Napi érdekes - 244

2018. július 01. Rollende Landstrasse

A mai Napi érdekest régi vendégszerzőnk Rollende Landstrasse készítette. Bevallása szerint több fotó is saját készítésű. Mármint nem időgéppel, hanem múzeumok falairól valók. :)

1902.jpg

1902. A korábbi földrengések, viharok és az épület kora miatt összeomlott Velence egyik jelképe, a Campanile, a Szent Márk székesegyház harangtornya

A katasztrófának voltak előjelei (hatalmas repedések keletkeztek), így nem járt halálos áldozatokkal. Szerencsés módon a torony nem dőlt rá a mellette álló épületekre, így a lábánál álló Loggettán kívül - amely darabokra tört a törmelék súlya alatt - más anyagi kár nem keletkezett. A városi tanács úgy döntött, hogy a tornyot újra felépítik „com'era dov'era” (ahogy volt, ahol volt). Tíz évvel később 1912. április 25-én, Szt. Márk napkor adták át az azóta is látható épületet.

 

img_8189.jpg

1873. Habán György alföldi betyár

A XIX. század közepén nagyon megromlott az Alföld közbiztonsága. Rózsa Sándor vonatrablásával a hatóságnál betelt a pohár. 1869 és 1872 között zajlott a "nagy szegedi betyárper", mellyel felszámolták az alföldi betyárvilágot. 1873-ban fényképsorozat készült a fegyházra ítéltekről, melyeken romantikus alakok helyett primitív, elhanyagolt külsejű férfiak látszanak. A betyárromantika csak a későbbi évtizedek során alakult ki. 

 

img_2351.jpg

1890. Párizsi csúcsforgalom

 

img_2042.jpg

1905. Párizs. Látogatók az Eiffel-torony harmadik emeletén...

 

img_2036.jpg

...és ugyanott 2016-ban

 

img_3263.jpg

 1906. San Francisco. A nagy földrengésben a kábelvasút központi gépházának kéménye ráomlott az éppen kihaladó kocsira

img_3264.jpg

 A fenti gépház egy héttel később. A földrengésben eltört gázcsövek tűzvészt okoztak, a sérült vízvezetékek miatt oltani nem tudtak, ezért az egész San Francisco leégett

 

dardillac1937.JPG

 1937. Limoges, Franciaország. Nyilvános kivégzés után szétszedik és elszállítják a guillotine-t

 

img_1685.jpg

1938. USA, Colorado. Richard Wetherill felfedezi Mesa Verde legnagyobb épületegyüttesét, a barlangba épült Sziklapalotát. Az anaszázi indián település 1300 körül néptelenedett el, de a barlang megőrizte a házakat

 

img_7896.jpg

 1939 Lengyel munkások készítik a megszállt terület német utcanévtábláit

 

img_7747.jpg

1941. Lengyelország. Lebontják Brzezinka házait, hogy a falu helyén felépüljön Birkenau, az auschwitzi koncentrációs tábor második üteme

 

img_6611.jpg

 1943. Krakkó. Amon Göth, a plaszówi munkatábor parancsnoka.

 

img_7916_1.jpg

 1944. Holland zsidó házaspár rejtekhelyen várja a háború végét

 

reliant_regal_3_25_2_169.jpg

1962: Reliant Regal kisautó. Angliában a háromkerekű járműveket adózás szempontjából a lényegesen kedvezőbb adózású motorkerékpárok közé sorolták, ezért még a nyolcvanas években is gyártott ilyen autót a Reliant gyár

 

img_5220.JPG

 1969. Csehszlovák motorosrendőr Jawa 350 motorral.

 

img_5194.jpg

1988. A csehszlovák televízió-operatőr motorkerékpárja. A kamera jelét helikopter vette és továbbította a stúdióba. A folyamatos rádiózás miatt az operatőr vadászrepülő-sisakot visel

 

biatorbagy.jpg

1982. Biatorbágy. A Viadukt című film (a Matuska-féle merényletről) forgatásakor egy mozdonyt és két kocsit vezettek le a 25 méteres mélységbe. Az arra járó idegenek évekig csodálkozhattak a híd közepén lekanyarodó vágány látványán

 

dsc00018.jpg

 1982. Két tehervonat utoléréses balesete Újfehértó mellett

Bárdos Imre segített kideríteni a részleteket: 1982. 07. 30-án 5:58-kor a Hajdúhadház és Újfehértó állomás között a 2532+50 szelvényben a 4764 számú tehervonatot utolérte, és abba 35 km/h sebességgel beleütközött az M40 119 pályaszámú géppel továbbított 9764 számú tehervonat. Az ütközés során az utolért tehervonat 3 kocsija kisiklott, ebből kettő a pálya melletti anyagárokba, a harmadik tartályteste pedig a rövid végével előre közlekedő Púpos vezetőállására zuhant. A gép összes tengelyével siklott, rövid vége és vezetőállása teljesen összetört. A vezetőálláson utazó vonatvezető a helyszínen meghalt, a mozdonyvezető súlyos sérüléseket szenvedett.

