A Szovjetunióban a hivatalos propaganda szerint nem volt szervezett bűnözés. A második világháború után közvetlenül azonban működött egy, amelyet elismertek, mivel felszámolták és mintegy azt demonstrálták vele, hogy ezzel együtt az ilyenféle bűncselekmények egyszer s mindenkorra megszűntek létezni. Ez volt a Fekete Macska Bandája, azaz a Mityin-banda, amiről már biztosan hallottatok, és akikről a nálunk is bemutatott filmsorozat is készült. Ám volt még egy nagyon figyelemre méltó csapat, akik öt évig okoztak elképesztő fejtörést az állami hatóságoknak. A KGB-re, ügynöki halózatra és hihetetlen mennyiségű operatív munkára volt szükség hogy megállítsák őket, és ez a történet tényleg hollywoodi magasságokba jutott. Ők voltak a Tolsztopjatov-banda, vagy ahogyan a köznyelv hívta őket, a Fantomas-banda.
Állandó szerzőnk DDQ, akit már régről ismerhettek nálunk. A szovjet gépeltérítésekről írt sorozata nemrég fejeződött be a blogon, de olvashattatok tőle "Fekete-fehér kis színeseket", az atomvonat-hoaxról vagy Heydrich meggyilkolásáról, és megannyi másról (összes bejegyzése ITT).
Ma ismét egy szovjet témát hozott, egy egészen elképesztő bűnbandáról, akik a kommunista Szovjetunióban pénzt hamisítottak, saját fegyvereket gyártottak, raboltak és embert öltek, mindezt úgy, hogy lebukásukig fogalmuk sem volt a hatóságuknak kilétükről.
A magyar weben elsőként olvashattok róluk ma.
Az alábbi történet a kommunista éra egyik leghíresebb bűnbandájának története. A banda Rosztovban (teljes nevén Rosztov-na-Donu) tevékenykedett az 1960-as évek végétől és hihetetlenül hosszú ideig, közel öt évig nem sikerült a hatóságoknak elfogni őket. Az akkor még nem megszokott módszereik és „láthatatlanságuk” miatt kapták a híres francia film főszereplőjéről a nevüket.
A banda tagjai az elkövetések során - hasonlóan az eredeti Fantomashoz - maszkot, álarcot viseltek, valójában sok esetben a saját maguk által készített csuklyát. Váratlanul csaptak le, könyörtelen kíméletlenséggel törtek meg minden ellenállást, akcióik gyorsak voltak, és azt követően felszívódtak. A pénzt elrejtették, magánéletükben semmi nem utalt bűnözői mivoltukra. De kezdjükaz elejéről...
A kezdetek
Történetünk főszereplője, a bűnbanda megálmodója és megszervezője Vjacseszlav Pavlovics Tolsztopjatov, aki 1940-ben született Brijanszk közelében, majd később Rosztovba költözött. Tolsztopjatov rendezett körülmények között élt, édesapja veterán katona volt, aki a háború során vesztette életét. A háború előtti években az apa rendőrként szolgált, a kerület rendőri vezetője is volt. Vjacseszlav tehetséges és kreatív gyerekként lett ismert, művészi rajzokat alkotott, a leírások szerint fantasztikus volt a kézügyessége. Gyermekkorától szeretett rajzolni, tervrajzokat készített különféle szerkezetekhez. Képes volt órák hosszat görnyedni egy könyv felett, csak hogy tökéletes másolatokat készítsen.
Vjacseszlav Tolsztopjatov, az "agy"
Sajnálatos módon 15 éves korában tehetsége abban csúcsosodott ki, hogy az eredetivel megszólalásig egyező bankjegyeket kezdett rajzolni, és kedvence a 50 és 100 rubeles bankjegy lett. A hamisított bankjegyekből próbaképpen elsőnek bort vett, majd rátért az édességre, mivel sosem ivott alkoholt. Később szélesítette a hamis bankók beváltási körét, új befogadó helyeket keresve. A megrajzolt bankjegyeket egy másik trükkös módon is legalizálta, taxisok segítségével. Később majd láthatjuk, a taxisokkal való kapcsolata két esetben is rossz döntésnek bizonyult.
