Napi érdekes (20 kép, 18+!) - 93

2014. november 28. JTom

Ne higgyétek, hogy a héten Napi érdekes nélkül hagylak benneteket! Itt az e heti kissé megkésve, ám annál jobb képekkel. Sőt közel a hétfő, amikor menetrendszerűen, ám speciális témában érkezik a következő válogatás!

tumblr_ls4316KSBU1qb8vpuo1_1280.jpg

1967. Nem egy posztapokaliptikus filmrészlet. A New York-i Szabadság-szobor, Jersey Cityből nézve

1872. Az USS Cairo a Mississippin..jpg

1862. Az USS Cairo a Mississippin. Ez volt az első hadihajó, amit akna süllyesztett el. Kevesebb mint egy évet szolgált. 1964-ben kiemelték és helyreállították, majd Vicksburgben állították ki

 

1896. Maratoni futók az első újkori oimpián Athénban..jpg

1896. Maratoni futók az első újkori olimpián Athénban

 

1900. Az Akropolisz..jpg

1900. Az Akropolisz

 

1917. Manfred von Richtofen (a gépben) a Vörös Báró..jpg

1917. Manfred von Richthofen, a Vörös Báró (a gépben) és bajtársai

 

1918. Akkoriban még ők nyírták a Fehér Ház gyepét..jpg

1918. Akkoriban még ők nyírták a Fehér Ház gyepét

 

1930-as évek. Az 1870-es években átadott New York-i Central Park - köszönhetően a korrupt városvezetésnek - a harmincas évek elejére teljesen lepusztult. Ekkor az új vezetés szinte az alapoktól újraépítette. A képen a kiv.jpg

1930-as évek. Az 1870-es években átadott New York-i Central Park - köszönhetően a korrupt városvezetésnek - a harmincas évek elejére teljesen lepusztult. Ekkor az új vezetés szinte az alapoktól újraépíttette. A képen a kivitelezést végző munkások barakkjai és a kopár park

 

1933. A Golden Gate építése.jpg

1933. A Golden Gate építése

 

1942. Bukarest, Románia..jpg

1942. Bukarest, Románia

 

1943. Londoni nyilvános téri kiskert, egy bombatölcsérbe telepítve..jpg

1943. Londoni nyilvános téri kiskert, egy bombatölcsérbe telepítve

 

1949. A kommunista hatalomátvétel lehetősége pánikba ejtette a sanghaji lakosságot. Tolongás egy banknál. Mindneki kivenné a betétjét mielőtt államosítják..jpg

1949. A kommunista hatalomátvétel lehetősége pánikba ejtette a sanghaji lakosságot. Tolongás egy banknál. Mindenki kivenné a betétjét, mielőtt államosítják

 

1958. Little Rock, Arkansas. Az első távoktatás! Igaz kényszer szülte. Fekete diáklány televízión keresztül hallgatja az előadást, miután a főiskolák bezártak a szegregáció ellenes tüntetések idején..jpg

1958. Little Rock, Arkansas. Az első távoktatás! Igaz kényszer szülte. Fekete diáklány televízión keresztül hallgatja az előadást, miután a főiskolák bezártak a szegregációellenes tüntetések idején

 

1958. Paul McCartney, John Lennon és George Harrison - még a Beatles előtt - egy esküvőn zenél..jpg

1958. Paul McCartney, John Lennon és George Harrison - még a Beatles előtt - egy esküvőn zenél

 

1963. A Rolling Stones első kislemezük megjelenése előtt..jpg

1963. A Rolling Stones első kislemezük megjelenése előtt

 

1968. Schwarzenegger először New Yorkban..jpg

1968. Schwarzenegger először New Yorkban

 

1979. Carter elnök és néhány mérnök a Fehér Házra szerelt szolár panelekkel. 1986-ban Reagan elnök - aki az olaj barátja volt - leszedetette, majd 2010-ben Obama ismét visszaszereltette..jpg

1979. Carter elnök és néhány mérnök a Fehér Házra szerelt napelem-panelekkel. 1986-ban a következő elnök Reagan - aki az olajlobbi barátja volt - leszedette, majd 2010-ben Obama ismét visszaszereltette

 

1980. Robin Williams csatlakozott a Pony Express szurkolólány-csapathoz az aktuális Broncos-Patriots mérkőzésen, Mork szerepében (Egy úr az űrből)..jpg

1980. Robin Williams csatlakozott a Pony Express szurkolólány-csapathoz az aktuális Broncos-Patriots mérkőzésen, Mork szerepében (Egy úr az űrből)

A szitkomot 1978 és 1982 között sugározta az ABC. A nálunk 1983-84-ben vetített sorozatban Williams egy, a Földünkre küldött idegen lényt alakított (Mork), aki nehezen igazodott el az emberek világában, különösen az emberi kapcsolatok terén. A részek végén telepatikus üzenetekben jelentette tapasztalatait népe vezetőinek, akik meggyőződhettek a beszámolók révén arról, hogy az emberiség bizony nem normális. Köszönése a "Nanu-nanu" szállóigévé vált nálunk is."

