Színes mindennapok - 1973

2021. szeptember 09. JTom

Egy hónap híján két éve láthattátok a 'Színes mindennapok' sorozat utolsó részét. 1972-nél hagytuk abba az MTI Fotóarchívumának színes fotóiból álló válogatást, de örömmel jelentem hogy folytatjuk, hiszen a szocialista Magyarországnak még 17 év adatott a történelem színpadán. Így ma 1973-ból láthatunk újra - egyenesen KÉT TUCAT - fotót! Tudtátok miből lett az ELZETT márkanév? És a Lampart? Homlokracsapós válaszok a cikkben!

Nyári építőtábor, túzoktojások, játék lemezáru és kemping a panelházak árnyékában? Közös múltunk képei ezek. Osztozzunk meg rajta. Én a magam részéről mindent megteszek, hogy láthassátok őket.

c_ff19730725008.jpg

1973. július 25. A leszedett őszibarackot osztályozzák és csomagolják a kecskeméti Szikrai Állami Gazdaság gyümölcsösében, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) építőtáborában dolgozó fiatalok. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

A mai bejegyzés ismét az MTI Fotóarchívumának segítségével készült. Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat. Ha hibát észleltek vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.

Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum több mint háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából!

c_ter19730209152.jpg

1973. február 9. Egy férfi kislányával szánkózik a szekszárdi Hermann Ottó lakótelepen. MTI Fotó: Horváth Péter
Szekszárd megyei jogú város, Tolna megye és a Szekszárdi járás székhelye, a szekszárdi borvidék központja. Az ország legkevesebb lakosú, Tatabánya és Eger után a harmadik legkisebb területű megyeszékhelye. Borváros, kb. 4500 pincével. Az ország legkisebb lélekszámú megyei jogú városa.

c_ter19730406006.jpg

1973. április 6. Az Autóklub segélyszolgálatának autói, a sárga angyalok (Trabant 601 Kombik, Puch 500), bevetésre várva sorakoznak az Autóklub telephelyén. Az autók előtt két szerelő jellegzetes, sárga kezeslábasban. MTI Fotó: Horváth Péter
A Magyar Autóklub (MAK) kezdeményezésére kezdődött meg 1958-ban az országúti segélyszolgálat felállítása (először a balatoni úton működtek segélyautók hétvégeken), 1963-tól az osztrák klubtól kapott sárga Steyr autók álltak szolgálatba, ezek lettek az első "sárga angyalok" a tagoknak a segítségnyújtás ingyenes volt. 1971-ben érkezett az első 30 db Trabant 601 Kombi az Autóklub segélyautó-állományába. Előtte Steyr-Puch 500-asok voltak (az Osztrák ÖAMTC ajándéka, 15db). 1972-től 1981-ig kizárólag 601-es Trabantokkal dolgozott a segélyszolgálat.

c_ter19730406044.jpg

1973. április 6. Egy Wartburg 1000-es és egy közeledő Trabant 601-es autó előtt motoros turisták az esztergomi országúton, háttérben a Bazilika épülete. MTI Fotó: Horvát Péter
Az esztergomi Mennyekbe Felvett Boldogságos Szűz Mária és Szent Adalbert Bazilika Magyarország rangban első és egyben legnagyobb temploma. A bazilika hossza 118, szélessége 49, magassága 100 méter. A főbejárati timpanontól jobbra és balra az épület tömbjéhez árkádokkal kapcsoltak két (57 méter magas) tornyot. Kühnel Pál, Packh János, majd Hild József tervei szerint készült. 1856-ban szentelték fel.

c_ter19730414057.jpg

1973. április 14. Munkások jönnek, mennek az Egyesült Izzó kaposvári gyára előtt. MTI Fotó: Horváth Péter

c_ter19730802100.jpg

1973. augusztus 2. Kempingezők a hárs-hegyi kempingben. Távolabb a hárs-hegyi Hotel Európa épületei magasodnak a budai hegyek között. MTI Fotó: Horváth Péter
A Hárs-hegy alatt, a délkeleti lejtőn alakították ki a hárs-hegyi kempinget. Megközelíteni autóval és gyalog is lehetséges. A olcsóbb szálláshelyen 4 ágyas faházak sorakoznak, több sorban egymás mellett.

cbisz19730210001.jpg

1973. február 21. Lékeket vágnak a halászok a Balatoni Halgazdaság tihanyi telepén. MTI Fotó: Bisztray Károly

cbisz19730712002.jpg

1973. július 12. Munkásnő szereli a kedvelt gyermekjátékokat - gőzmozdonyokat vasúti kocsikkal és váltós vasúti pályával -, a szerelőszalag mellett az Elzett Fémlemezipari Művek Lemezárugyárában. Előtérben egy elkészült szerelvény. MTI Fotó: Bisztray Károly
ELZETT : A cégalapító László Zoltán monogrammjának német ejtéséből alkotott cég és márkanév. (László Zoltán Fémárugyár) Az Elzett művekhez tartozó Lemezárugyár győri telephelyén 1957-ben kezdődött a játékgyártás, bár már 1953-tól a Kohó- és Gépipari Minisztérium döntése alapján az Elzett soproni üzemében gyártottak lemezjátékokat. Az ötvenes évek végén fejlesztették a gyártástechnológiát, ezután születtek a legendás játékok.

cbisz19730727048.jpg

1973. július 27. Nikolau Vaszilisz és Böde Éva a Lampart Zománcipari Művek budafoki gyárában a legújabb terméket, a Favorit gáztűzhelyeket ellenőrzik. MTI Fotó: Bisztray Károly. Tudtátok hogy a Lampart név egyszerűen a Lámpa Rt. összemosásából jött?

cbisz19730805064.jpg

1973. augusztus 5. Egy házaspár pihen lakókocsija előtt a balatonfüredi kempingben. MTI Fotó: Bisztray Károly

cbisz19730805090.jpg

1973. augusztus 5. Kempingező fiatal lányok pihennek, olvasnak az Expressz ifjúsági tábor egyik négyszemélyes sátrában Miskolctapolcán. MTI Fotó: Bisztray Károly

c_cso19730522068.jpg

1973. május 22. Az előtérben egy férfi irányítja a munkafolyamotokat a visontai Gagarin Hőerőmű vezérlőtermében. MTI Fotó: Kovács Sándor
A Visonta térségében található lignitmezőre alapozva a mai Mátrai Erőmű Zrt. beruházása 1965-ben kezdődött el. 1967. október 1-jével alakult meg a Gyöngyösi Hőerőmű Vállalat, mely később, 1968. május 29-én a világ első űrhajósáról a Gagarin Hőerőmű Vállalat nevet vette fel. A nagyobb volumenű lignitbányászatot 1917-ben a Gyöngyöspatai Kovaföldművek Rt. indította el, majd 1918-ban Mátravidéki Szénbányák Rt. néven egy önálló bányavállalat alakult. A Gagarin Hőerőművet (Mátrai Erőmű ZRt.) kiszolgáló Thorez bánya - később Visonta bánya - beruházása 1962-ben kezdődött, a bányanyitás pedig 1964-ben történt.

c_met19730415006.jpg

1973. április 15. A tatai mezőgazdasági szakmunkásképző iskola zsokétanulói a fogathajtást gyakorolják az ügetőpályán. MTI Fotó: Kozák Albert

c_met19730701005.jpg

1973. július 1. Túzoktojások keltető gépben történő kikelési folyamatát felügyeli a telki Vadbiológiai Állomás egyik dolgozója. A keltetés során az embrió fejlődéséhez a fizikai tényezőket (oxigén, hő, nedvesség) és a mechanikai tényezőket (hűtés, forgatás) fajonként eltérő mértékben és szinten kell biztosítani. MTI Fotó: Kozák Albert
Vadegészségügyi Laboratórium néven 1968-ban jött létre a kutató intézmény, amely a Telki Állami Erdő- és Vadgazdaság (később Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság) keretében, Budakeszin kezdett működni. A kutatóhely kezdetben csupán üzemi jellegű feladatokat látott el, később azonban országos vizsgálatokat is végzett. Feladatkörébe tartozott az addig az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) keretében végzett vadtenyésztési kutatások fejlesztése, vadtenyésztési eljárások kidolgozása, a vadtenyésztés szakmai segítése, egy preparatórium üzemeltetése, az Országos Trófeabíráló Bizottság működési feltételeinek biztosítása, az állami erdőgazdaságok, valamint az állami vadgazdaságok vadegészségügyi ellenőrzése.

c_met19730702037.jpg

1973. július 2. Bogrács mellett sörözget két férfi a Hortobágyon. MTI Fotó: Kozák Albert

c_met19730720083.jpg

1973. július 20. Fürdőruhás diáklányok címerezik a kukoricát a Mezőhegyesi Állami Gazdaság kukoricatábláján. MTI Fotó: Kozák Albert

c_ny19730320005.jpg

1973. március 20. Olajbányászok beszélgetnek egy olajfúró torony mellett Szeged határában. MTI Fotó: Fényes Tamás

c_ny19730323021.jpg

1973. március 23. Mászókázó gyerekek Óbudán a Raktár utcai óvoda játszóterén, a háttérben toronyházak. MTI Fotó: Fényes Tamás

c_ny19730323026.jpg

1973. március 23. Építőmunkások mennek a munka végeztével Óbudán, egy panel szalagház előtt MTI Fotó: Fényes Tamás. SZÁMOMRA IKONIKUS FOTÓ! IMÁDOM! - Jtom

c_ny19730323038.jpg

1973. március 23. Óbudai asszonyok a tavaszi napsütésben egy kisgyermekkel. MTI Fotó: Fényes Tamás

c_ny19730403030.jpg

1973. április 3. Kőfejtő dolgozik a siklósi márványbányában, ahol rózsaszín, zöld és sárga márványt fejtenek. MTI Fotó: Fényes Tamás

c_ny19730509018.jpg

1973. május 9. Túrázók a magas-taxi turistaháznál. A turistaház a Börzsönyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szívében, 864 m magasságban, Magas-Taxtól 1,5 km-re a hegycsúcson található. Nevét a telepített közönséges tiszafa (Taxus baccata) növényről kapta. MTI Fotó: Fényes Tamás

c_ny19730524027.jpg

1973. május 24. Látogatók az újjáépített csősztorony tetején. Felállítására eredetileg 1844-ben került sor, ugyanis a tolvajok rendszeresen károsították a kőbányai szőlőket. MTI Fotó: Fényes Tamás
A Csősztorony Kőbánya Óhegy nevű részén található. A torony felállítására azután került sor, hogy a 19. század első felében tolvajok károsították a kőbányai szőlőket. 1844-ben épült Zofahl Lőrinc és Brein Ferenc tervei alapján, a kor divatos stílusával, a klasszicizmussal szembefordulva gótikus elemeket is felhasználtak rajta. Az épület a magyar romantika egyik legszebb emléke. Ma országos védettségű műemlék.

c_ny19730601003.jpg

1973. június 1. Lovas turisták a tatai tó partján, háttérben a vár. A tatai vár az Öreg-tó partján sziklára épült, délnyugati és északnyugati oldalán vizesárok védte, míg a többi oldalán maga a tó és ennek mocsaras része övezte. Az 1960-as években induló magyar lovasturizmus egyik kedvelt célpontja. MTI Fotó: Fényes Tamás
1955 óta a várban működik a Kuny Domokos Múzeum, amely a Komárom-Esztergom megyei múzeumi szervezethez tartozik. Kiemelt műemlék.

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4416683672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2021.09.09. 23:13:16

@J.László: BA, BD-BH - szövetkezetek és társadalmi szervezetek szgk-i (1958-1990)
BC - KMV személygépkocsijai (pártgarázs és protokollautók)
BI-BL motorkerékpárok (1988-1990)
BT-BY autóbuszok (1982-1990)

szekőcei 2021.09.10. 10:03:02

az ELZETT az nekem nagyon új infó volt - the more you know :D

köszi!

bioLarzen 2021.09.10. 12:08:31

@szeme közé, laposan!: Akkor ezek szerint már az általános iskolák felsőbb évfolyamain és a középiskolákban is voltak/vannak felnőttek :D

bioLarzen 2021.09.10. 12:10:46

@J.László: Főleg az a 10 év körüli BM-es lurkó durva... ;)

AtiSnatch 2021.09.10. 12:26:54

Dolgoztam egy keveset az Elzett-ben, de ezt nem tudtam :D

Nekem a hortobágyi Borsodis kép a kedvencem. :)

AtiSnatch 2021.09.10. 12:42:00

A gömbmászókát meg sosem fogom elfelejteni, a törés után rosszul összerakott könyököm mindig emlékeztetni fog rá. :,D

Eniee 2021.09.10. 14:50:19

Lányok bikiniben a kukoricásban - meg lehet szokni, nem nagy kunszt. Mi is igy jártunk, eleinte összevágott, de megszokta a bőr vagy mi..

Lányok gyümölcsöt válogatnak, lányok kempingeznek - csak nekem gyanús, hogy mindenki jó nő? Bár, lehetséges, hogy akkoriban ritka volt a fénykép, és csak a jó nöket fényképezték.
Zsokéiskola - mindig érdekelt, hogy hogy lesz az ember zsoké, de most már tudom hogy van erre külön iskola.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.09.10. 15:16:27

Az óbudai gömbmászókás képen látszanak a nyolcadik emeleti lakásunk ablakai! :) Jobbra lent pedig a Kerék utcai általános iskola egy kis szelete, ahová jártam. :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.09.10. 15:23:49

"Építőmunkások az óbudai lakótelepen" Nekem is feltűnt ez a fotó: a fiatalabbak unott arca, az öltönyben(!) dolgozó egyik értelmiségi munkás... Nem sikerült tökéletesen "szocialistára" az a fotó.

@Eniee: @5valve: Többször leírtam már itt, sokan unják is, hogy ezek a fényképek nagyrészt propagandafotók. Azaz a Párt kérésére, inkább parancsára, a mélykomcsi fotósok (az MTI-be (is) csak válogatott emberek tudtak bekerülni, nem a tehetség döntött) által készített, sokszor beállított "életképek", amik általában nem a valóságot, hanem annak szocialistára idealizált változatát ábrázolják (vagy csak a szép oldalát). Persze, ez megvolt nyugaton is, de az MTI fotói közül nehéz igazi, hiteles életképet találni. Sosem láttam még olyan fényképet pl. hogy a rendőrök ütik a hosszú hajú, véresre vert fejű csöveseket, vagy amik bemutatták volna a kitelepítettek hétköznapjait, élettereit stb...

@Club Sandwich: A kukorica címerezés híresen szívatós munka volt, aki előre tájékozódott, ilyen építőtáborba nem ment.... ;)

Billy Hill 2021.09.10. 15:33:31

@AtiSnatch: :-)

Volt még egy gyilkos mászókatípus, a hullám alakú, azt csak Diótörőnek hívták... Bár én pont egy kislányt láttam közé esni, miután járt a tetején, az még most is fáj (mármint a látvány is, és nekem!)...

metalex 2021.09.10. 16:34:58

Jó válogatás megint !
-1973. május 9. Túrázók a magas-taxi turistaháznál.@- én annak idején, valamikor a 80'-as évek elején jártam itt, a Nagybörzsönyi vándortábor útvonalába esett-akkor még/már nyitva volt. Nem ott aludtunk, csak két tábor között érintettük.
-1973. március 23. Építőmunkások mennek a munka végeztével Óbudán@ igaz ne éltem még akkor, de nekem ahatvanas-hetvenes évek munkásairól valahogy ez a kép él az emlékezetemben.... Nem tűnik annyira valóságtól elrugaszkodottnak.
A zakós meg nem feltétlen értelmiségi, van aki így járt, munkásként is. Ami még megmaradt, az a nadrágszíj helyetti madzag, néha több sorban is :-) Ja és mindez szandállal likacsos nylon trikóval.
-1973. augusztus 5. Kempingező fiatal lányok pihennek, olvasnak az Expressz ifjúsági tábor egyik négyszemélyes sátrában Miskolctapolcán. -Tiszafüreden aludtam ilyenben az ottani Expressz/későbbi Flotta kempigben- a camping még meg van, de a sátrak(benne világítás és konnektror) már nincsenek.

metalex 2021.09.10. 16:36:21

Billy Hill@ - meg a mászókák csúcsa, az Űrrakéta ! Indiánként is mindíg azt kelett elfoglalni a cowboyoktól :-)

metalex 2021.09.10. 16:44:18

Club Sandwich - Kerdeznem meg, hogy Böde Éva bugyiban jart a Lampartba do'gozni? :)
A jó kis üzemi női munkásruha, bugyi-melltartó nylon otthonka gyári viselet. Nyári gyakorlaton meg voltunk rémülve, hogy ha felnövünk nekünk is ez jut majd ? :-)(nem hordva, srácoknál fura lett volna akkor, ma már nem - otthon látva az asszonyon(:-)
A sütőre egyáltalán nem emlékszem, de a szelep tekerők, tuti, hogy valami máson is ott voltak, talán mosógép ?
Elsőre egész "modern" amerikásnak tűnik.

Rollende Landstrasse 2021.09.10. 16:54:05

Az Elzett kisvasút a "Tolató vonat" nevű készletben volt. A mozdony a két kocsit egy két kitérős, egy méter hosszú pályán rendezgette, míg a rugó ereje bírta. Volt egy "Rakodó vonat" készlet us, abban egy dízelmozdony egy kocsit mozgatott, melyről a pálya végén egy cső rakódott fel és le.

CSOKKI MÁLNA 2021.09.10. 17:03:54

A csősztoronnyal valszeg annyit értek el, hogy ezután éjszaka történtek a dézsmálások. Jól jött volna egy éjjellátó készülék a toronyban.:)

szeme közé, laposan! 2021.09.10. 17:09:39

@gintonic.azigazi: felsoroltál egy csomó helyet, ahol cigiztek. De ők eléggé fiatalnak tűnnek még és mégis bagóznak, ez volt nekem szembetűnő, nem az, hogy egy sátorban teszik.

Treff Bubi 2021.09.10. 17:27:37

Nagyon jó a képek textúrája, pont olyan kellemesen szemcsés, de még elég jól láthatók a részletek. Érdekes lenne tudni, milyen felszereléssel, filmekkel készültek.

SaturnV 2021.09.10. 18:14:23

@bioLarzen: Ezzel pont én is így voltam. Nagyszüleim gyógyszeresüvegeit nézegetve,sokáig agyaltam azon,hogyha az "RG" logó szerepel a dobozon,akkor miért Kőbányai Gyógyszerárugyár ? Nem tudtam összerakni sehogy. Persze ez az ókorban,a 80-as évek legelején volt még. Azóta megismertem a vállalat névadójának szomorú történetét...

Watchdog 2021.09.10. 18:23:57

@Club Sandwich: "Kerdeznem meg, hogy Böde Éva bugyiban jart a Lampartba do'gozni? :)"
Általában igen, de néha nem... :)

MostKomolyan??? 2021.09.10. 18:27:49

@bioLarzen @Club Sandwich : ... igaz a torony is "viszonyítás" kérdése. .... Minden relatív, ezt mondtam Albertnak-is annó. :D

@Fotósképző: Én pont azért szeretem az ilyen propagandafotókat, mert nagyon jól be lehet rajtuk mutatni az adott "rendszer" elnyomását. Ha nem lennének ilyen fotók, mert propaganda címszóval törölték volna, Te sem tudnád rajtuk keresztül elmagyarázni, mennyire beállított, megrendelt, idealizált állapotot mutatnak be. A legjobb ilyen a régi FilmHíradók vagy hogy hívták azokat a rövid össszeállításokat, ami mindíg a "nagy boldog szocializmust" építőket mutatja be. Gondosan beállítva az árnyékot mindíg a megfelelő helyre....

MostKomolyan??? 2021.09.10. 18:32:11

@metalex: Pedig sok ilyen sütő működik még ma is ... csak ott nem érdemes sötétedés után mászkálni az utcán ;)

Visceroid 2021.09.10. 19:23:37

Nahát ezekből sem maradt meg sok minden. Najó, a panelok. A rendszerváltás után még játszótéri mászókákat is összeszedték, ki tudja mi lett velük, gondolom a hulladéktelepen végezték.

hátramozdító 2021.09.10. 19:46:44

Köszönjük szépen, remek kör volt, bááár a Gagarin erőműben ott van az a lambéria, ami a civilizációnk bukásának csalhatatlan előjele... Maga a felfoghatatlan borzalom.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.09.10. 19:48:20

@Treff Bubi: Lehet, hogy neked tetszik, de szakmai szemmel nézve ezek a fotók eléggé az alját képviselik még az akkori minőségnek is. Nagy valószínűséggel a Forte színes anyagára dolgoztak a kollégák (esetleg ORWO, vagy szovjet), az akkori coccialista gépekkel és objekítvekkel. Ez utóbbiak között persze voltak jók is, de a nyersanyag az olyan volt, amilyen: pocsék. A szemcsék a nagy(obb) érzékenység miatt keletkeztek – tán 27 DIN-es, azaz 400 ISO-sak lehettek a negatívok. Ráadásul pár kép egyértelműen rosszul van exponálva, illetve néhányon látszik, hogy a laboros sem volt éppen kellően aktív: a színhőmérséklet és a megvilágítás is eltolódott nagyításkor.
Persze, látni kéne az eredetiket is, illetve az idő múlásával a színes képek mindig fakulnak (habár az MTI-ben elméletileg, plusz a szkennelés is befolyásolhatja a végeredményt, de ne ezeket a fényképeket vegyük etalonnak. ;)
Az akkori nyugati (Kodak, Agfa, Fujifilm stb.) nyersanyagok sokkal szebb, teltebb és élethűbb színeket produkáltak.

@MostKomolyan???: Az jó, ha te tudod, hogy milyen volt a valóság akkoriban, de sajnos, sokan, a fiatalabbak ezt nem tudják. Ezért kell felhívni a figyelmüket, hogy véletlenül se higgyék azt, hogy a szocializmus(nak nevezett bűncselekmény) TÉNYLEG ilyen "szép" volt.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.09.10. 19:51:05

@Fotósképző: Jav.: "habár az MTI-ben elméletileg szakszerűen tárolják a dokumentumokat.)"

Almandin 2021.09.10. 23:35:52

A Hárs-hegyi kép esetében van egy tévedés: nem a Hotel Európa magasodik a háttérben, hanem a Hárshegyi út magas lakóházai. Ma is megvannak.

plokmi 2021.09.11. 07:40:42

@bioLarzen: A magyar ember egyik jellegzetessége a tájékozatlanság. Az egész világképe abból áll, amit itthon lát és hall. Egy kicsit körül kellene nézni a nagyvilágban, most már itt van az internet. Meg fogsz lepődni, mi minden van amiről nem is hallottál eddig.

