Vetélkedők egykor

2020. december 02. JTom

A Magyar Televízió vetélkedői anno mindig rengeteg nézőt ültettek a képernyők elé. Könnyű volt nekik mondhatnánk, hiszen kezdetben csak egyetlen csatorna létezett az országban, ám a kollektív emlékezetben a mai napig élénken élnek ezek a műsorok. Sok esetben már nem is tudjuk mi volt ezeknek a kvízműsoroknak a menete, de ugye mindenki hallott már a Kapcsoltamról, az Elmebajnokság "villamosszékéről" vagy használta azt a szófordulatot hogy "nem nyert hangszórót", mert ezt is egy tévés vetélkedőnek köszönhetjük.

f_ny19800127006.jpg

1980. Vitray Tamás műsorvezető-riporter a Kapcsoltam stúdiójában. MTI Fotó:Fényes Tamás

Idézzük most fel - a teljesség igénye nélkül, tényleg csak röviden - a szocialista éra tévés vetélkedőinek listáját! Honnét indult és hová érkezett, elérkezett-e valahová ez a műfaj nálunk a rendszerváltásig, vagy inkább a kereskedelmi televíziók megindulásának időszakáig?

Az MTV állandó adásának 1957. május elsejei kezdete után nem kellett sokat várni az első, televízió által közvetített vetélkedőre. 1958. június 17-én vívták a nem túl fantáziadús 'Csak könyvsorsjeggyel' címűt a Fővárosi Operettszínházban, aminek a fődíja egy akkoriban kb. egy fél évi fizetésbe kerülő tévékészülék volt. A játék nyertese pedig nem volt más, mint a fiatal, zeneművészeti főiskolás Antal Imre, aki nem gondolhatta hogy később negyven éven át meghatározója lesz a magyar televíziózásnak. Olyan hasonló művészeti vetélkedők követték egymást a szocialista kultúra jegyében - a könnyed szórakoztatást még mellőzve -, mint az első televíziós stúdióból közvetített játék a 'Vajh ki ő?' vagy a 'Ne nevess korán' és a 'Zenés fejtörő'. Ezen időszak televíziós játékait a korai 'szocialista felfogás a népi kultúráról' jellemezte. A népnevelés 'tévés szintjén' - hiszen ne feledjük ez egy korai médiumnak számított a mindenkit napi szinten befolyásoló újságok mellett - a komolyzene, a költészet és az egyéb irodalom élvezett elsőbbséget. Nyoma sem volt akkoriban a műsorokban olyan fogalmaknak mint a leleményesség, az ügyesség, az átlagember átlagos műveltségének próbatétele vagy - ne adj isten! - a szerencse.

f_fri19800121016.jpg

1980. január 21. Antal Imre műsorvezető a Magyar Televízió II-es stúdiójában. MTI Fotó: Friedmann Endre

1961-ben hirdették meg és 1962-ben tartották az első 'Ki mit tud?'-ot, ami sikerét a változatos kategóriáknak köszönhette. Ahogyan a Csinibaba című filmből is tudhatjuk: a győztesek jutalma egy helsinki utazás (szigorúan 'S'-el a helsinki szóban) és szereplés a Világifjúsági Találkozón. Itt figyelhetett fel a közönség olyan nevekre, mint Bakacsi Béla (ének), Angyal János (parodista), Hacki Tamás (füttyművész), Koncz Zsuzsa (ének) vagy Kern András (paródia). Az 1962. évi második 'Ki mit tud?'-on pedig például Sztevanovity Zorán (dalénekes), Szegedi Molnár Géza (parodista), az 1965-ösön pedig például Ungár Anikó bűvész került az első helyre. 1968 volt a 'Ki mit tud?'-ok történetének csúcsa; a harmadik elődöntő után több mint százezer szavazat érkezett a versenyzőkre, ami akkor elképesztő mennyiségnek számított. A rendszerváltásig nyolc 'Ki mit tud?' került a képernyőkre és azon kevés műsorok közé tartozott, amit azután is folytatni tudtak. A hatvanas években olyan azóta elfelejtett kvízműsorokat is láthattak mint az 'Irodalmi klub', az 'Oszkár tudja', a 'Filmbarátok Köre' vagy a fiatal esztergályosok versenyét 'Ki minek mestere?' címmel.

f_ri19680510008.jpg

1968. május 10. Gálvölgyi János a Ki mit tud? harmadik elődöntőjének felvételén a Bolgár Kulturális Egyesület székházában. MTI Fotó: Patkó Klári

Komoly tévés próbálkozás volt az 1962 és 1983 között megrendezett 'Ki miben tudós?'-sorozat is, amelyben biológiában, földrajzban, történelemben, fizikában, kémiában, irodalomban, matematikában hirdettek győztest. Az első és második helyezettek mentesültek az egyetemi felvételi vizsga alól.

Érdekes színfoltként említhetjük az 1964-től 1982-ig öt ízben megrendezett 'Riporter kerestetik' című vetélkedőt, amelynek tétje nem volt más, mint tévés és rádiós posztok betöltése. Ebben a sorozatban fedezték fel például Horvát Jánost, Moldoványi Ákost, Wisinger Istvánt, Feledy Pétert, Déri Jánost vagy Csurgay Juditot. Az 1967. évi riporterverseny döntőjén - telefonvonalak híján - elektromos energiafogyasztók bekapcsolásával szavazhatott az ország, ennek mérésével hirdettek győztest!

f_kk19670530007.jpg

1967. május 30. Riporterjelöltek, köztük Wisinger István (az interjúalany), válaszolnak Megyeri Károly műsorvezető kérdéseire, a Riporter kerestetik tévés vetélkedőműsor helyszíni közvetítése előtt a Transzvill kultúrházban. MTI Fotó: Kovács Gyula

Amire többen emlékezhetnek még az - az 1968 decemberében kezdődött - budapesti kerületek nagyszabású vetélkedője, a 'Fekete-fehér – igen, nem', a klasszikus játék helytörténeti és helyismereti tematikával. Majd 1970-ben következett a 'Pályabelépő' című sportriporter-pályázat, amire több mint ötezren jelentkeztek és ezen debütált többek között Knézy Jenő.

f_bn19760509201.jpg

1976. május 9. Knézy Jenő (j) és sportriporter kollégája Novotny Zoltán a KISZ IX. Kongresszusán a fiataloknak szervezett vidám sportvetélkedőn. MTI Fotó: Benkő Imre

A hetvenes évek közepétől felmerült új tévés koncepció szerint könnyedebb, szórakoztatóbb, inkább az átlagműveltségre támaszkodó, mintsem speciális magas szintű tudást elváró kvíz- és vetélkedőműsorok kaptak zöld utat, amik még több nézőt ültettek a készülékek elé.

