A középkor derekán, Mátyás király idejében, az esztergomi várban csapból folyt a víz. De hogyan is volt ez lehetséges akkor, amikor még semmiféle erőgép nem létezett? Hát nem volt épp egyszerű...
A vízgép Szepesi Zoltán féle rekonstrukciója
Esztergom büszke várának egyik sebezhető pontja volt, hogy éltető karsztforrása falain kívül fakadt. Vizét a középkorban vödrökben, csöbrökben emberek hordták fel a várhegy meredek oldalán. 1470 táján azonban egy bámulatos és rejtélyes vízi gépezetet hajtattak meg a bőséggel feltörő forrás vizével, amely gépezet aztán ugyanezen forrás vizét a 60 m magasan épült várba juttatta. A kincset érő víz és gép védelmére külön tornyot és bástyát emeltek. A csoda-szerkezet 1543-tól 140 évig a várat birtokló törököket szolgálta, mígnem az 1683. évi ostrom alkalmával elpusztult. Rajz, műszaki leírás nem maradt fenn róla, leginkább Evlia Cselebi, a török világutazó laikus leírásából ismerjük. Át is adom neki a szót:
"Az esztergomi bámulatos vízhajtó gép. Lenn a nagy külváros nyugoti részének végén, a Kis kapun belül egy vizi gépezet van. Deszkazsindelylyel fedett kupolás épület van felette. A kupola deszkából van, hogy felnyitható legyen. A deszkakupolán azonban egy kéménylyuk van. A tudós mester ezzel a nyílással valóban nagy szolgálatot tett. E nyíláson a világító napnak fénye beverődvén, a gépház belsejét egészen megvilágítja. Egyenesen e nyílás alatt a Dunából jövő egészséges víz számára kerek vízmedence van. Ebben a medencében különféle hengerkerekek vannak, melyeknek minden eszközük, úgy a kerék is vastag tölgy-, cser- és égerfából van és egészen a Dunában állnak. Eme hengerkerekeknél magasabban, egy tölgyfából készült, kocsikerék nagyságú hengerkerék van, amelynek kereke körös-körül a szélén lyukas és így a vizet beeresztő ötven darab kis láda van rajta; ez a hengerkerék azonban nincs a vízben úgy, mint az alsó hengerkerekek. Az említett világosság bebocsátó nyílás alatt a hengerkeréknek tengelye emberi kar vastagságú vastengely. Lenn a Dunában lévő fahengereknek kerekei és kötelei emberi ágyék vastagságú vaskerekek és kötelek. Némelyik kerék emberi kar vastagságú s teve nyaka módjára girbe-görbe, mesterséges kerék. A kovácsmester eme bámulatos kerekeknél annyi ügyességet fejtett ki, hogy az elképzelhetetlen. E vaskerekek szélein ágyúgolyó formájú, negyven-ötven darab kerek vasgolyó van; ezen eszközök- és kerekekkel a különféle hengereket a víz erővel mozgásba hozza és a keréken lévő golyók a Dunába csapódván a Duna vizét erővel a vascsövekbe hajtják és míg a kerekek forognak ezen golyók folyton egymást követik. A Duna vize ily módon fenn a belső várban lévő csorgókút víztartójába ömlik; az összes vízcsövek vas muskéta-puska alakú, csatornás csövek s a meredek sziklák között egyenesen fölfelé álló, néhány csekély értékű vascsőből állanak. Ezen vasból való vizi utak, amelyek szökőkút gyanánt egyenesen felfelé menve három minaret magasságúak és a háromszáz rőf magasságban lévő csorgókút, bámulatot keltenek. Az említett belső vár sziklájának egészen az alján, a vizi malmokat és kerekeket magában foglaló gépházban, egy sziklából hétfejű sárkányként meleg forrás vize bugyog ki s elfolyván, húsz rőfnyire alább a Dunába ömlik.
E gépházban a kerekek kezelésére csakis egy ember van kirendelve. Miután a megszemlélést elvégeztük a molnár apónak néhány ákcset adván így szóltam: "Öregem! engedd meg, hogy a kerekek- hengereknek mozgását és megállását is megtekinthessük." "Fiúk! - mondá ő, ezeknek a kerekeknek a mennydörgő zakatolását és zúgását ti ki nem bírjátok és a szökőkutaknak az égig való felszökkenését megnézni nem lesz bártorságtok." Én válaszoltam: "Lelkem, apó! Mi világutazó és értelmes emberek vagyunk. Vajha! ezt is megláthatnánk." - Erre mondá: "Tehát ne féljetek fiuk; egy kissé hátrább!"; s először a tetőn az említett kéménynyílás födelét felnyitván a gépházat kinyitotta és a meleg forrásnak a Dunába folyó útját elzárván a gépházban lévő magas keréknek vizet befogadó kis ládái vizzel teltek meg, a mire a hengerkerekek azonnal forogni kezdtek. Nagy Isten! olyan zörgés keletkezett, mintha az utolsó ítéletnek hirdetője volna. Némely kerekek jobbra, némelyek balra forogtak s valamennyi kerék, egyik a másikba kapcsolódván, óra módjára mind forogni kezdett. Az öreg molnár apó pedig egyszerre csak azt mondja: "Ne féljetek, ne féljetek fiúk!" s egy vízvezetéki vascső formájú csövet erősen forgatott s mihelyt megcsavarta, a várba vezető vízcsatornából a víz emberi nyak vastagságban a kéménynyíláson át egyenesen az ég felé kimenvén, három Szulejmánie mináretnél magasabbra emelkedett s zúgva, dörögve úgy ment ki, hogy midőn legmagasabb pontját elérte, szivárványt játszva szökőkútszerűen leesett s a Duna folyóba ömlött. Félóráig voltunk a szemléletébe csodálkozással elmerülve. Isten látja, a molnár apó is igen kiváló ember s hála Istennek! áldásával tisztelt meg. Maga a nagyvezír, Köprüli-záde Fázil Ahmed pasa is megnézte e dolgokat s a tiszteletre méltó öreg molnárnak ötven aranyat ajándékozott és tíz ákcse fizetésemelést rendelt el neki."
