Sting

2014. december 23. D.David

Gordon Matthew Thomas Sumner 1951. október 2.-án született Angliában. A kortárs egyetemes zenetörténelem egyik legnagyobb alakja. Profi zenei pályafutását 1977-ben a The Police-szal alapozta meg, majd a zenekar felbomlása után szólókarrierére koncentrál.

Az évtizedek alatt számos zenei stílusban kipróbálta magát. Több pengetős hangszeren játszik – akusztikus gitárt, basszus gitárt, csellót és lantot is láthattunk már a kezében– amellett, hogy csodálatos énekhangja van.

sting-sings.jpgSting

Produkciói változatosak mid stílusukban mind hangszerelésben. Szinte az összes neves zenésszel dolgozott már együtt, láthattuk már Bonoval, Eric Claptonnal, Phil Collins-szal, Stevie Wonderrel és Chris Bottival is fellépni. Zenekarának rendszerint állandó tagja barátja, Dominc Miller (gitár), Vinnie Colaiuta (dob), Rhani Krija (kézi dob) és vokálozni az elbűvölő Jo Lawry szokott.

sting-and-trudie-stylers-yoga-and-lute-inspired-vanity-fair-shoot.jpgSting és Trudie Styler jógapózban
(A teátrális kép apropója, hogy a házaspár rendszeresen jógázik)

Feleségével Trudie Stylerrel folyamatosan különböző humanitárius munkát végeznek. Kampányoltak már a dél-amerikai esőerdők védelmében és az őslakos indiánok jogaiért is.

sting.jpgSting és Raoni Metuktire kayapo törzsfőnökkel (2009)

Sting a mai napig aktív. Legutóbbi lemeze 2013-ban The Last Ship címmel jelent meg, amiből musical készült és a Broadway-n publikált. 


Sting– Message In A Bottle (1981)


Sting - Bring On The Night koncertfilm (1985)

Sting szólókarrierjének első albuma a The Dream of the Blue Turtles. A második a Bring On The Night címet kapta és a párizsi koncertről film is készült. 1987-ben a koncertfilmet Grammy-díjjal jutalmazták. A film kezdőjelentéiben elkalauzol minket Párizs nevezetességeihez; a reggeli órákban a Sacré-Cœur  bazilikát, az Eiffel-tornyot, a Notre-Dame székesegyházat és a Szajnát láthatjuk.

Rendkívül közvetlen és személyes hangvételű film. Sting elmeséli, hogy kapta zenésztársától művésznevét és láthatjuk, mikor megszületik Trudie és Sting első gyermeke.


Sting & Phil Collins - Every Breath You Take (Live Aid, 1985) 

 


Sting & Gil Evans - Roxanne (Umbria Jazz fesztivál, 1987)

  


Sting- Die Moritat vom Räuber Mackie Messer (1987)
(Angolul „Mack the knife” című dal)

Sting több nyelven énekel, hallhattuk már spanyolul, franciául és németül.

 


Sting - Ellas Danzan Solas (Chile 1990)

Sting többször adott koncertet Chilében. Az Ellas Danzan Solas című szám a Pinochet diktatúra bírálata.

 


Sting - Mad About You (1991)

Unplugged koncertjéről Newcastle-ben készült felvétel. A 44 perces előadásban hallhatjuk a legkedveltebb dalokat kellemes hangszerelésben.

 


Sting -Bring On The Night (1991)

40. születésnapját a Hollywood Bowl stadionban ünnepelte a közönséggel. A Két órás koncert dinamikus, jól összeválogatott dalokból áll, amik a művész addigi munkájának keresztmetszete.

 


Sting - Ten Summoner's Tales (1993)

Sting szólókarrierjének egyik leghíresebb albuma. Ezen hallható először a Fields of Gold és a Shape of My Heart. A film sugározza magából az angolságot, az esős időjárással és az Erzsébet-korabeli házzal, ami a film helyszínéül szolgált.

 


Sting: Russians (1993)

Az utóbbi 25 évben egyre többször hallható, hogy dalait szimfonikus zenekarra hangszerelik. Sting többször adott koncertet Magyarországon, 2011-ben a Symphonicity Tour keretében a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral dolgozott együtt.