1994. Orosz csapatok Csecsenföldön..jpg

1994. Orosz csapatok Csecsenföldön, az első csecsen háborúban

___________________________________________________________________

 

 

 

 

 

 

 

 

18+!

Szex és erőszak! Erre tessék!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1967. aug. 25. George Lincoln Rockwellt az amerikai náci párt vezetőjét egy volt párttársa meggyilkolta..jpg

1967. aug. 25. George Lincoln Rockwellt, az amerikai náci párt vezetőjét egy volt párttársa meggyilkolta

1973. A Led Zeppelin együttes svédországi lemezbemutatója..jpg

1973. A Led Zeppelin együttes svédországi lemezbemutatója

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr646899239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Namely 2014.11.28. 00:27:26

Éppen készült a kis Jörg..... de hogy jön oda a Led Zeppelin?????

AtiSnatch 2014.11.28. 07:15:27

Köszönjük a nép nevében :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.11.28. 08:08:06

Rögtön az első olyan, mintha valami makett lenne egy úttörő sci-fi filmből.
Na és ezt a Led Zeppelin-képest még sose láttam, talán nem véletlenül. Vicces, ahogy a nő kitekint oldalra, elég könnyen megvalósítható este a "másra gondolok közben"-nek. :D
Tényleg szuper képek!

kekegsm 2014.11.28. 08:12:04

A Richtofenes képhez: Richtofentől balra lent egy picit: Hermann Göring, a kép jobbszélén Ernst Udet

quinine911 2014.11.28. 09:59:06

Az a New Jersey-i kép a Szabadságszoborról kegyetlen jó :)

ZON 2014.11.28. 10:08:26

-És hogy estél teherbe, kislányom ?

-Én csak beálltam a bank előtti sorba....

J.László 2014.11.28. 10:24:59

Zseniálisan lepukkantak tudnak lenni az amerikai városok.

Csak a kommentek miatt... 2014.11.28. 10:30:58

Maratoni futas: az 1900-as evek elejen a vilagrekord 3 ora korul alakult (2:55:18.4 Johnny Hayes, July 24, 1908), a mostani berlini (leginkabb emelkedoktol mentes, ezert altalaban itt futnak vilagrekodrodkat) mar nagyon kozelit a ket orahoz, ami valoszinuleg par even belul meg is lesz (2:02:57 Dennis, September 28, 2014). Ennyit jelent a megtervezett etkezes, edzes, technologiai fejlodes az emberi szervezetnek

johnibyg 2014.11.28. 12:05:58

Azta, ezért megérte várni, erős válogatás :-)

fishaa 2014.11.28. 13:17:34

A bombatölcséres kertet tökre nem értem. Mi van körülötte? Olyan mintha az egész pénzérme nagyságú lenne az aszfalton.

m_and_m 2014.11.28. 13:17:55

@tromf: Az amszterdami maratonin biztos, hogy kevesebb az emelkedő ;-)

Ada* 2014.11.28. 13:39:26

@m_and_m:
... de ugyan olyan fárasztó!:))))) Először bábunak néztem, de nem, tényleg egy menő klubban volt a bemutató. A lemezbemutató is:)))

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.11.28. 14:37:26

@fishaa: Nekem sem jönnek össze az arányok. Először azt hittem, pár tenyérnyi. Aztán hogy több száz méter átmérőjű. Végül észrevettem a 3 embert, akik dolgozgatnak benne, de ettől nem érzékelem a méretet jobban...

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.11.28. 16:05:32

@Ren42: Jaja, az ottani videón látszanak már a méretek. A westminsteri apátság udvarán, mondjuk olyan 50 méter körüli átmérőről lehet szó.