Tschoro 2021.09.11. 08:38:25

@szeme közé, laposan!: régen nem volt semmilyen korlátozás, kormeghatározás. És persze ilyen nagy választék sem

68nyara 2021.09.11. 09:05:07

@Eniee: Akkoriban még kevesebb volt az elhízott gyerek, voltak, de arányaiban kevesebben. Nem volt még internet, nyáron a gyerekek egész nap kint voltak, nem nagyon volt ülök otthon és nem csinálok semmit típusú elfoglaltság. Június 15-től a gyerekek csapatokban foglalták el a városi tereket, a faluban meg a rétet/erdőt. Mi általában lámpaoltásra találtunk haza, vagy ha gyanús lett, hogy látjuk a holdat. Addig ment a bunker építés a hegyoldalban, jó kis susnyás bokros részen (kullancs rulez), meg a strandra belógás. Na a bunker építés az valami népszokás volt, mindenkitől ezt hallottam, hogy akkoriban ők bunkert építettek. Ehhez az udvarunkból csórtuk a léceket, kartondobozt, plédet... A bunkerhez tartozott jelszó is, mert ugye nem lehetett csak úgy beengedni az ellenséget. Iszonyat mocskosak lettünk estére, de nem emlékszem, hogy tömeghalál lett volna belőle.
Na ilyenek miatt nem nagyon lett akkoriban sokakból kövér gyerek.

68nyara 2021.09.11. 09:19:15

@MostKomolyan???: Ign, beállított fotó a többsége. Akkoriban ezek a kommunizmus emberarcúságát és az elért eredményeket voltak hivatva bemutatni, a probléma, hogy ugyan akkor sok olyan dolog derül ki belőlük, amikre akkoriban fel sem figyeltünk. Pl. ezen a képen két dolog azonnal szembejön: nem volt igazi melós ruha (az indigókék melósöltöny már akkor is valami iszonyatosan ódivatú volt, pláne micisapkával, de jól láthatóan a többségen ez sincs, ahogy a munkavédelmis ma agyárgörcsöt kapna, hogy nincs sissakjuk (meg kesztyű, stb.) a másik, hogy nem volt öltöző, sehol nem tudtál átöltözni meló után. Bár nem is nagyon volt igény arra, hogy ne a dzsuvás, szar, festékes melóscuccban menjél haza. Süt az egészből az igénytelenség.

68nyara 2021.09.11. 09:21:11

@hátramozdító: Volt ebből egy műanyag változat, na az az igazi borzalom.

68nyara 2021.09.11. 09:28:48

@metalex: A rendszerváltás után ezeket a játszótereket elbontották, mert balesetveszélyesek voltak. Nincs már gömb, hullám, meg rakéta mászóka (a rakétamászókáról mindig az ovi jut eszembe, ahol nagycsoportban arról pont át lehetett mászni az ovival határos romos zsinagóga kertjébe az ovónénik nagy örömére, na az is e körüli időszak...) mint ahogy szétszedték a fa gerendűkból épült "várakat" is Valamikor volt egy ilyen a Göncöl utca/Tahi utca sarkánál a XIII. kerületben, nagyfateromékhoz közel. Mi sokat játszottunk azon, aztán már jóval a rendszerváltás után jártam arra, és már csak a domb maradt meg belőle. Ami érdekes, hogy a hinták azok nem veszélyesek, pedig emlékeim szerint az sokkal gyakrabban okozott agyrázkódást, mint a mászóka kéztörést. Persze volt néhány abból is.

Muzsikok közt 2021.09.11. 09:55:24

Itt a lakastol 200 meteren belul meg mindig van tobb retro gombmaszoka is....
De embert sose latok rajta

Muzsikok közt 2021.09.11. 09:56:08

@68nyara: De van, de van ! Gyertek Revkomaromba, ha gombmaszokat akartok latni.

gigabursch 2021.09.11. 11:19:25

De jó eresztés volt!
Abba ne hagyjátok!

gigabursch 2021.09.11. 11:24:10

@68nyara:
Nagyon sok van még vidêki kisvárosokban és nagyközségekben.

Cicás, űrhajó, földgömb, stb.

gigabursch 2021.09.11. 11:31:35

Elzett => nem tudtam. Köszönöm.
Lampart => tudtam.

Propfotók. Igen, azok. Mégis kordokumentumok.

Csősztorony. Elsőre valami zsebzsinagára asszociáltam. Aztán nem is lőttem mellé.

Megnyugtató, hogy sokunk anyukái nagyon jól néztek ki.

Túzok: gyakorlatilag a kihalás határáról hozták vissza.

Magas-Tax. Na, ezt a verziót még nem hallottam. Pedig jól ismerem a környék erdészeti és természetvédelmi szakember gárdáját. Na meg Királyréten Ákos bácsit, a büfést. (Vajon él még az öreg? Remélem jó egészségben van).

Címerező lányok: a j2 az nem fiú?

bioLarzen 2021.09.11. 12:02:49

@plokmi: A magyar ember másik jellegzetessége az ismeretlenül történő, bunkó vagdalkozás, és az interneten jól odamondogatás.

bioLarzen 2021.09.11. 12:04:09

@Frady Endre: Nem hiszem el, hogy nincs róla egy (vagy több) rememkmű ;)

bioLarzen 2021.09.11. 12:06:29

@Fotósképző: Az átkosból porpabandafotóra kiakadni olyan, mintha a századelőről a fekete-fehér képekre lenne valaki kiakadva, hogy miért színesek... Akkoriban az volt a természetes és megsszokott, oszt" jó napot ;) (és ezt most nem rád értem, hanem általában)

bioLarzen 2021.09.11. 12:09:01

@Billy Hill: Erre gondolsz?

i.pinimg.com/originals/74/d9/8e/74d98e4ae0e278a7e8813cb137fe326c.jpg

Ezen - legalábbis mifelénk - kizárólag a tetején, kézhasználat nélkül, fokról fokra végiglépkrdve volt "szabad" végisétálni, ha az ember fia/lánya azt akarta, hogy szóba álljanak vele a többiek :)

bioLarzen 2021.09.11. 12:15:23

@CSOKKI MÁLNA: Lehet, hogy volt rajta rendszeresítve egy reflektor...
(meg hát, éjjel akkoriban még elég nagy csend volt, a toronyból hallani is elég jól lehet, ugyebár... Aki úgy tud lopni sötétben szőlőt, hogy sem fényforrást nem használ, sem zajt nem csap - az meg megérdemli a zsákmányt ;) A valóságban meg nyilván rizikómentesebb volt adni egy húszast a csősznek, hogy 10 percig a másik oldalt kémlelje, és gyorsan leszedni 100 forintnyi szőlőt ;))

bioLarzen 2021.09.11. 12:16:17

@Watchdog: Érdekes, nekem mást mondott... :)

bioLarzen 2021.09.11. 12:19:47

@Almandin: Az Európát naponta láttam a 22-es buszról, lévén a gyerek- tini és kora-felnőttkoromat Budakeszin éltem. Jó látvány volt a távolból, amolyan kis "mini-Amerika" :)

bioLarzen 2021.09.11. 12:29:09

Ha mr mindenki önvallomásb baocsátkozik Elzett-ügyben: én valamikor tinikoromban tudtam meg a név értelmét, méghozzá azért, mert volt a lakótelepen, ahol éltünk, egy félnémet család, az egyik gyereküknek volt egy MZ-je, és állandóan "emcetnek" mondta. Aztán, amikor egyszer már csak megkédeztem, hogy miért nem "emzé", mint mindenki másnak, akkor magyarázta el, hogy hát a németben az nem zé hanem cet - ahogy például az Elzettet is "elcettnek" mondja az apja, merthogy az meg az L és Z betűk kimondott változata. Hogy honnan tudta, passz.
(Külön ciki volt, hogy akor már minimo calculo 10 éve tanultam suliban - meg már előtte oviban - németül, ezért tudtam jól, hogy a z németül "cet" de nem esett le, hogy az MZ-ben - és pláne az Elzettben - ott a Z...)

bioLarzen 2021.09.11. 12:39:54

Az Elzet mintájára: én a MiZo-ról tudtam meg nagyon későn, hogy a két alapító keresztneveinek kezdetéből (Mihály + Zoltán) lett összerakva.

impala 2021.09.11. 14:41:34

@Almandin: még jó, hogy előbb olvastam.
nekem már nem kell beírni, hogy téves a képaláírás.

duplasuzy 2021.09.11. 14:44:07

Az Európa Szállót 1-2 éve végleg lebontották. A képen látható társasházak viszont most is állnak. Szerintem.

duplasuzy 2021.09.11. 14:51:49

@Fotósképző: 1973-ban már elköltöztek a kitelepítettek.

duplasuzy 2021.09.11. 14:58:12

@Almandin: Budakeszi út-Pálos utca környéke.