Korabeli száz rubeles bankjegy. Tolsztopjatov néhány ceruza segítségével akár emlékezetből(!) tökéletes másolatokat készített. Egy idő után már csak a könnyebb, első oldalt rajzolta meg
Kisebb utakra ment taxival, s mindig a hamis pénzzel fizetett. Akkoriban nagy volt a készpénzforgalom, könnyen el tudta sütni a minőségi hamisítványokat. A nagy címletet a taxisok beváltották, s ő a „tiszta” pénzben kapta meg a visszajárót, az így átforgatott pénzt pedig már könnyen el tudta költeni. Jó ütemben sikerült elszórni a hamis bankjegyeket, és mivel a taxisok sosem nézték meg alaposan a pénzt, egy idő után már csak az egyik oldalát rajzolta meg a nagy címletű rubeleknek. Később ez a túlzott magabiztosság lett a veszte is, mert 1960. február 23-án egy Metelica nevű taxisofőr, aki Vjacseszlavot a Prigorodnij pályaudvarra szállította, mégis megnézte a bankjegyet, és megdöbbenve látta, hogy nincs semmi a hátoldalán!
A 43 kötetből álló nyomozati anyag egy részlete a banda tevékenységéről
A lebukás elkerülhetetlen volt, elkapták és vizsgálati fogságba került. A bizonyítási eljárások során, mivel kételkedtek abban hogy ő készítette a mesteri másolatokat, próba elé állították, így 4 óra leforgása alatt egyszerű irodai eszközökkel, emlékezetből tökéletes 100 rubeles bankjegyet rajzolt.
A Szovjetunióban súlyos véteknek számított a pénzhamisítás, és szigorú büntetés járt érte, de megnyerő személyisége, valamint az, hogy segítette az eljárást és megbánást tanúsított, kedvező benyomást alakított ki a bíróságban. A szokásoktól eltérően csak négy évre ítélték, s azt is alacsony büntetés-végrehajtási fokozatban kellett letöltenie. Sajnálatos módon a bíróság nem érte a célját az enyhe büntetéssel, mivel Vjacseszkav nem lépett a javulás útjára, hanem még elszántabb lett. Elhatározta, hogy szabadulás után létrehoz egy bűnbandát.
A börtönben Tolsztopjatov megismerte Szergej Szamaszjukot, összebarátkoztak, és a szabadulást várva körvonalazódott bennük a bűnbanda terve. A börtönévek alatt teljes titokban, a legkisebb részletekig megtervezték a következő lépéseket, s számba vették a lehetséges társakat. Szabadulásuk után Tolsztopjatov felkereste a bátyját, Vlagyimirt, akit nem kellett sokáig győzködnie, így nála rendezték be a csapat főhadiszállását. Nemsokára kiegészült a társaság egy régi baráttal, Gorskovval.
Már négyen: Vlagyimir és Vjacseszlav Tolsztopjatov, Szergej Szamaszjuk és Vlagyimir Gorskov
Vlagyimir Tolsztopjatov háza és az alatta lévő pince volt a főhadiszállás a Piramidnaja utca 66/a szám alatt
Vlagyimir háza alatti pincében kiépítettek egy műhelyt, melynek lejáratát egy trükkös, forgatható tükörrel rejtették el. A műhelyre azért volt szükségük, mert Vjacseszlav és testvére a tervezői és technikai tehetségüket kihasználva maguk szándékozták elkészíteni a banda fegyvereit. Sportlövész múltjukat felhasználva, fegyvergyárból megszerzett tervrajzok, alapanyagok alapján kivételes fegyverarzenált hoztak létre. Elkészült négy nagy kaliberű, hétlövetű revolver, három kiskaliberű, egyedi tervezésű összecsukható gépfegyver. Ezen kívül összeszereltek még pár kézigránátot, és golyóálló mellényeket is csináltak maguknak, igaz ezek elég kezdetlegesek voltak.
A saját maguk által otthon készített fegyverek; döbbenetes találékonysággal készítettek prototípusokat is
A rablások tervezett helyszínének megközelítésére, valamint a menekülésre is gépjárműveket kívántak felhasználni. Mivel a testvérek tudták, hogy ha saját autóval dolgoznak, az túl feltűnő lenne a környezet számára, így kidolgozták a rajtaütések két módját, amit megfelelőnek ítéltek a támadások végrehajtására. Az első változat szerint az akció előtt valamilyen ürüggyel megállítanak egy autót, melyet birtokba vesznek, a vezetőt megkötözik és a csomagtartóba zárják. A járművet Vjacseszlav vezeti, a támadást pedig Szamaszjuk és Gorskov hajtja végre, az akció után aztán valamilyen félreeső helyen hátrahagyják a vezetővel együtt. A másik változat szerint pedig, ha pénzszállító autót készülnek kirabolni, a pénzzel együtt a pénzszállítót is elviszik.