1976 és 1977 új vetélkedői közül kiemelkedik a 'Most mutasd meg!' (ami a klasszikus activityre épült), az igen népszerűvé vált - az egykori jégkorongozó Egri János által vezetett - 'Lehet egy kérdéssel több?' (ebben osztogatta a Videoton minihangszóróit és a műsoronkénti fődíj pedig egy egy évre kihelyezett Videoton színes televízió volt) valamint a Vitray Tamás által felkarolt - a 'Riporter kerestetik' műsorban feltűnt vegyészmérnök - Vágó István televíziós barkochbája a 'Van benne valami', ami szintén évtizedes karriert futott be.

m_mor_2022686.jpg

1978. május 12. Vágó István szerkesztő-műsorvezető a Magyar Televízió stúdiójának kamerái előtt. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

KVÍZMESTEREK- avagy a szórakoztatóosztály műsorvezetői

Vitray Tamás

Az MTV nagy öregjét keveseknek kell bemutatni, 1958-ban már képernyőn volt, angoltudása segítségével kerülhetett volna a sportosztályra de egy meghiúsult disszidálási kísérlete miatt évekig csak külsőzhetett. Miután visszakerült, 50 évig meghatározója lett a sportműsorok készítésének. A sportközvetítések mellett több vetélkedőt vezetett, ezek egy részét teljesen maga találta ki. Ilyen volt például a 'Kapcsoltam' és a rendszerváltás utáni 'Hogy is van ez?'. Két örök nézői kérdés fémjelezte a 'Kapcsoltam' adását: utálja-e egymást Vitray és Rózsa? és hogy miért adta át a sikeres műsort Vitray? Az első kérdésre a korabeli válasz 'nem' volt, ám azóta a műsor TV2-es feltámasztásánál a kétezres években megromlott a viszony a két tévés között. A második kérdésre hogy miért adta át a programot Rózsának, Vitray 2012-ben így felelt: "Huszonegy adást csináltam belőle, de akkoriban váltam, és a két fiam láthatása mindig vasárnapra esett. A Kapcsoltam élőben ment vasárnap este, így magánéleti okokból adtam le." Vitray Tamás 80 évesen még a DigiSportnál dolgozott, jelenleg egy újabb válás utáni nyugdíjas évet tölti.

f_ny19800127030.jpg

1980. január 27. Vitray Tamás a Kapcsoltam című kvízműsor stúdiójában ül. MTI Fotó: Fényes Tamás

 

Egri János

Érdekes szereplője volt az MTV-s kvízeknek Egri János, aki kimértségével, higgadtságával hamar sokak kedvencévé vált. Egri azon kevés magyar sportolók közé tartozott, aki Nyugat-Európában profiként játszhatott valutáért, már a hatvanas évek elejétől! 1962-től a francia Grenoble csapatában jégkorongozott és az 1968-as téli olimpián, amit ott rendeztek, az MTV-nek segített be a francia nevekkel és a sportolók bemutatásával. 1972-től már intenzíven segített a televíziós közvetítéseknél, többek között a jégkorong világbajnokságon és a müncheni olimpia ökölvívó számaiban, kommentátorként. Az 1972-től induló vetélkedőknél gondoltak újra rá és vállalta a megmérettetést. Többek között a 'Játék a betűkkel', a 'Lehet egy kérdéssel több?', az 'Elmebajnokság, az 'Aki mer az nyer', a 'Melyiket a három közül?', a 'Kérdezz! Felelek!' és a 'Keresztkérdés' fűződik nevéhez. Egri a kereskedelmi televíziózástól már teljesen távol maradt, nyugdíjazása óta kerüli a nyilvánosságot.

f_fri19821222030.jpg

1982. december 22. Egri János, az "Elmebajnokság" című televíziós vetélkedő sorozat szerkesztő-műsorvezetőjeként. MTI Fotó: Friedmann Endre

 

Vágó István
A jól kereső utazó vegyészmérnökre Vitray Tamás figyelt fel a Riporter kerestetik műsorában, Vágó kiesett ugyan az elődöntőben, de Vitray úgy gondolta helye van a tévében. Az ő hívására sok hezitálás után került egy kvízműsor élére, amit aztán rengeteg követett. Vágó István a kereskedelmi televíziókban teljesedett ki igazán, legnézettebb műsora a "Legyen Ön is milliomos" hárommillió nézőt is képernyők elé ültetett fénykorában, ám korai vetélkedői is rendkívül kedveltek voltak (Mindent vagy semmit, Fele sem igaz, Van benne valami, Játék határok nélkül). Kvízprofesszornak is nevezik a médiában, amit ő egyáltalán nem bán. Alapítója a szkeptikus klubnak, ami a babonák, az ezotéria és az áltudományok ellen harcol. Jelentősebb baloldali politikai szerepvállalása az 2010-es években kezdődött.

f_fri19811003017.jpg

1981. október 3. Vágó István vetélkedőt vezet a Hazafias Népfront budapesti és VIII. kerületi bizottsága rendezvényén, melyet Béke-Barátság-Szolidaritás címmel tartottak a Múzeum Kertben. MTI Fotó: Friedmann Endre

 

Rózsa György

Mindenki "Gyurikája" 1965-ben szerepelt a képernyőn először: kaposvári fiatalokkal nyert az irodalmi színpadon, később az egyetem elvégzése és egy fél éves leningrádi kitérő után az ifjúsági műsorok szerkesztőségében (gyerekosztály) folytatta pályafutását, emlékezhetünk rá az "Idesüss!"-ből is. 1980-tól került a szórakoztató főosztályra, olyan meghatározó műsorokban szerepelt, mint a 'Kapcsoltam', a 'LEG-LEG-LEG', a Skála valamint a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság által szponzorált 'Legyen szerencsénk' vagy az utánozhatatlan 'Csepű, lapu, gongyola', aminél jobb hagyományőrző, hungarikum-támogató dolgot azóta sem talált ki senki. Botrányos válását az MTV szép bemondónőjétől Szádvári Gabriellától, aki bundalopásba (vagy még inkább csempészetbe??) keveredett - bulvársajtó híján - agyonhallgatta a média, de a pesti emberek szokás szerint jól értesültek voltak. Szádvári nem sokkal később öngyilkos lett.