 

nemet_baleset.jpg

1993. Berlin. Személyvonat és intercity egy másodperccel az ütközés előtt. Az IC mozdonyvezetője (szemben) túlélte. Két utas és a vétlen mozdonyvezető meghalt. (A két szerelvény a vészfékezés ellenére is 70 kilométer per órás sebességgel ütközött - Jtom)

A képet egy utas készítette, de ennél többet nem sikerült kideríteni róla. (Én is találtam két forrást a berlini tűzoltók weboldalán és az ARD archívumában, de sajnos egyik sem említi az ominózus fotót.- Jtom) Az IC-nek engedélyt adó forgalmi szolgálattevő és az IC mozdonyvezetőjének figyelmetlensége miatt került a két vonat egy vágányra.

 ______________________________________________________

+18

 

De nagyon! Csak erős idegzetűeknek! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

img_7901.jpg

 1940. Lengyel (vélt vagy valós) ellenállók statáriális kivégzése a német megszállók által

A történelem kegyetlen (Nem is. MI vagyunk kegyetlenek :( - Jtom). Van még kép...

 

 

fournier.jpg

 1920. Franciaország, Tours. A guillotine-nal kivégzett Albert Fournier. Nagyon sajnálni nem kell, mert megölt egy asszonyt, annak húgát és szolgálóját. A szolgáló holttestét meg is erőszakolta

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2714040462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2018.07.01. 13:18:00

"1873-ban fényképsorozat készült a fegyházra ítéltekről, melyeken romantikus alakok helyett primitív, elhanyagolt külsejű férfiak látszanak."

Itt álljunk meg egy szóra. Tény, hogy a betyárok a róluk hamisan elterjed képpel ellentétben többnyire ápolatlan, nyomokban sem pozitív, szerethettő emberek - közönséges, primitív bűnözők voltak - de hát, a néplélek már csak ilyen: akinek a hatósággal meggyűlik a baja, az rögtön szimptikus, lásd viszkis rabló.
Node: tegyük hozzá rögvest, hogy a kor tanyasi világa ilyen volt: a legtöbbjük általában mosdatlan, elhanyagolt külsejű, a mai állapotokhoz képest igen alacsony műveltségű/kultúrájú ember volt, akik szakadt, halálra foltozott, kopott ruhákban jártak, és roskatag kunyhókban laktak. És ezzel természetesen nem fikázni akarom őket - ha én ott, akkor éltem volna, valószínűleg ez mind rám is igaz lett volna. Ott a szükség, a praktikum dominált - és pl. a mindennapos fürdés, tisztálkodás, az új ruha egyszerűen "nem fért bele". Nem volt rá pénz, idő - és, hát igény se nagyon. Megszokták, hogy mindenkinek "szaga van", koszos, zsíros hajú stb... Ilyen tekintetben a betyárok egyáltalán nem lógtak ki a tanyavilág népéből.
Az emberek - főleg a közép- és idősebb generációk - szeretik a Szinetár- és Oszter-féle Rózsa Sándor sorozat alapján elképzelni az akkori életet és a betyárokat... de, hát annak nem sok köze van a valósághoz... (Persze, nem is állítja magáról ezt, az is igaz... Nem dokumentumfilm :))

bioLarzen 2018.07.01. 13:19:26

(Hopp: így, visszaolvasva kicsit olyan, mintha vitatkozin akartam volna a kép alatt megjegyzéssel - pedig nem, csak kis alátónust próbáltam csempészni a képbe :))

bioLarzen 2018.07.01. 13:24:31

Jó kis válogatás, köszi!

hátramozdító 2018.07.01. 13:46:29

Jó kör volt, igazi klasszikus, hála!