Golyóálló mellényt is terveztek, balra lent látható (a nyomozati anyag fényképmelléklete)
Vlagyimirnak különleges feladatot szántak, ugyanis ő nem vett részt közvetlenül az akciókban. Bár megjelent a helyszínen, csupán az volt a szerepe, hogy megfigyelje a támadás utáni eseményeket, megvárja a nyomozók érkezését, és adatokat szerezzen a nyomozás állásáról.
Aprólékosan kidogozták a járművek megszerzésének menetét, és megfigyelték a kiszemelt áldozatok mozgását, a bankok ügyrendjét, és a szállítók útvonalát is.
A cél nem volt más, mint egymillió rubel!
Középen a forgatható tükrös fal, ami mögött a pincelejáró rejtőzött (a nyomozati anyag fényképmelléklete)
Sikertelen akciók
A banda nagyra törő terveket dédelgetett, az akcióikkal pontosan egymillió rubelt akartak összeszedni, ezért nem is nagyon késlekedtek, 1968. október 7-én akcióba lendültek. Mivel jelentős összeget akartak zsákmányolni, és erre csak egy bankban nyílt reális lehetőség, ezért a Nemzeti Bank helyi irodájából induló szállítmányt célozták meg. A felkészülés során feltérképezték a szállítás folyamatát, a kifizetések rendszerét. Úgy tervezték, hogy egy vállalat szállító autóját rabolják el, amikor a bankba megy a pénzért, még mielőtt az átveszi a pénzt. Tervük szerint az elorozott járművet felhasználva lopott szállítólevelekkel, a vállalat megbízottjaként átveszik a pénzt, és lelépnek.
A tervet végül a rosztovi óragyár sofőrje, D. Arutyunov hiúsította meg, ugyanis amikor fegyvert szegeztek rá, ijedtében hirtelen kiugrott a járműből, és elszaladt. A bandát úgy meglepte a sofőr menekülése, hogy nem üldözték, rá sem lőttek, viszont úgy döntöttek, hogy így már nem próbálják meg a rablást, mivel számítottak arra, hogy a sofőr értesíti a rendőrséget. Hogy elébe menjenek a nagyobb nyomozásnak, Vjacseszlav egy utcai telefonról felhívta a rendőrséget és bejelentette, hogy a barátaival tréfálkoztak, s egy vizipisztollyal megijesztettek egy sofőrt, aki nem értvén, a tréfát elszaladt. Ők nem akartak rosszat, de mivel nem hagyhatták az utcán a kocsit, azt letették a helyi színház parkolójában, ahol a rendőrség megtalálhatja sértetlenül.
A sikertelen támadás nem szegte kedvüket, elővették a következő tervüket, és a rosztovi cipőgyár pénztárának szánt összeget akarták elrabolni. Itt volt egy belső informátoruk is, aki aznap, hogy ne keveredjen gyanúba, beteget jelentett. Ennél a rablásnál viszont - mivel nem ez volt a fő terv - nem szántak elég időt a tervezésre, így rosszul becsülték fel a végrehajtásra szánt időt, azaz nem maradt elég idejük arra, hogy megtámadják a szállítót, amikor az a bank pénztára és a kocsi között mozgott. A söfőr elérte a gépjárművet, és el is elindult azzal. Hirtelen úgy döntöttek, hogy elállják az útját, de ez a terv sem működött, mert a sofőr a közlekedési szabályokra fittyet hányva, szabálytalanul fordult ki a kapun, és másik irányba ment. A társaság hoppon maradt, csak néztek a távolodó zsákmány után.
Mint látható, a banda működését nem kísérte szerencse: az első akciók kudarcba fulladtak. De egyre jobban elhatalmasodott rajtuk a pénz utáni sóvárgás és a sikertelen akciók okozta stressz, így égtek a vágytól, hogy újra lecsaphassanak.
Rajtaütések, mérsékelt eredménnyel
1968. október 22-én csaptak le újra, a mihamarabbi pénzszerzés reményében. A közeli Minyi faluban található 46-os számú üzletre rontottak rá, s hogy senkinek ne legyen kétsége, miért is vannak ott, éktelen lövöldözést rendeztek. A kitört zűrzavarban a pénztárosok a bevétel egy részét elrejtették, így a banda csak 526 rubelt markolt fel. Menekülés közben egy világháborús veterán, G. S. Sumakov – aki már nyugdíjas éveit töltötte – szembeszállt velük, ám Vjacseszlav azonnal könyörtelenül lelőtte, így ő lett a banda első áldozata.
Vjecseszlav mutatja meg a rablást a későbbi helyszíni szemlén a vegyesboltban, ahol első áldozatuk halt meg
Nem pihentek sokáig, november 25-én a banda három tagja ellopta a rosztovi rádiótechnikai iskola autóját, a járművezetőt összekötözve hátrahagyták, és az Állami Bankhoz hajtottak, egyenesen a hátsó pénzkiadóhoz. A pénzt a bank egyik női alkalmazottja hozta ki egy táskában. Amint kilépett a bankból, Szergej Szamaszjuk rárontott, miközben párszor a levegőbe lőtt. A megszerzett táskában 2700 rubel volt, a banda első nagyobb zsákmánya.
A sikeren felbuzdulva még egy élelmiszerboltot is kiraboltak, a rosztovi Mesnyikov utcában, 1498 rubelt zsákmányolva. Rövid pihenő után december 29-én újra akcióba léptek. A Nagy Októberi Forradalomról elnevezett vegyi üzemet támadták meg, de itt megint nem volt szerencséjük, noha Vjacseszlav korábban belülről feltérképezte a gyárat, egyszerű munkásnak adva ki magát. Többször is járt a kapukon belül mint leendő munkavállaló, így információkat szerezett a pénzmozgásokról, és a szállítás módjáról. Tudta ki mikor, milyen autóval szállítja az összegeket a gyárba.
Úgy döntöttek, hogy nem a banknál vagy útközben csapnak le, hanem közvetlenül a gyárnál hajtják végre a támadást. Feszült várakozás előzte meg a pénzes jármű érkezését, valószínűleg ennek köszönhető, hogy nem vették észre azt, hogy nem a pénztáros van az autóval. Azon a napon egy fegyveres őr szállította a pénzt, hatalmas meglepetést okozva nekik, ennek ellenére rárontottak az őrre, aki nem ijedt meg a lövöldözéstől. Beszaladt az üzembe, biztonságba helyezte a pénzt, és viszonozta a tüzet. Nem először lehetett fegyver a kezében, ugyanis egymaga visszaverte a támadást.
A csapatból Vjacseszlav megsebesült a hátán, akit a többiek úgy cipelték el a kocsiig. A zsákmányolt teherautóval csak nehezen tudtak elmenekülni, mert időközben felbolydult a város. Felismerve azt, hogy túl nagy lett a felhajtás körülöttük, fél évre felfüggesztették a banda működését. A kényszerszünet alatt a sérült felépült, s már tervezte a következő akciót.
Érdekes részlete a történetnek, hogy eközben Szamaszjukot lecsukták néhány kisebb bűncselekményért. Ő volt az egyedüli a bandatagok közül, aki nem bírt bűnözői hajlamával, hiszen mindenki más látszóleg tisztességes emberként élt és alkalmazottként dolgozott, Gorskov például dobolt a gyári zenekarban, Vjacseszlav pedig a helyi sportfegyvergyárban dolgozott tervezőként.
A hatóság tehetetlen
A Szovjetunióban a banda - az általuk elkövetett rablások és a brutális módszereik miatt - az érdeklődés középpontjába került. Nemcsak a helyi, városi nyomozók, hanem a felettes szervek is nyomoztak az ügyben, továbbá a KGB is bevetett egy tisztekből álló alakulatot. Minden lehetséges eszközt és lehetőséget meg akartak ragadni ahhoz, hogy elkapják a bandát, így mozgósították a hírszerző alakulatokat, ügynököket és informátorokat.
Mindezt nemcsak belföldön tették meg, hanem külföldön is akcióba léptek. A begyűjtött adatok arra engedtek következtetni, hogy külföldi szál is van az ügyben (egyedi gyártású fegyverek, alkalmazott módszer, brutalitás). A Belügyminisztérium, hogy összehangolja a nyomozást, létrehozott egy központi bűnüldöző szervezetet. Az egység több száz nyomozót foglakoztatott, az irányításuk alá tartozott több mobil bevetési egység is. Az egységek autóit, az akkor még nem elterjedt rádiókkal is felszerelték, hogy gyorsabban reagálhassanak.
Bármekkora apparátus is foglakozott a banda ügyeivel, értékelhető eredményt nem értek el.
...és a folytatás
1971 augusztusában a banda újra összeállt, és 25-én megtámadták a 112-es építőipari vállalat üzemi pénztárát. Ezzel az akcióval 17 ezer rubelt sikerült zsákmányolniuk. A sikeres rajtaütés újabb bűncselekmény elkövetésére sarkallta a társaságot, és december 16-án a rosztovi Puskinszkaja utcában lévő Állami Takarékpénztárra csaptak le. A támadás ismét igen zajos lett, a megerősített őrség harcba szállt velük. Bár Gorskovot ez esetben meglőtték a karján, sikerült 20 ezer rubelt zsákmányolni.
Az összeszokott társaság 1973 júniusáig 14 fegyveres támadást hajtott végre, melynek során megöltek két embert, hármat súlyosan megsebesítettek, és összesen mintegy 150 ezer rubelt zsákmányoltak.
Végjáték
A "Fantomas-banda” leghírhedtebb esete a "Juzsgiprovodhoz" Kutató Intézet pénztárának 1973. június 7-i megtámadása volt. Itt is volt belső információjuk, ugyanis Vjacseszlav ott dolgozott egy ideig, és tudta, hogy az intézetnek igen nagyszámú alkalmazottja van. A bandatagok úgy számoltak, hogy fizetésnapkor legalább 300 ezer rubelt hoznak a céghez. Az akció előtt két hónapig követték a pénzszállítókat, tanulmányozták azok mozgását, útvonalát, létszámát. Mikor már összeszedték a kellő információkat, lecsaptak.
A rablás során megszerezhető pénzösszeg varázsa elbizakodottá tette a csapatot. Számításaikba több hiba is csúszott, mivel a vártnál nagyobb helyi és rendőri ellenállásba ütköztek. Az egyik alkalmazott, Viktor Martovicki olyan heves ellenállást tanúsított, hogy amikor a pénzszállítót akarták megkaparítani, majdnem meghiúsította a menekülésüket is. Martoviczkit később hősként ünnepelték, még egy utcát is elneveztek róla. A gépjármű körül kialakult csetepaté hangzavarát meghallotta Alekszej Ruszov rendőr őrmester, aki rögtön a helyszínre indult egységével. Amint odaértek, rögtön felmérték a helyzetet, és tüzet nyitottak a támadókra. A kialakult tűzharcban az egyik rendőr meglőtte Szamaszjukot és Gorskovot is, de ennek ellenére a banda megszerezte a pénzt, és egy gépkocsival elhajtottak.
A zsákmány 124 500 rubel lett volna. A pénzszállító csomagterében a pénz bőrtáskában (fent) és kiborítva (lent)
A vállalati tűzoltóság járművei, melyre a rendőr őrmester felkapaszkodott, és a rendőrség járművei, melyek a közelben voltak, mind az elrabolt pénzszállító után indultak, és akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le Rosztov utcáin. A városi forgalomban, amely nagyrészt taxikból állt, egyre nehezebb lett a menekülők dolga. Vjacseszlav életét immár másodszor keserítették meg a taxisok, akikbe minduntalan beleütköztek, néha szó szerint. A hivatalos szervekkel a nyakukban, a felháborodott taxisok által akadályozva, két sérülttel a kocsiban Vjacseszlav egyre nehezebben uralta a helyzetet. Mindent egy lapra feltéve, bárminek nekihajtott, ami az útjában állt, legyen az hevenyészett kordon, taxi, vagy akár villamos, így a pénzszállítót hamarosan egy Moszkvicsra cserélték.
Az utolsó gépjármű, amivel menekültek, egy Moszkvics
Az eszeveszett kergetőzés odáig fajult, hogy pár újabb kisebb ütközést követően lesodródtak az útról, és egy vízelvezető árokban állt meg le autó. A banda két tagját, Vjacseszlavot és Gorskovot a helyszín közelében elfogták a rendőrök. Szamaszjuk még az üldözés során belehalt az őt ért lövésekbe. Az ő holttestét a Moszkvics hátsó ülésén találták meg.
Szamaszjuk holtteste a Moszkvicsban (eredeti rendőrségi felvétel egy későbbi dokumentumfilmből kivágva)
Vlagyimir feltehetően igyekezett az események közelében maradni és ez gyanússá tette. Hamar felfigyeltek rá, majd az üldözés végének helyszíne közelében elég gyorsan őt is elfogták.
Az akció utáni pillanatok, Szamaszjuk teste már az autón kívül, az ingét vizsgálják a rendőrök a lövedékek bemeneteit keresve
Az üldözéses jelenet (elég pontatlan) rekonstrukciója egy 2012-ben készült orosz sorozatból:
A nyomozati iratokat, melyek több mint 43 kötetet tettek ki, nagyon sokáig nem hozták nyilvánosságra. A jelentéseket és iratok nagy részét titkosan kezelték. A később közzétett iratokból kitűnik, hogy a nyomozás során kezdetekben az ügyeket külön kezelték, és le is zárták egyes fejezeteit ismeretlen elkövetők miatt. Aztán a 15. (!) kötetben szereplő jelentésekben jutottak el odáig a nyomozók, hogy egyesítették az ügyeket, melynek végeredményképpen egy bandát, a „Fantomas csoport”-ot neveztek meg elkövetőként.
A hatalmas nyomozati anyagból lassan körvonalazódott, hogy a hatóságok egy idő után kiismerték a banda működését. Ügynökökkel követték a pénzállítókat, figyelték a nagyobb gyárak pénztárai körüli mozgást. Minden körülményt jelentésekben írtak le, és elemeztek, így lényegében ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint a banda. Aprólékosan feltérképezték az összes szóba jöhető célpontot, útvonalakat. Megerősítették a rendőri jelenlétet, és figyelőpontokat állítottak fel a városban. Apránként szőtték a hálót, mely végül is meghozta a várt sikert. Persze az sem kizárt, hogy a városi taxisok között is voltak ügynökök (KGB), ezzel magyarázható az üldözés közben tanúsított igen heves közreműködésük.
Az üldözésben részt vett rendőrök, jobb szélen Alekszej Ruszov őrmester aki a vállalati tűzoltóra kapaszkodva kezdte meg a banda követését
A nyomozás során kiszivárgott információk miatt városi legendák kaptak szárnyra. A szóbeszéd elrabolt és titkos pincében fogvatartott, megkínzott nőkről, eltűnt gyerekekről, s egész kazamatarendszerről szóltak, melyben tetemek és kincsek álltak hegyekben.
Mindebből annyi volt igaz, hogy a bandának volt egy rejtekajtóval eltakart pincéje. Ebben rendezték be a banda műhelyét, s ezt mindaddig nem találták meg a nyomozók a trükkös tükör mögött, míg egyik bandatag meg nem mutatta nekik.
Az iratok tanulsága szerint Vjacseszlav az egész eljárás alatt közreműködő volt, vallomásában felfedett mindent, szemléltetve kinek mi volt a feladata, és hogyan hajtották végre az akciókat.
Vlagyimir nem volt ennyire közreműködő, csak a fegyverek elkészítésében játszott szerepét ismerte be. Gorskov az eljárás során mindenben a többiekre vallott.
A nyomozás és azt követő büntetőügy vége az lett, hogy 1974. július 1-jén mindhármójukat halálra ítélték. Az ügy érdekessége továbbá, hogy a bandatagokon kívül még nyolcan kaptak börtönbüntetést az elkövetett rablásokkal összefüggésben. A többi elítéltről nagyon szűkszavú információk állnak rendelkezésre, nekik azt rótták fel, hogy vagy segítették a bandát különféle információkkal, vagy tudtak a működésükről, de nem jelentették azt.
Vjacseszlav Tolsztopjatov az utolsó szó jogán, a bíróság előtt elismerte felelősségét. A beismerő vallomás és a fellebbezések ellenére minden kegyelmi kérvényt elutasítottak.
1975. március 6-án mindhárom megmaradt bandatag kivégzését végrehajtották.
A banda működését, többen, többféleképpen feldolgozták. 2012-ben készült egy 24 részes filmsorozat, „Egyszer Rosztovban” címmel, sőt megírták regény formában is valamint négy nagyobb tv-társaság dokumentumfilmben is feldolgozta az egykori nyomozás anyagait.
A 2012-es filmsorozat plakátja
Forrás: ntv.ru, Komszomolszkaja Pravda (Kalinyingrádi online kiadás), Argumenti i fakti (aif.ru), Wikipedia