f_mor19850416056.jpg

1985. április 16. Rózsa György műsorvezető, szerkesztő a Legyen szerencsénk című új játékos vetélkedőműsor felvételén a Magyar Televízió stúdiójában. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Az 1978-ban debütált, sikeres, több fordulóban megrendezett népzenei vetélkedő a 'Röpülj, páva!' mellett abban az évben Egri János második kvízműsorát kapta 'Játék a betűkkel' címmel, ami a világon csaknem mindenhol ismert Scrabble magyar tévés verziója volt. Később indult a 'Keresztkérdés' című műsora, amiben tulajdonképpen egy óriási keresztrejtvényt fejtettek meg a játékosok.

f_kk19740702001.jpg

1974. július 2. Egri János, a Játék a betűkkel című vetélkedő játékvezetője, Hlatky Zsuzsa rendezővel (j) a TV-stúdióban. MTI Fotó: Kovács Gyula

1980-ban Vitrayval kezdték, de 21 adás után az ifjúsági osztályról érkező Rózsa Györggyel folytatták a legendássá vált 'Kapcsoltam' című első élő (!), telefonos (!) műsort, amit vasárnap esténként sugároztak, rendkívüli nézői visszhanggal. Sikeréhez hozzájárult hogy azonnali készpénzt lehetett nyerni és Gálvölgyi János paródiája is (aki mellesleg a Lehet egy kérdéssel több és a Van benne valami című műsorok elé is állított görbe tükröt). A műsorral kapcsolatban rengeteg nézői pletyka keringett, Rózsa György kényszeres vízivástól kezdve, göndör haján át a két műsorvezető vélt rivalizálásáig.

1981-ben indult Vágó István új, tréfás nyelvi kvízjátéka a 'Fele sem igaz!', amelyben két csapat (ismert emberek és amatőrök) fejtették meg ismert kifejezések eredetét, valódi jelentését. Vágó már rutinos műsorvezetőként ült a kvíz asztalához.

Egri János talán legfelejthetetlenebb műveltségi vetélkedőműsora 1983-tól ültette képernyő elé vasárnap délután nézőit. Az 'Elmebajnokság'-ban egy sötét, addig szokatlan miliőben ült egymással szemben a műsorvezető és a játékos, aki egy - a nézők által csak "villamosszéknek" nevezett - ülésben foglalt helyet, amire színes lámpák és pontszámkijelző volt applikálva. Az általános műveltségi kérdések fordulója mellett a játékos saját érdeklődési köréből elkészített 15 kérdésre is várták a helyes válaszokat a nyereményhez, mindezt időre.

elmebajnoksag-7.jpg

1983. Egri János egyik játékosával az Elmebajnokság stúdiójában

Az 'Elmebajnokság' sikerét mi sem bizonyítja jobban hogy elérhető az M3 oldalán (jelenleg is vetítik a műsorfolyamban) és eddig több százezren nézték meg újra.

Az Elmebajnokság egyik fennmaradt epizódja:

Az Elmebajnokság további, fennmaradt adásai az M3-archívumában

A rendszerváltás után néhány évvel elindult kereskedelmi televíziók is műsorra tűztek néhány komoly, nagy tömegek számára készült kvízműsort és vetélkedőket. Ezek nagy része azonban már licensz alapján került a képernyőkre és teljesen leegyszerűsödtek, mondhatni elbutultak (Szerencsekerék, 100-ból egy, Piramis, Bezár a bazár, stb.). A legutóbbi időben előfordult az is hogy egymás formátumait koppintották a legnézettebb csatornák. Ezen műsorok vezetéséhez nem szükségesek nagy formátumú kvízmesterek vagy komolyabb, esetleg lexikális tudás. Egy egykori villalakó nímand is megoldja a dolgot, mert a külföldi licensz teljesen megszabja a műsor szereplőinek teljes mozgásterét, egészen a ruházatig bezárólag. Például az 'Áll az alku' táskás vetélkedőjében a műsorvezetőnek kell bemutatni a játékost, az magáról nem beszélhet.

Talán borítékolható hogy nem lesznek ezek a műsorok a kollektív emlékezet részei negyven év után úgy ahogyan a Kapcsoltam és társai voltak.

 

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek! Karácsonyi ajándéknak még nem késő!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5616281292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2020.12.03. 03:35:54

Jó kis cikk volt, köszi!
Imádtam a tévés vetélkedőket - főleg az általános ismeretséget igénylőeket. Mádai Péter, Dr. Héthy Apor, Schlett István neve szerintem nem csak nekem vésődött örökre az emlékezetembe :) mindig csodáltam, hogy az internet előtti időben hogy a csába lehetett ennyi tudást, tényt, adatot egyrszt a fejükbe tömni, másrészt ott is rtartani...

bioLarzen 2020.12.03. 03:37:26

Ha valaki esetleg ismer a Lehet egy kérdéssel több? bármelyik adásáról a neten elérhető videót, léccilécciléccccciiiiiii!!!! :)

gigabursch 2020.12.03. 06:33:23

Kétségkívül jó műsorok voltak.
Erényük volt, hogy nem minden nap folytak a TV-ből.

Head Honcho 2020.12.03. 06:56:42

Bennem gyerekfejjel leginkább Egri János nívós műsorai maradtak meg emlékként. Bele is lesek majd az említett archívumba.

5valve 2020.12.03. 09:16:36

Vágó István mintha Sthal Judittal is össze szűrte volna a levet? Úgy rémlik....

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.03. 11:48:08

@bioLarzen: abban nem egy vakolatlan (klinker?)tégla fal előtt ült? úgy rémlik...

bioLarzen 2020.12.03. 12:49:39

@JTom: Az eredeti díszlet valóban az volt de, ha jól csal az emlékezetem, az évek során többször is változott. De egy fillért nem mernék rátenni, hogy ez tényleg az, leginkább azért tippelném azt, mert a többi Vitray-műsorra még annyira sem tudom ráhúzni :) De vitray milliónyi műsort vezetett akkorian, lehet, hogy ez egy ilyen alkalmi műsor volt, amire már aa kutya sem emlékszik 40 év távlatából... Az tény, hogy a díszlet nem túlgondolt :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.12.03. 18:02:49

"elektromos energiafogyasztók bekapcsolásával szavazhatott" - azta! Komoly technikai megoldás!

Nekem mindannyiuk közül a kimért, tárgyilagos Egri János volt a kedvencem. Bár valószínűleg ezzel a stílussal a kereskedelmi tévék képernyőjén nem lett volna nyerő.

