Az OTP Bank - már ötven éve létező - Pénzügytörténeti Gyűjteménye érdekes színfolt az régiségek iránt érdeklődőknek. A banktörténet mellett muzeális írógépek, perselyek és egy korabeli bankrablás installáció is gazdagítja a kiállítást.
Magyarország történetében alig több mint másfél évszázada beszélhetünk pénzintézetekről. Működésük emlékei mégis muzeális értékű kor- és gazdaságtörténeti dokumentumnak tekinthetők. Az 1960-as évek közepén létrehozott Pénzügytörténeti Gyűjtemény gazdag tárháza ezeknek az emlékeknek gyűjti és be is mutatja őket az érdeklődők számára.
Átlőtt üveg a bankrablás installációban
A gyűjteményben megtalálhatók az első magyar takarékpénztár és bank alapításával, majd az azt követő évtizedek számos pénzintézetének működésével kapcsolatos írásos és tárgyi emlékek, író- és számolóeszközök, iroda-berendezési, -felszerelési és díszítő tárgyak. A Gyűjtemény számos értékpapírt, betétkönyvet és sorsjegyet, okmányt és kéziratot, fém- és papírpénzt, perselyt és plakátot, szakkönyvet és fényképet őriz és gondoz az utókor számára. A mintegy 30 ezer darabos állománnyal rendelkező gyűjtemény egyedülálló tárháza a magyarországi pénzügyi történelem emlékeinek. Kiemelendő az értékpapír állomány, melynek nyilvántartásában több száz pénzintézeti, ipari, közlekedési, kereskedelmi részvénytársaság és szövetkezet, valamint állami kibocsátó közel 20 ezer részvénye, kötvénye és üzletrésze is megtalálható. A gyűjtemény célja a magyarországi, pénzügyi emlékek gyűjtése, kategorizálása és kiállítása, mely munka az Országos Takarékpénztár kezdeményezésére indult meg a hatvanas években.
Betéti törzskönyvek
Hadikölcsön
Maga a gyűjtemény Budapest ötödik kerületében, a Vigyázó Ferenc utca 6. szám alatt található, alapterülete közel 120 négyzetméter. A kiállítótér három részre oszlik. A központi bemutatóteremben található az éppen aktuális, időszaki kiállítás. Jelenleg ez a Gazdaságtörténeti emlékek az első világháború éveiből címet viseli, ennek megfelelően pedig az első világháború megmaradt, gazdaságtörténeti szempontból érdekes elemeit veszi számba. Ezen kívül az épület kerengőjén tekinthető meg az állandó kiállítás számos, máshol nem látható tárggyal (például Magyarország egyik legnagyobb perselygyűjteménye), a különálló szobában pedig az OTP működésének első másfél-két évtizedéből tekinthetnek meg emlékeket. Szomorú érdekessége még ennek a szobának, hogy itt állították ki az 1968-as, első magyarországi bankrablás idejének pénztárfülke darabját is. Az OTP Bank fenntartásában működő Pénzügytörténeti Gyűjtemény a maga nemében egyedülálló értéket képvisel. Mintegy 1500 hazai pénzintézet és egyéb részvénytársaság, szövetkezet dokumentumait gyűjtötték itt össze, melyek 1840-től egészen napjainkig mutatják be a hazai pénzügy történetét. A gyűjtemény a mai napig, folyamatosan bővül, az időszaki kiállítások során pedig az állandó kiállításon nem látható, különleges tárgyakat is bemutatják. Amit ugyanakkor az állandó kiállítás részeként mindenképp érdemes megnézni, az a közel 1000 darabos perselygyűjteményből készült installáció, melynek legrégebbi darabjai az 1800-as évek közepéről származnak. A perselyek több kontinens számos országában készültek.
Időszaki kiállitás
Írógépgyűjtemény
Régi páncélszekrények
Perselyek a kezdetektől
Részvények
Számológép
Kis szerencsejáték történet
Tervkölcsön sorsolás
Törzskönyvek
Másfél évszázad pénzügyi történelme. A maga nemében egyedülálló Gyűjtemény megtekintése tartalmas kikapcsolódás.
Elérhetőség:
- Cím: 1051 - Budapest, Vigyázó Ferenc u. 6.
- Telefonszám: +36 1 473-5617
- E-mail: szlankaa@otpbank.hu
- Nyitva tartás: H-Sz 9–16, Cs 9-14 (előzetes bejelentkezés ajánlott)
Szűcs Péter