Napi érdekes - 476

2023. július 02. JTom

Itt a nyár! Úgy döntöttem hogy a blog nyárra sem áll le, továbbra is jövünk minden héten. Kicsit pihennék és a fotókkal is erőt gyűjtenék a folytatáshoz, így visszatekintő válogatásokat láthattok a Napi érdekesben augusztus végéig és további rég megjelent cikkeket is újra posztolok majd. Ma itt is az első - 22 fotó -, sanszos hogy sok kép még nem volt meg mindenkinek, hiszen a fotók kb. 9 éve jelentek meg a blogon! Novemberben 10 évesek leszünk, szinte el sem hiszem!

1944_george_blind_francia_ellenallo_nevet_a_nemet_kivegzoosztag_szemebe.jpg

1944. George Blind francia ellenálló nevet a német kivégzőosztag szemébe. A kivégzés színlelt volt, azt a célt szolgálta hogy titkokat fedjen fel az ellenállásról, amit megtagadott. Sajnos a dachaui gyűjtőtábort nem élte túl, 1944 decemberében meghalt

1880_korul_kivegzes_a_mai_iran_teruleten_agyu_ele_kotve.jpg

1880 körül. Kivégzés a mai Irán területén, ágyú elé kötve

1898_hawaii_az_usa_kulso_territoriumava_valik_zaszlofelvonas_iolani_palace_udvaran_honolulu.jpg

1898. augusztus 12. A független Hawaii Királyság zászlaja helyett az amerikai zászló lobog a Iolani palotában miután az Egyesült Államok bekebelezte a szigeteket. Az utolsó uralkodó - Liliuokalani királynő - lemondott a trónról, mivel ő és royalista támogatói elbukták harcukat az annexiót támogatók ellen

1912_a_titanic_ket_tisztje_az_indulas_pillanataban_a_feljarohid_elvalasztasat_nezi_a_hatterben_white_star_feliratu_puloverben_egy_fedelzeti_szolga_egyikuk_sem_elte_tul.jpg

1912. A Titanic két tisztje az indulás pillanatában a feljáróhíd elválasztását nézi. A háttérben WHITE STAR feliratú pulóverben egy fedélzeti szolga. Egyikük sem élte túl a hajó elsüllyedését

1912_francia_idegenlegio_tabora_marokkoban_a_rejto_regenyekbol_pont_ilyennek_kepzeltem.jpg

1912. Francia idegenlégió tábora Marokkóban. A Rejtő regényekből pont ilyennek képzeltem...

1916_olasz_csapatok_agyut_szallitanak_az_alpokban.jpg

1916. Olasz csapatok ágyút szállítanak az Alpokban

1921_kazanyban_fogott_orias_viza_belole_nyerik_a_vilag_legjobb_minosegu_kaviarjat_a_belugat.jpg

1921. Kazanyban fogott óriás Viza. Belőle nyerik a világ legjobb minőségű kaviárját, a belugát

1937_bali_tigris_valoszinuleg_utolso_kilott_peldanya_1940-tol_nem_lattak.jpg

1937. Bali tigris valószínűleg utolsó kilőtt példánya. 1940-től nem látták az állatot többé

1938_eso_es_foldcsuszamlas_utani_helyreallitas_santa_monica_kalifornia.jpg

1938. Eső és földcsuszamlás utáni helyreállítás, Santa Monica, Kalifornia.

1944_gepkezelo_holgyek_tennessee-ben_az_urandusito_centrifugakat_kezelik_epp_az_uran_az_atombombagyartashoz_kellett.jpg

1944. Gépkezelő hölgyek Tennessee-ben. Az urándúsító centrifugákat kezelik épp. Az urán az atombomba-gyártáshoz kellett és a nők csak a háború után tudták meg hogy valójában milyen gépeket irányítottak

1944_japan_katonak_elefanttal_burmaban.jpg

1944. Japán katonák elefánttal Burmában

1949_okinawai_gyujtohelyen_amerikai_haborus_dzsipek_es_szallitojarmuvek_ezrei_varnak_megsemmisitesre.jpg

1949. Okinawai gyűjtőhelyen amerikai háborús dzsipek és szállítójárművek ezrei várnak megsemmisítésre

1950_richard_shufflebottom_kesdobalo_unokajat_hasznalja_mutatvanyahoz.jpg

1950. Richard Shufflebottom késdobáló unokáját használja mutatványához

1953_bekoltozes_napja_egy_frissen_elkeszult_kertvarosi_utcaban_lakewood_kalifornia.png

1953. Beköltözés napja egy frissen elkészült kertvárosi utcában Lakewood, Kalifornia

1957_a_2_vh_utan_az_atomeromuvek_epitese_koruli_idoben_az_amerikai_emberek_bizalmat_volt_hivatott_erositeni_az_atomenergia_bekes_felhasznalasanak_lehetosegeit_bemutato_mozgo_bemutatobusz.jpg

1957. A második világháború után az atomerőművek építése körüli időben az amerikai emberek bizalmát volt hivatott erősíteni az atomenergia békés felhasználásának lehetőségeit bemutató mozgó bemutatóbusz

1960_kennedy_valasztasi_kampanykorutjan_dolgozoknak_szonokol.jpg

1960. Kennedy választási kampánykörútján dolgozóknak szónokol

1961_amerikai_naci_part_tagjai_tankoljak_gyulolet_busz-ukat_utban_alabamai_toborzasukra.jpg

1961. Amerikai Náci Párt tagjai tankolják fel "Gyűlölet Busz"-ukat útban alabamai toborzásukra

1963_nagarjuna_sagar_gat_epitese_indiaban.jpg

1963. Nagarjuna Sagar gát építése Indiában

1971_del-afrika_rendor_ellenorzi_a_feher_szektorba_dolgozni_erkezo_feketet_cr.jpg

1971. Dél-Afrika. Rendőr ellenőrzi a fehér szektorba dolgozni érkező feketét

1977_hamida_djandoubi_tuneziai_szarmazasu_gyilkos_az_utoljara_guillotinne-nal_kivegzett_ember_franciaorszagban.jpg

1977. Hamida Dzsandúbi tunéziai származású gyilkos, az utoljára guillotine-nal kivégzett ember Franciaországban. Barátnője meggyilkolásáért fizetett az életével

1984_o_j_simpson_a_los_angeles-i_olimpia_langjaval_fut_a_hatterben_feher_sortban_bal_oldalon_kesobbi_felesege_nicole_brown_akit_a_gyanu_szerint_o_gyilkol_meg_10_ev_mulva.jpg

1984. O.J. Simpson a los angeles-i olimpia lángjával fut, a háttérben (fehér sortban bal oldalon) későbbi felesége (Nicole Brown), akit a gyanú szerint ő gyilkol meg 10 évvel később

A valószínű bizonyítékok ellenére a büntető eljárás során, amelyet szappanopera jelleggel közvetítettek a nagy tévéállomások az USA-ban és világszerte, sztárügyvédei segítségével végül az esküdtszék felmentette. Bár elvileg ugyanabban a tárgyban friss bizonyítékok nélkül újabb eljárást elindítani nem lehet, meggyilkolt felesége családja polgári kártérítési pert indított ellene, amelyet meg is nyertek és több tízmillió dollár kártérítésre ítélték O.J.-t. Ez pénzügyileg csődbe vitte. 2007. szeptember 16. óta előzetes letartóztatásba helyezték. Azzal gyanúsítják, hogy egy Las Vegas-i hotelszobába betörve sportereklyéket rabolt el egy kereskedőtől. Állítása szerint tőle ellopott, saját relikviáit akarta visszaszerezni. A választott módszer azonban elfogadhatatlan volt, és ráadásul mivel mindezt fegyverrel tette. 2008. december 5-én a Las Vegas-i bíróság 33 év szabadságvesztésre ítélte. Simpson feltételesen 2017-ben szabadult a börtönből. (Wiki)

 

2003_a_londoni_postaalagut_bezarasa_a_tobb_mint_10_km_hosszu_foldalatti_vasut_a_legnagyobb_londoni_postahivatalokat_kototte_ossze.jpg

2003. A londoni postaalagút bezárása. A Több, mint 10 km hosszú földalatti vasút a legnagyobb londoni postahivatalokat kötötte össze. Bázárására a hivatalok költözése miatt került sor

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4218157848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jamboox 2023.07.02. 13:18:50

Marpedig en az összes Napi erdekest lattam, de a jelenlegi kepek közül ötnel többre nem emlekszek. Szoval erdemes ujbol megmutatni öket.

fkv.119 2023.07.02. 13:34:29

"1937. Bali tigris valószínűleg utolsó kilőtt példánya. 1940-től nem látták az állatot többé"

Ha az utolsó, akkor hogyhogy nem 37-től nem látták? 37-től 40-ig mit láttak? :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2023.07.02. 13:45:23

@fkv.119: utolsó KILŐTT példánya. Utána azokat látták, amit nem lőttek ki

fkv.119 2023.07.02. 13:48:00

És ha csak elvitték a gyíkemberek a Szíriuszra? Lehet hogy nem is az utolsó. :D

¿Qué tapas hay? 2023.07.02. 14:43:31

A Titanic képen látható tisztjei William Murdoch I. tiszt (j) és Charles Lighttoller II. tiszt (b). Lighttoller túlélte a hajó elsüllyedését (B-mentőcsónak), 1952-ben halt meg.

Az Oak Ridge-i lyányok nem a centrifugát, hanem az elektromágneses szeparációra használt calutront kezelik. Sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint azt megelőzően a fizikusok, lévén a lyányok nem piszkálták fölöslegesen a berendezést, ha az a megadott működési értékeken belül volt.

Club Sandwich 2023.07.02. 14:43:54

A londoni postaalagutrol Tim Travellernek van egy kisfilmje: youtu.be/j3wnbqghcCA

Club Sandwich 2023.07.02. 14:48:27

Azokbol a dzsipekbol egy-egy peldany manapsag vagyonokat erne a zibejen :)

Namely 2023.07.02. 15:44:33

"1880 körül. Kivégzés a mai Irán területén, ágyú elé kötve"
A sima golyó olcsóbb lett volna.

"1950. Richard Shufflebottom késdobáló unokáját használja mutatványához"
Gyermekvédelem az ablakban :D

"1961. Amerikai Náci Párt tagjai tankolják fel "Gyűlölet Busz"-ukat útban alabamai toborzásukra"
Amikor még volt szólásszabadság.

"1984. O.J. Simpson"
A gyilkos nigger a riherongy feleségét valszeg jobban ismerhette, mint mi, lehet nem volt véletlen, hogy kinyírta.
A jelleméről lehet vitatkozni, de a későbbi rablás jól rávilágít az általános igazságra: "ki kutyával hál, bolhával kél".

¿Qué tapas hay? 2023.07.02. 17:06:03

Meglepő, de mindenképpen jó hír, hogy az a fent látható lakewoodi utca még mindig elég rendezett képet mutat, akármennyire is csúszik lefelé Kalifornia:
https://www.google.com/maps/@33.8423201,-118.1467104,3a,75y,283.39h,100.15t/data=!3m6!1e1!3m4!1sp8pLhwje5Zlx-OYZkyA5zw!2e0!7i16384!8i8192?entry=ttu

ZON 2023.07.02. 18:49:43

Remek válogatás megint! És külön köszönet a bloggazdának, hogy nyáron is élvezhetjük a munkája gyümölcsét !
Gondolkodtam, hogy miért nem hagyták meg a japán farmereknek a dzsipeket, mire beugrott a baloldali közlekedés... :)
Az amerikai fajgyűlölő férgek nem tagadták meg magukat, nem Ford , vagy Chevy kisbuszokat használtak, hanem a náci gyökerű
(Ferdinand Porsche - VW Bogár alapra épülő) T1-et.

soarvány 2023.07.02. 19:31:31

@¿Qué tapas hay?: A mágneses szeparációs nem jött be, a gázdiffúziós igen.
Amikor a fizikusok elégedetlenkedtek a nők eredményességén, mondták nekik, hogy meg lehet próbálni, s lám a nők eredményesebbek voltak.

soarvány 2023.07.02. 19:34:37

Simson ügy: Brown családja nem perelt, de a szeretője, Goldman családja kiperelte az összes pénzéből.

Galaric 2023.07.02. 21:01:35

A postaalagút nagy királyság nem is hallottam soha róla! :)

Ide mit kell írni? 2023.07.02. 21:10:37

A marokkoi tábor biztosan 1912-es ? lesgyanús a rádiótorony a háttérben ....

Ágyús kivégzés : elég látványos lehetett , tán volt némi visszatartó ereje ......