Bérgyilkos Bohóc 2020.12.03. 18:34:43

Rózsa Gyuri az "Idesüss"-ben? Az Szuhay Balázs és Verebély Iván műsora volt tudtommal.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.03. 18:42:22

@Bérgyilkos Bohóc: személy szerint én is emlékszem Rózsára az Idesüssből (a többiekre is, meg Gálvölgyi is volt benne)
ja és a wikis oldalán is megtalálható a munkái között

Bérgyilkos Bohóc 2020.12.03. 18:51:01

@JTom: Fura, mert egyik kedvenc műsorom volt amit mindig néztem, de Rózsa nem maradt meg bennem. Lehet, hogy csak néhány adásban volt, vagy nem tudom.

nincs1agy 2020.12.03. 18:54:30

Egri ezzel a testalkattal hogy lett hokis? Azt hittem , azok mind nagy drabál állatok.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.03. 19:03:24

@Bérgyilkos Bohóc: a klasszikus Szuhay-féle felállásban nem volt benne szerintem sem

Ehetetlen Odó 2020.12.03. 19:04:22

@kugi: A "Gyula vitéz télen-nyáron" filmben is meg van örökítve a hálás utókor számára.

efi 2020.12.03. 19:18:35

@bioLarzen:
Nekem meg az rémlik, hogy "nyert egy piros hangszórót".

ezt a szemetet... 2020.12.03. 21:07:12

Ez a gunyoros, lenező stílus, ami rendre megjelenik mindenhol, ahol a gengszterváltás előtti időről van szó... Hogy ez milyen gusztustalan.
Azok a vetélkedők általában igényeltek némi műveltséget, ami évtizedek óta nem jellemző...

Gézabá 2020.12.03. 21:25:24

@nincs1agy: Ha jól tudom, kapus volt.

bioLarzen 2020.12.03. 22:50:43

@Gézabá: Azt hiszem, nem. Egyrészt van emlékem egy képről, amit még fiatalon láttam újságban Egriről, még mint aktív hokisról (nem olyan régi cikk, szerintem valami múltidéző írás lehetett a 80-as évek végén), és úgy emlékszem, azon mezőnyszerelésben volt. Illetve - bár ez nem bizonyít feltétlenül semmit - az öregfiúk-meccseken mindig mezőnyben játszott.
Na, mielőtt leokéztam a beküldést, még mentem egy kört a neten - bár nem találtam hivatalos forrást arról, milyen poszton játszott, egy vele készült 2018-as interjúban ezt mondja:
"Ezzel kapcsolatban is eszembe jut egy régi történet: a Vörös Meteorral a Ferencvárossal játszottunk a bajnoki címért, nekünk a döntetlen is elég volt a végső győzelemhez. Kenderesi elkorcsolyázott, beadta, rálőttem, Pozsonyi ügyetlenül mellényúlt, Raffa beugrott a kapu elé és a mellével kivédte."
Vagyis, vélhetően tényleg mezőnyjátékos volt.

(A cikk(érdemes elolvasni): www.jegkorongszovetseg.hu/multidezes-egri-janossal)

bioLarzen 2020.12.03. 22:52:12

@efi: Na, ez meg nekem maradt ki - és, mivel a kornak megfelelően természetesen fekete-fehér tévénk volt, nem is emlékszem a hangszórók színére - max. arrra, hogy fehér tuti volt :)
Így, kollektívben csak összehozzuk a tutit :)

bioLarzen 2020.12.03. 22:56:46

@nincs1agy: Nem feltétlenül - Gretzky pl. sosem volt ez izomkolosszus... (hokisok között) még csak átlagosnak se mondanám... pl: pbs.twimg.com/media/EF_rThPX0AEi5fj.jpg
Aztán mégis, mekkora ikon volt ;)
(A drabálság akadályozná a fürgeséget és agilitást, ha belegondol az ember...)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.03. 23:34:49

@ezt a szemetet...: nem tudom melyik cikket olvastad, de ebben semmi ilyesmi nincs. ezeken nőttem, fel szeretem.
a maiak szarok.
olvasd el még egyszer.

nincs1agy 2020.12.03. 23:44:24

@bioLarzen:

Hát Gretzy azért 183 cm és 84 kg volt. (A BMI mutató alapján túlsúlyosnak számítana.:)

www.eliteprospects.com/player/9678/wayne-gretzky

Egri a 11. kép alapján inkább egy alacsony-középmagas vékony pasinak tűnik nekem.

Gézabá 2020.12.03. 23:51:52

@bioLarzen: Igazad van, a Nemzeti Sport oldalán én is találtam egy cikket (2012), abban van egy kép amin a Grenoble mezében van, na az nem kapus szerkó.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.12.04. 00:29:01

Gyerekként nem érdekeltek az itt listázottak, de felnőttként egyedül Egri Jánost tudom tisztelni. A tévés pályafutása alatt mindig profi volt, jó műsorokat vezetett nagyon jól és amikor bejött a nagy nyugati hányadék média az összes agysejtölő, proliknak szánt músorával, ő nagyon jó érzékkel visszavonult. Ezt mondta is akkoriban egy interjúban (nem szeretne ilyen tévéknél szerepelni, ez nem az ő világa). Volt szerencsém akkoriban rendszeresen látni is személyesen (kb. 30 méterre laktunk egymástól), sosem láttam rajta semmilyen kivagyiságot, gőgöt (mint annyi más kortársánál). Egyébként tudtommal mai napog hokizik hobbiszinten hetente kétszer.
A többiekről, az igazi vérkomcsikról inkább nem szólok egy szót sem.

gigabursch 2020.12.04. 06:06:56

@nincs1agy:
Ami azt illeti, olyansportolóknál, aki erőállóképességi sportot űznek a BMI egy roppantul használhatatlan vacak.

Legjobb példa talán Kolonics Gyuri (Isten nyugosztalja) 177 cm-hez volt 84 kg.
Igaz a mellbősége a háta miatt 140 cm felett volt, de hát ilyet a BMI képtelen kezelni.

S lehetne menni a vizilabdázókra, sífutókra, stb...

nincs1agy 2020.12.04. 11:08:44

@gigabursch: Én pl. a gimiben 183 cm-hez 81 kiló voltam. Mindenki meg volt lepve a mérlegelésnél, mert a külsőm alapján kevesebbnek gondoltak.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.12.04. 11:30:17

@Ehetetlen Odó: Köszi az infót! Pedig láttam azt a filmet, de ez most nem rémlik belőle. Sebaj, legalább megnézem újra. :)

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2020.12.04. 12:13:45

Nagyon jó volt nosztalgiázni! Cserébe én is említek egy játékot. Csak a végén írom a címet, addig tippeljetek. Az országban mindig két város küzdött egymással. Az egyik helység sportcsarnokát csak nők, a másik településen csak férfiak töltötték be. Így oldották meg a feladatokat. A címe: Ti és mi.

bioLarzen 2020.12.04. 12:38:52

@Fotósképző: Isten ments, hogyy Egri Jánost fekkletítsem, mert tényleg jelentős és tisztelletre méltó figura volt a magyar tévézésben - személy szerint én mindig is szerettem a higgadt, kimért, megfontolt jellemet a képernyőn - és abszolút elhiszem neki, hogy nem akart részt venni a rendszerváltás utáni kertévés dolgokban - de azért hadd jegyezzem meg itt csendben-halkan :) hogy akkoriban tagja voltam egy olyan egyetemi barááti körnek, akikkel előszeretettel jártunk tévés (és más) vetélkedőkbe; azó társaság egyik lánytagja szerepelt az egyik utolsó Egri-vetélkedő (Kérdezz, Felelek!) utolsó felvételi napján felvett egy adásában - és elmondása szerint Egri nagyjáából félszenilis üzemmódban nyomta végig, rengetegszer kellett leállni, mert elfelejtette a játékosok nevét (akik mellesleg névtáblát viseltek...), kihagyott sorokat a felolvasott szövegekben, ilyenek... Egy korábbi kollegám pár évvel később annál a cégnél dolgozott, akik anno a jatek.hu weboldalt tolták, ő is találkozott Egrivel, mert egy olyan online játékot akartak csinálni, amihez ő adta volna a nevét meg tán kontentet is - és, bár ő is azt mondta, hogy Egri egy jófej úriember volt (ezzel nagyjából mindenki egyetért, aki ismerte/ismeri), bizony már nem volt mindig 100 százalékos, ha odafigyelésről volt szó.
Mindkét esetben a 90-es évek mássodik feléről-végéről beszélünk.

bioLarzen 2020.12.04. 12:40:10

@nincs1agy: Akkor lehet, hogy nem ugyanazt értjük a "drabális" alatt... Nálam a képen látható alkat semmiképpen nem illik bele.

bioLarzen 2020.12.04. 12:41:09

@Ehetetlen Odó: És, abban még Vitray is feltűnt, ugyebár ;)

bioLarzen 2020.12.04. 12:42:16

@Jumbóka: Erről még sosem hallottam. Ez hol/mikor ment?

bioLarzen 2020.12.04. 12:58:16

Ha már egyéb vetélkedők említése... szerepel a cikkben a Ki miben tudós - nem tudom, ki emlékszik, hogy tán a 80-as évek végén vagy a 90-es években, volt egy Krimiben tudós című próbálkozása a magyar tévének. A lényege az volt, hogy minden játékosnak levetítettek egy rövid (tán negyedórás - 20 perces?) krimitörténetet (ezek főszereplője nyomozóként Antal Imre volt), a játékosnak pedig a filmben elrejtett jelek, nyomok alapján rá kellett jönnie, ki a gyilkos. Ehhez, mintegy kihallgatásként, kikérdezhette a szereplőket is. Szerintem nagyon pöpec műsor volt, kár, hogy nagyjából totál törlődött az emlékezetből...

A másik vetélkedő, amit mindenképpen érdemes megemlíteni még, a 90-es évek terméke volt: a cikkben is emlíített, tévés Horváth János által jegyzett Öt kicsi indián című műsor. Akik nem emlékeznek rá vagy nem nézték/éltek (esetleg túl kicsik voltak még) akkoriban: az alapötlet az volt, hogy meghívtak a stúdióba öt, egymást korábban nem ismerő átlagembert (illetve, egy adás erejéig öt ismert embert), akik életében volt egy közös pont, egy apróság, ami összekötötte őket. A játékosoknak beszélgetniük kellett, és így kellett közösen rájönniük, mi ez a közös dolog. Időnként kaptak segítséget egy bejátszás, helyszínen előadott dal/vers/színdarabrészlet vagy a műsorvezető által adott info/tárgy képében. SPOILER: volt olyan társaság, aki az kötött össze, hogy midnannyian a margitszigeti bringóhintó-klub tagjai voltak; egy másik adásban csupa olyan nő volt, akiknek a második (nem használt) keresztneve Paula volt; az egyik ötfős társaság mindegyik tagjának portréja ki volt rakva egy híres fényképész budapesti stúdiójának kirakatába, olyanok is szerepeltek, akiket korábban a vizirendőrök kimentettek a vízből - és olyan csapat is volt, akik ugyanabban a híres cukrászdában voltak törzsvendégek (ez volt a híres embereket felvonultató adás). Imádtam ezt a vetélkedőt, kár, hogy nem sok adást élt meg.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.04. 13:00:37

@bioLarzen: @Jumbóka: valamikor a hetvenes évek végétől rémlik, úgy látszik nekem sem ütötte meg az ingerküszöbömet. melyik műsorsávban adta a TV?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.04. 13:02:36

@bioLarzen: visszanézheted az m3-on. a minap láttam egy részt éppen.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.04. 13:03:08

@bioLarzen: mármint az indiánost, nem a másikat, pedig az is jól hangzik

gigabursch 2020.12.04. 17:01:20

@nincs1agy:
Nekem a 174 cm mellé volt 78-80 kg a versenysúlyom.
Igaz, Kolóval szemben én nem jobbos, hanem balos kenuslegény voltam.
Ehhhh, régen volt...
Azóta a gravitáció lejjebb húzta a súlypontomat.
:-/

gigabursch 2020.12.04. 17:06:44

@Jumbóka:
Ez nem is rémlik.

@bioLarzen:
A krimisről van valami halvány emlék, de a másikról nem is hallottam.

butyko 2020.12.04. 17:29:06

Halványan emlékszem egy olyan,tudás alapú játékra ,amit a Hilton Casinoból közvetítettek. Talán Antal Imre volt a műsorvezető?

bioLarzen 2020.12.04. 17:49:01

@JTom: Kiru!
Köszi az infót!

bioLarzen 2020.12.04. 17:50:44

@butyko: IQ kaszinó volt a címe.

axolotl77 2020.12.04. 18:54:13

Árulja már el valaki, hogy mit lehetett kezdeni annyi hangszóróval! Mert volt játékos, aki többet is nyert egy műsorban.
Meg egyáltalán! Miért hangszóró volt a nyeremény?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.12.04. 20:25:08

@axolotl77: A Videoton volt a szponzor, és a vetélkedőben vigaszdíjként adott a műsorvezető egy kis (autó?)hangszórót a játékosnak.