Rollende Landstrasse 2018.07.01. 14:10:49

@bioLarzen: nincs vita, egyetértünk. A régi idők emberei mai szemmel ápolatlannak tűnnének, mert más volt az igényesség fogalma. Egy időutazót bizony orrfacsaró környezet várná még az előkelőbb körökben. A betyárképeken valóban főleg a rétgeg látható, és állapotukhoz azt is hozzá kell tenni, hogy javarészük akkor már két évet töltött a szegedi vár kazamatáiban, de előtte a bujkálás ideje alatt se lehettek sokkal ápoltabbak.

ZON 2018.07.01. 16:21:25

A bujkáló bácsi azért megadta a módját: öltöny, nyakkendő. Hátha váratlan vendég jön.

Sentiero Acesso 2018.07.01. 16:29:50

"Fournier": Úgy tűnik nem először vesztette el a fejét.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.07.02. 00:12:10

Amon Göth fotóját vajon látták-e a Schindler listájának készítői?

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.02. 09:23:41

@bioLarzen
A mosdásnál csak az igény hiánya volt az érv, hisz víz az nem feltétlen került pénzbe.
Nyilván mondjuk a hideg vízbe fürödni nem nagyon vót kedve, és mivel akkoriban még nem tudták, hogy egészségügyileg hasznos néha fürödni, így hanyagolták.

Vicc mondjuk, időszámítás előtt Rómában gyakran fürödtek a polgárok (mondjuk ők szórakozásból), míg jóval később, miután (ők) szétrombolták a Római birodalmat, jóval alacsonyabb színvonalon éltek...

Terézágyú 2018.07.02. 09:24:42

"Amon Göth fotóját vajon látták-e a Schindler listájának készítői? "

Nyilván, mert a filmben is többször mondják, hogy Göth milyen kövér (ő maga is)... Persze a színész nem igazán hozta ezt a kövérséget, ámbár a hasát ugyanígy kidüllesztette...

Warlimont 2018.07.02. 09:26:41

Ha egy utas fotozott az ablakon kihajolva, akkor nem kizart, hogy ö volt az egyik aldozat es az ablakkeret minimum erösen fejbevagta akar lefejezte, amikor nagy erövel elörerepult az utközeskor....? Az elsö kocsiban kihajolva is egy fej, vele se csereltem volna.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.02. 09:53:35

@bioLarzen
Kinek volt szimpatikus a Whiskeys rabló? Lehet, hogy a rendőrség bénázásán a fél ország röhögött, de ettől én nem értem, hogy mitől lenne szimpi bárkinek...

chrisred 2018.07.02. 09:56:46

@Online Távmunkás: Biztosan látták, de ha a kép alapján választották a szerepre Ralph Fiennest, az eléggé bizarr lenne.

chrisred 2018.07.02. 09:57:48

@Terézágyú: A tárgyalása idején már jóval soványabb volt.

chrisred 2018.07.02. 09:59:55

@Rollende Landstrasse: Így van. A jellemükre vonatkozó észrevételek minden bizonnyal helytállóak, de ettől függetlenül bárki ugyanúgy nézett volna ki, ha hasonló körülmnyek közé kerül.

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.07.02. 10:45:33

A legutolsó mondat nagyon gyomorforgató...
De remek válogatás volt!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.07.02. 11:01:11

Engem is a bujkáló házaspár fotója fogott meg nagyon. Hihetetlen, hogy még ezek között a körülmények között is kifogástalan öltözékben olvasgat és pipázik.
Persze lehet, hogy a fotó kedvéért öltözött fel így, akkoriban azért még nem úgy ment, hogy az ember előkapta a telefonját és paff... :)

PLaci1982 2018.07.02. 11:30:09

A Berlini vonat balesetről van infó a német wikipédián:

de.wikipedia.org/wiki/Eisenbahnunfall_von_Berlin-Wannsee

(Megemlítik a fotót is.)

A vasútvonal felújítás alatt állt, és alapesetben csak egy vágány volt használható. A megnövekedett forgalomra tekintettel a húsvéti ünnepekre visszaállították a kétvágányú forgalmat.
A vonalon nem volt szabványosított rádió kapcsolat, mert az illetékes hatóságok nem tudtak megállapodni a frekvenciákról. Azon az állomáson, ahonnan az IC kihaladt (Bahnhof Wannsee), még rádió sem volt.