MIG-31 2023.07.02. 23:39:07

@Club Sandwich: Ez így van. Csak a 77 évig való megőrzése jó állapotban szintén nem kis pénz lett volna.

bioLarzen 2023.07.03. 02:34:39

Remek sor megint, és remek hír, hogy egész nyáron lesz a blog. Néha, ritkán visszamegyek egy-egy régebbi bejegyzéshez keresni valamit, mindig van egy csomó kép, amire totál nem emléxem már - köztük olyanok is, amikre még klommentltem is anno...

bioLarzen 2023.07.03. 02:38:58

"Bár elvileg ugyanabban a tárgyban friss bizonyítékok nélkül újabb eljárást elindítani nem lehet, meggyilkolt felesége családja polgári kártérítési pert indított ellene, amelyet meg is nyertek és több tízmillió dollár kártérítésre ítélték O.J.-t."

Na várj, nem úgy van, hogy büntetőbírósági per (criminal case) nem lehet újra, de polgári lehet (civil case)? Én mintha így emlékeznék. Máskülönben, ha a jog nem engedné, nyilván nem lett volna második per...

bioLarzen 2023.07.03. 02:45:11

Amennyire komoly téma a Simpson-fle ügy, annyira hatalmas trollkodásban végződött: Simpson írt (vagyis íratott egy íróval) ugyebár egy könyvet az ügyről, aminek az lett a címe, hogy "If I did it" - vagyis, "Ha én tettem volna". Namost, a fent említett civil per folyományakéént, végső soron kvázi a kártérítés részeként a Goldman-család megkapta a könyv kiadási jogát. Trollság boss level: olyan borítót csináltak a könyvnek, amin az "if" szó alig látszik, ha ránéz valaki a borítóra, gyakorlatilag ezt látja,l bazi nagy vörös betűkkel: "I DID IT" ("ÉN TETTEM")...
(... és kiegészítették "Confessions of the killer" ("A gyilkos vallomása") alcímmel is, tót ami ziher...) A borító: upload.wikimedia.org/wikipedia/en/4/4f/If_I_did_It_2.png

bioLarzen 2023.07.03. 02:51:21

A Hawaii-s képről jutott eszembe, hogy még az internet előtti ántivilágban sokáig volt kedvelt kvízkérdés, hogy az USA területén hol van az egyetlen tényleges királyi palota (tehát nem Disney vagy ilyesmi).

gintonic.azigazi 2023.07.03. 07:39:02

OJ pont ott fut ahol kezdodik a 10-es higway, Santa Monica Beach vegenel. Amikor 94 nyaran kergettek ment arra is

TrökkösBélabá 2023.07.03. 09:17:08

1921. Kazanyban fogott óriás Viza. Belőle nyerik a világ legjobb minőségű kaviárját, a belugát

A Beluga a Viza orosz neve, nem a kaváré

gintonic.azigazi 2023.07.03. 09:30:35

@bioLarzen: jol tudod, a bunteto pert megnyerte azert nem sitteltek le de a polgarin elbukott, kellett fizessen sokat.

Csak ideszurva:

Cameron rendezte a Terminatort es mondtak neki hogy OJ es Schwartzenegger lesz a ket foszereplo: kerdezte mint ki kicsoda lesz? Mert OJ nem tudna megölni egy embert…. Ez 1984 ben volt : D azota volt a hires ugye meg azutan Las Vegasban is kinyirt egy embert azert van most is bortonben

bioLarzen 2023.07.03. 11:55:24

@gintonic.azigazi: "azutan Las Vegasban is kinyirt egy embert azert van most is bortonben"
Öööö... tessék? Én se arról nem tudok, hogy Las Vegasban megölt volna bárkit is, se arról, hogy börtönben lenne...

bioLarzen 2023.07.03. 12:12:36

@kávé23: Ő nem tudom, hogy jutott el az utcanévhez - én így csinálnám: a gugli kép alapján történő kereséssel előbb-utóbb eljutnék ide (nekem kb. 15 perc volt, aminek nagyobb részét a többi kiadott találatnál lévő egyéb képek nézegetése tett ki :)): lakewood-ca.smugmug.com/Other-1/This-is-Lakewood/
Itt kicsit lejjebb görgetve megtalálható a kép, a feliratában pedig: "The location was Centralia Street just west of Hayter Avenue." Innentől kezdve meg Gugli Maps.