Én is hozzáteszek egyet az igen részletes és gondos felsorolásból mégis kimaradtakhoz: Telitalálat. A kockás papíron játszott "torpedó" játékot ez ismertette meg, és a vetélkedőben műveltségi kérdések megválaszolásával lehetett lövési lehetőségeket szerezni. A "talált, elsüllyedt" akkor került a kiszólások közé.

Nemrég hallgattam meg Hofi Géza egyik nagyon régi lemezét, amelyen sok más mellett pár percig parodizálta a 'Fekete-fehér – igen, nem' című vetélkedőt. Kisgyerek voltam még akkor, már nem is emlékeztem arra, hogy ebben a vetélkedőben, a paródia alapján, sakkmesterek játszottak egy nyilvános partit, és a játékosok valahogy a lépéseknek megfelelően kaptak kérdéseket. A magyar vetélkedők ilyen furmányos ötletekben is különböztek az azokban a korokban játszódó amerikai filmekből megismert ottani vetélkedőktől.

bioLarzen 2020.12.04. 21:43:55

Erről a Telitalálaatól még nem halottam... ez mikor ment? Azért kérdem, mert már alsós koromban vígan torpedóztunk, és a "talált, süllyedt" bejelentés is használatban volt - és ez vígan a 70-es években történt, azelőtt, mielőtt elkezdtem volna vetélkedőket nézni a tévében.

bioLarzen 2020.12.04. 21:48:13

@axolotl77: "Árulja már el valaki, hogy mit lehetett kezdeni annyi hangszóróval!"

1.) amennyit akartál, azt használhattad - a többit
2.) elajándékozhattad
3.) eladhattad
4.) megtarthattad tartalékba, ha valamelyik tönkremenne ;)

Más idők voltak, az ember nyert valami ilyesmit, örült neki - ha látta közvetlen hasznát, ha nem ;) A többi vetélkedőben nyerhető kisplasztikák, faliszőttesek, vázák stb. se voltak szebbek/hasznosabbak :) A Van benne valamiben aztán végre tényleg hasznos/értékes cuccokat is lehetett néha nyerni... néha :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.12.04. 22:11:25

@bioLarzen: Azt nem állítottam, hogy okos volt. Egy sportolótól ezt amúgy sem várja az ember, őt sem ezért szerették.. Azért a játék a tetűkkel, izé betűkkel vezetéséhez nem kellett sok ész, valljuk be. ;)

@axolotl77: Annak idején nem sok autóban láttam ilyen gömb alakú, narancsszínű hangszórókat a kalaptartón. Pedig ez volt a menő szoci divat (mivel más nem jutott). ;)

¿Qué tapas hay? 2020.12.04. 22:45:48

@axolotl77: Amennyire emlékszem, egy játékos legfeljebb egy hangszórót nyert vigaszdíjként, ha bizonyos számú kérdés megválaszolása után esett ki.

bioLarzen 2020.12.05. 11:47:22

@¿Qué tapas hay?: Én is így emlékszem. De mehettél többször is, illetve a családból többen is játszhattak ;)

bioLarzen 2020.12.05. 11:48:34

@Fotósképző: Egri alapból okos volt - amit írtam, az inkább arra vonatkozott, hogy az idő előrehaladtával azért már megkopott kicsit a felfogóképessége - ha érted, hogy gondolom ;)

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2020.12.06. 10:57:00

@gigabursch: @bioLarzen: @JTom: Valóban a 70-es évek vége, akkor még általános iskolába jártam. Ha jól emlékszem péntek este volt a Híradó után. De a Google-ben se találok rá közvetlen utalást, csak egy iskolaújságban, egy a játék reinkarnációjára való áttételt. Zeneiskolába is jártam különórára, és volt egy feladat, ahova hívtak is bennünket. De akkor a mi városunkban éppen a lányokat sorsolták ki, így kimaradtam.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 11:00:26

@Jumbóka: én az arcanumban turkálva találtam róla néhány nyomot (műsorkezdés, megyei lapokban játékfelhívások, ilyesmi)
mert ahol a google tudása véget ér, ott kezdődik az arcanum

bioLarzen 2020.12.06. 12:00:34

@Jumbóka: Ma is tanultam valamit... Köszi!

Namely 2020.12.06. 19:10:10

Vágó és Vitray holtversenyben a legirritálóbb tv-s majmok, akiket valaha láttam, a pontos definíció rájuk a "tudálékos f*sz". Gálvölgyi nagyon jó volt, Rózsa a szerethető ripacs, Antal közepes, a többit nem nagyon ismerem, de elviselhető (így utólag nézve).

fareszjó 2020.12.06. 19:10:39

@bioLarzen: Az indiánosra én is emlékszem, szerintem szombatonként volt műsoron, nagy bőrkanapékon ültek a játékosok, és mindig nagy megkönnyebülés látszott az arcokon, ha rájöttek a megoldásra:)

fareszjó 2020.12.06. 19:22:43

Mindegyik műsorvezetőnek volt olyan vetélkedője, amit láttam, az életkorom miatt főleg a nyolcvanas évek végén és a kilencenes évek közepén készültek kötöttek le. Amit rendszeresen néztem, az a Vágó István féle Kerékbár, és a Játék Határok Nélkül, ami kilóg ebből a műfajából.

bioLarzen 2020.12.06. 20:04:03

@fareszjó: Pontos leírás :)
(A díszket egyébként egy stilizált könyvtárszoba volt)

gintonic.azigazi 2020.12.07. 00:01:42

@bioLarzen: en szerepeltem benne 1984ben. Tevelen volt, Ocseny-Izmeny volt a ket vetelkedo falu.

axolotl77 2020.12.07. 13:46:09

@bioLarzen: Mivel én is a szocializmus gyermeke vagyok, ebben igazat kell adnom neked. Ha adtak valamit, akkor nem fanyalogtunk, hanem örömmel fogadtunk bármit.

axolotl77 2020.12.07. 13:49:31

@¿Qué tapas hay?: Nekem viszont határozottan úgy rémlik (kis ellentmondás, ugye), hogy egy játékos több hangszórót is nyerhetett. És ez a kérdés már akkor kisgyerekként is megfogalmazódott bennem, hogy minek ennyi. Azért azt már akkor is láttam, hogy önmagában csak a hangszóró nem egy működőképes valami.

bioLarzen 2020.12.07. 14:51:31

@axolotl77: Halványan, de én is úgy emlékszem, ahogy Tapas kollega: a hangszóró amolyan "vigaszdíj" volt annak, aki már az elején (bár vélhetően nem a legelső kérdésnél) kiesett.
De tényleg halvány az emlék - többek között ezért is lenne jó, ha meglenne még valami belőle... de, a jelek szerint vagy nincs, vagylegalábbis a neten nem elérhető.

