kollektív bűntudat úgyis ostobaság, mert olyan, hogy bűnös nép, nem létezik. Háborús bűnök elkövetésekor sem bűnös mindenki, csak azok, akik tevőlegesen benne voltak.
A migránsok bejövetele nagyon összetett dolog, elsősorban azért jönnek ide, hogy iszlamizálják Európát, mert a vallásukat felsőbbrendűnek gondolják, pluszban a túlnépesedés és az erőforrások fogyatkozása is benne van. Akik szorgalmazzák a tömeges betelepülést (Merkel asszony pl.), azoknál a szélsőliberális gondolkodás dominál, ami a realitást nem veszi figyelembe (az európaiak hiába toleránsak a betelepülőkkel, ha ők nem azok, és alig várják, mikor erőltethetik ránk az elveiket).

vino-et-veritas 2016.10.10. 22:08:17

@midnight coder: Nem egészen. A kutya és a farkas egy faj (ezért lehet szaporodásra képes utódjuk). de ezen belül a kutya egy alfaj a háziasításnak köszönhetően. Hasonló a vaddisznó-sertés rokonság is.

pitcairn2 2016.10.10. 22:15:04

@Namely: @Almandin:

elsősorban azért jönnek mert az un. "demokráciaexport" és egyéb intervenciók keretében egymás után destabilizálták egy sor államot

a népvándorlást a bő száz évvel ezelőtti imperializmus jogutódja a globalizmus váltotta ki

Almandin 2016.10.10. 22:35:16

@pitcairn2: Amit írsz, az is hozzájárul. Viszont látható volt már évtizedek óta, hogy a túlnépesedés hatalmas elszegényedéshez fog vezetni a harmadik világban, kb. 40 éve próbálják őket meggyőzni, hogy ne szaporodjanak túl. Szakértők már évtizedekkel ezelőtt "megjósolták", hogy egyszer majd megindulnak Európa felé. Ezt meg lehetett volna előzni, de két okból ez nem volt lehetséges. Egyrészt a 3. világbeli népek több évszázados-évezredes civilizációs elmaradottságban élnek, ezért arra voltak/vannak beállva, hogy sok gyereket kell csinálni. Sokan írni-olvasni se tudnak, vagy nagyon alacsony iskolázottságúak. Másrészt a vallások szerepe még sokkal nagyobb az életükben és a legtöbb vallás előírja a sok gyerek nemzését. Az iszlám különösen, mert ők a nők méhét fegyvernek tekintik, amivel teleszülik a világot. Eleve felosztják a világot a "béke házára" (ahol már győzedelmeskedett az iszlám) és a "háború házára" (ahol majd győzedelmeskedni fog az iszlám, ők az egész nem muszlim világot értik rajta). A sok ostoba migránssimogató ezt nem akarja megérteni.
Régen a magyar parasztságnál is nagy volt a szaporulat, mert ezt parancsolta a vallás, meg sok paraszt alacsony iskolai végzettséggel rendelkezett. A nagy gyermekhalandóság miatt is célszerű volt sok gyereket vállalni. A nyugdíjrendszer hiánya is erre ösztönözte őket. A magasabb civilizációs szintre jutás, iskoláztatás nálunk lecsökkentette a szaporulatot, mert az egyén érdeke az, hogy kevés gyereket vállaljon, mert azt tudja rendesen etetni, ruházni, iskoláztatni. Kivéve azt, ha valakinek a nagy család az álma (ritka, de létezik). Meg lehet figyelni, hogy nálunk is gyakran ideológiai alapon vállalnak egyesek nagy családot (bigottságig vallásos keresztények, felekezettől függetlenül).

pitcairn2 2016.10.10. 23:14:38

@Almandin:

1914-ben még nálunk is fekete afrikai gyermekáldás volt sokkal magasabb csecsemőhalandóság mellett, bő 40 év múlva pedig már a természetes reprodukció szintje alá zuhant az utánpótlás

Iránban még ennél is gyorsabb járták be ezt az utat (már a természetes reprodukcióhoz sem elég az utánpótlás...)

és több dominánsan feketék által lakott karibi állam is eljutott már ebbe a "boldog" "nemzethalál" stádiumba... (pl. Jamaica, a Bahama szigetek, Bermuda, Siant Vincent és Grenadine, stb)

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2127rank.html

pitcairn2 2016.10.10. 23:20:29

@Almandin:

"Az iszlám különösen, mert ők a nők méhét fegyvernek tekintik"

a termékenységi ráta az utóbbi évtizedekben valósággal ÖSSZEOMLOTT az iszlám világban

a leggyorsabban pontosan az egyedüli "iszlám köztársaságban" Iránban... (már a természetes reprodukcióhoz sem elegendő az utánpótlás...)

