Reklám abból a világból, ahol még Bambi is kapható (volt)!
Tényleg ennyi volt a szocializmus reklámja? Természetesen nem! Gyertek, nosztalgiázzunk együtt a „kátrányos” finomságoktól az életmenő Unicumokig! Állandó olvasóink biztosan tudják már hogy blogunk az MTI Fotóarchívumával létrejött együttműködése révén mutat be képeket ebből az egyedülálló magyar gyűjteményből – most sem tettünk másképpen!
Ahol öntudatos proletár áll a békésen építkező népköztársaságunk bástyáján géppisztollyal a kézben, ott nyerészkedő burzsoának, kuláknak helye nincs. Miközben ma is ámulunk, hogy a kommunista diktatúra milyen totális propagandával tudta lefedni az országot, az 1948 utáni világ a reklám hanyatlásának ideje: először szinte teljesen eltűnt, majd szép lassan újból feltámadt, egyszerre reklámozva az adott terméket és Kádárék megtorlás utáni „kiegyezését” a néppel.
Kiáltó ellentétet azonban máshol is találhatnánk, az 1938-ban még világvárosként fényárban úszó Budapest romokban állt 1945 tavaszára: nemcsak a házakat, hanem a boltokat és cégtábláikat is szétlőtték. Az élettel – vagy ahogy a kommunisták mondták „az új élettel” – együtt azonban a feltámadt a reklám is: valamiből élni kellett, és valami só, vagy inkább show szükségeltetett az élethez, hogy elviseljék a várható sivár jövőt.
Néha azonban magunkat kell eladni, 1948-ban az óvodai nevelésbe szerették volna bevonni magukat a férfiak. Ismerjük el, hetven év alatt nem sikerült nagy eredményt elérni, ma is furcsán nézünk a néha-néha felbukkanó óvóbácsikra. A Péter-jelöltek előtt is inkább „A vadászat” rémes pillanatai és nem egy csodás jövő képe jelenik meg.
Óvodai Péterek helyett azonban traktoros lányok ugranak be leginkább a következő évekről: Rákosi elvtársék látszólag mesterien űzték a plakátokon keresztül a propagandát, de amikor bő egy évtized után ismét golyónyomok kerültek a fővárosi házfalakra, már látszódott, azért tapsolt kopasz és nem kopasz, hogy nehogy elvigye az ÁVO.
Budapest, 1957. június 1. A Magyar Hirdető reklámplakátjai. MTI Fotó: Horling Róbert
Kádárék is érezték, hogy váltás kell. Persze nem a politikai módszerekben, hanem inkább abban, hogy mit üzenjenek az embereknek: „Aki nincs ellenünk, az velünk van” – mondta a pártfőtitkár két vadászat között, miközben a krumplilevesét kanalazta. Fordítok: közélet helyett inkább törődj a fogyasztással: foglalkozzon az a politikával, akinek nincs hobbikertje!
Videoton televízió, Rakéta porszívó és megannyi ma már elfeledett csoda lett része a háztartásunknak….
Mondjuk, nekem inkább elmenne a kedvem a fogyasztástól, ha e kisasszony mosolyát látnám: gond nélkül elhinném, hogy a szintén ugyanitt készülő íncsiklandó(?) paradicsomlé a túl közel merészkedők véréből készült.
Időnként azonban sikerült egy fokkal igényesebben is összehozni mindezt, e kép láttán elfeledem, hogy a magyar bor igazi mélyrepülése következett a „nagyüzem” megjelenésével: a baráti szocialista államokba exportált bor inkább a mennyiségével, mint a minőségével segítette elviselhetőbbé tenni a rendszer éveit.
Miközben a tokaji bor patinás hírneve a múlt részévé kezdett válni, újabb legendák indultak hódító útjukra: a Bambiról a dal mellett az jut eszünkbe, hogy még kátrányt is tettek bele – amiből persze egy szó sem igaz. De tényleg olyan íze volt? Valaki emlékszik még rá?
És mi más szorította volna ki a gyártósorról, mint a hanyatló nyugat terméke, a kóla? A kezdetben csak megfelelő hűtési kapacitással rendelkező vendéglátóegységekben kapható Coca-cola piacra dobásával durván csökkentek a Bambi eladásai, helyén 1970-től Pepsiket palackoztak.
A cukrozott üdítő mellett azonban más témát sem tudott elengedni a magyar ember: vajon mi lehet a táskarádió mögött?
Rossz hírem van: ez még nem a ’80-as évek fülledt erotikája…
Erről a képről sem tudom, hogy kit akar meggyőzni, de gyanús, hogy hamarabb leveszi a lábáról a férfiakat, mint győzi meg a hölgyeket.
Itt bezzeg óvatosabb a fotós: a manöken nyakig begombolt ruhában a szemével igéz, hogy a Ruggyantaárugyár termékét válasszuk.
Mert közlekedni kell. A Rákosi-korszakban az orvosok, a párttitkárok és persze a sportolók kiváltsága volt a saját (használatú) gépkocsi, de Kádárék itt is mást kívántak üzenni az embereknek. A nagykerekű Wartburg, a 311-es ma is sokak szívét megdobogtatja, de a lottó indulásakor sem volt ez másképp.
A forradalom utáni években szinte könnyebbnek tűnt a lottón nyerni, mint gépkocsihoz jutni. A mindennapok közlekedési eszköze a bicikli mellett a motorkerékpár volt. A Danuvia látszólag szép jármű volt, de kellett a modell az eladásához: a technika inkább az 1940-es évek színvonalát képviselte a Csepeltől örökölt blokkal.
A telő évek azonban szép lassan megpecsételték a magyar motorkerékpár-gyártás sorsát. A Yamahát másoló, de megjelenése idejére már elavulófélben lévő Pannónia P20 már a hattyúdal része volt. Az sem sokat segített, hogy a kéthengeres, szép vonalú járműért annyit akartak fizetni a szovjetek, mint a tizenöt évvel korábbi színvonalat képviselő, egyhengeres T5-ért. Ennek ellenére pont az említett japán cég megmentette volna az üzemet, de az új gazdasági mechanizmus berekesztése idején nem válhatott „mi motorunk” a Yamahából, így végül 1975-ben lezárult egy nagy korszak, nem készült több Pannónia.
Ekkorra azonban már a Merkur autóimportja felfutott. Ugyan sosem jött annyi Zsiguli, mint amennyire igény volt, de a kelet-német ipar remekei azért érkeztek, a Wartburg mellett a Trabantra sem kellett éveket várni. A baráti Ungarische Volksrepublikba a gyártás 19. évében érkezett a százezredik duroplast borítású tüdőrákgyár.
Köszönöm a figyelmet!
Jaj! Kihagytam a kedvenc reklámodat? Kérlek, linkeld be kommentben, hogy beszélgethessünk róla!
És nem utolsósorban: köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért! A fenti felvételekre kattintva a Fotóarchívum eredeti képeihez juthattok. További kereséseket indíthattok és a talált képeket meg is vásárolhatjátok, csomagban akár 1000 forintért darabját.
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!
A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.