Almandin 2021.09.11. 18:17:31

@duplasuzy: A Hotel Európa társasházzá lett alakítva. Amúgy nem is szerepelhet a képen, mert 1974-ben kezdték építeni.

Almandin 2021.09.11. 18:22:15

@bioLarzen: Szép homlokzatú épület. A magas lakóházak már kevésbé, de szép belőlük a kilátás. Más kérdés, hogy mennyire illenek bele a környék látképébe az ennyire magas házak. Szerintem nem igazán, nem kellett volna odaépíteni őket. Egy előnye van: ha valaki magas emeleten lakik, gyönyörű panorámában lehet része (mondjuk én nem mennék magasra lakni, mert onnan le is kell jönni, ha tűz van, problémás lehet).

Fikalnyik Eugén 2021.09.11. 18:24:14

@bioLarzen:
"Az Elzet mintájára: én a MiZo-ról tudtam meg nagyon későn, hogy a két alapító keresztneveinek kezdetéből (Mihály + Zoltán) lett összerakva. "

Még szerencse, hogy nem Szabolcs és Arisztid voltak...

bioLarzen 2021.09.11. 18:26:19

@Almandin: @impala: Már csak azért is biztos, hogy ezen épületek egyike sem az Európa, mert annak a tetején ott volt az a jellegzetes, minden oldalról jól látszó, vörös-alapon-fehér felirat: moderngyor.files.wordpress.com/2021/04/img_20190506_0094.jpg?w=756

bioLarzen 2021.09.11. 18:35:46

@Fikalnyik Eugén: :D
(A gyakorikerdesek-en is volt egy hasonló thread, ott többek között a Piroska/Csaba, Fann i/Szilárd és a Buda/Zita tulajpárosokat javasolták ;))

MIG-31 2021.09.11. 18:46:17

@bioLarzen: meg a "fauvé"=Volkswagen. Német tanárunk után tudtam meg, aki ráadásul echte német volt még az NDK-ból, d emár a rendszerváltás után tanított minket. Aranyom, a Ladát meg Ládának ejtette.

MIG-31 2021.09.11. 18:51:13

Nagyon jó válogatás! Lehetne nem csak évenkénti válogatás, hanem egyéb szempontok szerint is.
Az Elzett név eredetét én se tudtam.
A duplalámpás kocsi típusára rákérdeztem volna, de már megszakértették.
Propagandafotó, nem propagandafotó, akkor is kordokumentumok. A mai világban meg különben is, sokan facebookra meg instára nem raknak ki képet effekt meg módosítás nélkül.

MIG-31 2021.09.11. 19:44:29

@68nyara: Kicsit árnyalom a képet. A képek többsége propagandakép, vagy nevezzük úgy hogy beállított fotó. Ezt nem vitatom. Bár azért legyen bármilyen rendszer, ha mondjuk egy kiadványt szerkesztenek, akkor azért meg szokták nézni a képet amit beletesznek, vagy olyan képet csinálnak, ami esetleg szebben mutat az átlagnál.
A hozzászólásod többi része a festőmunkásos képről szól. "1973. március 23. Építőmunkások mennek a munka végeztével Óbudán, egy panel szalagház előtt"
A képen elöl lévő öt munkásból négyen munkásruha van, egyen kiszuperált zakó. Simán el tudom képzelni hogy az az egy lázadásból nem munkásruhában van. A válogatás több képén is látszik munkás, nem mindegyik ilyen ruhában van. 73-ban szerintem általános volt a kék munkásruha, mint a festőkön. Akkoriban semmiből nem volt akkora választék, munkásruhából sem. A cégek is sokkal kevésbé adtak az egységes arculatra, előfordult, de nem ez volt az általános.
Sapka: a 70-es években a svájcisapka gyakori viseletnek számított, apám akkoriban járt szakmunkásképzőbe, a gyakorlati öltözetük kötelező része volt a svájcisapka. Valószínű a képen lévő munkásoknak nem volt kötelező a sapka, vagy nem követelték meg. A 3 sapka nélküliből 2 hosszú hajú, beat frizurás, persze hogy nem vett hozzá sapkát. A munkahelyen simán lehetett rajtuk sisak (valószínű nem volt, ha szobát festettek minek is), a kép nem munka közben ábrázolja őket. Kesztyű detto, hazafelé menet minek lenne rajtuk, meg a kesztyűviselés se volt általános. Szintén nem tudjuk, hogy hova tartanak, a felvonulási épületbe átöltözni, a a felvonulási épületre szolgáló lakókocsiba, vagy irány haza, vagy irány a kocsma majd haza.

FOMA 2021.09.11. 19:49:05

@J.László: A BM autói - mint általában az állami szerveké - AI-s, és AJ-s rendszámúak voltak. Akadtak RA-s, és RB-s autók is a BM-nél a II. Főcsoportfőnökségnél (kb. a mai ORFK), bár azok jellemzően a rendőrségi járőrautókon voltak.

¿Qué tapas hay? 2021.09.11. 22:16:28

@Fotósképző: Mindazonáltal az MTI-gyűjteményben is vannak azért figyelemre méltó darabok. A kedvencem ez: archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-V3NXQzJVVm5lSGJXMWJRcU4rbzBVWnpVYlRDWGRRWFpoaGdlYjdjaktYWT0
Milyen géppel és milyen alapanyagra készülhetett ez a kép 1962-ben?
@szeme közé, laposan!: @Tschoro: A korlátozások pont akkortájt kezdődtek, tán 76-ban, vagy 77-ben. 14 év alatti gyerek nyilvános helyen nem dohányozhatott, illetve a trafikokban megszüntették a szálas cigaretta árusítását, ami a serdületlen kölykök legfőbb cigarettaforrása volt. Amúgy, amikor a középiskolát kezdtem, az osztálytársaim nagyobbik fele már dohányzott, 30-ból tizenheten (14 évesen!).
@FOMA: Szép összeállítás, mindemellett '73-ban az állami személygépkocsik AB-AL sorozata még csak az AG-nél tartott. AI-AJ az már a nyolcvanas évek. A BM-rendszámoknál még érdemes megemlíteni a Rendőrség és a Határőrség által egyaránt használt RF-et (tehergépkocsik, autóbuszok, vontatók), RK-t (motorkerékpárok) és RN-t (oldalkocsis motorkerékpárok).

Buncog 2021.09.11. 23:04:32

Ahogy anno a gyözelmi jelentéseket a nagyfilm előtti filmhíradó adta le a moziban, most ugyanezt a szerepet az M1/Duna Tv híradója tölti be.

plokmi 2021.09.11. 23:19:38

@bioLarzen: Szóval nem tudtad értelmezni a hozzászólásomat.
Igazából nem is vártam mást.

gigabursch 2021.09.12. 07:41:15

@Buncog:
Nem tudom mi ebben a nagy felismerés.
A világ összes sarkában az állami TV és Rádió mindig és minden nap ezt csinálta és csinálja. Még a híres-neves BBC is.

gigabursch 2021.09.12. 07:47:03

@plokmi:
Idéznék 2004-ből a nagy képességű AEÁ neki zseniket:
- Szerintem nem az USA a hülyék országa. Szerintem Európa az.
- hol van Irak? - mutogat a férjét, majd rábök Olaszországra - Szerintem itt.

Úgyhogy mielőtt hazánk aluliskolázottait csépeled - Nézz körül és tájékozódj!