Buncog 2014.11.28. 19:19:41

@J.László: Ezt a képet akkor csinálták Jersey City ipari és közlekedési központjáról, amikor annak jelentősége csökkent és a terület néhány évig elhagyatottá vált. 1976-ra viszont egy kellemes szabadidőparkot hoztak létre a helyén. (Liberty State Park)

Azt hiszem, hogy a Tarlós meg a többi öltönyös tolvaj bohóc fejében még gondolat szintjén sem merülhet fel az, hogy 3 év alatt ekkora változást tudjanak véghezvinni egy 1100 hektáros területen.

www.libertystatepark.org/

Buncog 2014.11.28. 19:31:32

I. Bocs.
II. 1100 acres=440 hektár.

¿Qué tapas hay? 2014.11.28. 19:44:55

@tromf: Épp ezért láthatóan jó kontraszt az athéni olimpiás kép, összehasonlítva a XXI. századi "versenyekkel". Az athéni olimpiára elutazott egy pár úriember, átúszták a pireuszi kikötőt, futottak az országúton, majd hazamentek, ki-ki a maga dolgához. A XXI. századi olimpiákon kisgyermekkoruktól speciális tápon, és különféle teljesítményfokozó szereken tenyésztett, különleges edzésprogramokon idomított humanoidok küzdenek egymással, költségesen megépített arénákban - két tévéreklám között.

Bikli néni 2014.11.29. 08:27:43

Köszi!

Lenne két kérdésem.
Az első kép nem 1873-ban készült véletlenül? Annyira szürreális látvány.
A másik: mi az a bombatölcsér, amibe a kertet telepítették?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.29. 10:09:20

@Bikli néni: természetesen nem. a képet david plowden - még ma is élő - amerikai fotós lőtte 1973-ban (más forrás szerint 1969-ben)
a bombatölcsér egy becsapódott és felrobbant bomba vagy tüzérségi lövedék után maradt, általában kör alakú kisebb-nagyobb mélyedés. esetünkben németország london elleni légicsapásaikor keletkezett kráterről van szó. a városiak kihasználva a bomba által felszakított szilárd burkolat alatti termőföld felbukkanását bele zöldségeskertet telepítettek, így jutva egy kis - ritkán beszerezhető - vitaminhoz.

Tempus.Anh 2014.11.29. 11:58:30

@JTom: A magyarázatodat nem nagyon értem. Az aláírás alapján nem new york-i a kép?

A bukaresti képen a karszalagja alapján Hitlerjugend-vezető (oktató) tiszt és társa melletti asztalnál ülő katona egyenruháját próbálom megfejteni. Valószínűleg román hegyivadász tiszti egyenruha lehetett.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.29. 12:02:13

@Tempus.Anh: nem. a kép Jersey City-ből nézve készült:

https://www.google.com/maps/place/Jersey+City,+NJ,+Egyes%C3%BClt+%C3%81llamok/@40.7178787,-74.0718356,12z/data=!3m1!4b1!4m2!3m1!1s0x89c250d225bfafdd:0x249f013a2cd25d9

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.29. 12:03:26

@Tempus.Anh: ha nem tudod a linket megnézni írd be a googli térképbe, hogy Jersey City

Tempus.Anh 2014.11.29. 12:16:51

@JTom: Ezt írtad a képről: "esetünkben németország london elleni légicsapásaikor keletkezett kráterről van szó". A kép pedig az amerikai kontinenshez köthető.
Ezt nem értettem.

Tempus.Anh 2014.11.29. 12:18:57

Megvan már, a válaszod KÉT kérdésre adott válasz volt, köszönöm :)

ideasz 2014.11.29. 13:43:24

Az első kép 1967-es.

Egyébként szuper, mint mindig! Grat!

ideasz 2014.11.29. 17:02:19

@Namely:
Jörg? Miért pont...?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.11.29. 20:29:25

@Ren42: nem tudom, nekem akkor se nagyon illik bele/oda

l. ember 2014.11.29. 20:36:00

@¿Qué tapas hay?: nem lenne ezzel semmi gond, ha -ugyanúgy, mint a forma-1-ben- lenne konstruktőrök versenye, aminek a végén kis szemüveges fehérköpenyes biokémikusok örömködnének a dobogó fokain

Namely 2014.11.30. 22:02:30

@ideasz:
sajna más svéd név hirtelen nem ugrik be..... :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.12.06. 13:41:04

Birkák az Akropolisznál, birkák a Fehér Háznál... Érdekes egybeesés. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.08. 11:39:16

a terminátor mintha az ikrek című filmből lépett volna ki. :D

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.02.09. 09:26:28

A sved tornas kep az eleg utos meg ma is. A sanghaji kep irto kemeny, tudva, hogy par evtizedig ezutan eszak-koreai stilusu diktatura es egymas koveto ehinsegek es terror alatt eltek. Ma mar jobb a helyzet, de az a sok tizmillio aldozat... durva.
süti beállítások módosítása