Hogyan is működhetett ez a csodálatos masina? Pontosan nem tudjuk, csupán képzelhetjük, összevetve más, korabeli forrásokkal a fenti leírást. Az egyértelmű, hogy a gép meghajtásához szükséges forgó mozgást egy malomkerék biztosította, melyet a forrásvíz hajtott. A leírás alapján a Dunába csapódó, és annak vizét vascsövekbe hajtó golyókban felismerhető Leonardo láncos vízpumpája:
Ámde ez a gép a lassú vízkerékkel meghajtva aligha lett volna képes akkora nyomás előállítására, amely emberi nyak vastagságú vízoszlopot a szulejmáni minaret magasságának háromszorosára lövelljen, ez hát valószínűleg csak a gépe első fokozata lehetett, ami "kerek medencébe" hajtotta fel a "Dunából jövő egészséges vizet". Itt működött még valami rejtélyes szerkezet, valami csodálatos szivattyú, amely a vízkerék lassú mozgásából a fenti emelőmagasságú és hozamú vízoszlopot létre tudta hozni, de vajon milyen lehetett ez?
A rejtély megoldását egy másik forrás, Georgius Wernher nyújtja:
"Itt, a hegy lábánál, amelyre nagyszerű várat építettek, ott, ahol a Dunával érintkezik, toronnyal körülvett melegforrás fakad, amelybe a meredek lejtőn a várból a forrásig nyúló fal védelmében lehet lejutni. Ebből a forrásból olyan bőséggel tör fel a víz, hogy hajdan gabonaőrlő malmot hajtott, most pedig tympanumhoz hasonló [similem tympano] vízemelő gépet hajt, amellyel a vizet a Dunából föld alatti vezetéken az említett toronyba merítik majd a várba átömlesztik."
Bár e beszámoló igencsak kurta, ámde egy értékes kulcsszót nyújt nekünk: tympanum, vagyis dob. Ez valószínűleg egyfajta nyomástartó edény lehetett, amelybe vizet pumpálva a benne lévő levegőt összesűrítették. Ilyen gázpárnás kiegyenlítő tartályokat ma is használunk a központi fűtéseknél:
Az alapvető különbség az, hogy molnár apónk a gumit aligha ismerte, így nyomástartó edényét nem tudhatta membránnal ellátni. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a gázpárna lassan de biztosan a vízbe oldódott, és amikor a hidraulikus dob színültig telt vízzel, többé már nem lehetett benne nyomást felépíteni. Ekkor a vizet apókánknak le kellett eresztenie, hogy dobja levegővel megteljék, újra nyomás alá helyezhesse, és masináját megállíthassa. Pontosan ez a művelet lehetett a Cselebit annyira elkápráztató szökőkút. És mivel a víz magasra szökött, vélhetjük, hogy ezen nyomástartó edény is magasan, a gépháznál jóval magasabban volt elhelyezve.
Csináltam nektek egy gyönyörű rajzot az egészről:
De mindez persze csupán fikció, hogy a kerekek pontosan hogyan voltak elrendezve, és hogy dugattyús pumpát használtak-e avagy kovácsfújtatóhoz hasonlatosat, netán a vízcsőbe 1,27 m magasról beejtett golyók longitudinális hullámai hajtották föl, ahogy Dr. Kolumbán György gondolja, vagy vízütést, ahogy Szepesi Zoltán felételezi, azt nem tudjuk. Vélemenyem szerint nem túl valószínű, hogy a középkori Magyarországon, ami azért nem volt a tudomány és a technika bölcsője, a molnármester olyan elven működő gépet épített volna, aminőt sem azelőtt, sem azóta senki más. Minden esetre 2003-ban volt egy konferencia a témában, ahol négy különféle géptípust mutattak be, amelyek mind működőképesek, megvalósíthatóak, és az ismert leírásoknak megfelelő felépítésűek voltak. Dönteni közöttük lehetetlen, a rejtély rejtély marad - hacsak valamely új, Cselebi leírásánál is részletesebb forrásanyag fel nem bukkan.