az elmebeteg vallási fanatikusok által uralt szaúdi királyság pedig valósággal világrekord esélyes a termékenységi arányszám ÖSSZEOMLÁSÁNAK a GYORSASÁGA tekintetében

kapsz erről egy grafikont is

www.indexmundi.com/g/g.aspx?c=sa&v=31

2000-ban még 6,3 gyermek jutott egy szülőképes nőre 2014-re már 2,1-re zuhant vissza ez az érték...

szerintem soha sehol a világon nem volt ilyen gyors csökkenés a termékenységi arányszámban...

pitcairn2 2016.10.10. 23:24:19

@Almandin:

"Eleve felosztják a világot a "béke házára" (ahol már győzedelmeskedett az iszlám) "

a "szélsőséges" iszlám muppet-showt mindig is nyugatról futtatták...

How Zionism helped create the Kingdom of Saudi Arabia
mondoweiss.net/2016/01/zionism-kingdom-arabia/

Britain & Wahhabism
youtu.be/-dcPTeRv5rI?t=148

Washington OUSTED the Shah and paved the way for Khomeini
www.youtube.com/watch?v=iX5a37XXlsA

Almandin 2016.10.10. 23:43:56

@pitcairn2: Akkor hogyan magyarázod a népességrobbanást?

Almandin 2016.10.10. 23:48:18

@pitcairn2: Nem tudok egyetérteni azokkal a nézetekkel, amik mindenért a cionistákat (sőt, a zsidókat) teszik felelőssé (meg persze Amerikát).
Az iszlám hódítás nem új keletű jelenség, pl. a törökök is ezt csinálták a középkorban-kora újkorban, törökverő hőseink többek közt az iszlám terjeszkedés ellen is harcoltak (ha ma élnének, minek lennének kikiáltva szegények...). A dzsihádot nem a zsidók meg az amerikaiak találták ki. Javaslom, kevesebb Echo TV-t nézz, akkor árnyaltabb képet kapnál a jelenségről.

Almandin 2016.10.11. 00:27:55

Itt lehet megnézni a 17. sz-i városképet Pestről és Budáról, egész minareterdő:
hu.wikipedia.org/wiki/Pest_(t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_telep%C3%BCl%C3%A9s)#/media/File:BelagerungOfen3.jpg

pitcairn2 2016.10.11. 10:32:40

@Almandin:

az iszlám világ kapcsán ez már lefutóban lévő ügy...

pitcairn2 2016.10.11. 10:33:16

@Almandin:

a cikk a brit imperializmusról szól...

pitcairn2 2016.10.11. 10:35:32

@Almandin:

speciel akkoriban vallásszabadság volt Magyarországon, ez az időszak pl. a protestantizmus előretöréséről szólt...

Almandin 2016.10.11. 18:56:14

@pitcairn2: Tény, hogy a törökök nem akarták a magyarokat erőszakkal áttéríteni. Viszont minden "gyaurnak" adót kellett fizetnie. Ezt akarná az Iszlám Állam is Európában, ha létrejönne a vágyott kalifátusuk (soha ne sikerüljön nekik). Sok magyart elhurcoltak a török hódoltság idején rabszolgának az Oszmán Birodalom különböző területeire. Állítólag a magyarábok távoli ősei is így kerültek a mai Szudán területére (nagyon boldogok lehettek...).
Pest város akkori képén több a mecset, mint a keresztény templom. Azért ez eléggé riasztó, és az akkori magyarokat is frusztrálta. De legalább ők addig mesterkedtek, amíg európai összefogással sikerült hazazavarni őket. Ma pedig a merkelfélék direkt hívogatják a muzulmánokat, nem gondolva bele a távlati következményekbe.

protézisesh 2016.10.12. 18:16:02

@pitcairn2: "a trópusi éghajlat nem igazán ösztönöz a kemény munkára,"

én is ezt hajtogatom: minél könyörtelenebb természeti közegben él egy faj, annál inkább csak az alkalmazkodni képes egyedei maradnak fenn. Legyen szó a jegesmedvéről, vagy az ELŐRELÁTÁS képességét kifejlesztő emberről. Nem véletlen, hogy minél északabbra haladunk, annál nagyobb szerepet kap az ember gondolkodásmódjában az előre gondolkodás, a valóban működő megoldások keresése, a minőség tisztelete.

Magyarországon még megteheted, hogy szar kínai láncfűrészt vegyél, de ahol 7 hónap a tél, ott az életed múlik azon, hogy beindul-e a láncfűrészed mínusz 30 fokban. Ahol meg minden második bokron ehető gyümölcs terem és éjjel is 30 fok van, ott mehet a hakuna matata... Ez aztán meg is látszik a vonatkozó civilizációk gondolkodásbeli, erkölcsi és technológiai fejlet(len)ségén.
süti beállítások módosítása