A Wannsee -i állomás szolgálattevője véletlenül (megszokásból) a szembejövő forgalom vágányára irányította az IC -t (IC 995, Leo von Klenze), melynek vezetője nem olvasta el aznap reggel a változásokról szóló ismertetőt.
A szolgálattevő észlelte a hibáját, de már túl későn. Mivel nem volt már lehetősége az IC -t megállítani és/vagy értesíteni, így értesítette a Griebnitzsee -i szolgálattevőt. Onnan viszont már szintén RÉG kihaladt egy forgalom mentesítő (menetrenden kívüli) gyorsvonatvonat (D 10545). Griebnitzsee rádión felszólította a D 10545 -t, hogy álljon meg azonnal, de már túl messze járt, és az a gyenge rádió készülékével valószínűleg nem is vette az adást. Nem úgy mint az IC -n, akik viszont nem tudták az rádión elhangzottakat hova tenni, így azt figyelmen kívül hagyták. (!!!)

Az IC észre vette a gyorsvonatot és vészfékezésbe fogott, az ütközésig 63 km/h -ra lassult. A gyorsvonat fékezés nélkül 40 km/h -al haladt.
Az IC mozdony vezetője a mozdony hátuljába szaladt. A kísérője kinyitotta a mozdony ajtaját, de kiugrani már nem volt ideje, az ütközés ereje repítette ki, a karja eltört.
A gyorsvonat vezetője és kísérője szörnyet halt.
A harmadik halálos áldozat az IC legelső (1. osztályú termes) kocsijában utazó utas volt.
Mindkét vonat első kocsija a hosszának felére nyomódott össze.
További 49 sérült volt, ebből 26 súlyos. A gyorsvonat kalauzának az egyik lábát amputálni kellett.

Az ARD másnapi híradójából (Tagesschau):
www.youtube.com/watch?v=7Ko1H6_3Ibw

Fredddy 2018.07.03. 12:12:01

@Rollende Landstrasse: @bioLarzen: @Berelhetoreklamfelulet: régen is szerettek fürdeni az emberek, a római fürdok az 1600-as évekig használatban voltak. A minoségi fürdéshez viszont három dolog kell:
-tuz, amin lehet vizet melegíteni. Ahhoz viszont tüzelo, hiszen gázpalack, villanybojler ugye akkor nem nagyon volt =>pénz, ido.
-edény, amiben lehet vizet melegíteni. Ez is pénz, hiszen a fémtárgyak sokba kerültek, nem tartottak otthon egy óriási bográcsot csak ezért.
-szappan: ezt mindenféle zsiradékból otthon fozték, azok a szerencsések, akiknek elég állatuk volt ahhoz, hogy a kimaradt zsiradékból még szappanfozésre is jusson. Azt a keveset meg borotválkozáshoz, mosáshoz használták el.
Így aztán a fürdés luxus volt, annak ellenére, hogy fizikai munkát végeztek, földön, állatok között, így hamar piszkosak lettek. Tóban, patakban persze tudtak fürödni, de azt csak nyáron lehetett.

gigabursch 2018.07.03. 12:45:52

@ZON:
Utólag beállított fotó.

gigabursch 2018.07.03. 12:49:00

@Fredddy:
Egyáltalán nem volt luxus, mert a hamuzsír szappanhoz olyan sok egyáltalán nem kellett.
Ugyanaz kellett a tiszta ruhához, mint a tiszta emberhez is. Szappan és hozzáállás.
A török-kor előtti (alatti) és az utána lévő Magyarországon ebben a kérdésben sajnos elég erős visszaesés történt.

szita szita péntek 2018.07.03. 12:55:14

@Fredddy: Úgy tudom a városokban a közfürdők remek terepet nyújtottak a betegségek terjedéséhez és ebből (tévesen) azt a következtetést vonták le, hogy a tisztálkodás maga a megbetegedés forrása. Ez aztán mint hiedelem elég jól elterjedt és sokáig tartotta magát - azaz nem csak arról van szó, hogy a rendszeres tisztálkodás igénye hiányzott volna, de kifejezetten károsnak is tartották azt.

A víz melegítését szerintem nem kell túldimenzionálni. Teknő a legtöbb tanyán is került, valami fémedény is amiben lehetett vizet forralni. A tüzelő gyakorlatilag ingyen és akár fölös mennyiségben is adott volt. Pld. dédszüleim fiatalkorában vidéken a lakás fűtése egyszerűen nem szerepelt a kiadások között. A mezőgazdasági termelés termelt annyi éghető hulladékot, ami biztosította a meleget, külön nem is foglalkoztak a tüzelővel - nem kellett. (Más kérdés, hogy egy fűtött helyiség volt a házban - de azért akkor is...) Idejük is volt - megkockáztatom több mint a ma emberének. Rengeteg egyházi ünnepnap, telente a földeken sem nagyon volt mit csinálni...