bioLarzen 2020.12.07. 14:54:36

@axolotl77: Na ja, az még nem a fogyasztói és jóléti társadalom volt... :)

(A mai napig befigyel a szekunder szégyen, amikor eszembe jut, hogy még bőven a 80-as évek vége felé is élt a népszokás, hogy pl. a Balatonnál nyaraló magyar családok gyerekei járták a strandot, és a nyugatnémet/osztrák/egyéb nyugati strandolóktól elkunyerálták az ÜRES sörösdobozokat - sőt, nem ritkán a szemeteseket is végigtúrták... Országimázs :)

MIG-31 2020.12.07. 18:54:07

@bioLarzen: Mi is gyűjtöttük az üres sörös és üdítős dobozokat anno, én lehettem talán 5 éves, a bátyám meg 8. Utána évekig megvolt a szobánkban a szekrény tetején, a pár évvel idősebb unokatestvéremnél szintén. Hát ugye ami ritkaságszámba ment azt gyűjtöttük. Ma meg sajna sokan arra nem veszik a fáradságot, hogy a kukába dobják az üres üdítős/sörös dobozt.

MIG-31 2020.12.07. 18:57:25

@fareszjó: Csak én nem látom a felsorolásban a Játék határok nélkült?
Amúgy örök nyári emlék hogy néztük a tévében, és a közvetítők Gundel takács Gábor és Geszler Dorottya, és a főbíró Pöti. :) :) :)

AdmiralRobert 2020.12.07. 19:11:53

@MIG-31: Nem Pöti volt a főbíró, hanem Döni :) "Megszólalt Döni sípja." De én is nagyon szerettem azt a műsort.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.07. 20:48:47

@MIG-31: inkább a rendszerváltás előtti műsorokra fókuszáltam a cikkben, a JHN 1993-tól ment

bioLarzen 2020.12.08. 01:48:36

@AdmiralRobert: Döni Pötió :)
Jó buli volt a Játék határok nélkül, én is szerettem.
Mondjuk, szerintem az igazi a 70-80-as években volt, amikor tényleg leginkább falusi-kisvárosi csapatok voltak, és még a nagyobb városok csapataiban is egy csomó átlagosnak tűnő játékos volt, nem csupa atléta. szerencsére a YouTube-on egy csomó ilyen epizód fent van. És, a jugók pl. már a 80-as évek második felében vígan részt vettek benne...
(Illetve, hasonlóan élvezetes még sztem az angol változat - "It's a knockout!" - amiben 3 város csapata mérte össze a tudását - ilyen is van fent egy csomó. Nyilván sokkal kevésbé csilivili, de sokkal őszintébbek)

bioLarzen 2020.12.08. 01:50:57

@MIG-31: Nono, a sörösdobozok helye szigorúan a konyhában, fent, a gázcsövön sorakoztatva volt :D

axolotl77 2020.12.08. 10:29:43

@bioLarzen: Ezek a műsorok már mind odalettek. "A régi jó dolgokból mára már nem maradt semmi!"
A mágnesszalagok annyira értékesek voltak, hogy egy idő után letörölték a felvett műsorokat. Úgy olvastam, hogy ez nem csak a szoci világban volt így, mert a BBC is csinálta éveken keresztül. A pénz ott is nagy úr volt.
Pl. ha találsz a neten Nem kell mindig kaviár-epizódokat, azok úgy kerültek oda, hogy lelkes magyarok megszerezték az eredeti DVD-kiadást, majd alákeverték azt a szinkronhangot, amit annak idején valaki felvett magnóra itt Magyarországon. De mivel ő sem vett fel minden részt, ezért nincs meg a neten az összes rész szinkronosan. Hát, ilyen a mi nyomorunk!

MIG-31 2020.12.08. 10:33:02

@JTom: persze, tudom, csak egyik hozzászóló a játék határok nélkült emlegette. Amúgy az kissé ki is lógna a sorból, az inkább ilyen kissé vicces sportos vetélkedős szórakoztató műsor.

MIG-31 2020.12.08. 11:19:10

@AdmiralRobert: igen, igazad van, Döni. :) :) :)
Rá is kerestem gyorsan a youtubeon. Ami még nagyon jellegzetes a zenéje.
És micsoda lelkes közvetítések voltak ezeken a bugyuta játékokon, a bugyutát itt nem negatív értelemben értem, hanem mondjuk úgy hogy vicces akadálypályák voltak vicces jelmezekben, de nagyon aranyos az egész. :) :) :) Nemtudom hogy egy nyáron hány részt adott a tévé, de hogy akkoriban mi rendre megnéztük őket az biztos. Ha jól emlékszem vasárnap esténként volt a tévében. Most amit véletlenül elindítottam, annak első feladatában egy szögletes kerekű úthengerrel kellett menni. :) :) :) Egy idézet Gundel takács Gábortól: "A görögök úthengere, hát túlzás azt mondani hogy vágtázik keresztül az országúton..."

MIG-31 2020.12.08. 11:20:24

@bioLarzen: Kinél hogy. Nálunk a szekrénysor tetején volt, unokatesóméknál a központi fűtés csövén sorakoztak.

MIG-31 2020.12.08. 11:25:16

Hogy a cikkhez is hozzászóljak, Knézy Jenőt egyből felismertem, pedig milyen fiatal volt még, és nemis vagyok sportrajongó. Novotny Zoltán arcát marha ritkán látta az ember, én legalábbis, csak a hangja.
Külön műfaj volt a vetélkedők paródiája, Gálvölgyinek volt asszem több is, a maga korában zseniálisak!

Digitális Dzsihád 2020.12.08. 13:13:39

@bioLarzen: A csepű-lapu-gongyola pontozása meg úgy volt, hogy egy sokágú fácskára, a "köcsögfára" húzott rá a műsorvezető annyi köcsögöt, ahány pontot kaptak. A végén összeszámolták és az település nyert, akinek több volt.

Érdekes, hogy így, pár évvel később a megváltozott jelentéstartalom miatt milyen negatív felhangot kapna, ha most mondanák be: Krasznokvajda vezet KÉT KÖCSÖGGEL!

