Egy 45 évvel ezelőtti tavaszon, 1970. május 13-án a medréből kilépő Szamos folyó éjjel 11-kor érte el Nagygécet, és a falut teljes szélességében elöntötte. A település lakosságát evakuálták, ezt követően pedig többé nem is engedték őket vissza otthonukba. Az egykori falu teljes területén építési tilalommal biztosították be, hogy soha senki se térhessen vissza.
Az egykori lakók az árvíz után a közeli Csengerben, illetve Csengersimán telepedtek le. Az akkoriban 749 lélekszámú Nagygécen csak egy-egy téglaház, a magtár, illetve a templom maradt meg, a vályogházakat egytől egyig elsodorta a pusztító áradás. Nagygéc az egyike volt azoknak a szatmári falvaknak, melyeket a trianoni határ elvágott az árvízvédelmi töltéstől.
Ám az egykor ott élők visszaemlékezése szerint a katasztrófa nem természeti jellegű volt, az áradást a románok okozták, mikor hadseregük egy rakétabázis védelmének érdekében felrobbantott egy gátat a határ túloldalán.
A víz alá került Nagygécről a katonaság bevonásával menekítették az embereket, visszaemlékezések szerint a munkásőrök a buszokra egyszerűen nem engedték fel a férfiakat, kizárólag a nőket és gyerekeket.
Összefoglaló kisfilm az 1970-es árvízről:
A falut azóta benőtte a gaz, s csak az alóla egy-egy helyen kitűnő rozsdás kerítés darabok, egykor jobb napokat látott gémeskutak emlékeztetnek arra, hogy itt egykoron mozgalmas élet zajlott. Nagygécet 1981-ben Csengersima közigazgatási területéhez csatolták. A falu újjáélesztésére, emlékének ápolására a hajdani lakosok és a településhez kötődő környékbeliek 2008-ban közhasznú egyesületet hoztak létre, mely a Nagygécért Közhasznú Egyesület nevet viseli. A tervek között szerepel, hogy települést üdülőövezetté nyilváníttatják. Az egyesület hagyományőrző emléknapokat, illetve különböző kulturális rendezvényeket, összejöveteleket tart az egykori faluközpontban.
A templom és környéke a felújítás után:
