1896. Az első újkori olimpia Athénben. A 100 méteres síkfutás döntőjének rajtja: balról a negyedik a magyar Szokolyi Alajos, akinek bronzérme minden idők első megszerzett magyar olimpiai érme
Ha azt gondoltad hogy mindent láttál már az NDK-ból az NSZK-ba vagy Nyugat-Berlinbe távozni szándékozó keletnémet leleményekről, akkor ezt nézd meg! Sikeres és sikertelen szökések a Fal építésétől a lebontásáig, Megaválogatás, 38 - nagyobbrészt a Stasi által készített - fotóval!
1985 körül. 'Der…
Üdvözlök mindenkit az "Új évben", amely minden reményünk szerint jobb lesz, mint az előző. Az első Napi érdekest láthatjátok ma és mostantól a vasárnap reggel is indulhat majd vele, mert e héttől a hét utolsó napjának nulla órájától lesznek kint a legnézettebb sorozatunk bejegyzései. Az online…
A három egymást követő Magyarország 1919-45 fotósorozat után most itt egy "hagyományos" Napi érdekes. A múltkori sorozat folytatódik majd a közeljövőben.
1892. Az első mosogatógépek egyike. A feltalálója egy nő, Josephine Garis Cochrane, aki a találmányára gyárat is alapított, és sikeres…
A két hete kezdett sorozatot a Nemzeti Múzeum fotógyűjteményéből folytatom tovább, hiszen a múlt héten nagy többséggel megszavaztátok. De hogy a hagyományos random válogatás híveit se hagyjam pácban, jövő héttől megint lesz néhány belőlük, aztán hamarosan ilyen összeállítást is láthattok majd újra…
A múlt heti első résszel akaratom ellenére is rendesen bedobtam a kirakatot néhányatoknál, most itt a folytatás és a bejegyzés végén szavazhattok hogy a jövő héten is legyen-e "mégilyen" (és még másról is). Lássuk!
1920. Felirat a járdán a Budai várban: "VÁRJUK A KIRÁLYT" egy kritikus által…
A szokásosnál több fotót hoztam ma a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, kizárólag a magyar történelemből. A Tanácsköztársaság bukásától a háború végéig terjedő alig negyed évszázadot nézhetitek végig. Nem éppen az "ántivilág" idilli oldalát fogjátok látni, néhány kép 18+-os is lehetett volna... A…
1889. Kisgyermekek imádkoznak a New York-i Five Points House of Industry szociális intézményben, ahol a nehéz sorsú embereken igyekeztek segíteni, így a rendkívül rossz körülmények között élő családok gyermekein is
1902. A Bukovina területén élő kilenc etnikai csoport saját viseletében. Felső sor: hegyvidéki ruszin (hucul), magyar, cigány. Középső sor: orosz-lipován, zsidó, lengyel, német. Alsó sor: román, ukrán
Rossz napjuk volt a képen látható események szereplőinek. Sokaknak nagyon rossz. Ismét tematikus válogatást láthattok ma, összegyűlt néhány hónap alatt pár fotó ebben a témakörben és gondoltam - jó szokásunkhoz híven - a félszázas jubileum apropóján megosztom. Bár igyekeztem a halálos áldozatokkal…
1918. Az amerikai USS Fanning romboló által elfogott német U-58 tengeralattjáró tisztjei és legénysége megérkeznek a Fort McPherson-i (Georgia, USA) fogolytáborba