Amúgy szinte mindenhol írják, hogy - ahogy gyanítható is - megrendezett kép. Akkoriban átlag naponta 60 házba költöztek be, ezt akarták szemléltetni hogy kirendeltek egy rahedli szállítófurgont (egyes források szerint pont annyit, hogy összesen 60 legyen, szerintem ezért ez nincs annyi) - állítólag a képen látható bútorok egy része már rég a házakban volt, megkérték a lakókat, hogy hozzanak ki pár bútort kelléknek - ezért nemigen látni súlyosabb darabokat, pl. szekrényeket, ágyakat...

Club Sandwich 2023.07.03. 14:12:00

@MIG-31: Lezsirozva valami klimatizalt garazsban, netan kulon nitrogensatorban? Egyes peldanyok a sufni vegeben eltemetve is tuletek par evtizedet kuonosebb gond nelkul :)

Club Sandwich 2023.07.03. 14:19:43

@bioLarzen: Csodalom h nem perelt vissza es zuzatta be az osszes peldanyt, mondjuk jo hirnev mesertese cimen. Elvegre birosagi vegzese van rola, hogy nem o a gyilkos...

gintonic.azigazi 2023.07.03. 15:28:54

@bioLarzen:

Keress ra valami gyujtot raboltak ki par eve

gintonic.azigazi 2023.07.03. 15:29:57

@Club Sandwich: polgari pert bukta szoval nincs neki jo hirneve

MIG-31 2023.07.03. 15:56:09

@Club Sandwich: azért a kert végében évtizedekig magára hagyva általában úgy élik túl hogy gyakorlatilag teljesen újjá kell építeni. Az eredeti felvetéseddel abszolút egyetértek, csak sajnos így van hogy amikor egy típus eloregszik, elkezd kikopni, akkor szinte értéktelen, aztán eltelik 2-3 évtized, megfogynak és egyszer csak sokszorosát éri, lásd. mostanság a Zsigulik, Trabant, Wartburg, Simson, Ikarus. Igazából amíg viszonylag jó példányok fellelhetők, egyszerűbb akkor eltenni megőrzésre, csak egyik rmverndk szemét, a másiknak meg érték.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.07.03. 17:20:23

"1944. Gépkezelő hölgyek Tennessee-ben."

Micsoda primitív módszer ez a mai, számítógépek által felügyelt (sőt, vezérelt) berendezések világában. Kapcsolók és kijelzők, ameddig a szem ellát...

"1912. Francia idegenlégió tábora Marokkóban. A Rejtő regényekből pont ilyennek képzeltem..."

Én ennél azért komolyabbnak gondoltam. :-) Mondjuk, ez egy állandó tábor, vannak "kőből" épült házak is, mégsincs fallal körülvéve, azaz nem erőd. Fal helyett drótkerítés oszlopai látszanak a fényképen. Na és ha lenne fal?
"Rakhmár oázis legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy a legkevésbé feltűnő, legkisebb mértékben sem jellegzetes oázis Afrikában. Középpontja egy vályogfallal körülvett katonai tábor, amit a szaknyelv minden alap nélkül, pusztán szokásból »erőd«-nek nevez. Az »erőd« ellenálló képességéről fogalmat adhat egy nemrég lejátszódott esemény, amikor a részeg káplár dühösen a falba rúgott, és súlyos sérüléssel a kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett."

@Ide mit kell írni?: "lesgyanús a rádiótorony a háttérben"

Jó szemed van. Én azt látom a Wikipédiában, hogy 1906-ban már volt sikeres kísérlet AM-rádióadásra, szóval ez a torony a francia hadsereg kezelésében elképzelhető.

bioLarzen 2023.07.03. 23:50:07

@Club Sandwich: Amennyire tudom, elég jól meg volt ez a dolog gondolva, hogy ne lehessen perelni.

bioLarzen 2023.07.03. 23:51:53

@gintonic.azigazi: Ja OK... Abban az ügyben nem volt semmiféle gyilkosság (vagy bármilyen más módon nevezett haláleset), és 2019-ben szabadult.
Ennyit arról, hogy megölt valakit és börtönben van.

DzsiAr 2023.07.04. 12:59:59

@¿Qué tapas hay?: És járkálva erre-arra, szinte sehol egy közlekedő autó, egy sétáló ember.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2023.07.04. 14:35:46

Oroszul a kaviár az ikra, a beluga meg a hal neve.

gigabursch 2023.07.05. 10:04:56

Annodacu a "beluga" szón elég sokat lovagoltunk emlékeim szerint.