Fredddy 2018.07.03. 13:06:14

@gigabursch: a gazdagabbaknak tényleg nem volt gáz szappant csinálni, de itt olyan emberekről beszélünk, akiknek kenyér se jutott mindennap az asztalára. Az a lovacska-tehénke-malacka-földecske parasztgazdaság, ami a romanttikus ábrázolásokban van, max a felső 20-30% volt (a ,,hírhedt" kulákok), a többiek elég szegényen éltek.

@szita szita péntek: megintcsak arról van szó, hogy akinek volt valamije, az tudott fűteni, igen. Akinek már tanyája volt, annak sínen volt az élete, de nagyon sok embernek nem volt- uradalmi cselédek, zsellérek, stb. Ők szedhették az árvaganét, hogy meg ne fagyjanak. Kukoricaszárral meg
szalmával azért nagyon nagy tüzet nem rakhattak.

Igen, a római közfürdők a pestisjárványok korában tűntek el, akkor hitték azt, hogy a meleg víztől kitágult pórusokon mászik be a pestis.

Periodista. 2018.07.03. 14:24:42

Amon Göth igazi árja megjelenésű volt.

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.03. 14:38:47

@Fredddy:
Oh pls, nyilván annyira drága volt, ezért nem fürdött az arisztokrácia túlnyomó többsége sem...

Nem csak a falusi paraszt volt büdös, de még a vezető tisztséget elfoglalók is, és még a király is, nem véletlen volt etikett része a távolság tartás... büdösek voltak, így illet nem közel menni.

Egyszerűen más világ volt. Ahol szó szerint a sarokba szartak, ott nem volt nagyon különös az, hogy fürödni sem mentek el.

Fredddy 2018.07.03. 15:09:18

@Berelhetoreklamfelulet: a XVII-XVIII. századi Franciaország eléggé az alja volt saját korában is, régen se fostak a sarokba (Zsigmond királyunknak volt egy Polczonszaro György nevű nemese 300 évvel a Napkirály előtt- kb akkor volt utoljára furcsa, hogy valaki rendes budiba megy barnát dobni és nem a bokor tövébe)

A XIX. század második felében, mikor ezt a betyárt fényképezték, Ferenc József minden reggel megfürdött és naponta kétszer megborotválták. De neki telt rá.

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.03. 15:38:37

"naponta kétszer megborotválták"
persze, meg minden evés után fogat mosott....

bioLarzen 2018.07.04. 01:22:16

@Fredddy: Nem feltétlen "szerettek" - de keleltt néha. De a fürdés a tanyavilágban akkoriban első sorban praktikus tevékenység volt: nem pazarolták a szappant naponta, ha a fürés után egy órával várhatóan már úgyis újra koszosak-trágyásak lesznek...

gigabursch 2018.07.04. 07:24:54

@Fredddy:
Csináltál már hamuzsír szappant?
Én személy szerint nem, de láttam.

Egyébként faék egyszerűségű.
old.hazikence.hu/tanyasi-szappanfozes/

Ehhez egy átlagos parsztházban (értsd: inasok, zsellérek, béresek, és szabad ég alatt lévő pásztorok is, sőt szükség esetén a büntetőhadjáratokat lefolytató kalandozó eleink vagy épp a Hunyadiak Fekete Sererege is) minden eszköz adott.
Ez nem pénz kérdés, csak hozzáállás kérdés.
S bármily meglepő, az arisztokraták is vastagon fürödtek a cselédekkel együtt. Érdemes ezügyben megnézni Gyulán az Almásy kastélyban lévő tárlatot.

Fredddy 2018.07.04. 11:44:03

@gigabursch: a családunk csinált pár éve (még van pár darab), hagyományőrzők is tőlünk kérték el a receptet. Nem bonyolult, de sok olyan dolog kell hozzá, ami egy jól felszerelt háztartásban magától értetődő, illetve fillérekért megvehető, csak egyszerűen régen nem mindenkinek volt jól felszerelt háztartása, illetve erre elkölthető pár fillérje.

gigabursch 2018.07.05. 07:26:19

@Fredddy:
De! Egy paraszti/pásztori/zselléri/cselédi család félelmetesen jólfelszerelt volt.
Igaz volt egy nagy rakás bóvli, ami nem volt, de igazában ma is menne az élet nélküle.

fareszjó 2018.09.23. 09:39:56

@molnibalage: Én emlékszem olyan pólóra, amit sokan hordtak, és az volt rajta, hogy Whiskys rabló-Rendőrség 6:0 vagy ilyesmi arány.
süti beállítások módosítása