:-)

AdmiralRobert 2020.12.08. 16:27:42

@MIG-31: Mindkettőnknek igaza van, Döni is, és Pötti is :D en.wikipedia.org/wiki/Denis_Pettiaux

fareszjó 2020.12.08. 20:59:48

@MIG-31: Így van, nyáron és vasárnap esténként volt műsoron. Nagyban hozzájárult Gundel Takács Gábor közvetítése, humora, amikor ő is őszinrtén röhögött a vicces játékelemeken, jelmezeken,

bioLarzen 2020.12.08. 21:46:32

@axolotl77: Jaja, 1 rész hiányzik a 13-ból...

bioLarzen 2020.12.08. 21:47:21

@MIG-31: Na ja - mindig voltak elhajlók és deviánsok :D

bioLarzen 2020.12.08. 21:49:35

@fareszjó: Gundel Takács ott volt a csúcson szerintem. Geszler Dóri főleg látványelemnek volt remek - de GTG-vel lett tökéletes a műsor.

Aureliano Buendía 2020.12.09. 17:28:25

@Digitális Dzsihád: két köcsögöt a vidéki versenyző köcsögfájára :D

Digitális Dzsihád 2020.12.09. 18:11:04

@Aureliano Buendía: Hát nagyon nem mindegy, hogy hol pontoznak így. A települések vetélkedőjén - vagy a bhuziolimpián?

:-D

ozur 2021.01.03. 14:14:01

Az az Elmebajnokság a Mastermind licenszelése volt, vagy csak simán lenyúlták?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.03. 14:24:34

@ozur: ne legyenek illúzióink, akkoriban a keleti blokk bármit kölcsönvehetett retorziók nélkül.
amúgy tudtad hogy a Mastermind hogy született?
"Its creator, Bill Wright, drew inspiration from his experiences of being interrogated by the Gestapo during WW2"
sírjak vagy nevessek?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.07. 18:38:21

@David Bowman: biztosan tudod, vagy csak jóhiszemű vagy? a kínaiak is megvették a LandRover formáját? ;)

gigabursch 2021.01.08. 12:45:14

A Házaspárbaj c. szilveszteri műsor ideillik vajon?
Ugye Szilveszter napján volt műsoron, az akkori celebek és párjaik részvételével. Mindig egy labirintus sál indított.

Ugyancsak téli vetélkedő volt Knézy műsoraként a Szuperbajnok.
Jó volt azt is nézni.

fareszjó 2021.01.08. 22:17:01

@gigabursch: Nem abban volt olyan játék, hogy az nyert aki egy kispolszkiba minél több lufit tesz be, vagy pont az ellentétje, hogy a betetteket minél hamarabb kidurrantja?

gigabursch 2021.01.09. 03:08:09

@fareszjó:
Valami rémlik.

Egyet találtam a TeCsőn.
youtu.be/kfPqWcFrwbI
48:00-tól.

bioLarzen 2021.01.09. 11:47:23

@gigabursch: A Házaspárbajból szerintem max 2, tán 3 adás született. Nem eredeti ötlet volt, nyugatról "lopták" - de ettől függetlenül jó volt, tényleg lehetett szórakozni rajta.

bioLarzen 2021.01.09. 12:01:40

A Szuprbajnok az az volt, ahol 6-8 élsportoló mérte össze a tudását mindenféle ügyességi meg sportfeladatban, ugye? Jó móka volt szilveszterenként, de emlékszem, milyen idegesítő volt, hogy, bár a legtöbbjük láthatóan legalább valamelyest poénra vette, és az élvezeti faktorra ment, a veszprémi kézilabdázó Éles József mindig totál elánnal nyomta, láthatólag nem szórakozásnak, hanem küzdelemnek vette az egészet, amitől kicsit fals lett az egész időnként :)

bioLarzen 2021.01.09. 12:02:27

@ozur: Fogalmazzunk úgy: egyoldalú, ingyenes licencelés :D

bioLarzen 2021.01.09. 12:08:23

@JTom: Az az érdekes az egészben, hogy azért általában legalább törekedtek arra az MTV-nél, hogy ha lehet, ne simán lopjanak műsorokat/ötleteket - csak egyszerűen nem kaptak rá elég pénzt, hogy bármi komolyabbat meegvehessenek (még annyit se, hogy a főleg a 80as évek magyar műsorainak főcímzenéjéül szolgáló Jarre, Space, Kraftwerk és egyéb dalok jogdíjait kifizessék... persze, hogy akkor miért nem magyar zenéket használtak inkább, az már egy másik - jogos - kérdés.) A BBC-vel állítólag kifejezetten jó kapcsolatban voltak, egy hosszútávú szerződés keretében rendszeresen cseréltek műsorokat, amit a magyar fél ravaszul úgy kötött meg, hogy nem új, hanem inkább jó sok, kicsit régebbi BBC műsort kértek cserébe az újabb magyar tartalmakért, tudván, hogy a magyar közönségnek egy 10-15 éves angol műsor valszín épp olyan új/élvezhető, mint egy friss - így költözött a magyar képernyőkre az Angyal, az Onedin, a Forsythe Saga, a Meghökkentő mesék, a Minden lében két kanál stb...

MIG-31 2021.01.09. 21:15:27

@gigabursch: AZ igen, 5 órás műsor a youtubeon. :)

MIG-31 2021.01.09. 21:19:21

@bioLarzen: A szuperbajnokra én is emlékszem, az a 90-es években volt, de lehet hogy a 80-asokban is. Ha jól emlékszem volt külön női és egy másik nap férfi. Két ünnep között szokott lenni. Vagy 31-én?

MIG-31 2021.01.09. 22:11:41

@MIG-31: Szerintem ez nem az 1988-as szilveszteri műsor, inkább 89. Hofi MSZP-ről beszél, ami 88-ban még nem volt.

MIG-31 2021.01.09. 22:41:57

@MIG-31: Korán írtam a hozzászólást, még későbbi lehet, már első ciklusról beszél, meg koronás Horn Gyuláról, az meg 94-ben volt mikor felállványozták. Végig nem néztem az egészet, dátum kiírást nem láttam. Vagy összevágás több műsorból.

bioLarzen 2021.01.10. 00:59:23

@MIG-31: Szerintem az év utolsó hétvégéjén, és én is úgy emléxem, hogy szombaton a nők, vasárnap a férifak voltak.

kekegsm 2024.08.25. 11:55:33

Volt egy olyan vetélkedő is, amiben magyar települések általános iskolás csapatai mérték össze tudásukat, emlékezetem szerint 4-5 település. Volt ügyességi és tudás műsorszám is. Kültéri volt. Nem találom sehol...:-(

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2024.08.25. 17:46:54

@kekegsm: Az első kommentben volt, szerintem erre gondolsz: Csepű Lapu Gongyola

kekegsm 2024.08.25. 20:18:01

@Jumbóka: ez lesz az. Névről nem volt meg, valami teljesen másra emlékeztem, de maga a játék az ez. Imádtam
süti beállítások módosítása