Persze mondhatnék egy nagy képességű, műveltnek tekintett pápát is (ma már szentnek hívják, de ez is röhej), aki a teljes klérusával volt olyan buta, hogy megáldotta a Magyar Szent Korona _másolatát_!
Ennyit a műveltségről és a tudásról...

plokmi 2021.09.12. 11:57:36

@gigabursch: Akkor segítek egy kicsit, mert nagyon el vagy tévedve.
"@Club Sandwich: Falun már akár az 5 emelet is ;) "

bioLarzen 2021.09.12. 12:38:48

@MIG-31: Az építőiparban (is) simán előfordult, hogy kaptál egy - vagy 2, esetleg 3 - rend munkaruhát, aztán, ha valamiért azt már nem tudtad használni, akkor maszekba kellett megoldanod, míg nem tudtál újat szerezni. Volt olyan, aki azzal nyitott, hogy eladta az újonnan kapott munkaruhát, és sajátban nyomta (ismertem olyat, aki (kitalált összegek, csak szemléltető jelleggel) vett az ócskapiacon 20 forintért egy rend használt munkaruhát, a melóhelyen megkapta az újat, azt rögtön eladta 80 forintért - 60 forintot máris keresett, holott még egy percet nem dolgozott :D - a melóhelyen meg ugyan, kinek lett volna gyanús, hogy nem új a ruha rajta...) - lehet, hogy ez a tag is egy ilyen maszek "pótruhában" tolja...
(Lelehetne persze svarcmelós is, voltak akkoriban is bőven - de akkor gyaníthatóan aligha hagyta volna magát lefényképezni...)

bioLarzen 2021.09.12. 12:42:51

@plokmi: OK, kikötözködted magad, értjük. A képekkel kapcsolatban is van észrevételed/véleményed?

neet 2021.09.12. 12:45:35

Tök mindegy, h propaganda képek vagy sem (amúgy is jók!), ha gondolod, nézd meg a saját régi, ff képeidet, nagyítóval kell keresni rajtuk dagadt ember. Én 76-os vagyok, az osztályunkban (évfolyamunkban!) nem nagyon volt dagadt, talán 1 ducibb fiú meg egy töltött galamb lány. Most, a munkámból kifolyólag több osztályt is látok: minden osztályban vannak igencsak túlsúlyos gyerekek, és nem 1-2, több, és nem +5 kiló van rajtuk, hanem sokkal több. Kevesebbet mozognak (mindennapos tesi=muhaha), de főképp a sok szemét a baj, amit megesznek. 0 tápanyagértékkel csillió kalória, ez a baj. Plusz a nem-mozgás, teló-simogatás.
Nézz körül a munkahelyeden, a postán, a bankban: milyen arányban látsz fitt-túlsúlyos embert?

Ha még lenne mezőgazdaságunk, mehetnének a fiatalok nyaranta 1-2 hétre "munkázni", (és nem a kamu köszi-pontokat gyűjteni pár szék ki- és becipeléséért) lehet, megbecsülnék utána, amijük van, és hogy még tanulhatnak. Nem sírom vissza a kommunizmust, még mielőtt, de tény, hogy voltak benne rulez dolgok (pl bunker, de sok más is).

Elkényelmesedtünk, ez van. Én is inkább ágyban alszom, mint sátorban, ettől függetlenül annak is megvan a maga romantikája.
Csapongok itt össze-vissza. Ezek ugrottak be a képekről.

gigabursch 2021.09.12. 14:16:33

@plokmi:
Segítek:
Tették egy finoman szólva is bunkó, leminősítő megjegyzést. Emiatt nyitottam ki a szemedet.

68nyara 2021.09.12. 15:20:50

@MIG-31: Látom nem éltél abban a korban. A munkaruha igánytelen volt, a svájcisapka egy elbaszott "kötelező" darab volt, ami szintén baromi igénytelen volt már a hetvenes évekre, hát még a nyolcvanasra. De, a munkásparadicsomban persze proli melósnak kellett kinézni, mert az volt az elvárás. Öltöző nem volt, sehol az építkezéseken, mint ahogy munkavédelmi sisak se nagyon. Egyszerűen a munkavédelem a béka feneke alatt volt. Ennek részben ittuk is a levét még a kilencvenes években is. Tudod, amikor már mindenhol a kicsit is ésszerűbb világban rendes statikus kötelet használtak a biztoisításhoz és ipari beülőt a magyar szabályozás még mindig a bőr biztonsági övet és a kenderkötelet írta elő kötelező jelleggel. Nem lehetett direkt erre a célra gyártott karabínereket használni, mert az nem volt szabványos. Ez csak egy picikét volt anakronisztikus és mellesleg veszélyes gyakorlat.
De mondom tovább is. Az az öltöny nem azért volt azon a fickón, mert ő lázadt, hanem mert igánytelen volt, elhasznált egy régi öltönyt az ecseriről sokszor. Az volt az átlag. Igénytelen volt az ország vezetése, és a "dolgozó tömegek" is. Május elsején sör virsli a majálison és ennyi elég volt nekik, hogy ne nyissák ki a szájukat. Teljesen általános volt a szarul kivitelezett panelház, hibák százait vették jegyzőkönyvbe az átadáskor, amiket persze soha nem javítottak ki. A hőszigetelésről és a tisztességes fűtési rendszerről csak álmodhattál, nem a távfűtés önmagában nem az, ahhoz kellene normálisan szabályozható rendszer is, na az nem volt, mert "a melósnak úgy is jó lesz". Igényelhettél Trabantot és Wartburgot, ja és Ladát is, 15 év várakozással egy tökéletesen szar és életveszélyes autót (de, a nyolcvanas évekre ezek már azok voltak) mert "a melósnak az is jó lesz". Folytathatnám még, de nem teszem. Az a helyzet, hogy akik megélték azt a kort és nem csak annyit láttak belőle, hogy 3,60 a kenyér, az utálja mint a szart. Lehet itt nosztalgiázni, én is azt teszem, de ne akarják már megmagyarázni nekem, hogy akkor minden jobb volt, és az volt az élhető rendszerek legjobbika. Nem, az egy halom szar volt.

Nem, fekete melős nem volt akkor, volt helyette KMK, ha még ez mond valamit nektek. Mindenki "dolgozott".

gigabursch 2021.09.12. 15:28:24

@68nyara:
Biztos fiatalabb vagyok nálad, de nem felejtem el, hogy 1984-ben nem mehettünk külföldre nyaralni, mert egy rohadék tetű apámról jelentett. Útlevél repült...
Mentünk vizitúrázni.
S a szarházi ismét jelentett, hogy most jöttünk még külföldről.

plokmi 2021.09.12. 15:33:42

@bioLarzen: "értjük" Vicces. Mi ez a királyi többes. Az emberek felett állónak képzeled magad?
Szimplán csak a saját hozzászólásodat kellene értelmezni. Ez nem bonyolult feladat.

bioLarzen 2021.09.12. 16:01:24

@plokmi: Szóval a poszt tartalmával kapcsollatban ezek szerint nincs mondandód. Akkor számomra totál lényegtelen is, amit írsz - úgyhogy Szűrés. Kellemes őszt ;)

MIG-31 2021.09.12. 16:26:34

@68nyara: Amit én leírtam, annak köze nincs ahhoz, hogy ki mennyi idős, vagy melyik korban élt. Tisztában vagyok az akkori építőipar teljesítményével és minőségével.
Még csak a mostani hozzászólásod lényegét se vitatom, a nagyjával egyet is értek.
Azért gépeltem az előző hozzászólásomban hosszasan, most már látom feleslegesen, mert egyetlen képről le lehet vonni olyan következtetéseket, amik egyáltalán nem biztos hogy igazak. Aztán ha valaki akarja megérti ezt, ha akarja nem, ennyi.
Újra csak azt tudom mondani, abból hogy a szobafestő munka után festékes ruhában megy a dolgára, nem következik hogy adtak vagy nem adtak a munkásnak munkavédelmi sisakot... A kettőnek köze nincs egymáshoz. Szobában való festéshez nem kell sisak.
Most más a helyzet, de ma sem egyforma. Nem vitatom hogy ma többféle munkaruhát lehet kapni, amilyet a cég szeretne olyat vesz a dolgozóinak. Van olyan munkahely ahol megkövetelik a céges egyenöltözéket, és van ahol nem.