 


Sting, Josh Groban, Chris Botti és a Boston Pops Orchestra-
Shape of My Heart
 

 

robert_downey_jr_hugh_jackman_and_sting.jpgRobert Downey JR., Hugh Jackman és Sting (Harper's Bazaar, 2002)

 


Sting & Branford Marsalis - Englishman in New York
(Berlin, 2010)

Berlinben nagyszabású koncertestet adott a Royal Philharmonic Orchestra közreműködésével, aminek felvétele megjelent önálló albumként és koncertfelvétel is készült. Gitáron Dominic Miller játszik, és Sting mellett Jo Lawry vokálozik. Branford Marsalis-t pedig már a Bring On The Night koncertfilmben is láttuk.

A két felvétel között 25 év telt el.

 


Sting & Stevie Wonder - Fragile (2011)

60. születésnapi koncertje a NY Beacon Theatre-ben volt 2011. október elsején. Több híres zenész a saját stílusában adott elő egy-egy Sting dalt.

 


Sting - A Winter's Night Durham Katedrális (2009)

A fenséges Durham Katedrális volt a helyszíne a másfél órás karácsonyi koncertestnek, ahol Sting zenésztársaival és a szimfonikusokkal együtt fellépett.

 

sting_winter_cover.jpgSting- A Winter’s Night 

A Ritkán látható történelem az ünnepi estékre ezt a hangulatos koncertfelvételt ajánlja minden kedves Olvasójának és ezúton is Boldog Karácsonyt kíván!

 

Források:

Sting Youtube csatornája:
https://www.youtube.com/channel/UCHnAyf6OEgZ4tnBv1qO9D2A

Sting hivatalos Facebook oldala:
https://www.facebook.com/sting?fref=ts

 

 D. David

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr266999875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FatYet 2014.12.23. 06:19:20

És ezen kívül még színészként is ismerhetjük, pl: A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső, Dűne, hogy csak a 2 legismertebbet említsem a sok közül.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.12.23. 10:43:20

Arról már nem is beszélve, hogy Phoebe Buffay ellen, távoltartási végzést bocsátanak ki miután felkeresi a családot. 8-) Sting feleségének szerepében Sting felesége, Trudie Styler:

www.youtube.com/watch?v=Yrqek3CB4jg

willgrimm · http://egyszer-volt.blog.hu/ 2014.12.23. 21:57:44

Tulajdonképpen nem is értem, miért is lett kiemelve főoldalra ez a "cikk". Néhány, nagyrészt közismert adat, egyszerűen kikereshető videók, ráadásul véletlenszerűen és mindenféle cél nélkül. Stingről pár perc kutatómunkával akár tényleg érdekes szösszeneteket is lehetett volna találni, ez így teljesen felesleges. Bocs. Stinget egyébként kedvelem, annak idején kezdő bloggerként (hamar 'visszavonultam' :)) én is írtam pár sort róla; engem például meglepett, hogy a The Police előtti korból is van fennmaradt zenei anyaga. egyszer-volt.blog.hu/2011/10/02/sting_63
Amúgy Neked is Kellemes Ünnepeket!

D.David 2014.12.24. 00:06:49

@willgrimm: A blog célja a szórakoztatás és mint médium sosem lesz könyv részletességű. A kritikájával illetett cikk retrospektív szemlélettel készült és a zenész publikus megnyilvánulásait és legfőképp művészi tevékenységének utóbbi 25 évére vetül. A Ritkán láthatón ilyen jellegű poszt még nem jelent meg, tehát nem tartom feleslegesnek. A videók sorrendben kronologikusan következnek egymás után, és úgy gondolom; megfelelő minőségűek, amik a szövegkörnyezethez hűek, tehát érdemtelennek tartom a keresési szempontokat. A "véletlenszerűen és mindenféle cél nélkül" jelzőket visszautasítom!

Ajánlom figyelmébe Sting-Széttört zene című könyvét, amennyiben sokkal részletesebb információkra kíváncsi.
süti beállítások módosítása