Namely 2023.07.05. 11:59:53

@Julius Mcnabb:
:DDD
ez inkább neked kellene

¿Qué tapas hay? 2023.07.05. 20:49:32

@bioLarzen: Ez így a pontos leírás, azzal a különbséggel, hogy én már a találati listán ki szoktam ejteni lehetőség szerint az ilyen reddit/Pinterest jellegű és egyéb sokadközléseket. Mondjuk ez a lakewoodi kép nagyon könnyű volt.

@DzsiAr: Hasonló népsűrűségű településeken nálunk se látni mellékutcán ennél nagyobb forgalmat.

@soarvány: Oak Ridge-ben azért bejött az elektromágneses szeparáció, mert az volt a legjobban kidolgozott eljárás. A gázdiffúziós eljáráshoz még pár dolgot fel kellett találni, hogy nagy tömegben eredményes legyen. Oak Ridge-ben azzal tudtak eredményt elérni, hogy az egyes technológiákat sorba kötötték és a hő- vagy gázdiffúziós eljárással elődúsított anyagot küldték a calutronra.

omron 2023.07.05. 21:34:54

@¿Qué tapas hay?: Hogyan gyorsították föl az izotópokat a repüléshez?

bioLarzen 2023.07.05. 21:42:23

@¿Qué tapas hay?: Haha, valóban, nálam fut kimondottan a Guglin a Pinterest-találatok kiszűrésére egy Tampermonkey script - nem kis szolgálatot tesz :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.07.06. 21:05:00

Remélhetőleg a gépkezelő női hölgyek nem kaptak a sugárdózisból...bár, azon se csodálkoznék, ha igen, természetesen letagadva előttük még a háború után is.
Okinawai Willys Jeepek: bazz, manapság egy vagyont érnének, még ilyen ramaty állapotban is.
Késdobáló unokája: szerencsétlen kis tökönc, nem lepődnék meg, ha borzasztó gyerekkora lett volna.
Költözködő usákok: és mindenki egy napon, ugyanazon órában költözött?
Nem túl életszerű, illetve praktikus.
Ja és nagy lehetett a szegénység, kabrióval húzták a csólnakot, hehh...Magyarországon meg 53-ban örültek az emberek, ha volt biciklijük.
Kib...tt világ.
Indiai gátépítés: na, aki azokat a rámpákat megtervezte és megépítette mindenféle számítástechnika nélkül (maximum abakusz, ugye), na annak kalaplengetés, de a földig hajolva.

Kicsit kivégzős lett ez a mai poszt, érdekesen válogat az "algoritmus".
:-)))

Terézágyú 2023.07.07. 09:16:49

@geegee:
"Ja és nagy lehetett a szegénység, kabrióval húzták a csólnakot, hehh...Magyarországon meg 53-ban örültek az emberek, ha volt biciklijük."
Más társadalom. Nálunk a gépkocsi tulajdonlása nem csak a cocilizmusban volt nehéz, 1945 előtt is "gyanús" volt, adók terhelték stb.

Az usában kezdettől fogva úgy tekintettek az autóra, mint közlekedési eszközre, amelyhez mindenkinek joga van hozzájutni, mert hiszen mindenkinek joga van minél gyorsabban eljutni bárhová az országban. (Nem én mondom, hanem pl. Pásztor Árpád 1910 környékén)

bioLarzen 2023.07.07. 11:57:25

@Terézágyú: Jaja, nehéz Magyarországi berögződéssel elképzelni, milyen egy akkora országban élni, ahol szükségszerűen minden távolság nagyobb. Egy amcsi ismerősöm munkahelyet váltott, mert talált egy jobb állást "a közelben" - ami nagyjából annyi volt, mint Szegedtől Sopron :) Ekkora helyen autó nélkül tényleg sok mindent nagyon nehéz csinálni... (Nyilván a Szovjetúnióban sem azért nem volt mindenkinek kocsija, mert nem használták volna ki :D)

bioLarzen 2023.07.07. 11:58:32

Az OJ Simpsonos kép remek anyag lenne egy Spot the Bodyguard kvízhez ;)

omron 2023.07.08. 14:58:27

@bioLarzen: Az orosztanárnőnk szerint inkább repülni szerettek.

bioLarzen 2023.07.08. 22:02:59

@omron: Már, ahová lehetett... Gondolom, a szomszéd városba rokonlátogatni csak nem :D
süti beállítások módosítása