MIG-31 2021.09.12. 16:39:13

@bioLarzen: Tisztában vagyok vele. Le is írtam az előbb válaszként. Senki nem vitatja hogy a poszt időszakában egyrészt hiánygazdaság volt, tehát munkásruhából is sokkal kisebb volt a választék, mint most. Másrészt talán az igényszint is alacsonyabb volt. Igen, azt hiszem 50 évvel ezelőtti állapotokat nem lehet mai szemmel nézni. Meg autóból is, meg szerszámokból, cipőből is kisebb választék volt.
Azért akkor is volt különbség munkahely és munkahely között. És az emberek között is, ami az egyéni igényességüket illeti. Például az általam említett időben a szakmunkásiskolában gyakorlaton kötelező volt a svájci sapka, de apámon mondjuk ezt követően soha az életben nem volt svájcisapka, pedig munkásként élte le az életét. Vagy például a falunkban pont 72-73 körül adták át egy olyan sertéstelepet, ahová belépni csak fekete-fehér öltözőn át lehetett, teljes fürdés és ruhacsere után, mindez természetesen központi fűtéses épületben. Miközben ugyanebben az időben a falu házai közül sokban még nem volt fürdőszoba. És nem gondolom azt, hogy igénytelenségből nem volt fürdőjük otthon.

68nyara 2021.09.12. 17:41:31

@MIG-31: Az, hogy volt e igányes ember akkoriban, azt nem is vitatom. MInt ahogy azt sem, hogy voltak "mintagazdaságok" ahol volt valamiféle szinvonal. A probléma az igénytelenséggel az volt, hogy a rendszerbe volt kódolva. Nem kisebb választék volt mondjuk munkaruhából, hanem volt egy féle. De a baj nem az volt, hogy volt egy féle, mert ha az egyébként kivló és praktikus, akkor ki foglalkozik vele? Nem, a baj az volt,hogy képtelenek voltak más szemlélettel nézni a világra. Tervgazdaság volt, ami a hiánygazdaság eufemisztikus elnevezése. Az volt a baj például a munkaruhával, hogy az 1952-ben jó volt, tehát most is jó mentalitás uralkodott. Csak közben eltelt 20-30 év és nem követték a fejlesztéseket, az új technológiákat. És ez igaz volt a munkaruhától az autókig mindenre. Amivel nem az a baj, hogy régi megoldás, mert például a tojástartó baromi régi, mégsem kell egy újat tervezni, mert funkionálisan tökéletes. De könyörgöm, egy olyan anyag ami minden csak nem kényelmes, egy olyan szabás ami minden csak nem praktikus és kényelmes, és olyan "imperialista" újítsok mint például a cipzár teljesen kívül esett a látóterükön, vagy a festőknek a kezeslábas ami például százszor jobb ahhoz a munkához, de péládul egy villanyszerelőnek lehet, hogy jobban megfelelt volna egy olyan nadrág ami erős és nagy zsebek vannak rajta? Ne adj isten a szerszámos öv? Nehogy már. Nesze neked az egyen kék MUNKÁSruha, mintegy védjegye a proletárhatalomnak. Miközben a hanyatló nyugaton mindezek már elérhetőek voltak? Meg kellett volna változtatni hozzá az államrendet? Még csak az sem, csak kellett volna egy kis fantázia és igéynesség. Na az nem volt nekik. De mondok jobbat, miközben odaát már rég pormaszkot használtak egy csomó munkához, szilikózis, miegymás miatt, addi gitthon még hírből sem. A szocialista munkás hallhatatlan.

MIG-31 2021.09.12. 18:04:32

@68nyara: a szocializmus sírásója gazdasági értelemben szerintem a verseny és az érdekeltség mesterséges kikapcsolása volt. Ezért tehette meg akkor például egy autógyár, hogy semmibe veszi a vevő igényét, mi is befizettünk anno az új Skodára, bejelöltük színnek hogy piros és sárga. 3 év múlva jött az értesítés, hogy át lehet venni a kocsit, van kék és zöld. Persze hogy elfogadta mindenki, 3 év várakozás után. Tudta az autógyár hogy akármilyen minőséget szállít, akkor is el tudja adni a kocsikat, mert akkora igény van rá. Ugyanígy ha egy vállalat veszteséges volt, az állam támogatásként jóváírta nekik a veszteséget. Ki az aki ezek után törte volna magát, konfliktusokat vállalt volna mondjuk egy cégvezetésben. Olyan abszurditás is csak a tervgazdaságban létezett, hogy a csavargyár tonnatervet kapott, azt M30 csavar gyártásával teljesítette, a gyárakban meg nem volt csavar, nemhogy még minőségi csavar.
Ahol meg tudták oldani az érdekeltség megteremtését, ott egyből máshogy mentek a dolgok.

ferry999 2021.09.12. 18:23:29

Látom, mindenki csak olyan helyen dolgozott , ahol a munkavédelmi oktatást egyből szerszám- és munkaruha vételezés követte. :D
Sok esetben a munkavédelmi oktatás kimerült egy aláírásban, aki mellé be lettél osztva, annak a szerszámaival dolgoztál, abban a ruhában, amit hoztál magaddal, vagy amiben jöttél. A próbaiddő után kaphattál saját szerszámokat, munkaruhát. (Igaz annak a kihordási ideje a belépés napjával kezdődött).

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.09.12. 19:06:06

@gigabursch: @MIG-31: Éppen az a lényeg, hogy a propagandafotó és a dokumentarista fotó nem ugyanaz. Az előbbi hamis, az utóbbi igaz. A propagandafotó legfeljebb csak részletekben lehet kordokumentum (ruházatok, járművek stb. ábrázolása), de a szocializmusban sokszor abban sem (nem volt mindenkinek olyan szép ruhája, autója stb.). És csak akkor, ha a megfelelő _tudás_ és _tapasztalat_ szűrőjén keresztül nézzük. Mint ahogy @68nyara: is megfogalmazta: "Akkoriban ezek a kommunizmus emberarcúságát és az elért eredményeket voltak hivatva bemutatni". Perzse, nem minden fotó propaganda céllal készült akkor sem, de nagyon sok igen. Na, ezeket nem szabad elhinni és erre kelel felhívni a maiak figyelmét. Nagyö sokan szeretnék az akkori időket valami nagyon szép és értékes időszaknak bemutatni még ma is, meghazudtolva a valóságot.
@68nyara: "Lehet itt nosztalgiázni, én is azt teszem, de ne akarják már megmagyarázni nekem, hogy akkor minden jobb volt, és az volt az élhető rendszerek legjobbika. Nem, az egy halom szar volt."
+1! Na, pont erről van szó!

@duplasuzy: Igen, ezt tudjuk mindannyian. De ki beszélt itt 1973-ról? Én biztosan nem.

@¿Qué tapas hay?: nehéz megmondani ma már, hogy egy fénykép mivel és milyen nyersanyagra készült. Régebben sokat jártam az MTI-be fényképekért, és nagyon sok, tényleg szép és jó fotót találni (főleg az 1970-80-as évektől, amikor már nem csak a párttagság számított a felvételnél). A linkelt fotó szerintem a fentebb már említett Forte nyersanyagra készült valami szocialista géppel (Praktica inkább) és nyersanyagra, mivel másra, mással nem magyon volt lehetőség akkor fotózni. Az MTI-be az 1980-as években kerültek Nikonok (meg sok más szerkesztőségbe is, állami beszerzés volt), meg Hasselbladok (a profibbaknak). Előtte azzal dolgoztak, amit a Varsó Szerződés engedett... A film és a papír volt a gond mindig, mert míg jó gépeket be lehetett így-úgy szerezni, de a nyersanyag már problémásabb volt, főleg vállalati mennyiségekben.

MIG-31 2021.09.12. 19:30:07

@Fotósképző: Igazad van, már csak azért is mert a hozzászólásaid alapján neked ez a szakmád is.
Teljesen hiteles képet a korról már csak azért sem lehet levonni fotók alapján, mert nem volt minden egyforma, nem volt mindenki egyenlő, ahogy te is írod: "nem volt mindenkinek olyan szép ruhája, autója".
Nincs olyan hogy mindenki új házban lakik, ilyen sose volt és nemis lesz soha, nincs mindenkinek autója, stb.
A szocializmus kellős közepén lefotózhattál ugyanabban a faluban egy frissen elkészült, a korban fullosnak számító családi házat, meg egy düledező vályogházat is, meg a két véglet közti házat is. Mind a kettő a valóságot mutatja. És megteheted ezt ma is. Na persze amikor a faluról csináltak egy kiadványt már nemtudom milyen évfordulóra, akkor azért egy új utcarészlet fotóját rakták bele.
Ha valaki csak a szép részét látja, mást nem, és háttérinformációi sincsenek róla, mert csak válogatott képet filmet látott mindig, s semminek nem nézett utána sose, na az ilyen jut el odáig hogy ez vagy az maga volt a földi mennyország.

Azért itt a válogatás 24 képéből is van jó néhány ami szerintem full átlagos és semmi propaganda nincs benne. És van ami felfogható propagandafotónak .
Egy műemlék épület fotója mondjuk melyik kategória? Ha szép állapotban van akkor propaganda, ha lelakottabb akkor dokumentarista?
Komolyan mondom, ha ráérek véleményezem mind a 24-et ebből szempontból, és be is írom ide. :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.09.12. 20:42:17

@MIG-31: Nyilván a legjobb arcát mutatja mindenki, ha bemutatkozik, de ez nem is feltétlenül propaganda., inkább reklám. Azt sosem állítottam, hogy _minden_ itt (vagy az MTI-ben) látható fénykép propaganda célokra készült volna, de amit bemutatnak és ahogy azt bemutatják, az összességében hamis képet ad a valóságról. Ugyanis, amint írtam korábban is, hiányzik a mérleg másik oldala (gyakoratilag teljesen): a "szép szocialsta élet" árnyoldalait is bemutató fotóanyag. Már pedig ebből is volt bőven...

MIG-31 2021.09.12. 22:07:47

@Fotósképző: Értelek.
Az MTVA fotóarchívumot- ahonnan ez a válogatás is származik- néha nézegettem, de nem túl sokat, nem naponta, még hetente sem, tehát a tartalmának a töredékét láttam. Így a véleményem közel se lehet teljes. De ha így visszagondolok, nagyjából átlagos helyzeteket bemutató fotók vannak, vagy átlagnál jobbak, ún. beállított képek, nevezhetjük propagandának is. Gondolom a sötét oldalt nem örökítette meg a hivatalos fotózás.

Ez a konkrét válogatás is átlagos, vagy átlagnál jobb, amolyan idilli képeket tartalmaz. De például az esztergomi országút, a lékhalászok, a túzok keltető, a kőfejtő egyáltalán nem propaganda.

bioLarzen 2021.09.12. 22:35:57

@MIG-31: Ha esetleg úgy jött le, hogy vitatkozok azzal, amit írtál, akkor rosszul jött le.

Club Sandwich 2021.09.13. 02:06:39

@68nyara: "A szocialista munkás hallhatatlan." Hat, ha nem beszel, akkor biztosan az :)

Club Sandwich 2021.09.13. 02:11:37

@gigabursch: "Címerező lányok: a j2 az nem fiú?"

Hm, nem kizart; bar ha az egesz brigad tyukokbol allt, mit keresne ott egy kakas, nemigaz? :) Mindenesetre, ha fiu, ha lany, neki volt egyedul nemi fogalma arrol, hogy mit kell ilyen helyre magara venni...

68nyara 2021.09.13. 08:43:25

@Club Sandwich: A szocialista munkás nem beszél. A beszéd veszélyes, mert az ellenség mindent hallhat. A szocializmus viszont halhatatlan. :)

TrebronC 2021.09.13. 09:30:05

@Vájett Törp: Az első blikkre nekem is az 1500-ös ugrott be, de nem egyezik a kormány, az 1500-ösben nem volt fejtámasz az ülésen. Az ajtókárpit nem volt ilyen színben, Az 1500-ösnek két ablak spriccelője volt, itt csak egy van. A motorháztetőn a levegő rés kivágás máshogy néz ki, a hűtőrács pedig krómszínű volt és nem fekete. És végül az 1500-öst csak 1973 végén kezdték el gyártani, így nem lehetett 1973 nyarán belőle Balatonfüreden.
Ez egy VW K70-es
www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fwww.autonavigator.hu%2Fcikkek%2Fjubilal-a-golf-es-a-passat-kozos-ose%2F&psig=AOvVaw3N2Nz6iDTtRZNtLCtJM8TV&ust=1631604575975000&source=images&cd=vfe&ved=0CAsQjRxqFwoTCPjemOu2-_ICFQAAAAAdAAAAABAJ

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2021.09.13. 18:09:42

Az építőipari munkások, zsineggel megkötött gatyában egy cseppet hitelesebb kép, mint az olajmunkások, full tiszta ruhában. :D

plokmi 2021.09.13. 20:18:04

@gigabursch:
"Tették egy finoman szólva is bunkó, leminősítő megjegyzést."
Az általam használt jelző (ha nem tudod mi a nyelvtanban a jelző akkor ne is olvasd tovább) :
- tájékozatlanság
Ebben ugyan mi a sértő?
Ellenben te lebunkózol? Ember kajál már a fejedhez!!!

"Emiatt nyitottam ki a szemedet. "
Nyitogasd más szemét. Senki emberek ne akarjanak észt osztani!

Részemről vége.

¿Qué tapas hay? 2021.09.16. 16:56:27

@gigabursch: @Club Sandwich: Nem, a kékinges is lány, bár elég szegletes arca van.. A nagyfelbontású képen jól látszik: archivum.mtva.hu/images/watermark/MTI-FOTO-WWs5RHY3d3ZYejhXMzhxUDRTaHd6Zz09

Club Sandwich 2021.09.17. 00:32:45

@¿Qué tapas hay?: Igen eselyes. A mogotte jobb felul bikinizo Rozikanak biztos kellemes elmeny volt az esti furdo :D

queenagi 2021.09.21. 09:20:27

@metalex: Én a parádi üveggyárban döbbentem le ezen a ledér viseleten, férfiak félmeztelenül, volt akin volt egy rendes nadrág, de olyan is, aki, utólag visszagondolva, csak ez klottgatyában volt, nők: melltartó-bugyi otthonka. Aszittem, hogy csak ott volt (más gyárat nem láttam belülről), mert ott baromi meleg volt a kemencék mellett, azt meg kell hagyni.

¿Qué tapas hay? 2021.09.21. 19:18:38

@queenagi: Abban az időben (tán a kilencvenes évekig), minden olyan üzemben ahol meleg vagy párás levegő volt, a nők ilyen munkaruhában dolgoztak. Elég sok ilyen hely volt, pl. fonoda, szövöde, konyha, sütöde, mosoda, nyomda, másolóüzem stb.) A nehézipari üzemek nagyrészében a darukezelők nők voltak, ők ugyanezt a munkaruhát hordták. Aki nem tudja elképzelni, hogy hogyan működött ez, viszonylag egyszerűen: az asszonyok elmentek utcai ruhában a gyárba, az öltözőben átöltöztek munkaruhába, majd a munkaidő végén tusoltak, felvették az utcai ruhát és hazamentek.
süti beállítások módosítása